Németh Orsolya: Egyetemes tervezés - több, mint az akadálymentesítés (Jegyző, 2012/2., 38-40. o.)

A közigazgatás szereplői számára már minden bizonnyal ismerősen cseng az akadálymentesítés fogalma. Az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény meghatározása szerint: "Akadálymentesnek akkor tekinthető a környezet, ha annak kényelmes, biztonságos, önálló használata minden ember számára biztosított, ideértve azokat az egészségkárosodott egyéneket vagy embercsoportokat is, akiknek ehhez speciális létesítményekre, eszközökre, illetve műszaki megoldásokra van szükségük."

A közszolgáltatások akadálymentesítésének követelményét és határidejét - ami jelenleg ismét, immár másodszor is módosítás alatt van - A fogyatékos személyek jogairól és esélyegyenlőségük biztosításáról szóló 1998. évi XXVI. törvény tartalmazza. Ezen jogszabály értelmében: "A közszolgáltatás egyenlő eséllyel hozzáférhető akkor, ha igénybevétele - az igénybe vevő állapotának megfelelő önállósággal - mindenki, különösen a mozgási, látási, hallási, mentális és kommunikációs funkciókban sérült emberek számára akadálymentes, kiszámítható, értelmezhető és érzékelhető; továbbá az az épület, amelyben a közszolgáltatást nyújtják, mindenki számára megközelíthető, a nyilvánosság számára nyitva álló része bejárható, vészhelyzetben biztonsággal elhagyható, valamint az épületben a tárgyak, berendezések mindenki számára rendeltetésszerűen használhatók és a szolgáltatások egyformán igénybe vehetők." Ugyanezen törvény határozza meg a fogyatékos személyek körét az alábbiak szerint: "fogyatékos személy: az, aki érzékszervi - így különösen látás-, hallásszervi, mozgásszervi, értelmi képességeit jelentős mértékben vagy egyáltalán nem birtokolja, illetőleg a kommunikációjában számottevően korlátozott, és ez számára tartós hátrányt jelent a társadalmi életben való aktív részvétel során."

Bár a legtöbben úgy gondolkodnak az akadálymentesítésről, mint olyan beruházásról, "plusz kiadásról", vagy különleges feltételről, ami kifejezetten a fogyatékos embereket szolgálja, a valóságban az ilyen törekvések által nyújtott előnyöket egy ennél lényegesen szélesebb társadalmi csoport élvezheti. Ide, azaz a speciális igényű felhasználók körébe sorolhatjuk az időseket, a gyerekeket, az átmenetileg megváltozott képességűeket (pl. kismamák), átmenetileg segédeszközzel közlekedők stb., de akár az adott ország hivatalos nyelvét nem beszélőket is.

A fentieknek megfelelően létezik egy, az akadálymentesítésnél lényegesen modernebb és kevésbé megkülönböztető alapelv, az egyetemes tervezés eszméje, melynek érvényesítése során mindezen csoportok érdekeit figyelembe kell venni. Az egyetemes tervezés az a tervezési stratégia, amely már a folyamat kezdetén figyelembe veszi a használók képességeinek különbözőségét, gyakorlásával olyan termékek vagy szolgáltatások jönnek létre, melyek különleges megoldások és adaptáció nélkül biztosítják a lehető legtöbb ember számára a legteljesebb és legönállóbb használhatóságot. Célja, hogy a tervezők ne stigmatizálják az átlagostól eltérő igényű felhasználókat azzal, hogy speciális eszközök használatára kényszerítik őket, hanem olyan megoldásokat hozzanak létre, melyek egyaránt megfelelnek az ép és a speciális felhasználók igényeinek. Az egyetemes tervezés eszméje és az ehhez kapcsolódó "ésszerű alkalmazkodás" alapelve törvényi szinten Magyarországon már 2007-ben megjelent a fogyatékossággal élő személyek jogairól szóló ENSZ egyezmény ratifikálásával (2007. évi XCII. törvény), ám azok a mai napig nem kerültek átültetésre más jogszabályokba, illetve a fogyatékos személyekkel kapcsolatos politikai döntésekben és a mindennapi gyakorlatban szinte egyáltalán nem érvényesülnek.

Tehát hazánkban általában még mindig az akadálymentesítés valósul meg, vagyis utólagosan, szinte minden esetben komoly kompromisszumok megkötésével és nem ritkán valamely igény nem teljes körű kielégítésével történik a fogyatékos emberek egyenlő esélyű hozzáférésének biztosítása, legyen szó egy iskoláról, egy egészségügyi intézményről, vagy bármely más közszolgáltatásról.

A fogyatékos emberek döntő többsége önállóan, vagy minél kevesebb külső segítséggel igyekszik mindennapi életét élni, így

- 38/39 -

hivatalos ügyeik intézése során is fontos, hogy a lehető legteljesebb önállósággal és emberi méltóságuk tiszteletben tartása mellett járhassanak el.

A 2001-es népszámlálási adatok szerint a mintegy 577 000 fogyatékos embernek több mint felét teszik ki a mozgássérült személyek, nem véletlen tehát, ha az akadálymentesítés alatt legtöbben a rámpák és lesüllyesztett járdaszegélyek kialakítását értik. Ugyanakkor, mint ahogy azt a fenti definíciók is tükrözik, az akadálymentesítés az utcai környezetben való közlekedésen vagy az épületek bejárhatóságán, vagyis a fizikai akadályok felszámolásán túl jelenti a szolgáltatásokhoz való hozzáférés biztosítását is. Eszerint valójában csak az a szolgáltatás tekinthető akadálymentesnek, ahol az épületbe való bejutáson túl maga az ott folyó tevékenység is igénybe vehető a fogyatékos személy számára, lehetőleg plusz segítség nélkül, bár kivételek mindig vannak. A mozgássérült emberek számára kialakított lift természetesen jó szolgálatot tehet egy látássérült embernek is, de csak akkor, ha az oda való eljutáshoz rendelkezik megfelelő információkkal, ha például a padlóburkolaton elhelyezett, annak felületéből kiemelkedő vagy eltérő érdességű vezetősáv, vagy tapintható, illetve hangostérkép és a lift kezelőfelületén Braille vagy tapintható feliratok segítik. Ugyanígy szükség van az ügyfélszolgálatokon a sorszámosztó berendezések akadálymentesítésére, pl. hogy a cédulán a sorszám nagy méretben legyen olvasható, a sorszám el is hangozzon és az ügyfelek segítséget kapjanak a megfelelő ablakhoz való eljutásban, és az ott kapott tájékoztatók elolvasásában vagy a nyomtatványok kitöltésében is. A hallássérült embereknek a tájékozódással általában kevesebb problémájuk van, komoly akadályt jelent viszont számukra az ügyintézés során történő kommunikáció, amiben szájról olvasás esetén az ügyintéző megfelelő megvilágítása, hallókészüléket használó személy számára a fix vagy mobil indukciós hurok, a jelnyelvet anyanyelvként használóknak pedig jelnyelvi tolmács lehet segítségükre. Az értelmi fogyatékos vagy autizmussal élő emberek is képesek lehetnek önálló ügyintézésre, az ő tájékozódásukat piktogramok, információhoz jutásukat pedig a tájékoztatók könnyen érthető megszövegezése segíti.