A könyv jogszociológus szerzője nem kevesebbre vállalkozik, mint hogy megpróbálja a szociológia eszközeivel leírni a totális és az attól elmozduló politikai formációk jogi mechanizmusait. Ezzel két közkeletű tévedést igyekszik cáfolni, egyrészt a totalitarizmus összemosását más diktatúraformákkal, másrészt azt, hogy a totalitarizmus viszonyai között nem létezhet jog. A könyv legfontosabb tanulsága éppen az, hogy a diktatúrák többféle jogi rendszerre támaszkodva működtek és részben még működnek a világban. A náci Németország a régi jog félretételével, a szovjet rendszer olyan, teljesen új jog alkotásával elégítette ki hatalmi igényeit, amelyet még René David korszakos jogösszehasonlító munkája, A jelenkor nagy jogrendszerei is önálló jogcsaládként kezel. A könyv két fő része közül az első arra a kérdésre keresi a választ, hogyan értelmezhető a szocialista világrendszer sztálini és Sztálin utáni története, melyek e két történelmi szakasznak a jogrendszerek működésében is tetten érhető különbségei. Ebben a részben a szerző előbb a totalitarizmus értelmezési keretével foglalkozik, a pszichológiai totalitarizmus-fogalomtól a totális szervezetek vizsgálatán át a modern szociológiai tipológiákig. Ezt követik a jogrendszer-tipológiák, majd a totális politikai rendszerek jogának elemzése.
A második rész fejezetei ezeket a különbségeket igyekeznek illusztrálni a szocialista Magyarország jogszolgáltató intézményeinek elemzésével. Az első a bírói hatalommal foglalkozik, azon belül egyebek között a bírói függetlenség fokozataival a szocializmusban. E fejezet kétségkívül legérdekesebb része a szerzőnek a poszttotális politikai rendszer és a bírói függetlenség viszonyának értelmezésére tett kísérlete. A második fejezet az ügyészség mint a törvényesség őre szovjet modelljének magyarországi átvételét és a szocialista törvényesség fogalmának változásait tárgyalja. A harmadik fejezet a társadalmi bíráskodás kudarcáról, míg a negyedik a néprészvétel és a kollaboráció sajátos magyarországi formáiról - köztük az újságoknak írott olvasói, illetve a népi ellenőrzésnek írott feljelentő levelekről - számol be. A kötet függeléke az egyes fejezetek anyagait illusztráló dokumentumokat, bírákkal készült interjúrészleteket, adatokat tartalmaz.
A hazai könyvpiacon viszonylag ritkán jelenik meg az emberi jogok nemzetközi védelmével kapcsolatos kötet. Amennyiben mégis, az csupán a szakemberek számára készül, a nagyközönség által nem forgatott mű. Ritka szerencse, ha olyan munkáról van szó, amely megfelel a legszigorúbb tudományos követelményeknek, mégis rövid, széles körű ismereteket nyújt, de jól olvasható és könnyen áttekinthető, sőt tankönyvként is kiválóan használható. Ilyen mű a Bán Tamás által szerkesztett, az idő múlásának, továbbá a hazai igényeknek megfelelően kiegészített könyv, amely az emberi jogok védelmének világméretű és regionális intézményrendszerét mutatja be "dióhéjban", ahogyan eredeti címe állítja. A kötet szerzője, Thomas Buergenthal amerikai professzor a kérdéskör egyik legjobb szakértője. Buergenthal több, nemzetközileg elismert emberi jogi kötet szerzője, elméleti munkássága mellett példátlan gyakorlati pályát futott be. Carter elnök munkatársaként kiemelkedő szerepe volt az emberi jogok ügyének az amerikai külpolitikába történő beillesztésében. Betöltötte az Emberi Jogok Amerika-közi Bírósága elnöki tisztét, amely megbízatásra Costa Rica jelölte, mivel az Egyesült Államok nem részes fél az azzal kapcsolatos egyezményben. Tagja volt az ENSZ Emberi Jogi Bizottságának, majd a Nemzetközi Bíróság bírájának választották. Most magyarul is megjelent könyve (bev. Bán Tamás, ford. Weller Mónika) már több kiadást megért és számos felsőoktatási intézményben használják szerte a világon. Annak ellenére, hogy ismeretközlő és korlátozott terjedelmű kötetről van szó, nem hiányoznak belőle a finom elemző megállapítások.
- 139/140 -
Amint azt már sokan megállapították, nincs gyakorlatiasabb dolog a jó elméletnél. Ez ismét bebizonyosodott e könyv kapcsán - Frivaldszky János színvonalas áttekintést nyújt a természetjogi gondolkodás fejlődéséről nemrég megjelent kötetében. Frivaldszky Jánost, amint ez bevezetőjéből kiderül, a természetjogi gondolkodás kapcsán főként két kérdés izgatja. Van-e létjogosultsága a természetjognak? Mire tanít bennünket a természetjogi gondolkodás több ezer éves hagyománya? Ami a kérdésekre adandó válaszokat illeti, azok nyilvánvalóan összefonódnak, a létjogosultság ügyében csupán a természetjogi gondolkodók munkáinak áttekintése után formálhatunk véleményt, és ugyanez vezethet el annak felméréséhez, hogy melyek a ma is érvényes tanulságok. Az igen széles körű szakirodalmon alapuló munkájában a szerző számos klasszikus gondolkodó mély, gyakran új szempontokat érvényesítő elemzését nyújtja, majd a kötet utolsó részében eljut a jelenig és ismerteti az új fejleményeket is.
Catharine MacKinnon az amerikai feminista irodalom egyik legismertebb képviselője. Ez a kötet az 19811986 közötti időszakban, főként konferenciákon elhangzott előadásainak gyűjteménye. Az itt közölt szövegek megőrizték a szóbeli előadás sajátosságait. MacKinnon a nők alárendelt helyzetére kívánja felhívni a figyelmet előadásaiban, magyarázatot keres e helyzet okaira és bemutatja, hogy ez az alárendeltség miként nyilvánul meg a nők mindennapi életében.
MacKinnon a feminizmus több irányzata (liberális, radikális, szocialista feminizmus) közül a radikális feminizmus számos változatát ötvöző, nem biológiai determinista, hanem társadalmi alapról érvelő irányzatot nevezi a feminizmusnak. Amíg ugyanis a szocialista feminizmus gyakran nem más, mint a nőkre alkalmazott marxizmus és a liberális feminizmus nem több, mint a nőkre alkalmazott liberalizmus, addig a (radikális) feminizmus a női érdekeket úgy kívánja meghatározni és előmozdítani, mint az összetartozó nők közös végzetét.
A kötet első részében található előadások a hatalomra fókuszálnak. "A különbség [...] az [mármint a férfiak és a nők között], hogy a férfiak rendelkeznek hatalommal, a nők viszont nem." MacKinnon álláspontja szerint a nemek közötti különbséget nem az a tény teremti meg, hogy biológiailag eltérnek egymástól, hanem hogy társadalmi szempontból különbözők. Nézete szerint "a nemek közötti társadalmi kapcsolatok olyan módon szerveződnek, hogy a férfiak uralkodó szerepet tölthetnek be, míg a nők önmaguk alárendelésére kényszerülnek". Az a társadalmi kapcsolat, amely meghatározza a férfiak és a nők viszonyát, szexuális jellegű. A feminizmus állítása szerint a nők társadalmi helyzetét a férfiakkal való szexuális viszony határozza meg.
A második részben olyan témák kapcsán ismerteti a feminista álláspontot, mint a nők elleni szexuális erőszak, az abortuszhoz való jog, a szexuális zaklatás vagy a nőknek a sportban betöltött szerepe. MacKinnon állítása szerint az 1973-as Roe kontra Wade-ügyben a nők abortuszhoz való jogának elismerését az tette lehetővé, hogy a férfiak társadalmi csoportjának érdekei így kívánták, a férfiak ezáltal törvényes lehetőséget kívántak biztosítani a nők számára a (nem általuk irányított) nemi érintkezés következményeinek ellenőrzésére.
MacKinnon külön fejezetet szentel a pornográfia kérdéskörének. "A feminista álláspont szerint a pornográfia a szexuális kényszer egyik formája, szexuálpolitikai gyakorlat, a nemek egyenlőtlenségének egyik intézményesült formája. [...] A pornográfia intézményesíti a nemi erőszakot és a prostitúciót, a férfiuralom szexualitását, mely a dominancia és az alávetettség erotizálását a férfi és a női társadalmi értelmezéséhez kapcsolja." Mivel a pornográfia az első alkotmány-kiegészítés által védett "beszéd"-nek minősül, MacKinnon a véleménynyilvánítási szabadság összefüggéseiben is szemügyre veszi a pornográfiát. A pornográfia MacKinnon állítása szerint olyan férfias véleménynyilvánítás, amely a nők véleményét elfojtja.
A modern jogelméleti irányzatok közül a feminista jogelméletre hazánkban nem irányul akkora figyelem, mint az Egyesült Államokban. A kötet kiindulópontja lehet a feminizmussal való megismerkedésnek, s mivel a feminizmus állításai gondolkodásra, véleménycserére ösztökélnek, így akár az egyetemi (jogelmélet-) oktatásban is hasznos lehet. ■
Visszaugrás
