Bakos Kitti: Felelősségi rendelkezések a gazdasági társaságok átalakulásánál V. (CH, 2013/6., 5-8. o.)

A gazdasági társaságok szétválásánál a társaságtól megváló tagok helytállási szabályait is célszerű elemezni. Bár az uniós előírások nem érintik ezt a témakört, azonban különféle jogalapon (Magyarország esetében az átalakulás talaján, Ausztria vonatkozásában a tagsági jogviszony megszűnésének a szabályaihoz kapcsolódóan, míg Romániában a gazdasági társaságokra irányadó általános szabályok segítségül hívásával) alapvetően fennáll a volt tagok mögöttes felelőssége a jogelőd azon tartozásaiért, amelyeket a jogutód gazdasági társaságok nem teljesítettek. A megváló tagok helytállási kötelezettségére vonatkozóan nem találtunk iránymutató szakirodalmi álláspontot vagy analógia útján alkalmazandó más jogszabályi előírást Csehország és Bulgária esetében.

A joghatóság kérdése a határon átnyúló szétválások esetén

A határon átnyúló szétválás során több jogutód gazdasági társaság jön létre, amely az igényérvényesítés előfeltételeként külön joghatósági rendező elv hiányában felveti annak a kérdését, hogy a hitelező a korábbiakban a jogelőddel szemben fennálló jogviszonyából eredő követelésének a kiegyenlítése tárgyában a jogutódokat, illetve a volt tagot mely tagállam bírósága előtt perelheti. Dolgozatunk vizsgálódási körét tekintve a Brüsszel I. rendelet szabályaihoz kell visszanyúlnunk, hiszen a több tagállam területét érintő szétválás minden esetben tartalmaz nemzetközi elemet és az Európai Unió határain belül realizálódik. A hitelezői igények jogutódokkal szembeni érvényesítése beleillik a rendelet tárgyi hatályába, és olyan polgári és kereskedelmi ügynek minősül, amely megalapozza az abban foglalt joghatósági szabályok megfelelő alkalmazási lehetőségét.[1] Amennyiben a felek nem kötötték ki valamely tagállam joghatóságát a jogvita elbírálására vonatkozóan, úgy a hitelező a rendelet 1. cikkében foglalt általános joghatósági szabályok következtében, főszabály szerint az alperes jogutód gazdasági társaság székhelye szerinti tagállam bírósága előtt perelheti a helytállásra kötelezett gazdasági társaságot. Amennyiben azonban az adott tagállam belső joga valamennyi jogutód gazdasági társaság elsődleges és egyetemleges felelősségét deklarálja, akkor az általános joghatósági szabály mellett a különös rendelkezések közül az együttes perlésre irányadó előírások is érvénybe léphetnek. Ennek megfelelően, függetlenül attól, hogy adott esetben a jogutódok különböző tagállam honosságával rendelkeznek, minden jogutód gazdasági társaság együttesen is perelhető valamely jogutód székhelye szerinti tagállam bírósága előtt.[2] Igaz ez a megállapítás akkor is, ha az adott tagállam különbséget tesz elsődlegesen és másodlagosan kötelezett jogutódok között. Ebben az esetben a hitelező az elsődlegesen kötelezett jogutód társaság nemteljesítése esetén és a jogutódok egyetemleges felelősségének a jogszabályi deklarálása mellett keresetének a kiterjesztése folytán válik jo-

5/6

gosulttá arra, hogy valamennyi jogutód egyetemleges kötelezését kérje.[3] Az együttes perlés esetében a helytállási kötelezettséget megalapozó anyagi jogi rendelkezések kihatnak a kapcsolódó eljárási és joghatósági szabályokra, melynek keretében a felelősségre irányadó anyagi jogi, valamint a joghatósági okokra és az igényérvényesítési lehetőségekre vonatkozó eljárásjogi előírások csak együttesen és kölcsönös egymásra hatásukban vizsgálva kezelhetőek.

A volt tagok felelőssége vonatkozásában a jogutódokkal történő együttes perlés lehetőségének a megítélése azonban már nem ilyen egyértelmű. Eltérően a mögöttesen felelős jogutód gazdasági társaságok helytállási kötelezettségétől, a volt tagok felelőssége nem egyetemleges a sorban előtte álló jogutódokéval. Felmerülhet tehát annak a kérdése, hogy a társasági jogban ismert más felelősségi alakzatokkal összehasonlítva, amelyek a tagi helytállási kötelezettség jogalapját teremtik meg a társasági vagyon által nem fedezett tartozásokért, lehetőség van-e a jogutód gazdasági társaságok és a volt tagok együttes perlésére. A tag magánvagyonát terhelő mögöttes felelősség ebben az esetben csak akkor léphet életbe, ha a taggal szemben perben állása mellett marasztaló határozatot hoztak. A feltételes marasztalás keretein belül azonban a tag vagyonára mindaddig nem vezethető végrehajtás, amíg be nem bizonyosodik, hogy a társaság vagyona az adott tartozást nem fedezi.[4] A volt tagok együttes perlésére és a feltételes marasztalásra vonatkozó külön tagállami jogszabályi rendelkezések hiányában vizsgálni kell azt is, hogy vajon az érintett tagállam eljárásjogi rendelkezései és bírói gyakorlata lehetőséget adnak-e az egylépcsős igényérvényesítésre.

Nem dönthető el azonban kétséget kizáróan az együttes perlés mellett annak a kérdése sem, hogy a rendelet 5. cikkében nevesített különös joghatósági szabályok közül a szerződésből eredő jogviszonyokhoz, illetve a szerződésen kívüli károkozáshoz kapcsolódó rendező elvek mennyiben alkalmazhatóak az átalakuláshoz fűzött felelősségi rendelkezések esetében. A probléma magvát az alkotja, hogy mind a szerződéses igény, mind pedig a szerződésen kívüli károkozás fogalma a rendelet rendszerében olyan autonóm, uniós jogi meghatározásnak tekinthető, amelyet a tagállami jogoktól függetlenül kell megítélni. A szerződéses jogviszonyból származó jogviták esetében az alperes a felperes választása szerint a teljesítés helyének a bírósága előtt is perelhető. Szerződéses igénynek minősül az uniós színtéren az a követelés, amelyet a felek önként vállaltak fel a másikkal szemben, és a kárigény e kötelezettségek megszegéséből származik.[5] Ezek a feltételek a jogutód gazdasági társaságok esetében a kontraktuális kapcsolatok vonatkozásában a jogutódlás elvéből, a megkötött szétválási szerződésből és a felek között fennálló szerződéses alapjogviszonyból fakadóan a szétválás esetében is fennállónak tekinthetőek. A különös joghatósági szabályok szempontjából azonban nem ilyen egyértelmű a volt tag jogelőd tartozásaiért fennálló helytállási kötelezettségének a megítélése. Alapvetően a társaság és a tag viszonya (beleértve a kapcsolódó felelősségi rendelkezéseket) az uniós fogalommeghatározásokban szerződéses alapú jogügyletként jelenik meg, hiszen a társasági szerződést minden tag egyhangúlag elfogadta, magára nézve önként kötelezőnek ismerte el, és a társasági forma megválasztásával egyidejűleg azonosult a kapcsolódó felelősségi rendelkezésekkel is. A szétváláshoz rendelt és a tagot terhelő helytállási kötelezettség esetében, ha a tag részt vesz a jogutódban, a kontraktuális alapot a szétválási szerződés képezheti, amelyet minden tagnak alá kell írnia, és amely tartalmazza a jogutód gazdasági társaságok társaságiszerződés-tervezetét is. Mindemellett azonban az átalakuláshoz kapcsolódóan a tag helytállási kötelezettsége nem a jogutód és a hitelező, vagy társaság és a tag között áll be, hanem a tag és a hitelező viszonylatában realizálódik a törvény kógens, eltérést és önkéntes felvállalást nem engedő előírása következtében, illetve a megváló tag vonatkozásában hiányzik a szétválási szerződés, mint figyelembe vehető kontraktuális jogalap is. A tagállami jogok a tag helytállási kötelezettségét deliktuális jogviszonyként kezelik, a rendelet sajátos rendszerében azonban ez a megközelítés a vonatkozó rendező elv értelmében, amely szerződésen kívüli károkozás esetén a káresemény bekövetkezésének a helyét tekinti releváns tényezőnek, nehezen értelmezhető.