Az 1999. évi LXXVI. törvény (a továbbiakban: Szjt.) 2004. május 1-én hatályba lépett módosítása (2004. évi CII. törvény) érintette a nyilvános előadási, műholdas sugárzási, vezetékkel és a más módon - például egyedi internet-típusú lehívással való - nyilvánossághoz közvetítési jogok gyakorlásának módját. A közös jogkezelés "kötelező" jellege a törvényben továbbra is előírt, de az érintett jogosult számára eltérést engedő joggyakorlássá vált. Az európai jogharmonizáció újra meg újra- így a közeljövőben is - napirendre tűzi a szerzői jogi törvény továbbfejlesztését. A szerzői és szomszédos jogi közös jogkezeléssel szembeni kívánalmakat legutóbb az Európai Parlament határozatban összegezte.[1] A jelen tanulmány a közös jogkezelés nemzetközi szerzői jogi hátterével foglalkozik.[2]
A magyar szerzői jogi törvény a szerző kizárólagos jogai egy részének kötelező közös jogkezelését írja elő. Először, az Szjt.[3] 25. §-a a már nyilvánosságra hozott zenei és irodalmi művek nyilvános előadása tekintetében teszi kötelezővé a közös jogkezelést. Csak az úgynevezett kisjogok tartoznak ide, eltérően a színpadra szánt irodalmi és zenedrámai művek nyilvános előadásának jogától [Szjt. 25. § (3)]. Nyilvános előadáson elsősorban előadóművész általi élő előadás értendő, például hangversenyen vagy nyilvános felolvasáson, továbbá technikai eszközökkel vagy eljárásokkal történő nyilvános előadás, mint amilyen zene játszása CD-ről a nyilvánosság számára [Szjt 24. § (2)]. Másodszor, kötelező közös jogkezelés alá tartoznak a földi és műholdas adásokat [Szjt. 26. § (2)], a vezetékes műsorok közvetítését [Szjt. 26. § (7)], valamint a nyilvánosság számára a sugárzástól és vezetékes közvetítéstől eltérő módon hozzáférhetővé tett műveket [Szjt. 26. § (8)] érintő kizárólagos jogok. Ezekben az esetekben is a kötelező közös jogkezelés az érintett zenei és irodalmi művekre vonatkozó kisjogokra korlátozódik (Szjt. 27. §).[4]
A műholdas sugárzás joga további részletezésre kerül a következők szerint: a műholdas műsornak közvetlenül foghatónak kell lennie a nyilvánosság által; ez az eset akkor áll fenn, ha a műsorszóró szervezet felelősségével és ellenőrzése alatt műsort hordozó jeleket juttatnak el a műholdhoz, majd onnan a Földre megszakítatlan közvetítés útján azzal a céllal, hogy a jeleket a nyilvánosság vehesse [Szjt. 26. § (2)]. Az Szjt. 26. § (7) értelmében a közvetítés joga saját műsornak vezetéken vagy más hasonló módon a nyilvánossághoz való juttatására vonatkozik. Műsoroknak sugárzással vagy vezetékes úton történő közvetítése kivételével va-
- 247/248 -
lamely mű nyilvánossághoz közvetítésének a kizárólagos jogával foglalkozó Szjt. 26. § (8) egyértelműen kiterjeszti ezt a jogot arra az esetre, amikor a művet vezeték útján vagy bármilyen más eszközzel úgy teszik a nyilvánosság számára hozzáférhetővé, hogy a nyilvánosság tagjai a hozzáférés helyét és idejét egyénileg választhatják meg. Ez a jog különösen a WIPO Szerzői jogi egyezményének (WCT) a 8. cikkét, valamint az EK Információs társadalom irányelvének[5] a 3. cikk (1) pontját tükrözi, amelyek lehívásra és hasonló internetfelhasználásokra összpontosítanak. Emellett a közös jogkezeléssel foglalkozó 85. és azt követő szakaszok is figyelembe veendők a jelen tanulmány során.
Ebben a tanulmányban az alábbi vonatkozó nemzetközi és EK-joganyagot vizsgáljuk: a Berni uniós egyezmény az irodalmi és művészeti alkotások védelmére (1971-es Párizsi Törvény) (BUE); a Szellemi tulajdonjogok kereskedelmi vonatkozású szempontjairól szóló megállapodás (TRIPS Megállapodás); az 1996-os WIPO Szerzői jogi egyezmény (WCT); az 1993. szept. 27-én kelt 93/83/EEC Tanácsi Irányelv a műholdas műsorszórást és a vezetékes továbbközvetítést érintő szerzői jogról és a szerzői joghoz kapcsolódó bizonyos jogokról (EK Műholdas és vezetékes irányelv),[6] valamint az Európai Parlament és a Tanács 2001. május 1-jén kelt már említett irányelve a szerzői jog és a vonatkozó jogok bizonyos szempontjainak a harmonizálásáról az információs társadalomban (EK Információs társadalom irányelve). E nemzetközi és EK jogi okmányoknak egyike sem foglalkozik azzal a kérdéssel, hogy az általuk lefedett bármely kizárólagos jog kötelező közös jogkezelése összhangban van-e velük. Az egyetlen eset, amikor egy kizárólagos jog kötelező közös jogkezelése kifejezetten előírják az EK Műholdas és vezetékes irányelvének 9 (1) cikke a kizárólagos vezetékes továbbközvetítési jog tekintetében. Ettől eltekintve, a kizárólagos jogokat érintően a kötelező közös jogkezelés nemzeti szinten is meglehetősen ritka jelenségnek tűnik. Ezek szerint a jogi doktrina eddig alig-alig foglalkozott ezzel a kérdéssel.
A vonatkozó nemzetközi jog tekintetében a következő alapvető kérdések merülnek fel: először, a Berni uniós egyezmény, s hozzá igazodóan a TRIPS Megállapodás és a WCT, kizárólagos minimum jogok rendszerét hozza létre, amelyet csak a megengedett kivételek és korlátozások szűkíthetnek. A tanulmány megvizsgálja, hogy a vonatkozó kizárólagos jogok kötelező közös jogkezelése minősíthető-e kivételnek vagy korlátozásnak, s ha igen, elfogadható-e az a vonatkozó nemzetközi rendelkezések alapján (1). Felmerülhet az a kérdés is, vajon a kötelező közös jogkezelés bizonyos formaságot jelent-e a BUE 5 (2) cikke értelmében, amely e szerint nem lenne megengedhető (2). Végezetül, ha a vizsgálódás azt mutatja, hogy a kötelező közös jogkezelés összhangban van a BUE szerint a külföldieknek legalább garantálandó ("minimum") jogok elveivel, és nincsenek "alakszerűségi követelmények", akkor a nemzeti elbánást érintő kérdéssel kell foglalkozni (3).
A vonatkozó EK irányelvek összefüggésében különösen az EK Műholdas és vezetékes irányelve 3. cikke tekintetében merülhetnek fel kérdések, mely cikk több feltételt is tartalmaz a kizárólagos műholdas műsorszórás jogának megszerzése és gyakorlása tekintetében. Továbbá az EK Információs társadalom irányelve 5. cikke terjedelmes jegyzéket foglal magában a megengedett kivételekről és korlátozásokról, amelyeken túlmenően az EK-tagállamok nem korlátozhatják a nyilvánossághoz való közvetítés kizárólagos jogát a 3 (1) cikk értelmezése szerint. Ez a kérdés lényeges a vezetékes műsorok közvetítése és a hozzáférhetővé tétel joga szemszögéből az Szjt. 26 (7), (8) szakasza értelmében. Ismét az a kérdés merülhet fel, vajon a kötelező közös jogkezelés kivételt vagy korlátozást jelent-e az EK Információs társadalom irányelve 5. cikke értelmében, s ha igen, vajon lefedi-e azt. Magyarország EU tagsága folytán a más EK-állampolgárok diszkriminációmentességével kapcsolatos kérdések is felmerülhetnek.
1.1. A Berni uniós egyezmény a külföldi műveknek nyújtandó bizonyos számú minimum - legalább garantálandó - jogot vezet be a BUE 5.(1) cikke második félmondatában, a BUE 3. és 4. cikkéhez kapcsolódóan. Az Szjt. 26. (2) szakasz értelmében a nyilvánosság által közvetlenül fogható műsorok műholdas sugárzásának joga minimum jog a BUE 11b (1)(i) cikk szerint; az Szjt. 25. (1) szakasz alá tartozó zenei és irodalmi
- 248/249 -
művek nyilvános előadásának joga minimum jog a BUE 11 (1) (i) cikke és 11c (1) (i) cikke szerint. Az Szjt. 26. (7) szakaszban részletezett vezetékes műsorok közvetítésének a joga csak a zenei, drámai, zenedrámai és irodalmi művek tekintetében képvisel minimum jogot a Berni uniós egyezmény szerint (BUE 11 (1) (ii) és 11c (1) (ii) cikk). A minimum jogokat érintő ezen rendelkezések bekerültek a TRIPS Megállapodásba (9. (1) cikk 1. mondat) és a WCT-be (1. (4) cikk) az egyezmények összhangját előíró szabályok révén, amelyek arra kötelezik az érintett szerződő feleket, hogy igazodjanak a Berni uniós egyezmény 1-21. cikkeihez és Függelékéhez, annak 1971-es változata szerint. Más szavakkal, ezeknek a minimum jogoknak a megadása kötelezettség a TRIPS Megállapodás és a WCT értelmében is.
Emellett 8. cikkében a WCT átfogó nyilvánossághoz közvetítési jogot biztosít, amely többek között minden műféleség tekintetében megadja az Szjt. 26. (7) szakasz szerinti "vezetékes műsorok közvetítésének" jogát (s nem csak a BUE 11, 11c cikkek alá tartozó műféleségeket érinti), és az úgynevezett "hozzáférési jogot" is megadja, amelyre az Szjt. 26. (8) szakaszában történik utalás. Ezek szerint a jelen tanulmányban vizsgált valamennyi kizárólagos jogot érinti legalább a három egyezmény egyike s ezek így minimum jogként biztosítandók nemzetközi összefüggésben. Megjegyzendő, hogy az ezen három egyezmény alá tartozó minimum jogok megadásának kötelezettsége csak nemzetközi összefüggésben áll fenn, és nem vonatkozik jogosultakra akik kizárólag a hazai törvénykezés alá tartoznak. A teljes minimum jogok megadásának kötelezettsége a mű származási országában sem áll fenn; a védelmet a hazai törvénykezés szabályozza (BUE 5. (3) cikk), a "származási ország" definícióját pedig a BUE 5. (4) cikk tartalmazza.
Elvileg a kizárólagos jogok, amelyek sajátos felhasználások tiltását, illetve engedélyezését célozzák, feltétel nélkül megadandók; az ezekkel a jogokkal kapcsolatos kivételek és korlátozások csak olyan mértékben megengedettek, amennyire azt a Berni uniós egyezmény, a TRIPS Megállapodás és a WCT lehetővé teszi. Kötelező közös jogkezelésre nem történik kifejezett utalás a vonatkozó rendelkezésekben. Az első kérdés, amely ebben a részben elemzendő, az, hogy a kötelező közös jogkezelés kivételt vagy korlátozást képvisel-e a szóban forgó kizárólagos jogok tekintetében. Amennyiben ez nem áll fenn, és ennek megfelelően nem foglalkoznak vele a szóban forgó nemzetközi egyezmények, fel sem merül a nemzetközi kötelezettség betartási probléma. Ha azonban a kötelező közös jogkezelés kivételt vagy korlátozást jelent, akkor meg kell vizsgálni, vajon a megengedett kivételek vagy korlátozások valamelyikeként fogható-e fel.
1.2. A kizárólagos jogok alóli kivételeket és azok korlátozását a nagyközönség érdekében engedi meg a Berni uniós egyezmény és a többi nemzetközi jogi okmány. Például sajátos felhasználásokat engedhet meg a törvény oktatási, kutatási, idézési és folyó eseményekről való tájékoztatási céllal a BUE 2b (2), 10. és 10b cikke értelmében. Ezekben az esetekben a szerző a továbbiakban nem tilthat meg bizonyos felhasználásokat. A kötelező közös jogkezelés azonban nem magát a kizárólagos jogot érinti; a szóban forgó felhasználásokat a törvény nem teszi szabaddá vagy nem engedélyezi. Sőt, inkább arról van szó, a szerzőt csak korlátozzák a jog gyakorlásának megválaszthatóságában: csupán az az egyetlen lehetősége van meg, hogy a közös jogkezelő egyesületen keresztül gyakorolja a kizárólagos jogot, eközben maga a jog mint olyan nincs korlátozva, különösen nem a nagyközönség bármely ilyen érdeke javára.
A szerző Berni uniós egyezmény alá tartozó minimum jogait érintő másfajta korlátozások sajátos felhasználói csoportok javára megengedett korlátozások, ahogy ezeket a BUE 11b is (2) és 13. cikkei szabályozzák. Ezekben az esetekben a nemzeti törvénykezés megengedheti "azoknak a feltételeknek a meghatározását, amelyek alapján a jogok ... gyakorolhatók" (BUE 11bis (2) cikk). Ilyen rendelkezéseket vezettek be azzal a céllal, hogy a tagországok kötelező engedélyeket szabjanak meg műsorszóró szervezetek, illetve lemeztársaságok javára. A múltban ugyanis mindkét esetben a potenciális felhasználók - nevezetesen a műsorszóró szervezetek és a lemeztársaságok - attól tartottak, hogy a jogtulajdonosok akadályozhatják őket, különösen amikor közös jogkezelő egyesületek képviselete alá tartoztak, a szükséges műsorszórási és felvételi engedélyek megszerzésében. Ezek a szervezetek akadálytalan hozzájutást igényeltek felhasználási céljaikra.[7] Következésképpen ezek a rendelkezések lényegében azt teszik lehetővé, hogy a kizárólagos jogot méltányos díjazáshoz fűződő jog váltsa fel. Jóllehet a kötelező közös jogkezelést lefedheti a BUE 11bis (2) cikkben foglalt "feltétel, amelynek értelmében a jog ... gyakorolható" meghatározás, a fentebb említett rendelkezések szándékából világos, hogy a Berni uniós egyezmény ez által a kizárólagos jogoknak csupán a felhasználók (műsorszóró szervezetek, lemez gyártók) javára történő korlátozásait érinti. Ahogy a BUE 11bis (2) cikket érintő történelmi előzményekből következik, a lehetséges konfliktus inkább a jogkezelő egyesületek (mint a szerzők képviselői) és a műsorszóró szervezetek, nem pedig a szerzők és a közös jogkezelő egyesületek között állhatott elő. A helyzet az, hogy nem a szerző és a felhasználó közötti viszony a tét a jelen tanulmány által vizsgálandó kötelező közös jogkezelés eseteiben.
- 249/250 -
1.3. Mivel a Berni uniós egyezményben említett kivételek és korlátozások típusai a nyilvánosságnak csak bizonyos érdekeit, valamint sajátos felhasználói csoportok meghatározott érdekeit érintik, nagyon is lehetséges, hogy az Szjt. szerinti kötelező közös jogkezelés kívül esik a Berni uniós egyezmény gondolatkörén, és egyáltalán nem tekintendő a minimum jogok korlátozásának. Az alábbi érvek hozhatók fel ezen elgondolás mellett:
Az Szjt. szerinti kötelező közös jogkezelésnek a következő hatásai vannak a szerzőt érintően, a közös jogkezelés alá nem eső kizárólagos joghoz képest: maga a szerző a továbbiakban nem tilthatja meg művének nyilvános előadását, műholdas sugárzását, vezetékes műsor részeként, illetve "hozzáférhetővé tétel" alapján való közvetítését (azon esetek kivételével, amikor személyhez fűződő jogai sérülnének); csakis a közös jogkezelő egyesületnek van erre lehetősége. Továbbá egyénileg nem tárgyalhat az ezeket a felhasználásokat érintő feltételekről, beleértve az engedélyezési díjakat is. Helyette az érintett közös jogkezelő egyesület gyakorolja kizárólagos jogait a szerző nevében és érdekében.[8] Legtöbb esetben a szerző felhatalmazást adott a jogkezelő egyesületnek jogai gyakorlására. Ezenkívül a törvény feltételezi, hogy a jogkezelő egyesület azon szerzők jogainak a gyakorlására is fel van hatalmazva, akik erre nem adtak megbízást. Ők ugyanolyan elbánásban részesülnek, mint más szerzők, s következésképpen ugyanolyan feltételek alapján részesülnek a befizetett díjakból. Más szavakkal, a közös jogkezelést a törvény azokra is kiterjeszti, akik ténylegesen nem adtak erre megbízást. Az ilyen szerzők nem emelhetnek kifogást az érintett felhasználásoknak a jogdíjkezelő egyesület általi felhatalmazása ellen (Szjt. 91. (2) szakasz, 3. mondat). Ebben az öszszefüggésben az a kérdés vizsgálandó, vajon ez a helyzet kizárólagos jog olyan korlátozása-e, amely nem lenne megengedhető a Berni uniós egyezmény és a többi nemzetközi okmány értelmében.
Ennek érdekében célszerűnek tűnik annak megvizsgálása, milyen egyéb lehetőségek állhatnak fenn a szóban forgó kizárólagos jogok gyakorlására. A nagy számú mű tömeges felhasználására vonatkozó, "kisjogokat" érintő nyilvános előadás és műholdas sugárzás tekintetében nem kétséges, hogy valójában nem lenne lehetséges ezeknek a jogoknak az egyéni gyakorlása.[9] A legelső közös jogkezelő egyesület létrehozása, amire Franciaországban került sor, tulajdonképpen annak a felismerésnek a következménye volt, hogy a nyilvános előadáshoz fűződő jog csak papíron létezne, ha nem volna jogdíjkezelő egyesület, amely a szerzők nevében ezt a jogot gyakorolja. Az ilyen felhasználások, amelyek nemcsak nemzeti, hanem világméretű szinten is megvalósulnak, semmiképpen sem lennének ellenőrizhetők az egyéni szerző által, ugyanakkor a jogkezelő egyesület munkája legalább gazdasági haszonnal járhat a szerző számára. A műveknek vezetékes műsorok részeként való közvetítése tekintetében hasonlónak tűnik a helyzet. A művekhez lehívással való egyedi hozzáférést illetően, ahogy arra a Szjt. 26. (8) szakasza utal, a helyzet egyelőre kevésbé világos.[10]
Összegezve nem tűnik úgy, hogy a kötelező közös jogkezelés bármennyire csökkentené a szerző azon reális lehetőségét, hogy legalább a három elsőként említett kizárólagos jogot egyénileg gyakorolja, és esetleg a hozzáférhetővé tétel jogát is.
Rá kell mutatni továbbá: a szerző nincs akadályozva abban, hogy befolyást gyakoroljon az engedély feltételeire, amelyet a felhasználóknak nyújtanak, vagy a különböző jogtulajdonosoknak juttatandó díjak elosztásának szabályaira. Hacsak a szerzőnek nem elhanyagolható a munkája felhasználásából származó jövedelme, joga van részt venni és együtt dönteni ezekről a kérdésekről a közös jogkezelő egyesület ezzel foglalkozó testületében. Az érintett magyar jogkezelő egyesület alapszabálya határozottan garantálja, hogy maguk a szerzők döntő befolyást gyakoroljanak a tarifákra és a díjak elosztási kulcsaira, eltérően a kiadóktól; a zenei közös jogkezelő egyesület érintett testülete kilenc szerzőből és egy kiadóból áll. A magyar Szerzői jogi törvény továbbá több kötelező szabályt határoz meg a közös jogkezelő egyesületeket érintően, amelyek a szerzők védelmét célozzák arra tekintettel, hogy megfelelően gyakorolhassák jogaikat saját érdekükben. Az Szjt. 88. (1) f 3 sz. cikke szerint például a jogkezelő egyesület nem gyakorolhatja vállalkozói tevékenységként a közös jogkezelést. Más szavakkal, kizárólag a szerzők nevében és érdekében kell eljárnia. Ezek a garanciák arra a különbségre is rámutatnak, amely egyrészt a közös jogkezelő egyesületnek a szerző javára végzett munkája, másrészt azon kiadók, gyártók és más üzleti vállalkozások munkája között áll fenn, amelyekre más esetekben a szerző esetleg átruházta jogait: az utóbbi vállalkozásoknak saját gazdasági érdekeik vannak, s nem szükségszerűen és bizonyára nem kizárólag a szerzők érdekeiben gyakorolják a megszerzett jogokat. Következésképpen: ha egyáltalán kétségek merülnek fel a közös jogkezelés összeegyeztethetőségét érintően a jelen tanulmányban vizsgált ese-
- 250/251 -
tekben, mindenekelőtt az teendő kérdésessé, vajon összeegyeztethető-e a vonatkozó nemzetközi joggal bármilyen jogi vélelmezése annak, hogy a szerzők munkaadóknak, gyártóknak és hasonló vállalkozásoknak adják át jogaikat.
Végezetül megvizsgálható az a kérdés, vajon magának a közös jogkezelő egyesületnek a felhasználókkal való szerződéskötésre irányuló esetleges kötelezettsége és ebből következően végeredményben a szóban forgó jogok kizárólagos jellegének a megszűnése összeegyeztethetetlenné tenné-e a kötelező közös jogkezelést a nemzetközi szerződésekkel. Először, ilyen kötelezettség nincs határozottan kinyilvánítva a magyar Szerzői jogi törvényben. Másodszor, még ha úgy is értelmezhetnénk a magyar törvényt, hogy magában foglalja a kötelezettséget, hogy a közös jogkezelő egyesület kössön szerződést a felhasználókkal, az ilyen szabály trösztellenes meggondolásokra lenne visszavezethető, amelyek nem szerepelnek a Berni uniós egyezményben, sem a többi szerződésben. Tudott dolog, hogy a trösztellenes szabályozásokkal foglalkozik a BUE 17. cikke, amely szabadon hagyja a tagországok számára ezen terület szabályozásának a lehetőségét.[11]
A teleológiai értelmezés következő, járulékos érvelése azt az általános következtetést támasztja alá, hogy a kötelező közös jogkezelés a vizsgált esetekben összeegyeztethető a minimum jogok elvével a Berni uniós egyezmény és a többi vonatkozó szerződés értelmezése szerint: a szóban forgó három okmányban lefektetett szerzői jogok védelmének a célja a szerzői jogok "lehető leghatékonyabb és legegységesebb módon" való védelme (BUE, Preambulum, amelyet részben átvett a WCT; a TRIPS Megállapodás Preambuluma általánosságban megemlíti "a szellemi tulajdonjogok hatékonyabb és megfelelőbb védelmének a szükségességét", valamint "hatékony és megfelelő eszköz biztosítását a kereskedelmi kapcsolódású szellemi tulajdonjogok érvényesítésére"). Több jog, különösen a nyilvános előadásokat és a műsorszórást érintő kisjogok tekintetében nyilvánvaló, hogy a gyakorlatban ezek egyáltalán nem gyakorolhatók egyénileg, nem is beszélve "hatékony" egyéni joggyakorlásról. Más szavakkal, a közös jogkezelés egyáltalán az egyetlen módja ezen jogok gyakorlásának.[12] Önmagának ellentmondó lenne a kötelező közös jogkezelésre azt mondani olyan esetekben, amikor az egyéni jogkezelés aligha lehetséges, hogy indokolatlanul korlátozza a minimum jogokként megadott kizárólagos jogokat.
1.4. Figyelemmel kell lennünk továbbá arra a meglehetősen újkeletű általános véleményre, hogy a körülményektől függően a kizárólagos jogok esetleg jóval kevésbé előnyösek a szerzők számára, mint a közös jogkezelő egyesületek által kezelt, törvényi engedélyeken alapuló díjigények. Ezt az érvet különösen amerikai szerzők vetették fel az 1996-ban tartott WIPO Diplomáciai konferencián az azzal a javaslattal kapcsolatban folytatott vitában, hogy a továbbiakban ne engedélyezzék a BUE 11bis (2) 13 pontja szerinti kötelező engedélyek alkalmazását. Ezek az érvek végeredményben elég erősek voltak ahhoz, hogy meggyőzzék a kormányküldöttségeket, hogy elvessék a szóban forgó javaslatokat, amelyek a WCT-hez és a WPPT-hez vezető 1996-as WIPO Diplomáciai konferencián az "Alapjavaslatban" szerepeltek. A javaslat elvetésének a hátterében az a tapasztalat állt, hogy az olyan kizárólagos jog, amelyet a szerzők egyénileg gyakorolnak, szerződés alapján rendszerint átkerül a témában érintett felhasználó vállalatokhoz, nevezetesen a kiadókhoz és gyártókhoz, ami számos következménnyel jár.
A mindkét esetkörben tényszerűen és tipikusan fennálló tárgyalóerői kiegyensúlyozatlanság figyelembevételével egyáltalán nem titok, hogy a szerzők rendszerint nincsenek abban a helyzetben hogy egyáltalán tárgyaljanak, vagy hogy méltányos díjazást vagy megfelelő feltételeket érjenek el. A szerzők egyebek között úgy érezték, hogy a közös jogkezelő egyesületek által az ő nevükben törvényesen kezelt díjazási jogok előnyösebbek lennének számukra, mint a kizárólagos jogok. Ezt a tipikus kiegyensúlyozatlansági helyzetet ismerték fel nemrégen Németországban kötelező szerződési szabályok bevezetésével, azért hogy javítsák a szerzők lehetőségeit a műveik felhasználásából származó méltányos jövedelem elérésében.[13] Ez a törvény bizonyos mértékig azon a tapasztalaton alapult, hogy az egyéni szerző önmagában nem elég erős ahhoz, hogy méltányos hasznot húzzon az egyéni engedélyezésből: a törvény értelmében a "méltányos díjazás" csakis kollektív tárgyalásokkal érhető el, amelyek egyrészt szerzők és előadóművészek társulásai vagy egyéb csoportjai, másrészt a felhasználó vállalatok között zajlanak.
Hasonló elképzelés került kifejezésre az EK Bérbeadási és kölcsönzési irányelvének[14] 4. cikkében, amely arról rendelkezik, hogy a szerző és az előadóművész az után is megtartja fel nem adható jogát a bérbeadásért járó méltányos díjazás eléréséhez, miután a kizárólagos bérbeadási jogot átengedte a film- illetve hangfelvétel-előállítónak. Kezdetben még az is szándék volt,
- 251/252 -
hogy ezt a díjazást közvetlenül kötelező közös jogkezelés alá utalják, bizonyos gyártó szervezetek ellenállása azonban nem tette lehetővé ilyen rendelkezés elfogadását.[15] Ennek a cikknek a hátterében megint csak az a felismerés állt, hogy a szerzők és előadóművészek valószínűleg kisebb haszonra tennének szert kizárólagos bérbeadási jogból, mint jogszabályilag előírt díjigény alapján, hacsak nem vezetnek be olyan speciális intézkedést, mint amelyre az Irányelv 4. cikke utal. Csupán a kötelező közös jogkezelés tűnt ideálisnak arra, hogy ilyen előnyöket garantáljon a szerzőknek és előadóművészeknek. A német törvényhozó az EK Bérbeadási irányelve 4. cikkének alkalmazása során valójában ezt a díjazás iránti jogot helyezte a kötelező közös jogkezelés alá, és alkalmazta ugyanezt a struktúrát a vezetékes továbbközvetítési jogra is. Mindkét jogról rögzítették továbbá, hogy előzetesen nem ruházhatók át másra, mint közös jogkezelő egyesületre, közös jogkezelés céljából. Ez a szabály annak felmerülhető veszélyét volt hivatva megakadályozni, hogy a szerzőkre és előadóművészekre nyomást gyakorolhassanak azok a felhasználó vállalatok, amelyekkel az előbbiek korábban szerződést kötöttek a szóban forgó díjigények utóbbiaknak való átadásáról, ami az előbbiek előnyeinek csorbítását eredményezhette volna.
Egy másik fontos példa arra az újabb keletű felismerésre, hogy a közös jogkezelő egyesületek jelentős szerepet játszanak az egyéni szerzők gyenge alkuhelyzetének az erősítésében és ezáltal jogaik gyakorlásának hatékony elősegítésében, a Német Legfelsőbb Bíróságnak (BGH) az újságkivágásokhoz kapcsolódó döntése.[16] Ezzel a döntésével a Bíróság elismerte, hogy az újságkivágások sokszorozásáért járó díjigény a digitális területen is alkalmazandó, és nem jelenti a szerzők jogainak, mint a német alkotmány által garantált alapvető tulajdonjognak az indokolatlan korlátozását. A Bíróság különösképpen utalt arra, hogy bizonyos körülmények között még előnyösebb is lehet a szerző számára a közös jogkezelő egyesületek által gyakorolt díjazás iránti jog, mint a kizárólagos jog, amelyet át kell ruháznia a kiadóra, aminek következtében valószínűleg kevesebb díjazásban részesül, mint a közös jogkezelés esetében.
1.5. A fenti meggondolások összefoglalásaként megállapítandó, hogy a közös jogkezelő egyesületek munkája korszerű megítélésének kifejezésre kell juttatnia az egyesületek döntő szerepét abban, hogy ők az egyetlen[17] viszonylag erős támogatói a szerzői jogoknak, és valószínűleg az egyetlenek, akik maguktól az egyéni szerzőktől eltérően kellő mértékű tárgyalóerővel rendelkeznek bizonyos juttatásnak a szerzőik javára történő elérésében. A közös jogkezelő egyesületeknek ezt az újonnan felfedezett szerepét, amely a lehetséges biztosíték az egyéni szerzők számára, hogy mentesüljenek egyéni szerződések terén[18] a gyenge tárgyalóhelyzetükből eredő hátrányoktól, a közeljövőben bizonyára még jobban el kell ismerni, tekintettel arra, hogy az üzlet által uralt világban egyre fokozódik a médiakoncentráció. Ugyanakkor néhány éve kritikák érik a szerzői jogot, különösen az USA-ban és fokozódó mértékben a világ más részein, túlzottan védő jellegűnek minősítve azt. Más kritikák arra mutattak rá, hogy a művek felhasználásából származó bevételek sokkal inkább a vállalatoknak hoznak hasznot, semmint a művek létrehozóinak, azaz a szerzőknek. A jellemzően kiegyensúlyozatlan egyéni szerződések összefüggésében az is lényeges lehet, hogy a közös jogkezelés bizonyos esetekben nem marad puszta lehetőség, hanem kötelezővé válik. Még ha ez első látásra a szerző kizárólagos joga korlátozásának tűnhet is, célszerűbben a szerző védelme egyik formájaként fogható fel a vállalatok arra irányuló nyomásával szemben, hogy átadják nekik a jogokat, ami minden valószínűség szerint azzal jár, hogy kevesebb haszon származik a kihasználásukból.[19] Úgy tűnik, hogy a kötelező közös jogkezelés mindezen lehetséges pozitív hatásait aligha vették figyelembe azok, akik bizonyos alapvető kétségeket juttattak kifejezésre a kötelező közös jogkezelés megengedhetőségével kapcsolatban.[20] A mi elemzésünk az alábbi idézettel támasztható alá: "A szerzői jog védelme történetének áttekintése arra mutat rá, hogy a törvény által a szerzőre ruházott jog tulajdonlása haszon nélkül marad számára, ha a szerző képtelen annak megfelelő gyakorlására. A szerzői jogok védelmének célja többet kíván meg, mint a kizárólagos jogok puszta elismerését arra, hogy a mű a törvény által korlátozott különböző módokon felhasználható legyen. Annak biztosítását is megkívánja, mind törvénykezés, mind gyakorlati intézkedések révén, hogy megfelelő feltételek álljanak rendelkezésre a szerzőnek a szóban forgó jogok gyakorlására, s hatékony védelem legyen biztosítva számára annak viszonzásaként, hogy ő másokat felhatalmaz művének a felhasználására."[21]
Összefoglalóan megállapítható, hogy a szerzői jogok gyakorlása fennálló feltételeinek a figyelembevételével a jelen tanulmányban tárgyalt jogok kötelező közös jogkezelése
- 252/253 -
összhangban lévőnek tekintendő a Berni uniós egyezmény alá tartozó minimum jogok rendszerével Ebben a tekintetben nem eltérő a helyzet sem a TRIPS Megállapodást, sem a WCT-t illetően.
1.6. Ha az ember nem tartja is magát a fenti következtetéshez, s a kötelező közös jogkezelést a nemzetközi szerződések által garantált szerzői jogok korlátozásának vagy azokat érintő kivételnek tekinti, az eredmény - alternatív megoldásként - csak részben térne el a fenti következtetésektől: különösképpen a műholdas műsorszórás jogának közös jogkezelésben tartása lenne indokolt a BUE 11bis (2) cikke szerint az e maiore ad minus érv alapján. Mivel a BUE 11bias (2) cikke törvényi engedélyezéseket is megenged, s ebből következően a kizárólagos jognak a díjazási joggal való helyettesítését is elismeri, az ilyen korlátozás minden bizonnyal szélesebb körű, mint a - nem érintett - kizárólagos jog kötelező közös jogkezelése. A nyilvános előadás tekintetében a közös jogkezelés mindig is érvényben volt, és kötelezőként került be az 1969. évi III. sz. magyar szerzői jogi törvénybe. Mivel a kötelező és a választható közös jogkezelés közötti különbség a nyilvános előadás esetében elhanyagolható, amennyiben egyáltalán kivételnek vagy korlátozásnak tekinti azt az ember, minden bizonnyal kisebb kivétel gazdasági szempontból, s ezért az úgynevezett kisebb kivételek körébe tartozhat, amelyeket a Berni uniós egyezmény különösen a nyilvános előadási jog tekintetében megenged.[22] Esetleg kevésbé nyilvánvaló, hogy az Szjt. 26. (7), (8) paragrafusában tárgyalt jogok kötelező közös jogkezelése azonosítható lenne-e a Berni uniós egyezmény alá tartozó kifejezett vagy beleértett kivételek és korlátozások bármelyikével.
A TRIPS Megállapodás és a WCT keretében ugyanezek a meggondolások érvényesek, mivel ezekbe a BUE érdemi rendelkezéseit (ezek között a beleértett kivételeket is, ahogyan ezt tisztázták a WTO Panel 160-as határozatában) beiktatták (lásd TRIPS Megállapodás 9 (1) cikk, valamint WCT 1 (4) cikk). Ezenkívül mindkét szerződés előírja a háromlépéses vizsgálat alkalmazását (TRIPS Megállapodás 13. cikk, WCT 10. cikk[23]). Először, a magyar jog a kötelező közös jogkezelést speciális esetekre korlátozta, mint amilyenek az Szjt. 25-27. paragrafusában szerepelnek. Másodszor, a kötelező közös jogkezelés nem állhat ellentétben a szóban forgó jogok rendes hasznosításával. Mivel a nyilvános előadást, a műholdas sugárzást és a vezetékes műsorok közvetítését érintő jogok rendszerint közös jogkezelés alatt állnak, s részben csakis így kezelhetők, a közös jogkezelés kötelező jellege minden valószínűség szerint nem kerülhet ellentmondásba a rendes, azaz közös jogkezeléssel. Az 1999-es magyar Szerzői jogi törvénybe való bevezetése óta a hozzáférhetővé tétel (egyedi lehívás) joga is közös jogkezelés alá tartozik, de még ez sem engedi meg azt a feltételezést, hogy ennek a jognak a piacon való felhasználását bármilyen mértékben érintette volna ennek a jognak a kötelező (inkább, mint választható) közös illetve egyéni gyakorlása. Harmadszor, a szerző törvényes érdekei különösképpen a felmerülő felhasználás megtiltásának illetve engedélyezésének a lehetőségben nyilvánulnak meg, nem csekély mértékben annak érdekében, hogy pénzügyi haszonhoz jusson a felhasználásból. A közös jogkezelő egyesületek megfelelően gondoskodnak a szerző ezen érdekeiről, s valószínűleg eredményesebben, mint önkéntes közös vagy egyéni jogkezeléssel. Következésképpen a kötelező közös jogkezelés valószínűleg nem jelenthet joghátrányt, s különösen nem ésszerűtlen joghátrányt a szerző törvényes érdekeire nézve. Összefoglalva, a háromlépéses vizsgálat nem jelent akadályt a kötelező közös jogkezeléssel szemben a szóban forgó esetekben.[24]
A BUE 5 (2) cikke tartalmazza az úgynevezett "alakszerűtlenségi elvet". Ennek értelmében a tagországok semmiféle formaság teljesítését nem a kívánhatják meg annak feltételeként, hogy szerzői jogvédelem jöjjön létre vagy létezzen "idegen" művek tekintetében. A magyar jog szerinti kötelező közös jogkezelés esetében a szerzőnek semmiféle formaságot nem kell teljesítenie. Még azt sem kívánják meg tőle, hogy tagja legyen az érintett jogdíjbeszedő egyesületnek, mivel ennek a nem tagok jogait is gyakorolnia kell. Másodszor, a szerzői jog létrejöttét és létezését ez nem befolyásolja; csakis a gyakorlás módja van szabályozva.[25] Felvetették, hogy a cessio legis vagy a kizárólagos jogoknak a közös jogkezelő egyesületre való kötelező átruházása megváltoztatná a
- 253/254 -
jog lényegét, s ezért befolyásolná annak létrejöttét.[26] Még ha tartanánk magunkat is ehhez a kétségbe vonható véleményhez, a magyar jog szerinti kötelező közös jogkezelést nem érintené ez az érvelés, mivel a kizárólagos jogokat nem ruházzák át a jogkezelő egyesületre, a szerzőtől csal az várható el, hogy felhatalmazását adja a jognak a nevében való gyakorlására. Ezért a kötelező közös jogkezelés nem tekinthető formai követelménynek a BUE 5 (2) cikke értelmében, sem a TRIPS Megállapodásban és a WCT-ben foglaltaknak megfelelően.
Mivel a kötelező közös jogkezelés megakadályozza a szerzőket abban, hogy egyénileg gyakorolják jogaikat, annak lehetőségétől függenek, hogy jogaikat közös jogkezelő egyesület képviselje. Ebben a tekintetben a nemzeti elbánás elve, ahogy az a BUE 5 (1) cikkében (valamint a BUE 5. cikkhez kapcsolódóan a TRIPS Megállapodás 3. cikkében és a WCT 3. cikkében) szerepel, egyenlő elbánást kíván meg külföldi és hazai műveknek. Más szavakkal, a külföldi művek szerzőinek azonos lehetőségekkel kell rendelkezniük arra, hogy beléphessenek a közös jogkezelő egyesületbe, és befolyásolhassák annak döntéseit, ugyanúgy, mint a belföldi művek szerzőinek. Először, mint fentebb megállapításra került, a kötelező közös jogkezelés nem kíván meg tagságot a jogdíjbeszedő egyesületben; a közös jogkezelés kötelező jellege következtében annak hatásai a nem tagokra is kiterjednek. Ugyanakkor azok számára, akik taggá akarnak válni azért, hogy befolyásolhassák a tarifákra és felosztási kulcsokra vonatkozó döntéseket, fenn kell állnia a jognak, hogy a hazai szerzőkhöz hasonló módon beléphessenek. A gyakorlatban ez úgy valósul meg, hogy a zenei és irodalmi jogok magyar közös jogkezelője számos kölcsönös képviseleti megállapodást kötött a külföldi a jogkezelő egyesületekkel, aminek eredményeként nagy számú külföldi művet már a hazai művekhez hasonló módon kezelnek. Az egyenlő elbánás ezek szerint garantáltnak tűnik. Mindaddig, amíg a törvény lehetővé teszi külföldi művek szerzőinek az azonos elbánást a közös jogkezelő egyesületben való esetleges tagkénti részvételre, valamint a magyar jogkezelő egyesület általi képviselet lehetőségét, addig nem merül fel a nemzeti elbánás elvének semmiféle megsértése.[27]
Az EK műholdas és vezetékes irányelvének rendelkezése szerint "egy tagállam úgy határozhat, hogy valamely közös jogkezelő egyesület és egy műsorszóró szervezet közötti meghatározott művek adott kategóriájára vonatkozó közös megállapodás kiterjeszthető ugyanannak a kategóriának azon jogtulajdonosaira, akiket nem képvisel a jogdíjbeszedő egyesület, feltéve hogy:
- a műhold révén a nyilvánossághoz juttatás az ugyanazon műsorszóró általi földi műsorszórás egyidejű adásával történik, és
- a nem képviselt jogtulajdonosnak mindenkor megvan az a lehetősége, hogy kizárja a közös megállapodás kiterjesztését a saját műveire, és hogy vagy egyénileg, vagy közösen gyakorolja jogait."
Ez a műholdas sugárzási jogot érintő sajátos rendelkezés a kiterjesztett közös jogkezelést, azaz a közös jogkezelésnek azokra a jogtulajdonosokra való kiterjesztését, akiket nem képvisel a jogdíjkezelő egyesület, azon lehetőségtől teszi függővé, hogy a nem képviselt jogtulajdonosok dönthessenek, egyénileg vagy közösen gyakorolják jogaikat. Ezt a lehetőséget jelenleg nem biztosítja a magyar Szerzői jogi törvény a kötelező közös jogkezelés tekintetében. Továbbá az Szjt. 26 (2) paragrafusa alatti műholdas sugárzási jog nincs azokra a műholdas sugárzásokra korlátozva, amelyek ugyanazon műsorszóró általi földi műsorszórással párhuzamosan folynak. Ebből a két szempontból a magyar jogot ki kell igazítani ennek a két feltételnek a bevezetésével a kötelező közös jogkezelést érintően.[28] Az EK-ba való belépést követően a feljogosított műsorszóró szervezeteket is meg kell nevezni, az EK műholdas és vezetékes irányelv 3 (4) cikke értelmében.
Az EK információs társadalom irányelve többek között szabályozza a nyilvánossághoz közvetítés kizárólagos jogát, beleértve a vezetékes műsorok közvetítését és a hozzáférhetővé tétel jogát, amelyekkel az Szjt. 26 (7), (8) paragrafusa foglalkozik (lásd az irányelv, 3 (1) cikkét). Az 5. cikk terjedelmes jegyzéket tar-
- 254/255 -
talmaz a megengedett kivételekről és korlátozásokról. Ezek szerint: ha a kötelező közös jogkezelés kivételt vagy korlátozást jelent ezen cikk értelmében, azt az említett irányelvvel való összhang érdekében le kell fednie valamelyik rendelkezésének.
Ahogy fentebb (II. 1.) részletes kifejtésre került a Berni uniós egyezmény tekintetében, komoly érvek támasztják alá azt a következtetést, hogy a kötelező közös jogkezelés a jelen tanulmány által vizsgált esetekben nem minősíthető kivételnek vagy korlátozásnak, s ezért a Berni uniós egyezmény szabályozási körén kívül esik. Ugyanezek a meggondolások alkalmazhatók az EK információs társadalom irányelve 5. cikke összefüggésében. Valójában úgy tűnik, hogy a kötelező közös jogkezelés még csak nem is került megvitatásra ebben az összefüggésben, ami azt tükrözheti, hogy nem tekintették sem kivételnek, sem korlátozásnak.
Úgy tűnik, a nem önkéntes engedélyezések esetében ez az eset forgott fenn, ezek ugyanis nem szerepelnek az EK információs társadalom irányelve 5. cikkének jegyzékében. A német törvényhozó lényegében úgy tekintette a német Szjt. 61. szakasza alá tartozó nem önkéntes engedélyezéseket a mechanikai engedélyezések tekintetében, hogy azok nem jelentenek sem kivételt, sem korlátozást, s ezért azt javasolta, hogy a szerzői jog korlátozásával foglalkozó részből helyezzék át ezt a rendelkezést a szerzői jogok engedélyezésével foglalkozó részbe. Ezt a minősítést a nem önkéntes engedélyezés természetével indokolta, amely nem érinti a kizárólagos jog lényegét, hanem csupán gyakorlásának sajátos kérdéseit szabályozza. Ez a megkülönböztetés a nem önkéntes engedélyezésekre vonatkozó vezető német kommentárokban is érvényesül.[29] Az EK információs társadalom irányelve végrehajtására vonatkozó kormányzati javaslat az EK műholdas és vezetékes irányelv 28. magyarázatára is utal. Ez kifejezetten megállapítja, hogy "...a felhatalmazási jog mint olyan érintetlen marad, s csupán e jog gyakorlása szabályozódik bizonyos mértékben".[30]
Amennyiben ez az érv igaz a nem önkéntes engedélyezésekre, ahol fennáll a felhasználóval való szerződés kötésének kötelezettsége, még inkább igaznak kell lennie a kötelező közös jogkezelésre. Ennek megfelelően, valamint a Berni uniós egyezménnyel összefüggésben fentebb említett okok figyelembevételével, a kötelező közös jogkezelés a vizsgált esetekben kívül esik az EK információs társadalom irányelve szabályozási körén. Következésképpen a tagállamok szabadon szabályozhatják a kötelező közös jogkezeléshez kapcsolódó kérdéseket.
Amint az Európai Bíróság "Phil Collins" esete rámutatott, az EK állampolgárság alapján való diszkriminációmentességről szóló szerződésének 12. cikke a szerzői jogra és a szomszédos jogokra is vonatkozik. Ennek megfelelően, amikor Magyarország belép az EK-ba, azoknak az EK-állampolgároknak, akik az Szjt. 27. paragrafusa értelmében érvényesíteni akarják a 25., 26 (2), (7), (8) alá tartozó jogaikat, lehetőséggel kell rendelkezniük a magyar közös jogkezelő egyesületben taggá válásra, s jogaik közös jogkezelése tekintetében ugyanolyan elbánásban kell részesülniük, mint a magyar szerzők. Ugyanezt a lehetőséget kell biztosítani 2004. május 1-jétől az EU jogi személyei (a kiadók) tekintetében, akik az eddigiekben csak akkor jogosultak a jogdíjbeszedő egyesület tagjává válni, ha bejegyzett telephelyük van Magyarországon, vagy kereskedelmi ügynökként tevékenykednek ott.
A kötelező közös jogkezelés a nyilvános előadás, a műholdas sugárzás és a vezetékes műsorok továbbítása tekintetében, és vitathatóan a hozzáférhetővé tételt érintően is, nem jelent kivételt, sem korlátozást a Berni uniós egyezmény és a WCT TRIPS Megállapodása értelmében, és semmiféle megszorítást nem jelent, amely ütközne a szóban forgó szerződések alá tartozó minimum jogok elvével. A kötelező közös jogkezelésnek inkább jótékony, védő hatásai lehetnek. A magyar jog szerinti kötelező közös jogkezelés az említett szerződésekben foglalt "alakszerűtlenség" elvét és nemzeti elbánás elvét sem sérti.
Ami az EK-jogot illeti, a kötelező közös jogkezelés nem jelent sem kivételt, sem korlátozást az EK információs társadalom irányelve figyelembevételével, s ezért nem áll ellentétben vele. Végezetül, a kizárólagos műholdas sugárzási jogra vonatkozó kötelező közös jogkezelésről szóló magyar szabályok az EK Műholdas és vezetékes irányelve 3 (2), (4) cikkében foglalt feltételek figyelembevételével módosítandók.[31] ■
JEGYZETEK
[1] European Parliament A5-0478/2003 FINAL, 11 December 2003.
[2] A tanulmány, amely még a törvénymódosítás előtt készült, arra a kérdésre válaszol, hogy a módosítás előtti Szjt. 25., illetve 27.§-ai összeférnek-e a BUE-val, illetve a WCT-vel. A jogalkotó e kérdésben elfoglalt álláspontját a módosító törvény 58.§-hoz fűzött indokolás tartalmazza, amely hivatkozik egy másik szakvéleményre. A jelen tanulmány - amelynek elméleti megállapításai hasznosak lehetnek a további jogalkotáshoz - egy, a jogalkotó által osztott véleménytől eltérő nézetet képvisel. A módosítást a közös jogkezelő szervezetek az egyeztetés során végül elfogadták.
[3] 1999. évi LXXVI. törvény a szerzői jogról, 1999. június 22.
[4] 2004. május 1. után az internet típusú egyedi lehívásra vonatkozó jogok körében csak zenei művekre.
[5] 2001/29/EK irányelv, OJ EC 167/10, 2001. június 22.
[6] OJ EC 248/15, 1993. június 10.
[7] Ricketson, S. The Berne Convention: 1886-1986, Oxford 1987, 9.48 megjegyzés, valamint a 9.41 és az azt követő megjegyzések.
[8] Az a körülmény, hogy a közös jogkezelő egyesületnek jogában áll a szerző jogainak jogi eljárás során a saját nevében való érvényesítésére, a munka eljárásrendi könnyítését jelenti; ugyanakkor nem érinti a szerző és az egyesület közötti szerződéses viszonyt.
[9] Lásd pl. Boytha, Gy.: Mely esetekben van szükségük a szerzőknek arra, hogy szakmai szervezet képviselje őket szerzői jogaik gyakorlásában? C. művét. Forrás: WIPO (kiad.), WIPO Nemzetközi fórum a szerzői jogok szomszédos jogok közös kezeléséről, Genf, 1986. május 12-14., elsősorban a 4/p.31 és az azt követő paragrafusok.
[10] Ennek ellenére lásd: Ricketson, S. (A szerzői jogot érintő kivételek és korlátozások: nemzetközi egyezmények és szerződések, forrás: Baulch/Greene/Wyborn (kiadó), ALAI tanulmányi napok: A szerzői jog határai, valamint tényleges korlátai és kivételei, 1999,4) megemlíti a technológiai fejlemények összefüggésében, hogy "a lebonyolítási költségek túlzottakká válnak, és az egyéni jogtulajdonosok képtelenek rátalálni azokra és tárgyalni velük, akik anyagaikat felhasználják. Következésképpen a kollektív megoldások és/vagy kötelező engedélyek tűnnek a legelfogadhatóbb módnak a szóban forgó probléma megoldására."
[11] Ricketson, S. id. mű, a 9.69 és különösen a 9.72 megjegyzés (egészen pontosan az 548. oldalon)
[12] Karnell, G. A szerzők és a jogaikat kezelő szervezetek közötti kapcsolatok, Copyright 1986, 45, 50-nél.
[13] A szerzők és előadóművészek szerződéses helyzetének erősítéséről szóló törvény, BGB1. (Szövetségi Jogi Közlöny), 2002. március 28., I p., 1155 és azt követő pontok; érvényes angol fordítás a 33 IIC 842 (2002)-ben; lásd továbbá: Dietz, A. A német szerzői jog módosítása a szerzők és előadóművészek szerződéses helyzetének erősítése érdekében, 33 IIC 828 és azt követő pontok, (2002); Schippan, R.: Törvényelőkészítő szerződési szabályok szerzőijog-tulajdonosok számára, 24 EIPR 171 (2002).
[14] 1992. november 19-én kelt 92/100/EGK sz. Tanácsi Irányelv a bérbeadási jogról és kölcsönzési jogról, valamint a szellemi tulajdon területén érvényesülő bizonyos egyéb jogokról, OJ EC L 346/61 és azt követő pontok, 1992. november 27.
[15] Reinbothe/v. Lewinski, Az EK irányelv a bérbeadási jogról és a kölcsönzési jogról, valamint a kalózkodásról, London 1993, 43; az Irányelv 4 (3) cikke csak annyit állapít meg, hogy a díjazási jog szerzők és előadóművészek jogdíjkezelő egyesületeire bízható.
[16] BGH, 2002. július 11, ZUM 2002,740
[17] Egyes országokban az alkalmazásban álló szerzők és előadóművészek szakszervezetei még nagyobb szerepet játszhatnak; ez azonban nem általánosítható.
[18] Erre már utalt Boytha, id. mű, 10. paragrafus. Ennek a szerepnek az általános tudatosodása mindazonáltal tovább erősítendő.
[19] A jogdíjbeszedő egyesületeknek erről a szerepéről lásd v. Lewinski, S. Bevezetés, forrás: Roussel (ed.) Actes du XLIe Congres de l'ALAI, Montebello, 10. és azt követő oldalak.
[20] Ficsor, M. A közös jogkezelés létrehozására és működtetésére vonatkozó elvek, forrás: WIPO (ed.) WIPO nemzetközi fórum a szerzői jog és a szomszédos jogok gyakorlásáról és kezeléséről, a digitális technológia kihívásainak fényében, Sevilla, 1997. május 14-16., 267 (lit. b).
[21] Boytha, id. mű, 1. paragrafus.
[22] Ricketson, S. id. mű, 9.59 és azt követő megjegyzések, különösen a 9.63.
[23] A WCT 10 (2) cikk a Berni uniós egyezményben, a WCT 10 (1) cikk meg csak a WCT-ben szereplő minimum jogokra vonatkozik, nevezetesen a BUE 11,11c cikk által nem érintett művekhez kapcsolódó vezetékes műsorok továbbítási jogára és a "hozzáférhetővé tétel" jogára.
[24] Lásd a háromlépéses vizsgálatot a BUE 9 (2) cikkében is a nem önkéntes engedélyezések tekintetében, Ficsor, M. A szerzői jogi törvény és az internet, Oxford 2002, 5.58 megjegyzés.
[25] Masouye, Útmutató a Berni uniós egyezményhez. Az 5.5 megjegyzés kifejezetten különbséget tesz a védelem elismerése és köre mint olyan, valamint a jogok felhasználásának különböző módjai között. Nordemann/Vinck/Hertin/Meyer, Nemzetközi szerzői jog és szomszédos jogok, törvény, 1990, Berni uniós egyezmény. Az 5. cikk 7. megjegyzés kifejezetten megemlíti, hogy a kötelező közös jogkezelés összhangban áll a BUE 5 (2) cikkével. Ugyanígy v. Ungern-Sternberg. A felhasználó szervezetek képviseleti kötelezettsége és a szerzői jogi egyezmény, GRUR Int. 1973, 61 62 (fn 2); a szerző elveti Bappert/Wagner (1956), Peter (1954) és mások korábbi véleményeit, akik szerint a kötelező közös jogkezelés sértette alakszerűtlenség elvét. Hozzáállását azokra az érvekre alapozva, hogy a BUE (2) cikke csak a szerzői jog létrejötte és létezése tekintetében tilt meg formaságokat, továbbá hogy a közös jogkezelésről bebizonyosodott, hogy szükségszerű a léte legalább néhány szerzői jog gyakorlása tekintetében. Csak Ricketson, S. id. mű, 16.33 megjegyzés, tekinti a kötelező közös jogkezelést meg nem engedhető formaságnak.
[26] Nordemann/Vinck/Hertin/Meyer, id. mű, BUE 5. cikk, 7. megjegyzés.
[27] Lásd még: Traple/Barta, Válságot él meg a Berni uniós egyezmény? RIDA 1992, No. 152, p. 3,68-nál; és v Ungern-Sternberg, id. mű, 61. és azt követő pontok.
[28] Ez a kiigazítás időközben megtörtént a 2003. évi CII. Tv. 60.§-ával. Lásd továbbá: Dreier,T. Műholdas és vezetékes szabályozás, 3. cikk, 2. megj., forrás: v. Lewinski/Walter/Blocher/Dillenz, Európai szerzői jog (Walter, kiadó), Bécs 2001.
[29] Schack, Szerzői jog és szerzői szerződésjog, 2. kiad., 435. megj; Schricker/Melichar, Szerzői jog, 2. kiad., 6., 29. megjegyzések a 45. és az követő szakaszok előtt; 1. megjegyzés a 61. szakaszhoz.
[30] Lásd az EK Információs társadalom irányelve végrehajtására vonatkozó kormányzati javaslatban a nem önkéntes engedélyezés természetével kapcsolatos meggondolásokat, A Szövetségi Kormány törvénytervezete: Törvénytervezet a szerzői jog szabályozására az információs társadalomban, 2002, 40. o. (www.urheberrecht.org); a javaslatot közben ebben a formájában 2003. ápr. 11-én elfogadták.
[31] Lásd 28. lábj.
Lábjegyzetek:
[1] A szerző tudományos osztályvezető, Max Planck Institut (München).
Visszaugrás
