A jelen írás a Polgári Törvénykönyv ("Ptk.") zálogjogi rendelkezéseire vonatkozóan a gyakorlatban felmerült vagy egyébként értelmezést érdemlő kérdéseket tárgyal. Tekintettel arra, hogy a Ptk. zálogjogi szabályozásának - és ehhez kapcsolódóan a bírósági végrehajtásról szóló törvény ("Vht.") egyes rendelkezéseinek - felülvizsgálata folyamatban van, a jelen tanulmány számos módosító javaslatot tartalmaz; az utóbbiak - a könnyebb kezelhetőség érdekében - az adott kérdést tárgyaló alpontban szerepelnek. A jelen tanulmány a szerző által 1999 júniusában biztosítéki joggal foglalkozó jogászok és egyéb szakemberek részére előadottak bővített szövege, továbbá lényegében egyezik annak a javaslatnak a szövegével, amit a szerző az IM-nek 2000 január elején megküldött. A jelen munkával egyebek között arra kívántam felhívni a figyelmet, hogy a magyar biztosítéki jog rendszere - a hitelezők hátrányára - számos tekintetben olyan lényeges ellentmondásokat illetve értelmezési nehézségeket rejt magában, amelyek feloldása nem, illetve csak részben maradhat az ítélkezési gyakorlatra. A Ptk. zálogjogi szabályainak módosítására vonatkozó, az IM által 1999 novemberében készített kormányelőterjesztés-tervezetben foglalt javaslatok újraismétlése helyett olyan megoldandó kérdések törvényi rendezését indítványozom, amik az előterjesztésben még nem szerepelnek.
1. A biztosítható követelések
1.1. Jelenlegi és jövőbeli követelések
1.1.1. A Ptk. 259. § (2)-ből következik, hogy jövőbeli követelések is biztosíthatók zálogjoggal. A zálogjog alapításának a törvényszöveg értelmében nem felfüggesztő feltétele a követelés létrejötte, illetve annak a zálogjogosult általi megszerzése, azaz a zálogjog már a zálogszerződés megkötésétől bejegyezhető. Ezt támasztja alá a csődtörvény ("Cst.") 57. § (1) bek. b) alpontja is, mivel a zálogszerződés hatályosulását a kikötés (értsd: a szerződéskötés) időpontjában határozza meg. Ellenkező következtetés esetén a zálognyilvántartásokba - hatályos szerződés hiányában - nem lehetne a zálogjogot bejegyezni. A Ptk. szövege pedig egyértelmű: a jövőbeli követelés is biztosítható zálogjoggal, ami implicite a hatályos zálogszerződéssel való biztosítás lehetőségét jelenti. Ha a követelés nem jön létre, a zálogjogot törölni kell, azaz a követelés létrejöttének meghiúsulása a jövőbeli követelést biztosító zálogszerződés bontó feltétele.
1.1.2. Kérdésként merülhet fel, hogy lehetséges-e valamely hitelező valamely adóssal szembeni minden jövőbeli követelése egy zálogszerződéssel való biztosítása abban az esetben, ha sem a követelések összege, sem lejárata vagy egyéb azonosításra alkalmas adata nem ismert a zálogszerződés megkötésekor illetve ebben az időpontban követelés sem létezik. Ilyen tipikus kikötés lehetne pl. az, hogy az adott zálogszerződés egyrészt az abban konkrétan meghatározott követelést, másrészt minden egyéb, a hitelező és a zálogkötelezett között a zálogszerződés megkötésekor már létező vagy azt követően megkötött ügyletből származó követelést biztosít.
A jelenleg hatályos magyar jogi szabályozás alapján, figyelemmel a Ptk. 260. § (3) bek. első mondatára, véleményem szerint - az önálló zálogjogot kivéve - nincs lehetőség az előre nem ismert követelések) zálogjoggal történő biztosítására. Annak ellenére ugyanis, hogy a Ptk. kifejezetten nem mondja ki, véleményem szerint a jelenlegi zálogszabályozás a járulékos zálogjog tekintetében nem ismeri a lebegő követelések alapú, előre nem ismert és meghatározatlan ügylet(ek)re kiterjedő biztosítékadást. A beazonosítható, de előre nem ismert összegű követelések biztosítását a Ptk. 260. § (3) bek. megengedi.
További kérdésként merül fel, hogy a jövőbeli követelések tekintetében meghatározandó-e azok lejárata a zálogszerződésben. Ebben a tekintetben a jövőbeli követelést biztosító zálogszerződés osztja a létező, a zálogszerződés megkötésekor már lejárat szerint is ismert követelés jogi megítélését, azaz: tekintettel arra, hogy ezt a Ptk. vagy egyéb jogszabály nem írja elő, a lejárat feltüntetése a zálogszerződésnek nem érvényességi kelléke (más kérdés, hogy ez a Vht. 21. § (1) bek. d) alpontja alapján a hitelező érdekében szükséges). Ehelyett a zálogszerződésben a követelést beazonosítható módon kell meghatározni. Ennek során különös gonddal kell eljárni, ugyanis a biztosított követelés beazonosíthatóságának hiányában a zálogszerződés - az előző bekezdésben foglalt okból - semmis lehet. Természetesen a lejárat a zálogokirat kiegészítésében már feltüntethető; erre a biztosított követelésről rendelkező alapügylet megkötését követően kerülhet sor.
1.1.3. Javasolt Ptk.-módosítások. (a) Az üzleti életben gyakran előfordul, hogy azonos hitelező azonos adósnak rendszeresen nyújt különböző ügyletek (azaz: tartósnak nem minősülő jogviszonyok) teljesítésével kapcsolatban hitelt (akár kereskedelmi hitelt akár kölcsönt). Méltánylandó üzleti érdek fűződik ahhoz, hogy a felek - ha így kívánják - minden jövőbeli szerződéses kapcsolatukból származó követelést biztosíthassanak zálogjoggal. Amint a következő I. 2.2. pontban látni fogjuk, a keretbiztosítéki zálogjog a jelenlegi formájában nem alkalmas a kérdés kezelésére, az önálló zálogjog a gyakorlatban nem működik, továbbá a ranghelyfenntartás jogáról való lemondás tilalma is sérti a rendszeresen hitelt nyújtó hitelező méltánylandó üzleti érdekeit.
Emiatt javaslom, egy lebegő követelések alapú, a felek közötti mindenkor létező követelések vagy azok egy része (pl. valamely ügylettípusból származó követelések, egy bizonyos időpontig hatályba lépő szerződésekből származó követelések, vagy bizonyos fajta követelések, pl. szerződésszegésből származó szavatossági és kártérítési követelések) zálogjoggal való biztosítását lehetővé tevő, de a keretbiztosítéki zálogjogtól eltérő, a jogviszony tartós jellegét meg nem követelő járulékos zálogjogfajta bevezetését. Az ilyen zálogjogot ellentétes szerződési kikötés hiányában bármelyik fél azonnali hatállyal felmondhatná, feltéve, hogy a zálogkötelezettnek (ha pedig a zálogkötelezett az adóstól elérő személy, az adósnak) nincsen a zálogszerződéssel érintett körben a zálogjogosulttal szemben tartozása. Az ilyen zálogjogfajta csak a jogosult személyére szóló jogosultság lenne, azaz - hasonlóan a keretbiztosítéki zálogjoghoz - a követelés átszállásával ez a fajta zálogjog valamely egyedi követelés megszerzőjére nem szállhatna át. Az itt javasolt módosítás bevezetése kérdésessé teheti a keretbiztosítéki zálogjog fenntartásának indokoltságát (illetve a keretbiztosítéki zálogjog azonos elnevezéssel, de az itt említettek szerint megváltoztatott tartalommal megmaradhatna). A keretbiztosítéki zálogjog tartós jogviszonyhoz kötése véleményem szerint egyébként sem indokolható: a gazdasági élet igényei éppen azt teszik szükségessé, hogy a "keret" minél tágabb lehessen. Az ilyen zálogjog járulékos zálogjog: önállóan nem lenne átruházható.
A jövőbeli követelések zálogjoggal való biztosíthatósága viszont megmaradhatna: azaz, ha a felek csak meghatározott ügylet tekintetében kívánnának zálogjogot alapítani, azt továbbra is megtehetnék. Érdemes észrevenni, hogy a keretbiztosítéki zálogjog a jogviszony teljes átruházásával átszáll; ezzel szemben a lebegő követelések alapú zálogjog - tartós jogviszony, mint fogalmi elem hiányában - a zálogjogosult személyéhez kötött lenne.
(b) A jövőbeli követelések tekintetében a Ptk. 260. § (3) bek. csak a követelés legmagasabb összegének bejegyzését követeli meg. A közhitelesség elvére tekintettel érdemes megfontolni, hogy - hasonlóan a "jelenlegi" követelésekhez - a követelés összegének ismertté válását követően nem lenne-e a szabályozás logikájával konzisztensebb annak előírása, hogy a követelés összegét tüntessék fel a nyilvántartások.
(c) Ha az I.1.1.1. alpontban foglalt következtetés nem egyezik a jogalkotói szándékkal, a jogszabály módosítása szükséges. Véleményem szerint a módosítás nehezen indokolható. Ha a követelés létrejöttétől kezdődő hatállyal lehetne csak a zálogjogot megalapítani, a jövőbeli követelés zálogjoggal biztosíthatósága külön kimondására nem lenne szükség (ui. egyrészt a követelés - a megszerzésétől kezdődő hatállyal - "jelenlegi" követelésként a Ptk. egyéb rendelkezési alapján is biztosítható, másrészt felfüggesztő feltétel zálogszerződésben is kiköthető). Továbbá, a követelés létrejöttéig alapított zálogjogok elsőbbséget élvezhetnének a jövőben létrejövő követelést biztosító zálogjoggal szemben.
1.2. Tartós - nem tartós (egyedi) jogviszonyból keletkező követelések
1.2.1. Előfordul, hogy több, egyedi ügyletből származó követelést kívánnak a felek egy zálogszerződéssel, a konkrét ügyletekre hivatkozás nélkül, azokat összességükben tartós jogviszonynak minősítve biztosítani (pl. ha egy bank évente többször nyújt - hitelszerződés hiányában - kölcsönt azonos adósnak, a többszöri kölcsönnyújtást tartós jogviszonynak minősítve).
A tartós jogviszonyból származó követelések zálogjoggal való biztosíthatóságát a Ptk. 251. § (4) bek. és 260. § (4) bek. engedi meg. A keretbiztosítéki zálogjog jelentésével az I.3.1. alpont foglalkozik részletesen, a jelen I.2. pont tárgya a "tartós jogviszony" és a "keret" kifejezések jelentése. A törvény szűkszavú megfogalmazása többféle értelmezésre ad lehetőséget.
A Ptk. nem határozza meg, mi minősül tartós jogviszonynak.
A kérdés egyebek között az, hogy a Ptk. "tartós jogviszony" alatt egy szerződést ért, többszöri "egyedi" ügyletkötést vagy mindkettőt; a "tartós" szó pedig időbeliségre vagy szolgáltatások folyamatos illetve ismétlődő nyújtására, és/vagy több szolgáltatás egyidejű nyújtására utal. További kérdés, hogy a "keret" előre nem ismert összeg (és emiatt jegyzendő be csak a legmagasabb biztosított összeg) vagy pedig előre rögzített összeg is lehet. A BH 1996. 601. sz. jogeset egy konkrét ügyletről állapította meg, hogy nem minősül tartós jogviszonynak, annak kimondásával, hogy "...a keretbiztosítéki jelzálogjog nem meghatározott követeléshez, hanem ahhoz a jogviszonyhoz kapcsolódik, amelyből különböző követelések eredhetnek. Egy meghatározott követelés biztosítására keretbiztosítéki jelzálogjog nem alapítható és nem jegyezhető be." Ehhez képest egy másik eseti döntésben (BH 1999. 175.) a Legfelsőbb Bíróság (véleményem szerint tévesen) nem kifogásolta, hogy nyolc - 37 napos időtartamon belül megkötött - kölcsönszerződést biztosítottak a felek a követelések együttes összegét el nem érő összeghatárig keretbiztosítéki jelzálogjoggal (más kérdés, hogy nem a zálogjog keretbiztosítéki jellege volt a per tárgya). A Céghírnökben (1999. évi 6., Salamonné dr. Solymosi Ibolya: Lehet-e több pénzkövetelést egy keretbiztosítéki jelzálogjoggal biztosítani?) hivatkozott eseti döntésében a Legfelsőbb Bíróság tartalmilag (a jelen írás szerzője értelmezésében) azt fejtette ki, hogy egy szerződésből - ha az nem tartós jogviszonyt szabályoz - származó követelés nem biztosítható keretbiztosítéki zálogjoggal. A fentiekkel részben ellentétes nézetet fejt ki Zámbó Tamás (Zámbó Tamás: A Zálogszerződés, KJK, 1999, 93. o., a továbbiakban: "Zámbó"): "keretbiztosítéki zálogjoggal lehet biztosítani ... ... olyan tartós jogviszonyt is, ahol a követelés nem hullámzik, ... ... így például egy kölcsönügyletet vagy vételártartozást." (93. o.), azzal, hogy "Az ügyféli minőség tartóssága, illetve a múltban realizált egyedi ügyletek számossága sem keletkeztet olyan tartós jogviszonyt, amelyre a keretbiztosítéki zálogjog alkalmazható." (94. o.). A kérdésre vonatkozóan - a törvényszöveg kiegészítésén túl - a hivatkozott ellentmondásos ítélkezési gyakorlat miatt jogegységi határozat meghozatala is indokolt lenne.
1.2.2. (a) Megítélésem szerint a Ptk. 260. § (4) bek. alkalmazásában tartós jogviszonyról akkor mindenképpen beszélhetünk, ha
(i) tartós vagy időszakosan visszatérő (azaz: nem egyszeri) szolgáltatást köteles a kötelezett teljesíteni vagy az ilyen szolgáltatások követelésére a szerződés alapján legalább lehetőség van (erre utal a Ptk. 260. § (4) bek., amikor "követeléseket" említ);
(ii) a követelések teljes összege számszerűsítve, összegszerűen előre nem ismert (emiatt határozható meg - a Ptk. 260. § (4) bek.-re tekintettel - csupán az a legmagasabb összeg, mint "keret", amit a zálogszerződés biztosít); és
(iii) az ilyen tartozások-szolgáltatások teljesítése azonos szerződés alapján történik (erre utal a Ptk. 260. § (4) bek., amikor "meghatározott tartós jogviszonyt" - azaz nem jogviszonyokat - említ).
Az előző (i)-(iii)-ben foglaltakra a tipikus példa az olyan - határozott vagy határozatlan tartamú - szállítási keretszerződés, amiben a megrendelő pl. havonta meghatározhatja (akár bizonyos keretek között) az általa megrendelt árumennyiséget és áruösszetételt, amit a szállító pl. a mindenkori listaárán köteles leszállítani. Az ilyen esetekben a keretbiztosítéki zálogjoggal való biztosíthatóság nem lehet kérdéses. Ellenkező esetben, tehát: pl. több, egyedi adásvételi szerződésből származó követelés nem biztosítható keretbiztosítéki zálogjoggal, mert megkötésük nem egy szerződés alapján történt, azaz hiányzik a tartós jogviszony. A vállalkozás például a meghatározás alkalmazásában egyszeri szolgáltatás (kivéve a vállalkozási keretszerződést). Az egyszeri, tartós és időszakonként visszatérő szolgáltatás jelentéséről lásd pl. Bíró György: Magyar Polgári Jog, Kötelmi Jog Általános Rész és a Szerződések Közös Szabályai, Novotni Alapítvány a Magánjog Fejlesztéséért, 2. kiadás, 1995., 208-209. o.
Az értelmezési nehézségeket fokozzák az olyan szerződések, amelyek alapján teljesítendő szolgáltatások mindegyikének összes lényeges feltétele (pl. mennyiség, minőség, fajta, ár) előre ismert. Például: két évig, havonta meghatározott mennyiségű szenet kell meghatározott áron szállítani; a bérlet tartama három év és a bérleti díj rögzített; vagy pl. egy szerződés alapján három épületet kell egyszerre illetve egymást követően, előre rögzített műszaki tartalommal és díj ellenében felépíteni. Az ilyen esetekben a keretbiztosítéki zálogjog vagy - a követelések teljes összegének összeszámításával - az "egyszerű" zálogjog alapítása a megfelelő?
Megítélésem szerint a teljesítési idő tartama a jogviszony tartós jellegénél nem lehet irányadó. A "tartós" jogviszony megkövetelése és csak a keretösszeg ("legmagasabb összeg") bejegyezhetősége elvileg arra utalhat, hogy az adott szerződés ("jogviszony") tartós vagy időszakonként visszatérő szolgáltatás teljesítését követeli meg és az ellenszolgáltatás összegszerűen, számszerűen meghatározva előre nem ismert. A két feltétel konjunktív; ha ui. az ellenszolgáltatás előre ismert, nincs "keret", hanem egy előre meghatározott, fix állapot van, ami a "keret" jelleggel nehezen egyeztethető össze; a "keret" ui. változást, nem pedig állandóságot, rögzítettséget feltételez. Véleményem szerint a keretbiztosítéki zálogjog alkalmazhatóságának fogalmi eleme a követelések változása, váltakozása, megszűnése és újbóli keletkezése vagy legalább ezeknek a jogi lehetősége; magát a fogalmat szerződéssel nem lehet megváltoztatni, azaz: ilyen értelemben a zálogjogban is létezik formakényszer.
Mindezekre tekintettel inkább azt a következtetést tartom elfogadhatóbbnak, hogy az előző előtti bekezdésben jelzett szerződések esetében - mivel a követelések együttes ellenértéke összegszerűen ismert, rögzített - azok teljes összege zálogjoggal biztosítható, ennek hiányában pedig a keretbiztosítéki forma alkalmazandó. A következtetés levonásánál tekintettel voltam arra is, hogy a Ptk. csak két esetben teszi lehetővé a legmagasabb összeg bejegyzését: jövőbeli követelés biztosítása és keretbiztosítéki zálogjog esetén. Az előbbinél az ok egyértelmű: előre nem feltétlenül ismert a követelés pontos összege. Véleményem szerint ésszerűen lehet ezt a következtetést a keretbiztosítéki zálogjog intézményére is alkalmazni. A szolgáltatás oszthatósága (Ptk. 285. §) nem jelenti azt, hogy ne lehetne a teljes szolgáltatást egy, nem keretbiztosítéki zálogjoggal biztosítani. A jelen következtetés egyébként a zálogjogosult érdekében is áll, ui. a követelései vagy azok egy részének átruházása esetén a zálogjog is átszállhat (szemben a keretbiztosítéki zálogjoggal, amikor csak a jogviszony átruházása eredményezi ugyanezt).
(b) A fentiek alapján tartós jogviszonynak minősülhet-e egy kölcsön-, adásvételi vagy vállalkozási szerződés csak amiatt, mert a teljesítési határidő hosszadalmas (pl. egy irodaház vagy olajfinomító építésére vonatkozó vállalkozási szerződés esetén), illetve az egyik fél (az adós) általi teljesítésre a hitelező általi teljesítést követően kerül sor (mint pl. kölcsönszerződés vagy halasztott fizetést előíró adásvételi szerződés esetén)? Álláspontom szerint nem. Ha a válasz igenlő lenne, egy kölcsönszerződést vagy egy adásvételi szerződést is lehetne keretbiztosítéki zálogjoggal biztosítani, amiből viszont adódik a kérdés: a nem-keretbiztosítéki járulékos zálogjog mit biztosít? Továbbá: mikortól tartós a jogviszony? Ha egyheti vagy egyhavi, esetleg egy éves fizetési határidőt ír elő? Vagy: ha egy, kettő vagy tíz épület felépítését írja elő?
A BH 1999. 175. - már hivatkozott - eseti döntésben több egyedi ügylet egy zálogszerződéssel történő biztosítására került sor, ami véleményem szerint - éppen a követelések/szerződések egyedi volta miatt - jogi tartalmát tekintve nyolc első ranghelyű zálogjogot és nem keretbiztosítéki zálogjogot keletkeztetett. Ezen még az sem változtat, hogy a döntésben hivatkozott szerződésben meghatározott kielégítési értékhatár nem érte el a teljes tőkeösszeget és járulékait, mivel a Ptk. a zálogjoggal való alulbiztosítást nem tiltja.
(c) Azonos hitelező által különböző időpontban nyújtott és emiatt különböző ranghellyel rendelkező kölcsönök zálogjoggal való biztosítása esetén előfordulhat, hogy az adós él a ranghelyfenntartási jogával (Ptk. 268. § (2) bek.). Kézenfekvő lenne, hogy a hitelező már a kölcsönszerződésben lemondassa az adóst a ranghelyfenntartás jogáról, ezzel biztosítandó, hogy követelése fokozatosan jusson előbbre a ranghelyek sorában. A Ptk. 268. § (2) bek. utolsó mondata szerint azonban a zálogkötelezett csak harmadik személy javára mondhat le a ranghelyfenntartás jogáról (azaz: a hitelező javára nem mondhat le), amiből következően a hitelező akkor jár el gondosan, ha ranghely-fenntartás esetére kiköti az azonnali hatályú felmondás jogát.
1.2.3. Javasolt Ptk.-módosítások
(a) Tekintettel arra, hogy a gyakorlatban a "tartós jogviszony" kifejezés meghatározása sok bizonytalanságot okoz (egyben feltéve, hogy a keretbiztosítéki zálogjog tartalma a jelen írásban foglaltak szerint nem változik meg), indokolt annak a Ptk.-ban történő egyértelmű meghatározása, pl. a következők szerint: "A jelen (4) bek. alkalmazásában tartós jogviszonynak minősül minden olyan szerződés, aminek a tárgya tartós vagy időszakonként visszatérő szolgáltatás és az ellenszolgáltatás (ide nem értve a járulékokat) a szerződés megkötésekor összegszerűen nincs meghatározva."
(b) A ranghelyfenntartás jogáról való lemondás részleges tilalma [Ptk. 268 . § (2) bek.] az I.1.2.2. (c) alpontban foglaltak alapján véleményem szerint indokolatlanul hátrányosan különbözteti meg azt a hitelezőt, akinek több, különböző ranghelyű zálogjoga van az adott zálogtárgyon. Az ilyen hitelezőnek ui. éppen olyan méltányolható érdeke fűződik ahhoz, hogy a ranghelyek sorában előbbre kerüljön, mint bármely egyéb hitelezőnek. Emiatt az említett tilalmat indokolt lenne arra az esetre korlátozni, ha az adott zálogjogosultnak az adott zálogtárgyra nincs másik ranghelyen zálogjoga.
Megjegyzem, hogy a hivatkozott rendelkezés indokoltsága önmagában is vitatható, emiatt érdemes lenne annak hatályon kívül helyezését megfontolni.
(c) Végül: a legegyszerűbb és egyben a legtöbb gyakorlati előnynyel járó változtatás a keretbiztosítéki zálogjogra vonatkozóan az lehetne, ha az I.1.1.3. (a) alpontban javasolt biztosítékfajtát szabályozná a Ptk. keretbiztosítéki zálogjogként, a tartós jogviszonyra mint fogalmi elemre való utalás pedig kikerülne a törvényszövegből.
2. A vagyont terhelő zálogjog
2.1. (a) A vagyont terhelő zálogjog intézményének hátteréül az angolszász jogrendszerekben ismert "floating charge" szolgált, emiatt érdemes röviden összefoglalni, hogyan működik a lebegő zálogjog ezekben a jogrendszerekben. Erre amiatt is szükség van, mert - amint az alábbiakban látni fogjuk - a Ptk. lebegő zálogjogra vonatkozó szabályozása indokolatlanul eltér az angolszász modelltől.
A lebegő ("floating") zálogjog kifejezés a "fixed" (azaz: rögzített, meghatározott zálogtárgyakra vonatkozóan alapított) zálogjog ellentéte. Mivel az irodalomban az egyik fő vitatott kérdés az egyediesítés ("crystallization") időbeli hatálya, érdemes idézni a kérdéssel foglalkozó egyik angol szakkönyvet. Ennek értelmében: "Mivel a lebegő zálogjog a kristályosításig "alvó" és "nem teljes", az azt követő, a rendes üzleti tevékenység során alapított, rögzített zálogjogok (tekintet nélkül arra, hogy azok jogszabályon vagy a méltányosságon alapulnak) a lebegő zálogjoggal szemben, akkor is ha arról tudomással bírtak, a következő 9.7. pontban foglalt kivétellel elsőbbséget élveznek. ... 9.7. A fenti szabályok nem alkalmazhatók, ha a lebegő zálogjog korlátozást tartalmaz elsőbbséget élvező zálogjogok alapítására vonatkozóan, feltéve, hogy a későbbi zálogjogosultnak erről a tiltásról tudomása van."
Egy - ausztrál bíróság által hozott - eseti döntés szerint a kristályosítás időpontjáig tulajdonosi jog a lebegő zálogjog alapításával nem keletkezik (Lyford v Commonwealth Bank of Australia (1996) 12 ACLC 900, tárgyalja: Focus Judgment Day - August 1996, szerk.: Philip Stern).
Az angol jogban a befejezett végrehajtásnak elsőbbsége van a lebegő zálogjoggal szemben, feltéve, hogy a kristályosítás még nem következett be. Ha viszont a kristályosításra a végrehajtási eljárás befejezését megelőzően kerül sor, a zálogjogosult érvényesítheti a jogait.
Különös figyelmet érdemel még a lebegő zálogjog alapítását követően alapított egyéb zálogjogok jogi sorsa. Az angol jogban - hacsak a lebegő zálogszerződés további terhelési tilalmat nem tartalmaz - a lebegő zálogjog alapítását követően meghatározott zálogtárgyra alapított zálogjog elsőbbséget élvez a lebegő zálogjoggal szemben (kivéve, ha a kristályosításra az újabb zálogjog alapítását megelőzően sor került), tekintet nélkül arra, hogy az újabb zálogjogosultnak a lebegő zálogjogról tudomása volt vagy sem. Ha a lebegő zálogjogról szóló szerződés terhelési tilalmat tartalmaz (azzal a megszorítással, hogy az ilyen tilalom nem vonatkozik a jogszabály alapján fennálló zálogjogokra) és az ilyen tiltásról az újabb zálogjogosultnak tudomása van, a lebegő zálogjog a később alapított zálogjoggal szemben elsőbbséget élvez.
A lebegő zálogszerződés nem lenne teljes annak - a magyar jog szerint lényegében elidegenítési és terhelési tilalmat jelentő - az előírása nélkül, hogy a zálogkötelezett a vagyonából csak az árukészlettel rendelkezhet (és azzal is csak a zálogkötelezett rendes üzleti tevékenysége során és piaci áron), beleértve pl. a zálogkötelezettet megillető követelések engedményezésének a tilalmát is.
(A jelen (a) alpontban eddig foglaltak forrása ellenkező hivatkozás hiányában: Butterworths: Bank Security Documents, Linguard - 3rd Edition, 1993, Chapter 9 egyes pontjai)
Megemlítendő még, hogy a zálogkötelezett teljes vagyonának lebegő zálogjoggal történő megterhelését követően pl. valamely állóeszköz értékesítése esetén az angol joggyakorlat szerint a vevő tehermentesen szerzi meg a vagyontárgyat, azaz a lebegő zálogjog megszűnik akkor, ha a zálogtárgy kikerül a zálogkötelezett tulajdonából.
(b) A kérdés magától adódik: mi a vagyont terhelő zálogjog a Ptk. jelenlegi szabályozása szerint? Az alábbiakban kifejtettek alapján a vagyont terhelő zálogjog egyfajta, a törvényi feltételek fennállása esetén egyoldalú nyilatkozattal gyakorolható - zálogjog alapítására vonatkozó - jogosultságnak tekinthető (lényegében féltételesen gyakorolható opció zálogjog alapítására). A vagyont terhelő zálogjog a Ptk. 254. § (1) bek. értelmében a kötelezett mindenkori vagyonát terheli és - ebből következően - személyhez kötött dologösszességre vonatkozó kötelezettség (ellentétben a zálogjog tisztán dologi jogi természetével). Főleg a mindenkori áru- és anyagkészlet, a gazdálkodási tevékenység során folyamatosan vagy gyakran változó, kicserélődő, illetve a csekély értékű dolgok tekintetében lehetett az a jogalkotói szándék, hogy valamilyen működőképes zálogkonstrukciót lehessen alkalmazni, ui. az ilyen dolgok tekintetében a kézizálogjog létesítése gyakorlatilag kizárt, a jelzálogjog alkalmazása pedig aránytalan többletbonyodalmakkal járna.
A jogirodalomban ismert álláspont szerint (Salamonné dr. Solymosi Ibolya: A szerződések biztosítékai, foglaló, zálogjog, óvadék, kezesség, kötbér és egyéb biztosítékok, Agrocent Kiadó, 1999., a továbbiakban: "Salamonné", 93-94. és 96. o.) a vagyont terhelő zálogjog [pontosabban a Ptk. 254. § (2) bek.-ben foglalt átalakulást követően létrejövő zálogjog] elsőbbséget élvez a vagyont terhelő zálogjog létrejöttét követően, de az átalakítást megelőzően alapított zálogjogokkal szemben. Hasonló nézetet fogalmaz meg Kovács László is (Kovács László: Gondok a zálogjog új szabályaival, Céghírnök, 1999. évi 10. sz., 3. o.). Ennek a kérdésnek - a zálogjog rendeltetésére (a kielégítési elsőbbség biztosítására) tekintettel - alapvető jelentősége van. A magam részéről az itt hivatkozott álláspontokat vitathatónak tartom, a következő okokból:
(i) Kétségtelen, hogy az "átalakulás" szó használata elvileg úgy is értelmezhető lenne, hogy az így keletkezett zálogjog mintegy "jogutódja" a vagyont terhelő zálogjognak, és emiatt a vagyont terhelő zálogjog alapítására visszamenőleges hatállyal jegyzendő be. Ezzel szemben a következő érvek hozhatóak fel:
- a meghatározott vagyontárgyak elzálogosítására irányuló szerződések is csak legkorábban a megkötésükkor jöhetnek létre, előbb nem;
- a gazdasági társaságok egymás közötti átalakulása esetén a lehető legkorábbi átalakulási időpont még a régi Gt. szerint sem lehetett az új társaság társasági szerződésének keltét megelőző időpont; analógiával ésszerűen levonható az a következtetés, hogy kifejezett törvényi rendelkezés hiányában az átalakulás a korábbi polgári vagy társasági jogi szerződés időpontjára visszamenőleges hatályú nem lehet;
- a harmadik személyekkel szembeni hatályosság kezdő időpontja (azaz: a ranghely meghatározója) csak a bejegyzés lehet;
- a 7/1997. (I. 22.) Korm. rend. ("Korm. r.") 5. § (5) bek. és 7. § (4) bek. értelmében az átalakítást követően keletkező jelzálogjog csak új ranghelyen jegyezhető be;
- vagyont terhelő zálogjog esetén a meghatározott zálogtárgyak tekintetében a zálogszerződést lényegében az átalakulásról rendelkező nyilatkozat (az átalakítás) jelenti, aminek visszaható hatálya fogalmilag nem lehet, mert korábban csak vagyont terhelő zálogjog létezett; ezt az értelmezést támasztja alá a Ptk. 254. § (2) bek. első mondata is, aminek értelmében a kielégítési jog "megnyíltával" történik az átalakulás: ez a szóhasználat csak nagy jóindulattal értelmezhető úgy, hogy visszamenőleges hatályt jelentene (más kérdés, hogy a megnyíltával kitétel használata nem szerencsés, mivel egyrészt automatizmusra másrészt egyidejűségre utal, holott automatizmusról nincs, de egyidejűségről sincs feltétlenül szó, ui. a zálogjogosult nyilatkozatával történik az egyediesítés, amit viszont a zálogjogosult a kielégítési jog megnyíltát követően is megtehet és általában akkor is tesz meg);
- ha a vagyont terhelő zálogjog alapján egyediesítéssel alapított zálogjog az egyediesítést megelőzően létrejött zálogjogokkal szemben elsőbbséget élvezhetne, ez végül is azt jelentené, hogy a zálogkötelezett a vagyont terhelő zálogszerződés megkötését követően nem adhatná el tehermentesen a vagyonba mindenkor tartozó vagyontárgyakat (kivéve a Ptk. 254. § (1) bek. utolsó mondatában jelzett esetet). Ez nehezen kezelhető logikai ellentmondás; és
- ha az átalakítást megelőzően alapítanak pl. jelzálogjogot a vagyonba tartozó valamely, zálogjoggal még nem terhelt dolgon, az csak első ranghelyet kaphat: az első (vagy bármely egyéb ranghely) előtt történő utólagos bejegyzésre pedig jelenleg nincs jogszabályi lehetőség.
(ii) A felek egyébként is megállapodhatnak abban (illetve szerintem ez a kívánatos módszer a hitelező lehető legteljesebb biztosítására), hogy az adós vagy valamely, a Ptk. 266. § (1) bek.-ben hivatkozott harmadik személy vagyonát időszakonként felülvizsgálják annak érdekében, hogy a zálogkötelezett tulajdonába került újabb zálogtárgyak tekintetében is zálogjogot alapítsanak. Ha a hitelező nem él ezzel a lehetőséggel, az véleményem szerint nem eshet a vagyont terhelő zálogjoggal terhelt vagyonba tartozó vagyontárgyon az átalakítást (egyediesítést) megelőzően zálogjogot alapító zálogjogosult terhére. Abban is meg lehet állapodni a jelenlegi szabályozás alapján, hogy bármely vagyontárgy adós általi megterhelése esetén a kölcsönszerződés azonnali hatállyal felmondható, ezzel biztosítva azt, hogy a hitelező első ranghelyen szerezzen az átalakítással zálogjogot. Arra is érdemes még figyelemmel lenni, hogy a zálogszerződés új zálogtárgyakkal történő "kiegészítése" tartalmilag - az új zálogtárgyak tekintetében - új zálogszerződés.
(iii) A felszámolási eljárásban még élesebben vetődik fel a kérdés (erről lásd a II. pontot).
Végrehajtási eljárásban - ha az átalakítás nem történt meg - a zálogjogosultat megillető jogok nem gyakorolhatók, ami szintén arra utal, hogy a zálogtárgyat terhelő, "nem lebegő" zálogjogot az átalakítás keletkezteti.
(c) A Ptk. 254. § (1) bek. utolsó mondatából elvileg az következne, hogy egy olyan, a vagyont terhelő zálogjoggal terhelt vagyon körébe tartozó vagyontárgy vevője, amit nem a kereskedelmi forgalomban értékesítettek, csak vagyont terhelő zálogjoggal terhelten szerezhetné meg a vagyontárgyat. Ez a rendelkezés - a törvényszöveg szó szerinti értelmezése esetén - azt eredményezhetné, hogy egy olyan cég, aminek a teljes vagyonát vagyont terhelő zálogjog terheli, a nem kereskedelmi forgalomban csak vagyont terhelő zálogjoggal terhelten ruházhatná át az összes vagyontárgyát. Ez a törvényi rendelkezés azonban két okból is kellően át nem gondolt. Egyrészt ellentétes a Ptk. azonos §-a második mondatával, ami éppen azt feltételezi, hogy a vagyon változik; ha az újonnan megszerzett vagyontárgyakat terheli a vagyont terhelő zálogjog, logikus, hogy a átruházott vagyontárgyakon ilyen teher már ne álljon fenn. Másrészt: a "lebegő" zálogjog már csak a fogalmából következően is azt feltételezi, hogy az azzal terhelt vagyon változik, növekedhet és csökkenhet (ha nem így lenne, a Ptk. 254. § (3) bek.-re és a
256. § (3) bek.-re nem lenne szükség).
(d) A vagyont terhelő zálogszerződésben célszerű kikötni, hogy az átalakítással melyik fajta zálogjog jöhet létre (ennek hiányában ui. pl. a dolgok tekintetében kézi és jelzálogjog is létrejöhet). Továbbá, mivel az átalakítás megtörténte (a kielégítési jog megnyílta) nem jelenti automatikusan a zálogjog érvényesítését, a felek akkor járnak el körültekintően, ha az átalakítást követően létrejöhető zálogjogokra vonatkozóan - pl. a vagyont terhelő zálogszerződés mellékletében, vagy a felek között megkötött, vagyontárgyakat terhelő zálogszerződés feltételeire utalással - meghatározzák az azokra irányadó feltételeket.
(e) Eddig tudomásom szerint kevés figyelmet kapott, hogy az átalakítási nyilatkozattal létrejövő zálogjog végrehajtási záradékolásával kapcsolatban a jelenleg hatályos szabályozás nehezen értelmezhető. A Vht. szerint ui. szerződésen (tehát: kétoldalú jognyilatkozaton) kívül csak olyan egyoldalú nyilatkozat látható el végrehajtási záradékkal, ami kötelezettség-vállalást tartalmaz. Az átalakító nyilatkozat nem tartalmaz kötelezettség-vállalást, hanem éppen ellenkezőleg: jogot alapít. A problémát még az sem oldja meg, ha az átalakító nyilatkozatot magánokirat helyett közjegyzői okiratban teszi meg a zálogjogosult. Feltéve, hogy az alábbi I.4.1. pontban általam levezetett jogértelmezés téves, jelenleg nincs olyan jogszabályi rendelkezés, ami a vagyont terhelő zálogjog jogosultja számára az átalakító nyilatkozat mint zálogjogot keletkeztető okirat végrehajtási záradékolását lehetővé tenné.
A lehetséges, de a törvényszövegből véleményem szerint le nem vezethető jogértelmezés szerint a végrehajtási záradékolásra úgy kerülhet a jelen esetben sor, hogy az átalakító nyilatkozathoz a zálogjogosult csatolja a Vht.-nek megfelelő tartalmú, a vagyont terhelő zálogjog alapításáról rendelkező közjegyzői okiratot. Ebből a szempontból az átalakító nyilatkozat formája szerintem közömbös: ui. a záradékoláshoz való jogot egyoldalú jognyilatkozat a jelen esetben - a fentiek szerint - nem keletkeztetheti (és a Korm. r.
7. § (5) bek. alapján az átalakítási nyilatkozat magánokirati formában egyébként is megtehető). A kérdés megoldása törvénymódosítást igényel.
2.2. Javasolt Ptk.-módosítások
(a) A Ptk. 114. § (2) bek. első mondatának törlését javaslom. Vagyont terhelő zálogjog tekintetében a fentiek alapján egyértelmű az indok, de - a zálogjogosultat megillető jogok miatt egyéb zálogjogok tekintetében sem mindegy a hitelező számára, hogy van-e másik zálogjogosult is. Továbbá: megítélésem szerint az elidegenítési és terhelési tilalom szerződéses kiköthetősége korlátozásának nincs ésszerű indoka, azaz: indokolt az elidegenítési és terhelési tilalom kiköthetőségére vonatkozó törvényi korlátozások hatályon kívül helyezése.
(b) Az előző (a) pontnak akkor lenne gyakorlati haszna, ha valamely generális elidegenítési és terhelési tilalmat mind az ingatlannyilvántartásban, mind a közjegyzői zálognyilvántartásban, vagy valamely egyéb közhitelű nyilvántartásban fel lehetne tüntetni. A legegyszerűbb megoldás az lenne, ha a tilalmat a közjegyzői nyilvántartás tüntetné fel, a földhivatal pedig minden bejegyzés előtt ellenőrizné, hogy van-e az ingatlannyilvántartási bejegyzésnek ilyen okból akadálya. A közjegyzői zálognyilvántartásban feltüntethetőnek kellene lennie minden, az elidegenítésre vagy terhelésre vonatkozó generális szerződési tilalomnak is (pl. az adós mindenkori ingatlanaira vagy állóeszközeire vonatkozó terhelési tilalom).
Egyértelműen kellene rögzíteni a Ptk.-ban azt is, hogy az elidegenítési és a terhelési tilalom külön is létezhet, azaz terhelési tilalom érvényesen kiköthető elidegenítési tilalom nélkül is.
(c) Nem értek egyet azzal a javaslattal, hogy ingatlanok tekintetében ne lehessen vagyont terhelő zálogjogot alapítani. Önmagában az a körülmény, hogy ingatlanra jelzálogjog is alapítható, nem elég annak indoklására, hogy ingatlan ne lehetne vagyont terhelő zálogjog tárgya (ezzel a logikával ui. ingóságok tekintetében sem lehetne vagyont terhelő zálogjogot alapítani). Azt pedig egyébként sem tiltja jogszabály, hogy a zálogkötelezett a mindenkori teljes vagyonát megterhelje vagyont terhelő zálogjoggal, és egyidejűleg pl. a már meglévő ingatlanokon jelzálogjogot alapítson. Végül: az sem lehet elégséges indok, hogy az ingatlanokra és egyéb zálogtárgyakra vonatkozó nyilvántartást más-más szervezet vezeti.
(d) A Ptk. 254. § (1) bek. utolsó mondata törlését javaslom. Ezzel biztosítható ui., hogy csak a mindenkori vagyont terhelje a lebegő zálogjog.
(e) Koncepcionálisan veszélyes az a Ptk.-rendelkezés, ami szerint az egyediesítéssel a lebegő zálogjog átalakul. Az átalakulás ui. a vagyont terhelő zálogjog megszűnését jelenti. Véleményem szerint nincs ok annak kizárására, hogy az egyediesítést követően, de a biztosított követelés teljes kielégítését megelőzően szerzett vagyontárgyakra a lebegő zálogjog az egyediesítést követően is kiterjedhessen és akár többször is lehessen egyediesíteni.
Továbbá, a jelenlegi szabályozás alapján a keretbiztosítéki vagyont terhelő zálogjog az egyediesítéssel megszűnik. Ez - kivéve azt az esetet, ha maga a tartós jogviszony is megszűnik - a zálogjogosultra rendkívül méltánytalan. Az előző bekezdésben foglaltak el nem fogadása esetén legalább az itt említett zálogjog tekintetében indokolt a Ptk. jelen (e) alpontban javasolt módosítása.
(f) Az egyediesítéssel létrejövő, vagyontárgyat terhelő zálogjognak a lebegő zálogjog alapítására visszamenőleges hatályával - a fenti I.2.1. (b) (ii) alpontban kifejtettek miatt - nem értek egyet. Csupán újból ismétlem: a hitelező élhet a rendelkezésére álló egyéb jogi lehetőségekkel, az átalakítással létrejövő, vagyontárgyat terhelő zálogjog visszamenőleges hatálya a lebegő zálogjog intézményétől teljesen idegen, a terhelési tilalom előírhatóságának megteremtése esetén pedig felesleges is.
(g) Az I.2.1. (e) alpontban foglaltakra tekintettel a Vht.-ben kellene lehetővé tenni, hogy az átalakító nyilatkozat és a vagyont terhelő zálogszerződés együttesen záradékolható legyen.
3. A zálogjog fajtáira vonatkozó egyes rendelkezések
3.1. Keretbiztosítéki jelzálogjog
(a) A keretbiztosítéki jelzálogjog fogalmából [Ptk. 260. § (4) bek.] következően felmerülhet az az értelmezési kérdés, hogy kézizálogjogot illetve követeléseket terhelő zálogjogot lehet-e keretbiztosítéki zálogjogként alapítani. Mivel a Ptk. 251. § (4) bek. ezt nem tiltja, véleményem szerint ez lehetséges, más kérdés, hogy célszerűbb lett volna a "keretbiztosítéki zálogjog" fogalmat használni.
(b) Javasolt Ptk-módosítás: a keretbiztosítéki jelzálogjog kifejezésből a "jel"-rész törlését javaslom.
3.2. Zálogjog követeléseken; a biztosítéki engedményezés
A pénzkövetelés biztosítékként vagy elzálogosítás vagy biztosítéki engedményezés útján vehető igénybe. A jelen tanulmány kereteit meghaladja a kérdés kimerítő tárgyalása, néhány főbb elemet azonban megemlítek.
3.2.1. Zálogjogi pénzkövetelésen. Követelés elzálogosítására a gyakorlatban ritkán találhatunk példát. Az ok egyértelmű: az engedményezett vagyon nem képezi a felszámolásba vonható vagyon részét, ami - tekintettel arra, hogy a Cst. csak a felszámolást legalább hat hónappal megelőzően alapított zálogjog alapján biztosít kedvezményes besorolást - a hitelező számára nehezen hagyható figyelmen kívül.
(a) A pénzkövetelések elzálogosításával kapcsolatban a Ptk. 258. § (3) bek. szerintem kötelezően írja elő, hogy abban az esetben, ha az elzálogosított követelés a kielégítési jog megnyílta előtt válik esedékessé, a követelés kötelezettje a zálogjogosult és a követelés jogosultja kezéhez együttesen teljesíthet. Annak ellenére, hogy ez a (3) bek. nem vette át az előző (2) bek.-ből a "csak" szót, a (2) bek.-el való egyértelmű összefüggés miatt álláspontom szerint a (3) bek. is kógens. Talán ez lehet az oka annak, hogy pénzkövetelés elzálogosításával a gyakorlatban alig lehet találkozni.
Az első megválaszolandó kérdés ezzel a rendelkezéssel kapcsolatban: mit jelent a felek kezéhez történő együttes teljesítés? Véleményem szerint bármilyen olyan teljesítési mód szóba jöhet, ami biztosítja, hogy az adott összegek felett a felek közösen rendelkezzenek, akár egy közös megbízott útján is (aki lehet pl. egy letéteményes) akár pl. bankszámlára együttes, a jogosult és a kötelezett által kijelölt személy által gyakorolható rendelkezési jog adásával; ha ugyanis a jogosult birtokába kerülne az ilyen összeg, az óvadéknak minősülne.
Az elzálogosított követelés letétben tartása azonban egy működő cég zálogul lekötött bevételei (tartalmilag: jövőbeli követelései) tekintetében nem töltheti be kellően gazdasági rendeltetését, ha azokat a zálogkötelezett nem használhatja fel. Logikus az a megoldás, hogy a kielégítési jog megnyíltáig a zálogkötelezett a bevételeivel rendelkezhessen. Tiltja-e ezt jogszabály? Véleményem szerint nem, hanem - a Ptk. 268. § (3) bek. analógiájára - a zálogkötelezettnek visszaadott pénzösszegen megszűnik a zálogjog. Azonban ezzel ellentétes jogértelmezésnek is meg van az ésszerű alapja. Ha ugyanis a kielégítési jog megnyíltáig a zálogjogosult visszaadja a követelésből származó bevételt a zálogkötelezettnek, ez lényegében felfüggesztő feltételtől függő zálogjog alapításaként is felfogható lehet, azaz: a zálogjog a kielégítési jog megnyíltával lép hatályba. Végül: a következő bekezdés alkalmazásával esetleg lebegő zálogjogként is felfogható ez a szerződéses konstrukció.
A kérdés fontosságát jelzi, hogy az angol ítélkezési gyakorlatban is felmerült ez a kérdés, igaz, nem teljesen ezzel a tartalommal.
A vagyontárgyat terhelő ("fixed") és a lebegő ("floating") zálogjog közötti megkülönböztetés ugyanis az angol jogban sem egyértelmű, különösen a követelések elzálogosítása tekintetében. "Egyrészről, a zálogkötelezett arra vonatkozó jogára vonatkozó korlátozó kikötés, hogy a követelésekből származó bevételekkel rendelkezhessen, a bíróság számára lehetővé teszi, hogy a zálogjogot vagyontárgyat terhelő zálogjogként értelmezze. Másrészről, a zálogjog lebegő zálogjog, ha a zálogkötelezett ténylegesen jogosult arra, hogy a bevételeket a zálogjogosultra utalás nélkül használhassa." (Geoffrey Fuller: Corporate Borrowing, Law and Practice, Jordans, 1999 ("Fuller"), 69. o.). Mint kuriózumot érdemes megemlíteni egy 1996-ból származó angol eseti döntést, aminek értelmében:
"A zálogkötelezett azon szerződéses joga, hogy a bevételeket beszedje és a saját bankszámlájára utalja a rendes üzleti tevékenysége során történő felhasználás céljából, a lebegő zálogjog jellemzője és a vagyontárgyat terhelő zálogjog létezésével nem összeegyeztethető." (idézi: Fuller, 69. o.). Ha ehhez még azt is hozzátesszük, hogy az itt említett döntés egy korábbi, teljesen ellentétes döntés tartalmát váltotta fel, érzékelhető, hogy a követelések elzálogosítása Angliában is érzékeny kérdés. A magyar jogalkotásnak megítélésem szerint érdemes a jelen (a) pontban kifejtettekre felfigyelnie, és valamilyen módon törvényben megadni a megoldást.
(b) Javasolt Ptk.-módosítás. Legalább pénzkövetelések tekintetében az együttes kézhez történő teljesítésre kötelezés törlését javaslom, egyben pedig célszerű kifejezetten úgy rendelkezni a Ptk.-ban, hogy valamely szerződésből származó pénzköveteléseknek a kielégítési jog megnyíltát megelőzően a zálogkötelezett részére történő teljesítése a zálogszerződés hatályát nem érinti. A kérdés törvényi szintű rendezése hiányában ui. a joggyakorlatnak kellene felvállalnia egy - többféle, egymással ellentétes módon is ésszerűen értelmezhető szerződéses konstrukcióra vonatkozó bírósági döntés kockázatát.
3.2.2. A biztosítéki engedményezés
(a) A biztosítéki engedményezés tárgyában több írás jelent meg, egyben egymásnak ellentmondó ítéletek születtek (BH 1996. 380, Gf. I. 31. 997/1994/6., idézi: Salamonné, 221. o.).
A magam részéről azzal értek egyet, hogy egy, az engedményezés időpontjában már létező szerződés alapján teljesítendő követelések összeghatár nélküli engedményezésére, illetve az engedményezés időpontjában még létre sem jött, de egyértelműen meghatározható szerződésből származó követelések engedményezésére lehetőség van. A legújabb ítélkezési gyakorlat is ezt a következtetést támasztja alá, de eltérő módon. A BH 1999. 175. sz. eseti döntés felvenni szándékozott kölcsönökből származó tartozás átvállalására vonatkozóan mondta ki, hogy a Ptk. "...332 §-ának (1) bekezdése nem tiltja a jövőben keletkező tartozások átvállalását. Természetszerűleg az erre irányuló szerződés hatálya a tartozás tényleges létrejöttétől függően áll be." A felfüggesztő feltétel új elem, ezzel egyéb döntésben a szerző még nem találkozott. Ez az álláspont engedményezés esetén szintén azt jelenti, hogy még nem létező követelés engedményezése a követelés létrejöttétől (ha pedig még a szerződés sem létezik, annak létrejöttétől is), mint felfüggesztő feltételtől függ. Mivel a hitelezési gyakorlat szempontjából alapvetően fontos kérdésről van szó (nem mindegy ui., hogy a felszámolás során valamely követelés tekintetében hatályba lépett-e (és ezzel teljesült-e) az engedményezés vagy sem. A kérdésben jogegységi határozat hozatala lenne indokolt.
(b) Biztosítéki szempontból azonban van egy másik lényeges kérdés is: ha tartós jogviszonyból származó követeléseket engedményeznek biztosítékul és az engedményezett követelésekből a kölcsön lejáratát megelőzően esedékessé vált összegeket a követelés kötelezettje nem a hitelezőnek fizette meg, illetve az így megfizetett összegeket a hitelező az adósnak továbbfizette, vagy a hitelező a megfizetett összeget nem számította be a tartozásba, az engedményezési szerződés felfogható-e úgy, mint egy olyan színlelt ügylet, aminek célja a felszámolás körébe tartozó vagyonnak a Cst.
40. § (1) bek.-be ütköző csökkentése, vagy pedig pénzkövetelést elzálogosító szerződést illetve felfüggesztő feltételtől függővé tett engedményezést leplez. Gyakran ugyanis az adós az üzleti tevékenységéből származó, valamely tartós jogviszonyból származó összes jövőbeli követelését engedményezi a hitelezőre, azonban ezeket a bevételeket vagy az engedményezési szerződés kifejezett rendelkezése értelmében vagy pusztán a ténylegesen követett gyakorlat szerint a gazdálkodási tevékenysége során mindaddig felhasználhatja, amíg nem esik fizetési késedelembe. Az esetleges jogegységi határozatnak erre a kérdésre is ki kellene terjednie, mivel az engedményezett követelések a jelen esetben is jövőbeli követelések. Véleményem szerint:
(i) Ha az engedményezett követelésből befolyt összegeket az adós akár a követelés kötelezettjének adott értesítés elmaradása akár a hitelező által részére történő megfizetése esetén megkapta, nem a követelésen létesített zálogjogot leplező ügyletről, hanem inkább felfüggesztő feltételtől (a kölcsönszerződés alapján fennálló valamely fizetési kötelezettség teljesítésének késedelmétől) függő engedményezésről lehet szó. Ha pedig a felfüggesztő feltétel a felszámolás kezdő időpontjáig nem következik be, az a hitelező-engedményes pozícióit hátrányosan befolyásolhatja.
(ii) Ha a hitelező kapta meg ezeket az összegeket, de azokat nem számította be a kölcsöntartozásba, azok véleményem szerint - a jogi tartalmát tekintve, egyben tekintettel az engedményezés biztosítéki jellegére - óvadéknak minősülnek.
Mivel az (i) és (ii) pontban foglaltaktól eltérő értelmezés mellett is felhozhatók ésszerű érvek, a jogegységi határozat meghozatala emiatt is indokolt.
3.3. Önálló zálogjog
Az egyik legtöbb értelmezési nehézséget okozó zálogjogi rendelkezések egyike az önálló zálogjogra vonatkozó szabályozás. Ez részben abból adódhat, hogy a jogalkotó mindössze négy bekezdésben rendezte a jogintézményt, a jogalkalmazásra hagyva a gyakorlat kialakítását. Csak egyet lehet érteni azzal, hogy "új jogintézményről van szó, óvatosan kell bánni vele" (Salamonné, 113. o.).
3.3.1. A legelső kérdés: mi az önálló zálogjog? Az alábbiakban kifejtettek alapján az önálló zálogjog olyan absztrakt, főkövetelést keletkeztető ügylet, amiben a zálogszerződésben feltüntetett összegig a kielégítés kizárólagos biztosítéka és forrása az önálló zálogjog tárgyát képező zálogtárgyak összessége (azaz: az adós egyéb vagyontárgyai még végrehajtás vagy felszámolás során sem vonhatóak be a tartozás kielégítésébe). Az önálló zálogjog - mint alapkövetelés átruházható, de ebben az esetben - mivel nem értékpapírról van szó - a forgatmánnyal történő átruházás kizárt. Az önálló zálogjog átruházhatósága az intézmény fogalmából, továbbá a törvényszövegből egyértelmű (vö. Ptk. 251. § (3) bek. második mondatával), az átruházhatóságot kimondó törvénymódosítás szerintem szükségtelen. Mivel az önálló zálogjog képezi a főkövetelést, önálló zálogszerződést több jogosult is köthet, továbbá az önálló zálogszerződésből származó jogok egyetemlegesek is lehetnek.
3.3.2. Hogyan alapítható az önálló zálogjog? Nyilvánvalóan zálogszerződéssel, az igazi kérdés inkább a Ptk. 269. § (1) bek. értelmezése.
(a) Az (1) bek. első mondatában zavaró az "is" szó. Ezzel a szóval együtt olvasva ugyanis a bekezdés első mondata kétféle módon értelmezhető: az egyik lehetséges értelmezés szerint megmaradhat az alapkövetelés, a másik szerint viszont az "is" szó az "alapul szolgáló követelés nélkül" szövegrész alternatívájaként az alapkövetelés megszüntetésére utal. A kérdésre a válasz nem egyértelmű, amit az is érzékeltet, hogy míg Salamonné dr. Solymosi Ibolya szerint az alapkövetelés fennmaradhat (Salamonné, 112. o.), addig Zámbó Tamás ezt a kérdést könyvének vonatkozó fejezetében nem veti fel, illetve csak a követelés nélküli és a követelés megszüntetésével alapított önálló zálogjogot tárgyalja (Zámbó, 135-145. o.).
(b) (i) Véleményem szerint önálló zálogjog az alapkövetelés meghagyásával is alapítható, ellentétes jogértelmezés ui. nem lenne összhangba hozható a jelenlegi törvényszöveggel (vö. Ptk. 269. § (3) bek., lásd még: Salamonné, 112. o.).
(ii) További lényeges kérdés az lehet, hogy az önálló zálogszerződésen kívüli szerződésben a felek rendezhetik-e, hogy milyen feltételek bekövetkezése esetén hogyan vagy hogyan nem fogja a zálogjogosult az önálló zálogjogból származó jogait gyakorolni (a kérdésnek elsődlegesen akkor van jelentősége, ha a követelést a felek nem szüntetik meg). Pl. ha egy hitelintézet az adósával szembeni összes jelenlegi és jövőbeli követelését kívánja zálogjoggal biztosítani az egyes követelések meghatározása nélkül, vagy csak a ranghelyfenntartás viszonylag rövid tartamát (Ptk. 268. § (2) bek.) akarják a felek növelni, vagy ha egy szindikált kölcsönszerződésből származó követeléseket kívánnak egy személy, mit biztosítéki ügynök (nem pedig a hitelezők összessége) által megkötött zálogszerződés útján biztosítani, nyilvánvaló, hogy valamilyen, az önálló zálogszerződéstől különböző szerződésben rendezni kell, hogy a hitelező/zálogjogosult és az adós/zálogkötelezett hogyan fog élni az önálló zálogszerződés alapján őt megillető jogokkal. Mivel az is egyértelmű, hogy az ilyen háttérmegállapodásnak összhangban kell lennie az alapügyletben foglalt felmondási okokkal és egyéb fizetési feltételekkel, alapkérdés, hogy egy ilyen - háttérmegállapodással kombinált, a követelés meghagyásával kötött - önálló zálogszerződés a háttérmegállapodásra és az alapkövetelés meghagyására tekintettel minősíthető-e járulékos zálogszerződést leplező szerződésnek vagy sem.
A válasz nem könnyű, pro és kontra is felhozhatóak ésszerű érvek. Véleményem szerint a válasz mégis nemleges. Analógiaként ui. a társasági joggyakorlatban ismert szindikátusi szerződések gyakorlatát hozhatjuk fel. Ha pl. a felek, mint részvényesek vagy tagok szerződésben kötelezik magukat arra, hogy hogyan fognak szavazni, hogyan, milyen feltételekkel fogják a részvényeiket, üzletrészüket átruházni, az ilyen megállapodás az azt megkötő felek között érvényes, de harmadik személyek felé egyéb jogcselekmények hiányában hatálytalan. Ebből következően pl. ha a részvényes/tag másképp szavaz, mint ahogy a szindikátusi szerződésben arra kötelezettséget vállalt, ez a tény nem érinti a közgyűlés/taggyűlés határozatának érvényességét. Önálló zálogjog tekintetében is hasonló jogértelmezés fogadható el. Azaz: ha a hitelező/zálogjogosult az önálló zálogjogot akkor is átruházza, ha az adós/zálogkötelezett nem követett el szerződésszegést (pl. pontosan fizet), az átruházás harmadik személy felé érvényes lesz: az adós/önálló zálogkötelezett pedig a hitelező ellen támaszthat pl. beszámítással igényt. Az itt levont következtetés előfeltétele, hogy az önálló zálogszerződés ne hivatkozzon az alapügyletre illetve a háttérmegállapodásra. Ha ui. pl. az önálló zálogszerződés olyan rendelkezést tartalmaz, hogy az önálló zálogjog csak az alapügylet megszegése esetén ruházható át vagy mondható fel, maga az önálló zálogokirat fog tartalmazni az önálló zálogjoggal össze nem egyeztethető kikötést, emiatt jobb esetben is legfeljebb járulékos zálogszerződésnek minősülhet.
(c) A Ptk. 269. § (1) bek. második mondata tiltja az egyéb forrásból történő kielégítést. Ez a tilalom a törvényszöveg alapján nemcsak a zálogkötelezett és az adós vagyontárgyaira vonatkozik, azaz: az önálló zálogjog nem biztosítható szerződést biztosító mellékötelezettséggel.
3.3.3. A Ptk. 269. § (2) bek. akár egy napos vagy azonnali hatályú felmondási időt is megenged. Kérdésként merül fel, hogy a zálogkötelezett felmondási joga az önálló zálogszerződésben kizárható-e. A jelenlegi törvényszöveg alapján nem adható egyértelmű válasz, véleményem szerint a válasz nemleges. A Ptk. értelmében ui. az intézmény jellemzője, hogy mindegyik félnek van felmondási joga, azaz: csak a felmondási idő módosítható. A kérdés rendezése törvénymódosítást igényel. A jogosult és a kötelezett részére biztosított felmondási időnek azonban nem kell azonosnak lennie.
3.3.4. Az önálló zálogjoggal kapcsolatban egyebek között az a kérdés is értelmezést igényelhet, hogy mi az önálló zálogjog átruházásának módja. Mivel az önálló zálogjog maga a főkövetelés, az engedményezésének nincs törvényes akadálya. Az engedményezés érvényességéhez - tekintettel arra, hogy az önálló zálogszerződés nem értékpapír - nem szükséges az átruházás tényét a zálogokiraton feltüntetni, hanem elegendő a zálogkötelezett értesítése a Ptk. engedményezésre vonatkozó általános szabályai szerint.
3.4. Javasolt Ptk.-módosítás
(a) Célszerű lenne egyértelművé tenni a törvényben, hogy az alapkövetelést az önálló zálogjog alapításával kötelező-e megszüntetni vagy sem. Ha igen, a Ptk. 269. (3) is megfelelően módosítandó.
(b) Törvényi rendezést érdemlő kérdés, hogy akár a kötelezett akár a jogosult felmondási joga kizárható-e.
(c) Valamilyen mértékben szükséges lenne a Ptk. 269. § (1) bek.-ben foglalt tilalom enyhítése. Pl. célszerű lenne legalább az önálló zálogjog alapján fennálló fizetési kötelezettség kezességgel való biztosítását megengedni.
4. A zálogjog érvényesítése
4.1. A zálogjog által biztosított kielégítési elsőbbség és az 1994. évi LIII. tv. ("Vht.") között ellentmondásokkal a jogirodalom bőségesen foglalkozik (pl. Salamonné: 114-128. o.; dr. Kemenes István: A jelzálog és a vételi jog érvényességéről, Céghírnök, 1997. évi 11. sz., a továbbiakban: "Kemenes", Zámbó: 145-191. o.). A jelen írás kereteit meghaladja a kérdéskör részletes felvetése, a már részletesen kifejtett érvek újraismétlése pedig felesleges. Emiatt csak a következőkre szorítkozom:
4.1.1. (a) A Ptk. 268. § (1) bek. harmadik mondata egyik lehetséges értelmezése szerint (Kemenes: 6. o.) kielégítési jog bekövetkezhet lejárat hiányában is. A rendelkezés értelmezését konzultatív bírói tanácskozás is tárgyalta (ismerteti: Zámbó, 169. o.), és azt a következtetést vonta le, hogy végrehajtható okirat hiányában a zálogjogosult harmadik személy által indított végrehajtási eljárásban nem érvényesítheti a Ptk. 268. § (1) bek. utolsó mondata alapján a kielégítési jogát.
(b) Az előző (a) alpontban felvetett kérdés vélhetően a jelenlegi zálogjogi szabályozás egyik legfontosabb, bár a jogalkalmazói köztudatba talán még nem teljesen átment rendelkezése. A "tét" végső soron az, hogy érvényre jut-e a zálogjog általánosan elfogadott elvi célja, azaz: a zálogjogosulti kielégítési elsőbbség.
Véleményem szerint az előző (a) alpontban idézett mindegyik vélekedés vitatható, a következő okokból:
(i) A zálogjognak végső soron az a rendeltetése, hogy más hitelezőkkel szemben előnyös kielégítési sorrendet biztosítson (Ptk. 251. § (1) bek.). Pusztán amiatt, mert a végrehajtási záradékolásra nem került sor, vagy mert a zálogszerződés nincs közokiratba foglalva, méltánytalan lenne a zálogjogosultat hátrányos helyzetbe hozni harmadik személy végrehajtást kérőkkel szemben.
(ii) A Vht. értelmében végrehajtásnak nem mindig csak végrehajtható okirat alapján van helye. A Vht. 114. § a végrehajtható okirat nélküli végrehajtás kérését engedi meg (megjegyzem, hogy eltérő értelmezéssel is találkoztam), azzal, hogy véleményem szerint ez a rendelkezés nem értelmezhető úgy, hogy a lejáratot megelőző végrehajtást is megengedné. Azaz: úgy vélem, hogy az elsőbbségi igény Vht. 114. § szerinti bejelentése is lejárt és megfizetetlen követelést feltételez.
(iii) Olyan jogszabályi rendelkezés pedig nincs hatályban, hogy valamely speciális kérdéskört csak azonos jogszabály (ami a jelen esetben a Vht.) rendezhet. Azaz: ha a Ptk. ad lehetőséget arra, hogy egy hitelező végrehajtható okirat hiányában kapcsolódjon be a végrehajtási eljárásba, az ilyen feljogosítás semmivel nem ad kevesebb jogot, mint ha a Vht. tartalmazna azonos rendelkezést.
(iv) A Ptk. kielégítési jogra vonatkozó szóhasználatából következően (egyrészről a Ptk. 256. § (2) és 268. § (1), amelyek a kielégítési jog érvényesítését teszik lehetővé, másrészt a Ptk. 254. § (3) bek., amelyik a kielégítési jog megnyílta előtti jognyilatkozat-tételt teszi lehetővé) a Ptk. 268. § (1) bek. tekintetében a lejárat hiányáról vélhetően nem lehet beszélni. Ha nem, akkor mit takar a kielégítési jog érvényesítésére vonatkozó feljogosítás? A Ptk. 321. § (1) bek.-re tekintettel véleményem szerint ez egyrészt jogszabály által lehetővé tett felmondási jogot, másrészt végrehajtható okirat megkövetelése nélküli végrehajthatóságot jelent. A felmondási jog a 256. § (2) bek. tekintetében az egész alapügyletre megáll, viszont a 268. § (1) bek. tekintetében csak a zálogtárgy értékesítéséből befolyt vételár tekintetében történő, azonnali hatályú esedékessé tétel jogát jelenti.
(v) A hivatkozott bírói állásfoglalás (illetve annak általam ismert szövege) sajnos nem határozta meg, hogy mire alkalmazható a Ptk. 268. § (1) bek. utolsó mondata. Maga az 268. § (1) bek. ui. éppen a harmadik személy által kezdeményezett végrehajtási eljárás esetére adja meg a kielégítési elsőbbséget.
Az egységes ítélkezési gyakorlat szerint valamely másik jogszabállyal ellentétes törvényi rendelkezés figyelmen kívül hagyására a bíróság nem jogosult. Ha az ellentmondás más jogszabályi rendelkezéssel olyan mértékű, hogy az jogértelmezéssel nem oldható fel, kezdeményezhető a jogszabályi rendelkezés alkotmányossági felülvizsgálata. Ha azonban a bíróság ezt nem teszi meg, a törvényi rendelkezésnek valamilyen módon érvényt kell szereznie.
(c) Javasolt Ptk.-módosítás: A Ptk. 268. § (1) bek. utolsó mondat fontosságágát véleményem szerint nem szabad alábecsülni. Emiatt a Ptk. (és/vagy a Vht.) olyan egyértelműsítése lenne indokolt, ami a jelenleg hatályos rendelkezéssel elérni kívántaknak megfelelően kimondja, hogy (i) a zálogtárgyra vezetett végrehajtás esetén a zálogjogosultat legalább a zálogtárgy értékesítéséből befolyt összeg erejéig azonnali hatályú felmondási jog illeti meg; és (ii) a felmondásra vonatkozó okirat birtokában (azaz: végrehajtási záradékolás nélkül) a zálogjogosult bekapcsolódhat a végrehajtási eljárásba. Más megoldás amiatt lenne nehezen elképzelhető, mert a zálogjogosult érdekeinek abszolút elsődlegességet kell élveznie; ellenkező esetben a jogintézmény céljának megvalósulása kerül veszélybe.
4.1.2. (a) Csupán érintőlegesen, de érdemes megjegyezni, hogy a Vht. 114. § az elsőbbségi igény bejelentésére nyolc napos jogvesztő határidőt állapít meg, ezzel szemben a Vht. 171. § (2) bek. már a felosztási terv előterjesztéséhez köti az elsőbbségi igény bejelentésének határidejét. Megítélésem szerint a Vht. 171. § (2) bek. akkor alkalmazandó, ha készült felosztási terv; ha nem, a nyolc napos jogvesztő határidő az irányadó. Ingatlanok tekintetében az elsőbbségi igény bejelentését nem ismeri a Vht.
(b) Javasolt Vht.-módosítás: Az elsőbbségi igény bejelentése tekintetében törvényi szinten elsődlegesen tisztázandó kérdés: az intézmény a végrehajtási záradékolás alóli kivételnek minősül vagy a bejelentés megtételéhez végrehajtási záradékolásra van szükség. A Vht. 114. § (1) bek. szövege és a 114. § (2) bek.-ben jelzett 8 napos határidő inkább az előbbire enged következtetni. Az I.4.1.2. (a) alpontra tekintettel szükséges lehet a Vht. 171. § (2) bek. pontosítása.
4.2. (a) Az irodalomban (Salamonné, 143. o.) felmerült olyan jogértelmezés, hogy a hitelintézet a Ptk. 264. § (2) bek. alkalmazásában záloghitel nyújtásával üzletszerűen foglalkozó szervezetnek minősül. A magam részéről vitathatónak tartom ezt az álláspontot.
Az 1996. évi CXII. tv. ("Hit.") 2. sz. melléklete I.10. f) alpontja nem minősíti pénzkölcsönnek a külön törvényben szabályozott zálogházi tevékenység keretében nyújtott zálogkölcsön tevékenységet. Ebből következően (i) a záloghitel nyújtása jogszabály által nevesített külön tevékenység, és (ii) a tevékenység megítélésénél a jelen esetben a tevékenység jellege és nem az az elsődleges, hogy az alapügyletet biztosítja-e zálogjog. A Ptk. megfogalmazásából is inkább arra a következtetésre lehet jutni, hogy a jogalkotó a záloghitelezési tevékenységet folytatókat kívánta a közvetlen értékesítés jogával felruházni, mivel ennek hiányában a zálogházi tevékenység a gyakorlatban nem működhetne.
Ha létezne a zálogházi tevékenység keretében nyújtott zálogkölcsönökről szóló törvény, egyértelmű lenne, hogy egyebek között az annak hatálya alá tartozó szervezetekre vonatkozik a Ptk. 264. § (2) bek. Mivel ilyen törvény nincs hatályban (egyben mivel a záloghitelezés pénzkölcsönzés üzletszerű folytatását feltételezi), elsősorban azt célszerű ellenőrizni, hogy a zálogjogosult rendelkezik-e a pénzkölcsönzési tevékenységre vonatkozó, a Hit. által megkívánt engedéllyel. Ha igen, az is vizsgálandó, hogy záloghitelezési-zálogházi tevékenységet ténylegesen folytat-e. Ha igen, további kérdés lehet, hogy a zálogházi tevékenységbe nem tartozó egyéb hitelezési, stb. tevékenység során keletkezett követelések tekintetében is fennáll-e a közvetlen kielégítési jog. A jelenleg hatályos törvényszöveg alapján a válasz inkább nemleges. Ez következik egyrészt abból, hogy a jogalkotás még adós a zálogházi szabályozással, másrészt abból, hogy a törvény - a szövegéből implicite következően - a záloghitelezés (mint fő tevékenység) és nem általában a hitelezés tekintetében ad kedvezményes kielégítési lehetőséget. Tovább bonyolítja a kérdést, hogy a Hit. 1996. december 12-én, tehát a zálogjogi szabályozást módosító törvény közzétételét követően került közzétételre, a közzétételkor még alkalmazandó 1991. évi LXIX. tv. viszont még nem rendelkezett a zálogházi tevékenységről. Záloghitelezéssel foglalkozik még a jelzálog-hitelintézet.
(b) Javasolt Ptk. módosítás: A jelen írás bevezetőjében hivatkozott kormányelőterjesztés-tervezetben foglalt azzal a változtatással, ami a hitelintézeteket is feljogosítaná a zálogtárgy bírósági út mellőzésével való értékesítésére, egyetértek. Két kérdés azonban még rendezendő. Az egyik kérdés: külföldi hitelintézeteknek is megadandó-e ez a jogosultság. A kérdés nem új; már a bankhitelt biztosító zálogjogot részleteiben szabályozó 39/1984. (XI. 5.) MT rendelet alkalmazása során is felmerült a gyakorlatban, hogy lehet-e a rendeletet (a bankhitelt biztosító zálogjogot) külföldi bankokra mint zálogjogosultakra alkalmazni. A kérdés rendezése kifejezett törvényi rendelkezést igényel. A másik kérdés: véleményem szerint a Hit. 5. § (9) bek.-ben jelzett fióktelepnek nem lehet kevesebb jogosítványa a jelen kérdés szempontjából, mint a belföldi hitelintézetnek.
4.3. (a) Az árverezők tevékenységét nem szabályozza jogszabály. Az adós érdekeinek védelmét szolgálhatja, ha - a Ptk. 264. § (2)-(3) bek. alkalmazása esetén - a minimális eladási árat a felek a becsérték százalékos arányában már a zálogszerződésben meghatározzák.
(b) Javasolt jogszabály: megítélésem szerint indokolt lenne az árverezők tevékenységéről legalább kormányrendeleti szintű, az adós és a hitelező érdekeit a legszükségesebb mértékig védő jogszabályt alkotni. Ez biztosítaná azt, hogy a végrehajtás állami kontrollja legalább a szabályozás útján érvényesülhessen.
4.4. A követeléseken alapított zálogjog érvényesítése tekintetében félreértésre adhat okot a Ptk. 261. § (2) bek.-ben foglalt megfogalmazás, amit úgy is lehetne értelmezni, hogy követelésen alapított zálogjog érvényesítésére nem vonatkoznak a Ptk. zálogjog érvényesítésére vonatkozó rendelkezései. Annak ellenére, hogy a félreértést eloszlatják a Vht. követelés lefoglalásáról szóló rendelkezései (azaz: a követelésekre is vonatkoznak a zálogjog érvényesítésére vonatkozó szabályok), indokolt a Ptk. 261. § (2) bek. pontosítása.
5. Egyoldalú kötelezettségvállalás
5.1. A Vht. 21. § (1) bek. a) alpontja megemlíti az egyoldalú kötelezettségvállalást tartalmazó okiratot. A Ptk. 199. §-ra tekintettel kérdéses, hogy a kölcsönszerződésből származó tartozások adós általi elismerésére vonatkozó közjegyzői okirat végrehajtható okirat-e. A tartozáselismerés (Ptk. 242. §) és a kötelezettségvállalás nem azonos fogalmak. Különbség pl., hogy a kötelezettségvállalás egy, még nem létező ügyletet feltételez, ellentétben a tartozáselismeréssel, amikor az ügylet már korábban megkötésre került. Az ítélkezési gyakorlatból általam ebben a vonatkozásban ismert egyetlen - a BH 1997. 348. sz. - eseti döntés ezt a kérdést nem tette a vizsgálata tárgyává.
5.2. Javasolt Vht.-módosítás: Javaslom a Vht. 21. § (1) bek. a) alpontja olyan értelmű pontosítását, hogy abból kétségtelenül megállapítható legyen: a Ptk. 199. §-ban szabályozott egyoldalú kötelezettségvállalásra, a tartozáselismerésre vagy mindkettőre alkalmazandó ez az alpont.
A jelen II. pontban a Cst.-re vonatkozó mindössze egy, a kielégítési sorrenddel kapcsolatos kérdés tárgyalására szorítkozom (azzal, hogy számos, a Cst. alapján nehezen megválaszolható kérdés vár értelmezésre biztosítékokkal kapcsolatban).
A kérdés: vagyont terhelő zálogjog esetén milyen időponttól kell a Cst. 57. § (1) bek. b) pontjában foglalt hat hónapos határidőnek eltelnie?
A kérdés tekintetében teljesen ellentétes álláspontok ismertek az irodalomban. Az egyik álláspont szerint "ha a zálogjog lebegő stádiumában volt, de több mint hat hónappal korábban kikötötték a kezdő időpontnál, ... ... biztosított követelésként b) pontos besorolásúnak kell elismerni a bejelentett igényt. Ilyenkor ugyanis nincs semmi alap arra, hogy megfosszuk a hitelezőt a zálogjog biztosította elsőbbségi jogtól, a többi nem biztosított hitelezővel szemben." (Zámbó, 188. o.). A másik álláspont szerint: a "... kielégítési rangsor szempontjából ... ... a lebegő zálogjog, ha nem történt meg az egyes vagyontárgyak nevesítése, nem tekinthető zálogjognak, azaz zálogjoggal biztosított ugyan a követelés, de nem sorolható a b) pontba" (Csőd, felszámolás, végelszámolás; szerkesztette: dr. Csőke Andrea, KJK, 1997, 343. o.). Szerintem az átalakítási nyilatkozat időpontja az irányadó, ui. átalakítás hiányában nincs nevesített vagyontárgyat terhelő zálogjog. A felszámolási eljárás a következetes ítélkezési gyakorlat szerint totális végrehajtás, végrehajtásnak pedig lebegő zálogjog alapján nincs helye. Azaz: az utóbbi értelmezés van véleményem szerint összhangban a jelenlegi szabályozással.
1. A szindikált kölcsönszerződés, mint alapügylet
A jelen írás szempontjából a szindikált kölcsönszerződés egy általánosan alkalmazott jellemzőjét érdemes kiemelni: "A szindikált kölcsönszerződések úgy rendelkeznek, hogy: (a) Minden egyes bank a saját, meghatározott kötelezettsége erejéig nyújt kölcsönt a lehívási időtartam során. (b) Minden egyes bank kötelezettsége külön kötelezettség. (c) Minden egyes bank jogai külön jogok." (Philip Wood: Law and Practice of International Finance, International Loans, Bonds and Securities Regulation, Sweet & Maxwell, 1995, 94. o., "Wood"). Továbbá: "A [szindikált - kiegészítés a szerzőtől] kölcsönszerződésben mindegyik bank abban állapodik meg, hogy a vállalt kötelezettsége erejéig külön kölcsönt nyújt az adósnak. Ugyanakkor az összes kölcsönt teljesen azonos feltételekkel nyújtják." (Wood, 91. o.). A hitelező bankok kötelezettségei (a kölcsön folyósítása) és jogai tehát nem egyetemlegesek.
A Magyarországon található vagyontárgyak elzálogosítása tekintetében tipikusan a magyar jogot kötik ki irányadó jogként.
2. A zálogjog és az alapkövetelés egysége
A szindikált kölcsönszerződés jellemzője, hogy már a megkötésekor vagy azt követően a hitelezői oldalon számos hitelező szerepel. Ezekben az esetekben felmerülhet a kérdés, hogy milyen módon biztosítsák zálogjoggal a hitelezőket megillető követeléseket. A különböző lehetőségeket a következő III.3.1.-III.3.6. alpontok tárgyalják. Ezt megelőzően azonban érdemes a járulékos zálogjog néhány, a kérdés szempontjából fontos jellemzőjét megvizsgálni.
2.1. A Ptk. 251. § (3) bek. első mondata változatlanul tartalmazza azt a rendelkezést, aminek értelmében "a követelés átszállásával a zálogjog is átszáll a jogosultra". Azonos bekezdés második mondata pedig - tekintettel az önálló zálogjog bevezetésére - csak a kivétel hiányában általánosan irányadó szabályként írja elő, hogy "a zálogjogot csak a követeléssel együtt lehet átruházni". A biztosított követeléssel való közvetlen kapcsolatra utal a Ptk. 251. § (2) bek. első mondata is, ami a zálogkötelezett felelősségének terjedelmét a biztosított követeléssel köti össze.
2.2. Az előző III.2.1.1. pontból következően a követelést biztosító, járulékos (nem önálló) zálogjog tekintetében megállapítható, hogy (a) az csak a biztosított követeléssel együtt létezhet; (b) a zálogjogosultnak és a követelés jogosultjának azonos személynek kell lennie; (c) aki a zálogjogot átruházza, annak a követelés átruházójának is kell lennie, azaz: a zálogjogot csak a korábbi zálogjogosulttól - egyben mint a biztosított követelés korábbi jogosultjától - lehet megszerezni; (d) a zálogjog oszthatatlan: annak egy részére a követelés jogosultján kívüli személy nem lehet jogosult; (e) egy követelés tekintetében csak egy zálogjog alapítható; több követelés tekintetében a követelés jogosultja csak a saját követelése tekintetében lehet zálogjogosult; és (f) a közvetett (harmadik személy közbejöttével létező) zálogjogi jogosultságot (azaz: lényegében a zálogjog-tartó intézményét) a Ptk. jelenleg nem ismeri.
3. Változatok a szindikált kölcsönszerződés zálogjoggal való biztosítására
Előzetesen érdemes hangsúlyozni, hogy az alábbiakban jelzett mindegyik lehetőségnek van valamilyen - kisebb-nagyobb - gyengéje, ha más nem, legalább az, hogy a hitelezők üzleti akaratának maradéktalan kivitelezésére valamilyen okból nem alkalmas.
3.1. A biztosítéki ügynök, mint az alapköveteléssel nem vagy csak részben rendelkező kizárólagos zálogjogosult
Egyik lehetőségként felmerülhet egy olyan személy kijelölése, aki
- egyebek között - a hitelezők helyett és javára biztosítéki jogcselekményeket végez (biztosítéki ügynök, "security agent").
A biztosítéki ügynök jogainak és kötelezettségeinek a fentiek alapján megfontolandó egyik változata, hogy a zálogjogot a biztosítéki ügynök maga "tartja" a hitelezők javára. Ennek megfelelően a zálogszerződést a saját nevében (azaz: nem a hitelezők képviselőjeként, hanem a hitelezők javára, "on behalf of the lenders") köti meg, egyben a jelzálog-nyilvántartásba a biztosítéki ügynök, mint kizárólagos zálogjogosult kerül bejegyzésre. Ezzel a lehetőséggel kapcsolatban indokolt annak vizsgálata, hogy a magyar jog a más javára való ügyletkötést milyen jogi konstrukció keretében ismeri.
3.1.1. Más javára történő ügyletkötés a magyar jogban
(a) Bizomány
A bizományos a saját nevében, de a megbízó javára köt szerződést (Ptk. 507. §, 513. §), ami a bizományossal szerződést kötő féllel szemben a bizományost jogosítja és kötelezi (Ptk. 509. § (1) bek.). Ebből következően egyrészt a bizományos csak olyan szolgáltatás nyújtására szerződhet, amit maga is jogosult megszerezni (követelni), másrészt - a bizomány lényegéből következően - bizományi szerződés csak önállóan forgalomképes dolog, jog megszerzésére köthető.
A követelést biztosító, járulékos zálogjog önálló, a követeléstől függetlenül történő megszerzésére, átruházására azonban nincs lehetőség, a hitelezők tekintetében marad tehát a közvetett zálogjogi jogosultság, amit viszont - a III.2.2. alpontban foglaltak szerint - a Ptk. nem ismer. A bizományos közvetlen zálogjogi jogosultsága pedig - a fentiek alapján, az alapkövetelésre való jogosultság hiányában - kérdéses. Az itt elmondottakon a Ptk. 509. § (2) bek. sem változtat, mivel egyrészt a "járulékos" zálogjogot, annak forgalomképtelensége miatt, a bizományos még annak az általa való jogszerű megszerzése esetén sem tudná elvonni a megbízójától, másrészt azt - azonos okból - a hitelezők a bizományostól nem szerezhetik meg. A követelésnek a zálogszerződés megkötésekor meg kell illetnie a zálogjogosultat, kivéve a jövőbeli követelést; az utóbbi esetben viszont már a zálogszerződésből ki kell derülnie annak, hogy jövőbeli követelést biztosít.
További kérdésként merül fel a jelen esetben, hogy ha a hitelező átruházza a követelését, az engedményesre milyen zálogjog száll át akkor, ha az engedményező zálogjoggal nem rendelkezik.
3.1.2. Harmadik személy javára szóló szerződés
(a) Ha a harmadik személy javára szóló szerződés keretei között megkötött zálogszerződés nem tartalmaz olyan kifejezett kikötést, hogy közvetlenül a hitelezőket illeti meg a zálogjog, az a biztosítéki ügynököt illeti meg (Ptk. 233. § (1) bek.). Erre vonatkozóan az előző III.2.2. és III.3.1.1. alpontban foglaltak megfelelően irányadók.
(b) (i) Ha a hitelezők válnak közvetlenül zálogjogosultakká, őket kell bejegyezni (külön sorszám de azonos ranghely alatt) a vonatkozó nyilvántartásokba. Megjegyzést érdemel, hogy a jog "közvetlen" jogosultja azonban nem lehet egyidejűleg a harmadik személy javára szerződő fél (a biztosítéki ügynök) és a harmadik személyek (a hitelezők).
(ii) Az előző (b) (i) alpontban jelzett esetben megválaszolásra váró kérdés: a harmadik személy javára szerződő fél megköthet-e olyan szerződést, aminek alapján saját maga nem lehetne jogosult? A Ptk. 233. § (2) bek.-re tekintettel arra a következtetésre lehet jutni, hogy nem, ui. a visszautasított joggal a harmadik személy javára szerződő fél rendelkezik. Ellenérvként felhozható, hogy a harmadik személy javára szóló szerződésben a harmadik személy joghoz juttatása nem engedményezés, emiatt a kedvezményezett nem a javára szerződő féltől, hanem a kötelezettől származtatja a jogait, következésképpen azokkal a javára szerződő félnek nem is kell rendelkeznie. Úgy vélem, hogy erre a kérdésre nem adható biztos válasz, bár megítélésem szerint inkább az előbbi megközelítés a helyes. Az igaz ugyanis, hogy a kedvezményezett a kötelezettől származtatja a jogait, viszont a javára szerződő félnek képesnek kell lennie azok követelésére: ellenkező esetben ugyanis nem világos, hogy hogyan lenne a harmadik személy javára szóló szerződés kikényszeríthető.
(iii) Az előző (ii) alpontban foglaltak alapján az esetlegesen járható út az lehet, ha a harmadik személy javára szóló szerződés hatályát a hitelezők általi elfogadástól, mint felfüggesztő feltételtől teszik függővé a felek. Ebben az esetben viszont lényegében azonos eredményt értünk el azzal, mintha a hitelezők a saját nevükben szerződtek volna, azzal a különbséggel, hogy az elfogadásig tartó időben a követelés biztosíték nélkül maradna.
3.1.3. A biztosítéki ügynök, mint a hitelezők javára szerződő, de az alapköveteléssel nem vagy csak részben rendelkező kizárólagos zálogjogosult kiköthetősége tekintetében megválaszolandó alapkérdés végül is a következő: valamely egy hitelező - egy adós közötti kölcsönszerződés esetén köthet-e egy harmadik, az alapköveteléssel egyáltalán nem rendelkező személy a saját nevében, a hitelező javára úgy zálogszerződést, hogy a hitelező és nem a harmadik személy lesz a zálogjogosult, annak ellenére is, hogy a zálognyilvántartásba csak a harmadik személy kerül bejegyzésre, mint zálogjogosult? Ha igen, pl. a felszámolási vagy végrehajtási eljárásban hogyan igazolja azt a hitelező a felszámoló vagy a nem biztosított hitelezők felé, hogy ő a zálogjogosult? Az igenlő válasz a III.3.1. pontban foglaltak alapján kérdéses. Megjegyzem ugyanakkor, hogy - az angolszász jogokhoz hasonlóan - ez lenne a kívánatos (lásd bővebben a III.4. pontban).
3.2. A hitelezők mint zálogjogosultak; a biztosítéki ügynök, mint meghatalmazott
A biztosítéki ügynököt a Ptk. 219. §-ban foglaltak szerint meghatalmazhatják a hitelezők, hogy (i) a zálogszerződést és annak minden változtatását a nevükben írja alá; és (ii) a végrehajtási és felszámolási eljárásban, valamint a zálogszerződést érintő minden kérdésben és megteendő minden nyilatkozatban a hitelezők képviseletében járjon el. Ebben az esetben a zálogszerződésben részes felek (tehát a zálogjogosultak) a hitelezők, a zálogjog bejegyzése is a hitelezők javára történik.
A megoldás jelentős hátránya lehet [feltéve, hogy az I.4.1.1. (b) alpontban kifejtett jogértelmezés téves], hogy - annak érdekében, hogy a zálogszerződést záradékoltatni lehessen - elvileg zálogjogosultankénti bontásban fel kellene tüntetni a zálogszerződésben a követeléseket és azok lejáratát. A Vht. értelmében ui. a végrehajtási záradékolásra csak az egyes hitelezők (nem pedig azok összessége) tekintetében van lehetőség. Ha pedig valamelyik zálogjogosult a követelését részben vagy teljesen átruházza, egyéb, végrehajtási záradékkal ellátható közjegyzői okirat hiányában a zálogszerződésben kellene folyamatosan módosítani az egyes hitelezőket megillető összegeket és azok lejáratát.
3.3. A hitelező, mint az alapkövetelés egyetemleges jogosultja
Lehetőség van annak kikötésére is, hogy a hitelezők bármelyike az adóssal szemben a teljes hitelösszeget és járulékait követelheti [Ptk. 335. § (1) bek.], a követelések hitelezők közötti aránya (Ptk. 336. §) pedig külön kikötéssel rendezhető.
Ebben az esetben elegendő az, ha a hitelezők bármelyike (adott esetben a biztosítéki ügynök) köt zálogszerződést, mivel az adóssal szemben már megilleti a teljes követelés, amit mellékkötelezettséggel biztosíthat is, végrehajtási és felszámolási eljárásban pedig a kölcsönszerződés alapján fennálló összes követelés jogosultjaként szintén felléphet.
Kérdésként merül fel, hogy a felek egyetemleges kötelezettség alapján megállapodhatnak-e abban, hogy az adós csak a biztosítéki ügynöknek fizethet addig, ameddig más hitelező nem érvényesít vele szemben követelést. Véleményem szerint igen, mivel a jogosulti egyetemlegességre vonatkozó törvényi rendelkezések ebben a tekintetben diszpozitívak. Azt pedig semmiképpen nem tilthatja jogszabály, hogy a hitelezők - egy "belső" megállapodással - maguk közül kijelöljék a biztosítéki ügynököt arra, hogy kizárólag ő érvényesítsen az adóssal szemben követelést. Ha az adós mégis valamelyik másik hitelezőnek fizetne, szerződésben írható elő, hogy minden ilyen fizetés azonnal továbbfizetendő a biztosítéki ügynöknek, aki azt követelés-arányosan osztja szét a hitelezők között.
Említést érdemel még, hogy ha az adós nem a biztosítéki ügynök, hanem más egyetemleges jogosult részére teljesít fizetést, annak összegével a biztosítéki ügynök követelése is csökken a Ptk. 335. § (1) bek. értelmében, a követelés csökkenése viszont bejegyzés hiányában is kihat a zálogjogra [Ptk. 260. § (3) bek. második mondata]. Ugyanerre vezethető vissza az is, hogy elvileg mindegyik egyetemleges jogosult javára lehet alapítani zálogjogot a teljes követelés erejéig.
Csupán a teljesség kedvéért érdemes még megjegyezni, hogy a jelen 3.3. alpontban foglaltak akkor alkalmazhatóak, ha az alapkövetelés tekintetében létezik jogosuld egyetemlegesség.
3.4. A biztosítéki ügynök, mint engedményes
Az előző 3.3. alpontban foglaltakhoz képest ebben a változatban a hitelezők mindegyike megtartja az adóssal szembeni jogait, a biztosítéki ügynök pedig az adóssal szembeni jövőbeli követelése biztosítására köt zálogszerződést. A jövőbeli követelés legmagasabb összege (Ptk. 260. § (3) bek.) ismert és meg is határozható: a kölcsönjogviszonyból származó követelések biztosítéki ügynökre történő engedményezése alapján a biztosítéki ügynököt megillető követeléseket fedi.
A Cst. nem tiltja a felszámolt céggel szembeni követelések engedményezését (csupán a 36. tiltja a felszámolás kezdő időpontját követően engedményezett követelés beszámítását), a jövőbeli követelést biztosító zálogszerződés tekintetében pedig a Cst. 57. § (1) bek. b) pontja szerint a zálogszerződés megkötésének az időpontja és nem a követelés megszerzésének időpontja az irányadó (erről lásd még az I.1.1. alpontot).
A jelen változat alkalmazását megelőzően részletesen vizsgálni kell abból a szempontból is, hogy a Cst. illetve a Vht. szempontjából rejt-e kockázatokat, különös tekintettel a hitelezői követelések biztosítéki ügynökre történő engedményezésének hatályára (időpontjára).
Maga az engedményezés ellenérték fejében történhet, esedékességként pedig a biztosítéki ügynöknek (mint engedményesnek) történő fizetéstől számított rövid határidő írható elő.
Érdemes felfigyelni arra is, hogy a Ptk. 329. § (1) bek. értelmében engedményezés esetén csak a követelést biztosító kezességből és zálogjogból eredő jogok szállnak át, az egyéb biztosítékokból (pl. óvadékból, bankgaranciából) származó jogok nem.
Végül: a biztosítéki ügynöki szerződés megszűnése esetén a jelen alpont szerint alapított zálogjog nem szállhat át az új ügynökre (legfeljebb akkor, ha a biztosítéki ügynök az összes, a szindikált kölcsönszerződéssel kapcsolatos jelenlegi és jövőbeli követelését engedményezi az új biztosítéki ügynökre, ami viszont a hitelezői szindikátusból való teljes kilépést feltételezi), emiatt célszerű olyan ügynököt kijelölni, aki ezt a tisztségét a kölcsön teljes tartama alatt megtartja.
3.5. A biztosítéki ügynök, mint önálló zálogjog jogosultja
Az is lehetséges, hogy a zálogkötelezett és a biztosítéki ügynök önálló zálogjogot alapítanak. Ezzel kapcsolatban visszautalok az I.3.3. alpontra.
3.6. A biztosítéki ügynök, mint hitelező
A gondolatsor lezárásaként: nem kizárt az sem, hogy a biztosítéki ügynök legyen (a hitelezők javára eljáró bizományosként) a kölcsönszerződést és a zálogszerződést a hitelezői oldalon kizárólag megkötő fél.
4.1. Javasolt Ptk.-módosítás. A jelen III. pontban részletesen kifejtettekre tekintettel javaslom az ún. biztosítéki jogtulajdonos intézményének bevezetését, még annak ellenére is, hogy az első látásra egyszerű törvénymódosítás számos buktatót rejt magában, ami nem hagyható figyelmen kívül. Az intézmény jelentősen megkönnyítené a jogalkalmazók dolgát, az alapul szolgáló szabályozás számos rendelkezését pedig a gyakorlatban csak kivételes esetekben kellene alkalmazni.
(a) Szándékosan említettem biztosítéki jogtulajdonost zálogjog-tulajdonos helyett. Ha ui. zálogszerződés megkötését lehetővé tenné a Ptk. módosítása az alapköveteléssel nem rendelkező személy részére, nincs elvi indoka annak, hogy ugyanezt ne kellene megengedni egyéb biztosítékok tekintetében. Az általam javasolt törvénymódosítás a biztosítéki engedményezésre és az önálló zálogjogra amiatt nem terjed ki, mert ilyen szerződést a bizomány szabályai szerint a biztosítéki ügynök a többi hitelező javára a jelenleg hatályos szabályozás szerint is megköthet. A biztosítéki jogtulajdonos a bizományos egy speciális változata lenne. Azért a bizományosé, mert ilyen módon lenne biztosítható az alapkövetelés és a biztosíték között legalább a közvetett kapcsolat és ezzel a járulékos jelleg megőrzése. A biztosítéki jogtulajdonos lényegében egy, a hitelező és a biztosítéki jog kötelezettje közötti közvetítő lenne, a biztosítéki jogot a hitelezők javára de a saját nevében "tartaná". Annak érdekében, hogy a gyakorlatban könnyebben kezelhető legyen az intézmény, annak kikötésére csak akkor lenne lehetőség, ha azonos szerződés alapján követeléssel rendelkező valamennyi jogosult megkötné a vonatkozó bizományosi szerződést.
Rendezendő továbbá az, hogy (i) mi a követendő eljárás abban az esetben, ha a biztosítéki jogtulajdonos jogutód nélkül megszűnik vagy a biztosítéki jogtulajdonos megbízásáról szóló bizományosi szerződés szűnik meg; és (ii) ki lehet biztosítéki jogtulajdonos. Tekintettel arra, hogy méltányolható érdek fűződik ahhoz, hogy a biztosítéki jogtulajdonos jogutód nélküli megszűnése minél kisebb valószínűséggel következzen be, továbbá arra, hogy főleg szindikált hitelszerződéseknél kerülhet sor a gyakorlatban az intézmény igénybevételére, indokoltnak tűnik, hogy csak hitelintézet lehessen biztosítéki jogtulajdonos. Bonyolultabb az (i)-ben felvetett kérdés törvényi rendezése. Erre vonatkozóan egy (A) és egy (B) változatot is felvetek; ezektől eltérő koncepció alkalmazásának is helye lehet.
Mindez pl. a következő törvénymódosítással lenne lehetséges (a szöveg természetesen pontosítandó):
"(1) Szerződést biztosító mellékkötelezettségre vonatkozó szerződést - tekintet nélkül arra, hogy az a jelen törvény XXIII. fejezetében szabályozott biztosíték vagy sem - bizományos (mint biztosítéki jogtulajdonos) harmadik személyek) javára akkor is megköthet, ha a saját nevében ilyen szerződés megkötésére a jelen törvény egyéb rendelkezései értelmében nem lenne jogosult, feltéve, hogy a megbízók) a saját nevében (nevükben) a bizományos által megkötendő szerződést önállóan (több megbízó esetén együttesen) a jelen törvényben foglaltak szerint megköthetné(k). A biztosítéki jogtulajdonos jogait a biztosított követelés jogosultja személyében bekövetkezett változás nem érinti. Biztosítéki jogtulajdonos csak hitelintézet lehet. Biztosítéki jogtulajdonos megbízására csak a szerződés alapján vagy arra tekintettel biztosítandó követelések valamennyi jogosultja jogosult.
(2) - A változat: Ha a biztosítéki jogtulajdonosi szerződés megszűnik vagy a biztosítéki jogtulajdonos jogutód nélkül megszűnik és a követelés jogosultja egy személy, a biztosítéki jogtulajdonos által megkötött valamennyi biztosítéki szerződés a követelés jogosultjára száll át. Ha a követelés jogosultja több személy, a követelések jogosultjai 15 napon belül kötelesek újabb biztosítéki jogtulajdonossal megállapodni és valamennyi itt említett biztosítéki szerződés az újabb biztosítéki tulajdonosra száll át. A 15 napos határidő eredménytelen eltelte esetén a biztosítéki tulajdonost megillető valamennyi biztosítéki jog azonnali hatállyal megszűnik.
(2) - B változat: A biztosítéki jogtulajdonosi szerződés nem mondható fel. A biztosítéki jogtulajdonos jogutód nélküli megszűnése esetén a biztosítéki, jogtulajdonost megillető valamenynyi biztosítéki jog a követelések) jogosultja(i) ellenkező megállapodása hiányában a biztosítéki jogtulajdonos felszámolója, illetve végelszámolója által kijelölt hitelintézetre száll át. A kijelölt hitelintézet a biztosítéki jogtulajdonosi megbízást a korábbi biztosítéki jogtulajdonossal azonos feltételekkel köteles ellátni. Ha a biztosított követelés(ek) jogosultjai között hitelintézet is található, újabb biztosítéki jogtulajdonosként csak ilyen hitelintézet jelölhető ki. A jogosultak .személyéről a felszámoló (végelszámoló) kérésére a biztosított követelés(ek) kötelezettje köteles 15 napon belül tájékoztatást adni. A téves vagy késedelmes tájékoztatásból származó károkért a követelés kötelezettje a vétkességére tekintet nélkül felelős; felelőssége alól csak akkor mentesül, ha bizonyítja, hogy a tájékoztatási kötelezettségét elháríthatatlan külső ok miatt nem tudta teljesíteni.
(b) A biztosítéki jogtulajdonos intézményének bevezetésével kapcsolatban megválaszolandó még az az alapkérdés is, hogy a biztosíték érvényesítésére (azaz: nem a biztosított követelés érvényesítésére) a biztosítéki jogtulajdonost, a hitelezőket vagy mindkettőt fel kell-e jogosítani. A válasz jogpolitikai döntéstől függ. Véleményem szerint mindegyik lehetőséget meg kellene hagyni.
(i) Ha a biztosított követelés jogosultjai a biztosítéki jog érvényesítésének lehetőségét maguknak is meg kívánják hagyni, erre vonatkozó kifejezett feljogosítás szükséges a Ptk.-ban. Ui. a zálogjogot, óvadékot stb. a jelenlegi szabályozás alapján csak a biztosítéki jog jogosultja érvényesítheti; a biztosítéki jogtulajdonos alkalmazása esetén viszont nem a hitelező a biztosítéki jogok jogosultja. Feltéve, hogy - az I.4.1.1. (c) alpontra tekintettel - a jövőben zálogjog érvényesítése esetén erre szükség lesz, rendezendő, hogy végrehajtási záradékolásra ebben az esetben milyen okirat(ok) alapján kerülne sor.
(ii) Egyszerűbb megoldásnak tűnik, ha a biztosítéki jogtulajdonos maga érvényesíti a hitelezőket a biztosítéki szerződés alapján megillető jogokat. Bírósági végrehajtási eljárás esetén ez gyakorlatilag a perbizomány jelenleg ismeretlen intézményének bevezetését jelentené.
(c) A biztosítéki jogtulajdonosi intézményre tekintettel egyéb jogszabályok is kiegészítendőek, így pl.:
- a Cst.-ben rendezendő, hogy a hitelező a biztosítéki jogtulajdonosra utalással érvényesítheti a zálogjoggal, óvadékkal biztosított jogait;
- az ingatlannyilvántartási törvényben és a Korm. rendeletben rendezést igényel, hogy milyen okirat alapján jegyezhető be a biztosítéki jogtulajdonos a zálognyilvántartásba, hogy mi a bejegyzés szövege;
- a Vht.-ben rendezendő, hogy abban az esetben, ha a követelés jogosultjai kívánnak végrehajtható okirat (pl. jogerős fizetési meghagyás) birtokában végrehajtást kezdeményezni, a biztosítéki jogtulajdonos a biztosítékokkal érintett vagyontárgyak (lénye-
gében a zálogjoggal lekötött vagyon) tekintetében az eljárásba bevonandó-e, továbbá az is, hogy ha a biztosítéki ügynök kíván végrehajtási eljárást kezdeményezni a hitelezők mint megbízók által átadott végrehajtható okirat alapján, ennek mi a módja.
(d) Bár nem a jelen írás tárgya, csupán felhívom a figyelmet, hogy a Ptk. 292. § (2) bek. második mondata már elavult; kölcsönszerződés tekintetében a tiltás feloldása lenne indokolt. ■
Lábjegyzetek:
[1] Dr. Christ Norbert ügyvéd
Visszaugrás
