Annak ellenére, hogy az alapító atyák a Római Szerződésben még nem rendelkeztek az Európai Unió (EU) szerveinek környezetvédelmet érintő kompetenciájáról, ma a környezetvédelem az EU egyik zászlóshajó politikája. Az 1970-es években történt globális elmozdulás az éghajlatváltozás kezelésére az EU-t is lépésekre késztette. Több tagállam képviselői már aktívan szerepeltek a környezettel kapcsolatos első, Stockholmban tartott ENSZ-konferencián, továbbá a Római Klub által közzétett "The Limits to Growth" jelentés - melyben az exponenciális gazdasági és népességnövekedés lehetőségét a véges erőforrások mellett vizsgálták - is cselekvésre sarkallta a szupranacionális szervezetet.[1] Az Európai Tanács 1972-es párizsi ülésén a résztvevők megfogalmazták, hogy szükség van a gazdaságpolitikákat kísérő közösségi környezetpolitikára, és cselekvési program kidolgozására. Ezt követően 1973-ban elfogadták az első akcióprogramot a környezettel kapcsolatban, azonban a jogi bázis ekkor még mindig bizonytalan volt. A tagállamok akcióprogramban megfogalmazott célja volt, hogy "javítsa az életkörülményeket és az életminőséget, valamint a közösség népeinek környezetét és lakókörülményeit. Segítenie kell abban, hogy a növekedést az ember szolgálatába állítsa azáltal, hogy számára a legjobb életfeltételeket biztosító környezetet teremtsen, és összeegyeztesse ezt a növekedést a természetes környezet megőrzésének egyre sürgetőbb szükségletével."[2] Jelenleg a 8. környezetvédelmi akcióprogram van érvényben, mely 2022 májusában hatályba lépett és egészen 2030 végéig fogalmaz meg célkitűzéseket. Kiemelendő, hogy az Európai Parlament kulcsfontosságú módon járult hozzá a környezetvédelmi politika felemelkedéséhez az 1970-es években, még egyértelmű szerződéses alap nélkül is.[3] Míg nem volt egységes környezeti politika, addig a tagállamok az egyes természeti problémákra egymástól függetlenül, önállóan próbáltak megoldásokat találni. Ugyanakkor a környezetszennyezés határokat nem ismerő jellege, valamint az eltérő előírások okozta kereskedelemkorlátozó hatások egyre inkább egy közös fellépést sürgettek.
Az Egységes Európai Okmány amellett, hogy a Közösség továbbfejlesztése érdekében nagy szerepet tulajdonított a közösségi jogharmonizáció fejlesztésének, gyorsabbá és intenzívebbé tételének,[4] új "környezetvédelmi címet" (VII. cím) illesztett be a római szerződésbe, amely a közös környezetvédelmi politika első jogalapját képezte. Célként tűzte ki a környezet minőségének megőrzését, az emberi egészség védelmét és a természeti erőforrások racionális felhasználásának biztosítását. Ezt követően a szerződések szövegeit átdolgozva, megerősítették a Közösség környezetvédelem iránti elköteleződését, egyúttal az Európai Parlamentnek a környezetpolitika kialakításában vállalt szerepét.[5] Koppenhágában 1990-ben megalapították az Európai Környezetvédelmi Ügynökséget (EEA), hogy támogassa a környezetvédelmi politika kidolgozását, végrehajtását és értékelését, valamint tájékoztassa a lakosságot a kérdéskörről.
A Maastrichti Szerződés 1993-ban a környezetvédelmet (XVI. cím) hivatalos uniós szakpolitikai területté alakította. Bevezette az együttdöntési eljárást, és általános szabállyá tette a Tanácsban a minősített többségi szavazást. Emellett sürgette a tagállamokat, hogy mérjék fel környezeti hatásukat, és tartsák tiszteletben a fenntartható növekedés elvét. Ezt követően 1999-ben az amszterdami szerződés 3c. cikke már azt is előírta, hogy a fenntartható fejlődés[6] előmozdítása érdekében a környezetvédelmet valamennyi uniós ágazati politikába integrálni kell. A szerződés továbbá egyszerűsítette a környezetvédelmi aktusok döntéshozatali rendszerét. Az EU 2001-ben vezette be első fenntartható fejlődési stratégiáját, ezzel környezeti dimenzióval bővítve a lisszaboni stratégiáját.[7]
A 2007-ben kihirdetett Lisszaboni Szerződés prioritássá tette az éghajlatváltozás elleni küzdelmet és a fenntartható fejlődést. A szerződés nyomán a magas fokú környezetvédelemhez való jog az európai polgárok alapjogának minősül. Az éghajlatváltozás fogalmát beemelte az Európai Unióról szóló Szerződésbe (EUSZ). Ezenkívül jogi személyiséggel ruházta fel az Uniót, hogy nemzetközi megállapodásokat tudjon kötni, többek között ezen a területen, további fontos kezdeményezéseknek megnyitva az utat.[8] A jogi alap megteremtése biztosította, hogy az EU napjainkra globális környezetvédelmi kulcsszereplővé avanzsált, élen jár az éghajlatvál-
- 5/6 -
tozás elleni küzdelemben. Nagyratörő szakpolitikái és intézkedései globális normaalkotóvá teszik.[9]
Az EU környezetvédelmi jogának fő vonalait az elsődleges jogszabályokban meghatározott érdemi rendelkezések határozzák meg, amelyek kötelező érvényű elveket tartalmaznak a másodlagos közösségi jog fejlesztéséhez. A környezetvédelmi politika jogalapját az EU elsődleges jogforrásaiban, így az EUSZ és az Európai Unió Működéséről szóló Szerződésben (EUMSZ) találjuk. Az EUSZ szerint az EU Európa fenntartható fejlődéséért munkálkodik, amely olyan kiegyensúlyozott gazdasági növekedésen, árstabilitáson és magas versenyképességű, teljes foglalkoztatottságot és társadalmi haladást célul kitűző szociális piacgazdaságon alapul, amely a környezet minőségének magas fokú védelmével és javításával párosul.[10] Fontos hangsúlyozni ezen célok egyenlőségét. A célok és elvek meghatározása a szerződésben kettős jelentőséggel bír. Egyrészt kötelező érvényűek a közösség környezetpolitikájának területén, ezáltal korlátozva annak tevékenységeit ezen a területen. Másrészt ezek az elvek kötelezik a közösséget és a jogalkotásban részt vevő közösségi szerveket arra, hogy megtegyék a szükséges intézkedéseket a meghatározott rendelkezések és célok teljesítése érdekében. A világ többi részéhez fűződő kapcsolataiban az Unió védelmezi és érvényre juttatja értékeit, aminek keretében hozzájárul a Föld fenntartható fejlődéséhez.[11] Az Unió nemzetközi szintű fellépése keretében közreműködik olyan nemzetközi intézkedések kidolgozásához, amelyek a fenntartható fejlődés biztosítása érdekében a környezet minőségének és a világ természeti erőforrásaival való fenntartható gazdálkodásnak a megőrzésére és javítására irányulnak.[12]
Az EUMSZ előírja, hogy a környezetvédelmi követelményeket - különösen a fenntartható fejlődés előmozdítására tekintettel - be kell illeszteni az uniós politikák és tevékenységek meghatározásába és végrehajtásába.[13] Az EUMSZ XX. címe a környezet elnevezést viseli, melyben a jogalkotó a környezet minőségének megőrzése, védelme és javítása, az emberi egészség védelme, a természeti erőforrások körültekintő és észszerű hasznosítása, a regionális vagy világméretű környezeti problémák leküzdése, és különösen az éghajlatváltozás elleni küzdelemre irányuló nemzetközi szintű intézkedések ösztönzése célkitűzéseket fogalmazza meg.[14] Az EU a környezetpolitika minden területén - a lég- és vízszennyezés, a hulladékgazdálkodás és az éghajlatváltozás terén is - rendelkezik hatáskörrel. Intézkedéseinek hatályát a szubszidiaritás elve, valamint az a követelmény korlátozza, hogy az adózás,[15] a területrendezés, a földhasználat, a mennyiségi vízkészlet-gazdálkodás, az energiaforrások megválasztása és az energiaellátás szerkezete tekintetében a Tanácsnak egyhangúlag kell döntenie. A Közösség környezetpolitikája a magas szintű védelemre törekszik, figyelembe véve ugyanakkor az Unió különböző régióinak helyzetében mutatkozó különbségeket. Ez a politika az elővigyázatosság és a megelőzés elvén, a környezeti károknak elsődlegesen a forrásuknál történő elhárításának elvén, valamint a "szennyező fizet" elven alapul.[16]
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
