A kritikus idő egyértelműen az eljárásjog oldaláról definiálható, onnan ered. A kritikus idő másként határozható meg a telekkönyvben, másként az ingatan-nyilvántartásban. A kritikus idő a nyilvánkönyvi jogszabályokban - változó erővel - a nyilvánkönyvi perek és jogorvoslatok mentén határozható meg. Míg a telekkönyvben a nemperes jogorvoslatok hatálya egyértelműen tisztázást nyer a jóhiszemű harmadikkal szemben,[1] addig az ingatlan-nyilvántartásokban a közhitelesség kritikus időfaktora kibővül a közigazgatási jogorvoslatok határidejével is.
A kritikus idő a telekkönyvi jogszabályokban egyfelől jogorvoslati, illetőleg perorvoslati szubjektív határidőként, másfelől perlési objektív határidőkként[2] nyer megfogalmazást.
A régi magyar telekkönyvben csak szűk tárgyi körben, és még szűkebb alanyi körben terjeszthetők elő objektív határidejű nemperes jogorvoslatok, és lényegét tekintve nincs hatályuk a jóhiszemű harmadik szerzésére.[3] A kritikus időt a perorvoslatok jelentik, amelyek szubjektív és objektív határidőkre bontva kizárják a közhitelesség beállását. A szocialista telekkönyvi rendeletben a nemperes jogorvoslatok szubjektív és objektív határidők mentén, tág alanyi körben, a perorvoslatok szerepét is részben átvevő tágabb tárgyi körben terjeszthetők elő, és e jogorvoslatok hatálya kiterjed a jóhiszemű jogszerzők jogszerzésére is. A szocialista telekkönyvi rendelet hatálya alatt a közhitelesség kritikus időfaktorát alapjaiban képező perorvoslati határidők mellett megjelenik a rendes telekkönyvi jogorvoslati határidő is.
Az ingatlan-nyilvántartásban a kritikus idők nem pusztán perlési határidőkhöz kötődnek, hanem a ingatlan-nyilvántartási jogorvoslati határidőkhöz is.[4] Az ingatlannyilvántartás hatálya alatt a közhitelesség kritikus időfaktorát képező perorvoslati határidők mellett, részben azok szerepét is átvéve, hangsúlyosan megjelenik a rendes jogorvoslati határidő is. A rendes jogorvoslatok szubjektív és objektív határidők mentén, tág alanyi körben, a perorvoslatok tárgyi körét is részben átvevő tágabb tárgyi körben terjeszthetők elő, és e jogorvoslatok hatálya kiterjed a jóhiszemű jogszerzők jogszerzésére is.[5]
A bírósági felülvizsgálati kérelem viszont részlegesen belesimul a perorvoslati hatályok körébe. A változás azért következik be, mert az Inytvr. 7. §-a a bírósági jogorvoslati kérelem, a fellebbezés, a bírósági felülvizsgálati kérelem ténye bejegyzését a joghatály nélküli bejegyzések körébe helyezi át. A joghatály nélküli nyilvánkönyvi bejegyzés folytán a nyilvántartási jogorvoslatok anélkül is kifejtik hatásukat, hogy azokat bejegyezték volna az ingatlan-nyilvántartásba. Így válik a fellebbezés, bírósági jogorvoslati kérelem a harmadik személlyel szemben - érkezése időpontjától függetlenül is - feltétlenül hatályossá, és egyben a jogerő kulcskérdésévé. Az Inytv. 17. §-a is fenntartja ezt a szabályt.
A régi magyar telekkönyvben a közhitelesség jogvédelmi hatásának beálltát a telekkönyvi jogorvoslatok csak annak pozitív tartalma, az un. helyességi fikció vonatkozásában érintik. A közhitelesség negatív tartalmát, a telekkönyv teljessége fikcióját nem érintik sem a telekkönyvi jogorvoslatok, sem a telekkönyvi perorvoslatok, mivel az a bejegyzéssel egyidejűleg és azonnal hat.
A rendtartás 142. §-a telekkönyvi jogorvoslatként a felfolyamodást[6]
- 173/174 -
engedi meg a telekkönyvi végzés ellen. A felfolyamodás ténye egyben telekkönyvi tényként feljegyzési tárgy. Ennek a nyilvánkönyvi harmadik szerzése szempontjából azért van jelentősége, mert a felfolyamodás ténye feljegyzése esetén a telekkönyvi bejegyzettség függő joghelyzete miatt[7] nem hivatkozhat a telekkönyvi bejegyzés legitimáló hatására, erre alapozottan jogvédelemre sem tarthat igényt. Van tehát részleges összefüggés a bejegyzési határozat jogereje és a jogvédelmi hatás között a régi magyar telekkönyvben is. Az összefüggés azonban csak részleges, mivel nem érinti a nem kézbesített telekkönyvi határozatokat, továbbá nem érinti a telekkönyvi végzéstől eltérően eszközölt telekkönyvi bejegyzéseket. A nyilvánkönyvi harmadik jogszerzése a jogsértő, de nem kézbesített bejegyzésnek megfelelő, illetőleg a végzéstől eltérő változás átvezetés esetén az attól független telekkönyvi jogállapot szerint megy végbe. Ebben az esetben a telekkönyvi hatóság előtt sem a közérdekű jogorvoslatnak, sem a felfolyamodásnak nem lehet helyt adni, mivel időközben harmadik jogszerző lépett fel bejegyzési igénnyel, így vele szemben nincs helye a jogelődök közötti telekkönyvi jogviszony felülvizsgálatának. A nyilvánkönyvi jogaiban sértett fél a nyilvánkönyvi harmadikkal szemben nem fordulhat felfolyamodással, számára nem is kézbesítik a telekkönyvi végzést a rendtartás 138. §-a alapján, mivel nem alanya a nyilvánkönyvi jogviszony alapjául szolgáló anyagi jogviszonynak. A nyilvánkönyvi jogaiban sértett fél a nyilvánkönyvi harmadikkal szemben közvetlenül perorvoslattal léphet fel, nevezetesen törlési, illetőleg kiigazítási igénnyel.
Értelmetlen tehát felvetni a jogerő problémáját a telekkönyvi bejegyzettséggel kapcsolatban, mivel a telekkönyvi végzéssel elrendelt változást a kézbesítés elrendelése előtt átvezetik a telekkönyvi betétbe,[8] és a bejegyzés anyagi jogi okokból nem peres eljárásban nem vitatható. Következésképpen a telekkönyvi bejegyzettségnek nincs jogereje. Ennélfogva a jogerő kérdése és a közhitelesség beálltának a telekkönyvi bejegyzettséggel összefüggésben nem értelmezhető.
A felfolyamodás benyújtásának feltétele az, hogy tudomást szerezzen a jogosult a jogsértő telekkönyvi állapotról, mely utóbbi részben a telekkönyvi határozat kézbesítésétől függ. A nem kézbesített telekkönyvi határozat, vagy a határozattól eltérő bejegyzés esetén telekkönyvi jogorvoslathoz nem, de telekkönyvi perorvoslathoz van jog.[9]
A felfolyamodásra jogosultak, így a telekkönyvi eljárási jogviszony alanyainak pontos körét közvetlenül sem a telekkönyvi rendtartás, sem más szabályok nem határozzák meg,[10] de közvetetten igen, a kézbesítésre jogosultak körének meghatározásával. A kézbesítésre jogosultak körét a rendtartás 398. §-a két csoportra osztja: az első pontban jelöli azokat a személyeket, akikre a telekkönyvi végzés sérelmes lehet, ezért érdekükben áll, hogy a végzés tartalmáról tudomást szerezzenek, a másodikban azokat akikre nézve a végzés nem lehet sérelmes, de érdekükben áll tudomást szerezni.[11] Bármily meglepő, de nem találjuk a kézbesítésre jogosultak felsoroltak között a bejegyzési kérelmet elő nem terjesztő nyilvánkönyvi jogszerzőt, akinek a javára a bejegyzés szól. A rendtartás az első csoportból a kérelmezőn kívül kihagyja a kérelmet elő nem terjesztő, de a telekkönyvi bejegyzés által jogosítottá vált személyeket.[12] A nyilvánkönyvi jogot vesztők, jogaikban egyébként hátrányt szenvedők azonban feltétlen kézbesítésre jogosultak.[13] Ez a szabály érthetetlennek tűnik, mivel a telekkönyvi kérvényt nemcsak a bejegyzés által jogot szerző, de az által jogot vesztő kötelezett is beadhatja.[14] Az előbbiek tükrében különösnek bizonyul a telekkönyv szigorúsága a határozatok kézbesítése kapcsán.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
