Mind a magyar, mind a nemzetközi üzleti gyakorlatban egyre növekszik az igény arra, hogy a versenyellenes magatartást elkövető vállalkozásokkal szemben a gazdasági forgalom magánszereplői (vállalkozások, fogyasztók, szerződéses partnerek) a saját egyedi érdeksérelmük miatt magánjogi eszközökkel fellépjenek. Ennek keretében az erre jogosított személyek polgári bíróságok előtt kívánják érvényesíteni a versenyellenes magatartások magánjogi jogkövetkezményeit,1 elsősorban az érvénytelenséggel összefüggő igényeket,2 és a kártérítést. Az igényérvényesítés jogalapja, illetve a jogellenesség alapja tehát fogalmilag az, hogy az adott magatartás beleütközik a Tpvt. meghatározott szabályába, és ezáltal versenytorzító magatartásnak tekintendő. Az ilyen polgári jogi igények érvényesítése, illetve a polgári bíróságok ezzel kapcsolatos eljárása meglehetősen bonyolult kérdéshalmazt vet fel, amelyben hangsúlyos szerepet kapnak eljárási kérdések is. Így különösen a bíróság és a versenyhatóság hatáskörének elhatárolása, valamint a polgári peres eljárás viszonya a versenyhatósági eljáráshoz. A témakör nehézsége alapvetően a következőkből adódik.
Az érvénytelenség és a deliktuális felelősség magánjogi jogintézmények, az ezekkel kapcsolatos magánjogi igények polgári bíróság előtt polgári peres eljárásban érvényesítendők. Ez a legtöbb érvénytelenségi okhoz, vagy kártérítési igényhez kapcsolódó bírósági eljárásnál semmifajta többletkérdést nem vet fel, hiszen magának a "szerződésnek", amelyben az érvénytelenségi ok található, vagy a deliktuális felelősség esetén a jogellenes magatartás minősítése szintén a polgári bíróság által történik. A versenykorlátozások esetében azonban nem ilyen egyszerű a helyzet. A versenykorlátozás, amelynek semmisségéről, vagy amely miatti kártérítésről szó van a perben, nem a magánjog jogintézménye, illetve annak megítélése nem a magánjog szempontrendszere szerint történik. A polgári bíróságok eljárásuk során azzal szembesülnek, hogy a versenyt torzító magatartások jogellenes jellege, és így az érvényesített magánjogi igények jogalapja is fogalmilag azt feltételezi, hogy a jogellenes magatartás a közérdeket sértse. Azok a magatartások ugyanis, amelyek csak egyedi jogsérelmet okoznak, de közérdeksérelemmel nem járnak, nem tekinthetők versenyellenesnek, így azok jogellenessége versenyjogilag nem állapítható meg. A közérdek sérelmével járó piaci jelenségek ugyanakkor nem a polgári bíróságok által, hanem állami feladatként, közigazgatási eszközökkel üldözendők. Ezért hozta létre az állam a versenyfelügyeleti hatóságot (a GVH-t), amelynek feladata, hogy ezen magatartásokkal szemben a verseny védelme érdekében közigazgatási úton fellépjen. Így magának a versenyjogi normarendszernek az alkalmazása a versenyhatóság hatáskörét képezi. Ebben az összefüggésben a versenykorlátozás, mint semmisségi ok, vagy a kártérítést megalapozó jogellenes magatartás megítélése is a GVH feladata, ráadásul az ehhez szükséges eljárási jogok, infrastrukturális, személyzeti és képzettségi feltételek jogszabály alapján szintén ott összpontosulnak. Ugyanakkor a bíróság előtti magánjogi jogérvényesítési eljárásban a "versenykorlátozás", mint semmisségi ok vagy jogellenes magatartás, megkerülhetetlen előkérdésnek minősül. Dönteni kell ugyanis a versenykorlátozás fennállásáról, vagy annak hiányáról, hiszen enélkül az adott szerződés vagy valamely magatartás nem tiltott, így annak semmisségéről sem lehet beszélni, illetve jogellenesség hiányában kártérítésről sem lehet szó. Kérdéses azonban, hogy ki dönthet ebben a kérdésben. Csak a GVH, mint versenyhatóság, vagy esetleg a bíróság is? Lehet-e versenykorlátozásokkal kapcsolatos magánjogi jogérvényesítési eljárást lefolytatni előzetes GVH döntés nélkül, vagy erre csak a versenykorlátozás fennállását kimondó GVH döntés alapján van mód? Mi a helyzet az esetleg párhuzamosan futó GVH és polgári bírósági eljárással? Illetve egyáltalán miként lehet a főszabály szerint a semmisséggel és a kártérítéssel foglalkozó bíróság, és a versenykorlátozással foglalkozó GVH hatásköri megosztását és eljárási együttműködését leírni? Ezen kérdések megválaszolása képezi a jelen tanulmány tárgyát.
A fentiekben jelzett problémákat részben érzékelte a jogalkotó is. Ezért a Tpvt. 88/A. §, valamint 88/B. § speciális szabályrendszert állít fel a versenykorlátozó magatartásokból származó magánjogi jogkövetkezmények polgári peres eljárásban történő érvényesítését illetően. A Tpvt. 88/A. § a GVH és a polgári bíróságok közötti hatásköri kérdéseket, a 88/B. § pedig a polgári peres eljárással összefüggésben a polgári bíróság és a GVH eljárásának összefüggéseit és egyes eljárási szabályait tartalmazza. A hivatkozott szabályok azonban meglehetősen hézagosak és pontatlanok, számos kérdésre sajnos nem kapunk választ belőlük. Mindez hátráltatja egyrészt a feleket abban, hogy igényeikkel bíróság előtt fellépjenek, másrészt pedig a bíróságokat abban, hogy a polgári peres eljárást a versenyhatósági eljárással összefüggésben zavartalanul lefolytassák. Mindezekre tekintettel arra vállalkoztunk, hogy a Tpvt. 88/A. és 88/B. §-ainak értelmezésével, valamint alkalmazási kereteinek bemutatásával segítséget nyújtsunk a versenykorlátozásokkal összefüggő magánjogi igények polgári peres eljárásban történő érvényesítéséhez, illetve a peres eljárás speciális kérdéseinek pontos alkalmazásához.
-275/276-
A versenykorlátozás magánjogi jogkövetkezményeinek érvényesítésével összefüggő hatékony jogalkalmazás elképzelhetetlen anélkül, hogy a bíróságnak ne legyen hatásköre magának a semmisségi oknak, illetve a jogellenes magatartásnak, azaz a versenykorlátozásnak a megítélésére. Ezért mind a Tpvt., mind az EU kartelljog3 végrehajtásáról szóló 1/2003/EK rendelet önálló hatáskört ad a bíróságoknak és a versenyhatóságoknak a versenykorlátozás fennállásáról szóló döntésre. Ez azonban nem tekinthető párhuzamos hatáskörnek, és szó sincs hatásköri összeütközésről a két jogalkalmazó szerv között. Kettőjük hatásköre inkább önállónak és függetlennek tekinthető, amely hatáskörök közé világos határvonalat lehet húzni.
a) Normatív hatásköri elkülönülés
A magyar jogban a polgári bíróságok és a GVH önálló hatáskörét illetően a Tpvt. 88/A. §-a 2005. november 1-je óta előírja a következőt: A GVH-nak a versenykorlátozásokkal szembeni hatásköre, amelyet a Tpvt. alapoz meg számára a közérdek védelme céljából, "nem zárja ki az e törvény III-V. fejezetében foglalt rendelkezések megsértésére alapított … polgári jogi igények közvetlen bíróság előtti érvényesítését". Vagyis az, hogy a Tpvt. alapján a GVH rendelkezik hatáskörrel a versenyellenes cselekményekkel szembeni fellépésre, még nem jelenti azt, hogy a versenyellenes cselekmények miatti magánjogi igényeket ne lehetne bíróság előtt érvényesíteni. A hivatkozott szabály valódi tartalma és jelentősége azonban félreérthető a Tpvt. 88/A. § fogalmazásában! Nem azon van ugyanis a hangsúly, hogy a versenyellenes magatartás miatt jelentkező magánjogi igényeket polgári bíróság előtt lehet érvényesíteni. Mivel ezt semmi nem zárja ki, úgy erre a Tpvt. 88/A. § felhatalmazása nélkül is lehetőség lenne a Ptk. 339. §, illetve a Tpvt. 11. § (3) bek. és a Ptk. 200. § (2) bek. alapján. A szó szerinti megfogalmazással szemben a Tpvt. 88/A. § jelentősége az, hogy önálló (a GVH-tól független) hatáskört ad a polgári bíróságnak a versenyellenes magatartások megítélésére, ha azokból származó polgári jogi jogkövetkezményeket érvényesítenek a polgári perben. Vagyis a polgári bíróságnak hatásköre van a Tpvt. III-V. fejezeteinek alkalmazására, az azokban foglalt jogellenes magatartások elkövetésének, illetve ennek hiányának megállapítására. Ennek alapján tehát a polgári bíróság saját hatáskörében dönthet, és döntenie is kell az előtte folyó polgári perben a Tpvt. III-V. fejezeteiben szabályozott jogsértések kérdésében, mint a magánjogi igények jogalapjában.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
