Ne kerteljünk: a hazai közigazgatás domborzata és (vad) vízi világa hosszú évtizedek óta változatlan. "Miért (nem) változnak a közigazgatás domborzatai és vizei?"
Nem akadt kertész vagy tereprendező, Aki képes lett volna ennek radikális átszabására, belvilágának megváltoztatására. Ennek oka és indoka leginkább a honi igazgatás irányítóinak fűnyíró iránti olthatatlan elkötelezettségében kereshető, illetve található meg. Sokkal inkább: érhető tetten. Próbáljuk meg körbejárni, miért is ilyen nagy múltú ennek hagyománya és miért ilyen elementárisan erős az ehhez történő feltétel nélküli ragaszkodás?
A fűnyíró és a fűnyírás nem csak az otthon zöld füvén, hanem az élet más területén is alkalmazandó és bevett, sőt, néhol közkedvelten elterjedt tevékenység. Az ember azt gondolná, hogy nem agrokulturális területeken ennek a műveletnek nincs szerepe és nem is lehet jelentősége. Így van ez a közigazgatás tekintetében is, ahol rendkívül hullámzóan, de időnként visszatérően mindig felüti a fejét a fűnyírás lelkesítő évadja és időszaka. S, hogy ott milyen késélességet használnak és preferálnak? Hosszú idő átlagát figyelembe véve úgy tűnik, hogy leginkább az 5-ös, a 10-es és a 15-ös méret a leginkább bevett és elterjedt. Persze indokoltan merül fel a kérdés, hogy milyen terepviszonyok szükségesek ahhoz, hogy a vágás eredményes, egységesen szép és kiegyensúlyozott látványkerti felületet eredményezzen?
Ami azt illeti, ebben a tekintetben a kormánytisztviselői, illetve a köztisztviselői (közszolgálati tisztviselőkre vonatkozó) törvényt kell segítségül hívnunk, mivel fontos, hogy a fűnyírást megelőző létszámcsökkentést éppen ki jogosult elrendelni. Abban az esetben, amikor az Országgyűlés és a Kormány jogosult a vonatkozó tereprendezésről dönteni, akkor a táj-domborzati és látási viszonyok általában egységesek, s az eredmény is mindig garantált. Ilyen esetben leginkább a 10-es és 15-ös méret használatát kultiválják és preferálják azok, akik a fűnyírót kezelik. Az alsóbb ingerküszöbű döntések esetén az egységesen szép terepviszonyok sajnos már egyáltalán nem garantálhatóak, mivel ott a vágási méret a kések élessége és a felületnyírási távolság rendkívül differenciáltan alakul. Ebből fakadóan azután nem is lesz olyan egységes a tájkép, mint olyankor, amikor erről a legfelsőbbek előremutatóan döntenek.
A fentieket összegezve kiemelendő, hogy önmagában nem a fűnyírással van baj, mivel az egy rendkívül hasznos tevékenység. Nem véletlen, hogy az előttünk járók (pl. az angolok) monomániásan ragaszkodnak ehhez, csak ők kifejezetten nem erre használják. Többek között ettől olyan kiegyensúlyozottan egyenletes ott a táj, s a közigazgatás is, mivel tudják: mindent arra kell, és ott kell használni, amire való.
Nálunk az a baj, hogy ha a létszámcsökkentés vagy racionalizálás gondolata bármikor, bármiképp felmerül, akkor a bevett pirula-elvek megfelelően nyomban a fűnyírót keresik, s e csodának tekinthető célszerszám után nyúlnak. Amikor megtaláltuk ezt a sok vezető számára megváltó, de nem túl elegáns eszközt, akkor általában - hosszú évek óta - a következőket tesszük:
- a 10 vagy 15%-os késélességi kvótából fakadóan nem érzünk inspirációt arra, hogy differenciáljunk a személyi állomány tagjai tekintetében;
- kicsit leképezzük azt, mintha a katonaságnál tizedelnénk, amelynek természetesen olyanok is áldozatául es(het)nek, akiknek egyébként maradniuk kellene;
- a vezetők gyakran hajlamosak elmenni a gyengébb ellenállás irányába, ezért a tapasztalt, magasabb besorolással (illetménnyel) rendelkező, egyébként rendkívül felkészült kollégák is a fűnyírás áldozatául esnek;
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
