A Szövetségi Igazságügyi Minisztérium az elmúlt év májusában tette közzé a büntetőeljárás első szakaszának1 az újraszabályozására készült tervezetet, amely nemcsak szakmai körökben, de a tömegtájékoztatási eszközökben is heves vitákat váltott ki. Ezzel kapcsolatban nyíltan kell arról beszélni, hogy az elhangzott véleményeket nem csekély mértékben befolyásolta a mostani koalícióval és magával a hivatalban lévő igazságügy-miniszterrel való politikai szembenállás. Ez a körülmény azonban nem lehet a tervezet alapvető kérdéseire vonatkozó tárgyilagos szakmai bírálat akadálya. Ha a bírák és az ügyészek hivatásrendi képviseletei, a Legfelsőbb Bíróság, a Legfelsőbb Bíróság melletti Főügyészség és a Számvevőszék a tervezett reform sarkalatos pontjaival kapcsolatban egybehangzó aggá-lyokat2 hangoztatnak, akkor azokat illik komolyan venni. Annál inkább, mert nagy a tét: az előkészítő eljárás kialakításának alapvető jelentősége van az egész büntető igazságszolgáltatás megfelelő működése szempontjából.
Ebben a helyzetben talán akkor felelhetek meg a várakozásoknak, ha az előadás címében általánosságban megfogalmazott kérdést az előkészítő eljárás aktuális reformjára vonatkoztatom. Előadásomban ezért azokkal az alapvető kérdésekkel foglalkozom, amelyekről a közzétett minisztériumi tervezet kapcsán vita bontakozott ki. Az én célkitűzésem arra irányul, hogy a legfontosabb alapvető vitakérdésekben eddig kifejtett véleményeket rendszerezzem és ezek kapcsán megfogalmazzam a magam megjegyzéseit is. Ily módon - reményeim szerint - egy olyan alap hozható létre, amely előbbre viheti a reformfolyamatot.
Mondandómat a büntetőeljárás fő szereplőihez fogom kapcsolni. Főképpen azokkal az alapvető kérdésekkel kívánok foglalkozni, amelyek a rendőrség, az államügyészség és a bíróság előkészítő eljárásban elfoglalt helyéből fakadnak és ezt követően azokat a feszültségeket kívánom megvilágítani, amelyek a terhelt és az áldozat jogainak tervezett szabályozása körül kialakultak.
Az érintett kérdésekről már ez ideig lefolytatott viták terjedelme és intenzitása mellett nem várhatják tőlem azt, hogy lényeges újdonságokat mondjak Önöknek. Ez különösen vonatkozik arra a néhány hete Walter Pilgermair által kiadott tanulmánykötetre, amely a 21. század államügyészségéről szól.3 Az ebben a kötetben közzétett kitűnő tanulmányok - a kötet címében jelzett témakört jócskán túllépve - lényegében összefoglalják az előkészítő eljárás reformja körül folyó vita jelenlegi állását. Az mégis haszonnal kecsegtethet, ha az ebben a kötetben sokrétűen tárgyalt kérdéseket egyfajta személyes megközelítésben a lényegre szorítva áttekintjük. Előadásom szubjektív színezetű töredékességéért már előre az elnézésüket kérem.
Ami a "rendőrség" helyét illeti - értve ezen az összes nyomozó hatóságot, idevéve természetesen a csendőrséget is - mondandómat rövidre foghatom. E tekintetben már hosszabb idő óta elvi egyetértés van két alapvető kérdésben: 1. A hatályos StPO (büntető perrendtartás - a fordító megjegyzése) koncepciójával ellentétesen kialakult gyakorlat, amely szerint a bírósági büntetőügyek túlnyomó részében a rendőrség folytatja le a nyomozást - nélkülözhetetlen. 2. A rendőrség nyomozati tevékenységét törvényben kell szabályozni, amely kellő ellenőrzést és jogvédelmet biztosít.
Többéves fáradozások eredményeképpen a rendőri nyomozati eljárás szabályozását illetően az egyetértés szélesebb, mint az előbb említett két általános tétel. Ma már általánosan elfogadott az a nézet, hogy a rendőri nyomozati tevékenység ellenőrzését és a jogvédelmet az igazságszolgáltatási szervekhez kell telepíteni. És - nézetem szerint - elvben azt is elfogadottnak tekinthetjük, hogy a minisztériumi tervezet által a rendőrség tevékenységére és annak ellenőrzésére nézve javasolt szabályozás a hatékonyság és a jogvédelem közti kényes egyensúlyt olyan jól biztosította, hogy már egészen közel kerültünk egy általánosan elfogadható megoldáshoz. Ezt a haladást, amelyet az előkészítő eljárás reformja korábbi szakaszaihoz képest sikerült elérni, javára kell írni a hivatalban lévő igazságügy- és belügyminisztereknek és illetékes munkatársaiknak, függetlenül a tervezettel szembeni fenntartásainktól.
Az elmondottak nem feledtethetik azt, hogy a rendőrségnek az előkészítő eljárásban való ellenőrzését érintő több fontos kérdés nyitva maradt. Igen eltérőek a vélemények abban, hogy milyen módon és milyen mélységig kell ebbe az ellenőrzésbe bevonni az államügyészséget és abban, hogy az ellenőrzésbe és főként a rendőri cselekményekkel szembeni jogvédelembe mennyiben kell a bíróságot bevonni. Az ezzel kapcsolatos problémákra a következőkben még vissza fogunk térni. Ehelyütt csak a rendőrségi nyomozati tevékenységgel kapcsolatosan tervezett bírósági jogvédelem sajátos alkotmányjogi problematikájára utalunk. Tekintettel a Szövetségi Alkotmánytörvény 94. cikkében megfogalmazott elválasztási alapelvre, a rendőrséggel szemben a bírósághoz fordulás lehetőségének a megteremtését alkotmányjogilag is biztosítani kellene4, amihez a kormánypártokon túlmenő politikai egyetértésre lenne szükség. (A Szövetségi Alkotmánytörvény 94. cikke kimondja: "Az igazságszolgáltatás a közigazgatástól minden szinten el van választva." - a fordító megjegyzése.)
Az előkészítő eljárás új szabályozására vonatkozó leghevesebb viták az államügyészek szerepe körül bontakoztak ki. E viták jobb megértéséhez egy rövid visszapillantásra van szükség.
Az 1873. évi StPO-nak világos koncepciója volt az államügyészség szerepéről. E szerint a bíróságtól szigorúan elkülönült és attól független hatóságként feladata a bűncselekmények üldözése és a közvád képviselete. A vádelvnek megfelelően hivatalból üldözendő bűncselekmény miatt a cselekmény üldözésére vonatkozó államügyészi indítvány nélkül büntetőeljárás nem indítható és nem folytatható. A legalitás elve pedig, ezt kiegészítve, megfelelő gyanú esetén - egyes tüzetesen meghatározott kivételektől eltekintve - bűnüldözési kötelezettséget határoz meg. Ebben a rendszerben különösen fontos az, hogy az államügyészség a nyomozati tevékenységtől, mint olyantól, távol marad. Indítványozza, hogy a rendőrség illetőleg a vizsgálóbíró nyomozzon, de ő maga nem nyomozhat. Ilyen módon biztosítható, hogy a per további folyását illetően döntő jelentőségű kérdésben, abban, hogy a nyomozás eredményeként lehet-e vádat emelni vagy sem, elfogulatlanul és objektíven dönthessen.
A legutóbbi időkben szokásba jött, hogy az itt vázolt koncepciót egy pusztán formálisan értelmezett vádelv folyományának tekintsék és az ezen koncepció jegyében tevékenykedő államügyészséget pusztán transzportáló funkciójú indítványozó hatóságnak tekintsék. Az efféle beszéd azonban félrevezető. Figyelmen kívül hagyja, hogy a közvádló indítványai gyakran súlyos következményekkel járó döntéseken alapulnak és ezért az 1873. évi StPO által megfogalmazott államügyészi szerepnek aligha felel meg.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
