- Hajdanában évfolyamtársak voltunk egy ideig a jogi egyetemen, vagyis nem az interjú kapcsán találkozunk először. Ezzel együtt keveset tudok arról, hogy honnan indultál. Megosztanád velünk?
- Falusi lány vagyok, megbízhatóan működő, jó hangulatú családban nőttem fel. 14 évesen kerültem Budapestre, az ELTE Apáczai Csere János Gyakorló Gimnáziumába és Kollégiumába nyertem felvételt. Mondhatom, hogy véletlenül lettem jogász, eredetileg ugyanis orvosnak szánt a családom, magam is annak készültem. Még izgalmasabb hátteret adott, hogy matematika tagozatos gimnáziumi osztályba jártam, ahol humán beállítottságúként erős szociális és pszichológiai érdeklődésű voltam, így a matekzsenik között nekem jutottak magyarból, történelemből a feleletek. Bizonyos történelmi korszakok különösen érdekeltek, és középiskolai országos történelem versenyen igen előkelő helyezést értem el, ami akkoriban plusz pontot jelentett egyetemi felvételinél. Az utolsó pillanatban adtam be a jelentkezésemet az ELTE Jogi Karára és elsőre felvettek. Talán éppen ezek miatt eleinte nem vettem elég komolyan a jogot, ezer más dolog érdekelt a fővárosban, így a színházak világa, a filmkészítés, az irodalom is... és két év után a jogi tanulmányaimat félbeszakítva történelem-magyar szakos tanári diplomát szereztem.
- Tanárként is álltál munkába?
- Nem. A 80-as évek elején családsegítő szolgálatoknál kezdtem el dolgozni, a IX. kerületben és a VII. kerületben az Esély Családsegítő Szolgálatnál. Az utóbbi egyúttal a szociális munkás képzés első gyakorlóterepe volt, ahol hamar bevontak oktatóként a képzésbe is. A családsegítők akkoriban alakultak, és azt tapasztaltam, hogy egyre több a jogi kérdés és jogalkalmazói munka. A IX. kerületben a Ráday utca környéke tele vont önkényes lakásfoglalókkal, a VII. kerület meg egymásba érő jogsegélykérelmekkel. Mindezek hatására végül úgy döntöttem, hogy mégiscsak befejezem a jogi egyetemet, mindehhez az nem árthat.
- Ezt értem, valaha másodállásban magam is dolgoztam a VI. kerületi családsegítőnél a hőskorban egy ideig, de hogy lett belőled mégis bíró?
- Ilyen helyen az ember sok és sokféle életet ismer meg. Rengeteg nehéz emberi történettel, jogi esettel találkoztam a munkám során és jutottam arra a következtetésre, hogy bíróként több dolgot meg tudnék oldani, több ember sorsát tudnám érdemben - és talán kedvező irányba - befolyásolni. A személyre szóló jogalkalmazói munka érdekelt egyre inkább. Néhány évig jogtanácsoskodtam a családsegítőknél, de ez nem volt kielégítő, ezért jelentkeztem bíróságra titkárnak.
- Sok évről számoltál be dióhéjban, de közben átsiklottunk a magánéleted felett. Az miként alakult?
- 1984-ben mentem férjhez először, a férjem pszichológus és pedagógus volt, ő is a szociális segítő világban dolgozott. A legidősebb gyermekem az első, míg a másik kettő a második házasságomból származik: egy fiú, két lány. Több diplomát begyűjtöttek, van köztük jogi végzettségű, van orvos, van pszichológus-filmkészítő. Már felnőttek, a maguk életét élik, egyikük nem is Magyarországon. Bíró nincs közöttük... még.
- Térjünk vissza a szakmai életutadhoz, hogyan kezdted a bíráskodást?
- A BKKB-n kezdtem titkárként a peren kívüli csoportban az önállóan intézhető ügyekkel, fél évet töltöttem ott. A családjogi csoportban nem volt kilátás belátható időn belül bírói helyre, ezért kértem az áthelyezésemet a PKKB-ra. Két és fél évi titkári munka után nyílt lehetőségem bírói álláshelyre pályázni, és 40 éves koromban neveztek ki bírónak a PKKB P. IV. (Családjogi) Csoportjába. A megkeresések ellenére büntetőjoggal nem, hanem - lehetőség szerint - polgári joggal szerettem volna foglalkozni, ezt határozottan tudtam.
- Nem érezted úgy, hogy viszonylag későn kezdted a bíráskodást?
- Máig úgy gondolom, hogy kell bizonyos "érettség", mint mondják, élettapasztalat ahhoz, hogy valaki bíróvá, főleg jó bíróvá válhasson; önmagában a tanulás, a paragrafusok ismerete ehhez biztosan nem elég - különösen a családjogi perekben. Így is csaknem negyedszázadon át bíráskodtam.
- Mindvégig csak családjoggal foglalkoztál?
- A csoportunk sok éven át a családjog mellett vegyes referádával többféle kötelmi jogi ügyet is tárgyalt: számos szerződés érvénytelenségével kapcsolatos ügyet,
- 33/34 -
kártérítési, biztosítási, orvosi műhibából eredő ügyeket, meg természetesen a családjoghoz tartozóan házastársi és élettársi közös vagyon megosztása iránti pereket. Mindemellett nekünk is jutott a devizaperekből, parkolási, közüzemi díjas ügyekből is jócskán. Kb. 2018-ig igen vegyes referádában - és szinte a bírói kinevezésemtől kezdődően nemzetközi elemet tartalmazó családjogi ügyekben - jártam el magam is. Az utóbbi 5-6 évben részben az új perrendtartásnak köszönhetően drasztikusan lecsökkent a perindítások száma, és lehetőség nyílt specializálódásra. A PKKB P. IV. Csoportja - az ország legnagyobb családjogi csoportja - jelenleg kifejezetten családjogi ügyekkel dolgozik, közöttük a kizárólagos illetékesség alapján különleges, soron kívüli eljárást igénylő, külföldi vonatkozású ügyekkel is.
- Van adatod, hány ügyben jártál el a negyedszázad alatt?
- A fellelhető statisztikák szerint ezen idő alatt 4140 ügyet fejeztem be, azokból 2 240 ügyet ítélettel. 240 esetben az ügy egyezséggel fejeződött be, de ebben a bontóperes egyezségek száma értelemszerűen nincsen benne. A bontóperek a járulékos kérdésekben kötött, teljes körű egyezség esetén sem fejeződhetnek be más módon, mint ítélettel. Nincs rá pontos adat, így csak azt tudom mondani, hogy az ítélettel befejezett bontóperek jelentős részében szintén egyezség, "részegyezség" született. Mindig sokat érveltem tárgyalásokon az egyezség lehetőségéről, már ahol csak lehetett, hiszen az a legjobb döntés, amit a felek - családjogban rendre a két szülő - maguk, együtt hoznak meg.
- Tudjuk, hogy csoportvezető helyettesként vonulsz nyugdíjba, miként vált belőled igazságügyi vezető?
- 2012 szeptemberétől kezdődően láttam el igazgatási feladatokat is, amikor a közel százfős csoportnak lettem a csoportvezető helyettese. Némi iróniával úgy is mondhatnám, hogy első fokon frontkatonák ítélkeznek, én voltam közöttük az őrmester. Két teljes hatéves ciklust vittem végig. Szerénytelennek hangzik talán, de tény, hogy többször alkalmam lett volna felkerülni magasabb bírói fóromra, hívtak, de nem éltem ezekkel a lehetőségekkel. Mindig azt válaszoltam, hogy sajnos a sok ügyem, a sok dolgom miatt nem érek rá..., aztán persze egy idő után már nem hívtak. Egyszerűen fogalmazva: én a tárgyalások közvetlenségét, a tárgyalásokon gyakorolható bírói munkát szeretem a legjobban, és az ítélkezés alapjának, illetve abban a legfontosabb elemnek a "jogkereső közönség" és a bíró találkozását tartom.
- Vezetőként belefolytál az utánpótlás képzésébe is?
- Mindig szívesen foglalkoztam gyakornokokkal, fogalmazókkal, titkárokkal; igyekeztem segíteni a képzésüket, a betanulásukat. Az egyetemi hallgatókat is próbáltam támogatni a bíróságon való eligazodásban, hangsúlyozva, hogy itt a tárgyaláslátogatásokból lehet a legtöbbet tanulni. A kezdő bírókat is igyekeztem segíteni, igényeik szerint aktuálisan megbeszélni velük az ügyeiket.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
