1. Az Országgyűlés a 2005-ös esztendő őszi ülésszakának utolsó napján, december 19-én elfogadta a gazdasági társaságokról szóló törvényt (2006. évi IV. törvény) és néhány perc múlva az új cégtörvényt is (2006. évi V. törvény). A zárószavazás során a törvényjavaslatokra leadott támogató szavazatok aránya (kb. 55%) némiképp megtévesztő módon azt sejteti, hogy a parlamenti frakciók álláspontja megoszlott az ún. harmadik generációs társasági jogi szabályozás szükségességét és a javaslatok tartalmát illetően.
A benyújtott módosító javaslatok csekély száma, a parlament plenáris és bizottsági ülésein elhangzott felszólalások azonban arról tanúskodnak, hogy a kormánypártok és a végszavazáskor "tartózkodó" ellenzék felfogása nem tért el érdemben egymástól, az Országgyűlés tagjai lényegében egyetértettek Hankó Faragó Miklósnak (a törvényjavaslatok parlamenti előadójának) expozéjában foglaltakkal. HFM az általa feltett kérdésre, miszerint "Miért volt szükség a társasági jogi, a cégjogi és a csődjogi szabályozás részleges megreformálására?" - így válaszolt: "Nos, abból a tényből kell kiindulnunk, hogy a gazdasági viszonyok gyorsan változnak. Ha a jogi szabályozás nem képezi le időben ezeket a változásokat, akkor az előbb-utóbb a piaci mechanizmusok érvényesülésének kerékkötőjévé válik. Ennek felelősségét egyetlen jogalkotó sem vállalhatja magára. Az utóbbi néhány évben mind Európában, mind pedig azon kívül nagyon jelentős társasági jogi reformok zajlottak és zajlanak ma is. E változások közös jellemzője a társaságok tulajdonosi autonómiájának a lehető legszélesebb körű biztosítása, miközben az eltérést nem engedő jogszabályi előírások egyre precízebbé, egyre célirányosabbá válnak. Általános szabályként elmondható, hogy a társaságok és tagjaik, részvényeseik döntési szabadságának korlátozása csak abban az esetben indokolt, ha annak befektetővédelmi, hitelezővédelmi vagy közérdekvédelmi funkciója van. (...) Összességében egy olyan szabályozás kialakítása a cél, amely csak a feltétlenül szükséges mértékben jelent korlátot a társaságok számára, azonban előírásai és azok hatása kiszámítható, áttekinthető, és kellő biztonságot nyújt a befektetők, a hitelezők és a köz számára is."1
A magyar törvényhozás épületében elhangzott felszólalás időpontjához képest alig néhány héttel később Lord Sainsburynek az új brit társasági törvény javaslata kapcsán a Lordok Házában tartott ismertetéséből2 kiviláglik, hogy az angol társasági jogi gondolkodás története mindenekelőtt arról szól, hogy a törvényhozó próbál lépést tartani a világ változásával, azzal, ahogy az üzleti élet teszi a dolgát. Az egymás nyomába lépő törvények (így a II. világháború után az 1947-ben, 1967-ben, 1976-ban, 1980-ban, 1985-ben, 1989-ben elfogadottak) jellemzően független szakértői elemzésekben foglaltakra támaszkodtak és figyelmen kívül lehetett hagyni a pártok közt húzódó törésvonalakat is. Az aktuális törvényjavaslattal kapcsolatban a január 11-i ülésnap vitájára több mint száz kérdést megfogalmazó felsőházi tagok egyike sem vitatta az átfogó reform létjogosultságát, annak ellenére, hogy az Európai Unió tagállamai közül jelenleg az Egyesült Királyságban hatályos törvények biztosítják leginkább a gyors és költségkímélő piacralépést és a brit társasági jog számos elemében rugalmasabb, egyszerűbb, mint a kontinensen elfogadott törvények rendelkezései. Nem véletlen, hogy mind gyakoribb, hogy az üzleti tevékenységüket Németországban, Hollandiában vagy pl. Dániában folytatni kívánó társaságok vállalkozásuk alapítási helyéül Angliát választják. (Lord Sainsbury is utalt arra felszólalásában, hogy 1997 óta több mint 60%-kal nőtt az új vállalkozások száma és megnégyszereződött azon külföldi vállalkozásoké, amelyeket az Egyesült Királyságban alapítottak.) A több mint 150 éves múltra visszatekintő szigetországi társasági jog "változásra érettségét" ugyanakkor nem a fejletlenebb, hanem a korszerűbb jogi megoldásokkal élő országokhoz viszonyítva ítélték meg. A hajdani birodalmi központ vállalkozói, befektetői a brit társasági törvényt nem a francia vagy pl. az olasz jogszabályokkal, hanem az ausztrál, az amerikai, a délafrikai, az új-zélandi társasági törvényekkel vetették, vetik össze. Ez a összehasonlítás pedig az 1985. évi társasági törvény és a kapcsolódó jogszabályok szempontjából rendre kedvezőtlen eredménnyel zárult.
A globalizált világban végbemenő gazdasági verseny bünteti a nehézkes, a piaci követelmények érvényesülését akadályozó szabályok alkalmazóit. A brit gazdasági minisztérium szakértői helyesen ismerték fel, hogy kereskedelmi joguk fejlettsége viszonylagos csupán, ezért a korábbiakhoz képest pragmatikusabb törvényhozói megközelítésre van szükség. (Megjegyzendő, hogy e célok megvalósítását az EU társasági joga számos esetben akadályozza azáltal, hogy a közösségi jogforrások léte kizárja, hogy a nemzeti jogalkotó vagy maguk a társaságok a gazdasági élet szülte problémákra késedelem nélkül reagálhassanak.) Társasági törvényt - bár az erre a jogterületre vonatkozó szakirodalom szinte áttekinthetetlen - nem lehet íróasztal mellett írni, legyen az "íróasztal" Londonban vagy Budapesten. A gazdasági jogalkotás nem elvont tételeket törvénybe foglaló elméleti tevékenység, hanem olyan gyakorlati célok megvalósítását szolgáló munka, amelynek értékéről, hasznáról a piaci szereplők mondanak ítéletet. A magyar társasági jog reformja során sem áltathatta magát a törvényhozó azzal, hogy évtizedekre szóló, a "megváltoztathatatlanság auráját" sugárzó kódexet készít, készíthet elő. Jellemző, hogy a törvénycsomag kidolgozására vállalkozó kodifikációs bizottság felállítására nem hosszabb törvényalkotási szünetet követően, hanem röviddel azt megelőzően került sor, hogy kihirdetésre került a 2003. évi XLIX. törvény, amely Magyarországnak az Európai Unióhoz való csatlakozása okán, jelentős mértékben módosította a hatályos Gt.-t. (A magyar és az angol szabályozás közötti hasonlóságok közé tartozik az is, hogy az új törvények több évig tartó előkészítése egyik országban sem zárta ki azt, hogy közben több kisebb, ad hoc jellegű módosításra kerüljön sor.)
Változást változás, törvénymódosítást újabb módosítás követ, mindez okkal kelt a jogalkalmazóban (mindenekelőtt a jogi hivatás gyakorlóiban) ellenérzéseket. Álláspontom ezzel kapcsolatban az átlaghoz képest minden bizonnyal "megengedőbb jellegű", a kodifiká-ciós szempontoknál ugyanis fontosabbnak tartom azt, hogy a társasági jog megőrizze szakmai frissességét, az elkövetkezendő években is a hazai gazdasági jog motorja maradjon.
A társasági jogi reformról írva már elöljáróban szükséges egyértelművé tenni, hogy ez a fogalom nem azonos az ún. társasági törvények hatálya alá tartozó rendelkezésekkel. A társasági jog ui. olyan átfogó kategória, amely anyagi és eljárási jellegű joganyagot foglal magába, sőt e fogalom ernyője alá vonhatók olyan rendelkezések is, amelyek jogszabálynak sem minősíthetők (így pl. a felelős vállalatirányítási ajánlások). Társasági jogi szabályoknak számítanak a cégek piacra lépésére, az onnan történő önkéntes vagy kényszerű távozásra irányadó törvények, valamint a gazdasági forgalomban való részvétel meghatározott viszonylatai (pl. egyes tőkepiaci tranzakciók társasági-részvényjogi kategóriákkal írhatók le). Az Európai Unió társasági, illetve vállalati joga ezért a magyar Gt. hatálya alá tartozó szabályozási tárgykörökön kívül kiterjed a számviteli beszámolás rendjére, a könyvvizsgálatra és a könyvvizsgálókra irányadó követelményekre, a cégek regisztrációjával összefüggő jogi problémákra, valamint a szabályozott tőkepiacon tevékenykedő részvénytársaságok átlátható működésére, felvásárlására vonatkozó rendelkezésekre. A közösségi vállalati jog - valószínűleg még jó ideig - nem hagyhatja figyelmen kívül a kollektív munkajogi jogosítványok témakörét, bár a német ún. együttdöntési modell legalábbis vitatható voltát immár Németországban is mind többen ismerik fel.3
A társasági törvény - figyelemmel az előzőekben írottakra is - e jogterület olyan központi, meghatározó (de nem egyedüli) jogforrása, amely mindenekelőtt a vállalat belső szervezeti és döntéshozatali rendjére irányadó szabályokat hivatott meghatározni.
2. Az új társasági törvény és cégtörvény országgyűlési tárgyalását közel két és fél évig tartó szakmai előkészítő munka előzte meg. Bárándy Péter igazságügyminiszter 2003. áprilisában kérte fel Sárközy Tamás professzort a törvénytervezeteket kidolgozó kodifikációs bizottság vezetésére. A miniszter levele szerint ".a Kormány benyújtotta a Parlamentnek a társasági törvény és a cégtörvény jogharmonizációs célú módosításáról szóló törvényjavaslatot. A Gt. és a Ctv. jelen módosítása során - néhány indokolt kivételtől eltekintve - csak a jogharmonizációs kötelezettségek teljesítéséhez feltétlenül szükséges változásokra kerül sor. A jövőben ugyanakkor - a hazai jogalkalmazói tapasztalatok miatt szükséges korrekciók mellett - olyan módosítások is várhatóak, amelyek a nemzetközi jogfejlődés eredményeit hasznosítva, új jogintézmények kialakulásával, illetve a technika fejlődésével állnak összefüggésben."
Az új Gt. és Ctv. szakmai értékelése szempontjából hasznos támpontul szolgálhat, hogy a miniszteri levél alapján, a munka kezdetén melyek voltak az áttekinteni javasolt kérdéskörök. Bárándy Péter a következő témakörök vizsgálatát ajánlotta a kodifikációs bizottság figyelmébe:
1. a részvénytársaságok vonatkozásában a most bevezetésre kerülő új tőke és hitelezővédelmi rendelkezéseknek a korlátolt felelősségű társaságokra való kiterjesztésének indokoltságát;
2. a Gt. és a tőkepiaci törvény közötti szabályozási összhang biztosítása érdekében szükséges teendőket;
3. a nyilvánosan működő részvénytársaságok tekintetében a befektetővédelem erősítése, a kisrészvényesek kapcsolattartását javító jogi megoldások áttekintését;
4. a nyilvános tőkepiacra be nem vezetett társaságok (a jellemzően kisvállalkozásként működő korlátolt felelősségű társaságok, zártkörűen működő részvénytársaságok) szervezetére és működésére vonatkozó szabályozás egyszerűsítését célzó jogi megoldások áttekintését (így pl. a közgyűlés összehívása nélküli döntéshozatal, vagy a létesítő okiratban foglaltaktól eltérő döntéshozatali eljárás utólagos jóváhagyása lehetőségének bevezetését);
5. a nyilvánosan működő részvénytársaságok, illetve a tőzsdén jegyzett cégek döntéshozatalával összefüggésben az elektronikus kommunikáció lehetősége jogi feltételeinek áttekintését;
6. az ún. corporate governance (felelős vállalat-irányítás) elveinek a hazai társasági jogba történő bevezetésének áttekintését, ideértve annak megvizsgálását is, hogy mely kérdések igénylik a jogszabályi szintű szabályozást, és mely esetekben elégséges, ha formálisan nem kötelező ajánlásokban kerülnek az ajánlott magatartási minták közzétételre;
7. sor kerüljön-e a szövetkezetekre vonatkozó szabályoknak a társasági törvénybe való beépítésére;
8. a cégjogi szabályozás továbbfejlesztésének elemzését, azzal összefüggésben, hogy a bíróság jövőbeni szerepe mire irányuljon, indokolt-e a cégbíróság munkáján belül a törvényességi felügyeleti és vitafeloldó hatáskört erősíteni;
9. az Európai Bíróság határozataira is figyelemmel a hazai szabályozás áttekintése, abból a szempontból, hogy a nemzetközi magánjogról szóló 1979. évi 13. tvr.-nek az alkalmazandó társasági jogra vonatkozó rendelkezései elősegítik-e a szabad tőkeáramlás követelményének teljesülését;
10. a hazai és nemzetközi jogi jogfejlődés eredményeit hasznosítva a Gt. ún. konszern fejezetében foglalt szabályok felülvizsgálatát."
A kodifikációs bizottság az előzőekben felsorolt kérdésekre is kiterjedő elemzését, koncepció tervezetét 2004 tavaszán bocsátotta szakmai vitára. A gazdasági érdekképviseletek, ügyvédi és közjegyzői kamarák, a bíróságok, valamint az egyetemek jogi karai részére megküldött tervezet fogadtatása kedvező volt, az átdolgozott szabályozási koncepciót mindazonáltal csak 2005 tavaszán fogadta el a Kormány. Az új Gt. és Ctv. megalkotása során irányadó alapelveket és tézispontokat - indokolásukkal együtt - a Kormány a Magyar Közlöny 2005. évi 51. számában (2005. április 19. MK II. kötet) tette közzé.
A mintegy három esztendővel ezelőtt megalakult kodifikációs bizottság által elemzés tárgyává tett 10 témakör lényegre törően összegezte a társasági jog körébe tartozó szabályozási dilemmákat. Az ezzel összefüggő elemző munka révén a reform legfontosabb dilemmái is felszínre kerültek. Így a hazai szakembereknek is vizsgálniuk kellett az alábbi kérdéseket:
- Mi indokolja (indokolja-e valami egyáltalán) a társasági jog intenzív modernizációjának napirenden tartását Európában, Magyarországon?
- Mi hárul a reformfeladatok megvalósítása során közösségi és mi a nemzeti jogalkotóra?
- Milyen mértékű döntési önállóságot lehet, illetve kell biztosítani a gazdasági élet szereplőinek, a vállalkozások feletti piaci kontroll hol szorul törvényhozói megerősítésre?
- Miként értékelhetők a közösségi jogalkotás elmúlt években felmutatott eredményei, további bátorításra vagy éppen visszafogottabb jogszabályalkotásra lenne szükség?
- Mi várható (várható-e érdemi fordulat) az elkövetkező három-öt évben az Európai Unióban a társasági jogi, a tőkepiaci szabályozást illetően?
A dolgozat a továbbiakban két síkon vizsgálja az európai társasági jog aktuális kérdéseit. Először vázlatos áttekintést ad az egyes EU tagállamok vállalati jogi jogalkotásáról, amely az ún. mérsékelt szabályozási versenynek betudhatóan a jogfejlesztés motorjának tekinthető. Ezt követően a közösségi jogalkotást jellemző sajátosságok bemutatására kerül sor, nem hallgatva el az ezzel kapcsolatban a szakértők és a vállalkozások által megfogalmazott jogos kételyeket sem. Önálló tanulmány tárgya lehet a hazai társasági jogi jogalkotás modernizációjának (eredményeinek, problémáinak) elemzése, amelyhez jelen írás mintegy kiindulópontként szolgál.
1. Az Európai Unió tagállamainak társasági joga az elmúlt 10-15 évben az intenzív változás, átalakítás szakaszába lépett. A szakirodalom által ezt, a mai napig sem lezárult korszakot okkal jellemzik úgy, hogy az az állandósult reform időszaka, a jelentős tradíciókkal rendelkező országok éppúgy évente, kétévente módosítják társasági jogukat, mint az Európai Unióhoz újonnan csatlakozó és esetleg rövidebb múltra visszatekinteni képes tagállamok. Közhely, hogy a reform egyfajta - jó értelemben vett - "szabályozási versenybe" fordult át, a nemzeti jogalkotó már nem tekinthet el attól, hogy a másik 24 tagállam valamelyikében milyen jogi megoldás lépett hatályba.
A szabályozási verseny célja, hogy az adott tagállam a vállalkozók, a vállalkozni szándékozók számára olyan jogszabályi kínálatot biztosítson, amely összességében kedvezőbb más országok törvénybe foglalt ajánlatához képest. A befektetőbarát jogi környezet kialakítása ugyanakkor nem azonos az előírások felszámolásával, a dereguláció mellett a regulációnak is érdemi szerep jut. A feladat nehézsége épp az állami beavatkozás ésszerű, arányos mértékének kialakításában rejlik. Dönteni kell arról, melyek azok a kérdések, ahol a jogalkotó mintegy rákényszerül a piaci önszabályozó mechanizmusok korrekciójára, valamint válaszra vár az is, hogy erre milyen módon, milyen jogi köntösben kerüljön sor. (Mely esetben kell jogszabályt alkotni, mikor elegendőek pl. az állami szankciók kilátásba helyezésével nem rendelkező felelős vállalatirányítási ajánlások, tőzsdei szabályzatok.) Az európai tagállamok jogfejlesztő munkálatait a kiegyensúlyozottság jellemzi, a nemzeti jogalkotók a "verseny" jegyében sem kényszerültek ezidáig túlzott, már a hitelezői biztonságot veszélyeztető változásokra. Meghaladná e dolgozat kereteit a nemzeti jogalkotásban végbemenő reformok részletes bemutatása. Mindazonáltal indokolt felvillantani a törvénymódosítások néhány jellemző vonását.
a) A német társasági jog eredményei már az 1875. évi kereskedelmi törvény kidolgozása során hasznosultak és az 1988. évi VI. törvény ihletője is az 1965. évi részvénytársasági törvény, az 1892. évi ún. GmbH-tör-vény és mindenekelőtt a Németországban az évtizedek során felhalmozott jogalkalmazói tudás, tapasztalat volt. A sokszor belpolitikai szempontokkal is átszőtt német jogi gondolkodás a közösségi társasági jogi jogalkotásra is hatással volt, elegendő talán a vállalatfelvásárlásról szóló 13. sz. társasági jogi irányelvben a céltársaság menedzsmentjének mozgásterét erősítő törekvésre vagy a határon átnyúló társasági egyesülést szabályozó 10. sz. irányelvben a dolgozói participá-cióra irányadó szabályokra utalni4. Mindkét irányelv előkészítése során Németország sikerrel érvényesítette azt a célkitűzését, hogy az új közösségi jogszabályok ne adjanak lehetőséget a nagy múltra visszatekintő jogi megoldások (lásd az ún. "együttdöntésre", a felügyelő bizottság ügydöntő szerepére vonatkozó szabályokat) Németországban történő visszaszorulására.
Az EU jogalkotási színterén megfigyelhető német konzervatizmus ugyanakkor nem jelenti azt, hogy a nemzeti jogalkotó ne törekedne szabályozása megújítására. A német tudományos élet és a végrehajtó hatalom egyaránt figyelemmel kíséri a más tagállamokban végbemenő változásokat. A szövetségi kormány felkérésére létrejött a Theodor Baums professzor vezette bizottság feladata pl. az volt, hogy hozzásegítsen a német társasági jog versenyképességének a megőrzéséhez. A szakértői csoport 2001 nyarán közzétett terjedelmes - konkrét javaslatok sorát tartalmazó - munkája befolyásolta az elkövetkező évek jogfejlődését.5 Hasonlóképpen a törvényhozó gyors reagáló képességéről és pragmatizmusáról tanúskodik, hogy az Európai Bíróság határozatai nyomán új lendületet nyert szabályozási versenyben a német törvényelőkészítő még az olyan komoly hagyományokkal rendelkező jogi konstrukció felülvizsgálatát sem utasította el, mint amilyen pl. a GmbH alapításához megkívánt általános jegyzett tőke minimum.6
Az elmúlt évtized németországi társasági jogi reformjának még oly vázlatos áttekintése mellett sem lehet mellőzni az 1998. évi részvénytársasági törvény módosítás bemutatását. A nagy horderejű törvény (rövidített címén: KonTraG7) elfogadására az EU jogalkotás stagnálása idején, de még jóval a nagy visszhangot kiváltó könyvvizsgálattal összefüggő botrányok napvilágra kerülése előtt került sor. A törvény az arányos részvényesi joggyakorlás térhódítását elősegítendő - ötéves átmeneti időt biztosítva - kiiktatta a részvénytársaságok működési gyakorlatából a szavazatelsőbbségi részvény intézményét. [A változás a részvénytársasági törvény hatálya alá tartozó társaságokra vonatkozott, nem érintette azokat a megkülönböztetett helyzetben lévő társaságokat, amelyekre egyfajta sui generis szabályozás az irányadó. A sors iróniája, hogy az Európai Bíróság épp egy ilyen sajátos jogi státuszt élvező részvénytársaságban (Volkswagen) fennálló állami-tartományi aranyrészvény miatt indított eljárást Németország ellen.8] A tényleges befektetéshez (tulajdonosi kockázatvállaláshoz) nem igazodó szavazati jogosultság felszámolásával egyidejűleg a német törvényhozó kétéves türelmi időt biztosítva megszüntette az ún. szavazatmaximálás lehetőségét is. A nyilvánosan működő részvénytársaságok alapszabálya Magyarországon is gyakorta tartalmaz - lásd pl. a MOL Rt. alapszabályát - olyan rendelkezést, amely meghatározott "küszöbérték" felett (pl. a szavazati jogok közvetlenül vagy közvetetten birtokolt 10%-át meghaladóan) kizárja a részvényes, illetve részvényesi csoport által megszerzett részvények által megtestesített tagsági jogok gyakorlását. A szavazatmaximálás hatékony védekezésre ad lehetőséget az rt. felvásárlásával szemben, a szabályozott tőkepiacra bevezetett részvényeket kibocsátó társaságok feletti külső, piaci kontroll érvényesítése nyilvánvalóan nehézségekbe ütközik. Ha pedig az alapszabály szavazatmaximáló előírását állami szavazatelsőbbségi részvény támogatja, úgy a részvénytársaság ügyvezetése okkal bízhat abban, hogy a felvásárlással és nem utolsósorban a többségi részvényesi akarat érvényesítésével szemben megfelelő "arcvonalat" alakított ki.
A szavazatelsőbbségi részvény kibocsátása és a szavazatmaximálás előírása lehetőségének a megszüntetése eltérően értékelhető. Minősíthető a törvényhozó döntése a részvényesi demokrácia sikereként éppúgy, mint olyan meggondolatlan lépésként, amely sebezhetővé tette a német joghatóság alá tartozó részvénytársaságokat. Az mindenesetre tény, hogy később a vállalatfelvásárlásról szóló 13. sz. társasági jogi irányelv (2004/25/EK) megalkotása során az említett részvényjogi tilalmak is közrehatottak abban, hogy Németország az irányelv megszületése feltételéül szabta, hogy az ún. semlegességi alapelv (lásd az irányelv 9. cikkét), és a 11. cikkben szabályozott ún. breakthrough szabály átültetése ne legyen a tagállamok kivételt nem ismerő kötelezettsége.9
A KonTraG-reform előírásai közül szintén példaértékűek voltak a társasági könyvvizsgáló függetlenségét garantáló szabályok. A törvény a részvénytársaság igazgatósága helyett a felügyelőbizottság hatáskörébe utalta az auditorral való szerződéskötés jogát és a megállapodás részletes tartalmi elemeinek a meghatározását. Ily módon nyilvánvalóan csökkent annak a kockázata, hogy a szerződés egyfajta "eredményklauzulát" tartalmazzon, a könyvvizsgálót (könyvvizsgáló társaságot) az ügyfél társaság számára kedvező értékelésben tegye anyagilag is érdekeltté. A pénzügyi függőség következtében bekövetkező anyagi kiszolgáltatottság szintén oka lehet a visszaéléseknek. Ez ellen hatott, hogy a német törvényhozó összeférhetetlenségi esetként nevesítette azt, amikor a könyvvizsgáló öt év során realizált bevételének több mint 30%-a egyazon ügyféltől származik. Az ún. "házi könyvvizsgálói" státusz kialakulása ellen hatott a természetes személy auditorra vonatkozó kötelező rotáció előírása is: 10 éven belül hat egymást követő, auditálással töltött év eltelte után a megbízást más személynek kell átengednie.
Mindezek az előírások évekkel előzték meg az amerikai Sarbanes-Oxley törvény megalkotását (erre csak 2002 nyarán került sor) éppúgy, mint az újjá alkotott 8. sz. közösségi társasági jogi irányelvet, amelynek elfogadása 2005 őszén valósult meg. Sajnálatos, hogy a Magyarországon hatályos 1997. évi LV. törvény a német rendelkezések megszületését követő nyolcadik év elteltével sem tartalmaznak hasonló normatív, a gazdasági élet bizalmát erősítő szabályokat. Az elvi szintű megközelítés (tilos minden olyan magatartás vagy mulasztás, amely veszélyeztetné vagy sértené a könyvvizsgáló munka pártatlan, objektív ellátását) által nyújtott védelem szükséges, de nem elégséges. A hazai könyvvizsgálói kamara koordinációjában a 2005-ös esztendőben elkészült az auditori hivatásra vonatkozó új törvény tervezete, amely vélhetően átdolgozott formában 2006-2007-ben az Országgyűlés napirendjére kerülhet. A 2005 őszén megismerhetővé vált tervezet az összeférhetetlenségi szabályok terén nem javasolt érdemi változást, a törvénytervezet döntő mértékben a kamara etikai szabályzatának a hatáskörébe utalja a tiltott magatartások meghatározásának jogát, illetve kötelezettségét.
Sajátos - de nemcsak a német részvénytársaságokat érintő - probléma forrása lehet a bankok több minőségben történő egyidejű szerepvállalása. A hitelnyújtóként való fellépés és a részvényesi pozíció mellett egyazon társaságnál a szavazási meghatalmazott feladatának ellátása a hatékony részvényesi kontroll rovására mehet. Az 1998. évi törvény ezért kizárta, hogy a legalább 5%-os részesedéssel rendelkező hitelintézet más értékpapír tulajdonos (részvényes) meghatalmazottjaként járhasson el. Ebben az esetben is elmondható, hogy a német jogalkotó a nemzetközi színtéren utóbb végbemenő fejlődés egyik meghatározó gondolatára, az ún. részvényesi aktivizmus jogi feltételei erősítésének szükségességére "érzett rá". (A dolgozat a továbbiakban kitér majd az EU Bizottsága által 2006. januárjában közzétett, a határon átnyúló részvényesi joggyakorlást elősegíteni hivatott irányelv tervezetre.)
A KonTraG hatálybalépését követően a 2001-2002 közötti időszak ismételten fontos változásokat hozott. A Theodor Baums professzor vezetésével elkészített elemzés és javaslatsor egyik közvetlen következménye lett a felelős vállalatirányításról szóló ajánlás megalkotása. A Gerhard Cromme irányításával kidolgozott német corporate governance kódexnek hivatalos közzétételére 2002 augusztusában került sor. Az 1965. évi részvénytársasági törvény egyidejű módosítása pedig előírta az ún. "comply or explain" ("teljesítsd vagy magyarázd meg") elv alkalmazását. A német jogban ily módon megjelent a rugalmas, korszerű normaalkotásnak az angol-szász jogterületen kialakított intézménye. (Az angol Adrien Cadbury mérföldkőként számon tartott Ajánlása 10 évvel korábban, 1992 decemberében készült el.) A norma címzettje számára iránymutatást és döntési mozgásteret egyaránt biztosító, az ún. soft law kategóriájába tartozó felelős vállalatirányítási ajánlás a kontinensen is elismerést vívott ki magának. Jelenleg az EU tagállamok döntő többsége rendelkezik a tőzsdei társaságokra irányadó corporate governance kódex-szel, de Oroszországban (2002 óta) éppúgy ismert megoldás, mint Romániában (2000 óta) vagy pl. Macedoniában (2003 óta). Magyarországon a Budapesti Értéktőzsde 2004 februárjában tette közzé ajánlását, amely azonban legfeljebb a jogintézmény bevezetésének szándékáról, nem pedig egy európai összehasonlításban is értékes munka kidolgozásának a sikeréről tanúskodik. Az ajánlás jól tükrözi a hazai nagyvállalatok menedzsmentje érdekeltségének a hiányát egy átlátható és korszerű részvénytársasági modell kialakításában.
A német törvényhozó a felelős vállalatirányításról szóló ajánlás megalkotása mellett egy másik, az angolszász világban meghonosodott szabályrendszert is bevezetett: 2002 januárjában lépett ugyanis hatályba a német vállalatfelvásárlási törvény. A hagyományos német konszern szabályozás és a londoni City Code előírásaira épülő (bár attól több lényeges ponton eltérő) ún. takeover törvény együttélésének a biztosítása jelentős szakmai és politikai felismerés eredménye. A konszernjog a vállalatcsoport tartós, belső működésének rendjét regulálja, a vállalatfelvásárlás szabályozása ezzel szemben a befolyásszerzés dinamikus mozzanatára koncentrál. A német jogalkotó a törvény elfogadásával elismerte a tőzsdei részvénytársaságok feletti külső, piaci kontroll szükségességét, azt, hogy a társaság testületei (így mindenekelőtt a felügyelőbizottság) által az ügyvezetés felett gyakorolt belső kontroll nem minden esetben elégséges.
A nyilvános ajánlattételi eljárásra irányadó rendelkezések törvénybe foglalása a felvásárló, a céltársaság és annak részvényesei, kisbefektetői számára egyaránt fontos azáltal, hogy rögzíti a tisztességes, kiszámítható játékszabályokat. Igaz ez még akkor is, ha a német jogalkotó (talán hogy ellensúlyozza a szavazatelsőbbségi részvény kibocsátása és a szavazatmaximálás előírása lehetőségének a hiányát) az angolszász jogrendszerekben megengedetthez képest nagyobb döntési szabadságot adott a céltársaság - a részvényesekkel esetenként érdekellentétbe kerülő - igazgatósága és felügyelőbizottsága részére. Érdemes megemlíteni, hogy a német jogalkotásnak ez a kétségkívül pozitív eseménye utóbb negatív módon befolyásolta a közösségi szinten megalkotásra kerülő 13. sz. társasági jogi irányelvet. Egy új jogintézmény tagállami jogrendszerbe történő bevezetésekor még indokolható korlátozás, kompromisszumot tükröző megoldás ugyanis már erősen vitatható, ha az az Európai Unió valamennyi tagállama számára készült szabályozási iránymutatás részévé válik.
Magyarország a vállalatfelvásárlás szabályozása kapcsán - eltérően több más társasági jogi kérdés felvetésétől és megoldásától - a német törvényhozó előtt járt. Már 1997-ben a társasági törvény záró rendelkezései között módosult az akkor hatályos értékpapír törvény és a vállalatfelvásárlás során irányadó rendelkezések közül a legfontosabbak már 1998-ban hatályba léphettek. A vállalatfelvásárlás hazai szabályozása a 13. sz. társasági jogi irányelvnek egy korábbi tervezetét vette figyelembe, amely kétségkívül koherensebb módon jelenítette meg a közösségi jogalkotó álláspontját, mint a végül 2004-ben kihirdetett irányelv. Vitathatónak tartom, hogy a tőkepiaci törvény 2005. decemberében elfogadott módosítása éppúgy visszalépett a részvénytársaság feletti hatékony piaci kontroll rovására a már több éve bevezetett szabályozási szintről, mint ahogy azt az Európai Unió döntéshozói is tették a német kompromisszumos javaslatok elvtelennek tűnő elfogadásával.
A három évvel későbbi, 2005. évi német részvényjogi reform szervesen kapcsolódik az előző években elért eredményekhez. Amíg 1998-ban a kisebbségi részvényesek joggyakorlásához megkívánt ún. küszöbérték 10%-ról 5%-ra csökkent, 2005-ben már a szavazatok jegyzett tőkéhez viszonyított egy százalékával vagy 100 000 euró értékű részvénnyel rendelkezőket illette meg pl. az a jog, hogy a társaságot ért kár miatt fellépjen a menedzsmenttel szemben. Ugyancsak a 2005. november 1-jétől kezdve hatályos előírások adnak módot arra, hogy az elektronikus formában megjelenő hivatalos közlöny honlapján olyan részvényesi fórum kerüljön kialakításra, amely elősegíti a kisbefektetők közötti kapcsolattartást és ezáltal azt, hogy a törvényben biztosított garanciális szabályok ténylegesen alkalmazásra kerüljenek. Az új magyar társasági törvény előkészítése során a kisebbségi jogok arányos mértékű védelme jogi feltételei kialakítása során épp a német mintára hivatkozott az Igazságügyi Minisztérium akkor, amikor javaslatot tett a nyilvánosan működő részvénytársaságok esetében az ún. 1%-os küszöbérték előírására. (A Gt. 300. §-a - helyesen - csak a már összehívott közgyűlés napirendjének a kiegészítésére jogosítja fel a szavazatok 1%-ával rendelkező részvényeseket, a közgyűlés költséges összehívásának ily módon történő kényszerítéséhez ez a szavazati arány továbbra sem elegendő.)
b) A francia társasági jogi reformlépések10 közül indokolt kiemelni az egyszerűsített, zártkörűen működő részvénytársaság (société par actions simplifiées) típusának 1994-ben történt bevezetését, amelyet 1999-ben további, a gyakorlati tapasztalatokra reagáló módosítás követett. Az egyszerűsített részvénytársaság (SAS) a kis- és középvállalkozásoknak éppúgy vonzó társasági forma, mint egy vállalatcsoport uralkodó tagja számára, ha utóbbi leányvállalatot kíván alapítani. (Amíg 2000-ben csupán 4500 ún. SAS működött Franciaországban, 2003-ban a számuk már meghaladta a 100 000-ret.) Az egyszerűsített részvénytársaság alapítására ma már természetes személy éppúgy jogosult, mint a jogi személy. A részvényesek az alapszabályban lényegében szabadon határozhatják meg az ügyvezetés feladatait, összetételét (a törvény nem írja elő pl., hogy hány tagból álljon a menedzsment) és a részvényesi döntéshozatalra irányadó szabályokat. A részvényesek szerződési szabadsága a társaság belső működését illetően jóval nagyobb, mint egy hagyományos részvénytársaságnál. A törvény csak szűk körben (így az éves beszámoló elfogadása, a társasági könyvvizsgáló megválasztása, az rt.-nek más társasággal való egyesülése és megszűnésének az elhatározása) utal valamely kérdést a részvényesek kizárólagos hatáskörébe.
A francia részvényjogi szabályozás 1966-tól lehetőséget ad arra, hogy maguk a részvénytársaságok döntsék el, hogy az angolszász board rendszert, vagy a német dualista modellt (igazgatóság és felügyelőbizottság) kívánják-e választani. A tőzsdei részvénytársaságok döntő többsége mindazonáltal nem él a német minta alkalmazásának a lehetőségével. A 2003. decemberében közzétett adatok11 szerint a tőzsdei részvénytársaságok töredéke működik felügyelőbizottsággal (így pl. a Peugeot Rt.). A 2001. májusában elfogadott átfogó törvénymódosítás hatálybalépése óta az egységes irányítású részvénytársaság modelljének alkalmazása esetén az elnök-vezérigazgatói poszt is jogszerűen szétválasztható. [A törvénymódosítás egy közel 60 éves szabályozást váltott fel, az 1940-es évek elején vezette be a francia jogalkotó - eltérően az amerikai vagy angol joggyakorlattól - a Président Directeur Général (PDG) intézményét.] Minderről a részvénytársaságnak az alapszabályában kell rendelkeznie.
A 2001-es esztendő nemcsak a részvényesek döntési autonómiáját erősítette, de előmozdította azt is, hogy a vezető tisztségviselő javára teljesített juttatásokról mind ők, mind a piac megfelelő információt kapjon. Előbb 2001-ben a tőzsdei részvénytársaságok, majd a 2003. évi törvény elfogadását követően valamennyi részvénytársaság menedzsmentje részére fizetett (nyújtott) juttatás nyilvánossá vált. Ily módon a francia jogalkotó nem csupán más tagállamokat utasított maga mögé az átlátható szabályozás kialakítását célzó versenyben, de több évvel megelőzte az Európai Unió Bizottságát is, amely csak a 2005-ös esztendő elején tette közzé ezt a kérdéskört érintő ajánlását. A közzétételi kötelezettség előírása mellett a törvényhozó a részvényesek kizárólagos hatáskörét is bővítette. A 2001. évi módosítás alapján a részvény alapú juttatásokról a közgyűlés csak kétharmados többséggel határozhat. Az igazgatótanács tagjai évente kötelesek továbbá beszámolni a közgyűlésnek arról, hogy éltek-e, illetve miként éltek a részükre biztosított részvényszerzési lehetőséggel.
A részvényesi-befektetői bizalmat erősítő törvényhozói lépések 2003-ban is folytatódtak. A törvényhozó kizárta annak a lehetőségét, hogy a társasági könyvvizsgáló az auditálási szolgáltatást igénybe vevő ügyfelek részére egyidejűleg a tanácsadói tevékenység bármely válfaját végezze. Egyebekben a törvény - eltérően a Sarbanes-Oxley törvény tételes előírásaitól -az ún. elvi megközelítést alkalmazza, a tiltott szolgáltatások taxatív listába foglalása helyett az ügyfél társaságra és a könyvvizsgálóra irányadó általános elvárást (tilos bármely olyan szolgáltatás nyújtása, amely veszélyeztetné a könyvvizsgálat pártatlan, megbízható elvégzését) fogalmaz meg. A francia kereskedelmi jog a tőzsdére bevezetett részvényeket kibocsátó társaságoknál két könyvvizsgáló eljárását írja elő. A könyvvizsgálókat főszabályként 6 évre választják, a természetes személy auditor esetében az újraválasztás lehetősége - csakúgy mint Németországban - kizárt.
A 2003. évi társasági jogi reformnak ha nem is a legfontosabb, de kétségkívül a leglátványosabb rendelkezése az volt, amely a korlátolt felelősségű társaság (SARL) általános jegyzett tőke minimumát 7500 euróról 1 euróra csökkentette. Ez az inkább szimbolikus jogalkotói lépés hitet tesz a kiüresedett, értelmüket vesztett szabályok eltörlésének fontossága mellett, ugyanakkor elismeri az ún. piacvezérelte társasági jogalkotás, a szabályozási verseny jelentőségét.
c) Az olasz társasági jog12 korszakos jelentőségű éve a 2001-es esztendő volt, egyebek között ekkor módosult az olasz polgári törvénykönyv is, amely érdemben átalakította a társasági jog anyagi jogi szabályait. (Lásd a 366. sz., 2001. október 3-i törvényt.) A törvény nyomán 2002-2004 között 4 végrehajtási rendelet is elfogadásra került. A kódex mindenekelőtt érdemi változást hozott a társaság irányítási-ellenőrzési modelljét illetően. A hagyományos olasz minta szerint a társaság vezetésére az igazgatóság vagy az erre kijelölt ügyvezető a jogosult, amely illetve aki továbbruházhatja hatáskörét a munkavállalók csoportjára illetve az ügyvezető igazgatóra. A kontroll funkciót egy ún. auditori bizottság (collegio sindicale) gyakorolja, amely - a tőzsdei részvénytársaságok kivételével - a társasági könyvvizsgáló szerepét is betöltheti. A módosítás a nem tőzsdei cégeknél is erősíti a társasági könyvvizsgáló függetlenségét, eltiltva az audit bizottságtól az éves beszámoló jóváhagyására vonatkozó tevékenységet. A törvénymódosítás lehetővé teszi továbbá, hogy a tradícionális társasági szereposztás helyett a részvényesek az angolszász board rendszert vagy a német modellt is választhassák. A három változat alaposabb összevetése mindazonáltal arra enged következtetni, hogy a különbségek inkább az elnevezésben, nem pedig az egyes vezetési minták tartalmában keresendők. (Különös tekintettel arra, hogy a német igazgatóság felügyelőbizottság modelljének alkalmazása nem jár együtt a munkavállalói részvétel szabályainak alkalmazásával.)
Az olasz társasági jogi reform keretében a törvényhozó biztosította az egyszemélyes részvénytársaság jogelőd nélküli alapításának lehetőségét, korábban ugyanis csak a már működő társaság részvényeinek egy kézbe való összevonása révén jöhetett létre egyszemélyes társaság. Az egyedüli részvényes hitelezőkkel szembeni felelősségére vonatkozó szabályok is módosultak, a társaság csődje immár nem vonja maga után a tulajdonos korlátolt felelősségének automatikus "áttörését". Erre csak a jogszabályban előírt kötelezettségek, a vagyoni hozzájárulás teljesítésének elmulasztása, a közzétételi kötelezettségre irányadó szabályok betartásának mellőzése esetén kerül sor.
A magyar társasági jogi reform során is felmerült, hogy a törvényhozó a tagsági, illetve a részvényesi megállapodásban foglaltakhoz a társasági szerződésben (alapszabályban) rögzített kikötésekkel azonos jogkövetkezményeket társítson. (Lásd ezzel összefüggésben a tanulmány III. része alatti fejtegetéseket). Az olasz törvényhozó - egyezően a magyar Gt.-t előkészítő kodifikációs bizottság álláspontjával - elvetette azt, hogy az ún. szindikátusi szerződésben foglaltakhoz dologi joghatás járuljon, a részvényesi megállapodás csak az abban részes személyeket jogosítja illetve kötelezi.
Az olasz polgári törvénykönyv ugyanakkor nevesítette a részvényesi megállapodás jogintézményét és az azt megkötő részvényesek terhére - feltéve, hogy nyilvánosan működő részvénytársaságról van szó - nyilvánosságra hozatali követelményt is előírt. (A megállapodásban érintett részvényesek kötelesek a kikötésekről a társaságot tájékoztatni és annak tartalma a közgyűlési jegyzőkönyvben is rögzítésre kerül.) Ez a jogi megközelítés lényegében megegyezik az EU által a 13. sz. társasági jogi irányelvben követett jogi megoldással, amely a tőzsdei részvénytársaságok (mint lehetséges felvásárlási célpontok) vonatkozásában kötelezővé teszi a részvényesi joggyakorlásra is kihatással lévő háttér-megállapodások nyilvánosságra hozatalát.13
Az olasz társasági jog megújítása során a vállalatcsoport szabályozás is a tételes jog részévé vált, az új rendelkezések azonban csak egyes elemeiben idézik fel a német részvénytársasági törvény előírásait. A törvény megdönthető vélelmet állít fel arra nézve, hogy a konszolidált beszámoló készítésére köteles vagy egyébként befolyással rendelkező anyavállalat képes az ellenőrzött társaság illetve társaságok üzleti tevékenységének irányítására, döntéshozataluk egy központból történő koordinálására. Ez esetben pedig az ellenőrzött társaságok hitelezőivel és az ún. külső tagokkal (részvényesekkel) szemben megállapítható az anyavállalat felelőssége, ha a törvényhozó által elvárt (az ellenőrzött társaságok érdekeinek figyelembevételére vonatkozó) gondossági követelményeket figyelmen kívül hagyja és ezzel az érintett részvényeseket, hitelezőket megkárosítja. A jogilag releváns kár körébe tartozik az ellenőrzött társaságok részvényei piaci értékcsökkenése éppúgy, mint a társaság vagyonának vagy fizetőképességének az elvesztése. Az anyavállalatnak ugyanakkor módjában áll, hogy megkísérelje a vélelem megdöntését, bizonyítva, hogy az ellenőrzött társaságok üzleti tevékenységének irányítására, működésük összehangolására ténylegesen nem képes. (Így pl. amíg a csoporthoz tartozó társaságok egységes szempontok szerint történő finanszírozása kétségkívül kiváltja a vállalatcsoport-szabályok alkalmazását, addig önmagában az a tény, hogy az anyavállalat jogosult az ellenőrzött társaság közgyűlésén a vezető tisztségviselőket megválasztani, önmagában még nem igazolja a konszern létrejöttét.) Az új szabályozást elemző tanulmányok arra utalnak, hogy nem lesz könnyű dolga a jogalkalmazónak, ha állást kell majd foglalnia az anyavállalat felelősségét megalapozó körülményekkel összefüggésben.
Eltérően a német konszernjogtól, valamint az új Gt. szerinti szabályoktól, az olasz polgári törvénykönyv elsősorban az ún. faktikus konszernek működésével kapcsolatban kíván a hitelezők és a kisebbségi helyzetben lévő tagok (részvényesek) védelméről gondoskodni. Az előzőekben említett felelősségi szabályok akkor is alkalmazásra kerülhetnek azonban, ha az anyavállalat befolyását - a német mintára emlékeztető módon megkötött - uralmi szerződés biztosítja. A jogalkotó nem kötelezi a vállalatcsoport irányítóját a törvényben tételesen meghatározott módon, illetve szabályok szerint juttatások teljesítésére, így pl. az éves veszteség kötelező kiegyenlítésére az ellenőrzött társaság tekintetében vagy az ez utóbbi által fizetendő osztalék pótlására vagy kiegészítésére. A német konszernjog kazuisztikus megközelítési módjától eltérően egyfajta elvi szabályalkotásra törekedett az olasz törvényhozó, a vállalatcsoport uralkodó tagja azzal háríthatja el felelősségének megállapítását, ha bizonyítani tudja, hogy az ellenőrzött társaság összességében az utasítás végrehajtásából fakadó veszteséget meghaladó mértékű nyereségre tett szert a csoportban való részvétele folytán. Ez a törvényhozói szemlélet nem áll távol az új Gt.-ben az elismert vállalatcsoport kapcsán érvényesített megközelítéstől, a német részvénytársasági törvény szabályaihoz képest egyaránt nagyobb értelmezési mozgásteret ad a vállalatcsoport tagjainak és a törvényt alkalmazó bíróságnak.
d) A spanyol jogalkotó 2003-ban a személyegyesítő jellegű vállalkozások piacralépését megkönnyítendő, bevezette a korlátolt felelősségű társaság egyszerűsített altípusát (Sociedad Limitada - Nueva Empresa), amelynek tagjai a jogszabályban előírt - a feltétlenül szükséges minimumra korlátozott szabályokat tartalmazó - társasági szerződésminta kitöltését követően kérhetik a vállalkozás regisztrációját.14 A bejegyzésre 24 órán belül kell hogy sor kerüljön. Figyelemmel arra, hogy a társaság tagjai továbbra is kötelesek a cégbejegyzés előtt a közjegyzőnél személyesen megjelenni, a cégalapítás mintegy 48 órát vesz igénybe. (Lásd a 7/2003. sz., április 1-jén elfogadott törvényt.) Az új társasági típus választásának előfeltétele a törvényi szerződésminta alkalmazása és az elektronikus adatátviteli eszközök használata. Az új társasági altípus elemzésére vállalkozók kiemelik azt a körülményt, hogy a törvény miközben korlátozza a társaság alapítása során a szerződési szabadságot (feltéve persze, hogy a tagok ezt a formát választják), ugyanakkor mintegy ezt ellensúlyozandó, gyors és olcsóbb cégalapításra ad lehetőséget. Kérdéses ugyanakkor, hogy indokolt volt-e e célból egy önálló társasági alforma kialakítása.
e) Hollandiában 2005-ben lépett hatályba a polgári törvénykönyv második kötetének azon módosítása, amely az ún. "nagy részvénytársaságok" vonatkozásában erősítette a részvényesek tulajdonosi jogait és a munkavállalókat képviselő tanácsok részvételi lehetőségét a társaság életében. Eltérően a korábbi szabályoktól, a közgyűlés - nem pedig a felügyelőbizottság - jogosult az igazgatóság tagjainak a megválasztására, visszahívására, a társaság életében jelentős döntések közgyűlési hozzájárulást igényelnek. Eltérően pl. a magyar szabályozástól, a holland részvényjog a közgyűlést korábban nem tekintette a társaság "legfőbb szervének", a törvény - hasonlóan az 1965. évi német részvénytársasági törvényhez - alapvető hatásköröket kötelező jelleggel a felügyelőbizottsághoz telepített. (A módosítás az üzemi tanács befolyását is erősítette a felügyelőbizottság rovására.)
A holland kormányzati szervek és a tudományos élet közötti hatékony együttműködésre példa a 2005. augusztusára a Gröningeni Társasági Jogi Intézet által kidolgozott jogösszehasonlító tanulmány15, amely a tőkevédelem alternatív lehetőségeit tekintette át. Az elemzés a holland társasági jog hitelezővédelmi rendelkezéseit (amelyek nem térnek el lényegesen más kontinentális, a 2. sz. társasági jogi irányelvet figyelembe vevő törvényektől) az ausztrál, az USA Delaware, valamint a nagyhatású amerikai modell törvény (The Revised Model Business Corporation Act -1984.) szabályaival vetette egybe. A tanulmány fonto-sabb következtetései egybevágnak a Gt.-t előkészítő kodifikációs bizottság tagjai többsége által is vallott állásponttal. Eszerint a társasági vagyon rendelkezésre bocsátására vonatkozó hagyományos előírások jellemzően szükségtelenül terhelik a vállalkozásokat, okoznak indokolatlan költségterheket. Így pl. az elemzés az általános jegyzett tőke minimum előírását, a nem pénzbeli vagyoni hozzájárulás független szakértő által kötelező értékelését, az ún. nachgründung szabály törvénybe foglalását, a munkavégzésre irányuló kötelezettségvállalás apportálását tiltó rendelkezést mind eltörölni javasolta.
A Holland Igazságügyi Minisztérium és gazdasági minisztérium megbízásából dolgozó szakértői csoport 2004. májusában tette közzé javaslatát a zártkörű korlátolt felelősségű társaság szabályozásának reformjára vonatkozóan16. Az 1972-ben bevezetett társasági típus (amely hasonlóan a belga szabályozáshoz, egyetlen lényeges szabályozási ponton sem tért el a nyilvánosan működő részvénytársaságra irányadó rendelkezésektől) egyszerűsítése a holland jogalkotás kiemelt feladatává vált. Az arányos mértékű dereguláció a tagok szerződési szabadságának az erősítését, a diszpozitív szabályozási megközelítés érvényesítését jelenti majd. A szakértői elemzés alapján készült törvényjavaslat várhatóan 2006-ban vagy 2007-ben kerülhet elfogadásra.
f) A tanulmány bevezetőjében már említés történt az új angol társasági törvény előkészítéséről. Az 1998-ban megkezdett átfogó reform 2005 őszén jutott abba a fázisba, hogy a törvényjavaslat parlamenti tárgyalása megkezdődhessen. A várhatóan 2006 őszén elfogadásra kerülő törvény ugyanakkor nem lép teljes egészében az 1985. évi társasági törvény helyébe. Az új törvény csak azokat a rendelkezéseket helyezi hatályon kívül, amelyeket érdemben eltérő szabályokkal vált fel. Pusztán kodifikációs megfontolásból, vagy azért, hogy egy új, átfogó kódex megszületését segítse elő, nem változtat a hatályos rendelkezéseken. Így pl. amíg a közösségi társasági jog (mindenekelőtt a 2. sz. társasági jogi irányelv) érdemi módosítására nem kerül sor, nem lehetséges a public company hitelező-, és tőkevédelmi szabályait jelentősen átalakítani, annak pedig, hogy az új kódexben a hatályos szabályok változatlan tartalommal átemelésre kerüljenek, nem lenne sok értelme. Eltérően a Gt. magyarországi kidolgozása során követett szempontoktól, az angol törvényelőkészítő arra az álláspontra helyezkedett, hogy a jogalkalmazó a szakkönyvekből és a törvénygyűjteményekből anélkül is képes eligazodni az "egységesített" normaszövegben, hogy kodifikációs értelemben egyetlen, új (a témakör egészét felölelő) törvény kerülne elfogadásra.
A magyar jogban iskolázott elmének az is meglepő lehet, hogy az angolszász jogrendszerben meghatározott feltételekhez kötve, de mód van arra is, hogy a törvényben előírt rendelkezéseket utóbb miniszteri rendelet módosíthassa vagy adott esetben a törvényben szereplő valamely szabályt hatályon kívül helyezhesse. A gazdasági jogalkotásban és így a társasági jog terén is, ahol a jogalkotónak a változó viszonyokra történő gyors reagálása a piaci szereplő elemi érdeke lehet, ez a közjogi megoldás ésszerűnek és hatékonynak tekinthető. (Már ha egyáltalán indokolt az adott szabályozási tárgyról formális kötőerővel rendelkező jogszabályt alkotni és nem elegendő egy arra feljogosított testület szabályozása.) Magyarországon az 1988. évi VI. törvény kidolgozása óta Sárközy Tamás következetesen kiáll a "végrehajtási rendelet nélküli társasági törvény" gondolata mellett. Álláspontja szerint, ha a Gt.-hez végrehajtási rendeletek kapcsolódnának, úgy ez ösztönzően hatna a gyakran a túlszabályozásban érdekelt "hivatali jogalkotókra", a társasági jog kizárólag törvényben történő regulációja egyfajta féket jelent a bürokrácia túltengésével szemben. Nem vitatva, hogy a minisztériumok "szabályozó kedve" számos esetben ellentétbe kerülhet a gazdasági ésszerűséggel az is nyilvánvalóvá vált ua. napjainkra, hogy a társasági jog - mint erről már e tanulmányban is szó esett - olyan összetett jogterületté formálódott, amelynek csak egyik, bár talán legfontosabb része tartozik a Gt. tárgyi hatálya alá. (A nyilvánosan működő részvénytársaságokra irányadó Gt.-beli rendelkezések jóval szorosabb kapcsolatban állnak a tőkepiaci szabályozás törvényi és miniszteri szintű szabályaival, mint a Gt. más, pl. a betéti társaságra vagy akár a kft.-re irányadó előírásaival). Az a körülmény, hogy a Gt.-hez nem kapcsolódik végrehajtási rendelet - miközben nem óv meg a túlszabályozás veszélyétől - nehézséget jelent a rugalmas, gyors jogalkotói cselekvés szempontjából.
Az angol társasági jogi reform a kodifikációs, formai kérdések helyett a tartalmi célkitűzések teljesítésére koncentrál. A javaslat kiemelt figyelmet fordít a kis tőkeerejű, zártkörűen működő gazdasági társaságokra irányadó szabályok egyszerűsítésére.17 A törvény előkészítői felismerték, hogy mivel a gazdasági társaságok több mint 90%-a az Egyesült Királyságban is öt vagy annál is kevesebb részvényessel működik, a szabályozás középpontjába a rájuk vonatkozó szabályokat kell állítani. Az indokolatlan adminisztratív terhek alól a cégeket mentesíteni kell, így pl. a jövőben - a törvény, illetve a társasági szerződés eltérő rendelkezése hiányában - a private company részvényesei nem tartanak majd éves közgyűlést, mentesülnek az összehívás, lebonyolítás költségeinek viselése alól. A törvény a kötelező auditálási értékhatárt is felemelné, mintegy 69 000 társaságot szabadítva fel az éves beszámoló kötelező auditáltatásának kényszere alól. A tőzsdei cégek vonatkozásában ugyanakkor a törvény és a felelős vállalatirányítási ajánlások - összhangban az 1990-es évek elején kialakított corporate governance gyakorlattal - erőteljes átláthatósági követelmények teljesítését várják el a menedzsmenttől, a társasági könyvvizsgálótól, a részvénytársaság által alakított javaslattevő, illetve a board részére véleményt nyilvánító bizottságoktól.
Az új törvény tervezetének hosszú éveken át zajló előkészítése nem jelentette azt, hogy akár az 1985. évi társasági törvény, akár a társasági jog egésze mindeközben változatlan maradhatott volna. A fontosabb jogszabályok, törvénymódosítások közül indokolt kiemelni a következőket:
- A brit törvényhozó 2000-ben új társasági forma bevezetéséről határozott18. Az ún. limited liability partnership a tagjaitól elkülönült jogi személyiséggel rendelkezik, a gazdasági forgalomban történő részvétele nem függ tehát a cégalapítást követő esetleges tagváltozástól. Miközben a tagok felelőssége a társaság tartozásaiért korlátozott, a társaságon belül (a tagok egymás közötti viszonyában) a "partnership" formára irányadó rugalmas megközelítés érvényesül. Az új társasági forma bevezetése hasonló megfontoláson alapulhatott, mint pl. Franciaországban az egyszerűsített részvénytársaságé: a kisvállalkozások számára kívánt üzleti céljaikhoz könnyebben adaptálható jogi konstrukciót biztosítani.
- Ugyancsak a 2000. évben kerül sor a társasági törvény rendeleti úton történő módosítására annak érdekében, hogy a gazdasági társaságok bátrabban éljenek a tagsági jogok gyakorlása során az informatikai eszközökkel. Ettől kezdve a közgyűlési meghatalmazást elektronikus levélben is eljuttathatja a részvényes a társasághoz és a részvénytársaság is közzéteheti honlapján a részvényesi jogok gyakorlása szempontjából fontos információkat. Az angol szabályozás - csakúgy mint pl. évekkel később az új Gt. 239. §-a - az informatikai eszközöknek a részvényesek által történő alkalmazását nem tette kötelezővé, a társaság alapszabályában történő ilyen tartalmú előírásnak pedig figyelembe kell vennie a részvényesi jogegyenlőség alapelvét.
- 2003-as esztendőben a saját részvény szabályozás fontos korrekciójáról született döntés. Az angol társasági törvény mindaddig előírta, hogy a részvénytársaság köteles az általa megszerzett részvényeket haladéktalanul bevonni. A nyilvánosan működő részvénytársaságok számára ugyanakkor számos esetben hasznos, ha - a 2. sz. társasági jogi irányelvben meghatározott keretek között - saját részvényeiket megőrizhetik és maguk határozhatnak későbbi értékesítésükről, más módon való felhasználásukról vagy bevonásukról. Az ún. treasury shares jogi elismerése hozzásegítheti a társaságot részvényei piaci árfolyamának kisebb mértékű korrekciójához, a részvényesek felhasználhatják a menedzsment munkájának elismerésére, de védelmet jelenthetnek a nem kívánt felvásárlással szemben is. A német részvénytársasági törvényben már 1998-ban sor került a saját részvény megszerzése lehetőségeinek kibővítésére, az angol jogalkotó néhány év késéssel követte a kontinentális szabályozási tendenciát. Megjegyzendő, hogy eközben a visszaváltható részvény tipikusan angolszász jogintézménye több európai tagállamban - így Olaszországban vagy pl. 2003-ban Magyarországon is - bevezetésre került. - Az angol társasági törvény 2004. októberében elfogadott módosítása bevezetette az ún. közösségi célú társaság (community interest company) kategóriáját. Eltérően pl. a limited liability partnership jogintézményétől, ebben az esetben nem önálló cégforma megalkotására került sor. A közösségi célú társaság olyan private company, amelynek vagyona egy település, közigazgatási egység érdekeit szolgálja, legyen szó a helyi tömegközlekedésről, vagy pl. szociális otthon fenntartásáról, óvoda működtetéséről. A társaságnak magánszemély részvényesei is lehetnek, feltéve, hogy a többségi irányítás joga a közösséget képviselő testület számára biztosított marad. Szintén a 2004-es törvénymódosítás pontosította a társasági könyvvizsgálóra irányadó szabályokat. Átláthatóbbá vált, hogy a társaság milyen jogcímen (milyen szolgáltatás ellenében) mekkora összeget fizet az auditori tevékenységet végző könyvvizsgálónak. Egyidejűleg bővítette a törvény a könyvvizsgáló jogait a társaság működésével összefüggő információk megismerésére. Végül megjegyzendő, hogy a 2005-ös év sem telt törvénymódosítás nélkül, a nemzetközi számviteli standardok bevezetésével összefüggésben szükséges korrekciókra került sor.
2. A törvényi változások számossága nem fedheti el azonban, hogy a tagállami reform jelentős része nem ölt jogszabályi formát. Az elmúlt évtizedben Európában több mint 50 corporate governance ajánlás került elfogadásra, némely országban - így az Egyesült Királyságban, Franciaországban, Hollandiában - több is. A felelős vállalatirányítási ajánlások - mint arra az EU Bizottsága mellett működő Európai Fórum szakértői is felhívták a figyelmet - az egyes társaságok egyéni működési körülményeiből fakadó sajátosságokat a gyakran rugalmatlan jogszabályoknál jobban képesek figyelembe venni, mint ahogy arra is alkalmasabbak, hogy ez eltérő nemzeti hagyományokat elismerve fokozatosan mégis közelítsék egymáshoz a különböző tagállamokban alapított tőzsdei cégek működési gyakorlatát.
Az Európai Fórum 2006 februárjában közzétett állásfoglalása19 kiemelve az ún. "comply or explain" szabály alkalmazásának fontosságát, felhívta a figyelmet arra, hogy a tagállamoknak gondoskodniuk kell arról, hogy a "teljesítsd vagy magyarázd meg" szabály a társaságok számára egyértelmű követelményként kerüljön jogszabályban vagy tőzsdei szabályzatban előírásra. Fontos továbbá, hogy a felelős vállalatirányítási ajánlásokban előírtak teljesítéséről vagy azok elmaradása magyarázatáról a társaságok a nyilvánosság előtt adjanak számot, valamint, hogy a részvényesek képesek legyenek elszámoltatni társaságuk menedzsmentjét döntéseikről, azok indokáról. A corporate governance kódexek rendelkezései csak akkor képesek jogszabálypótló szerepük betöltésére, ha a részvénytársaság ügyvezetése tudja, hogy a közgyűlési döntéshozatal során az ajánlásban foglaltak teljesítése illetve azok elmaradása befolyásolja a részvényeseket.
A Magyarországon - Angliához képest bő 10 éves késéssel - a Budapesti Értéktőzsde által 2003. decemberében jóváhagyott és 2004 februárjában közzétett felelős vállalatirányítási ajánlásban rögzített szabályok az első, "tapogatódzó" lépésként értékelhetők egy európai összehasonlításban is korszerű kódex megalkotása felé. A BÉT Ajánlás 2. sz. melléklete tartalmazza azt a 12 pontot, amelynek teljesítéséről vagy a teljesítés elmaradásának okáról a társaság nyilatkozni köteles. Ezek között nem szerepel olyan rendelkezés - mint ahogy magában az ajánlásban sem esik szó arról -, amely a tőzsdei részvénytársaság igazgatósága vagy felügyelőbizottsága munkájában résztvevő független, külső tagok arányára, a "függetlenség" tartalmi kritériumaira utalna. Az Ajánlás nem javasolja, hogy a vezető tisztségviselők és a vezető alkalmazottak javadalmazása (konkrét személyhez kötötten és jogcímek szerinti bontásban) legyen megismerhető, nem írja elő, hogy a részvényalapú juttatások igénybevételéről a menedzsment köteles az éves közgyűlés részére beszámolni. Az audit bizottság kötelező létrehozásáról sem kell jelenleg nyilatkoznia a társaságnak, csak arról, hogy működik-e a részvénytársaságnál független belső ellenőrzés. (Az új Gt. 311. §-a alapján immár kötelező lesz az audit bizottság létrehozása, szemben a BÉT Ajánlásával, amely e kérdésről csak mint olyan lehetőségről tesz említést, amellyel ha nem él valamely részvénytársaság, annak indokairól sem köteles számot adni.)
E tanulmány terjedelmi korlátai nem teszik lehetővé a hazai és más EU tagállamok corporate governance ajánlásainak összevetését. Tény azonban, hogy az elkövetkező évek egyik legfontosabb feladata lesz, hogy a Magyarországon bejegyzett tőzsdei részvénytársaságokra vonatkozó ajánlások tartalma érdemben átalakuljon, továbbá, hogy a BÉT Ajánlásában előírt és a részvénytársaságok által magukra nézve kötelezőnek elismert rendelkezések teljesítéséről a társaságok a piaci szereplőket hitelesen tájékoztassák és nem utolsó sorban a részvényesek a jövőben képesek legyenek a menedzsmentet érdekeltté tenni a vállalatirányítási ajánlásban foglalt elvek és szabályok teljesítésében.
Az új Gt. 312. §-a - már az Európai Fórum elvárásának megfelelően - kötelezővé teszi, hogy az igazgatóság az éves rendes közgyűlés elé terjessze a felelős vállalatirányítási jelentést, amelyben a testület nyilatkozik arról, hogy milyen eltérésekkel alkalmazta az értéktőzsde ajánlásait. A jelentés elfogadásáról a közgyűlés külön határoz.
3. A tagállami normaalkotás terén bekövetkezett változások tartalmi jellemzőinek vázlatos áttekintését követően indokolt röviden összefoglalni e felgyorsult jogfejlesztés - történjék az törvényben vagy vállalatirányítási ajánlásban - bekövetkeztének az okait:
a) A tagállami társasági jogi szabályozási kedvre kétségkívül ösztönzően hatott az a körülmény, hogy az 1990-es években, egészen a 2001 őszén elfogadott európai részvénytársaságról szóló rendelet megalkotásáig, a közösségi társasági jog nem tudott érdemi eredményt felmutatni. A jogharmonizáció stagnálása egyrészt azt jelentette, hogy a nemzeti jogalkotó megőrizhette ezen a területen szabályozási kompetenciáját, másrészt pedig, hogy közösségi jogforrások hiányában a cselekvésnek nemcsak a lehetősége, de a globalizált világ eseményeire való reakció kötelezettsége is sokáig egyedül a tagállamokra hárult.
b) A tagállami társasági jog modernizációját indokolttá tették az ún. nemzetközi kihívások (az eufémizmus használatakor jellemzően visszaéléseket, botrányokat kell érteni), de pl. az a körülmény is, hogy ha egy németországi vagy svédországi székhellyel rendelkező részvénytársaság a New York-i tőzsdén kívánja részvényeit forgalmazni, úgy nem tekinthet el az ezzel összefüggő amerikai (pl. számviteli) követelmények figyelembevételétől.20
c) Ha a szabályozási verseny kezdetét - természetesen csak szimbolikus értelemben - konkrét időponthoz kívánjuk kötni, úgy az kétségkívül 2001. márciusában határozható meg. Az Európai Bíróság ekkor hozta meg az ún. Centros-ügyben döntését (C-212/97). Az azóta több száz dolgozatban tárgyalt, elemzett határozat új megvilágításba helyezte a székhely elv jövőbeli alkalmazhatóságát. Másként fogalmazva az Európai Bíróság 2001-ben megtette az első jelentős lépést a tagállamok társasági jogi jogalkotási monopóliumának a felszámolása irányában; utóbb ezt a lépést három további követte, 2002 novemberében az Überseering ügyben (C-208/00) hozott ítélet, 2003 szeptemberében az Inspire Art ügyben hozott határozat (C-167/01), 2005 decemberében pedig a SEVIC Systems AG ügyben hirdetett határozat (C-411/03.). Az Európai Bíróság döntései nyomán a tagállami jogalkotónak fel kellett tennie a kérdést, hogy továbbra is ragaszkodik-e a más államokban avultságuk miatt már megszüntetett szabályokhoz és ez esetben egyben vállalja, hogy a vállalkozások egy része pusztán a nemzeti jog előírásainak a megkerülése végett választja majd székhelyül valamely másik EU tagországot, hogy aztán pl. fióktelepként jelenjen meg emitt vagy pedig maga is a modernizáció, a reformok útjára lép. Megjegyzendő, hogy napjainkban úgy tűnik, hogy esetenként épp az Európai Unió Bizottsága által koordinált jogszabályalkotó tevékenység helyezkedik szembe az Európai Bíróság irányvonalával és annak a jogfelfogásnak nyújt segítséget, amely a székhely elvre hivatkozva, abba mintegy "belékapaszkodva" kívánja megőrizni a mára anakronisztikussá vált jogi konstrukcióit. (Lásd pl. az európai részvénytársaságról szóló rendeletet, amely a részvénytársaság székhelyének áthelyezése esetén kizárja annak a lehetőségét, hogy a társaság az ún. fogadó országban úgy kerüljön regisztrálásra, hogy eközben megőrizhesse az alapítása helye szerinti társasági jog alkalmazásának a lehetőségét.21)
d) A szabályozási verseny ösztönzője végül magának a versenynek az önmagára visszaható, öngerjesztő hatása is. A tagállamok számon tartják egymás eredményeit (ezt az Európai Unió Bizottsága vagy éppen a Világbank felmérései is elősegítik), az ésszerűnek tűnő szabályozási elképzelések újabb és újabb országban kerülnek bevezetésre. Példaként említhető a tagjainak korlátozott felelősségével, zártkörűen működő társaságok általános jegyzett tőkéjére vonatkozó rendelkezések átalakítása. Kezdetben az Egyesült Királyságban és Írországban, majd a 2003. évi törvénymódosítás óta Franciaországban is mód van arra, hogy névleges összeggel alapítsanak társaságot. A 2005-ös esztendőben Németországban is - bár egyelőre sikertelen - kísérlet történt a GmbH tőkeminimumának 25 000 euróról 10 000 euróra való leszállítására. A közeljövőben várhatóan Hollandiában is sor kerül hasonló jogalkotói lépésre.
4. Az elmúlt másfél évtizedben a tagállamokban végbemenő társasági jogi reform irányáról oly módon is tájékozódhatunk, ha összevetjük az egyes kodifikációs munkákban rögzített célkitűzéseket. A már említett brit törvényjavaslathoz fűzött magyarázat négy meghatározó cél teljesülését várja a tervezet elfogadásától:
a) A törvényjavaslat erősítené a hosszú távú befektetői kultúrát, valamint a részvényesek részvételi hajlandóságát a társaság működésének ellenőrzésében.
b) A jogi szabályozást színvonalasabbá tenné, érvényesülne az ún. "think small first" gondolata.
c) A törvény megkönnyítené a cégalapítást és a társaság működtetését.
d) A törvényhozói hatáskörök részleges delegálásával rugalmasabb, gyorsabb reagálásra képes jogalkotásra adna a jövőben lehetőséget.
A holland private company (vagyis az ún. "B.V." szabályozás) átalakítási javaslatát összefoglaló, 2004 májusában készült szakértői javaslat22 az alábbi iránymutató elveket fogalmazta meg:
a) Törekedni kell a kógens szabályok csökkentésére, a B.V. társaság tekintetében az opcionális rendelkezéseknek kell meghatározó szerepet játszaniuk. Fontos, hogy a részvényesek döntési autonómiája erősödjön.
b) El kell törölni a nem kellően hatékony rendelkezéseket, enyhíteni kell a vállalkozásokra nehezedő adminisztratív terheket. Kiegyensúlyozott hitelezővédelmi szabályokra, arányos tőkevédelemre van szükség.
c) A szabályozásban rejlő (jog)bizonytalanságot csökkenteni kell.
d) A szabályozást közelíteni kell az Európai Unió és más tagállamok jogfejlődésének eredményeihez.
A szakértő által készített elemzés annak ellenére, hogy tárgya nem általános jelleggel, hanem csak egy meghatározott társasági forma tekintetében foglalkozik a társasági jog modernizációjának kérdéseivel, igen hasonló elvárásokat vázolt fel, mint amelyek megvalósítására a 2001. évi olasz társasági törvény módosítás is törekedett. Ferrarini dolgozata23 négy címszó alá rendezte a reform célkitűzéseit. Eszerint a szabályozás rugalmasabbá tételére, a társasági jog részleges deregulációjára (különös tekintettel a zártkörűen működő társaság vonatkozásában) és regulációjára (mindenekelőtt a tőzsdei részvénytársaságok átláthatóbb működésének biztosítása, a társasági könyvvizsgáló összeférhetetlensége szabályozása jegyében), valamint mindezek együttes eredményeként az olasz társasági jog versenyképességének javítására van szükség.
A példák sora még folytatható volna, de mind a konkrét törvénymódosítások, mind pedig a szabályozási célkitűzések alapján kirajzolódik több olyan sajátosság, amely a tagállamok közti szabályozási versenyt jellemzi:
- A nemzeti jogalkotás jellemzően a piac, a gazdasági élet szereplőinek igényeire reflektál, a módosítások (legyen szó az elavult szabályok kiiktatásáról vagy a társaság iránti befektetői bizalmat erősíteni hivatott rendelkezésekről) célja és megoldási módozatai a "gyakorlatiasság" jelzőjével írhatók le.
- Az egyes tagállamok jogalkotással foglalkozó hivatalai éppúgy mint az ott bejegyzett vállalkozások figyelemmel kísérik más tagországok jogi eredményeit, fejleményeit. Ennek következtében a korábban élesen eltérő szabályozási modellt követő tagállamok joga is közelít egymáshoz. A fokozatos konvergencia megnyilvánul a részvénytársaságok irányítási modelljében végbemenő változásban: nem csupán azon országok köre bővült, ahol a törvényhozó a társaság alapszabályára bízza a szabályozási minták közül történő választást, hanem az angolszász "board rendszert" is (bár sosem fogják felügyelőbizottságnak hívni) áthatja a "duális modell" azon gondolata, hogy a menedzsment tevékenységét független, a társasághoz az igazgatótanácsi tagságtól eltekintve nem kötődő személyek felügyeljék. Az elmúlt években Németország a vállalatfelvásárlási törvény elfogadásával, az igazgatóság és a felügyelőbizottság közti személyi összefonódások (pl. a volt vezérigazgató sok esetben szinte automatikusan került utóbb a felügyelőbizottság élére) elleni fellépéssel, érzékelhetően nagyobb szerepet szán a részvénytársaság feletti külső, piaci kontrollnak. A nemzeti jogalkotások egymáshoz való közeledésére - paradox módon - épp a közösségi jog által lefedetlen területeken kerül sor, ma már talán megkockáztatható, hogy a valóban hatékony jogharmonizációt az alulról, tagállami kezdeményezésre megvalósuló spontán szabályozási verseny szolgálja leginkább.
Annak ellenére, hogy az Európai Unió társasági joga egyaránt kritika tárgya lehet ott, ahol sikerült közösségi jogforrást elfogadni és ott is, ahol erre a tagállamok véleménykülönbsége miatt nem került sor, nem vitatható az EU Bizottság által irányított jogalkotási munka jelentősége, hatása a magyar társasági jog jövőjére nézve. Fokozottan igaz ez akkor, ha a közösségi társasági jogi jogalkotás közelmúltját vesszük szemügyre.
1. Az EU társasági jogának története - bár kétségkívül némiképp önkényesen - 5 korszakra tagolható. Az első időszak az 1960-as évek végétől az 1990-es évek elejéig tartott, ekkor születtek meg az ún. elsőgenerációs társasági jogi irányelvek, ekkor készültek továbbá azok az irányelv tervezetek is, amelyek elfogadására már kidolgozásuk pillanatában sem volt sok esély (lásd az 5. sz. társasági jogi irányelv tervezetet a társaságok belső szervezeti rendjéről vagy pl. a német minta alapján készült 9. sz. irányelv tervezetet a vállalatcsoportról). Az első generációs társasági jogi irányelvekkel, amelyeknek hatálya nem terjed ki a tagok korlátlan felelőssége mellett működő társaságokra, a közösségi jogalkotó részletes, meghatározott kérdésekben lényegében a nemzeti társasági jog helyébe lépő szabályok megalkotására törekedett.
A közösségi jogalkotás sorát az 1. sz. társasági jogi irányelv nyitotta meg (a Tanács 68/151/EGK irányelve), amely mindenekelőtt a cégnyilvánosság közösségi szinten összehangolt feltételeit (az rt., a betéti rt. és a kft. által közzéteendő legfontosabb cégadatokra kiterjedő követelményt) határozta meg. Az irányelv emellett korlátozta a létrejött (a cégregiszterbe bejegyzett) gazdasági társaság társasági szerződése elleni jogorvoslat lehetőségét. Eszerint a létesítő okirat jogi hibájának csak kivételes esetben lehet olyan jelentőséget tulajdonítani, amely a gazdasági forgalom biztonságát is veszélyeztető módon a társasági szerződés semmissé nyilvánítását eredményezheti. Az 1. sz. irányelv sajátos kiegészítése a 11. sz. társasági jogi irányelv (lásd a Tanács 89/666/EGK irányelvét), amely a külföldi székhelyű vállalkozások más tagállamban lévő fióktelepére vonatkozóan közzéteendő adatok minimális körét állapította meg.
A 2. sz., ún. tőkevédelmi irányelv (lásd a Tanács 77/91/EGK irányelvét) hatálya a kft.-re nem, csak a részvénytársaságra és betéti részvénytársaságra vonatkozik. (Az Egyesült Királyság és Írország esetében ez azt jelentette, hogy a zártkörűen működő private company-t nem vonták az irányelv hatálya alá.) A 2. sz. társasági jogi irányelv - amelynek az eltelt évtizedek során talán a legtöbb kritikai észrevételt kellett elszenvednie24 - két nagyobb szabályozási témakörrel, a társasági vagyon rendelkezésre bocsátásával és a részvénytársaság saját tőkéjének a védelmével foglalkozik. (Az irányelv egyes szabályai által felvetett kérdésekre, problémákra még visszatérek.)
A 3. sz. és a 6. sz. társasági jogi irányelvek (lásd a Tanács 78/855/EGK és a 82/891/EGK irányelvét) az egyes tagállamokban működő korlátolt felelősségű társaságok és részvénytársaságok általános jogutódlás mellett végbemenő fúziójára (beolvadás, egyesülés) és szétválására irányadó szabályok közelítésére vállalkozott. Az irányelvek jogharmonizációs jellegű törekvése nem vonatkozik a határon átnyúló egyesülések jogi szabályozására, arról csak jóval később, a 2004-ben elfogadott új irányelv (lásd a Tanács 2004/56/EK irányelvét) gondoskodik.
A 4. sz. és a 7. sz. társasági jogi irányelvek (lásd a Tanács 78/660/EGK irányelvét és a 89/666/EGK irányelvét) valójában csak a tág értelemben vett társasági jog fogalmi körébe sorolhatók, az éves és az éves konszolidált beszámoló készítés követelményeinek meghatározása szempontjából legfontosabb szabályokat rögzítik. Jelentőségük a nemzetközi számviteli standardoknak az EU Bizottsága általi folyamatos átültetésével fokozatosan csökken. A számviteli irányelvekhez kapcsolódik tartalmilag a társasági könyvvizsgálóról szóló 8. sz. irányelv (lásd a Tanács 84/253/EGK irányelvét).
Az első generációs társasági jogi irányelvek közül az utolsó a 12. számot kapta (lásd a Tanács 89/667/EGK irányelvét). Az irányelv kötelezővé tette a tagállamok számára, hogy legalább a zártkörűen, tagjai korlátolt felelőssége mellett működő társaságok tekintetében biztosítsák az egyszemélyes gazdasági társaság alapításának, működtetésének lehetőségét. Az irányelv megalkotásakor ui. a tagállamok egy része még nem adott erre lehetőséget, részben elvi ("egy társaság" szükségképpen több tagból kell, hogy álljon), részben félreértett hitelezővédelmi megfontolásokra figyelemmel.
A közösségi társasági jogi jogalkotás első két évtizedére visszatekintve elmondhatjuk, hogy egy mára idejétmúlt (a szubszidiaritás és az arányosság követelményét még nem alkalmazó) jogharmonizációs megközelítés társult egy gyorsan avuló társasági jogi szakmai megközelítéssel. Ma már - úgy gondolom - csak a cégnyilvánosság megvalósítását szolgáló irányelvek (az első és a tizenegyes számú), valamint az egyszemélyes gazdasági társaság elismertetését biztosító tizenkettes számú társasági jogi irányelv érdemel elismerést. Az irányelvek mellett megemlítendő még az európai gazdasági egyesülésről szóló - gyakorlatilag sosem alkalmazott - rendelet is (lásd a Tanács 2137/85. sz. rendeletét).
Az 1990-es években új irányelv, rendelet nem került elfogadásra, a közösségi jogalkotó erejéből csak kisebb módosításokra futotta. (Lásd a 2. sz. társasági jogi irányelv módosítását, az ún. saját részvény közvetett módon történő megszerzésével összefüggésben.) Bebizonyosodott, hogy az 1960-'70-es években elgondolt, a gazdasági társaságok életében valamennyi fontosnak bizonyult kérdést részleteiben szabályozni kívánó ambiciózus tervek a tagállamok számának bővülésével (így mindenekelőtt Írország és az Egyesül Királyság csatlakozásával), a közösségi jogalkotás szabályozási alapelveinek reformját követően, kudarcra ítéltettek. Éppúgy nem született irányelv a részvénytársaság belső szervezeti, működési rendjéről, ahogy - legalábbis ebben az időszakban és az ekkortájt javasolt tartalommal - nem volt realitása a részvénytársaság külső, piaci kontrollját biztosító vállalatfelvásárlás közösségi szintű szabályozására. Az Európai Unió társasági jogalkotása azt követően sem vált sikeressé, hogy az 1990-es évek második felében a Bizottság új, keretjellegű irányelv tervezeteket készített, immár nagymértékben engedve szabályozási autonómiát a tagállamok nemzeti jogalkotása számára.
2. A közösségi társasági jogalkotás "mélypontja" 2001 nyarán következett be, amikor sok évi előkészítő munkát követően az Európai Parlament elvetette a vállalatfelvásárlásról szóló 13. sz. társasági jogi irányelv tervezetét. A takeover irányelv kudarca cselekvésre ösztönözte a Bizottságot, amely felkérte Jaap Winter jogász professzort arra, hogy találja meg a kivezető utat a közösségi jogalkotó számára. A közösségi társasági jog történetének harmadik szakasza kezdetét innen, a 2001 szeptemberében történt felkéréstől számíthatjuk. (A 2001-es esztendő más szempontból is fordulópontot jelentett. Ebben az évben pattant ki az Enron óriáscég könyvvizsgálatával összefüggő botrány, amely utóbb - hasonló okokra visszavezethető, de immár európai társaságok bukásával együtt - a közösségi társasági jogra is kiható változásokat hozott.) A Winter vezette szakértői csoport rövid időn belül két elemzést is elkészített. Az első a vállalatfelvásárlási irányelv tervezetének átdolgozásához adott szempontokat, a második - 2002 tavaszán közzétett, majd 2002 novemberében véglegesített - terjedelmes szakértői munka már a társasági jog európai reformjának általános irányát, főbb elveit, célkitűzéseit vázolta fel.25 A Bizottság a több mint 160 oldal hosszú elemzést alapul véve készítette el cselekvési tervét, amelynek közzétételére 2003 május 21-én került sor.26 A Cselekvési Terv széleskörű konzultációját követően a Bizottság 2003. novemberében adta közre a feldolgozott észrevételeket is tartalmazó elemzését.
Az Európai Unió Bizottsága a Cselekvési Tervben meghatározott feladatok kijelölése és megvalósítása révén az alábbi fontosabb célok teljesítéséről kívánt gondoskodni:
a) A Bizottság elsődleges célja volt a megrendült befektetői bizalom helyreállítása. Megjegyzendő, hogy ezt érzékelhetően visszafogottabb jogi megoldásokkal kívánta elérni, mint tették azt az Amerikai Egyesült Államokban (lásd pl. az amerikai Sarbanes-Oxley törvényben foglaltakhoz képest alkalmazott rugalmasabb megközelítést a társasági könyvvizsgáló összeférhetetlenségi szabályait illetően).
b) A Cselekvési Terv elő kívánta mozdítani a tőke és a vállalkozások belső piaci szabad mozgását, elhárítva a még meglévő jogi akadályokat.
c) A Winter bizottság ajánlásai nyomán a Cselekvési Terv központi gondolatává vált a részvényesi joggyakorlás feltételeinek javítása, a társaság ügyvezetése felett aktívabb tulajdonosi kontroll biztosítása.
d) A Cselekvési Terv, csakúgy mint a korábbi deregulációs program (lásd az ún. SLIM program javaslatait), az elavult irányelvek, irányelvi rendelkezések kiiktatását is célként jelölte meg.
Az Európai Bizottság Cselekvési Terve a feladatok elvégzését három szakaszra osztotta fel, a rövidtávon
(2003-2005 között), a középtávon (2006-2008 között), valamint a távlatilag (2009-et követően) elvég-zendőekre. Tematikus csoportosításban pedig különbséget tehetünk
- a tőkevédelmi célú,
- a felelős vállalatirányítás kérdéskörébe tartozó,
- a vállalatcsoport szabályozásával összefüggő, végül
- a tőke-, és cégmobilitás kategóriájába sorolható közösségi feladatok között.
Rövid távon: A 2. sz. társasági jogi irányelv módosítása, egyszerűsítése.
Közép távon: Megvalósíthatósági tanulmány készítése egy majdani alternatív tőkevédelmi szabályozásról.
Távlatilag: A megvalósíthatósági tanulmány megállapításai függvényében a 2. sz. társasági jogi irányelv koncepcionális mélységű módosítása.
Rövid távon: Irányelv a részvényesi joggyakorlás feltételeinek javításáról. A Bizottság ajánlása a részvénytársaság vezető testületeiben a független tagok szerepének erősítéséről. A Bizottság ajánlása a szabályozott értékpapír piacra bevezetett társaságok vezető tisztségviselőinek javadalmazásáról.
Közép távon: Megvalósíthatósági tanulmány az ún. részvényesi demokrácia (az egy részvény - egy szavazat elvének) erősítéséről. Irányelv előkészítése annak érdekében, hogy maguk a részvénytársaságok, illetve a részvényesek legyenek jogosultak az egységes és a dualista modell közötti választásra.
Irányelv előkészítése a részvénytársaság igazgatósági tagjai felelősségi szabályainak érdemibbé tételére. Távlatilag: A Cselekvési Terv nem írt elő feladatot.
Rövid távon: Irányelv elfogadása a vállalatcsoport átláthatóbb működésének biztosítása érdekében (vállalatcsoport struktúrájára, a csoport tagjai közötti gazdasági kapcsolatokra vonatkozólag).
Közép távon: Irányelv alkotása, amely keretjelleggel (tehát nem úgy, mint a 9. sz. irányelv tervezet javasolta) szabályozza, illetve lehetővé teszi a koordinált, vállalatcsoport szintű üzletpolitika elfogadását. Irányelv alkotása, amely megtiltja a szabályozott tőkepiacra való bevezetését a visszaélésszerűen, ún. piramis szerkezetet alkalmazó részvénytársaságok számára.
Távlatilag: A Cselekvési Terv nem írt elő feladatot.
Rövid távon: A határon átnyúló társasági egyesülésről szóló irányelv (10. sz. társasági jogi irányelv) megalkotása. A társaságok székhelyáthelyezéséről szóló irányelv (14. sz. társasági jogi irányelv) megalkotása. Megvalósíthatósági tanulmány készítése egy új, sui generis közösségi társasági formáról (European Private Company).
Közép távon: A megvalósíthatósági tanulmány megállapításainak függvényében rendelet alkotása az európai zártkörű társaságról.
Távlatilag: A Cselekvési Terv nem írt elő feladatot.
3. A közösségi társasági jogi jogalkotás kezdeti aktivitását, majd pedig stagnálását követően, a 2001-es évben elfogadott Cselekvési Tervnek az ún. rövid távon (2003-2005 között) történt megvalósítása vezet el a negyedik fejlődési (változási) szakaszhoz. Az EU Bizottsága Belső Piaci Igazgatósága által 2005 decemberében közzétett közlemény27 áttekintve a Cselekvési Terv eddig elért eredményeit, arra keresi a választ, hogy indokolt-e változtatni a 2003 májusában meghatározott célokon, prioritásokon, miként folytassa munkáját a közösségi jogalkotó? A közleményben megfogalmazott 14 kérdésre a Bizottság 2006. március 31-éig várt válaszokat, észrevételeket.
A Bizottság Cselekvési Tervében meghatározott első szakasz kétségkívül sikeresnek minősíthető, ha e két évet a korábbi bő évtizedig is eltartó eredménytelen időszakkal vetjük össze. Az alaposabb elemzés azonban rávilágít a közösségi társasági jogalkotás súlyos fogyatékosságaira is. Így mindenekelőtt arra indokolt felhívni a figyelmet, hogy az alábbiakban ismertetésre kerülő elfogadott (elfogadás előtt álló) jogforrások számos esetben nem befolyásolják, se pozitív se negatív irányban nem alakítják a tagállamok nemzeti társasági jogát. A hangsúlyozottan keretjellegű, minimum követelményeket meghatározó irányelvi rendelkezések elfogadásának az volt az "ára", hogy a közösségi jogalkotót a tagállamok semmitmondásra kárhoztatták. Ez történt akkor, amikor pl. a 13. sz. társasági jogi irányelv a tagállami közös minimum keresése közben lemondott még arról is, hogy szempontokat adjon a céltársaságban való - a nyilvános vételi ajánlattételi kötelezettség szempontjából jelentős - befolyásszerzési küszöbérték meghatározásához. Figyelemmel arra, hogy a vállalatfelvásárlási irányelv elfogadását megelőzően az egyes tagállamok már jószerivel mind elfogadták a tőzsdei részvénytársaságokban történő befolyásszerzésre irányadó szabályozásukat, az irányelv inkább presztizs, mint valódi jogharmonizációs célokat szolgált.
A Bizottság Cselekvési Terve nyomán kibontakozó munka abból a szempontból is problematikus, hogy a közösségi jogalkotás esetenként fékezi, hátráltatja a jellemzően progresszívebb tagállami törvényhozó tevékenységét. Hiába születik meg a tervek szerint már 2006. I. félévében a 2. sz. társasági jogi irányelv módosítása, ha a kisebb jelentőségű, deregulációs tartalmú módosítások elfogadása mindenekelőtt azzal a következménnyel jár, hogy az irányelv egésze immár újabb évekre (ismételt elemzések és hatástanulmányok elvégzéséig) hatályban maradhat. A Cselekvési Terv egyes elemeinek újragondolása tehát nem haszontalan időtöltés, még akkor sem, ha a közösségi jogalkotó eredménylistája sikeres két esztendőt sugall.
a) Lényegében még a Cselekvési Terv meghirdetése előtt elfogadásra került az 1. sz. társasági jogi irányelv módosítását célzó irányelv. A 2003/58/EK irányelv az 1960-as években elképzelhetetlen informatikai lehetőségekhez igazítja a cégregiszterre vonatkozó szabályokat. A magyar cégjogba átültetett rendelkezések alapján 2007. január 1-jét követően - ilyen tartalmú kérelemre - a Cégbíróság elektronikus úton lesz köteles megküldeni az előző 10 évben bármikor készült, bármely cégbíróságon őrzött cégiratot.
b) A vállalatfelvásárlási, ún. takeover irányelvnek (2004/25/EK) a kihirdetésére 2004 tavaszán sok viszontagságot követően került sor. A tagállamok támogatásának elnyerése érdekében az irányelv a két legfontosabb rendelkezés átültetése kapcsán gyakorlatilag teljes szabadságot biztosított a nemzeti jogalkotónak. Eszerint mind a felvásárlás által érintett céltársaság menedzsmentjét a részvényesi jóváhagyás nélküli "akciózástól" eltiltó szabály (lásd az irányelv 9. cikkét), mind pedig a sikeres befolyásszerzést követően a részvényesi joggyakorlást korlátozó alapszabályi rendelkezések eltörlésének a lehetősége opcionális jellegű maradt a tagállamok számára (lásd az irányelv 11-12. cikkében foglaltakat). Magyarországon az irányelv átültetése a Tpt. 2005 decemberi módosításával valósult meg.
c) A Cselekvési Tervben rövid távra előírt feladatok közül - az eredeti ütemezésnek megfelelően - a Bizottság elfogadta a tőzsdei részvénytársaságok igazgatósági tagjai díjazásáról szóló ajánlást. (Lásd a Bizottság 2004. december 14-én kelt, 2004/9/13/EK ajánlását). Az ajánlás talán legkényesebb rendelkezése az, amely megköveteli, hogy az egyes igazgatósági tagok részére az éves beszámoló által tárgyalt időszak alatt kifizetett illetve adott valamennyi juttatást (díjazást) jogcím szerinti bontásban nyilvánosságra kell hozni. Nem elegendő tehát, ha csupán arról szereznek a részvényesek, illetve a gazdasági forgalom szereplői tudomást, hogy az igazgatósági tagok javára történt kifizetések együttesen milyen mértékű megterhelést jelentenek a részvénytársaságnak. Eltérően pl. Németországtól, ahol az ajánlásban foglaltak végrehajtását törvény biztosítja, Magyarországon még várat magára ennek a követelménynek - akár a BÉT szabályzatában történő - az előírása. Annak ellenére, hogy az ajánlás nem minősül jogszabálynak, a tagállamok legkésőbb 2006. június 30-ig kötelesek tájékoztatni a Bizottságot arról, hogy az ajánlásban foglaltak teljesítését milyen módon segítik elő. A Bizottság a beérkező információk alapján határoz majd arról, hogy indokolt-e további intézkedések megtétele, pl. irányelv elfogadása.
d) A Bizottság által elfogadott másik ajánlás címzettjei szintén a tőzsdére bevezetett részvénytársaságok. (Lásd a Bizottság ajánlását a szabályozott tőkepiacra bevezetett részvényeket kibocsátó társaságok nem ügyvezető igazgatói, illetve felügyelőbizottsági tagjai szerepéről és az igazgatóság (felügyelőbizottság) által létrehozott bizottságokról; 2005. február 15. - 2005/162/EK ajánlás). Az ajánlás a nyilvánosan működő részvénytársaság igazgatótanácsában - a dualista modell szerint működő rt. esetén pedig a felügyelőbizottságban - résztvevő független és nem ügyvezető tagok részvételének szükségességéről rendelkezik. A testületek független, külső tagjainak előtérbe kerülése - az elmúlt évtizedben elfogadott felelős vállalatirányítási ajánlásokban már találkozhattunk ezzel a kérdéssel - azt a célt szolgálja, hogy erősödjön az ún. "csúcsmenedzsment" feletti kontroll, csökkenjen az összeférhetetlen helyzetek kialakulásának kockázata. Az ajánlás ugyanakkor nem ír elő kötelező arányt az ügyvezetésben résztvevő és a független testületi tagok tekintetében. (Az új Gt. 309. §-a a nyilvánosan működő részvénytársaságnál a független tagok többségi részvételét írja elő az igazgatóságban illetve a felügyelőbizottságban.) Az ajánlás az előzőekben említett független tagok többségével működő bizottságok (jelölési, javadalmazási és audit bizottság) létrehozását ajánlja a tőzsdei cégek számára.
e) A részvénytársaságok és a korlátolt felelősségű társaságok határon átnyúló egyesüléséről szóló 2005/56/EK irányelv elfogadásával a Cselekvési Terv egyik fontos célkitűzése teljesült. (A 2005. október 26-án kelt 10. sz. társasági jogi irányelvet a tagállamok legkésőbb 2007. december 15-ig kötelesek nemzeti jogukba átültetni.) Az egységes belső piacon belül, az eltérő tagállamokban bejegyzett gazdasági társaságok közötti fúzió (beolvadás vagy összeolvadás) nyomán az új, illetve az ún. átvevő vállalkozás a jogelőd (jogelődök) általános jogutódaként működhet tovább. Jelenleg erre csak a tagállami határok keretei között van lehetőség, a 3. sz. társasági jogi irányelvben foglaltaknak megfelelő rendelkezéseket tartalmazó társasági jogi rendelkezések alapján.
f) A társasági könyvvizsgálóra irányadó ún. új 8. sz. irányelv 2005. szeptemberében már első olvasatban elfogadásra került, az irányelv hivatalos szövege azonban - a fordítások elkészítésének időigénye miatt -2006 márciusáig még nem került közzétételre. A terjedelmes jogszabályból ehelyütt csupán azt a rendelkezést indokolt kiemelni, amely az ún. közérdeklődésre számot tartó társaságok számára (így a tőzsdei részvénytársaságok tekintetében is) előírja az audit bizottság létrehozását. Az igazgatótanács vagy a felügyelőbizottság javaslattevő testületeként működő audit bizottság funkciója, hogy megelőzze vagy épp feltárja a társasági könyvvizsgáló és a menedzsment között esetlegesen kialakuló összeférhetetlenségi helyzeteket, javítsa a részvényesek bizalmát a társaság vezetői iránt.
g) Várhatóan 2006. I. negyedévében első olvasatban elfogadásra kerül a 4. és a 7. sz. társasági jogi irányelvek módosításáról szóló irányelv tervezet. A számviteli irányelvek módosítása keretében egyebek között előírásra kerül, hogy a tagállamok követeljék meg a joghatóságuk alá tartozó nyilvánosan működő részvénytársaságoktól a "comply or explain" elv alkalmazását, a részvénytársaságoknak éves beszámolójában kell majd számot adni arról, hogy teljesítették-e, illetőleg ha nem, úgy miért nem a felelős vállalatirányítási ajánlásban foglaltakat.
h) Szintén közel került az elfogadáshoz a 2. sz. társasági jogi irányelv módosítását megvalósító irányelv tervezet. A Tanács által 2005 őszén elfogadott normaszöveghez az Európai Unió Parlamentje 2006 januárjában csak kis számú és nem túlzottan érdemi módosító javaslatot terjesztett elő. Vélhetően még 2006. I. félévében, első olvasatban megszülethet az irányelv.
i) Az EU Bizottság 2004. október 15-i határozata alapján került sor az European Corporate Governance Forum létrehozására, amelynek mindenekelőtt az a rendeltetése, hogy a Bizottság részére a vállalatirányítás témakörébe tartozó stratégiai, a szabályozási politikát érintő kérdésekben állást foglaljon. A Forum alkalmas az egyes tagállamok által követett gyakorlatra, megoldási módozatokra vonatkozó információk kölcsönös megismertetésére és a vállalatirányítási elvek alkalmazásával összefüggő esetleges hiányosságok feltárására. A Bizottság ily módon is törekszik a tőzsdei részvénytársaságokra irányadó, eltérő tagállami megoldások egymáshoz való közelítésére, az egységes belső piacon a tőkemozgást akadályozó tényezők felszámolására. A Forum tagjait a tudományos és a vállalati élet (az elméleti és a gyakorlat) szakértői közül választották, a tagok közé tartozik Jaap Winter, Gerhardt Cromme éppúgy, mint Roland Oether a német magánbefektetők szövetségének elnöke.
j) Amíg az Európai Forum a vállalatirányítás terén az általános politikai megközelítések kidolgozására, a tagállami gyakorlatok közelítésére hivatott, a Bizottság által 2005. április 28-án létrehozott, ún. nem kormányzati szakértők csoportjának az a feladata, hogy "...a Bizottság kérésére technikai tanácsot szolgáltasson nekik a bizottsági kezdeményezéseket illetően a vállalatirányítás és a társasági jog területén. A csoport elnöke indítványozhatja, hogy a Bizottság bármilyen kapcsolódó kérdésben konzultációt folytasson a csoporttal." (Lásd a Bizottság 2005/380/EK határozatának 2. cikkét.) A szakértői csoport megalakulása óta három alkalommal (2005. június 2-án, október 3-án és november 29-én) ülésezett.
a) A 2003-2005 közötti időszakban megvalósítani rendelt jogalkotási feladatok közül a társaságok határon átnyúló székhelyáthelyezéséről szóló 14. sz. irányelv tervezet kidolgozásának elmaradása a legsúlyosabb hiányosság. A 2004-ben készített, a szabályozandó kérdésköröket feltárni kívánó közleményt nem követte normaszöveg tervezet. Nem kizárt, hogy a vélt vagy valós szakmai vitákat az EU Bizottsága végül is nem vállalja.
b) Jelentős késéssel csak 2006. januárjában tette közzé a Bizottság a részvényesi joggyakorlás feltételeit javító irányelv tervezetet. Az irányelv elfogadása esetén biztosítaná a részvényesek számára a közgyűlésre való megfelelő felkészüléshez szükséges információt, módot adna továbbá a közgyűlésen távolból, informatikai eszközök használata révén történő szavazásra. Fontos változást hozna az a javaslat is, amely a közgyűlésen való részvételt nem kötné a részvények letétbe helyezéséhez, a részvényesi jog gyakorlása nem korlátozná a részvényekkel való kereskedést. Az irányelv tervezet elfogadására már csak a Cselekvési Terv második szakaszában kerülhet sor.
4. Charlie McCreevy belső piaci biztos 2005 novemberében, az Európai Corporate Governance konferencián - tehát még az Európai Unió Bizottságának a Cselekvési Terv felülvizsgálatát célzó közleményének a megjelenése előtt - felhívta a figyelmet arra, hogy az elmúlt két évben érdemben megváltozott az a környezet, amelyben a Cselekvési Terv megvalósítására sor kerül. Ez azt jelenti - legalábbis McCreevy véleménye szerint -, hogy a befektetői bizalom helyreállítása alapvetően megtörtént, ez a szempont már nem élvezne a középtávú (2006-2008 közötti) szakasz során prioritást. A megújított Lisszaboni program a gazdasági növekedést és a munkahelyteremtést tekinti elsődlegesnek. A változó célok a társasági jogi szabályozást sem hagyják érintetlenül, miközben az átláthatóság és a részvényesi joggyakorlás elősegítése továbbra is napirenden maradna, más jogalkotói feladatok megkérdőjeleződnek. A közlemény - egyezően a belső piaci biztos álláspontjával - felteszi pl. a kérdést, hogy szükség van-e még a székhelyáthelyezésről szóló 14. sz. társasági jogi irányelv megalkotására, vagy a 10. sz., ún. fúziós irányelv elfogadását követően van-e igény az European Private Company-ról szóló rendelet megalkotására?
McCreevy előadása és a belső piaci igazgatóság közleménye hangsúlyozottan hitet tesz a közösségi jogalkotás színvonalának emelése (az ún. better regulation szempontjának érvényesítése) mellett. Eszerint valamely közösségi jogszabály kidolgozását megelőzően alapos hatásvizsgálatra van szükség, egy-egy munkafázis között minimum négy hónapos időszakot kell a szakértői konzultáció lefolytatására biztosítani. Új gondolatként jelenik meg, hogy a korábban elfogadott társasági jogi joganyagot a jövőben esetleg egyetlen irányelv foglalja össze, amelynek megalkotása során az egyes, ma hatályos rendelkezések egyszerűsítésére, kodifikációs célú összehangolására is sor kerülhet.
A Cselekvési Terv jövőjével kapcsolatban elmondható, hogy ha annak második szakaszát illetően a Bizottság által javasolt irányváltás elfogadásra kerül, úgy az minden bizonnyal a közösségi társasági jogi jogalkotás érdemi lassítását eredményezi majd. Várható, hogy a 2003-2005 közötti időszakot egy tempóját és szemléletét tekintve egyaránt eltérő ötödik szakasz követi majd. A közösségi társasági jogi jogalkotásra vonatkozóan a Cselekvési Tervben meghatározott egyes irányelvek megalkotásának a hiánya - úgy gondolom -nem okoz majd nehézséget az Európai Unión belül székhellyel rendelkező társaságok számára. A társasági jogi reform motorja ugyanis nem a közösségi, hanem a nemzeti keretek között folyó munka, emellett pedig az Európai Unió Bírósága döntéseinek van számottevő hatása. A Cselekvési Terv eredeti tartalommal történő végigvitele - szarkasztikusan fogalmazva - akár hosszú évekre is visszavethetné a valódi modernizáció iránt elkötelezett tagállamok jogalkotását.
A középtávra (vagyis az elkövetkező két-három évre) szóló Cselekvési Tervbe foglalt feladatok meghatározásakor a közösségi jogalkotónak önmérsékletet kell tanúsítania és a - korábbi időszaktól eltérően - határozottan különbséget kell tennie a szükséges, a lehetséges és a szükségtelen tevékenységek között. A szubszidiaritás elvével jónéhány 2003-ban meghirdetett munka ugyanis összeegyeztethetetlen. Mindezidáig pl. nem bizonyította be senki, hogy az ún. wrongful trading közösségi szintű szabályozása elengedhetetlenül szükséges lenne. (Ennek alátámasztása már csak azért is nehézségekbe ütközik, mivel az utóbbi években több EU tagállam bevezette ezt a jogintézményt.) Hasonlóképpen megkérdőjelezhető, hogy az EU jogalkotási kompetenciájába tartozik-e az intézményi befektető, alapkezelő részvényesi joggyakorlása módjának, feltételeinek (mindenekelőtt a szavazati jog gyakorlása során irányadó szempontok nyilvánosságra hozatalának) a meghatározása. Véleményem szerint indokolatlan továbbá, hogy irányelv írja elő, hogy maguk a részvényesek és nem a nemzeti jogalkotó jogosult választani a részvénytársaságok egységes és ún. dualista vezetési rendje között. Ez utóbbi szabályozási kérdés kapcsán természetesen nem a részvényesi döntési autonómia erősítésére irányuló szándék kifogásolható, hanem a közösségi szintű szabályozási jogkör megalapozatlansága.
A Cselekvési Tervben meghatározott más feladatok kapcsán nem csupán a közösségi jogalkotás indokoltsága, de az irányelv elfogadásának az esélye is csekélynek mondható. Így pl. a vállalatcsoportok regulációja (még ha nem is gondol ma már senki a 9. sz. társasági jogi irányelv tervezet szerinti részletezettségű rendelkezések elfogadására), a tagállamok jogfelfogása közötti alapvető különbségek miatt gyakorlatilag kizárt, nincs lehetőség arra, hogy jogharmonizációs szempontból értékelhető eredmény jöjjön létre. Annak pedig nyilvánvalóan nem lenne értelme, hogy a vállalatcsoport működéséről szóló irányelv "kötelező jelleggel" rögzítse azt, hogy a tagállamok a kérdéskört "legjobb belátásuk szerint" jogosultak szabályozni.
Az EU társasági jogi jogalkotásának arányosabbá tételét szolgálná, ha a Bizottság több esetben tenne javaslatot irányelv helyett ajánlás elfogadására. Megemlíthető ezzel kapcsolatban a részvényesi joggyakorlásról szóló ez év januárjában közzétett irányelv tervezet, úgy gondolom ugyanis, hogy az irányelvben szabályozni kívánt kérdésekről első megközelítésben a formális kötelező erővel nem rendelkező ajánlásban kellene a bizottsági álláspontot megjeleníteni. Támogatható McCreevy biztos azon javaslata, miszerint az "egy részvény - egy szavazat" alapelvének kevesebb eltéréssel való érvényesítése érdekében nem irányelv, hanem bizottsági ajánlás kidolgozására van szükség.
A "Kevesebb több!" alapigazság felismerése tehát megkerülhetetlen a közösségi szinten megvalósítandó társasági jogi reform kapcsán. A határon átnyúló jelentőségű, az egységes belső piac életére kiható társasági jogi témakörök közül csak azon szabályozási tárgyakkal indokolt a közösségi jogalkotónak az elkövetkező években foglalkoznia, amelyek vonatkozásában a nemzeti törvényhozások mozgástere korlátozott, vagy egyenesen hiányzik. Ebbe a körbe tartozik mindenekelőtt a korábban megalkotott EU jogforrások felülvizsgálata és deregulációja, valamint a tagállami hatáskörben külön-külön "kezelhetetlen" nemzetközi magánjogi problémák feloldása. Ha a Bizottság következetesen érvényesíteni kívánja a szubszidiaritás és az arányosság követelményét, úgy - álláspontom szerint - a következő négy feladat mielőbbi elvégzésének kellene kiemelt jelentőséget tulajdonítani:
a) Az Európai Részvénytársaságról szóló 2157/2001. sz. rendelet 69. cikke előírta, hogy legkésőbb a rendelet hatályba lépését követő öt éven belül el kell végezni az esetlegesen szükségessé váló módosításokat megalapozó hatásvizsgálatot. Az ezzel kapcsolatos jelentést a Bizottságnak a Tanács és az Európai Parlament elé kell terjesztenie. A jelentésben meg kell vizsgálni, hogy vajon indokolt volt-e a rendeletben kizárni azt, hogy az európai részvénytársaságnak a bejegyzési helye (ahol a társasági regisztrációjára sor kerül) és a tényleges működésének (központi irányításának) a helye eltérő tagállamban legyen. Emellett érdemes foglalkozni azzal a kérdéssel is, hogy helyes volt-e, hogy a rendelet a természetes személyek számára nem adott lehetőséget európai részvénytársaság alapítására és a vállalkozások mozgásterét is az alapítás módjától függően korlátozta. A dolgozói participációra irányadó rendelkezések tapasztalatai szintén elemzést igényelnek.
Az európai részvénytársaság szabályozása az elmúlt másfél évben (tehát amióta mód van ilyen sui generis részvénytársaság alapítására) nem bizonyult "sikertörténetnek", Magyarországon pl. lényegében észrevétlen maradt ez a lehetőség. A felülvizsgálatnak ugyanakkor nem csupán egy esetleges jogszabály módosítás előkészítése szempontjából lehet jelentősége, hanem az európai részvénytársaság kapcsán szerzett tapasztalatok hasznosíthatók a european private company-ra vonatkozó rendelet kidolgozásakor éppúgy, mint a társaságok határon átlépő székhelyáthelyezéséről szóló irányelv tervezet kidolgozásakor.
b) Véleményem szerint prioritást kell élveznie az európai zártkörűen működő társaság (european private company) szabályozása megalkotásának. A Cselekvési Terv a döntést egy 2005 végéig megalkotandó megvalósíthatósági tanulmánytól tette függővé, hasonlóképpen a Winter Bizottság jelentéséhez, amely a határon átnyúló társasági egyesülésről szóló 10. sz. társasági irányelvnek a mielőbbi elfogadását tekintette elsődlegesnek. Annak ellenére, hogy a Bizottság honlapján megismerhető egy ezzel összefüggésben közzétett tanulmány28 (az írás nehezen áttekinthető szerkezetével és meglehetősen "elmosódott" álláspontjával nem könnyíti meg a Bizottság dolgát), nem lehet kétséges, hogy a sui generis európai társasági forma kidolgozása nem vesztette el létjogosultságát. A 10. sz. társasági jogi irányelv - bár megalapozottan remélhető, hogy előmozdítja majd a kisvállalkozások határon átnyúló együttműködését - nem pótolja, nem teszi feleslegessé, hogy az Európai Unió egy új, rugalmas és vállalkozóbarát (a tagállami törvények költséges megismerése alól mentesítő) társasági forma elfogadásával tegye könnyebbé a belső piacon a vállalkozói tevékenység folytatását.
Hangsúlyozni kell azonban, hogy az european private company (a továbbiakban: epc.) rendeletben történő szabályozásának csak akkor van értelme, ha teljesülnek bizonyos szakmai feltételek. Ezek közül - véleményem szerint - a következőket indokolt kiemelni:
- Eltérően az európai részvénytársaságtól, az új szabályozásnak módot kell adni arra, hogy az epc. jogelőd nélkül történő alapítására akár kizárólag természetes személyek is vállalkozhassanak. (Lásd ezzel összefüggésben pozitív példaként az európai szövetkezetről szóló 1435/2003/EK számú rendeletet.)
- Biztosítani kell - összhangban a Winter Bizottság jelentésében foglaltakkal -, hogy az epc. alapító tagjai akár egyetlen tagállamból is verbuválódjanak, feltéve, hogy a társaság üzleti tevékenysége átlépi az országhatárokat.
- Fontos lenne, hogy - szemben az európai részvénytársaságra irányadó szabályokkal - az epc.-re vonatkozó rendelet ne, vagy csak egészen kivételes esetben utaljon vissza a székhely ország társasági jogára, mint amelyet kisegítő jelleggel alkalmazni kell minden olyan esetben, amikor a rendelet valamely szabályozási tárgyat illetően nem ad közvetlenül eligazítást. Az epc. ugyanis csak akkor várhat a kis- és középvállalkozások számára vonzó jogi formává, ha a rá vonatkozó szabályozás közérthető és kellő döntési szabadságot ad a tulajdonosoknak. Ezért - mintegy főszabályként - azt kellene a közösségi jogalkotónak előírnia, hogy a rendeletben nem szabályozott társasági jogi - az epc. szervezetére, működésére vonatkozó - kérdésekben a tagok a társasági szerződés, illetve alapszabály keretei között maguk jogosultak határozni, a nemzeti jogalkotó nem rendelkezhet a tulajdonosok döntési autonómiáját sértő jogszabály megalkotásáról illetve nem követelheti meg, hogy az epc. tagjai a társaság bejegyzésének helye szerinti tagállam társasági jogát alkalmazzák.
- Az epc. akkor válhat az Európai Unió 25 tagállamának a nemzeti jogalkotását is pozitív módon befolyásoló jogintézménnyé, ha a megalkotandó rendelet az e társasági típus szervezetére és működésére vonatkozóan a feltétlenül szükséges minimumot jelentő szabályok megállapítására szorítkozik. Ehhez segítséget jelenthet a Francia Kereskedelmi Kamara koordinációjában 1998-ban elkészült modellszabá-lyozás. Javasolható, hogy a rendeletet ne terhelje meg a közösségi jogalkotó a 2. sz. társasági jogi irányelvben foglaltakhoz hasonló hitelezővédelmi szabályokkal. A rendeletnek a társasági jogi reform szempontjából ugyanis épp amiatt lenne jelentősége, hogy bátorítaná a nemzeti szabályozót az elavult, de sokszor az irányelvi előírásokban megköveteltnél is szélesebb körben alkalmazott rendelkezésektől való szabadulásra.
- Eltérően az európai részvénytársaságra irányadó szabályoktól az epc. esetében törekedni kell arra, hogy a dolgozói participáció szabályainak kötelező alkalmazását a rendelet ne írja elő. (Az európai részvénytársaságról szóló rendelethez kapcsolódó irányelv léte vélhetően jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy nem alapítanak kellő számban ilyen társaságokat.) Ennek érdekében még az is vállalható volna, hogy a rendelet kimondja, hogy az epc. által éves átlagban foglalkoztatott munkavállalók száma nem haladhatja meg az 500 főt.
c) A székhelyáthelyezésről szóló 14. sz. társasági jogi irányelv jelentősége nem kisebb, mint a határon átnyúló egyesülésről szóló 10. sz. irányelvé, elfogadása pedig annak ellenére kiemelt fontosságú, hogy tárgyalása óhatatlanul súlyos szakmai vitákat vet fel, a társasági jog és a nemzetközi magánjog alapvető kérdéseiben igényli ugyanis a közösségi jogalkotó állásfoglalását. Álláspontom szerint az Európai Bíróság határozatainak megszületését követően (lásd pl. legutóbb a SEVIC Systems AG ügyében 2005. december 13-án hozott bírósági határozatot), immár nem söpörhető szőnyeg alá a székhely elvet és a bejegyzési elvet (jellemzően nem "vegytiszta" módon) követő tagállamok közötti szakmai vita és e vitának az egységes belső piac működésével való összefüggései. Megfontolandó, hogy a 14. sz. irányelv megalkotása előtt a Bizottság egy részletes, az eldöntendő kérdéseket elemző tanulmány kidolgozására adjon megbízatást. Ennek hiányában félő ugyanis, hogy az irányelv tervezet előkészítése végleg meghiúsul.29
d) A Cselekvési Terv középtávú feladatai között indokolt nevesíteni a 2. sz. társasági jogi irányelv átfogó, érdemi deregulációját. Az erre irányuló munka elvégzése annak ellenére nem mellőzhető, hogy 2006 tavaszán első olvasatban sor kerül a 2. sz. társasági irányelv módosítását célzó tervezet elfogadására. Az irányelv módosítás látszólagos sikere ugyanakkor nem fedheti el azt a körülményt, hogy a közösségi jogalkotó mindezidáig nem tett kísérletet arra, hogy az ún. első generációs társasági jogi irányelveket (köztük mindenekelőtt a részvénytársaságok tőkevédelmével foglalkozó 2. számút) összehangolja a szubszidiaritás és arányosság követelményével. Egyet kell érteni azzal az állásponttal,30 hogy a korábban alkotott irányelvek vonatkozásában ugyanazokat a szempontokat kell érvényesíteni, mint amelyeket az új közösségi jogforrások megalkotása szükségességének az elemzésekor az érintettek mérlegelnek. Abban az esetben, ha a közösségi jogalkotó a "better regulation" követelményei szerint jár el, úgy az egyfelől a tőkevédelmi irányelv számos rendelkezésének az eltörlését, másutt pedig az irányelvi szabályok kógenciájának oldását (a tagállami szabályozó mozgásterének a bővítését) kell hogy eredményezze.
A Cselekvési Terv téves gondolati kiindulópontja volt az, amely a 2. sz. társasági jogi irányelv tőke-, és hitelezővédelmi szabályait egy kis jelentőségű korrekció elvégzését követően már nemcsak megőrzésre, de arra is alkalmasnak tekintette, hogy az ún. alternatív tőkevédelmi szabályozás kidolgozása során viszonyítási pontként szolgáljanak. A szakértők és az Európai Unió valamely tagállamában bejegyzett gazdasági társaságok részvényesei, menedzserei ezzel szemben bizonyosan úgy gondolják, hogy a hitelezővédelem társasági jogi megoldásai közötti választás jogát a közösségi jogalkotó nem vonhatja el a nemzeti szabályozótól, nem függetlenítheti a gazdasági forgalom várakozásaitól és nem zárhatja ki a piac által hatékonynak tekintett jogi megoldások alkalmazását. Az előzőekben vázolt szempontok érvényesítése kétségkívül annyiban szokatlan volna, hogy nem volt példa az elmúlt évek során arra, hogy a közösségi jogalkotó rövid időn belül két ízben is egyazon irányelv korszerűsítésére tegyen kísérletet. Jelen esetben azonban a munka folytatása elkerülhetetlennek tűnik.
A tanulmány a tagállami és az európai társasági jogi reform közelmúltjáról és jelenéről próbált vázlatos áttekintést adni annak reményében, hogy a "megtörténtből" az elkövetkező időszak eseményeire is lehet következtetni. Anélkül, hogy a jóslás hibájába esnénk, összegzésképpen célszerű kiemelni, erősebb hangsúlyt adni néhány megállapításnak.
Az EU jogalkotás objektív szemlélete kétségkívül indokolttá tesz egyfajta szkepticizmust, az elkövetkező években sincs ok ugyanis annak a feltételezésére, hogy a Bizottság által irányított munka jelentősen gyorsabbá és főként progresszívebbé válik. A kiemelt fontosságú feladatok (az európai részvénytársaságról szóló rendelet felülvizsgálata, az európai zártkörű társaságról szóló rendelet megalkotása, a 2. sz. társasági jogi irányelv radikális mértékű egyszerűsítése és a székhelyáthelyezésre vonatkozó irányelv elvi megalapozásának elvégzése) helyett minden bizonnyal egyfajta kodifikációs "apró munka" lesz továbbra is meghatározó.
Az EU jogfejlesztés fogyatékosságai felértékelik majd a nemzeti jogalkotó tevékenységét. Az elmúlt öt év tagállami jogalkotása arra enged következtetni, hogy a tagállamok - annak ellenére, hogy az Európai Bíróság döntései távolról sem képeznek átfogó, minden fontos részletre kiterjedő gondolati rendszert -gyakorlatilag tudomásul vették, hogy a székhelyelv a jövőben immár csak korlátozott szerepet tölt be és ennek megfelelően belekezdtek a társasági jogi előírások átfogó felülvizsgálatába. Ez a folyamat - miközben rövid távon éppúgy van esély arra, hogy gyorsabbá és intenzívebbé vagy ellenkezőleg, lassúbbá és bizonytalanabbá váljon - az elkövetkező három-öt évben nagy valószínűséggel olyan nemzeti törvények (rendeletek, jogszabálynak nem minősülő ajánlások) elfogadásához vezet el, amelyek már az amerikai, az ausztrál vagy épp a dél-afrikai köztársaság szabályozását és szemléletét tekintik mintának. ■
JEGYZETEK
1 A felszólalás teljes szövege elolvasható az Országgyűlés honlapján. http://extra.parlament.hu/internet/plsgl/ogy_Naplo
2 Lord Sainsbury of Turville felszólalása olvasható: a www.parliament.the-stationery-office.co.uk
3 Lásd Otto Sandrock: The Colossus of German Supervisory Codetermination: An Institution in Crisis; European Business Law Review (a továbbiakban: EBLR) Vol.16. Issue 1. 2005. p. 83-99.
4 Lásd a tőkeegyesítő társaságok határon átnyúló egyesüléséről szóló 2005/56/EK irányelvnek a munkavállalói részvételre vonatkozó 16. cikkében foglaltakat.
5 Lásd a munkacsoport ajánlásainak angol nyelvű összefoglalását: Government Panel On Corporate Governance; Summary of Recommendations www.otto.schmidt.de/corporate.governance.htm Az elmúlt tíz év német jogalkotását értékelő társasági jogi tárgyú írások közül kiemelném a következőket: Prof. Ulrich Noack, Dr. Dirk Zetzsche LLM, Corporate Governance Reform in Germany: The Second Decade - EBLR Vol. 16, Issue 5/2005. p. 1033-1065. Patrick Leyens, German Company Law: Recent Developments and Future Challenges German Law Yournal Vol. 6. N. 10. - 1. October 2005. Dr. Ulrich Seibert, Corporate Governance Reform in Germany http://burkardlaw.com/corporategovernance
6 A német törvényhozó 2005. szeptemberében végül elvetette a GmbH tőkeminimumának 25 000 euróról 10 000 euróra való leszállítását. A kérdés ugyanakkor nem került le végképp a jogalkotás napirendjéről. Figyelmeztető jel a német jogalkotó számára, hogy 2004-ben több mint húszezer Angliában alapított társaság tényleges működési helye Németországban volt.
7 KonTraG: Gesetz zur Kontrolle und Transparenz im Unternehmensbereid.
8 Lásd az 1960. júliusában elfogadott ún. Volkswagen-törvényt.
9 Lásd a nyilvános vételi ajánlatról szóló 2004/25/EK irányelv 12. cikkében foglaltakat az ún. választható szabályozásokról.
10 Lásd Jonathan Charkham, Keeping Better Company Corporate Governance - Ten Years On Oxford, 2005. p. 179-226. Michel Menjucq, Corporate Governance Issues in France; EBLR Vol. 16, Issue 5/2005. p. 1003-1017.
11 Lásd a 10. pont alatt jelzett művet.
12 Enrico Vaccaro, The Italian Company Law Reform: A New European Model EBLR 2005. Vol. 16. Issue 4 p. 913-950.
13 Lásd a 13. sz. társasági jogi irányelv 10. cikkében foglaltakat, amelynek átültetéséről a számvitelről szóló 2000. évi C. törvénynek a 2005. évi IV. törvénnyel megállapított 95/A. §-a rendelkezik.
14 Jesús Alfredo Águila-Reval, Lowering Legal Barriers to Entry through Technology without Touching Vested Interest: The Spanish Sociedad Limitade -Nueva Empresa European Business Organization Law Review (a továbbiakban: EBOLR) Vol. 5. 2004/3. p. 449-471.
15 Alternative systems for capital protection - final report dated 18 August 2005 Institute for Company Law, Groningen www.minez.nl
16 Summary of Report 'Simplification and flexibilisa-tion of Dutch private Company ("B.V.") law' The Hague, 6th of May, 2004. www.minez.nl
17 Lásd: www.dti.gov.uk/cld/hottopics.htm
18 Lásd a 17. pontnál írottakat.
19 Az European Corporate Governance Forum 2006. február 22-én kelt állásfoglalása olvasható a http://europa.en.int/comm/internal market/company/ docs/ecgforum honlapon
20 Azok a svéd társasági jog szabályai szerint alapított részvénytársaságok, amelyeknek a részvényei, kötvényei a New York-i tőzsdére is bevezetésre kerülnek, nem csak a svéd, de - főszabályként - az amerikai tőkepiaci előírásokat is kötelesek figyelembe venni, így a Sarbanes-Oxley törvény rendelkezéseit. A 2005-ös adatok szerint 12 svéd székhelyű részvénytársaságot regisztrál az USA szövetségi tőkepiaci felügyelete, ezeknek a társaságoknak a SOX előírásait is figyelembe véve kell alapszabályukat elfogadniuk.
21 Lásd az európai részvénytársaságról szóló 2157/2001. számú rendelet 7. cikkében foglaltakat.
22 Lásd a 16. pont alatt írottakat.
23 Lásd Ferrarini, Company Law Reform in Italy: Real progress? - Mohr Siebeck. 2005. p. 658-697.
24 Lásd mindenekelőtt Jonathan Rickford, Reforming Capital - Report of the Interdisciplinary Group on Capital Maintenance (2004) 15. EBLR 665-1028 Number 4. p. 919-1027.
25 Lásd Report of the High Level Group of Company Law Experts on a Modern Regulatory Framework for Company Law in Europe; olvasható az EU Bizottság honlapján: http://europa.eu.int/comm/internal market/company
26 Lásd Communication from the Commission to the Council and the European Parliament - Modernising Company Law and Enhancing Corporate Governance in the European Union - A Plan to Move Forward (COM 2003/284.); olvasható az EU bizottság honlapján.
27 Lásd Consultation on future priorities for the Action Plan on Modernising Company Law and enhancing Corporate Governance in the European Union; olvasható az EU Bizottság honlapján.
28 Executive Summary - Feasibility Study of a European Statute for SMEs (No. FIF 20030950); olvasható az EU Bizottság honlapján.
29 Lásd a társaságok székhely-áthelyezésével kapcsolatban J. Rickford, Current Developments in European Law on the Restructuring of Companies, EBLR (2004) 6. Vol. 15. p. 1225-1259. valamint dr. Király Miklós: A Daily Mailtől az Inspire Artig - az EU Bíróság ítéleteinek hatása a társasági jog értékválasztására; Magyar Jog 2004. november, 680-688. o.
30 A Cselekvési Terv felülvizsgálata kapcsán több tagállam (így Írország, az Egyesült Királyság, Dánia, Szlovákia) képviselői jelezték, hogy a korábban született irányelvek kapcsán sem alkalmazható más mérce, mint az elkövetkező időszakban alkotandó közösségi jogszabályok kapcsán.
Lábjegyzetek:
[1] Dr. Gadó Gábor, helyettes államtitkár, Igazságügyi Minisztérium, Budapest
Visszaugrás
