A Pécsi Tudományegyetem "80 éve Pécsett" c. tudományos emlékülésén, 2003 szeptember 17-én Ujváry Gábor kanditátus, a Balassi Bálint Intézet főigazgatója "Konzervatív reformok a neobarokk világban" című előadásában - amelyben a két világháború közötti időszak történetét ismertette - az egyetem kiemelt 3-4 legfontosabb eseménye között említette a Pécsi Egyetemi Kisebbségi Intézet[1] megalakítását, működését. Az intézet létrehozója, Faluhelyi Ferenc 1886 október 29-én született Nagyváradon Szövényi Ferenc néven. Atyja családját elhagyva fia édesanyjával Pécsett telepedett le, s itt élt élete végéig. Gyermekként a Ciszterci Rend Főgimnáziumának tanulója lett (1897/98-1904/05 között), és tanulmányi ideje alatt "a kifogástalan tanuló" minden évben jutalomban, ösztöndíjban vagy egyéb díjban részesült. Kiváló képességeit, szorgalmát korán megmutatta.[2]
Érettségi után a Pécsi Püspöki Jogakadémia (joglyceum) hallgatója lett. Jó szereplését folytatta. Kibontakozott szervezőkészsége, megnövekedett aktivitása. Akadémiai hallgatóként tanújelét adta szociális érzékének. Mint IV. éves hallgató, a Nemzeti Szabadtanítás Pécsi Egyesülete Szabadiskolája keretében előadást tartott a Széchenyi Szövetség tagjaként. Részt vett a Széchenyi Szövetség alapításában is, amelynek később is tagja maradt.
Foglalkozott a "Pécsi Jogász Ifjúság Társadalmi Körének" alapításával is. Megírta "Irányelvek" című elképzelését 1907-ben. Széles körű érdeklődését igazolta figyelemre méltó vizsgálódása a marxizmus témakörben. Előadásokat tartott "A Kommunista Kiáltvány", "Engels Frigyes és Marx Károly élete", "A Marxizmus" címmel. 1908-ban foglalkozott a "Leninizmus kérdéseivel". E témakörhöz tartozik a Pécsi Szabadiskola előadójaként három előadása "A munkáskérdésről" 1916-ban.[3]
Joglyceumi tanulmányai után a budapesti Tudományegyetemen avatták jogtudományi (1911), majd később államtudományi (1914) doktorrá. Jogtudományi doktorrá avatása után bírósági joggyakornokként, illetve törvényszéki jegyzőként a bíróságnál helyezkedik el. Nem mindennapi közleményben adja ezt tudtul a helyi lap: "Balogh Ernő kir. ítélőtáblai elnök Faluhelyi (Szövényi) Ferenc ügyvédjelöltet a nagykanizsai kir. járásbírósághoz dijjas joggyakornokká nevezte ki" ... "miután egy kiváló fiatalembernek gratulálunk, azt hisszük velünk érez sok szülő, hogy gyerekének magántanára volt. A legközelebbi viszontlátásra."[4] Szokatlan és sokatmondó, hogy egy a pályája kezdetén induló fiatalembert ilyen szavakkal méltatnak. A híradásban először szerepel Faluhelyi névvel, mert nagykorúsága elértével ekkor változtatta meg nevét.
Érdeklődési köre tovább bővül. A munkája közben eléje kerülő jogeseteket elemezte, javasolta megoldásukat. A korszak valamennyi jelentős jogi folyóiratában közölt cikkeket: Magyar Jogélet, Jogtudományi Közlöny, Bűnügyi Szemle, Gyermekvédelem stb.[5] Nagyon érdekelte a fiatalok helyzete, a győri Patronage Egyesületnek titkára is volt, Pécsett a Katholikus Patronage Egyesület püspöknádasdi Julianeum fiú javító-nevelő intézetnek általános felügyelője. A fiatalok védelmét valláserkölcsi alapon igyekezett megszervezni. Ügyvédjelöltként (1910-11) 1910-ben tartotta meg első védőbeszédét egy gyilkossági perben. tevékenyen részt vett a pécsi keresztény "socialis" mozgalomban is. Ebben az időben erősödik meg szociális irányú irodalmi munkássága.
1914 október 22-én Zichy Gyula pécsi megyés püspök kinevezte a Püspöki Joglyceum "Politika, Magyar közjog, Nemzetközi jog és Jogbölcselet nyilvános rendkívüli tanárává. Ezzel megtalálta végleges helyét. Esküjét világi és egyházi személyek előtt a Székesegyházban 1914 november 14-én tette le. A hallgatóknak a Jogakadémia igazgatója személyesen mutatta be és Faluhelyi a bemutatás után azonnal megkezdte előadásait. Ekkor 28 éves.
Új feladatot jelentett számára 1914-15-ben a magyar államjog, jogbölcsészet, filozófia és politika tantárgyak előadásainak tartása, jegyzetek készítése. Emellett a világháborúban eltűnt egyik tanártárs helyett anyagi büntetőjogot és a következő tanévben, 1915-16-ban büntető eljárásjogot is előadott. Új témaként több tanulmányban - főként a helyi napilapban - éveken át foglalkozott a női egyenjogúság kérdésével és erősen foglalkoztatta "a világbéke" múltja és jelene. Tevékeny részt vállalt továbbra is társadalmi egyesületek munkájában. A Szociális Misszió Társulat helyi szociális iskolájának megalapítója és vezetője volt (1917-ben). Ezekben az években a nemrégen alapított "Dunántúl Napilap és Nyomda Rt." igazgatóságának aktív tagja. 1920 tavaszán az akkor alakult "Pécsi Tudományos, Irodalmi és Művészeti Társaság" választmányi tagja lett. 1920-21-ben, Pécs szerb megszállásának utolsó évében megalapította a Jogakadémia hallgatóinak Nagy Lajos Bajtársi Egye-
- 18/19 -
sületét. Tudományos életének jelentős állomása 1921, illetve 1922. A Budapesti Tudományegyetemen nemzetközi jogból egyetemi magántanárrá képesítették 1921-ben. Megjelent magántanári képesítése alapjául szolgáló egyik főműve: Az örök semlegesség és világháború.[6] A mű megírásában nagyon zavaró volt, hogy a forrásművek jelentős részét a püspöki könyvtár elrekvirált részeként a szerbek elvitték. Bécsből kellett forrásmunkákat pótolni.
1922 augusztus 24-én a Pozsonyból Pécsre költözött Erzsébet Tudományegyetemen a nemzetközi jog rendes tanárává nevezték ki. Legfőbb feladata immár a nemzetközi jog művelése és oktatása lett. 1923-ban a pozsonyi egyetemet Pécsre költöztető Kérészy Zoltán rektor őt bízta meg azzal, hogy "megfelelő hivatalos helyiségeket rendezzen be" az egyetem (Rákóczi út 80. alatti) központi épületében. 10 év múlva pedig helyettes miniszteri biztosként 3 éven át vezette a Jogi Kar Irányi Dániel téri (a mai épületegyüttes keleti szárnya) építési adminisztrációját. A háború befejeztével, a trianoni békeszerződés megkötésével részben új útra terelődött munkássága.[7] Ekkor jelent meg munkájában a kisebbségi kérdés.
Kisebbségi intézet alapításának gondolata az egyetem Pécsre helyezése, a rendszeres egyetemi és szervezett oktató munka kialakulása után hamar felmerült. Faluhelyi Ferenc Nemzetközi Jogi Intézetében is (kezdettől fogva "Intézet" megjelöléssel szerepelt) aktivitásának megfelelően pezsgő életet indított. Intézeti szemináriumának Pécsett elhelyezkedett végzett hallgatói rendszeres résztvevői maradtak. Kezdő joghallgatóként így találkoztunk Regős Ferenc, Schneider Béla, később magántanár Polzovics Iván és még több ismertté vált személlyel. A trianoni békeszerződéssel kapcsolatban egyik sokat vitatott téma lett a Nemzetek Szövetségének munkája s kapcsolódóan a kisebbségi kérdés is. Szekfű Gyula írja erről a korról: "nemzeti társadalmunk alig ismeri a szomszéd államokban élő magyarság kisebbségi sorsát, alig érdeklődik valóságos bajai iránt, kulturális fejlődése iránt is közömbösséget tanúsít.[8] Az évtized második felében határozott elképzelés lett egy kisebbségi intézet létrehozásának a szüksége. A szervezés mind határozottabb formát öltött és az évtized végén a nyilvánosság előtt is jelentkezett.
1928 április 23-án az éppen Magyarországon tartózkodó Carnegie Endowment kiküldöttjéhez, Suzallo Henrik egyetemi tanárhoz fordult Faluhelyi, hogy egy intézet létesítéséhez támogatását megszerezze. Tanulságosak az "Appendix - Memorandum on the Organisation of a Hungarian Institute of Minorities to professor H. Suzallo, European Representative of the Carnegie Endowment" c. beadvány következő megállapításai. A nemzeti kisebbségek védelmének gondolata egyike a háborút követő idők legélőbb és legfontosabb problémájának. A békekötések óta állandóan két formában jelentkezik: egyrészt mint nemzetközi jogi kérdés, másrészt az egyes államokban mint a hatalmi politika kérdése. Helyes és megnyugtató megoldás keresése és megtalálása egyedül Európában több mint negyvenmillió kisebbségi sorsban élő ember érdeke.
A kisebbségi kérdésekkel való foglalkozás tehát elsőrangú kötelessége egyrészt a jogtudományok művelőinek, másrészt az egyes népek politikusainak is. Ide vonatkozó tudományos vizsgálódás céljára eddig három európai államban alakult külön intézet: a németországi Deutsches Ausland Institut (Stuttgart), az ausztriai Institut für Statistik der Minderheitsvölker (Bécs) és a lengyelországi Forschungsinstitut für Minderheiten (Varsó).
Hiányzik tehát még mindig Európában az a tisztán tudományos intézet, amely a kisebbségi kérdést összes vonatkozásaiban vizsgálat tárgyává tenné. Magyarország a háború előtt par excellence nemzetiségi állam volt, a háború után viszont három és félmillió magyar él kisebbségi sorsban. A magyarságot tehát elsőrendűen érdekli ez a kérdés.
Kérjük Professzor Urat, hogy előterjesztésünket tegye magáévá és jutassa el a Carnegie alapítvány illetékes tényezőihez azzal a kéréssel, hogy egy ilyen intézet megszervezésével nagyobb összeggel járuljon hozzá, figyelembe véve azt a tényt, hogy Európa dél-keletén mintegy tizenöt-húszmillió ember boldogsága függ a kisebbségi problémák objektív megítélésétől, megismerésétől és ezen alapuló helyes megoldásától.[9]
Az 1928 április 23-i beadvány aláírói prof. Faluhelyi Ferenc a pécsi egyetem Nemzetközi Jogi Intézetének igazgatójaként és dr. v. Nagy Iván előadó. - Az akció eredménytelenül zárult.
1928 márciusában az egyetem Jogi Karának Nemzetközi Jogi Intézetében egy kisebbségi intézet felállításáról szóló tervezet készült az intézet szervezetét, feladatait és működési irányát tárgyalva. Ezt követően az év decemberében (14-én) a Magyar Külügyi Társaság több vezető tagjának, valamint más szakférfiaknak a bevonásával tartott ankéton vitatták meg a teendőket. 1929 január 23-án szűkebb körű értekezlet tárgyalta az előterjesztést. A résztvevők a kisebbségi problémával tudományosan, irodalmilag vagy gyakorlatilag foglalkoztak. Ezen a tárgya-
- 19/20 -
láson kialakult a Magyar Kisebbségi Intézet szervezésére vonatkozó tervezet. Eszerint az Intézet valamelyik egyetem jog- és államtudományi karán létesülne és fenntartásában a közoktatásügyi kormányzat, az MTA és a külön létesítendő, az intézet barátaiból álló társadalmi szervezet venne részt. Apponyi Albert mondotta: "örömmel és hálával, elismeréssel honorálhatjuk a pécsi egyetemnek ezt a kezdeményezését, amelynek részletes kidolgozását a pécsi egyetem kezdeményezéséből és a Külügyi Társaság arra hivatott egyéneiből álló bizottságra kellene bízni.[10] Ezen az értekezleten a Magyar Külügyi Társaság tanácstermében részt vettek: Lukács György elnök, Gratz Gusztáv, Eöttevényi Olivér, Danilovics Pál miniszteri tanácsos, Faluhelyi Ferenc, v. Nagy Iván dr., Horváth Jenő, Zichy Ernő, Fiedler Sándor, Szabó Pál dr. Pécs, Drucker György dr. Előadó ez alkalommal is Faluhelyi Ferenc. Mindjárt "in merito" tárgyal és a szervezési irányelveket ismerteti, nyitva hagyva a kérdést, hol legyen az Intézet. Alapgondolata, hogy egyetemi intézet legyen és javasolja, az Intézet fenntartását vállalja az állam, illetve a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium, az MTA és a Kisebbségi Intézet Barátainak Egyesülete. Egy-két állást az állam ad, a kiadványok, könyvtár dotálására az Akadémia vállalkozik, minden egyébre az alakítandó egyesület hivatott.
1929 február 6-án került sor a harmadik ankétra. Apponyi Albert vezetésével hattagú szűkebb kör előtt Faluhelyi Ferenc olvasta fel a vallás- és közoktatásügyi miniszterhez, Klebelsberg Kunóhoz intézendő, a pécsi egyetemi Nemzetközi Jogi Intézet által kidolgozott memorandumtervezetet. Az ankéton részt vett Kovács Alajos (Statisztikai Intézet igazgatója), Márffy Aladár, Krisztics Sándor (egyetemi tanárok), Matheovics Ferenc (Pécs), késve érkezett gróf Teleki Pál, akinek kedvéért elismételve az addig elmondottakat hangsúlyozta, hogy "törekvései nincsenek a pécsi egyetemhez kötve, bár boldog lenne, ha valamikor vele kapcsolatban létesülne.[11] Teleki Pál elmondta "évek óta várja, hogy ilyen intézmény keletkezzék". "A programhoz nincs hozzátenni valója, az olyan bő, hogy inkább elvenni valója volna. Az intézetnél nem annyira a kutatómunkára fektetné a fősúlyt, mint inkább az anyag összegyűjtésére és az ifjúság ilyen irányú speciális nevelésére"..."a kisebbségi intézet létesítését célszerűnek tartja, mint egyetemi intézetet, amely a kutatás különböző anyagait felhasználja és rámutat a hiányokra, amelyeket a tudományos kutatás kipótol...Már régen kellett volna történnie egy ilyen intézet felállításának. Melegen üdvözli Faluhelyi professzort és törekvéseiben szívesen melléáll."[12]
Az Emlékirat hat pontban foglalkozik a feladatokkal. Az 1. pont a kisebbségek nemzetközi jogvédelmének külföldi gyakorlatával és a magyar részről való termékenyebb előrevitel szükségességével. A 2. pont szerint egy ilyen intézet felállítását nemzetpolitikai célkitűzések is indokolják. A 3. pont szerint az intézet kisebbségi kérdésekkel csak tudományosan foglalkozni kívánóknak lenne munka- és oktatóhelye. A 4. pont szerint az intézet külpolitikai akcióknak is jelentős támasza lenne. Az 5. pont az intézet szervezeti rendszerét, a 6. pedig a fenntartási elképzeléseket taglalja.[13] Az Emlékiratról készített kiadványt maga Faluhelyi Ferenc harangozta be a Budapesti Hírlap vezércikkében.[14]
A gondosan előkészített akciónak egyelőre konkrét eredménye nem lett. Következett még néhány újabb akció. Így 1930 elején elkészítették egy Magyar Kisebbség-jogi Társaság alapszabályának tervezetét, amit elküldtek a Dunántúl felsőházi tagjainak és országgyűlési képviselőinek. 1930 január 3-án Turi Béla országgyűlési képviselő interpellált a házban Magyar Egyetemi Kisebbségi Intézet felállítása érdekében, valamint a baranyai és dunántúli képviselők, felsőházi tagok a vallás- és közoktatásügyi miniszterhez fordultak intézet felállítását szorgalmazva.[15] 1930 májusában a Nemzetközi Jogi Intézet az Egyetem Tanácsához terjesztette kérelmét, tegye magáévá egy Magyar Egyetemi Kisebbségi Intézet gondolatát. A Jog- és Államtudományi Kar vélelmezése, a Hittudományi, Orvosi és Bölcsész Kar hozzájárulásával az Egyetemi Tanács felterjesztést tett e tárgyban a vallás- és közoktatásügyi miniszterhez.
Intézkedések elmaradását látva, a helyzetet értékelve Faluhelyi megállapítja: "a közben reánk szakadt gazdasági nehézségek közepette ennek a nagy jelentőségű magyar intézménynek a megteremtése mindmáig késett és napjaink gazdasági válsága közepette nem is remélhető...elhatároztam, hogy a Pécsi Egyetem Jog- és Államtudományi Karának kebelében működő és immár hatéves múltra visszatekintő Nemzetközi Jogi Intézetének külön Kisebbségi Osztályát megalakítsam.[16] Faluhelyinek eme megnyilvánulását a tapasztalt jelenségek mellett talán belső értesülések is alátámasztották. Az intézet létesítése érdekében eddig mutatott aktivitását azonban csökkenthette, erősen visszavethette, hogy 1932-ben a Jogi Kar új épületrésze építési munkáinak vezetésében a vallás- és közoktatásügyi miniszter Faluhelyire irányító szerepet bízott. Ez a munka is újabb feladatokat rótt rá tárgyalások, minisztériumi látogatások formájában. Tény, hogy az építkezések befejeztével aktivitása ismét megnőtt.
1934-ben Millöcker Rezső debreceni egyetemi tanár a Magyar Revíziós Liga elnöki tanácsa előtt felvetette egy erdélyi néprajzkutató intézet felállításának a tervét. A javaslat véleményezésre Faluhelyi
- 20/21 -
Nemzetközi Jogi Intézetéhez került. Véleményének meghallgatása után az MTA főtitkárához fordultak újból egy Magyar Kisebbségi Intézet felállítása érdekében. Majd erőteljesebb megmozdulások következtek. 1935 áprilisában az egyetemi ifjúság memorandumot nyújtott be a Jogi Karhoz Kisebbségi Intézet felállítását szorgalmazva. Bozóky Géza dékánt a Turul Szövetség három, az Emericana és DEFHE (Délvidéki Egyetemi és Főiskolai Hallgatók Egyesülete) két-két tagja küldötttségileg kereste fel, kérve a Jogi Kar tanári testületét, hasson oda, hogy legalább az 1935-36. tanévben állítsák fel a Kisebbségi Intézetet a Kar keretén belül. (Faluhelyi kapcsolata az akcióhoz annyiban is vélelmezhető, hogy ő volt a DEFHE tanárelnöke.)[17]
Májusban a Nemzetpolitikai Társaság vitaestjén Faluhelyi nagyszámú hallgatóság előtt beszélt az intézet megalapítása érdekében. Az előadás után a Társaság elnöke, Gosztonyi Elemér mérnök határozati javaslatokat terjesztett elő, amely szerint a Társaság az Intézet Pécsett történő sürgős elállításáért érintkezésbe lép budapesti központjával.[18] Az Egyetem Tanácsa május 29-én újból elhatározta, hogy a Kisebbségi Intézetnek felállítása érdekében előterjesztést tesz a vallás- és közoktatásügyi miniszterhez.
Végül is 1936-ban alakult meg a Pécsi Egyetemi Kisebbségi Intézet. Az igazgató beszámolója szerint: "1936 februárjában igazgatásom alatt megszervezte és megkezdte működését azoknak a célkitűzéseknek megvalósítására, amihez az előmunkálatokat 1928-ban megindítottam."[19] Az Intézet az engedélyezés időpontjában valójában már működött. Ez ugyan lényegében ekkor még csak az egyetemi szemináriumi munkát jelentette, úgyhogy Faluhelyi Ferenc az 1935-36-os tanévtől kezdve két szemináriumot is vezetett. Az 1935-36-os tanévben az I. és II. félévben (szemeszter) még csak Nemzetközi jogi és diplomáciai szemináriumot hirdetett heti 2 órában. A félévi tanári igazolásban "kisebbségi intézeti munkát végzett" szöveg szerepelt, 1936-37 első félévétől már Nemzetközi jogi és diplomáciai szeminárium 2 óra, Kisebbségi szeminárium 2 óra került meghirdetésre. Az utóbbit bármelyik évfolyam hallgatója felvehette.
A Pécsi Egyetemi Kisebbségi Intézet megalakulásával egyidejűleg Budapest, Debrecen és Szeged Jog- és Államtudományi Karán is alakult ilyen intézet. Budapesten Kisebbségi Jogi Intézet Kenéz Béla, Debrecenben Kováts Andor és Szegeden Búza László egyetemi tanárok igazgatásával. Ezek egyike sem folytatott kifejezetten intézeti jellegű munkát. Tevékenységük főleg az igazgató egyetemi tanárok jogi tanulmányainak megjelentetésében, értékes intézeti folyóirat (Kisebbség-védelem) kiadásában nyilvánult meg.[20]
Az Intézet munkájának irányvonalát szemléltetően mutatja szervezeti szabályzata:
1. § Az Intézet címe: Pécsi Egyetemi Kisebbségi Intézet.
Székhelye: Pécs
Célja: az egyetemi ifjúságnak a kisebbségi kérdések terén tudományos alapon való oktatása és munkáltatása az egyetemes magyarság szolgálatában.
2. § A Kisebbségi Intézet a pécsi M. Kir. Erzsébet Tudományegyetem Jog- és Államtudományi Karának kebelén belül működő intézet, melynek jellege ugyanolyan, mint minden más egyetemi intézeté. Munkakörének betöltésére az Intézet a rendelkezésre álló megfelelő tudományos személyzet és anyagiak arányában igyekszik osztályait fokozatosan kiépíteni.
3. § Az Intézet élén a Jog- és Államtudományi Kar tanárai közül a Kar által kijelölt igazgató áll.
4. § Az Intézet adminisztratív ügyeit az igazgató irányítása és felelőssége mellett egy vagy több tanársegéd látja el.
5. § Az egyes osztályok munkáját egyetemi tanársegéd vagy gyakornok, az irányítását pedig az illető tanszék előadó tanára végzi. Az egyes osztályok vezetésére a Jog- és Államtudományi Kar az igazgató előterjesztésére más karbeli tanárokat is felkérhet.
6. § Az egyes osztályok kiépítésével kapcsolatosan fokozatosan egészítendő ki az Intézet tudományos tanácsa, mely az igazgatóból és az osztályokat irányító előadó tanárokból áll. E tanács feladata minden szemeszter előtt részletes munkatervet kidolgozni, illetve jóváhagyni az egyes osztályok és az egész Intézet számára, összeegyeztetni az osztályok helyes együttműködését, dönteni az Intézet nyilvános előadásairól, meghívni a külső előadókat, előterjesztéseket tenni az illetékes szerveknek az egyes kisebbségi fontos problémáknak az Intézet keretein kívül való oktatására, dönteni kiadványokról stb. Az Intézet szervezeti és adminisztratív ügyei azonban nem tartoznak hatáskörébe.
7. § Az Intézet munkaköre kettős:
1/ A csonka-magyarországi kisebbségekkel való foglalkozás,
2/ A szűkebb értelemben vett utódállamok területén élő (főleg magyar) kisebbségek helyzetének feltárása.
8. § A működés területe kétféleképpen osztható fel:
I. Horizontális tagozódás:
1/ a kisebbségi kérdés Magyarországon,
2/ a kisebbségi kérdés jugoszláviai vonatkozásai,
3/ a kisebbségi kérdés romániai vonatkozásai,
4/ a kisebbségi kérdés csehszlovákiai vonatko-
- 21/22 -
zásai,
5/ Nyugat-Magyarország,
6/ a diaszporában élő magyarság,
7/ egyéb kisebbségek.
II. Vertikális tagozódás:
a/ jogi,
b/ statisztikai,
c/ közgazdasági,
d/ szociális (népjóléti),
e/ történelmi,
f/ földrajzi,
g/ kulturális (iskolaügy, tudományos élet, irodalom stb.),
h/ sajtó- és hírszolgálat (rádió, mozgókép stb.).
9. § Az Intézet célját a következőképpen igyekszik elérni:
1/ adatgyűjtemények létesítése,
2/ nyelvi tanfolyamok rendezése,
3/ térképek, grafikonok, kimutatások készítése,
4/ előadások rendezése,
5/ kiadványok előkészítése,
6/ könyvtári beszerzés.
10. § Az Intézet fenntartásáról elsősorban az Egyetem gondoskodik.
Az igazgató többször is kiemelte az intézeti munka ismertetése során, hogy "főcélja az egyetemi ifjúságnak a kisebbségi kérdések terén tudományos alapon oktatása és munkáltatása az egyetemes magyarság szolgálatában. Feladatunknak tekintjük olyan hivatása magaslatán álló generációk kiképzését, amelyek a magyar nemzet-kisebbségek jogi, politikai, kulturális és gazdasági helyzetét, problémáit, valamint ezzel kapcsolatban a kisebbségi problémával összefüggő mindennemű viszonyokat és Európa többi kisebbségeinek jogi és tényleges helyzetét ismerik".[21]
A Szervezeti Szabályzat Faluhelyi személyes fogalmazását bizonyítja kedvelt, több helyütt is alkalmazott, előadásaiban gyakorta használt "horizontális és vertikális tagozódás" kifejezés, valamint a precíz és sallangmentes stílus. Maga a Szabályzat is érzékelteti, hogy a munkafolyamatok átlépik a kizárólag jogi eszmerendszerben való gondolkodást és a tudományok egyéb területének a művelését is szükségesnek ítéli meg. E törekvés magyarázata, hogy az Intézet munkatársai között a jogászok mellett nagy számmal szerepeltek tanárok, történészek, közgazdászok, statisztikusok, sőt filozófusok is.
Jóllehet az Intézet működését szabatos fogalmazású "Szervezeti Szabályzat" határozta meg, az élet ezen sokszor túllépett. A mindennapi munkában ez nem játszott szerepet. A feladatok sokasága, a napi teendők végzése volt a fő mozgatóerő. A munka alapját kezdetben - tekintettel arra is, hogy az Faluhelyi professzor Nemzetközi Jogi Intézetében kezdődött el - a szemináriumi tevékenység képezte. Az első hónapokban kialakult rendben szemináriumi gyűlésekre heti 2 órában (mindvégig pénteken 16 órakor) került sor. Ezeken az igazgatón és a tanársegéden kívül részt vettek egyetemi hallgatók, végzett joghallgatók mint "külső tagok" és más szakos diplomás érdeklődők. Az intézeti üléseken általában 15-20-25 fő jelent meg. A témákat kezdetben a professzor jelölte ki. Később a program szervezésében mind nagyobb szerepet kapott a tanársegéd. A megalakult osztályok pedig a megtárgyalandó témákat is maguk választották.
Az elhangzott előadásokat az igazgató értékelte, bárki hozzászólhatott, ami általános gyakorlat lett. Egy, esetleg két előadás mellett könyvismertetések is szerepeltek és rendszeres tárgyalásra kerültek az Intézet eseményei és tervei. A napi aktualitású témák helyett pár év múlva a tervszerűség vált gyakorlattá. Az 1938-39-es tanévtől kezdve 3 éves terv készült.
1938- 39: A nemzetiségi kérdés alakulása Magyarországon az I. világháború után.
1939- 40: Esetleges határváltoztatás esetén milyen feladatok jelentkeznének nemzetiségi szempontból?
1940- 41: A kisebbségi kérdés államközi jogi és belső közjogi megoldása.
A tervszerű intézeti munka kialakítását Ákos (Szollár) István tanársegéd vetette meg, aki a II. világháborúban hősi halált halt. Halálával sokat ígérő karrier tört ketté.
Újabb tervezet készült az 1943-44-es tanévben.
a/ Előadások elsősorban a hazai szlovák, rutén, román, horvát, szerb, sokác és németség körében.
b/ Jogi vonatkozású témák:
1) az anyaország joga (interventio),
2) az opció, mint háború utáni rendezési elv az államközi jogrendszerben,
3) a kisebbségi jog fejlődése az államközi jogrendszerben,
4) nemzetiségek a jelenlegi Európában.
E több évre tervezett sorozat megvalósulását katonai behívások és a harctér közeledése lehetetlenítette el.
Az Intézet tervei jelzik azt a sokirányú erőfeszítést, amelyet a munkatársak viszonylag rövid idő alatt fejtettek ki. A nap minden órájában pezsgett az élet, a nyár sem jelentett szünetet. Könyv-, folyóirat-, újságolvasások, tanulmányok készítése, folyóirat(ok), ki-
- 22/23 -
adványok szerkesztése állandó munkát követelt. Erre a belső munkára épült fel a kifelé irányuló tevékenység. Ennek legsikeresebb és legelismertebb megnyilvánulása volt írások, cikkek, tanulmányok készítése, megjelentetése, köztük is a legismertebbnek, az Intézet folyóiratának, a Kisebbségi Körlevélnek a megjelentetése. 1937-ben jelent meg az első szám, de megjelenési jelzése az 1936-37-es tanév volt. Az első két tanévben 4-4 szám jelent meg. 1937-ben január, február, május és június hónapban, a második évfolyam négy száma már a tanévben egyenlő időre elosztva látott napvilágot. Az első évfolyam számai a Jogi Kar sokszorosító (kőnyomatos) gépén készültek, s A/4 ív alakban a Külügyi Szemle mellékleteként jelentek meg. A szerkesztő Örvényesi Richárd joghallgató volt. Faluhelyi mindvégig mint felelős szerkesztő szerepelt. (A III. évfolyamtól Bédi Imre intézeti tag, akkor még joghallgató, lett a szerkesztő). Az igazgatónak az ifjúság iránti bizalmát illusztrálta ez a megoldás. Nagyon jó tanulóiskola volt mindannyiunk számára.
Az első számban a folyóirat célját és rendeltetését az igazgató úgy határozza meg "alkalmat nyújtani a tanítványoknak készségük bemutatására és igazolni a támogatóknak, a fenntartásban segédkezet nyújtóknak, hogy nem hiába hoztak áldozatot.[22] A folyóiratban megjelent cikkek részletes ismertetése meghaladja e beszámoló kereteit, csak néhány jelentősebb tanulmány megemlítésére, a folyóirat fejlődésének ábrázolására, a szerkesztési elvek bemutatására törekszem.
Az első számban mindjárt jelentős volt az igazgatónak "Mi nem lehet?" c. írása, amely a Láthatár folyóiratban megjelent cikkének kiegészítése. (Az abban az időben Erdélyben megjelent "nem lehet" című országos feltűnést keltő Makkai cikkhez történt hozzászólásként.[23] A cikkek mellett minden számban "Határokon túl" rovat, intézeti munka ismertetése és német nyelvű összefoglaló. Ezek a rovatok mindvégig megmaradtak.
A második évfolyammal megszűnt a tanulmányi év szerinti megjelenés és az évfolyamot polgári évvel jelöli a folyóirat. 1939-ben további fejlődést jelent, hogy a Láthatár budapesti kisebbségi kultúrszemle mellékleteként jelenik meg, immár kéthavonként, évi 6 szám. A Láthatárral a kapcsolat 1941 májusáig tartott, amely alatt mind méretében, mind oldalszámban is bővült a lap. Ebben az évben a nemzetiségi problémák széles köre került tárgyalásra. Bölcseleti, statisztikai témájú cikkek mellett a mindennapi nemzetiségi problémák, a Csehszlovák állam életében bekövetkezett változás, Szlovákia megalakulása, a jugoszláviai magyarság gondjai a fő témák. Nagyobb port vert fel a Baranya megyei németség pécsi bálja, a "Schwäbische Türkei" első "Gau" bálja, amely botrányos körülmények között zajlott le. (14 pécsi egyetemistát "ungarische Hunde" kiabálással kiutasítottak.)[24]
1940- ben ismét bővült a folyóirat terjedelme, 6 szám jelent meg 204 oldalon. Komoly szerepet játszó tudósok írtak cikkeket: Búza László, Kniezsa István, Bölöny István egyetemi tanárok, Kovács Alajos, a Statisztikai Hivatal igazgatója. Tematikus számot is megjelentetett az Intézet. Az évfolyam 4. száma szlovák szám volt.
1941- ben egy ívvel nőtt a terjedelem, borítólapot is kapott a folyóirat, s kereskedelmi árusításba is került. A szerzők között találjuk Balogh Ernő és Balog Artúr kolozsvári egyetemi tanárokat. Losonczy István professzor pedig a nemzetiségi érzület védelméről 1941-ben elfogadott törvényt értékelte, amely még évekkel később is sokszor idézett tanulmány volt. Irodalmi szerzők Nyírő József, Csuka Zoltán, Csuka János. Az intézeti tagok közül említésre méltó Kecskés László (senior): Egy pillantás a magyar U. D. V (Ungarländischer Deutscher Volksbindungsverein) cikkében azt írja: "A hazai németség számára előnyös lesz-e az új helyzetben? Abban mindannyian reménykedünk. Óhajunk, hogy a német néptestvérek a magyar haza területén szorgalmas, építő munkában éljenek tovább a magyarsággal.[25]
Az 1942. évből kiemelendő az igazgató cikke, amely az év május 6-án az Egyetem aulájában egyetemi magántanárok részére "Történeti áttekintés a magyarországi nemzetiségi kérdésről" címmel tartott előadásában Faluhelyi többek között hangsúlyozta: "társadalmi kutatóként és jogtanárként keressük és kutatjuk a kísérleteket. A megoldást nem mi, hanem az élet erői fogják meghozni. Mi csak megkíséreljük előkészíteni az utat, s megmutatva a lehetőségeket a gondolkozók elképzelésein keresztül."[26] Az évfolyam 3. számában megjelent cikkből idézzük végül a szerkesztő cikkének záró mondatát a dél-erdélyi magyar kisebbség helyzetét ábrázolva: "A magyarság nem kockáztathatja meg azt, hogy a jelenben talán mutatkozó előnyökért feláldozza a jövőt. Ismerve a román állam viszonyait, egyáltalán nem elképzelhetetlen az, hogy a helyzet megváltozásával a pártrendszerre felépített nemzetiségi életet lehetetlenné fogja majd tenni".[27]
1943 a folyóirat fejlődésének jelentős állomása. Címlapra kerül alcímül a "Nemzetiségi Szemle" megjelölés. A pár lapos kőnyomatosból jelentős folyóirattá fejlődött. Hat szám 404 oldalon jelent meg, amihez jött még ebben az évben megjelentett: szerb, horvát, szlovák, rutén és német nyelvű melléklet további 100 oldallal növelve a terjedelmet. A nemzetiségi nyelvű mellékletek megjelentetése nem kis gondot jelentett. Az első, szerb nyelvű szám cirill betűs példányai Szabadkán, a szlovák Kassán, a rutén Ungvárott, a német Pécsett készült. Az idegen nyelvű szövegek szedé-
- 23/24 -
sét a Kecskeméti Nyomda nem tudta vállalni. És bár majd minden nemzetiségi nyelvet beszélő tagja volt az Intézetnek, a korrigálás sem volt egyszerű feladat. S mindezt az Intézet vállalta azért, hogy a nemzetiségeknek lehetővé tegye álláspontjának megismertetését, s bizonyítsa a nemzetiségi nyelvek alkalmazásának a lehetőségét.
Az elméleti cikkek közül Flachbarth Ernő, akkor már debreceni egyetemi tanár a bécsi német-magyar jegyzőkönyvet a nemzetközi jogi általános elvek alapján vizsgálta. - Bédi Imre ösztöndíjas kutatási tárgyának megfelelően az interventio szerepét elemezte a nemzetiségi kérdéssel kapcsolatban, a kutatott téma bevezető fejezeteként.[28]
1944-ben a háború már elérte hazánkat. Ennek ellenére idejében megjelent az 1. és a 2. szám. A következő 3-4. összevont szám lett. Az 5. és 6. szám begyűjtött kéziratainak megjelentetésére már nem kerülhetett sor. A Kisebbségi Körlevél élete tulajdonképpen ezzel az évvel be is fejeződött.
Az egyszerű kőnyomatosból jelentős folyóirattá fejlődött Körlevél nyolc évfolyamában mintegy 2020 oldalon igyekezett megfelelni kitűzött céljának, segíteni a kisebbségi, nemzetiségi kérdés kutatását. Teret adott a kérdésekkel foglalkozó tudósoknak, lehetőséget a kezdő fiataloknak, intézeti tagoknak. Ismertette rendszeresen az Intézet életének eseményeit, ismertté tette az Intézetet bel- és külföldön egyaránt.
Volt még egy nagyon "hasznos" szerepe is. A szűkös anyagi ellátás miatt nehezen vagy egyáltalán beszerezni nem tudott folyóiratokhoz, hírlapokhoz segített hozzájutni. Cserepéldányként számos napilapot és nagyon jelentős számú folyóiratot kapott. A megküldött cserepéldányok száma folyamatosan szaporodott. A legkedvezőbb helyzetben mintegy 140-150 napilap és folyóirat érkezett. Tájékozódásul 1930-as évek végi állapot érkezett
Magyarországról 11 Németországból 13
Erdélyből 19 USA-ból 2
(magyar, román,szász) Franciaországból 1
Csehszlovákiából 17 Olaszországból 1 (magyar 7)
Jugoszláviából 4 Lettországból 1 (magyar 2)
A háború kiterjedésével a küldemények lassan elmaradtak.
A Kisebbségi Körlevél további fejlődését a háborús események közeledése lefékezte. A front átvonulása után az Intézet igazgatója váratlanul elhunyt. Pécs megszállásával a háború hivatalos befejezése előtt új helyzet alakult ki. 10 év lendülete még tovább vitte az Intézetet. A Kar új igazgatót állított Abay Gyula személyében az Intézet élére, aki még 3 évig megjelentette a folyóiratot, az addigi alcímet - Nemzetiségi Szemle - tette a folyóirat élére. A három évben (1945-47) évenként 1-1 szám jelent csak meg. A folyóirat lényegében az igazgató és a tanársegéd írásait közölte. Kiemelkedő jelentőségű volt 1945-ben Abay Gyula által készített, s a Jogi Kar, mint testület által jóváhagyott memorandum a békekötés ügyében. A Kar továbbította is a Külügyminisztériumba (valamint Európa jelentősebb egyetemeihez), ahol a békeszerződés előkészítésében felhasználták egyes részeit.[29]
A Nemzetiségi Szemle megjelentetésének nehézségeit jellemzően illusztrálja a következő esemény, amelynek mottója lehetne "egy kalandos utazás a Nemzetiségi Szemle korrigálása ürügyén". A posta működési zavarai miatt Abay professzor célszerűnek látta a kecskeméti nyomdához korrektúrázás megejtésére a helyszínre utazást. A vasúti közlekedés már ébredezett, de Budapestre érkezve - váratlanul - szén szállításának adva elsőbbséget az egész országban leállították a vasúti közlekedést. Egyetlen megoldás mutatkozott, visszafordulni, de hogyan? A véletlen szerencse segített. Budapesten élő, 10 éve nem látott osztálytárs, aki egy rozoga teherautóval éppen fuvarozóként élt, másnap indult Bátaszékre. Kora hajnalban indultunk, de a motor 20-25 km-re a cél előtt rakoncátlankodni kezdett. Szerelő közel-távolban nem lévén, derék fuvarozó barátom csak úgy tudta járatni a motorját, ha a motornál valamelyik vezetékét kézzel fogva biztosítottam. Előre költözve a motorházhoz, szerencsésen befutottunk Bátaszékre, miközben valami Don Quijote féle helyzetben éreztem magam az úton közlekedő gyalogosok csodálkozására.
Második menetként a nap második felében tehervonat indult Dombóvárra. Ingyen utasként az éjszaka közepén érkeztem az állomásra, amelynek várótermeiben, peronján sűrű sorokban hegyén-hátán aludt és pihent az utazni vágyók tömege. Ez a látvány is felejthetetlenül belerögződött emlékezetembe. És a harmadik váratlan szerencsés fordulatként újabb tehervonat indult Pécsre, még a sötét éjszakában, de ez csak lapos tetős (platós) teherkocsikból állott, amelynek a platóján a szabad levegőn indultunk utunk utolsó részére. Az ekkortájt készült úti fényképek a vagonok tetején utazó emberekkel telt vonatokat mutatják. Ez a forma merőben szokatlan volt. Világos nyári ruhában a párás, hűvös levegő átjárta tagjainkat, mire Szentlőrincen keletre fordulva az éppen felkelő, hatalmasan vöröslő nap sugarai felélesztettek. Lassan feloldódtak gémberedett tagjaink, mentünk egyenesen kelet felé, az akkori korszak jelképeként. Így értem vissza a harmadik nap hajnalán Pécsre. A kefelevonat végül is postán meg-
- 24/25 -
érkezett, s a nyári öltönyt is kitisztították.
A Kisebbségi Körlevél, Nemzetiségi Szemle mint legjelentősebb irodalmi tevékenység mellett az Intézetnek több kisebb periodikája jelent meg. Az osztályok megalakítása és osztálybeszámolók készítése lehetővé tett ezek írásos rögzítését. Osztálybeszámoló címen 50 példányban 1941-43 években 6 beszámoló készült. Az 1. szám elé az igazgató a következőket írta: "Ezek az osztálybeszámolók igen gyakran értékes adatokat tartalmaznak. Közzétételük az Intézet kiadványaiban nem volt lehetséges" részben terjedelmük, részben bizalmas természetüknél fogva. "Hogy mégse vesszenek kárba, elhatároztam ezeknek - kézirat gyanánt - litográfiai úton való rögzítését. Ezúton bocsátom bizalmas módon azoknak rendelkezésére, akikről feltehető, hogy e beszámolók iránt érdeklődnek. Sajtó részér e való átvétele csak az intézet vezetőjének külön engedélye alapján lehetséges. Faluhelyi Ferenc."[30] A 20-70 oldalnyi beszámolók szerzői: Bédi Imre, Dejcző Flórián, Dessewffy Sándor, Faluhelyi Veronka, Sümeghy Mihály.
1944 januártól jelentetett meg az Intézet önállóan sajtószemlét Kisebbségi Értesítő címen. A háború kiterjedése, front közeledése miatt már csak 7 szám jelenhetett meg. A beharangozó szerint "A Szemle elsősorban a Kárpát-medence országainak nemzetiségi mozgalmait óhajtja figyelemmel kísérni, de ezen túlmenően is rámutat minden olyan tényre, amely a kisebbségi kérdés terén a Kárpát-medence országain kívül történik.[31] A Sajtószemle kiadásáért Faluhelyi Ferenc volt a felelős. Felelős szerkesztő Bédi Imre, szerkesztő Rácz István.
Úgyszintén jelentős szerepet vállalt az Intézet más folyóiratok nemzetiségi rovatainak vezetésében. A Külügyi Szemle "Kisebbségi Szemle" rovatában rendszeresen adott hírt időszerű eseményekről 1936-44 években. Rovatszerkesztők: Majtényi I. Géza (1939), Bédi Imre (1941-44). A Budapesten megjelenő Láthatár nemzetiségi szemlében "Négy világtáj krónikája" rovat vezetését vállalta az Intézet. Az 1935-től 1944 őszéig megjelent folyóirat szerkesztője, Csuka Zoltán az Intézet megalakulása után azonnal kapcsolatot keresett. Egyik látványos formája volt az együttműködésnek a Krónika rovat vezetése, amely 1936/37-től 1944 végéig az Intézet szerkesztésében készült. Rovatvezetők: Stitz János (1937), Szollár István (1939), Majtényi I. Géza (1939), Bédi Imre (1940-42, 1944), Sümeghy Mihály (1943). A Láthatár szerkesztőbizottsági munkájában is szerepelt Szollár István (1939), Bédi Imre (1940-44). Az Intézet önálló rovatainak főszerkesztője pedig az igazgató volt.
Nagyon termékeny munkát jelentett a STUD (Statisztikai Tudósító) kőnyomatos "napilap"-ban való közreműködés. A Stud már VII. évfolyamában járt 1939-ben, amikor az Intézet bekapcsolódott hetente egy alkalommal a részére kitűzött napon a szerkesztésbe. 5 év alatt mintegy 530 cikk jelent meg. Kezdetben az igazgató személyesen ellenőrizte a cikkeket, később a szerzők maguk döntöttek a témáról és lettek a felelősök. A Stud szerkesztősége Budapesten válogatott a beküldött anyagból. Rendszeresen - heti, kétheti időközben - jelentkezett "Határokon túl" rovattal 1936 decemberétől 1939 januárjáig az Intézet a Dunántúl helyi városi napilapban. Ezek a feladatok meglehetősen feszített munkatempót jelentettek. Heti rendszerességgel kettő, havi-kéthavi megjelenéssel további öt-hat időszaki lappal álltunk kapcsolatban. Ezenkívül alkalomadtán közölt cikket, tanulmányt az Intézet igazgatóját is beleértve nagyobb országos jellegű folyóiratban, mint Pannónia, Sorsunk, Donaueuropa, Ungarn, Pécsi Napló, Magyar Szociográfiai Intézet közleményei.
Végezetül az irodalmi tevékenységnek jelentős fejezetét képezte a kiadványok megjelentetése. Ez főleg szervezési, kiadói tevékenységet jelentett az igazgató feladataként. Az Intézet megalakulása előtt nemzetiségi-kisebbségi tárgykörben 1929-1933 között hét kiadványnak a Nemzetközi Jogi Intézet volt a befogadója. Ezek a kiadványok fontos szerepet játszottak az Intézet megalapításában. A Kisebbségi Intézet megalakulása után kiadványai között az első 1936-ban jelent meg,[32] a legutolsó huszadikként az igazgató poszthumusz munkája. A zömmel magyarországi szerzők mellett négy külföldi (utódállambeli) szerzővel. A témák változatosak: kisebbségi kérdés elméletét tárgyaló művektől az erdélyi, rutén (kárpátorosz), amerikai magyarság életével, a trianoni szerződéssel foglalkozó művek. A legjelentősebb kiadvány az utolsó,[33] amelynek elkészítésére 1935-ben kapott Faluhelyi Ferenc megbízást, hogy készítse el a magyarországi nemzetiségi törvények és rendeletek gyűjteményét idegen nyelven. A külügyminisztérium a mű megjelentetésével azt akarta elérni, hogy a külföld rendelkezésére álljon egy olyan forrásmunka, amely az eredeti törvények, jogszabályok alapján lehetővé teszi a hazai nemzetiségi kérdésnek külföldi kutatók által való vizsgálatát.
Faluhelyi a német nyelvet azért választotta, mert úgy vélte, hogy ezzel tudja a legnagyobb közönség számára hozzáférhetővé tenni, másrészt szükségesnek tartotta, hogy a feltétlenül szükséges ellenőrzést (korrektúrázást) maga végezhesse el. A németet anyanyelvi szinten beszélte és így számtalan jogszabályt maga is fordított. Évek során ez a munka nagyon sok idejét lekötötte. Intézetében késő estékig ült íróasztala mellett a munkáján dolgozva, nyáron pedig balatoni nyaralójában tanúja lehettem, hogy ott is ezzel a kiadvánnyal foglalkozott. A 800 oldal terjedelmű kiadvány eredetileg egy kötetben jelent volna meg. Faluhelyi halála és a háború utáni hely-
- 25/26 -
zet okozta, hogy több részben kellett volna megjelentetni. Az I. rész (kötet) meg is jelent. Az egész anyag ki volt szedve. A korrektúrázott és nyomtatásra félretett szedés gazdasági és engedélyeztetési huza-vona következtében (már a háború befejezése után) megsemmisült.[34]
1944-ben már készen állt további kiadványok anyaga, megjelentetésére már nem kerülhetett sor. Ezek:
a/ A nemzetiségi kérdés bibliográfiája (magyarnémet nyelven) I., II. kötet. Az anyag nyomdai szedésre kész állapotban volt. A gépírásos, kétkötetes anyagot az Országos Széchenyi Könyvtár átvette. Összeállította Bédi Imre.
b/ A Duna-medence jogi képe. Összeállította dr. Bédi Imre, kézirat, Pécs 1944, 145 lap. A tanulmány első része lett volna a Duna-medence államairól készítendő sorozatnak, tárgyalva elsősorban ezen államok jogi berendezkedését. Az anyaggyűjtés a Kisebbségi Intézetben és a Pázmány Péter Tudományegyetem Közigazgatás-tudományi Intézetében (Magyary professzor) történt. Ausztria és Csehszlovákia jogrendszerének keresztmetszetét Faluhelyi professzor állította össze. (További államok Szlovákia, Jugoszlávia, Horvátország és Bulgária. Fejezetek: alkotmányuk, közigazgatási, közjogi helyzet, magánjogi rendszerük).
c/ 1948-ban elkészült még egy anyag: "A Dunatáj államainak nemzetiségi vonatkozású joganyaga a II. világháború után" I., II. kötet - gépelt kézirat, 170+193 lap. Szerkesztette Bédi Imre. (A munkát Abay professzor, igazgató megjelenésre alkalmasnak találta, azért engedélyezésre beküldte a hatóságokhoz. Papírhiányra és gazdasági nehézségekre hivatkozva engedélyt nem adtak. S eközben az Intézet működését megszüntették.)
A társadalmi kapcsolat közvetlenebb formáját jelentették az Intézet kulturális rendezvényei, az úgynevezett kisebbségi kultúrnapok, valamint az egyéni előadások. A kultúrnapok szervezése szorosan kapcsolódott a Láthatár folyóirathoz, illetve annak alapítójához és szerkesztőjéhez, Csuka Zoltánhoz. Csuka kereste az alkalmat, hogy a kisebbségi kérdésre a nagyközönség figyelmét is felhívja. Ez a törekvés találkozott Faluhelyi elgondolásával, aki az Intézet hivatalos magalakulása előtt, már 1935 őszén találkozót szervezett a Janus Pannonius Társasághoz érkezett öt erdélyi író és az egyetemi ifjúság között.[35] Az egyetem központi épületének fizikai előadótermében lelkes hangulatú összejövetel zajlott.[36]
Alig egy hónap múlva a Nemzetközi Jogi Intézet a Magyar Asszonyok Nemzeti Szövetségével meghirdette "első kisebbségi előadássorozatát". Az egyetemi ifjúság mellett meghívták a nagyközönséget is, négy alkalommal rendezett előadássorozatra. Az előadók hazai közéleti emberek: Móricz Zsigmond, v. Nagy Iván, Prokopy Imre, Steuer György és Zathureczky Ede voltak.[37] E rendezvények után 1937 június 3-án került sor az I. Kisebbségi Kultúrnapra, amit már a Láthatárral közösen rendeztek. A rendezvényeket általában nagy hírverés előzte meg a Dunántúlon és külön névre szóló meghívó is készült. A kultúrnapok mindegyike két részből állott: délelőtt az egyetem aulájában tartott gazdasági ankétból és este a Nemzeti Színházban kulturális műsorból. A gazdasági részben elméleti szakemberek és gazdasági vezetők vettek részt, a színházi este főleg utódállamokból ismert írók, költők. Az első kultúrnapon még a meghívott vendégek egy része hazájában nem kapott kiutazási engedélyt, de így is nevezetes szereplők vehettek részt a nagy elismeréssel fogadott rendezvényen.[38]
Egy éven belül, 1938 május 13-án már a II. Kultúrnapot tartották. Gazdasági szakemberek az utódállamokból is érkeztek. Az irodalmi élet jeles képviselői között jelen volt Nyírő József is. Mécs László pedig legújabb verseinek kéziratát küldte Pécsre. A magyar hivatalos szervek sora képviseltették magukat, minisztériumok, Magyar Statisztika Társaság, stb. Az érdeklődés mindkét rendezvény iránt igen nagy volt, zsúfolt házakkal.[39] Nyírő József a Nemzeti Színházban külön előadást tartott az ifjúság részére.[40] 1939 február 12-én a III. Kultúrnapra került sor a Felvidék visszatérésének jegyében. A gazdasági részben elsősorban a Felvidéket érintő gazdasági kérdéseket tárgyalták.[41] A IV. Kultúrnap megrendezését 1940 májusára tűzte ki az Intézet, végül is megtartására decemberében került sor. Oka az erdélyi események bekövetkezése volt, és így lett erdélyi kultúrnap Észak-Erdély visszacsatolása után. A rendezvény tudományos részében Erdély tudósai és írói adtak beszámolót hazájuk életéről. Maga az a tény, hogy Észak-Erdély alig néhány hónapja tért vissza, megilletődöttséget teremtett a hallgatóság soraiban. Tanulságos két szereplő megnyilatkozása: Oberding József György Erdély sorsváltozásáról beszélve ismertette, hogy a helyzet nem megnyugtató. A románság soha nem lesz híve Erdélyben a Szent Istváni gondolatnak. Aki nem számol ezzel, egy újabb 1919-nak tartja nyitva az ajtót.[42] Nyírő József esti beszélgetés során elismerte a kormány jóindulatát, de rengeteg hibát is sorolt fel. Nincs elég helyzetismeret, a dolgok lassan tisztázódnak. Ami a legnagyobb baj, nem a tehetségek jutnak szóhoz, hanem az anyaországbeliek, akik nem rendelkeznek a szükséges képességekkel. Amíg Erdélyben a székely szaporulatot nem tudják megkötni, megfelelő anyagi segítséggel ellátni, Erdély helyzete nem biztos.[43]
A következő Délvidéki Kultúrnappal a sorozat lezárult. 1941 június 8-án eredetileg "jugoszláviai" kultúrnapok tervezett rendezvény Bácska és a Baranyai Háromszög visszacsatolásával "Délvi-
- 26/27 -
déki nap"-ra változott.[44] 1943 április 5-én még sor került "Felvidéki estre", amelyet a Felvidéki Egyesületek Szövetségével közösen rendezett az Intézet. A Pécsi Katholikus Kör dísztermében két professzor: Faluhelyi Ferenc és az akkor még debreceni professzor Flachbarth Ernő tartott előadást, amelyet kultúrműsor követett. Megemlítendő, hogy az I., II. és IV. kultúrnapon az Intézet és a Láthatár közösen részt vett a budapesti könyvnapon, kiadványaik mellett munkájukat ismertető tájékoztató füzeteket is osztogatva.
A kultúrnapok mellett figyelemre méltó tevékenysége volt az Intézetnek nyilvános előadások tartása a legkülönbözőbb helységekben. Ebben is eléggé nem értékelhető munkát végzett az igazgató, majd később szerepelt egy-egy előadással intézeti tag is. Faluhelyinek jelentősek voltak külföldi szereplései is. Ezeket még az Intézet megalakulása előtt megkezdte. 1927 szeptemberében Hágában[45] Magyarország kulturális szerepéről és rendetetéséről címen beszélt. 1938 január és február hónapokban 7 héten keresztül tartózkodott Göttingenben, ahol Kurt Junckerstorff professzor vendégeként 12 előadásból álló sorozatot tartott a Duna-medence kérdéseiről.[46] 1939 október 4-én Berlinben a Lessing Hochschule meghívására a magyar-német kulturális kapcsolatokat vázolta. Ezenkívül nagy a hazai előadásainak száma. 1928-tól 1944-ig 38 előadásról adnak számot a források. Ebből Pécsett 13 alkalommal szerepelt, Budapesten hat, Szabadkán, Keszthelyen négy-négy esetben s a többire Soprontól Kassán át Nyíregyházáig az ország kisebb-nagyobb városában került sor. 1937-ig általában évente egy-két előadás, 1941-ben már 8, 1943-ban tíz előadása volt. Az előadások tartásának egyik főrugója volt a társadalom megdöbbentő tájékozatlansága a nemzetiségi kérdésben. Rendkívüli ez a teljesítmény, hisz mellette fennállott egyetemi és intézeti elfoglaltsága is.
Előadásainak jelentős részét kezdetben az Intézet létesítéséért folytatott agitálás töltötte ki, az alapítás után pedig szinte évenként beszámolt az intézeti élet fejlődéséről, elképzelésekről. A hazai nemzetiségi helyzet történetéről, nemzetiségi törekvésekről szólt 12 előadásban, míg a legtöbb a kisebbségi kérdés jogi problémáival, nemzetközi kapcsolatrendszerével foglalkozott. Egyik nagy figyelmet keltő előadását 1938-ban tartotta Nyíregyházán. A történeti és elméleti alapozás után javaslatot terjesztett elő a kisebbségi intézetek fejlesztése és a nemzeti kisebbségekkel való kulturális együttműködés tárgyában.
A javaslat lényegesebb pontjai:
1/ Az intézetek munkájának hatékony megsegítésére anyagi eszközök és segédszemélyzet biztosítása.
2/ A négy egyetemi kisebbségi intézet közötti harmonikus együttműködés megszervezése az intézetek vezetőinek rendszeres találkozásával.
3/ Az egyetemeken, főiskolákon, de az alsóbb fokú iskolákon is az utódállamokban élő magyarság helyzetével rendszeresen kell foglalkozni.[47]
Hasonlóan nagy visszhangja volt a budapesti Zeneművészeti Főiskolán tartott kisebbségi ankétnak, amelynek előadói tisztét töltötte be. E minőségében javaslatot is tett a magyarság kulturális egységének a megteremtésére. Ennek főbb tárgyai:
1/ a kisebbségi magyar irodalmi termékeknek a hazai társadalom részéről való támogatása,
2/ többségiek nyaralása az utódállamokban,
3/ viszont utódállamokbeliek nyaraltatása az anyaországban,
4/ sport és társas akciók, kölcsönös látogatások szervezése,
5/ Magyarországon kisebbségi központ létesítése,
6/ kisebbségi nyelvek tanítása,
7/ a magyar ifjúság szellemi irányítása a kisebbségi kérdés megismeréséért,
8/ a rádió bekapcsolása a kulturális élet megismertetésében,
9/ összeköttetés a genfi kisebbségi irodával,
10/ iskolázás reformja, önállóságra nevelés,
11/ kisebbségek szociális támogatása.
Feltűnően sok a hasonlóság a legutóbbi évek törekvéseivel. (A státustörvény 60 év előtti elképzelése.)
A harmincas évek vége felé előadások tartásában részt vettek az intézeti tagok és a végzett hallgatók,[48] majd 1945 után az új helyzetben az új igazgató Abay Gyula, aki rövid működése alatt intenzíven kapcsolódott a munkába.
Az Intézet egészét és a társadalmat is érintő tevékenység mellett voltak kisebb kört érintő megnyilvánulások, foglalkozások. Már hivatalos megalakulása után rövidesen elkezdődött a nemzetiségi térképek készítése. A térképek népszámlálások (főleg 1910, 1921, elvétve 1930) adatait dolgozták fel a Teleki Pál-féle rendszerben, a nemzetiségek arányainak megfelelő körcikkelyekkel, színekkel jelölve a lakosságot nemzetiségi megoszlás szerint.
Elkészült Magyarország néprajzi térképe és 1938 után külön alkalmazott középiskolai tanár[49] szerkesztésében Baranya, Tolna, Moson, Pozsony, Veszprém, Somogy, Bács-Bodrog, Torontál, Verőce, Temes, Pozsega megyék térképe. A visszacsatolt Felvidékről tíz térkép, a baranyai háromszög nemzetiségi térképe, Baranya vármegye birtok megoszlási térképe nemzetiségi szempontból.
A nagyméretű (2 x 2, 2 x 3, 3 x 4 m) térképet külön erre készített szekrényben zsinórpadlásszerűen felfüggesztve tárolták intézeti bemutatók céljára. A térképek előadások segédeszközei is voltak, előszeretettel alkalmazta Faluhelyi professzor. A térképek mellett személtető eszköznek különféle grafi-
- 27/28 -
konok és piktogramok is készültek.
Az orosz megszállás első hónapjaiban (1945 elején) valószínű feljelentés alapján a térképekről tájékoztatni kellett a szovjet városi katonai parancsnokot. De Loviaguin Pécsett élő volt orosz emigránssal, mint tolmáccsal kellett megjelennünk. Loviaguin származása miatt meglehetős drukkal vett részt a beszámolón. A kapott tájékoztatás után meg sem tekintették a térképeket és ezzel az ügy következmények nélkül zárult. Az Intézet megszüntetése után a térképek eltűntek.
A belső intézeti munkának egy kis szeletét képezte tanfolyamok tartása. Ennek egyik legsikeresebbje volt a soproni Evangélikus Hittudományi Kar tizenkét IV. évfolyamos hallgatója részére rendezett egyhetes ismertető. Részt vett rajta az Intézet tíz fiatal tagja is. A jogi kari professzorok mellett az Intézet idősebb tagjai is tartottak előadásokat. Öt nap 21 előadásán a teológusok fegyelmezetten működtek közre.[50]
1942-ben részben csak terv maradt egyrészt a társadalom tagjai, másrészt a köztisztviselők részére hat előadást magába foglaló tanfolyam tartása. Indoka a társadalomban a nemzetiségi kérdésben tanúsított nagyfokú tájékozatlanság. A helyes magatartás kialakítása érdekében 74 helységben (vármegyei, járási székhelyeken) kívántak megjelenni az előadók. A tervet lényegesen kevesebb helyen sikerült valóra váltani.
Az intézeti munkában elsőrendű követelmény lévén nyelvek ismerete, figyelembe véve azt a tényt, hogy a nyelveket oktató széles körű egyetemi lektori hálózat nem foglalkozott nemzetiségi nyelvek oktatásával, maga segítette elő ezeknek a nyelveknek a tanítását. Az 1937-38-as tanévben az Intézet tagjainak horvát nyelvtanfolyamot szervezett nyolc jelentkező részére. Oktató szakképzett pedagógus,[51] aki megtanította a cirill betűírást is. A tanfolyamot 1940- ben megismételték. Utódállamokból érkező intézeti tagok igénybevételével sor került román nyelvi tanfolyamra pár jelentkező részére és gyakorló jelleggel német nyelvű társalgásra. Ellenkező jelleggel 1941- ben tervezett volt egyetemi hallgatók részére magyar nyelv oktatása hathetes nyári tanfolyam formájában a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztériummal együttműködve. 100 hallgató vett volna részt bentlakásos formában. A szervezés megindult, de a tanfolyam végül elmaradt.[52] Az Intézet támogatta tagjainak részvételét külső tanfolyamokon. 1936-ban egy tagja[53] részt vett Balaton-Szántódon rendezett kisebbségi ankéton. Az egyhetes rendezvényen ismertették az utódállamokban elő magyarság problémáit, hazánk nemzetiségi politikájának irányvonalait.[54] Szollár István tanársegéd horvátországi ösztöndíjat kapott két alkalommal.
Több pályázatot is írt ki az Intézet. Így 1936-ban fényképpályázatot középiskolai tanulók részére nemzetiségi témakörben.[55] 1937-ben az Intézet és a Láthatár együttesen "1937 legértékesebb magyar könyv" szerzőjének jutalmazására pályadíjat tűzött ki. 1940-ben belső tagok részére kiírt pályázat témája volt a kisebbségi kérdés és a Szent Istváni gondolat a régi és új Magyarországon. 1940-ben pályázat jelent meg középiskolai tanulóknak "A dunántúli németség betelepülése" témában, csak intézeti tagoknak pedig legalább 50 gépelt oldal terjedelemben kiadásra alkalmas mű elkészítésére. 1942-ben a soproni Hittudományi Kar hallgatói részére tűztek ki pályázatot. Az Intézet tagjai részt vettek más intézmények által meghirdetett pályázatokon is.[56]
A sokrétű intézeti munka áttekintése után felmerülhet a működési feltételek anyagi megoldásának a mikéntje. A "Szervezeti Szabályzat" röviden azt rögzítette, hogy az Intézet fenntartásáról az Egyetem gondoskodik. Ez gyakorlatilag azt jelentette, hogy biztosították az intézeti helyiségek valamennyi költségét, személyi vonatkozásban az igazgatónak, mint egyetemi tanárnak illetményét, járandóságait, de intézeti tevékenységéért külön pótlék nem járt. Nehezen tudott biztosítani később egy Ádob-os (állástalan diplomások) állást a tulajdonképpeni tanársegédi munkát végző beosztottnak, amit később egyetemi köztisztviselői állásra tudott átszervezni. Állami dotációból sikerült ugyancsak évek múltán gépírói állást biztosítani, amikor 2 állandó gépírója lett az Intézetnek. A második személyt az igazgató részben saját maga fizette, részben az Intézet külön kasszájából.
A személyi kiadásokkal szemben komoly erőfeszítést igényelt az Intézet működése során keletkező egyéb költségek (kiadványok, folyóiratok megjelentetése stb.) költségeinek biztosítása. Az ehhez szükséges fedezetet igen sok energiát felemésztő munkával maga az igazgató teremtette elő. Kapcsolatai révén egy-egy kiadvány megjelentetésére külön támogatást szerezve. A fő forrást a dunántúli vármegyék, városok, pénzintézetek biztosították rendszeres évi adomány juttatásával. Ezekhez legnagyobb részt személyesen kellett elfáradnia. Maga mondta ironikusan, hogy "úgy koldultam össze az adományokat és ahol kidobtak az ajtón, ott az ablakon mentem ismét vissza". A kiadványok, folyóiratok, cikkek szerzői, előadók díjat automatikusan nem kaptak. Az intézeti tagoknak úgy tudott segíteni, hogy a külső folyóiratok, sajtótudósítók (Stud) vállalták a szokásos díjak fizetését. A Stud sordíjat fizetett, ami termékenyebb íróknál havonta pár száz pengőt is jelenthetett. Nem is kellett ösztönözni a közreműködésre. Az igen komoly fizikai megterhelést is jelentő tevékenység mellett az igazgató puritán személyiségét jellemzi, hogy a kisebbségi kultúrnapok színhá-
- 28/29 -
zi előadásain részt vevő családtagjai belépőjegyeit kifizette, magántelefonálási költségeinek térítésére havonta fizetett be az intézeti kasszába, sőt intézeti ügyekben utazási költségeket részben keresetéből fedezte. (Saját pénztári naplója adatai szerint.)
Az intézeti munkában komolyabban részt vevő hallgatók gyakran megjelentek, beszámolókra készülve, folyóirat-, újságcikkeket tanulmányozva. Így az igazgatóval a kapcsolat közvetlenebb volt, de ennek további elmélyítésére bevezette a havi egyszeri fehér asztal melletti találkozást. Ennek színhelye az egyetemhez közel fekvő, ma már eltűnt Búza téri vendéglő volt. A pénteki vacsora halászlé volt, az italfogyasztást ő maga állta. Az esteken - szemináriumi ülést követően - mindig szép számmal jelentek meg a tagok, az 1936-tól rendszeres összejövetelek a háborús körülmények miatt (elsötétítés) 1940-től ritkultak.
Az intézeti munkában való részvételt, a támogatók elismerését szolgálta az intézeti jelvény és oklevél adományozása. A zománc jelvény közepén egy nagyobb, körülötte az égtájak szerint négy kisebb körrel jelezte az anyaország és utódállamok magyarságának összetartozását. A jelvény sematikus rajzát az intézeti folyóirat címlapján is feltüntették. A jelvényt belső tag kétéves szorgalmas közreműködés után, külső tag kétéves hathatós - mind szellemi, mind anyagi - támogatás után kaphatta meg. A jelvény-alapítás évében 11-en alapító tagként kaptak jelvényt, később folyamatosan 1943-ig 26 hallgató, 23-an támogatásért, kisebbségi sorsban élők közül nyolc személy részesült "kitüntető" adományban.[57]
"A lassan tíz éve működő Intézet fokozatosan növekvő intenzitású munkája még 1944 első hónapjaiban is változatlanul folyt. Az egyre szaporodó katonai behívások keltette létszámcsökkenés miatt az év közepére érezhetően akadozott a régi, megszokott tempó, felmerült már a mi lesz? gondja. Az Intézet könyvanyagának fontosabb részét biztonságosnak vélt helyre szállítottuk, amit a főépületben maradt anyaghoz hasonlóan szétszórtak. November végén még elhelyeztük a Pécsi Takarékpénztárban a házi kaszában lévő pénzt, majd november 29-én bevonult a hadsereg. Faluhelyiéket családostul - katonai parancsnokok részére lefoglalva lakóhelyét - kitelepítették. Évtizedek során vezetett füzetében a szigorúan vett pénzügyi bejegyzésen kívül mindössze két írásos bejegyzés volt: 1921-ben a megszálló szerb csapatok távozásakor és 1944 decemberében "földönfutók lettünk, mindenünket elvesztettük". Egész életében szorgos munkával igénybe vett teste és a megszállás első heteinek megrázó eseményei szívét megviselték, 1944 december 24-én este váratlanul elhunyt.
Az Intézet lényegében befejezte aktív tevékenységét. Az újonnan kinevezett Abay Gyula professzor igazgatóként még kiadta Faluhelyi Ferenc utolsó munkájának I. kötetét és a Nemzetiségi Szemle három számát. A Kar professzorai közül elsőnek nyugdíjazott Abay Gyula utódja, Csekey István már aktívan nem működött. Az Intézet jövendőjét előrevetítően ezekután egy reggelre fiatal joghallgatók lehordták és egy halomban összekeverték a sok éves munkával összeállított katalógus cédularendszer teljes anyagát. Az Egyetemi Könyvtár egy tisztviselője[58] az Intézet teljes folyóirat- és könyvtáranyagát cikkek és tárgykörök szerint feldolgozta, ugyanígy az Egyetemi Könyvtár és néhány városi könyvtár idevonatkozó anyagát is.
A jólelkű Hilscher Rezső professzor, aki korán reggel elsőnek tapasztalta az eseményt, javasolta, hogy a méteres piramis alakú kupacot hordjuk vissza, de a kartotékokból keletkezett torony hamar eltűnt, talán a kazánház pokoli tüzébe. (A Kar részéről egyébként vizsgálat nem indult.) Évtizedek után sokszor felötlött a gondolat, hogy a tudományokat művelő, bizonyára félrevezetett ifjak miként gondolnak egykori cselekményükre?
A végleg megszüntetett Intézet könyvtári anyagának megmaradt része az Egyetemi Könyvtárba került,[59] az újságkivágat megmaradt ugyancsak kisebbik részét az Egyetemi Könyvtár mentette meg Fényes Miklós jóvoltából. Bezúzták, kazánházban elégették a külföldi magyar újságok sok évfolyamának egy különálló raktárhelyiségét zsúfoltan betöltő anyagát, az utolsó években a Magyar Távirati Irodától gyűjtött, ugyancsak igen tekintélyes - még fel nem dolgozott - forrásanyagát.
Eltűnt a térképtár, valamint a Nemzetközi Jogi és Kisebbségi Intézet összegyűjtött levelezési anyaga, "irattára" (20 folyóméternél is több iratanyaga). Ez utóbbival kapcsolatban többször is elhangzott olyan vélemény, hogy ezt az anyagot zárolták, illetve elszállították, nem sikerült azonban a nyomára akadni.
Az 1980-as évek végéig sem az Intézetről, sem igazgatójáról nem esett szó. Pedig Faluhelyi aktivitását, szakértelmét már 1923-ban és 10 évvel később igénybe vették. Utalni kell itt a Jogi Kar elhelyezésekor a kari adminisztráció megindítására, illetve az új kari épület létrehozása alkalmával 1932-34-ben végzett, a bevezetőben említett fontos szerepére.
Jóllehet témánk a Pécsi Egyetemi Kisebbségi Intézet munkájának ismertetése volt, nem kerülhetjük el röviden rámutatni Faluhelyinek a nemzetközi jog terén kifejtett munkásságára, különös tekintettel arra is,
- 29/30 -
hogy a kisebbségi kérdéssel való foglalkozása szoros kapcsolatban állt nemzetközi jogi tudósi munkájával. Nemzetközi jogból habilitált a Pázmány Péter Tudományegyetemen. Nemzetközi jogi - amit ő államközi jognak nevezett - tudományos műveinek száma 15, gyűjteményes munkákban és önállóan megjelentetett cikkeinek száma is figyelemre méltó. Nevét nemzetközi téren szaktárgyának művelése tette ismertté, hazánkban a kisebbségi kérdéssel való foglalkozás a szakmai elismerés mellett - a széles körű társadalmi ismertséget hozta meg számára.
Sokoldalúságát igazolja egyéb igénybevétele. A Püspöki Jogakadémián főtárgyán kívül előadott jogbölcsészet, filozófia, politika tantárgyakat, 1914-ben anyagi büntetőjogot és büntető eljárásjogot. Az egyetemen megbízták 1925-ben a közjog előadásával, amelyhez elkészítette közjogi jegyzetét és tankönyvét.[60] Tudományos munkássága[61] mellett fiatal kora óta jelentős társadalmi munkát is végzett. A bevezetőben közöltek mellett tevékeny szerepet vállalt jogakadémiai és később egyetemi egyesületek munkájában. 1920-21-ben megalapította a Jogakadémia Hallgatóinak Bajtársi Egyesületét. Az egyetemen a Délvidéki Egyetemi és Főiskolai Hallgatók Egyesület tanárelnöke volt 1944-ig, 1943-ban a Pécsi Egyetemi Repülő Club (PERC) elnöke lett.
Nemzetközi téren is jelentős társadalmi egyesületi munkája. 1937-ben tagja lett a hágai Carnegie Alapítvány nemzetközi Jogi Egyesületének. Tagja az Association pour 'Etude de Droit des Minorités-nek; a londoni Grotius Society-nek; az International Law Cases intézményeknek.
Társadalmi egyesületi tagságai közül jogi kapcsolatú itthon a Pécsi és Pozsonyi Jogász Szövetség, Magyar Jogász Egylet, magyar Külügyi Társaság, de a pécsi egyetem DEFHE-n kívüli további hét ifjúsági egyesületnek is tagja volt.
Kiváló szervező képességét, készségét bizonyítja, hogy államközi tudományos tevékenységének végzésére szemináriumát is Nemzetközi Jogi Intézetként működtette. Ilyen minőségben itt is rendszeresen jelentkezett intézeti kiadványokkal.
Elsőrangú jelentőségű szervezése volt a Kisebbségi Intézet létrehozása, az intézet felállításáért folytatott nyolcéves harca és tízéves vezetése. A háború harcait és retteneteit elkerülő Pécs városában a lakásából való kitelepítése a legrosszabb jövőt vetítette eléje. Ezt a megpróbáltatást már nem tudta elviselni.
Munkájáért hivatalos elismerésben nem részesült. Az egyetem Pécsre kerülésének 80 éves évfordulója megfelelő alkalom lehetett volna emléktábla-avatással megemlékezni egykori szervező és tudományos munkát végző professzorára. Városában volt lakóhelyén és kitelepítettként ideiglenes lakásul szolgáló házon elhelyezett két emléktáblán találkozunk nevével.[62] Talán lesz alkalom az Egyetem, illetve a Kar kibővült falain egyszer róla is megemlékezni. ■
JEGYZETEK
[1] Bédi Imre: A Pécsi Egyetemi Kisebbségi Intézet (19361949) Pannónia Könyvek, Pécs 1994
[2] Ciszterci Főgimnázium, Pécs 1897/98-1904/05 tanévi Értesítői
- 30/31 -
[3] Jogakadémiai Értesítők
[4] Pécsi Közlöny 1911 június 10,
[5] Magyar Jogélet 1912 május 12., 26., július 4., szeptember 7., 1913 június 12., 16., 28.
Jogtudományi Közlöny 1912 augusztus 16., 1913 február 21. március 21.
Bűnügyi Szemle 1913 január 15., április 15., július 25. Gyermekvédelem 1914 4. 5. sz.
Büntetőjog tára 1914 január 15., február 1., július 15., 1917 március 1.
Ügyvédek Lapja 1913 február 1., 8. Pester Loyd 1917 augusztus 7.
Archiv für Rechts und Wirtschafts Philosophie, Band XIV. 2. 3.
Magyar Pedagógia 1917 október 1.
[6] Faluhelyi Ferenc: Az örök semlegesség és a világháború. Pécs 1920. XXXVIII, 557. o.
[7] Békeszerződések, a Páneurópai gondolat, Locarno, Briand-Kellog paktum, Nemzetek Szövetsége, menekültügy, honosítás
[8] Szekfű Gyula: Három nemzedék és ami utána következik. Kir. M. Egyetemi Ny. Budapest, é.n. 392. o.
[9] v. Nagy Iván: A nemzetiségi statisztika jelentősége a kisebbségi jogvédelem számára. Budapest 1928. 27-28. o.
[10] előző m. 43. o.
[11] előző m. 9. o.
[12] előző m. 44. o.
[13] előző m. "Emlékirat" fejezet
[14] Faluhelyi Ferenc: Magyar kisebbségi Intézetek. Budapesti Hírlap 1930 február 18. L. évf. 46. sz.
[15] A Pécsi m. kir. Erzsébet Tudományegyetem Kisebbségi Intézetének működése. A VI. Közigazgatási Továbbképző Tanfolyam. Budapest 1941. 563. o.
[16] Dr. v. Nagy Iván: Nyugat-Magyarország Ausztriában. A Pécsi m. kir. Erzsébet Tudományegyetem nemzetközi Jogi Intézet kiadványa. 1937
[17] Dunántúl 1935 április 23.
[18] Dunántúl 1935 május 25.
[19] Nagy Iván előző m.
[20] Valamennyi magyarországi egyetemi kisebbségi intézet létesítését 1936 január 12-én kelt rendelet engedélyezte.
[21] Faluhelyi Ferenc: A Pécsi Egyetemi Kisebbségi Intézet munkája, Pannonia 1939 V. évf. 2. sz. 204. o.
[22] Faluhelyi Ferenc "Bevezetés" Kisebbségi Körlevél 1937. I. évf. 1. sz.
[23] Faluhelyi Ferenc: Lehet és kell-e kulturális hidat verni a szertehullott magyar néptömegek között? Láthatár 1936. 5-6. sz.
[24] Dunántúl 1939 február 17., 18., 21., 23., 26. március 1., 10.
[25] Kisebbségi Körlevél V. évf. 1. sz. 34-38. o.
[26] Faluhelyi Ferenc: A nemzeti kérdés jellege és megoldása. Kisebbségi Körlevél VI. év. 4. sz.
[27] Bédi Imre: Románia bel- és külpolitikája. Kisebbségi Körlevél VI. évf. 1. sz. 151-160. o.
[28] Bédi Imre: A beavatkozás gondolatának a változása a nemzetiségi kérdés fejlődése során. Kisebbségi Körlevél VII. évf. 6. sz.
[29] A Pécsi m. kir. Tudományegyetem emlékirata a magyar kérdésnek a tartós béke érdekében való végleges rendezése ügyében. Nemzetiségi Szemle I. (IX.) évf. 1945
[30] Faluhelyi Ferenc: Elöljáró, Osztálybeszámoló, 1941. 1. sz.
[31] Kisebbségi Értesítő, Sajtószemle 1944. 1. sz. - sokszorosított
[32] v. Nagy Iván: Csonka Magyarország nemzeti kisebbségei. Pécs 1936
[33] Franciscus Faluhelyi: Ius civium in Hungaria Habitantium Nationum. I. k. Taizs Ny., Pécs 1946
[34] A Baranya Megyei Levéltárban "Faluhelyi" anyagban a kefelenyomat több része is előkerült, feltehetően hiányosan.
[35] Az öt író: Kemény János, Molter Károly, Nyírő József, Szemlér Ferenc és Tompa László
[36] Dunántúl 1935 november 24.
[37] Dunántúl 1935 november 19., 24., 26., 29., december 3., 5., 6., 12., 1936 január
[38] A Gazdasági ankét résztvevői: Hantos Elemér egy. t., Bertalan I. budapesti Iparkamara főtitkára, Chorin Ferenc, Lengyel Géza a Magyar Gyáriparosok elnöke, illetve főtitkára
Kultúresten: Herceg János vajdasági, Szombathy Viktor szlovenszkói író, Mécs László, Tamás Lajos (Pozsony), Tamási Áron költő-író
[39] Dunántúl 1935 november 24.
[40] Dunántúl 1938 április 10., 17., 24., május 1-4., 8., 10-14.
[41] A résztvevők között Jaross Andor miniszter, Ölvedy János felvidéki sajtóreferens, Szombathy Viktor író
[42] Nyírő József esti beszélgetésén
[43] Nyírő József beszélgetés, naplófeljegyzésben
[44] Az ankét előadói: Krámer Gyula, a Közművelődési Szövetkezetelnöke, dr. Draskóczy Ede, a Népkör elnöke, Nagy Iván újvidéki, a Nép szerkesztője, se. Deák Leó (Zombor), a délvidéki magyarság volt vezetője, az utolsó zombori főispán
[45] Szabó Pál: a m. kir. Erzsébet Tudományegyetem és irodalmi munkássága. Pécs
[46] Dunántúl 1938 március 13. 23.
[47] Dunántúl 1938 április 26. - A Magyar Kulturális Egyesülete Országos szövetségének Nyíregyházán tartott VI. közgyűlése
[48] Bédi Imre, Szollár István, Zsolt Zsigmond
[49] Frindt Gusztáv
[50] Fényes Miklós-Farkas Józsefné: A Pécsi Tudományegyetem volt Kisebbségi Intézete sajtókivágat feltárása anyagban gépírásos szöveg, Pécsi Egyetemi Könyvtárban
[51] Jávor János igazgató tanító
[52] Dunántúl 1941 július 13., 18., 23., 27.
[53] Bédi Imre
[54] Az egyhetes rendezvényről készített összefoglaló jelentés az Egyetemi Könyvtárban. Gépelt-kötött Bédi Imrétől
[55] Dunántúl 1936 május 3. 8.
[56] Bédi Imre (1936), Boczán Béla (1939), Sümeghy Mihály (1940)
Magyar Asszonyok Nemzeti Szövetsége és Magyar Mérnök Egyesület
[57] Balogh Arthur, Csuka János, Nyírő József, Oberding József György
[58] Nyakas Sarolta
[59] Fényes-Farkas idézett munkája
[60] Faluhelyi Ferenc: Magyarország közjoga. Pécs, Karl 1926. 1-2. k. 2. kiadás 1927
[61] Faluhelyi Ferenc munkáinak figyelemre méltó bibliográfiája Ádám Antalné: Dr. Faluhelyi Ferenc publikációinak jegyzéke. In: Faluhelyi Ferenc tudományos, oktatói és tudományszervezői munkássága. Studia Iuridica 114. Pécs 1987. 49-54. o.
[62] Vargha Damján u. 4. - Szent Mór u. 2.
Lábjegyzetek:
[1] A szerző v. intézeti tanársegéd.
Visszaugrás
