A banki szerződések jogi szabályozását Csehországban a polgári jog átfogó kodifikációjáig elsősorban Kereskedelmi Törvénykönyvről szóló az 1991. évi 513. számú törvény[1] tartalmazta (továbbiakban: "cseh Kereskedelmi Törvénykönyv"). A Polgári Törvénykönyvről szóló 2012. évi 89. számú törvény[2] elfogadásával (továbbiakban: "új Polgári Törvénykönyv") 2014. január 1-jével hatályon kívül helyezték a cseh Kereskedelmi Törvénykönyvet. A kodifikációs munkák során jelentősen kibővült új Polgári Törvénykönyv tartalmazza a banki szerződések újraszabályozását is.
A banki szerződések definíciója nincs meghatározva a cseh jogrendszerben. A banki szerződések megnevezést a joggyakorlat olyan, korábban a cseh Kereskedelmi Törvénykönyvben nevesített szerződési típusokra használja, amelyeknél az egyik szerződő fél - kötelező jelleggel - bank. Így banki szerződésnek tekintették a hitelszerződéseket is (lásd a cseh Kereskedelmi Törvénykönyvet). Igaz a hitelszerződéseknél nem volt kifejezetten kötelező, hogy bank legyen az egyik szerződő fél, mégis a gyakorlatban bank volt az egyik leggyakoribb szerződési partner. Az ilyen típusú szerződésekhez gyakorta betétszerződés is kapcsolódott, a Polgári Törvénykönyvről szóló 1964. évi 40. számú törvény[3] időközben módosított előírásainak megfelelően (a továbbiakban: "a korábbi cseh Polgári Törvénykönyv").
A cseh Kereskedelmi Törvénykönyv előírta, hogy kötelező jelleggel banknak kell lennie az egyik szerződőfélnek
- az okmányos meghitelezési (akkreditív) szerződéseknél (682-691. §)
- a beszedési megbízási szerződéseknél (inkasszó) (692-699. §)
- a banknál letétbe elhelyezett dolgokról szóló szerződéseknél (700-707. §)
- a folyószámla-szerződéseknél (708-715A. §) és
- a betéti-szerződéseknél (716-719. §).
A cseh Kereskedelmi Törvénykönyv 762. paragrafusa megállapította, hogy a bankgaranciára, az okmányos meghitelezésre (akkreditív), a beszedési megbízási szerződésre (inkasszó), a banknál letétbe helyezett dolgokról szóló szerződésre, a folyószámla szerződésre, valamint a betétszámla szerződésre vonatkozó rendelkezéseket abban az esetben is alkalmazni kell, amikor a bankgaranciát a bank helyett más személy nyújtja, illetve az érintett szerződést más erre jogosult személy írja alá.
Az új Polgári Törvénykönyv Negyedik Része Második - Relatív Tulajdonjogok - Könyvének, Jognyilatkozatokból eredő kötelezettségekről szóló 11. Címe tartalmazza
- a számlaszerződésből (2662-2700.§),
- a letétből (2680-2681.§),
- az akkreditívből (2682-2693. §),
- az inkasszóból (2694-2700.§)
eredő kötelezettségek szabályait.
Az új szabályozás kifejezetten nem írja elő, hogy a szabályozott kötelezettségek esetén az egyik szerződő fél kifejezetten bank legyen. Ezt a koncepcióváltást az új Polgári Törvénykönyv tervezetének indokolása úgy magyarázza, hogy "meghatározott személyek mint szerződő felek helyzete nem függhet a közjogi szabályozástól, ami más szerződéstípusok esetén is a szokásos megközelítés".[4] Ezen szabályozásból arra lehet következtetni, hogy szolgáltatói oldalról nézve bármilyen fél köthet számlaszerződést, letéti-, akkreditív- és az inkasszó-szerződést. A Cseh Köztársaságban jelenleg hatályos közjogi normák előírják, hogy a 11. Címben nevesített tevékenység végzéséhez (kötelmek teljesítéséhez), a bankoknak megfelelő banki-, a takarékpénztáraknak és a hitelegyesületeknek pedig meghatározott egyéb tevékenységi engedéllyel kell rendelkezniük. A szabályozás kiterjesztheti azon személyek körét, akik - meghatározott feltételek mellett - kötelezettséget vállalhatnak a fent ismertetett szerződési típusokra. A kölcsönszerződést az új Polgári Törvénykönyv Negyedik Könyve Második Címének 6. Alcíme (2390-2394. §), szabályozza, a hitelszerződést pedig a 7. Alcím (2395-2400. §).
- 421/422 -
Az új Polgári Törvénykönyv elhagyja a hagyományos folyószámla- és betétszámla- szerződések külön szabályozását, és a 4. Könyv 11. Címének első Alcímében (2662-2679. §) szabályozza a számla-szerződést. Az I. Alcím négy fejezetet tartalmaz. Az 1. fejezet általános rendelkezéseket tartalmaz, a 2. fejezet rendezi a fizetési számlára vonatkozó szabályozást, a 3. fejezet a fizetési számlának nem minősülő számlákat szabályozza, és a 4. fejezet tartalmazza a betétkönyvre vonatkozó rendelkezéseket.
A törvénytervezet indokolása kimondja, hogy "a szabályozás elhagyja a folyószámla- és betétszámlaszerződések közti különbségtételt, mert ez a megkülönböztetés nagymértékben elvesztette eredeti indokoltságát. A szabályozás nagy része már jelenleg is azonos volt mindkét szerződési típusra nézve, így a betétszámla-szerződés valójában a folyószámla-szerződés módosított változata. Nem kizártak továbbá olyan szerződések sem, amelyek kombinálják a két szerződéstípus elemeit. A betétszámlára vonatkozó hatályos szabályozásnak többnyire még diszpozitív jellege sincs, csupán azt tartalmazza, hogy a szerződés mely feltételeit tudják a felek módosítani, ami tulajdonképpen felesleges. A törvénytervezet ezért általános szerződési típusként a számlaszerződést rendezi, amely szabályok mind a jelenleg meglévő folyó-, mind pedig a betéti számlákra alkalmazhatók lesznek az kérdéses szerződések megfelelő módosítását követően".[5]
Az új Polgári Törvénykönyv szabályai a számla fogalma alatt lefedik a fizetési-számlát; az egyéb, fizetési számlának nem minősülő számlát és a betétkönyvet. A fizetési számlák és az egyéb, fizetési számlának nem minősülő számlák megosztására nézve ez azt jelenti, hogy a számlák szabályozására - bizonyos mértékig - a fizetési forgalomról szóló 2009. évi CCLXXXIV. törvény[6] (a továbbiakban: "fizetési forgalomról szóló törvény") szabályai is érvényesek lesznek. Az új Polgári Törvénykönyv 2662-2668. §-ainak általános rendelkezéseit minden számlatípusra alkalmazni kell. Az indokolás megállapítja, hogy "a Polgári Törvénykönyv számlaszerződést módosító rendelkezéseinek az a céljuk, hogy legalább minimális mennyiségű használható szabályt rögzítsenek arra az esetre, ha bizonyos számlára vonatkozó kérdések nem lennének rendezve a fizetési forgalomról szóló törvényben, illetve a fizetési forgalomról szóló törvény alkalmazása - annak hatálya miatt - kizárt lenne, és a szerződő felek nem rendezték volna ezeket a kérdéseket".[7] A számlavezető fél kötelezettségei:
- meghatározott ideig, egy meghatározott pénznemben, a számla tulajdonosa számára számlát vezetni,
- lehetővé tenni, hogy a számlán készpénzt helyezzenek el, illetve arról készpénzt vegyenek fel,
- lehetővé tenni, hogy átutalásokat bonyolítsanak le a számláról, illetve a számlára.
A számlaszerződésben a felek utalnak arra, hogy ki a számlavezető személye, illetve a számlatulajdonos. A számlatulajdonos a számlára benyújtott követelések jogosultja.
Annak érdekében, hogy a számlaszerződésre vonatkozó törvényi rendelkezéseket konkrét szerződésekre is lehessen alkalmazni, a feleknek meg kell állapodniuk azokról a lényeges tartalmi elemekről, amelyeket az új Polgári Törvénykönyv 2662. §-a nevesít a számlaszerződésre nézve.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
