A jogi igazság antik görög-római felfogásig visszavezethető szép téma elmélkedéshez: talán az adja szolid báját, hogy sokféle értelmezése van. Lehet, hogy az igazság középmérték. Középmérték, mint átlag - ahogyan Arisztotelész értelmezte -, ám miféle közép lenne, matematikai vagy mértani? Ezek lényegesen különböznek, miként kitűnik az ókori klasszikus magyarázatából is. Ha e kétféle átlagból lehet, illetőleg kell választani, ki választhat, és miért ? Ez is valamilyen középpel vagy átlaggal értelmezhető? Ki választhatja meg az igazság (középmérték) alkalmazható szabályát?
Elvileg megválaszthatja jogalany, jogalkalmazó, jogalkotó, ha választási lehetősége ténylegesen van, s még akkor sem nyilvánvaló, hogy egyformán számítanának. Valamilyen mértékben, valamiképpen bizonyára valamennyi számít. Kiváltképp akkor, ha ezek a pozíciók, alanyok - jogalany, jogalkalmazó, jogalkotó - egymástól nyilvánvalóan elkülöníthetően, vagy még inkább, ha egymástól ténylegesen elszigetelten léteznek.
Különbözőségük nem bármikor magától értetődő. Jogalanyok (emberek) sokasága lehet együtt döntéshozó valaki jogi felelősségének megítélésében, azaz ítélkezhet a sokaság (nép). Ugyanez szabályt alkothat általános hatállyal, bárkire érvényesen. Ezek továbbá megillethetnek egyetlen személyt: az uralkodót a rendiségben, tehát ítélkezés egyedi ügyekben, és jogalkotás bárkire érvényesen. Változatok lehetségesek - léteztek vagy léteznek -, az elfogadható középmérték általános vagy egyedi kinyilvánítása (mint jogi igazság) úgy tűnik, hogy szabályalkotás és annak alkalmazása összefüggésben értelmezhető. A mai időkben "a nép" nemigen ítélkezik egyes ügyekben, s nem az a jellegzetes jogalkotás sem, hogy a "nép" döntene jogszabályok tartalmáról, vagy népszavazással megalkotásáról. Lejárt az uralkodók ideje is: önmagukban, lehetőségeik szerint sem egyedi, sem általános tartalommal jogi szabályosságot nem mondhatnak ki. Abszolút monarchia régen nincs Európában.
A jogi igazság most háromféle lehet, ám meghatározásához feltételezni kell jogszabályokat ill. jogi szabályokat: ezekhez viszonyítva magyarázható mindez. Igazságos lehet jogszabály, jogalkalmazói döntés (ítélet), valamint jogalanyi magatartás. Középmértékként ítélve, s így jogszabályokhoz mérve vagy viszonyítva, bírói (jogalkalmazói) döntésekhez képest, s végül olyan értelemben, hogy hasonló helyzetekben hogyan viselkednek mások (jogalanyok), mi a többség magatartása.
A számításba vehető normatív középmérték eleve három elkülönülő "mezőből" választható ki, azaz középmérték az, amelyet
- általánosan jogszabály ír elő,
- a jogalkalmazói bírói, illetve hatósági gyakorlatból lehet kifejezni,
- a jogalanyok többnyire elfogadnak, követnek és más jogalanyoktól elvárnak.
E változatok bármilyen döntési helyzetben számíthatnak, nyilvánvalóan nem azonos súllyal vagy késztetéssel. A bírót ma elsősorban az köti, amit jogszabály ír elő. Ennek ellenére nem állítható, hogy egyáltalán nem érdekli az, hogy a jogalanyok ténylegesen hogyan értik a szabályozást, mit fogadnak el abból, mik az elvárásaik.
A jogi igazság mint közép-, vagy középmérték képzelhető változatlannak, öröknek, illetve változékonynak és változatokban megjelenőnek, akár folytonosan változónak. Ahány eset, annyiféle (egyedi) "igazság", vagy ellenkezőleg, az igazság esetek sokaságában érvényesül többségként, sokaságként, átlagként, irányzatként (trendként). Lehet-e egy jogeset eldöntése igazságos, ha arról eddig jogszabály nem rendelkezett? Lehet-e egyedi ügy megítélésében olyan döntést hozni, amely a jövőben hasonló ügyek megítéléséhez használható, mintaértékű "igazságos" szabályosság lehet?
Úgy tűnik, jogi igazság jogi szabályosság nélkül nem létezik. Ez eleinte nem feltétlenül jár azzal, hogy e szabályosság eleve általános, elvont, tartósan érvényesülő legyen, amely huzamos időn keresztül esetek sokaságára alkalmazható (szokásjog). Elképzelhető egyedi ügyek egyedi jogi megítélése is, azaz az általános jogi igazságot egyedi igazságok helyettesítik, illetve keresztezik: általánost az egyedi megítélés. A privilégium értelmezhető igazságnak és kivételezésnek a középmérték alkalmazása alól, ám épp e miatt lehet kivételesen "igazságos", mint nem-középmérték, esetleg nem számtani, de mértani értelemben.
E kérdés talán túl általános, egyben esetleg elvont, s bár nagyon érdekes lenne a jog eddigi története alapján figyelembe venni, mégis ahhoz a felfogáshoz célszerű kiindulásként elérni, amely a pozitív jog világa. A pozitív jog fogalma nem a jogi gondolkodás csúcsteljesítménye. Ennek ellenére - vagy épp ezért - a 19. századtól jelentős alapozója a jog magyarázatainak. A pozitív jog - a jogpozitivizmus szerint - azon jogszabályok összessége, amelyet jogalkotásra jogosult szervek szabályos eljárásban, jogszabály-alakban alkottak meg, azokat szabályosan kihirdették, alkalmazásukat hatályos jogként elrendelték. Ami ennek nem felel meg, az nem pozitív jog. Ez új jogeszme a korábbiakhoz képest, s rendkívül határozott, célratörő. Azt határozza meg, hogy jogi igazságot (jogi helyesség középmértékét) ki választhatja, sőt, ki határozhatja meg. E helyességről - magatartások megítéléséhez, a megítélés mértékeként - a középmértéket elvileg választhatja a jogalany(ok sokasága), a bíró, és a jogalkotó. A jogi igazságról mindezeknek lehet határozott elképzelésük, amelyek - ha egymással nem egyeznek meg - akár egyeztethetők is lehetnének. Ténylegesen mégsem azok legtöbbször. Azt pl., hogy valamilyen helyzetben mi várható el elfogadható emberi magatartásként, megmondhatják az emberek, a bírák, s előírhatják jogalkotásra jogosultak. Kifejezetten hatalmi jogosultság az emberek (jogalanyok) megítélésében, elvárásaiban nincs: annál inkább jelen van jogalkalmazásban és jogalkotásban. Ehhez képest az emberek jogalanyként lehetnek kötelezettek, illetve jogosítottak. Hatásköre azonban csak jogalkalmazónak és jogszabályalkotónak lehet.
Ha egyedi ügyben ítéletet népszavazással hoznak, valamint jogszabályt ugyanígy alkotnak (mint olykor az antik görögök), az igazság kifejezésre juttatása nem-hierarchizált, hanem feltehetően demokratikus - közvetlen demokráciát érvényesítő eljárásként -, vagy nevezhető kollektív döntésnek. A demokrácia nyilvánvalóan nem az igazság szinonimája. Erről egyenlőre azt érdemes említeni, hogy demokratikusként kezelhető egy eljárás, ha abban pl. mindenki, azonos döntési lehetőséggel részt vesz. A népszavazással hozott ítélet vagy törvény eljárása demokratikus, ha a döntéshozatalban mindenki egyenlően és egyaránt vehet részt és egyaránt részt vett. Egy ilyen döntés lehet igazságos, helyes és lehet igazságtalan is. Ítélethozatal során tények létezéséről vagy hiányáról, továbbá jogok és kötelességek meglétéről ill. hiányáról kell egyértelműen dönteni. Tényállítások igazak vagy hamisak, jogok és kötelességek igazságosak vagy igazságtalanok lehetnek. A demokrácia - abban az értelemben, hogy a döntés kialakításában sokaság vesz részt, ezért az kollektív -, valamilyen alapon megnyugtató lehet, pl. senki sem maradt ki azok közül, akik dönthetnek; más értelemben az efféle döntés esetleg értelmetlen.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
