Évtizedekig tartó előkészületek után Rómában 1998. július 17-én diplomáciai konferencia fogadta el a Nemzetközi Büntetőbíróság Statútumáról szóló szerződést.1 A Bíróság Statútuma 60 nappal azután lép hatályba, hogy a 60. állam letétbe helyezte az ENSZ-nél a ratifikációról szóló okiratot. 2001. február 12-ig 139 állam írta alá és 29 ratifikálta a nemzetközi egyezményt.2
A Statútum preambulumában hangsúlyozza, hogy a Nemzetközi Büntetőbíróság kiegészíti a nemzeti büntető joghatóságot. Ez a kiegészítés a belső jog számos rendelkezését érinti, ezért a ratifikálással együtt vagy azt követően a szerződést nem elég csak kihirdetni, hanem tartalmát be kell építeni a nemzeti jogrendszerbe. A sokrétű kodifikációs munkához elengedhetetlen tisztázni, hogy milyen elméleti alapokon nyugszik a Bíróság joghatósága.
A tanulmány 1. pontjában a joghatósági elveket foglalom össze. A 2. pontban összehasonlításként a volt Jugoszlávia területén elkövetett bűncselekmények elbírálására a Biztonsági Tanács határozatával létesített Nemzetközi Büntető Törvényszék joghatóságáról szólok. A 3. pontban foglalom össze a Statútum vonatkozó rendelkezéseit és értékelésüket, végül a 4. pont tartalmazza a belső jogot érintő következtetéseket.
A büntető joghatóságra vonatkozó kérdések abból a tényből adódnak, hogy a büntető hatalommal rendelkező államok egymás mellett léteznek és a határok legálisan vagy illegálisan átjárhatók. A joghatóság vizsgálata során különféle kategóriákat lehet alkalmazni. Schwarzenberger a tárgya szerint megkülönböztet személyi és területi joghatóságot, a típusa szerint rendes és rendkívüli joghatóságot, a szuverenitás korlátozásával kapcsolatban korlátozott és korlátlan joghatóságot, a nemzetközi jogalanyok együttműködését illetően pedig potenciális és aktuális joghatóságot.3
A nemzetközi jog fejlődésében a személyi joghatóság megelőzte a területi joghatóságot. Ez azon az elven alapult, hogy a polgár a szuverén állam ellenőrzése alatt maradt, bárhová ment is, s ezzel szoros összefüggésben az idegeneket jogtalan személyeknek tekintették, vagy az idegenekre a saját jogukat alkalmazták. A feudalizmus idején a joghatóság a személyes kapcsolatra épült, amely az engedelmességet és a védelmet jelentette. Napjainkban ugyan a területi joghatóság az uralkodó, de nem váltotta fel teljesen a személyi joghatóságot. Az állam a személyi joghatóságot nem tudja gyakorolni egy másik állam területén, de jogosult arra, hogy a saját állampolgárai felett személyes joghatóságot gyakoroljon és megvédje őket azokkal a nemzetközi jogsértésekkel szemben, amelyek a tartózkodásuk helyén érik őket.
Azokon a területeken, ahol egyetlen állam sem gyakorol területi joghatóságot, mint a nyílt tengeren vagy a fölötte levő légtérben, az ott tartózkodó hajókon és repülőgépeken a quasi területi joghatóság érvényesül. A quasi területi joghatóság azt jelenti, hogy az az állam, amelynek a zászlója alatt a hajó vagy a repülő közlekedik, nemcsak a saját polgáraival szemben, hanem a fedélzeten tartózkodó külföldiekkel szemben is gyakorolja joghatóságát.
A személyi, a területi és a quasi területi joghatóság rendes joghatóság. Ezen kívül az állam rendkívüli joghatóságot is gyakorol a kalózkodással és a háborús bűncselekményekkel szemben.
A kalózkodást az 1958. évi Nyílt Tengerekről Szóló Genfi Konvenció olyan jogellenes, erőszakos cselekményként fogalmazta meg, amelyet magánszemélyek követnek el egy hajó vagy repülőgép (a fedélzetükön tartózkodó személyek vagy vagyontárgyak) ellen nyílt tengeren vagy nyílt tenger fölött, továbbá olyan területeken, amelyek kívül esnek a területi joghatóságon. A definíció magában foglalja a szándékos részességet és az ilyen cselekmények előkészületét is. Ha az említett cselekmények elkövetésére szuverén állam adott felhatalmazást, akkor az nem tekinthető kalózkodásnak, hanem az adott állam által elkövetett nemzetközi jogsértésnek, amelyért az állam felelős a sérelmet szenvedettek államával szemben. Ha a kalózok ilyen felhatalmazással nem rendelkeznek a saját államuktól, akkor velük szemben a nemzetközi szokásjog alapján rendkívüli joghatóság gyakorolható. Ez a rendkívüli joghatóság minden államot feljogosít arra, hogy a kalózokkal szemben eljárjon és büntetést alkalmazzon.
A hadviselésre vonatkozó szabályok alapján az ellenfél által elfogott civilek vagy katonák védelemre jogosultak. Ha viszont ők maguk megsértették a hadviselés szabályait, akkor az ellenség jogosult a megtorlásra és elvesztik a hadifogoly státusszal együttjáró védelmet. Mind a kalózkodásra, mind a háborús bűncselekményekre vonatkozó eljárás során érvényesíteni kell a civilizációs standardokat, tehát a rendkívüli joghatóság is magában foglalja a tárgyalás szükségességét és a kegyetlen büntetések tilalmát.
A korlátozott és a korlátlan joghatóság megkülönböztetése a szuverén államok kapcsolatából adódik, s ez a megkülönböztetés segít csökkenteni azokat a konfliktusokat, amelyek a párhuzamos joghatóságokból adódnak. Itt a kiindulási pont a Földnek az az adott területe (ideértve a Föld mélyét és a légteret), amelyen az állam szuverenitása érvényesül. Ezzel kapcsolatban a területi joghatóság korlátlan, kivéve a korlátozott joghatóságot. Ez utóbbit a szerződések, a nemzetközi szokásjog és a civilizált nemzetek által elfogadott jogelvek tartalmazzák. A korlátlan joghatóság azt jelenti, hogy a más jogalanyok ki vannak zárva a törvényalkotás, az igazságszolgáltatás és a végrehajtó hatalom gyakorlásából. A korlátozás nem alapulhat vélelmeken, hanem világosan meg kell fogalmazni azokat, és mint kivételeket szűken kell értelmezni.
A területi joghatóság alapján minden állam a saját állampolgáraival és azok vagyonával kapcsolatban a nemzetközi szokásjog szerint korlátlan joghatóságot gyakorol. Azokkal a külföldiekkel szemben viszont, akik ideigenesen vagy állandóan a területén tartózkodnak, az állam szintén gyakorolja területi joghatóságát, de ez már a nemzetközileg elfogadott és a külföldiek érdekét szolgáló minimum standardokkal korlátozott. A korlátozott területi joghatóság konkurál a másik állam személyi joghatóságával, amelyet az a külföldön tartózkodó állampolgáraival kapcsolatban gyakorol.
1927-ben az Állandó Nemzetközi Bíróság (PCIJ, Permanent Court of International Justice) kis többséggel kimondta, hogy a nemzetközi szokásjog a büntetőjog területén nem követeli meg a területi elv kizárólagosságát. Ez azt jelenti, hogy a szuverén államok nem kötelesek a joghatóságukat a saját területükön belül tartani és csak a saját állampolgáraikkal szemben gyakorolni. Joghatóságot gyakorolhatnak a külföldiek által külföldön elkövetett bűncselekményekkel kapcsolatban is.4
Az állami szuverenitás és a területi joghatóság egymást kiegészítő fogalmak. Nemzetközi szokásjog vagy szerződés hiányában az állam nem gyakorolhatja a joghatóságát a saját területén kívül vagy a másik állam területén. Ezzel szemben az állam a saját területén belül szabadon cselekszik egészen addig, ameddig a nemzetközi jog nem állít korlátokat a szabad cselekvése elé. Ez még azt is magába foglalja, hogy egy adott állam törvényhozásának vagy bírósági gyakorlatának a hatálya kiterjedhet személyekre, cselekményekre vagy vagyontárgyakra az állam területén kívül is, jóllehet a joghatóság konkrét gyakorlása az adott állam területén belül történik. A nemzetközi jog nem tiltja a joghatóság gyakorlását az állam területén belül olyan ügyekben, amelyek külföldön megvalósított cselekményeket érintenek.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
