Az Országgyűlés Európai ügyek bizottságának (EUB) feladata 2004. május 1-jét követően átalakult: korábban tevékenységének középpontjában a csatlakozási tárgyalások nyomon követése állt, Magyarország EU-tagságával a bizottság feladatköre az ún. egyeztetési eljárás lefolytatásával bővült, amely az Országgyűlés egyik leghatékonyabb uniós érdekérvényesítési eszközévé vált.
A következőkben, az EU többi tagállamában alkalmazott egyeztetési eljárási modellek és a hazai jogi szabályozás áttekintése mellett célunk az, hogy betekintést nyújtsunk az olvasó számára az Országgyűlés Európai ügyek bizottságának e speciális tevékenységébe, és kísérletet tegyünk arra, hogy meghatározzuk az eljárás helyét a Lisszaboni Szerződés által biztosított parlamenti jogosultságok mellett, felvázolva néhány lehetséges választ az eljárás jövőjét érintő kérdésekre is.
A nemzeti parlamentek Európai Unióban betöltött szerepéről a Maastrichti Szerződés vonatkozó, rövid, de nagy jelentőségű nyilatkozata után, bővebben először az Amszterdami Szerződés 9. jegyzőkönyve rendelkezett. Az Alkotmányos Szerződés 1. jegyzőkönyvének első preambulum bekezdését a Lisszaboni Szerződés pedig szó szerint átvette. Ennek alapján "az az eljárás, ahogyan a nemzeti parlamentek az Európai Unió tevékenységei vonatkozásában Kormányuk felett ellenőrzést gyakorolnak, az egyes tagállamok saját alkotmányos szervezetére és gyakorlatára tartozik."[1] Ennek megfelelően tehát a kérdéskör a tagállamok kizárólagos hatáskörébe tartozik, és a tagállami szabályozás kialakításában az egyes tagállamok alkotmányos hagyománya a meghatározó.
A magyar jogban is alkalmazandó jogszabályok egy része[2] az Európai Unió Tanácsában, illetve az Európai Parlamentben születik meg, és ez korlátozza a nemzeti parlamentek törvényalkotói privilégiumát.[3] Az Alkotmány 35/A. § (1) bekezdése szerinti felhatalmazás adott lehetőséget egy olyan, minősített többséget igénylő törvény megalkotásához, amelynek célja az európai uniós intézményekben folyó jogalkotásról való tájékoztatásnak és az európai uniós intézményekben képviselt kormányzati álláspont ellenőrzése feltételeinek megteremtése volt.
Az e célból létrehozott szakértői munkacsoport és a pártok közötti több mint egyéves politikai egyeztetés eredményeként született meg az Országgyűlés és a Kormány európai uniós ügyekben történő együttműködéséről szóló 2004. évi LIII. törvény, (a továbbiakban: törvény). Az egyeztetési eljárás további hátterét a törvényre tekintettel módosított 36/1994. (IX. 30.) OGY határozat (Házszabály) és az Európai Unió döntéshozatali tevékenységében való kormányzati részvétel összehangolásáról és az Európai Koordinációs Tárcaközi Bizottságról szóló 1169/2010. (VIII. 18.) Korm. határozat (a továbbiakban: Kormányhatározat) képezi.
A törvény alapján az Országgyűlés előtt megnyílt annak a lehetősége, hogy uniós ügyekben is ellenőrizze a magyar Kormányt. A törvény 1. § (2) bekezdése - az Alkotmány 35/A. §-ának megfelelően - az Országgyűlésnek ezt az ellenőrzési jogosítványát az Európai ügyek bizottságához delegálta, azaz a Kormány és az Országgyűlés közötti uniós ügyekben történő egyeztetési eljárás (európai jogi terminológiában scrutiny-nek nevezett eljárás) során az Európai ügyek bizottsága ügydöntő hatáskörrel rendelkezik; az Európai ügyek bizottságában kialakított állásfoglalásokat az Országgyűlés állásfoglalásának kell tekinteni. E delegálás több okra vezethető vissza, amelyek közül talán a legfontosabb, hogy az uniós döntéshozatali eljárás nyomon követésére, a megfelelő időben történő parlamenti álláspont megjelenítésére a plenáris ülés működésének keretei sok esetben nem bizonyulhatnak elég rugalmasnak, ezért a többi tagállami parlamentben is az egyeztetési eljárás egy állandó vagy speciális bizottság hatáskörébe került, ami elősegítette, hogy az eljáráshoz szükséges szakmai-politikai felkészültség is egy relatív szűk fórum kezében összpontosuljon.
Az egyeztetési eljárás olyan különleges parlamenti eljárás, amely során az Országgyűlés ellenőrzi a Kormány uniós ügyekben folytatott tevékenységét és részt vesz az Európai Unió kormányzati részvétellel működő intézményeiben képviselt magyar álláspont kialakításában.
Ennek az eljárásnak a keretében a Kormány tájékoztatja az Országgyűlést az európai uniós tervezetekkel kapcsolatban kialakított álláspontjáról, amelyre vonatkozóan az Országgyűlés állásfoglalást alakít ki, és a Kormány beszámol a Tanácsban hozott döntésről.
Az Európai Unió tagállamaiban alkalmazott scrutiny-modellek többféleképpen csoportosíthatók. Az eljárás tárgyát tekintve megkülönböztethetjük az ún. mandátumadó és dokumentum-alapú rendszert. Az első kategóriában a parlamenti eljárás tárgya a Kormány által, az adott uniós tervezet Tanácsban való tárgyalása során képviselt álláspont (pl. finn és dán parlamentek esetében), míg a másodikban a parlament közvetlenül a tervezetet vizsgálja és értékeli (pl. brit alsóház). Más megközelítésben a parlamenti állásfoglalás kötőereje alapján is tehetünk különbséget. Az így felrajzolt skála egyik végpontjában a Kormány számára a parlamenti állásfoglalástól csak kivételes esetben eltérést engedő jogi kötőerővel rendelkező mandátumot adó rendszer (pl. Ausztria), míg a skála másik végén azok a konzultatív rendszerek állnak, amelyekben a Kormány feladata elsősorban a parlament tájékoztatására terjed ki, a Kormányt a parlamenti állásfoglalás semmilyen formában sem köti (pl. lengyel szenátus, Málta).[4]
Magyarországon alkalmazott egyeztetési eljárás a fentiek ötvözete: az Országgyűlés eljárásának közvetlen fókuszában a Kormány által képviselendő álláspontjavaslat áll, amellyel kapcsolatban ugyan nem jogi, de politikai kötőerővel rendelkező állásfoglalást alakít ki. Ez azt jelenti, hogy a Kormány az uniós intézmények eljárásaiban képviselt álláspontját a bizottsági állásfoglalás alapulvételével köteles kialakítani. Ha az európai uniós tervezet olyan tárgykört érint, amelynek szabályozásához az Alkotmány értelmében az Országgyűlés minősített többségű döntése szükséges, a Kormány az állásfoglalástól csak indokolt esetben térhet el.[5]
A hazai modell sajátossága továbbá a szelektivitás, valamint az eljárás centralizáltsága. A szelektivitás ebben az esetben azt jelenti, hogy az Országgyűlés csupán az általa kiválasztott uniós tervezetek tekintetében indít egyeztetési eljárást. A centralizáltság alapján pedig az egyeztetési eljárás megindításának előkészítése, elindítása és lefolytatása, valamint az országgyűlési állásfoglalás kialakítása az Európai ügyek bizottságának hatásköre. A centralizáltság nem jelent egyúttal kizárólagosságot is, mivel egyeztetési eljárás megindítását a Kormány[6] is kezdeményezheti. Az egyeztetési eljárásban pedig az Európai ügyek bizottsága mellett más állandó bizottságok is részt vehetnek, ha az Országgyűlés elnöke[7] kijelölte őket, illetve ha az állandó bizottság elnöke kéri bizottsága kijelölését folyamatban lévő egyeztetési eljárásban[8]. A Kormány által közvetlenül kezdeményezett egyeztetési eljárásra a 2006-2010. közötti ciklusban nem került sor, míg bizottsági elnök saját kérésre való bizottsági kijelölésre több esetben is.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
