"A sport nem csak testnevelés, hanem a léleknek is az egyik legerőteljesebb nevelési eszköze."
Szent-Györgyi Albert
"A sport reményt adhat ott, ahol egykoron kétségbeesés uralkodott. Bármely kormánynál hatékonyabb a faji ellentétek leküzdésében.
A sport képes megváltoztatni a világot."
Nelson Mandela
A XX. század két nagy - nem sportoló - egyéniségének mottóul választott gondolatai rávilágítanak a sport fontosságára az egyén és a társadalom szempontjából egyaránt. A sport az életnek az a területe, amelyről mindenki véleményt formál, ugyanakkor a sportra vonatkozó normákat csak egy szűk kör ismeri, különösen ismeretlen a sportjogi konfliktusok rendezési módja.
Jelen cikk célja, hogy bemutassa a sport területén felmerülő konfliktusok hagyományos bírói úttól eltérő, ún. alternatív vitarendezési módokat, ezen belül is elsősorban a választottbíráskodást, illetve röviden ismertetésre kerül a mediációs eljárás is.
A sport együtt fejlődött a társadalommal.[1] Az emberiség történelmének hajnalán az egyén számára a testmozgás a túlélést, az életfeltételekhez való jobb hozzáférést biztosította. Az ipari forradalom, a tömegtermelés az emberek számára több szabadidőt eredményezett. Ez lehetővé tette a sporthoz való tömeges hozzáférést mind nézőként, mind sportolóként.
A XIX. század végéig a sport fogalmán már az amatőr, illetve a versenysportot is értették, bár szabályaiba az állam nem avatkozott bele. Az előbbi megállapítás azonban nem jelenti azt, hogy a sport az állam figyelmét elkerülte volna. A testnevelésre egyrészt, mint az egészséges életmódra nevelés, az oktatás és a kultúra részeként tekintettek[2], másrészt fogalma összenőtt az egészségüggyel.[3]
A XIX. század végétől a magánautonómia elvére alapuló sportszervezetek nemzeti, majd nemzetközi szövetségbe tömörülve összehangolták és megalkották a sport játék-, majd versenyszabályzatát.[4]
A XX. században az Egyesült Államokból indult szabadidősport-mozgalom kibővítette a sport fogalmi körét, mely már nem csupán a versenyszerűen, hanem a rendszeresen vagy alkalomszerűen folytatott, egészséget javító fizikai aktivitást is magában foglalta. Ezzel párhuzamosan a versenysportban a professzionalizmus nyert egyre nagyobb teret. Megváltozott a sport társadalomban betöltött szerepe; tömegjelenséggé vált, előtérbe került az oktató, nevelő, integráló funkció, a versenysport sikereit nemzeti büszkeségként élték és élik meg ma is a polgárok. A média jelenléte a sportban kielégíti a tömegigényeket, de egyben az üzleti alapú sport megerősödését is maga után vonja. A tömegkommunikáció jelenlétével a sportban aktív résztvevők közötti konfliktusok egyre nagyobb nyilvánosságot kapnak.[5]
Napjainkban a sport jelenti egyrészről a szabadidő sportot, másrészről a versenysportot is. A sportolás nemcsak egyéni, személyes előnyöket - személyes testi és lelki fejlődés, a társas kapcsolatok kialakítása, ápolása - jelenti, jelentős gazdasági súlya mellett a társadalom egészének egészségi állapotát is befolyásolja. A mindennapos sportolás lehetősége csökkenti az egészségügyi kiadásokat is, ezért annak támogatása nemcsak a magánszféra, hanem az állam érdeke is.
A sport fogalmát az Európai Sport Charta 2. Cikkelye[6] az alábbiak szerint határozza meg: "Sport minden olyan fizikai tevékenység, amelynek célja esetenként vagy szervezett formában a fizikai és szellemi erőnlét kifejezése vagy fejlesztése, társadalmi kapcsolatok teremtése vagy különböző szintű versenyeken eredmények elérése."
A sport köznapi fogalma ettől eltérő, célja a testedzés, versenyzés, szórakozás, eredmények elérése, a képességek fejlesztése vagy ezek kombinációja.
A sport, amely ma, mint a társadalom széles körét érintő tevékenység, tömegszórakoztató árucikk is, már nem nélkülözheti a közjogi szabályozást sem. A sport szabályozásának szükségességét a jelentős társadalmi-gazdasági hatásán túlmenően az abban részt vevők (sportegyesületek, sportszövetségek, sportolók, edzők, stb.) közötti kapcsolat más jogterületen nem szabályozott helyzete is indokolja.
Az autonómiából eredő önszabályozás a sportban megjelenő szervezeti struktúrából adódik. A sportszö-
- 289/290 -
vetségek autonómiája az Európai Unió Alapjogi Chartája 12. Cikkelyének 1. bekezdésén, valamint az Alaptörvényben is biztosított egyesülési jogon alapul.
A sportszövetségek tagjaik számára kötelező erővel bíró normákat alkotnak, az ettől való eltérést szankcionálják, ezzel biztosítva többek között a sporttevékenység egységes feltételeit. E szabályok között megtalálhatóak a sportolók magatartásához is kapcsolódó rendelkezések is.
A sportszervezetek által alkotott normákat három csoportba sorolhatjuk.
Az első csoport az ún. lex ludica, a játékszabályok - a sportág gyakorlásának, űzésének technikai szabályai -, amelyek megalkotása során a legteljesebb autonómiát élvezik a sportszervezetek.
A másik csoportba a sportszervezetek, testületek működését meghatározó alapvető szabályok tartoznak, melyeknek összhangban kell lenniük a jogszabályokkal, valamint a szervezet típusára vonatkozó rendelkezésekkel.
A harmadik csoportba a nemzeti és nemzetközi sportszervezetek által alkotott versenyszabályok, magatartási szabályok tartoznak. A jogszabályok nemcsak biztosítják, hanem kötelezővé is teszik a szervezetek számára saját szabályzatok megalkotását (versenyszabályzat, igazolási, nyilvántartási, átigazolási, sportfegyelmi szabályzat). A nemzeti vagy nemzetközi sportszervezet által alkotott normák funkciója a sportág tipizálása, a sporttevékenység egységes feltételeinek megteremtése, az esélyegyenlőségnek, a verseny tisztaságának, a sportolók védelmének biztosítása, a nézők megóvása a sporttevékenységből adódó veszélyektől.
A sport globalizációjának hatására a normaalkotás autonómiájába a tagállami jog mellett behatol a közösségi jog.
A sport igazgatásának legjelentősebb dokumentumai az Olimpiai Charta, a nemzetközi és nemzeti sportszövetségek szabályzatai, a Nemzetközi Dopping Ellenes Ügynökség Dopping Ellenes Szabályzata. A NOB kezdeményezésére és aktív részvételével jött létre a CAS (Court of Arbitration of Sport, Sport Választottbíróság) és a WADA (World Anti-Doping Agency, Nemzetközi Dopping Ellenes Ügynökség).
A XX. század második felétől lehetünk tanúi annak, hogy az állam szabályozási szerepet vállal a sportban. A szerepvállalás oka egyrészről a harmadik generációs alkotmányos alapjogok - kultúrához és egészséghez való jog - megjelenése[7], másrészről a sport kiemelkedő társadalmi szerepe, tömegérdeklődés tárgyává válása. Az állami "érdeklődést" magyarázza az is, hogy egy-egy sportesemény más célra is felhasználható.
Az állam egyik feladata a polgárait megillető alapjogok biztosítása. A magyar állam is feladatának tekinti a sport szabályozását. Ezen belül szabályozza a sporthoz kapcsolódó valamennyi szervezet jogait és kötelezettségeit, állami szerepvállalás esetén annak módját és mértékét, valamint meghatározza az önigazgatás jogkörének határait is.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
