Megrendelés

A közjegyzői kar hírei (KK, 2004/6., 17. o.)

Dr. Anka Tibor (közjegyző): A jogszabály szent - a vélemény szabad

Dr. Nemes András megtisztelt azzal, hogy "A kiskorúak kötelezettségvállalásáról - nagykorúan" című, a közjegyzők közlönye 2004. évi 5. számában megjelent cikkében kifejtette a véleményét "A kiskorú gyermek kötelezettségvállalásáról" címmel ugyanennek a lapnak a 2003. évi 1. számában általam kifejtettekről.

Természetesen tiszteletben tartom az álláspontomtól szögesen eltérő véleményt, azonban azzal azonosulni csak akkor állna módomban, ha a Polgári Törvénykönyv 13/A. § (1) bekezdése akként rendelkezne, hogy: A kiskorú még a gyámhatóság jóváhagyásával sem tehet érvényesen olyan jognyilatkozatot, amellyel ajándékoz, olyan idegen kötelezettségért, amelynek teljesítése nem áll érdekében, megfelelő ellenérték, vagy megfelelő ellenérték kilátásba helyezése nélkül felelősséget vállal, vagy amellyel jogokról ellenérték nélkül lemond. ■

Mindaddig azonban, amíg a Polgári Törvénykönyv 13/A. § (1) bekezdése úgy szól, hogy "A kiskorú még a gyámhatóság jóváhagyásával sem tehet érvényesen olyan jognyilatkozatot, amellyel ajándékoz, idegen kötelezettségért megfelelő ellenérték nélkül felelősséget vállal, vagy amellyel jogokról ellenérték nélkül lemond" kénytelen vagyok az általam kifejtettekhez ragaszkodni - nagykorúan is.

***

Közjegyzői szolgálati viszony megszűnése

Az Igazságügy-miniszer úr Dr. Rabb Zsuzsánna Máriát, Nagyakáta 2. sz. székhelyre kinevezett közjegyzőt - kérelmére - a közjegyzői szolgálat alól 2004. május 31. napjával felmentette.

Közjegyzőhelyettes felvétele

A Szegedi Közjegyzői Kamara Dr. Nagy Emőkét, Dr. Sal Mária gyulai közjegyző helyettesét 2004. április 30. napjával közjegyzőhelyettesként a kamara névjegyzékébe bejegyezte.

Új kollegánk működéséhez sok sikert kívánunk!

Közjegyzőhelyettesi munkaviszony megszűnése

Pintérné dr. Goron Katalin, Dr. Fekete Valéria nyíregyházi 1. sz. közjegyző helyettesének kamarai tagsága 2004. április hó 30. napjával megszűnt.

Némethné dr. Halász Bernadett, Dr. Herczeg Mária kaposvári 1. székhelyű közjegyző közjegyzőhelyettesi munkaviszonya 2004. április hó 30. napjával megszűnt.

Közjegyzőjelölti munkaviszony megváltozása

Dr. Kindl Eszter Györgyi, Dr. Dévényi Norbert dunaújvárosi 1. székhelyű közjegyző közjegyzőjelöltje 2004. április hó 1. napjától Dr. Góglné dr. Kőnig Edit székesfehérvári 4. székhelyű közjegyzőnél teljesít szolgálatot.

Közjegyzőjelölt átjegyzése

A Budapesti Közjegyzői Kamara Dr. Szabó Lehel Istvánt, Dr. Szabó István füzesabonyi közjegyző jelöltjét, 2004. május 24. napjával közjegyzőhelyettesként névjegyzékébe bejegyezte.

Új iroda megnyitása

Dr. Harbula Ágnes, Debrecen 7. számú székhelyre kinevezett közjegyző irodáját 2004. május 17-én megnyitotta. Címe: 4024 Debrecen, Blaháné u. 3. fszt. 1. Tel./fax.: 52/533-232, 52/533-233.

Tartós helyettes kirendelése

A Győri Közjegyzői Kamara elnöksége Dr. Joó Andrea balatonfüredi közjegyző 2004. május 10. napjától 2004. december 31. napjáig terjedő távollétének időtartamára tartós helyetteséül Bartonné dr. Tóth Éva Tapolca 2. székhelyű közjegyzőt rendelte ki.

Cím- és telefonszám változások

Dr. Czifra Rudolf Budapest IX. kerüeti közjegyző irodájának címe és telefonszáma megváltozott. Az új cím: 1094 Budapest, Tompa u. 7. I. em. Postacím: 1461 Budapest, Pf: 53, telefonszáma és faxszáma változatlan.

Dr. Demeterné dr. Osváth Anikó debreceni 3. székhelyű közjegyző irodájának címe 2004. június 7. napjától: 4025 Debrecen, Bajcsy-Zsilinszky u. 1-3-5. II/10. Tel./fax: 52/346-957, 52-537-478. Levélcím: 4100 Debrecen, Pf.: 226. ■

Tartalomjegyzék

Visszaugrás

Ugrás az oldal tetejére