Az ombudsmanok feladatköre szerte a világban újabb és újabb speciális felelősségi területekkel bővül, amelyek közül kiemelkedik a gyermekek jogainak[1] védelme. A gyermeki jogok védelmének intézményrendszerében pedig egyre jelentősebb szerepet kapnak az ombudsman-intézmények. Mindkét, egyébként - amint láthatjuk - összetalálkozó tendencia tetten érhető hazánkban is.
Az alábbiakban először bemutatjuk, hogyan ösztönzik egyre inkább nemzetközi szinten az államokat arra, hogy biztosítsák a gyermekek jogainak ombudsmani védelmét, majd számba vesszük azokat az igen változatos szervezeti és hatásköri megoldásokat, ahogyan az egyes országok eleget tesznek ennek az elvárásnak. A gyermeki jogok hazai védelme kapcsán elemezzük, hogy a magyar jogrendszer milyen módon rendelkezik az országgyűlési biztosoknak e téren játszott szerepéről, illetve hogy ennek gyakorlati megvalósításában milyen irányokat lenne indokolt követni.
1. A kilencvenes évektől - párhuzamosan a gyermeki jogok nemzetközi védelmének erősödésével - a nemzetközi közösség egyre inkább támogatja, hogy az egyes államok a gyermekek védelme érdekében nemzeti emberijog-védő intézményeket, különösen gyermekjogi ombudsman-intézményeket hozzanak létre. A gyermeki jogok történetében mérföldkőnek tekintett, e jogok nemzetközi alapdokumentumaként számon tartott, az ENSZ keretében 1989-ben elfogadott New York-i Egyezmény[2] megszületését követően számos nemzetközi dokumentum tűzte ki ezt a célt.
Maga a New York-i Egyezmény 4. cikke kimondja: "Az Egyezményben részes államok meghoznak minden olyan törvényhozási, közigazgatási vagy egyéb intézkedést, amelyek az Egyezményben elismert jogok érvényesüléséhez szükségesek. Amennyiben gazdasági, szociális és kulturális jogokról van szó, ezeket az intézkedéseket a rendelkezésükre álló erőforrások határai között és szükség esetén, a nemzetközi együttműködés keretében hozzák meg." A gyermekek jogainak védelmével (is) foglalkozó ombudsman-intézmények létrehozását - az Egyezmény kifejezett rendelkezésének hiányában is - az egyik olyan módnak tekinthetjük, ahogyan az államok teljesítik a 4. cikkben foglalt kötelezettségüket. Az ombudsman-intézmények alapvető funkciója, hogy kivizsgálják a polgároknak a közigazgatási hatóságokkal szembeni panaszait, vagy saját kezdeményezésű vizsgálatokat folytassanak; ennek alapján kezdeményezzék az okozott sérelem orvoslását, valamint - ha indokolt - az egyedi ügyön túlmutató, általános jellegű javaslatokat is megfogalmazzanak.[3] Az ombudsmani hivatalok e feladatok ellátásával a gyermeki jogok érvényesítéséért tesznek, érvényesülésük ellenőrzését végzik.
A Gyermek Jogainak Bizottsága (a New York-i Egyezményben vállalt kötelezettségek teljesítését ellenőrző szerv) szintén ösztönzi a gyermekjogi ombudsmanok és hasonló szervek működését.[4] Az egyes országjelentések nyomán már tevékenységének kezdetétől javasolta a tagállamoknak az egyezmény érvényesülését előmozdító, alkalmazását ellenőrző független szervek, így gyermek-ombudsmanok létrehozását. Elvárásait 2002-ben egy általános állásfoglalásban rögzítette, amely szerint a Bizottság az egyezmény - fentiekben idézett - 4. cikkében foglalt kötelezettség teljesítésében fontos szerepet tulajdonít ezeknek a mechanizmusoknak, és üdvözli a számos tagállamban már működő független ellenőrző, köztük gyermekjogi ombudsman-intézményeket, egyúttal ilyenek létrehozására bátorítja azokat az országokat, ahol ez még nem történt meg.[5]
Az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése is több, a gyermekjogi ombudsman-intézményt is érintő ajánlást fogadott el. Az 1121 (1990) számú, a gyermekek jogairól szóló ajánlása szerint minden tagállamnak meg kell fontolnia egy speciális gyermekjogi ombudsman-intézmény létrehozatalát, amely tájékoztatja a gyermekeket jogaikról, tanácsot adhat számukra, továbbá közbenjárhat az érdekükben és nevükben jogi lépéseket is tehet. Az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése 1286 (1996) számú, az európai gyermekstratégiáról szóló ajánlásának szintén egyik központi eleme a tagállami ombudsman-intézmények létrehozásának ösztönzése, amelyeknek garantálni kell a függetlenségét, a gyermekek életének javításához szükséges hatásköröket, és könnyen hozzáférhetőnek kell lenniük. Az európai gyermekjogi ombudsman felállításáról szóló, 1460 (2000) számú ajánlás felhívja a tagállamokat arra, hogy amennyiben még nem rendelkeznek ilyen szervvel, úgy hozzanak létre nemzeti gyermekjogi ombudsman-intézményt. 2002-ben az 1551-es számú ajánlás megismételte az előzőeket.
Végül érdemes megemlíteni, hogy az Európai Unió szintén szorgalmazza a gyermekjogi ombudsman-intézmények létrehozatalát. Az Európai Parlament 1992-ben elfogadott határozatában arra hívta fel a tagállamokat, hogy nemzeti szinten hozzanak létre gyermekjogi ombudsman-intézményt, amelynek feladata, hogy a gyermekek kéréseivel és panaszaival foglalkozzon, ellenőrizze a gyermekek védelmére vonatkozó jogszabályok érvényesülését, információt és útmutatást adjon a közhivatalok számára annak érdekében, hogy munkájukban tiszteletben tartsák a gyermekek jogait.[6]
2. A gyermekjogi ombudsmani feladatok ellátásának változatos megoldásaival találkozhatunk.[7] Az egyes országokban különböző jogállású szervekre bízzák ezt a funkciót, amelyeket eltérő szerepekkel, illetve hatáskörökkel ruháznak fel.
A gyermekjogi ombudsman-intézmények funkciója speciális, más, sokszor több mint a hagyományos ombudsmani feladatkör. Amint azt korábban már meghatároztuk, a biztosok tradicionálisan olyan panaszkezelő mechanizmust működtetnek, amelynek során a polgároknak a - széles értelemben vett - közigazgatás eljárását, intézkedését, mulasztását kifogásoló kérelmeit fogadják, azokat széles információs bázisukat felhasználva kivizsgálják, és ajánlást fogalmaznak meg a feltárt sérelem orvoslására.
Ez a hagyományos értelemben vett ombudsmani feladatkör azonban a gyermekjogi biztosok esetében nem játszik kizárólagos, illetve sokszor nem játszik elsődleges szerepet. A gyermekek kiszolgáltatott helyzetére, gyenge jogérvényesítő képességükre figyelemmel nagyobb jelentőségre tesz szert a biztosoknak az az egyébként csupán kiegészítő jellegű jogosítványa, hogy eljárásaikat nemcsak panasz alapján, hanem saját kezdeményezésükre, hivatalból is megindíthatják. Szintén előtérbe kerül az a lehetőség, hogy kezdeményezéseik, ajánlásaik nem pusztán a jogalkalmazás által előidézett egyedi jogsérelem orvoslására irányulhatnak, hanem általános jellegű, rendszerszerű hiba feltárása esetén átfogó reformokat javasolhatnak, amennyiben pedig a jogalkotás hibáját tárják fel, javasolhatják jogszabályok megalkotását, módosítását is. Ugyancsak nagyobb jelentőséggel bír az az ombudsmani szerepkör, amelynek keretében az ismétlődő panaszok, rendszerszerű problémák okainak a felderítését célozva átfogó jellegű vizsgálatokat folytatnak. A gyermekjogi biztosok feladatai között kiemelkedő hangsúlyt kapnak az általános intézkedések, reformok, új szabályozások javaslatára vonatkozó hatáskörök. Hasonlóan fontos a biztosok jogismeretet előmozdító, jogtudatosító szerepköre, amely a gyermekek, családok, szakemberek, hatóságok, illetve általában a közvélemény gyermekjogokkal kapcsolatos ismereteinek bővítését, a gyermekjogok iránti érzékenységük növelését szolgálja.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
