Az 1989-90-et követő magyar alkotmányfejlődésben - hasonlóan a térség más országaihoz - a hatalommegosztás szervezeti és hatásköri garanciáinak megteremtése mellett a legfontosabb feladatnak a bírói hatalom függetlenségének biztosítását, az igazságszolgáltatási tevékenység korszerűsítését, társadalmi súlyának, tekintélyének megerősítését tekintették. Mindez ellentmondások között érvényesült: a jogállami átalakulás, "a jogállami forradalom" kétségtelenül felértékelte a jog egészét, ez azonban ekkor nem párosult a közvéleményben a jog egyes normáinak követésével, a jogalkalmazó szervek elismerésével. Az átalakulást szükségképpen végigkísérő gyors és gyakori jogszabályi változások megnehezítették az állampolgárok eligazodását, a következetes jogalkalmazást. Ennek ellenére a rendszerváltás időszakában nem lehetetlenült el a magyar igazságszolgáltatás, és az átalakulás nagyobb zökkenők nélkül lezajlott.
Az okokat keresve utalnunk kell a közvetlen előzményekre: a ’70-es, ’80-as évtizedben az ítélkező bíró függetlensége, ha nem is teljességében, de már érvényesülhetett. A ’80-as évek második felétől nőtt az igazságszolgáltatás presztízse, olyan reformelképzelések váltak ismertté, amelyek keretében jogállami követelmények szerint kívánták átalakítani az igazságszolgáltatás szervezetét és működését. A Kulcsár Kálmán vezetésével kidolgozott új alkotmánykoncepcióban (1988) már a későbbi reformok körvonalazódtak.
Az első szabad választást követően a kormány és a törvényhozás számos olyan erőfeszítést tett, amely az igazságszolgáltatás hatékonyabb működését és társadalmi súlyának növelését szolgálta. Erre annál is inkább szükség volt, mert az igazságszolgáltatás az átalakulást megelőzően az államszervezet rendkívül elhanyagolt részét képezte. A bírói jogvédelem kiszélesítése pedig újabb és újabb feladatokat eredményezett. 1991 és 1995 között 162 új jogszabály érintette a bíróságok és az ügyészségek hatáskörét, ebből ’98-ban újabb feladatokat állapítottak meg.1
A több évtizedes lemaradás ekkor új nehézségekkel párosult. Az 1989-es évet követően, 1997-ig 7 ízben módosították a bírósági szervezeti törvényt és az ügyészségre vonatkozó szabályokat. Az új szabályozással megteremtették a bírói függetlenség legfontosabb garanciáit, elkülönítették a bíróságok igazgatási és ítélkezési feladatait, létrehozták az igazgatásban közreműködő testületeket. A folyamat utolsó állomásaként megalkották a külön előmeneteli és javadalmazási rendszert a bírák és az ügyészek számára. Számottevően nőtt a bírák és az ügyészek létszáma, valamelyest javultak elhelyezésük körülményei, de mindennek ellenére már 1993-94-ben nyilvánvalóvá vált, hogy elkerülhetetlen a magyar igazságszolgáltatás átfogó reformja, és annak ki kell terjednie az igazságszolgáltatás valamennyi fontos elemére.
Hosszas előkészítés után 1996 szeptemberében fogadta el a kormány a bíróságokra és az ügyészségekre vonatkozó reformkoncepciót. Ennek alapján 11 törvényjavaslat kidolgozására került sor, és ebből 7 egybekapcsolódó javaslat tárgyalását egyszerre kezdte meg az Országgyűlés 1997 májusában. A bírósági, ügyészségi szervezet változásai mellett megszületett az új jogállási törvény, bevezették az új előmeneteli rendszert, módosították a polgári perrendtartást, megalkották az új büntetőeljárási kódexet. Mindez kiegészült az ügyvédségről, a cégeljárásról és cégnyilvántartásról szóló törvényekkel. A korábbiakban kimunkált, a büntetés-végrehajtás szervezetéről, valamint az igazságügyi szakértői kamaráról szóló törvénnyel valóban egy átfogó reform teljesedett ki.
Az alapvető cél nem volt más, mint hogy a jogkereső állampolgárok jogvitáit gyorsabban és szakszerűbben bírálják el, a jogállam intézményei iránt fennmaradjon az állampolgárok bizalma, s az elhúzódó eljárások ne okozzanak súlyos gazdasági, morális károkat.
Az átfogó reform indokai közül ekkor még elsősorban a belső indíttatásúakat emelték ki a szakmai és a politikai vitákban egyaránt. Kisebb súlyt kapott az a követelmény, hogy a magyar igazságszolgáltatásnak fel kell készülnie az európai integrációból származó feladatokra, és ez ugyancsak fontos ösztönzőjévé vált a reform kibontakozásának. A ’90-es évek közepén még nem volt ismeretes a csatlakozás várható időpontja. A csatlakozási tárgyalások 1998. március 31-én kezdődtek el hazánk és az Európai Unió között. Ezt megelőzően a fő figyelem kormányzati szinten a jogharmonizáció hazai tervezésére, végrehajtására irányult, kevésbé kerültek előtérbe az intézményfejlesztés feladatai.
Az 1998-as kormányváltást követően az igazságszolgáltatási reform megfeneklett. A négyszintű bírósági és ügyészségi szervezet létrehozásának elodázása maga után vonta az új szemléletű büntetőeljárási kódex hatályba lépésének elhalasztását. A jogalkotás ebben az időszakban az "elrettentő" büntetőjogra, a reform elhalasztásából következő foltozgatásokra koncentrált. Az évek során elmaradt az előmeneteli rendszer karbantartása, az igazságszolgáltatás költségvetési forrásai folyamatosan szűkültek. Míg 1998-ban a bírósági fejezet a központi költségvetés 2,6 százalékát adta, addig 2002-re mindössze 1,9 százalékát tette ki.
Időközben, a csatlakozási folyamat előrehaladásával felerősödtek a reform szükségességét alátámasztó külső követelmények is. Világossá vált, hogy az integráció előnyeinek leghatékonyabb kihasználása érdekében még a csatlakozás előtt szükséges lenne az igazságszolgáltatás szakmai, szervezeti, anyagi megerősítése. Annál is inkább, mert Magyarország uniós taggá válása után a hazai jogalkalmazóknak újabb, ma még nem ismert feladatokkal kell megbirkózniuk.2
Azért nehéz felmérni az eltékozolt négy év negatív hatásait, mert könnyen lehet, hogy a lassulás következtében a csatlakozást követően a meglévő, régi nehézségek összegeződnek az új keletű problémákkal. Ebből adódik az a következtetés, hogy még az integrációt megelőzően be kellett volna fejezni a reform intézményi, szervezeti, eljárásjogi részeit annak érdekében, hogy azután a közösségi jog hazai alkalmazásának feladataira lehessen összpontosítani. Ez ugyanis az egységes európai igazságszolgáltatási térbe történő bekapcsolódásunk kulcskérdése.
Az Európai Közösségen belül a bel- és igazságügyi együttműködés kialakulása, fejlődése két fontos tényező kölcsönhatásából származott. Először is az egyre szélesedő, mélyülő gazdasági integráció, a négy alapszabadság érvényesülése azonos igazgatási és jogi követelményeket támasztott a tagállamokkal szemben. Az egységes európai piac létrehozásának következménye tehát az egységes európai igazgatási, biztonsági és igazságügyi övezet kialakulása. A másik tényező, amely számottevően befolyásolta ezt a folyamatot, a bűnözés nemzetközi és szervezett jellegének erősödése volt, amihez kifejezetten kedvező feltételeket teremtett a belső határok lebontása, a szabad mozgás lehetősége.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
