Köszöntöm a 2024-ben első, összevont Fontes Iuris lapszámának Olvasóit! A mostani lap különleges, hiszen az utolsó lapszám kiadása óta a minisztérium jelentősen átalakult. Talán már kezdünk hozzászokni, hogy minden évben szembe kell néznünk valamilyen nagy kihívással. A Covidot követően háborúk és gazdasági válság okozta kihívásokkal kell szembenéznünk, de ahogy eddig, most is álljuk a sarat és biztosak lehetünk abban, hogy 2024-ben még erősebbek leszünk. Bizakodva tekinthetünk előre, 2024 a nagy tervek éve lesz.
Az elmúlt évünkre visszatekintve a minisztérium történetének egyik legjelentősebb eseménysorozatán vagyunk túl. Lezajlott a Deák 220 emlékév, amelynek keretein belül méltóképpen emlékeztünk meg Deák Ferenc, hazánk első igazságügy minisztere születésének 220. évfordulójáról.
A politika mellett a tudományokban is jártas államférfit nemzeti történelmünk legnagyobbjai között tartjuk számon, aki munkássága során megteremtette Magyarország polgári átalakulásának és fejlődésének törvényi kereteit. Az 1848. évi III. törvénycikk hozta létre hazánk első független, felelős kormányát, melyben a minisztériumok felépítésére és a kormányzat működési rendjére vonatkozó rendelkezéseket Deák Ferenc vezénylete alatt dolgozták ki. A 19. század egyik legtehetségesebb magyar politikusaként meghatározó szerepet vállalt a polgári átalakulás és a modern állam alkotmányos kereteinek megteremtésében, mind a reformkorban, mind pedig a dualizmusban. Így emléke előtt tisztelegve méltán illethetjük őt a "haza bölcse", valamint a "nemzet prókátora" titulusokkal.
Deák Ferenc, a haza bölcse születésének 220. évfordulója alkalmat jelentett arra, hogy megemlékezzünk arról a jogtudósról, aki megteremtette Magyarország polgári átalakulásának törvényi kereteit. Az évfordulós megemlékezés keretében egyúttal lehetőség nyílt a magyar alkotmányos hagyományok, alkotmányos identitás egyik fontos szegmensének szélesebb körű megismertetésére, a jogtudatosság erősítésére a fiatalok körében, valamint a magyar jogásztársadalom közösségformálására is.
Deák fiatal politikusként kapcsolódott be a reformkori országgyűlések munkájába, majd a gróf Batthyány Lajos által vezetett, első felelős magyar kormány igazságügyi minisztereként szolgálta a hazát. A szabadságharc leverését követően pedig az 1867-es osztrák-magyar kiegyezéshez vezető tárgyalási folyamatban mint a magyar delegáció vezetője szerzett elvitathatatlan érdemeket. A 19. század egyik legnagyobb formátumú magyar politikusaként tartjuk számon, aki megteremtette Magyarország polgári átalakulásának törvényi kereteit. E keretek nélkül pedig hazánk modern alkotmányos berendezkedéséről aligha lehetne ma beszélni.
Az évfordulós megemlékezés keretében sor került a Magyar Nemzeti Bank és a Magyar Pénzverő Zrt., valamint a Magyar Posta Zrt. közreműködésével kibocsátott Deák 220 témájú emlékérme és bélyegblokk kibocsátási ünnepségeinek megtartására; továbbá a "haza bölcse" életművéről szóló jogtörténeti szempontú, valamint a Deák-hagyaték és a ma igazságügyi kihívásaihoz kapcsolódó pódiumbeszélgetések is megrendezésre kerültek. A nagyszabású esemény mindezek mellett teret kínált a TÖRVÉNY ÉS SZABADSÁG: Válogatás Deák Ferenc beszédeiből, írásaiból és adomáiból című gyűjteményes kötet, valamint a DEÁK FERENC: Az igazság arca című ikonográfia bemutatóinak is.
A már említett Deák 220 eseménysorozat záróakkordja a tanulmányíró verseny díjkiosztása volt. A pályázók közül kettőt lapunkban is bemutatunk.
Elsőként Soltész Tamás "Deák Ferenc és büntető szankciórendszerünk reformja" címmel készített tanulmányát osztjuk meg Önökkel. Deák Ferenc ifjúkori éveit vizsgálta, a szankciórendszerről és büntetési nemekről alkotott elképzeléseit. Pontos képet kapunk arról, hogyan vélekedett Deák a büntető jogkövetkezmények rendszeréről pályája különböző szakaszain. A kronologikus áttekintés során a haza bölcsének nézetei és jogászi habitusa változásai is kitűnnek, összefüggésben a polgári világnézet magyarországi térhódításával.
Herold Virág a verseny másik kiemelt munkáját készítette el, "Konfliktus és kompromisszum": Deák Ferenc és Lustkandl vitájának jogi és politikai dimenzióiról írt érdekfeszítő munkáján keresztül mutatja be, hogy Deák miként ragadta meg az alkalmat akkor még a közvélemény számára népszerűtlen elképzelésének óvatos kibontására.
Közjogi rovatunk fókuszába ezúttal a gyermekvédelem került. Napjaink egyik fontos kihívása, hogy gyermekeink miként használják az internetet, mi az, amit megosztanak és megoszthatnak magukról a szülők és a gyerekek egyaránt. Hulkó Gábor és Pék Erzsébet a "Gyermekek képmáshoz való joga az online térben" című esettanulmánya Franciaország, Németország és Olaszország szabályrendszerét hasonlítja össze, melyből hazánkra vonatkozóan is értékes megállapításokat vonhatunk le.
Magánjogi rovatunkat ezúttal dr. Bartl Bálint erősíti tanulmányával. A hibás termékekért való felelősség új irányai címmel megírt tanulmányának célja, hogy bemutassa a hibás termékekért való felelősség "legújabb" uniós jogalkotási törekvéseit. Tanulmányában vizsgálja az új fogalmak megjelenését,
- 3/4 -
valamint jogintézmények viszonyát a jelenleg hatályos Ptk. szövegéhez. Felmerül annak kérdése, hogy az új termékfelelősségi irányelvek kapcsán szükségessé válik-e a Ptk. módosítása, vagy új törvényt kell megalkotni.
Európai és nemzetközi jogi rovatunkban dr. Károlyi Balázs erős, szakmai írását olvashatjuk "A hatáskörmegosztás elve az Európai Unió külkapcsolatainak terén, különös tekintettel a nemzetközi egyezmények megkötésére" témában.
Izgalmas történelmi kitekintést jelent dr. Sereg Péter tollából származó tanulmány, amely a reformkori Magyarországon a legfelsőbb bírói fórum a Királyi Curia történelmi jelentőségével foglalkozik. A szerző olyan izgalmas megállapításokat tesz, mely szerint a Nagy-Britanniát leszámítva, a Királyi Curia a legrégebbi múltra visszatekintő legfelsőbb bírósági szerv a világon.
Móricz Aliz "A biztosítási intézkedés jogintézményének főbb sarokpontjai az adóvégrehajtási eljárásban" témában írt elemzésében megállapítja, hogy a hatályos joganyag tanulmányozása kapcsán, hogy a jelenlegi szabályozás átfogó és korszerű, a jogintézmény pedig hasznos és nélkülözhetetlen.
Emlékeztetőül közöljük Deák Márta Sarolta beszámolóját "A polgári jog kodifikációja: értékelés, reformok" című konferenciáról, valamint Ungvári Álmos beszámolóját a Deák 220 konferenciáról.
Bár egy új év vette kezdetét, mégis engedjék meg, hogy arra biztassuk Önöket, tekintsenek vissza, és akárcsak szerzőink, elemezzenek! Vizsgálják meg az elmúlt évet! Annak kihívásait és elért eredményeit, és összegezzék, mi volt az 2023-ban, amit útravalóként tovább vihetnek magukkal 2024-ben is! Kellemes időtöltést kívánok minden Olvasónak! ■
Visszaugrás