Bárányos Bernadett PhD-disszertációjára épülő monográfiájára - A becsület büntetőjogi védelme a közügyeket érintő megszólalások esetén. Büntető bíróságok az alapjogi követelmények és a dogmatika szorításában[1] - ezúttal ténylegesen igaz a közhely, miszerint tátongó hiányt tölt be a magyar jogirodalomban. A hírnév és a becsület védelmének kérdései hosszú ideje foglalkoztatják a büntetőjogászokat is, és a kérdés tárgyalása új irányt vett a rendszerváltozás után a szólásszabadság alkotmányos védelmének kiépülésével. Az eltelt bő három évtizedben azonban a problémakör átfogó igényű, monografikus elemzése eleddig váratott magára; Magyarországon Angyal Pál írt elsőként hasonlót,[2] és Kálmán György 1961-es könyvét[3] most Bárányosé követi. Természetesen a kötet támaszkodhatott a közelmúltban megjelent fontos publikációkra, számos tanulmányra, illetve Szomora Zsolt[4] és Tóth J. Zoltán[5] kötetbe foglalt elemzéseire is, Gyulay Dániel témába vágó doktori disszertációja[6] pedig szintén elkészült, és bírálata folyamatban van.
A jelen írásban bemutatandó kötet azzal az ambícióval született, hogy a rágalmazás és a becsületsértés dogmatikai, és a szólásszabadság alapjogát érintő kérdéseit átfogóan, kimerítő jelleggel tárgyalja. A kötet értéke, hogy valóban mélyre kíván hatolni, nem veszi például adottnak a terület alapvető fogalomkészletét sem, nem csak a büntetőjogi és az alapjogi megközelítés összebékítését célozza, hanem a fogalmi tisztázást is, a magyar jogrendszer és a külföldi jogok, valamint a strasbourgi joggyakorlat összehasonlítására törekszik - a magyar alkotmányos rendszer, illetve alkotmánybírósági gyakorlat számára kiemelt jelentőségű amerikai, német megoldások páratlanul részletes áttekintésével -, és egyúttal kitér az eljárásjogi kérdésekre. A kötet szerkezete világos és átlátható, a szöveg belső arányait - a leíró részekre és az elemzésekre, valamint a felmerülő részkérdések tárgyalásának mélységére is tekintettel - a szerző helyesen határozta meg.
A továbbiakban néhány olyan, a kötetben is felvetett problémára térnék ki, ahol talán érdemes polemizálni a szerzővel, esetleg további kutatásokra, elemzésekre ösztönözni mindazokat, akik e területtel foglalkoznak.
Kezdjük a becsület fogalmával! A rágalmazás és a becsületsértés törvényi tényállásaiban a becsület csorbítására alkalmas tényállítások, illetve egyéb kifejezések használata valósítja meg a bűncselekményt, alapkérdés tehát, hogy a büntetőjog mit ért "becsület" alatt. A szerző alapos áttekintés után végeredményben a bevett válasznál marad: a becsület összetett fogalom, amelynek két eleme van, a társadalmi megbecsülés (jóhírnév) és az emberi méltóság.[7]
Mindkettővel kapcsolatban felvethetők azonban kérdések. A tényleges társadalmi megbecsülés védelme problematikus, több okból is. Egyfelől egy személyről kialakult kép könnyen lehet téves, és övezheti akár indokolatlanul megbecsülés, vagy lehet alaptalanul is rossz híre. A "társadalom" hipotetikus véleménye a társadalom tagjai által szabadon kialakítható - mindenki számára biztosított a tévedés vagy az elfogultság joga -, de ez a vélemény aligha érdemes büntetőjogi védelemre. Talán inkább beszélhetünk a társadalmi megbecsülés kivívásához vezető út zavartalanságának védelméről. Ennek megfelelően a valótlan tények állítása és a sértő, szélsőséges vélemények kinyilvánítása, egyéb hasonló magatartások tanúsítása azért tiltott, mert megzavarja a valós tényeken és a nem sértő megnyilvánulásokon alapuló társadalmi véleményalkotást. (Ezzel együtt, ahogy jeleztem, ezekre alapozva is kialakulhat a nem helytálló megítélés, indokolatlan megbecsülés vagy annak hiánya, de ezzel a jognak már nem lehet dolga.) A büntetőjog ráadásul - ellentétben a polgári joggal - abból indul ki, hogy a valós tényállítás is rágalmazó, ha az árthat az érintett megítélésének, de ez csak abban az esetben képzelhető el, ha a közlés mögött sem közérdek, sem jogos (magán)érdek nem lelhető fel. A valós, de sérelmes tények magánviták-
- 178/179 -
ban való közlésének büntetése a magánélet védelméhez közelíti a rágalmazás bűncselekményét, és egy jól lehatárolt körben bővíti a védelem hatókörét, azt célozva, hogy ebben a körben az érintett megítélését ezen állítások se zavarják meg, hiszen közzétételük mögött jogos érdek nem húzódik.
A hagyományos becsületfogalom másik elemével, az emberi méltóság védelmével az a probléma, hogy nehezen vonatkoztatható a jogi személyekre, illetve a jogi személyiség nélküli egyéb személyösszességekre. Emberi méltósága csak embernek lehet, a jog által alkotott mesterséges konstrukciónak nem. Ugyanakkor a büntetőjogi gyakorlat egyértelműen elismeri utóbbiak jogát is a rágalmazással és a becsületsértéssel szembeni védelemre - helyesen. A szerző ezt az ellentmondást oly módon oldja fel, hogy a jogi személyekkel kapcsolatban csak a becsületfogalom egyik elemét - a társadalmi megbecsülés védelmét - tartja alkalmazhatónak. Ez azonban kissé a gombhoz varrt kabát esete. Más módon is megközelíthető lenne a probléma, ha a jogi személyek és más személyösszességek mögött meglátnánk az embereket. A rágalmazó vagy becsületsértő közlések ugyanis nem csak a jogi személyt magát, hanem a mögötte álló embereket (tagokat, részvényeseket, kezelőket stb.) is sértik, még ha ez a sérelem közvetett módon is jelentkezik, a jogi személy megsértésén keresztül. Ily módon, ha a becsület fogalmába beletartozik az emberi méltóság, akkor az a jogi személyekre is értelmezhető. A becsület jogi fogalma pedig, ha a jogi személyeket továbbra is védeni kívánjuk a rágalmazástól és a becsületsértéstől, mindenképpen elszakad köznapi jelentéstartalmától.[8]
A kötet csak érintőlegesen foglalkozik a magántermészetű vitákban érvényesülő hírnév- és becsületsértés, illetve a szólásszabadság e körben történő érvényesülésének kérdésével. A fogalmi tisztázás, illetve a valóságbizonyítás megengedettsége körében értelemszerűen a magánvitákra is vonatkozó elemzések olvashatók. Ugyanakkor a szerző világossá teszi, hogy álláspontja szerint ezen ügyek nélkülözik az alapjogi relevanciát, két szomszéd vagy elvált házastársak veszekedése "tisztán büntetőügy", amelyre kizárólag a büntető törvénykönyv (a Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény, a továbbiakban: Btk.) és a büntető bírói gyakorlat alkalmazandó.[9] E kérdés a szólásszabadság hatókörének problémáját érinti,[10] és a megfogalmazott álláspont megítélésem szerint túlzottan leszűkíti azt: a szólásszabadságnak a magántermészetű vitákban is érvényesülnie kell, igaz, ott jóval szélesebb körben korlátozható, mint közügy érintettsége esetén. Az alkotmánybírósági gyakorlat a közszereplőkre, illetve a közügyek tárgyalására vonatkozóan fogalmazott meg alkotmányos követelményeket,[11] de implicite maga a Btk. is elismeri a magánviták védelmének szabadságát, amikor a közlés mögötti közérdek megléte nélkül, jogos (magán)érdekből is lehetővé teszi a valóság bizonyítását (Btk. 229. §). Magántermészetű vitákban is létezik a szólás szabadsága, nincs olyan indok, amely annak védelmét teljes egészében száműzheti onnan, igaz, jelentős különbség van abban a tekintetben, hogy a becsület csorbítására alkalmas tényállítás valóságtartalmának bizonyítása megengedett-e (jogos érdekből igen, annak hiányában nem). Ugyanakkor a tényállításon túli egyéb magatartások (pl. véleményközlések) védettek lehetnek, amennyiben nem érik el a becsületsértés szintjét. Hogy magánvitákban hol húzódik a vélemény védettségének határa - azaz mely véleményközlések csorbítják a becsületet, és melyek nem -, arról az Alkotmánybíróság valóban nem nyilatkozott és rendes bíróságok elé is ritkábban kerülnek ilyesfajta ügyek. De a szólásszabadság védelme nem szünetelhet ezek során sem - az alapjogkorlátozás dogmatikai rendje sem enged ilyen kategorikus jogkorlátozást -, még ha a védelem mértéke jelentősen alacsonyabbra is kerül, mint a közügyek vitáiban.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
