Zlinszky János megfogalmazása szerint a jogász az emberek társadalmi gondjaival, egymás közötti nézeteltéréseivel, és ezek szabályozási módjával foglalatoskodik; abból él, hogy mások veszekszenek - mondja a rosszindulatú szemlélő.2 Vagy más megközelítésben Luther Márton tömör ítélete szerint: Juristen sind schlechte Christen!3
Amennyiben némileg árnyalni kívánjuk a borús képet és a jogot az emberi igények kielégítésének eszközeként fogjuk fel, melynek előfeltétele például az igények rangsorolása, a jogi posztulátumok vizsgálata, a jogosultságok értelmezése etc., úgy a jogászi tevékenység - utalva Roscoe Pound elméletére - a mérnöki munkához hasonlítható. Ahogyan a mérnök megtervez egy gépet vagy épületet, a jogásznak ugyanúgy kell megtervezni és kialakítani az emberek közötti viszonyokat. A jogász ily módon tehát a társadalom mérnöke, a jogászi munka pedig társadalmi mérnökösködésként (social engineering) fogható fel.4
Folytatva a gondolatmenetet a jog olyan társadalmi norma- és szabályrendszer, mely valamilyen hatalomhoz kapcsolódik, és amely mind horizontálisan, mind vertikálisan átfogja az ember életét.
Ebben az értelemben a formális racionalitás mentén haladva minden csak annyiban értékelhető és értékelendő, amennyiben és amennyire a jog megnevezi (nullum crimen sine lege)?5 Ez természetesen felveti a természetjogi és a pozitivista gondolkodás közötti ellentétet, amelynek kapcsán Frivaldszky János leszögezi, hogy a természetjogtól és az abban foglalt, illetve arra vonatkozó értelemtől való elszakadás után (...) - mivel a jog a számára érzékelhető releváns cselekvéseket szabályozza - a jogon a pozitív jogot kell értenünk, a jogilag releváns cselekvéseken pedig jogpatológiát, vagyis azt a helyzetet, amikor a jogvita állami rendezést igényel, mert spontán jogkövetés és jogérvényesítés révén a jogi igények nem elégíthetőek ki a felek számára megnyugtató módon.6 A két elméleti megközelítés szintézise, azaz hogy a jog a hatalomhoz kapcsolódik, egy adott jogvita megoldási módját pedig az állami beavatkozás jelenti, így kijelenthető, hogy - legalábbis ezen tézisek és nézetrendszer mentén - a jogászi tevékenység a hatalom, az állam akaratának megvalósulási formája.7 A jogászi hivatás közvetlenül képesít a közhatalom terheinek vállalására - rögzíti Zlinszky.8 Ez utóbbi eredménye a rend és az ezt garantáló jogbiztonság, amely biztosítja az adott társadalomban9 élők számára a szabad emberi életet.
Thomas Hobbes írja a Leviathanban: bármekkora is az emberek sokasága, ha cselekedeteiket egyéni nézeteik és vonzalmaik irányítják, nem várhatnak egymástól oltalmat vagy védelmet sem a közös ellenséggel, sem pedig az egymásnak okozott kölcsönös jogtalanságokkal szemben. Mivel erejük legcélszerűbb felhasználása és alkalmazása tekintetében különböző véleményen vannak, ezért nem segítik, hanem gátolják egymást, s így erejüket a kölcsönös ellenállás folytán a semmire csökkentik.10
Igaz, akadnak egyes élőlények, mint például a méhek és hangyák, amelyek békésen megférnek egymással (miért is ezeket Arisztotelész a politikus lények közé sorolja), holott saját ítélőképességükön és vágyaikon kívül nincs semmi, ami irányítsa őket, s még beszélni sem tudnak, hogy egyik a másikkal közölhetné, mit tart célszerűnek a közjó érdekében. Ezért egyes emberek talán tudni óhajtanák, miért ne tehetnénk mi is ugyanezt. Hobbes ennek kapcsán leszögezi, hogy az emberek ezen élőlényekkel ellentétben szakadatlanul versengenek egymással a megbecsülésért és méltóságért. Következésképpen közöttünk irigység, gyűlölködés és végül hadiállapot uralkodik, e lények közt viszont nem.
Összességében a békés egymás mellett, egymásért, és szabadon élés, létezés feltételeinek megteremtésében, biztosításában, alakításában rejlik a jogász küldetése és éthosza.11
Per definitionem maga a jogászi éthosz, mint kifejezés a jogászok emberi tartásának, méltóságának, szakemberi elhivatottságának normáit, erkölcsi és szakmai követelményeit jelenti.12 Természetesen felvetődik a kérdés, hogy van-e a jogászi foglalkozásnak külön éthosza? A válasz egyértelműnek tűnik, hiszen a jogásztól azt követeli a szakma hivatásbeli erkölcse, hogy a jogban benne rejlő, általa hordozott erkölcsiséget kibontakoztassa, segítse elevenné válni, valamint hogy a jogba a társadalmi erkölcsöt beillessze.
A jogászi éthosz nem más, mint alázat a joggal szemben, az elvi tételeknek (generálklauzula, preambulumok, bona fides, a kölcsönös jóhiszeműség, a tolerancia és a kétoldalú méltányosság követelményei) az azokat megillető kellő tisztelet megadása.13 A jogászi éthosz konkretizálódása az a viselkedés, hogy a jogász bizonyos érdekeken alapuló döntési elvárásokat, befolyásolási kísérleteket elvet és velük szembeszegül, azaz nem hajlandó politikailag elvárt döntések meghozatalára vagy nem adja be derekát bizonyos hatalmi erők és a közvélemény nyomására sem, akár azt is vállalja, hogy az ár ellen úszik, ha az igazságosságra való törekvés ezt követeli.14 Összefoglalva a jogászi éthosz szakmai elkötelezettséget, felelős magatartást, értékorientációt és az érdekkötöttség mellőzését - a moralitás fölényét jelenti.
-431/432-
Rotterdami Erasmus, németalföldi humanista filozófus, teológus szerint "a művelt emberek között a jogászok követelik maguknak az első helyet és nincs is más emberfajta, mely annyira gyönyörködne magában. Glosszát glosszára, jogi nézetet jogi nézetre halmoznak, azt a látszatot keltik, mintha ez lenne a világ legnehezebb tudománya."15 A jogásznak, mint a társadalom alakítójának sajátos szerepe és nagy felelőssége van, hiszen minden egyes jogi aktus valamilyen formában befolyásolja az emberek, a társadalom életviszonyait.
Joggal gondolhatnánk tehát, hogy a jogászokkal szembeni bizalom szilárd és megingathatatlan kell, (kellene) hogy legyen. Utalva Zlinszky fent idézett megállapítására, mivel a jogászi hivatás különleges szolgálat, amely különleges felelősséggel jár - ezért is igényli a példamutató, etikus magatartást.16 Ez utóbbira is reflektálva Varga Csaba megjegyzi, hogy "nem a jogász dolga, hogy a társadalomnak erkölcsöt adjon. Nem kizárólagos felelőssége, hogy az anómia (a normátlanodás, vagyis bármiféle közös etikai vezérlő elvből kiüresedés) társadalmi kórjával szemben felvegye a harcot. (...) Ám elmúlt századunk utolsó harmadának először az Amerikai Egyesült Államokban tudatosodott fejleménye, hogy amennyiben kényszerítő erejével a jog magára marad, mint a társadalmi szétesettségben az utolsó még meglévő közös érték, úgy az is összeroppan a kényszerűen megnövekedett feladatvállalás önsúlya alatt."17
Ugyanakkor maradva a példánál kijelenthetjük, hogy az Egyesült Államokból kiinduló, majd rövidesen világválsággá szélesedő - és hatásait napjainkban is éreztető - gazdasági recesszió kapcsán nem kerülhető el a jogászok szerepének vizsgálata sem, hiszen másodlagos jelzáloghitel válság, a fedezet nélküli kölcsönök sora új megvilágításba helyezi a jogászság morális és szakmai megítélését. Sándor István idézi e körben a Világbanknak azon kimutatását, amely szerint az amerikai állampolgárok jelentős része általában a tényleges bevételét meghaladóan eladósodott, és ilyen, nem elsőrangú adósként mégis kaphatott kölcsönt.
A fizetésképtelenség miatt felmondott jelzáloghitelek 67 százaléka esetében minimálisan vagy egyáltalán nem dokumentálták és minősítették az adósokat (ezeket nagyon plasztikusan nindzsa-hiteleknek is nevezik); a "bedőlt" hitelek 40 százalékánál pedig nem írtak elő foglalót, vagy önerőt a hitelnyújtók. A subprime jelzáloghitelek18 több mint felét pedig már meglévő jelzáloghitel refinanszírozására vették fel az adósok.19
Az ügyvédeknek, vagy általában a jogászoknak e körben merülhet fel egyfajta felelősségük Sándor István szerint. Egyrészt banki oldalról, hogy az egyes szerződések esetében megfelelő módon térképezzék fel az ügyfél vagyonát. Ez ugyan nem jogászi feladat, de ehhez megfelelő jogi elemeket, garanciákat természetesen a szerződésekbe is be lehet építeni. Mint ahogy egyébként a hitelintézeti törvényünk ezt bizonyos fokig elő is írja, hiszen kimondja, hogy adott személyek igazolt jövedelmének csak meghatározott szintjéig lehet különböző kölcsönöket igénybe venni.20 Másrészről az ügyfelet képviselő jogásznak is van felelőssége abban, hogy az ügyfél ne vállalhasson olyan kötelezettségeket, amelyeket - ismerve vagyoni viszonyait - adott esetben nem tud teljesíteni.
Áttekintve az előbbiekben leírtakat egyetérthetünk Jakab András azon megállapításával21, amely szerint kívánatos lenne egyfajta paradigmaváltás a jogászi (jogalkalmazói)22 gondolkodás és cselekvés (érvelés) tekintetében, amely a jogrend hatékonyabb működését előmozdítani, a társadalomnak a jogászokkal szembeni cinizmusát pedig mérsékelni hivatott.23
A fentiek alapján kijelenthető továbbá, hogy időszerű, sőt szükségszerű az összefoglaló néven jó jogászként aposztrofált kategória definiálása, legalábbis körülírása. Mivel Jakab András írásában a jó jogász meghatározása részletesen kifejtésre kerül,24 csupán egy apró distinkcióra hívnám fel a figyelmet: a jogász szakmai felkészültsége alapvetően objektív kérdés, viszont a magas szintű szakmaiság erkölcs nélkül hosszú távon a szakmaiságot is alááshatja, megkérdőjelezheti: (...) emiatt hiszi a társadalom azt, hogy az ügyvédi, jogtanácsosi pályán mozgók eleve a törvény kijátszására, a kiskapuk kihasználására, a még épp jogos, de erkölcstelen előnyök szerzésére kell, hogy törekedjenek". Célszerű tehát külön vizsgálnunk magát a "jó" jelzőt szakmai és erkölcsi értelemben.25
Jó jogászról - legyen szó akár a társadalom mérnökéről, akár a közhatalom egyik letéteményeséről - akkor beszélhetünk, ha ismeri és alkalmazni tudja az adott társadalom életét szabályozó normarendszert, úgy, hogy a pályaalkalmasság szempontjából két igénynek maradéktalanul megfelel: a megfelelő jogtudás és a megfelelő tényismeret igényének.
Ilyen értelemben a jogász törvénybe zárt identitással rendelkezik, ráadásul az a meggyőződés például, hogy a bíróból kizárólag a törvény szól, óhatatlanul egyjelentésű azzal, hogy a bíró személyes közreműködésének a súlya és döntéséért viselendő felelőssége úgyszólván a semmivel egyenlő.26
Melyek tehát a jó jogász ismérvei? A jó jogász az, akinek saját értékszerző tevékenyégére lehetősége van, meg tudja ismerni a jót, meg tudja különböztetni a rossztól, és képes akaratával döntést hozni a jó megoldások mellett."27 A jó jogász látja a lényegi azonosságot az igazságosság és a méltányosság között és néha elfogadja és alkalmazza Arisztotelész azon tézisét, hogy "az igazságos és a méltányos tehát azonos, csakhogy, bár mind a kettő erkölcsös, mégis többet ér a méltányosság."28 Ilyen értelemben is kijelenthető tehát, hogy Magnaud jó jogász és jó bíró volt.
Folytatva a korábbi gondolatmenetet, a szemléletváltást egy további fontos szempont, nevezetesen a bíróságokkal szemben támasztható kártérítési követelések jogcímének
-432/433-
folyamatos bővülése is indokolhatja, jóllehet ezzel a bírói gyakorlat hézagpótló, jogfejlesztő szerepe is erősödik. Ehhez hozzájárul az is, hogy az új jogcímeket meghatározó jogszabályi rendelkezések nem mindig egyértelműek, emellett számos általános fogalmat alkalmaznak, melyek jelentéstartalmát a konkrét esetekben kell meghatározni - pl.: jogellenesség, ésszerű időtartam, a perek tisztességes lefolytatása, méltányos elégtétel.
Bár a jogalkotó törekszik a felmerülő jogviták részletes szabályozására, e törekvésnek értelemszerűen vannak korlátai, ezért is fontos a bírói gyakorlat fejlődési irányának vizsgálata. Másrészt a bírói gyakorlat által kimunkált hézagpótló, jogfejlesztő megoldások - amennyiben helytállóságukat a hosszabb idejű alkalmazásuk is bizonyítja - idővel jogszabály formájában ölthetnek testet, illetve kidolgozottabb, hatékonyabb szabályozásra sarkallhatják a jogalkotót.29
A jó jogalkalmazó vonatkozásában Jakab András leszögezi, hogy kreatívan kell gondolkoznia, egyszerre kell megfelelnie a külső és belső szintnek, az erkölcsiség és a jogászi érvelés követelményének. Kívánatos lenne továbbá, hogy a "magyar bíróságok merjenek vállalni a jogszabályok szó szerinti szövegétől inkább eltávolodó döntéseket.30
Ha visszatekintünk a múltba, bőven találunk kreatív elemeket mind a jogi normák, mind a törvénykezés világában. Olyan metajurisztikus kategóriák, mint például az irigység, illetve annak tilalma, már a Bibliában31 megjelentek: "Ne kívánd felebarátod feleségét, ne kívánd felebarátod házát, se mezejét, se szolgáját, se szolgálóját, se ökrét, se szamarát, és semmit, ami a felebarátodé!" Ismét más alkalommal úgy szól a Midrás, hogy Isten az egész világnak szánta a Tíz Igét, de egyik nép azért nem fogadta el, mivel nem tudott ellenállni a lopás vágyának, egy másik pedig fajilag az öldöklésre volt predesztinálva, csak Izrael volt az, ki mindvégig hallgatta a súlyos törvényeket és azzal felelt: megcselekedjük és meghallgatjuk.32 A Tóra szintén nevesít egy etikai tilalmat, ez az ún. láson hárá, a rossz beszéd, a pletyka tilalma. A zsidó jogban ez a tilalom kifejezetten arra az esetre is vonatkozik, amikor a felebarátunkról tovább adott rossz beszéd nem üres pletyka, hanem valós tény. Ennek ellenére tilos felebarátunk rossz hírét kelteni, és rosszcselekedeteinek hírét tovább adni. A tilalom fő forrása a "Ne járj, mint rágalmazó néped között" bibliai passzus, amely tilalomból sok minden következik, és így a talmudi és későbbi törvényhozók igen részletesen foglalkoznak ezzel az előírással.
Ezeket Maimonidész a következőképp foglalja össze: "Az, aki rágalmazza felebarátját - tiltó parancsot szeg meg... Nagy bűn az, és sok lélek halálát okozza Izrael népében", éppen ezért folytatja a Biblia [ezt a tilalmat] úgy, hogy "ne maradj tétlen felebarátod vérénél".33
A törvénykezés vonatkozó példáinak bemutatása előtt szükségszerű a kontinentális és az angolszász jogi berendezkedés, és szemléletmód közötti markáns különbség hangsúlyozása.34 A precedensek kialakulásának egyik fontos állomása a Donoghue v. Stevenson ügy volt. 1928-ban Mary Donoghue-né asszony egy edinburghi kerthelyiségben fagylaltozott ismerősével, Francis Minchellával, neveztesen a Wellmeadow Café nevű helyen. A vendéglőssel gyömbérsört is hozattak, s azzal öntözték a fagylaltot. A második öntés alkalmával az egyébként átláthatatlan üvegből egy oszlófélben levő csiga szétbomlott maradványai csúsztak ki - Donoghue-né az undortól súlyosan megbetegedett, és a sörgyárat kártérítésért perelte.
Az ügyet még az érdemi tárgyalás előtt a Lordok Háza elé terjesztették elvi döntésre, hogy egyáltalán van-e jogalapja a keresetnek. Lord Atkin igenlő ítélete alapvetően változtatta meg a vonatkozó angolszász gyakorlatot, egy haladó, egységes felelősségi rendszert alkotott, s ezzel az egész angol kártérítési jogot új útra terelte.35
A XVIII. századi Magyarországon a városi bíráskodás szintén bővelkedett figyelemreméltó ítéletekben. Az ún. allegaták és a közbenszóló ítéletek után kerülhetett sor a felmentő, vagy elmarasztaló végítéletekre. 1716-ban például Pál Andrást a következő sententiával sújtották: "már hallgasd meg a sententiádat: Ennek okáért az ő megtett és Javallott gonosz cselekedetekért, az bérgyén, azaz a hóhér kezébe adassék és az akasztófához vitessék. Ottan az istránggal életről halálra justificáltassék őneki a megérdemlett büntetésért, másnak pedig példának okáért. Az Isten legyen irgalmas szegény lelkének."36
Ha ugyanazon döntési helyzetben két személy eltérően dönt, mondhatjuk-e vajon, hogy mindketten ésszerűen cselekedhettek, vagy éppen ellenkezőleg, azt kell állítanunk, hogy legalább egyiküknek ésszerűtlenül kellett eljárnia?!37 J. Roland Pennock szerint "amikor egy ítélőszék egynél több bíróból áll, vélelmeznünk kell, hogy amennyiben mindegyikük teljesen racionálisan jár el, ugyanabban az ügyben ugyanahhoz az ítélkezéshez kell elérniük."38 Ezt a megállapítást szembesítenünk kell azzal a közismert ténnyel, hogy az Egyesült Államok Legfelsőbb Bírósága csak ritkán hoz egyhangú döntéseket.
Az amerikai jogtörténetben mérföldkő szerepet játszó döntéseik többségét 6:3 vagy éppen 5:4 arányú szavazattöbbséggel hozták meg. Felmerül a kérdés, vajon olyan következtetést kell-e ebből levonnunk, hogy a többséghez vagy kisebbséghez tartozók minden esetben ésszerűtlenül39, tévesen döntöttek és ez alapján kétségbe kell-e vonnunk a Bíróság tagjainak értelmi és erkölcsi integritását, merthogy egyszer a többséghez, máskor pedig a kisebbséghez tartozik valamelyikük?40
A bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 1997. évi LXVI. törvény (Bsz. tv.) 1. § értelmében "... az igazságszolgáltatást a bíróságok gyakorolják." A Bsz. tv. 2. § (1) bekezdése szerint pedig: "A bíróságok a vitássá tett
-433/434-
vagy megsértett jogról - törvényben szabályozott eljárás során véglegesen döntenek." Hangsúlyozandó, hogy a "res judicata pro veritate accipitur" elve nem hazai sajátosság. A Tripartitum megfogalmazása szerint "holott is tudnunk kell, hogy a birót "judex"-nek, mintegy "jus dicens"-nek, azaz a jog kimondójának nevezzük, mivel a jog szerint bíráskodik, azaz igazságot szolgáltat a népnek." Ahhoz, hogy az ítélkezés az igazság cselekvése legyen (Szent Tamás szerint) háromféle dolog szükséges.41
"Először, hogy az igazságra való hajlandóságból; másodszor, a bíró hatalmából és joghatóságából származzék; harmadszor, hogy az ész józan megfontolásának kifolyása legyen. A bíró az ítélethozásban ne legyen sem túlságosan kegyetlen, se szerfölött kegyelmes: hanem csak igazságos. Mert minden ítélésben az irgalom és az erő, vagyis az igazság vagy egybekapcsolva. Ezeknek egyességében áll a méltányosság. (...) De máskép áll a dolog, ha az ítélet valamikor tévedésből kelt volna; mert ez esetben megtartván a törvény szerint megtartandókat, perújítással lehet azt a hibát helyre hozni.")
Összehasonlításképpen Olaszországban a bírósági jogkörben okozott kár megtérítéséről és a bírák polgári jogi felelősségéről szóló, 1988. április 13-i 117. sz. törvény42 1. §-ának (1) bekezdése értelmében a törvény hatálya kiterjed "- beosztásától függetlenül - az általános, közigazgatási, pénzügyi, katonai és különleges bíróságok bírói jogkört gyakorló összes tagjára, valamint a bírói jogkör gyakorlásában közreműködő más személyekre".
A jogszabály 2. §-a alapján bárki, aki bíró jogkörének gyakorlása során előforduló, szándékos vagy súlyosan kötelességszegő magatartása, cselekménye vagy intézkedése, illetőleg az igazságszolgáltatás megtagadása miatt indokolatlan kárt szenvedett, keresetet indíthat az állam ellen az elszenvedett vagyoni kár, valamint a személyes szabadság elvonásából eredő nem vagyoni kár megtérítése iránt. E helyütt említendő, hogy az Európai Bíróság vonatkozó gyakorlata alapján, a végső fokon eljáró nemzeti bíróság döntése nyomán szintén az állam kártérítési felelősségét43 célzó, bizonyos feltételek mellett a közösségi jog megsértése miatt indított eljárásban a közösségi jog orvosolhatatlan megsértése miatti állami kárfelelősségének elve akkor is alkalmazandó, ha ez a jogsértés egy végső fokon eljáró nemzeti bíróság döntéséből ered.44
Jóllehet az Egyesült Államok Bírói Etikai Kódexe III. pontja szerint a bírói munka ismérvei az objektivitás és gondosság. Az Amerikai Polgárjogi Unió (ACLU) adatai szerint 1973 óta több mint 123 ember szabadult ki a siralomházból miközben kivégzését várta, akiről időközben-időben bebizonyosodott ártatlansága. Az USA-ban legálisan eddig körülbelül 14 000 embert végeztek ki, 1930 óta évente megközelítőleg 150 embert halálbüntetését hajtották végre.
A Stanford Law Review egyik tanulmányából kiderül, hogy a XX. században 350 ítéletről bizonyosodott be, hogy téves és ezen döntések alapján 25 ember halálbüntetését végre is hajtották.45
Az anomáliák súlyosságát mutatja, hogy a tizenöt-húsz éve hozott ítéletek felülvizsgálatát kik és hogyan végzik el. Csak 1985-ben ismerték fel, hogy a DNS-minták olyanok, mint az ujjlenyomatok - pontos személyazonosításra alkalmasak. Húsz éve azonban még nem gondoskodtak a DNS-minták tartósításáról. A DNS-azonosítás azóta is folyamatosan fejlődik, de érdekes adalék, hogy az 1990-es évek elején a hajszálból való mintavétel összehasonlítása még megoldhatatlan feladatként volt számon tartva.
"Halálbüntetés nincs" - rögzíti mintegy válaszként a német alkotmány 120. szakasza. A halálbüntetés tilalma a német alaptörvények azok közé a rendelkezései közé tartozik, amelyek lényegében nem módosíthatóak. A magyarázat könnyen megérthető: a nácizmus éveiben a polgári és katonai bíróságok - elsősorban az úgynevezett népbíróságok - olyan mértékben éltek vissza a halálbüntetéssel, hogy 1945 után mind a megszálló hatóságok, mind a ’49-ben megalakuló nyugatnémet parlament egyik első dolga a halálbüntetés eltörlése volt.
A történelem iróniája, hogy 1949-ben, a parlamentben a halálbüntetés eltörlésében az akkori parlamenti szélsőjobbnak is szerepe volt: ezek a képviselők arra törekedtek, hogy megkíméljék a háborús bűnösök életét. Ettől eltekintve azonban a súlyos történelmi tanulság Németországban talán még inkább nyomatékossá teszi azt az érvet, amelyre sok más helyen is hivatkoznak a halálbüntetés ellenzői: mindig megvan a kockázata annak, hogy a bíróság jóvátehetetlen tévedést követ el. A náci Németországban több mint 16 000 embert végeztek ki - formális bírósági ítéletek által kimondott halálbüntetések alapján.
Azóta klasszikus értelemben vett, vagyis legfelsőbb fokon jóváhagyott és csak az újrafelvételi eljárás során tisztázott súlyos bírói tévedésre a statisztikák alapján ritkán kerül sor Németországban.
Ilyen volt például a gyermekgyilkosságért elítélt Holger Gensner esete, akiről 1987-ben, 16 év börtön után derült ki, hogy nem ő követte el a tettet, vagy a két gyermeke meggyilkolásáért 1988-ban életfogytiglanra ítélt Mónika Weimar ügye volt, akit kilenc év után engedtek szabadon. A szövetségi legfelsőbb bíróságot is megjárt ügy és a végső felmentő ítélet sajátossága az volt, hogy megakadályozott ugyan egy bírói tévedést, de anélkül, hogy kiderült volna a feltételezett tettes ártatlansága, illetve a valódi tettes személye. A vád csak közvetett bizonyítékokra támaszkodhatott (és megjegyzendő, hogy ezek inkább Mónika Weimar ellen szóltak), de bizonyosan végül is csupán annyi volt állítható, hogy vagy az anya, vagy az apa követte el a kettős gyermekgyilkosságot.46 ■
JEGYZETEK
1 Egyetértés hiánya és a döntések racionalitása, in: A jogi gondolkodás paradigmái, szövegek (szerk.: Varga Csaba), Budapest, 1998, 17-23.
-434/435-
"Man used to argue about whether man is rational and, if so, to what extent." Ld.: J. Roland Pennock: Reason in Legislative Decisions; In: Rational Decision - editor: Carl J. Friedrich; Atherton Press, New York 1964; 102.
2 Zlinszky János: Keresztény erkölcs és jogászi etika, Szent István Társulat, Budapest 1998, 16.
3 A jogászok rossz keresztények. Zlinszky: uo.
4 A klasszikusok rendszeres, bíróközpontú és múlt által kötött joga helyett az eseti társadalmi hatásokra nyitott, törvényhozást középpontba emelő és a jövő felé kinyitott jog képe lép itt elő: "in seeing law as an instrument for the conscious pursuit of social welfare, an instrument whose master term was policy rather than principle, whose master institution was the legislature rather than the courts and whose servants sould devote themselves to social engineering rather than doctrinal geometry" Ld.: Pokol Béla: Vázlat az amerikai jogelméleti irányzatok elemzéséhez; in: jogelméleti szemle, 2002/2., Vö.: Mark Tushnet (1991): Critical Legal Studies: a political history. The Yale Law Journal. 1991. 1515-1544.
5 Vagy más megközelítésben, Zsögöd Benőt idézve egy átlagember élő - élettelen világot lát, míg ez egy jogász számára jogalanyokat és jogtárgyakat jelent. Vö.: Péteri Zoltán: Bevezetés a jogfogalmakba, előadások, Szent István Társulat, Budapest, 2003, 16.
6 Frivaldszky János: Hans Kelsen természetjog-kritikájának cáfolatához; Hans Kelsen jogfilozófiája II.; Világosság 2005/11. 15.
7 Ebben az értelemben is természetesen beszélhetünk arról, hogy a jogászi tevékenységet a Jakab András által rögzített kétfajta ténykedés jellemzi, a konfliktust megelőző és a konfliktust megszüntető cselekvési attitűd. Ld.: Jakab: i. m., 83.
8 Zlinszky: i. m., 17.
9 Vö.: Varga Csaba: Előadások a jogi gondolkodás paradigmáiról, Szent István Társulat, Budapest, 2003, 350.
10 Ha feltételezzük, hogy az emberek nagy sokasága a mindannyiukat féken tartó közhatalom nélkül is egyetértésre tud jutni az igazságosság és a többi törvény betartása tekintetében, akkor ugyanolyan joggal feltételezhetnénk azt is, hogy az egész emberiség ugyanilyen magatartást képes tanúsítani, s ez esetben nem jönne és nem is kellene létrejönnie semmiféle világi kormánynak vagy államnak, mert akkor elnyomás nélküli béke uralkodnék. Vö.: Helmut Coing: A jogfilozófia alapjai, Osiris, Budapest, 1996, 38.
11 Zlinszky: uo.
12 Ld.: Jogi lexikon, KJK-Kerszöv, Budapest, 1999; 294-295.
13 Más megközelítésben a jog világa az Ulpiánus-szabta elvekre épül: Iuris praecepta sunt haec: honeste vivere, alterum non laedere, suum cuíque tribuere. Vö.: Zlinszky: i. m., 45.,
14 "Tehát a jogászi éthosz alapvetően az igazságtétel követelményeit tartalmazza és az erkölcsiséggel, valamint az igazságérzettel azonosítható." Demeter Gellért Zsolt: i. m., 7-11.
15 Ld.: Péteri; i. m., 19.
16 Zlinszky: i. m., 18.
17 Kényszeredetten bolyongunk; Interjú Varga Csabával, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem tanszékvezető egyetemi tanárával, De Jure, 2009/11,22.
18 Az USA-ban ha valaki nem kapott hitelt az elsődleges (prime) piacon, még mindig volt lehetősége a másodlagos (subprime) piacon hitelhez jutnia. Mint bárhol a világon, a hitel folyósítását megfelelő "szigorú" feltételekhez kötik. A prime piacon a feltételek adottak voltak, de mivel nem midenki felelt ennek meg, a ’90-es évek közepén [Bill Clinton (D) elnöksége idején] létrejött a könnyebb feltételek mellett működő subprime piac. Ez már eleve nagy kockázatot hordott magában.
19 Ld.: Sándor István: A pénzügyi válság a jogász szemszögéből. (The Financial Crisis From the Lawyer's Point of View). De Jure 2009/1. szám online melléklete ( www.dejure.hu ). 5.
20 Emellett alapvetően jogászi feladat az egyes vagyontárgyak végrehajthatósága, tehát az értékjog és a dologból való közvetlen kielégítés lehetőségének szerződési szintű megteremtése is.
21 Vö.: Jakab: i. m. 83,91.
22 Ádám György e körben az alábbiakat rögzíti: "az utóbbi másfél évtizedben a magyar igazságszolgáltatás területén végzett kutatómunkám során kétségbeesetten jöttem rá arra, hogy a hazánkban működő igazságszolgáltatás következetesen a politikai hatalom "mostohagyermeke" volt (talán még ma is részben az), de ezt a "másodrendűséget" minden időszakban "tovább adta" azoknak az állampolgároknak, akik ennek a szekunder államhatalmi ágnak voltak kiszolgáltatva, alárendelve.."Ld.: Ádám György: Emberi lények-e a bírók? ítélkezés orvosi műhiba perekben; Hibiszkusz Könyvkiadó, Budapest, 2003, 4-6.
23 Jakab András azon kijelentésével, hogy a jogalkotás a jogalkalmazásra tekintettel történik, egyetértek ugyan, azonban ez nem feltétlenül zárja ki a jogalkotó tevékenységének mélyreható analízisét. Lőrinc Lajos írja A közigazgatás alapintézményei című művében az alábbiakat: "a szakmai felkészültséget tekintve a bíróság megelőzi a közigazgatást (...) a törvényhozás képviselőivel szembeni összehasonlítás azt mutatja, hogy a köztisztviselő szakmai felkészítéséről (...) gondoskodik a közigazgatás, míg a képviselők szakmai felkészítése törvényhozásra, a költségvetés elbírálására hiányzik." Ld.: Lőrinc Lajos: A közigazgatás alapintézményei, második, átdolgozott, bővített kiadás, HVG-ORAC Kiadó, Budapest, 2007, 26.
24 Jakab: i. m. 83-86.,
25 Arisztotelész sem a jó egyetlen ideájából indult ki, hanem azt a legvégső célt kereste, ami az ember,
-435/436-
mint ésszerű lény számára fontos lehet. Valójában a jó helyett korának erkölcsi értékeit és erényeit (aretai) írta le. Ld.: Coing: i. m., 22.
26 Varga Csaba szerint a jó bíró ismérve, hogy az a jelentés, amit exrakciós művelete során a törvényszövegből kiemelt, voltaképpen olyan (más vagy több) jelentés, ami pedig nem is volt benne a törvényszövegben. Varga: i. m., 39., 212.
27 Zlinszky: i. m., 31.
28 Arisztotelész: Nikhomakhoszi Etika, Európa Könyvkiadó, Budapest, 1997. 1137.b, 181.
29 Éles Anita: A bírósági jogkörben okozott kártérítés gyakorlata, tanulmány; In.: www.fovarosi.birosag.hu/szellemimuhely/szellem.htm
30 Meglepő jogforrásra bukkantam a középkori magyar szabályozásban, amelyet az ilyen helyzetekre a mai napig alkalmazni lehetne: az ártalmas szokásokról szóló 1439. évi IV. törvénycikk egyetlenegy bekezdésből áll, nevezetesen "A behozott ártalmas újításokat és szokásokat el kell törölni és ki kell irtani." Vö.: Jakab: i. m., 91.
31 V. Mózes 4: 12-13.
32 Az irigység kategóriájának egy további aspektusa a prédikátorok könyvében olvasható: "És láttam, hogy minden fáradozást és sikeres munkát az emberek kölcsönös irigysége kísér. Ez is hiábavalóság és hasztalan erőlködés!" (Préd. 4, 4) Az irigy ember lelke mindig háborog, mert örökké elégedetlen. Mindig többet akar, és semmi sem jó neki úgy, ahogy éppen van. Pedig "jobb egy marokra valót szerezni nyugodtan, mint két marokra valót hajszoltan és hasztalan erőlködéssel" (Préd. 4, 6). Sajó András szerint irigységből sokan akár tönkre is tennék azt, akire irigyek. De egy másik érzelem, a szégyen, visszatartja az irigy embert attól, hogy ártson a másiknak. Az érzelem társadalmi szabályozó funkciót lát el. (Sajó András: Miért büntetünk? - Értelem, érzelem és ésszerűtlenség a társadalom szabályozásában, Előadás; Mindentudás Egyeteme, Budapest, 2003)
33 Oberlander Báruch Rabbi és Köves Slomó Rabbi: Ügynökök és besúgók a zsidó jog szemszögéből, Tanulmány a zsidó tudományok szabadegyeteme számára, Bp. 2005; 3-5. Vö.: Rabbi Moshe Efrayim Korengutt: Or Jechezkél I. kötet 357-358.
34 A kontinentális jogrendszerek bölcsőjének tekinthető római jogi rendszer alapvetően kétfajta ítéletet ismert, a marasztaló (sententia condemnatoria) és a felmentő ítéletet (sententia absolutoria). Ehhez képest a common law rendszerek távolmaradtak a római jog recepciójától, így alapvetően a bírák voltak azok, akik szokásjogi alapon történő ítélkezésükkel a jogot elsősorban alakították. Ez a megoldás természetesen különbözik a tényleges jogalkotástól, hiszen mindig konkrét esetet tárgyal, utólagos a megfogalmazása, illetve induktív módszerrel, konkrét esetből indul ki a bíró, abból fogalmaz meg absztraktabb tételeket, (a törvényalkotás deduktív) Vö.; Varga: i. m. 24-25,
35 Demeter-Novák Endre - Ifj. Lomnici Zoltán: Adatvédelem, információszabadság, nyilvánosság: Anonimizált ítéletek, De JURE, 2009/6., 14.
36 Kállay István: Városi bíráskodás Magyarországon, Osiris Kiadó, Budapest 1996., 44-49.
37 A bíró munkája alapvetően a szillogizmusban rejlik, mivel az adott esetet szubszumálja a jogszabályban kifejezett "felső tétel", premissza alá és így vonja le a következtetést. Önmagában tehát a bírói tévedés egyfajta szubszumálási fogyatékosságként is felfogható. (Lásd később.). Megjegyzendő, hogy ez utóbbi megállapítással sikerült "felkerülnöm" az ÉS címlapjára. Ld.: Kovács Zoltán: Nem látta; in: Élet és Irodalom, LI. évfolyam 9. szám, 2007. május 11.
38 Where a court consists of more than one judge, presumably each of the judges, if acting with complete racionality, would arrive at the same decision at the given case. J. Roland Pennock: Reason in Legislative Decisions; In: Rational Decision - editor: Carl J. Friedrich; Atherton Press, New York 1964; 102.
39 "Man used to argue atout whether man is rational and, if so, to what extent." Pennock: i. m., 98.
40 Chaim Perelman: i. m. 17.
41 Werbőczy István: Tripartitum, 14. CZIM (Bécs, 1517) Vö.: Jakab: i. m., 90.
42 Legge n° 117 (sul) risarcimento dei danni cagionati nel Tesercizio delle funzioni giudiziarie e responsabilità civile dei magistrati
43 Vö.: Gellérthegyi István - Uttó György: A közigazgatási szervek, a nyomozó hatóságok és a bíróságok kárfelelőssége 1996-2002, Közigazgatási Döntvénytár, HVG-ORAC Lap- és Könyvkiadó Kft., Budapest, 2003.
44 Ami azokat a feltételeket illeti, amelyek bekövetkezte esetén az állam köteles megtéríteni az egyéneknek a közösségi jog megsértésével okozott kárt, ezek az Európai Bíróság joggyakorlatából következnek, és egy hármas feltételrendszerként jelennek meg. Ebben az esetben a megsértett jogi norma az egyéneknek jogokat biztosít, emellett a jogsértés szükséges mértékben karakterizált, illetve ok-okozati összefüggés áll fenn a jogsértés és a bekövetkezett kár között. Az állam kártérítési felelőssége a végső fokon eljáró nemzeti bíróság közösségi jogot sértő döntése esetében ugyancsak ezen három feltétel megvalósulása esetén áll be. A jogsértés elegendő mértékben valósul meg akkor is, ha a nemzeti bíróság közösségi jogot sértő döntése az Európai Bíróság joggyakorlatának nem kellő ismeretéből fakad. Ld.: Az Európai Bíróság C-224/01 ügyben 2003. szeptember 30-án hozott ítélete, az ún. Köbler ügy.
45 1972-ben a Furman kontra Georgia ügyben A Legfelsőbb Bíróság visszamenőlegesen több száz halálbüntetést kimondó ítéletet érvénytelenített, kimondva, hogy azokban "önkényes és szeszélyes módon" alkalmazták a törvényeket. Forrás: www.aclu.org
46 Gerhard Strate: Der Mordfall Weimar - Kraft und Gefahren des Sachbeweises, Hamburg, 1997; forrás: www.strate.net
Lábjegyzetek:
[1] Ifj. dr. Lomnici Zoltán Megbízott Előadó, ELTE-ÁJK, Közigazgatási Jogi Tanszék, Budapest
Visszaugrás
