1. Rixer Ádám A vívmány-teszt című könyvében újszerű dologra vállalkozott: megpróbálta definiálni, hogy az Alaptörvény R) cikk (3) bekezdésében foglalt azon értelmezési szabály, mely az Alaptörvény rendelkezéseit - egyebek mellett - a történeti alkotmányunk vívmányai fényében rendeli értelmezni, mit jelenthet; egészen pontosan azt, hogy milyen keretek között használható most, illetve lehet használható a jövőben. Mindezt - elkerülve a kínálkozó, de veszélyes csapdát - nem "dogmatikus" módon, egy adott felfogás protagonistájaként tette, hanem felvázolta azokat a lehetséges szempontokat, amelyek ezen értelmezési szabály értelmezési kereteként alkalmazhatóak. Amellett, hogy számba vette az R) cikkben foglalt rendelkezés különböző megközelítési lehetőségeit, egyúttal arra is rávilágított (és ez alighanem az előbbinél is fontosabb), hogy - végeredményben - minden értelmezési szabály maga is norma, mely további értelmezésre szorul. A könyvből kitűnik, talán leglényegesebb tanulságként, hogy e rendelkezés maga is számos további kérdést vet fel, melyre majd választ kell találni. Rixer Ádám kismonográfiája így azon túl, hogy szűkíti és meghatározza, hogy milyen keretek között mozoghat az R) cikk (3) bekezdésének alkalmazása, számos egyéb problémát explikál, melyekkel önmagában is termékeny módon járul hozzá a jogtudományi és az alkotmányjogi dogmatikai gondolkodás fejlődéséhez.
A könyv két részből áll, melyek közül az első a történeti alkotmány mibenlétével, elemeivel, valamint a történeti alkotmány vívmányai fogalmi problémáival és igazolási aspektusaival foglalkozik, míg a második nagy tematikai egység a vívmányok megállapításához figyelembe vehető szempontokat veszi számba és elemzi, különös tekintettel arra, hogy az így definiált "vívmányok" gyakorlati jogalkalmazási szerepe mi lehet majd elsősorban az alkotmánybírósági, másodsorban a rendes bírósági praxisban.
2. Az első részben a szerző mindenekelőtt körülhatárolja azon érveket, amelyek arra adhatnak választ, hogy miért vegyük figyelembe egyáltalán a történeti alkotmány vívmányait mint alkotmányos értelmezési szabályt. A szerző öt ilyen lehetséges alapot talál. Egyrészt azt, hogy ezzel megvalósulhat a jog és erkölcs (a tételes alkotmányszöveg és a múlt értékeit közvetítő alkotmányos értékek) közötti kapcsolat szorosabbra fonása, mely jó szolgálatot tehet a tételes jog jelenlegi esetleges "legitimációs válságából" való kikerüléshez; másrészt a vívmányok élő joggá válása hozzájárulhat a magyar demokrácia saját (annak önnön múltjából következő) útjának a megtalálásához; harmadrészt szakmai (alkotmányjogi dogmatikai) szempontból is hasznos lehet, mivel felhívhatóvá tesz egy "tágabb döntéshozatali kontextust", amelyben az alaptörvényi szöveg bizonyos materiális értékek fényében értelmezhető; negyedrészt hozzájárulhat a nemzeti identitás és az alkotmányos identitás viszonyának tisztázásához és az utóbbi fogalom tartalmának definiálásához; végül megteremti a lehetőségét olyan, a magyar alkotmányos múltban és közjogi hagyományainkban gyökerező tartalmi elvek és értékek közvetlen alkalmazása számára, amelyek szövegszerű kifejezést sem az Alaptörvényben, sem a sarkalatos törvényekben nem kaptak. Ezen érvek, de különösen az utóbbi teszi kényszerítővé azon értékek meghatározásának megkísérlését, amelyek nem egyszerűen részei a történeti alkotmánynak, de a ma számára is releváns tartalmuk van, így megőrzésük, újrafelfedezésük és alkalmazásuk a kortárs alkotmányos viták megoldásában is hasznos lehet.
Mielőtt azonban a szerző megkísérelné ezen értékek behatárolását, mindenekelőtt felvázol egy klasszifikációt arra nézve, hogy a történeti alkotmánynak és a történeti alkotmány vívmányainak milyen funkciói lehetnek, illetve ismerteti a történeti alkotmány vívmányainak felhasználásával kapcsolatos eddigi, meglehetősen hézagos és esetleges alkotmánybírósági gyakorlatot. Ami az előbbit illeti, a szerző összesen nyolc lehetséges funkciót különít el, mint amelyet a történeti alkotmány vívmányainak
- 46/47 -
közvetlen (döntően alkotmánybírósági) felhasználása szolgálhat. Így a vívmányok szolgálhatnak kógens magatartásszabályként, programnormaként, harti értelemben vett másodlagos szabályként, "várakozó normaként", elősegíthetik az alkotmányba foglalt értékek kialakulását vagy megszilárdulását ("öngerjesztő funkció"), funkcionálhatnak egyfajta implicit örökkévalósági klauzulaként, legitimálhatják magát az Alaptörvényt, illetve lehet pusztán szimbolikus szerepük is. Természetesen attól függően, hogy melyik funkciót támogatja (majd) az Alkotmánybíróság, a történeti alkotmány vívmányainak tényleges, gyakorlati szerepe nagyon különböző is lehet.
3. Ami pedig a történeti alkotmány vívmányaival kapcsolatos alkotmánybírósági gyakorlatot illeti, a szerző megállapítja, hogy a könyv lezárásának időpontjáig, azaz 2017. október 15-ig alig több mint egy tucat alkotmánybírósági határozatban került elő ez a kifejezés, de ezek egy részében sem magának a határozatnak a szövegében (az indokolásban), hanem csak különvéleményekben és párhuzamos indokolásokban. Így összességében a könyv arra a következtetésre jut, hogy a történeti alkotmány vívmányainak érvként való használata (jelenleg legalábbis) ritka, kevéssé következetes, jellemzően csak említés szintjén jelenik meg, de soha nem ügydöntő jelleggel,[1] továbbá hogy - mindezekből is következően - "[a]z Alkotmánybíróság mindezidáig kísérletet sem tett arra, hogy a vívmányok lehetséges körére [...] egy katalógust hozzon létre"[2].
4. A kismonográfia második részében a szerző ezt a hiátust igyekszik pótolni, mégpedig annyiban, hogy megkísérli meghatározni, hogy milyen szempontok alapján azonosíthatóak e vívmányok (vagy legalábbis határolható le körük a történeti alkotmány bizonyos elemeire - egyúttal kirekesztve a vívmányok köréből az archaikus, a feudalizmushoz vagy a monarchikus államformához kapcsolódó, a mai kor számára már jelentőséggel nem bíró elemeket). A szerző által felvázolt négy szempontból a legfontosabb, hogy mely jogforrások jöhetnek szóba a vívmányok körének meghatározásakor, melyet a szerző további négy (al)szempontra tagol. Az első kérdés ezek közül az, hogy egyáltalán milyen történeti korszakokból származhatnak a vívmányok, melyre a szerző - jól védhető - válasza az, hogy ezek a polgári jogegyenlőséget elismerő, 1848 és 1944 közötti időszak forrásai lehetnek (bizonyos, értelemszerű kivételekkel, amelyekben ezek a polgári alkotmányos vívmányok nem érvényesülhettek). A második kérdés, hogy ezen időszaknak csak a formális jogforrásai minősülhetnek-e vívmánynak, vagy a jog egyéb kútfői (így különösen a szokásjog) is figyelembe vehetőek-e. A könyv - szintén plauzíbilis - álláspontja szerint a vívmányok körét - már csak praktikus okokból is - célszerű a formális forrásokra korlátozni, az egyéb forrásokat (elvek, értékek, Szent Korona-tan) pedig legfeljebb (ha azoknak egyáltalán van a kortársak számára is releváns tartalma) értelmezési keretként használni. Végül ezt követően lehet azt vizsgálni, hogy a polgári korszak alkotmányos fejlődésének elemei közül vannak-e olyan források, amelyeket mindenképpen ki kell zárni a figyelembe vehető források köréből (akár azért, mert az adott alkotmányos jelentőségű norma a mai alkotmányos felfogással kifejezetten ellentétes, akár azért, mert már elavult, így jelentőség nélkülivé vált).
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
