Kár lenne tagadni, hogy az európai integráció napjainkban egyik legsúlyosabb krízisét éli át. Európa folyamatosan veszít geopolitikai súlyából, az alapszerződésekben lefektetett intézményi egyensúly megbomlott, az integrációs szervezet egyre kevésbé szolgálja a kontinens lakóinak a jólétét, egyre inkább úgy tűnik, hogy homályos üzleti és geopolitikai érdekek, ideológiailag meghatározott célkitűzések, a politikai zsarolás és hatalmi vetélkedés határozzák meg a tagállamok és az integrációs szervezet viszonyát. Az Európai Unió megérett a reformra - a szó eredeti értelmében. Nem újításokra van tehát szükség, hanem az integráció első szakaszának kétségtelen sikerét biztosító eredeti elképzelések felelevenítésére, a korábban jól működő szervezeti megoldások és eljárásrendek helyreállítására, vagyis az Európai Unió visszaalakítására azzá, amivé az alapító atyák megalkották: az európai szolidaritás nemzetekfeletti közösségévé.
Talán sorsszerű, hogy az európai integráció fordulópontjai nagy háborúk végéhez kötődik: az Európát leromboló második világháborút követően születtek meg az integráció első szervezetei (ESZAK, EGK, Euratom), a hidegháború végén született meg az EU, és az orosz-ukrán háború sokak szemében az Európai Egyesült Államok létrehozásának lehetőségét hordozza magában. Látszólag lineáris ez a fejlődés, egyfajta "történelmi szükségszerűség"; csakhogy kérdés, hogy ez a lineáris fejlődés hová vezet? Mert ha egy út a szakadékba vezet, nem az a jó, ha gyorsan haladunk előre rajta, hanem az, ha sikerül letérni róla. Ebből a szempontból minden krízis jó, hiszen lehetőséget ad a folyamatok felmérésére és a szükséges irányváltásra. Természetesen a jó megoldásokat nem maga a krízis alakítja ki, hanem azok a vezetők, akik krízishelyzetben helyesen mérik fel a lehetőségeket, és jó döntéseket hoznak.
Ilyen vezető volt Robert Schuman, aki két vetélkedő európai nagyhatalom állampolgáraként, kisebbségi és keresztény identitású emberként, két világháború tapasztalatából levonva a következtetéseket, új irányt szabott az európai politikának. Az ő gondolatai azért különösen fontosak a szükséges európai reformok véghezvitelében, mert nem homályos ideológiák, hanem gyakorlati tapasztalatok alapos átgondolása révén alakította ki azt az integrációs szervezetet, amely a hidegháború éveiben ismét gazdasági nagyhatalommá tette Európát, ha katonai, kulturális és politikai értelemben nem is állt helyre vezető szerepe. Robert Schuman a közös történelemre építette az európai integrációs szervezetet, annak nemzeti és keresztény karakterét alapul véve alakította ki a nemzetekfelettiség fogalmát. Nem az ő hibája, hogy ez a nemzetekfelettiség később - elszakítva történelmi gyökereitől - az internacionalizmus és egyre inkább az imperializmus szinonimájává vált.
Ha ennek a váltásnak a pillanatát tetten akarjuk érni, alighanem az elvetélt Európai Alkotmányszerződéssel kapcsolatos vitákat kell alaposabb vizsgálat tárgyává tennünk. Az Európai Unió 2004-es keleti bővítése - figyelemmel az ekkor csatlakozó tagállamok nagy számára - szükségessé tette a szervezeti és eljárási rend újragondolását. Az Európai Alkotmányszerződés az Európai Unió szövetségi állammá szervezése irányában tett lépés lett volna, amely az alapszerződések helyébe lépve a bővítés miatt szükségessé váló intézményi reformokon túlmutatóan újrarendezte volna az Európai Unió és tagállamok viszonyát, és egységes, elvi síkon megalapozott keretbe foglalta volna az integrációs szervezet és uniós jogrend működését.
Az Európai Alkotmányszerződés kidolgozása során többen felvetették, hogy - az alapító atyák szellemében - legalább a preambulum utaljon - a görög-római antikvitás mellett - az európai kultúra keresztény gyökereire, az alkotmányos szerződést megfogalmazó Konvent bizonyos tagjainak ellenállása, különösen Belgium, valamint Franciaország ellenkezése miatt maradt ki Európa keresztény gyökereinek említése a bevezetésből.[1] Az Alkotmányszerződés - a francia és holland népszavazásokon meghozott elutasító döntések miatt - végül sohasem lépett hatályba, helyette a meglévő alap-
- 1/2 -
szerződések módosítására került sor a Lisszaboni Szerződés keretében, ugyanakkor az ideológiai szakítás az eredeti elképzelésekkel az idők előrehaladtával egyre nyilvánvalóbbá válik.
Tanulmányukban röviden felvázoljuk, milyen értelemben használta Robert Schuman a nemzetekfelettiség fogalmát, milyen szerepet tulajdonított a kereszténységnek és a nemzeteknek az új Európa felépítésében. A napjainkban felerősödő viták a "Nemzetek Európája" és az "Európai Egyesült Államok" koncepciója között nem új keletű, már az integráció kezdeténél jelen volt, de az uniós szervek képviselőinek nyilatkozataiban tapasztalható hangsúlyeltolódás utóbbi felé indokolttá teszi ezzel kapcsolatban is az alapító atyák gondolatainak felidézését. Meglátásunk szerint jobban megérthetjük az európai integráció múltját, az egységgel kapcsolatos dilemmákat, és a szükséges reformok irányvonalát, ha megvizsgáljuk Schumann által lefektetett alapokat, célokat.
Az integrációs gondolat érvényre jutásának megértéséhez fontos felidéznünk az integráció kezdetének történeti összefüggéseit. A XX. század első felében két világháború söpört végig Európán, több millió ember halálát és az anyagi és kulturális javak hatalmas pusztulását hagyva maga után. Az első világháborút követően a XIX. századot jellemző, a napóleoni háborúk tanulságait megértő, a "civilizált" nemzetek közötti korrekt viszonyon alapuló, a kontinensen hatalmi egyensúly fenntartására törekvő, alapvetően békés, jelentős fejlődést eredményező világrendet felváltotta a francia hegemón törekvéseket tükröző, feltétel nélküli megadáson alapuló, erőszakos politikai rendezés, és ennek ellenhatásaként a vesztesek körében kialakuló revansista külpolitika, amely csakhamar Európa remilitarizálására és újabb világháborúhoz vezetett.
A túlélők Nyugat-Európában - a szovjet terjeszkedés fenyegető árnyékában - két tanulságot vontak le: meg kell akadályozni a totális hatalom kiépülését az államokon belül (ezt szolgálta az emberi jogok hatékonyabb védelme), és meg kell akadályozni az európai államok közötti újabb háborúkat, vagyis fel kell adni a birodalmi ambíciókat. Nagyon fontos, hogy már a német nemzetiszocialista rezsim megbüntetése kapcsán, amely formailag kétségkívül alkotmányos és "jogállami" keretek között működött, ezért a klasszikus büntetőjogi elvek szerint nem volt szankcionálható, az akkori jogászok a természetjogi doktrínához nyúltak vissza, egészen pontosan annak középkori, tomista változatához, amely feltétlen érvényesülést követelt magának.[2] Ez a természetjogias gondolkodás vezetett el az emberi jogok államokkal szembeni nemzetközi védelmének gondolatára is, amely az emberi jogok és az alapvető szabadságok védelméről szóló Egyezmény 1950. november 4-én Rómában való megkötésével intézményesült.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
