A jogirodalomban régi vita, hogy az Alaptörvénynek van-e közvetlen hatálya, alkalmazható-e a konkrét ügyekben vagy csak a jogszabályoknak kell megfelelniük az alkotmányi szabályozásnak. Az alkotmány közvetlen hatályának kérdése rendszerint úgy merül fel, hogy magánjogi jogviszonyokban van-e helye az alkotmány, az alkotmányból közvetlenül következő elvek alkalmazásának.[2] Ebből következik az alapjogi bíráskodás, amelynek lényege, hogy az (alkotmányban biztosított) egyéni alapjogokat - jogviszonytól és jogterülettől függetlenül - a bíróság érvényesíti az eljárásában, tekintettel arra, hogy "minden közhatalmat gyakorló szerv köteles az alapjogokat tiszteletben tartani. Ez éppúgy vonatkozik a törvényalkotóra, mint a végrehajtó hatalomra és a bíróságokra."[3] Ez a megközelítés a Ronald Dworkin-féle alapjogi koncepciót idézi, amely - Pokol Béla értelmezésében - "a jog súlypontját az alkotmányos alapjogokra helyezi. Egy bírói ítélet lehet ugyan törvényes, de igazán csak akkor jogos, ha az alapjogok fényében egyben alkotmányos is."[4] Az alapjogi bíráskodás tartalmilag a bírói döntés igazolásának feltételévé teszi, hogy ne csupán törvényes, hanem alkotmányos (alapjog-konform) is legyen.
Az alkotmány közvetlen, bíróság általi alkalmazására az Egyesült Államokban kialakított megoldás a state action doctrine, amely szerint az alkotmány közvetlenül alkalmazhatóvá válik, ha a jogsértés az állami szervnek tulajdonítható vagy magánszemélyek állami kötelezettségének teljesítése közben történt. A német dogmatikában pedig a közvetlen hatályt a Drittwirkung jeleníti meg, amelynek lényege, hogy jogalapként fel lehet hívni az alkotmány rendelkezéseit, ha nincs semmilyen más alkalmazható jogszabály.[5]
A fentieket nem vitatva, álláspontunk szerint alapvető különbség van az alapjogi bíráskodás kapcsán a közjogi és a magánjogi viszonyok között. Egyetértve Sonnevend Pállal: "az alapjogok kialakulásuktól kezdődően az egyén szabadságát hivatottak védeni az állam beavatkozásával szemben. Funkciójuk tehát a közhatalmat gyakorló állam korlátok közé szorítása, azon életszféra meghatározása, amelybe az államnak nincs beleszólása. Az alapjogok címzettje így alapvetően az állam, és nem az egymás mellé rendelt magánszemélyek".[6] Ez a megállapítás a történeti értelmezés mellett a közjogi dogmatikával is igazolható. A közjogi jogviszony azért hierarchikus, mert a jogviszonynak (legalább) az egyik alanya közhatalommal rendelkezik, amely közhatalom - a demokratikus legitimáció elvéből következően[7] - végső soron a szuverenitás hordozójára, a népre vezethető vissza. Kizárólag természetes személyek és szervezeteik között (akik közhatalommal értelemszerűen nem rendelkeznek) éppen ezért nem jöhet létre közjogi jogviszony. Az alapjog érvényesítése aligha vitathatóan az alkotmányjog terrénuma, és mint ilyen, közjogi kérdés.
Nem kívánjuk vitatni az alkotmány közvetlen érvényesülését magánjogi jogviszonyokban, de álláspontunk szerint mást jelent, és épp ezért más feltételek mellett valósulhat meg az alapjogi bíráskodás egy kifejezetten alapjoggal kapcsolatos területen. Erre tekintettel jelen tanulmányban az elvi alapvetést követően azt vizsgáljuk, hogy a gyülekezés szabadságával kapcsolatban hogyan érvényesülnek az Alaptörvényből, illetve az Emberi Jogok Európai Egyezményéből (Egyezmény) levezethető szempontok.
Az Alaptörvény R) cikk (2) bekezdése szerint az Alaptörvény és a jogszabályok mindenkire kötelezőek. Az Alaptörvény 28. cikke pedig az alkotmány-konform jogértelmezés követelményét explicit módon írja
- 71/72 -
elő: "a bíróságok a jogalkalmazás során a jogszabályok szövegét elsősorban azok céljával és az Alaptörvénnyel összhangban értelmezik". Ez a cikk leginkább a Hans Carl Nipperdey-féle közvetett horizontális hatály elképzeléssel rokonítható, amelynek értelmében a rendes bíróságok feladata, hogy a jogszabályokat az alkotmánynak megfelelően értelmezzék és alkalmazzák.[8] Ennek logikai következménye - amit a Német Szövetségi Alkotmánybíróság a Lüth-ügyben le is vezetett -, hogy alkotmányjogi panasz keretében jogosan lehet az alkotmánybírósághoz fordulni, ha a bíróság jogértelmezéssel megsértette az alapjogokat.[9]
Az alkotmány-konform értelmezés követelménye tehát szorosan összefügg azzal a körülménnyel, hogy az Alkotmánybíróság egyedi ügyekben vizsgálhatja a jogalkalmazás alkotmányszerűségét.[10] Látható tehát, hogy az Alaptörvény 28. cikke elválaszthatatlanul kapcsolódik a valódi alkotmányjogi panasz bevezetéséhez.[11] Az államszervezet terén az Alaptörvény legjelentősebb változtatása, hogy az Alkotmánybíróság jellegadó hatáskörévé nem az utólagos absztrakt normakontrollt, hanem az egyéni panaszok vizsgálatát teszi. Ennek keretében pedig az Alkotmánybíróság nem csupán az alkotmányellenes jogszabályok, hanem az alkotmányellenes joggyakorlat vizsgálójává is válik [Alaptörvény 24. cikk (2) bekezdés c) és d) pontok]. Szükségszerű ugyanis, hogy az alapjogvédelmi követelmények átszűrődnek a rendes bíráskodásba, hiszen végső soron a jogalkalmazás alkotmányosságát az Alkotmánybíróság fogja ellenőrizni. Ez alapvetően azzal a következménnyel jár, hogy a bíróságok, az ítéleteik hatályon kívül helyezésének elkerülése érdekében, szem előtt fogják tartani az alapjogvédelmi követelményeket, illetve az ezt érintő alkotmánybírósági gyakorlatot.[12]
Látható tehát, hogy a 28. cikk eme fordulata olyan követelményt ír elő, amely az alapjogvédelem megváltozott rendszerével párhuzamos irányba mutat. Ez természetesen nem teszi feleslegessé a 28. cikk rendelkezését, sőt, a valódi alkotmányjogi panaszra vonatkozó rendelkezésekkel együtt e két szabály egymást erősíti. A 28. cikk elvi jellegű, általános követelményét az Alkotmánybíróságra vonatkozó 24. cikk ülteti át a gyakorlatba. A 28. cikk nem csupán elvi deklaráció; az alkotmány-konform értelmezésnek intézményi garanciája, hogy az Alkotmánybíróság "valódi" - az Alkotmánybíróságról szóló 2011. évi CLI. törvény (a továbbiakban: Abtv.) 27. § szerinti - alkotmányjogi panasz keretében vizsgálhatja, hogy az Alaptörvényből levezethető alapjogi követelmények érvényesülnek-e a bírói döntésben; függetlenül attól, hogy a bírói döntés egyébként megfelel-e az alapul szolgáló jogszabályoknak. Összegezve tehát az Alaptörvény 28. cikke alapjogi kérdésekben kikényszeríthető normává vált: ha a bíróság szövegszerűen jól is alkalmazza a törvényt, az Alkotmánybíróság megsemmisítheti az ítéletet, ha az az alapvető jogot a szükséges és arányos mértéket meghaladóan korlátozza.
A bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 2011. évi CLXI. törvény (Bszi.) 1. § (2) bekezdése értelmében "a bíróságok a jogalkalmazási tevékenységük során biztosítják a jogszabályok érvényesülését". A bíróságok alapvető feladata a jogszabályok alkalmazása; a bírói döntések legalitását az adja, hogy megfelelnek az alapul szolgáló jogszabálynak. E helyen jelentősége van annak, hogy az Alaptörvény - önmeghatározása szerint - nem jogszabály. Egyrészt az Alaptörvény T) cikke felsorolja a jogszabályokat (jogszabály-típusokat), amelyek között az Alaptörvény nem szerepel. Emellett a C) cikk (3) bekezdésében és az R) cikk (2) bekezdésében egybehangzóan "az Alaptörvény és a jogszabályok" szövegrész szerepel, amelyek a szó szerinti értelmezés alapján arra engednek következtetni, hogy az Alaptörvény nem jogszabály.[13]
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
