1. Szalay Lászlóról, születésének a 175. évében mondottuk: "Nemzeti újjászületésünk korának volt ő az egyik legjelesebb reformpolitikusa, közírója, mindössze 25 évesen az MTA rendes tagja, majd főtitkára (1861) és egy sor társadalomtudományi ágazat fundamentális elemeinek a megalapozója". Szalay zseniális elméjét a kor, amelyben élt, valóban igen sokrétűen igénybe vette. Habitusától sem lehetett persze idegen, hogy ez a sokrétűség a társadalmi átalakulás közvetlen szolgálatára is kiterjedjen. Felkészültsége predesztinálta arra, hogy az első magyar felelős kormány igazságügyi minisztériumában, Deák bizalmát élvezve a kodifikációs osztály munkáját szervezze. Így a 48-as törvények nem csupán szellemi jelenlétét idézik, miként azt legutóbb a sajtóesküdtszék legiszlálásában feltárták. Éles logikája, illetve a külhoni közgondolkodásban megszerzett jártassága (tapasztalása) azonban rövidesen a magyar ügy diplomáciai, nemzetközi jogi szolgálatához szólította. A 48-as forradalmak egyik legbonyolultabb pontján (Frankfurtban) járta ki a modern diplomácia "általános iskoláját" majd röviddel ezután Londonban Palmerstont kellett volna megnyernie a magyar ügynek. Mindez persze már a lehetetlen ostroma volt Szalay életpályáján, de a sikertelenség aligha térítette őt el az aktív politikai cselekvéstől, miként azt egyesek hinni vélték. A számkivetésben, illetőleg a historia felé fordulva sem tagadta meg azonban Szalay a társadalmi átalakulás ügyét.
Szalay is, miként Horváth Mihály merőben új és nagyformátumú tudományos eredményekkel léptek a historiába. Az emigrációból visszatérve nyomban kiderült azonban, hogy ezek az alkotások, sőt a Magyar történelmi emlékek közreadása is része volt annak a politikai harcnak, amely most már az osztrák-magyar kiegyezést megelőzte. A magyar államiság létét tagadó történelemhamisítással, az újjáéledő birodalmi törekvésekkel vették fel a harcot ezek a művek. A haza bölcse (Deák Ferenc) ezt a missziót folytatja majdan a Budapest Szemle hasábjain (1865), amikor már Szalay kezéből is kihullott a toll. Ilyen értelemben kettejük szoros szellemi kapcsolatáról (az együttmunkálkodásról) maradtak fenn a hitelt érdemlő tudósítások, nevezetesen, hogy az országbírói értekezlet kapcsán, az 1861. évi országgyűlés tárgyában stb. Deák beható eszmecserét folytatott (tanácskozott) Szalay Lászlóval.
A jól ismert "alkotmányvesztés teóriáját" vették célba, ugyanis a felidézett nagy-formátumú alkotások és azok jelentőségét valóban a jól időzített Deák-féle fellépés nyomán láthatjuk. Kovács István mondta találóan, hogy Deák egész életművének az ismeretében nem lehet persze kétségünk az iránt, hogy jól ismerte a magyar közjogot és általában tájékozott volt az állam- és jogtudományok nemzetközileg elismert korabeli eredményei felől. Az adott megállapítás értékéből azonban mit sem von le, ha azt mondjuk, hogy ehhez szolgáltatott nyilván igencsak tiszteletreméltó alapot a Szalay életmű politikai aktualitással átitatott historikus anyaga.
2. Az Itáliában elszenvedett vereség és Sadova (Königgrätz) közé szorult bő fél évtizedben ugyanis a Habsburg udvari körök még nem adták fel a reményt, hogy a soknemzetiségű birodalom abszolutisztikus kormányzatát a modern (polgári) alkotmányossággal összeegyeztessék. Ebben a törekvésben pedig érthetően nem volt helye az önálló magyar államiság gondolatának, Lustkandl elkésett és önmagában is történelmietlen kísérlete pedig egyenesen kihívást jelentett a hazai közgondolkodás számára. Ez a sajátos történelmi szituáció sarkallta Szalay és mások nyomán Deákot, a párját ritkító szellemi erőpróbára, hogy az ismert tanulmányában (Adalékok a magyar közjoghoz - észrevételek Lustkandl Venczel munkájára: "Das ungarisch-österreichische Staatsrecht" a magyar közjog történetének szempontjából. Pest, 1865.) a századokra visszanyúló előzményeket rendszerbe foglalja, az állami önállóság gondolatát védelmezve.
Deák számára csak ez a keskeny ösvény maradt nyitva - mondja Kovács István - , hogy 48 polgári alkotmányosságát (illetve annak legális voltát) a 48 előtti törvényhozás szavaival védelmezze, és ennek elismerését tekintse feltételnek ahhoz, hogy egyáltalán "megtehesse az első lépéseket a kiegyezés felé vezető úton". A márciusi törvények alkotmányosságának az igazolásához pedig biztos bázist jelentettek számára az "évszázadok fegyveres és politikai küzdelmei során kivívott és megőrzött közjogi garanciák", amelyeknek a nyomvonalát Szalay és eszmetársai tárták fel.
Ez a közjogi alapkoncepció magától értetődően igényelte mindazoknak az elismerését, "amelyek már az 1848. évi törvényhozást megelőzően garantálták Magyarország önálló államiságát". Ezt az igényt fogalmazták meg Deák ismert 1861. évi országgyűlési beszé-
- 285/286 -
dei (feliratai) és végül a tudomány igényességét és módszerességét kölcsönözve ezt összegzik a Budapesti Szemle hasábjain közölt "Észrevételek", amelyek valóban ma is adalékul szolgálnak az "önálló államiságot kifejező 1848 előtti magyar közjog" történelmi szerepének a megértéséhez.
A Februári Pátens - miként ismeretes - egy "erős központi kormány által irányított egységes államot akart létrehozni" és ez a birodalom nyugati fele, illetve az örökös tartományok számára, közjogi értelemben is előrelépés lehetett volna. A Lajtán innen azonban a korabeli magyar közgondolkodás egyöntetű szembeállását váltotta ki ez a törekvés. Jelentős szerepe volt ebben a sajátos rendi alkotmányosságnak, amely a magyar államiság gyengítését célzó évszázados politikával szemben már az újkor századaiban kialakult. Ez a magyar (történelmi) közjog ugyanis szinte egyidejűleg tudatosult az ún. német birodalmi közjoggal a 16-17. századba visszanyúlva. Valóban az örökös tartományok rendi alkotmányosságához hasonlóan nálunk is a kiváltságok védelme állította persze egymás mellé, pl. a katolikus, illetve a protestáns rendeket és ez az ellenállás csak a magyar államiság közjogi biztosítékainak a védelmezésével azonosulva lehetett eredményes. Az oly gyakran ülésező 16. századi magyar rendi országgyűlések, amelyekről Szalay külön is értekezett (1859), a Bocskai, Thököly, Rákóczi vezette fegyveres ellenállás eredményei stb. valóban egy sor közjogi biztosíték kiépülését eredményezték, (választási feltételek, nádori jogok, koronázási eskü stb.) szinte minden esetben a nemesi rendek jogainak a megőrzésével összefonódva. A felidézett alapvetések nyomán Deák "Adalék"- a tehát logikailag is eljuthatott most már ahhoz a felismeréshez, hogy ez a magyar rendi alkotmányosság hidat képezhet a modern államiság megteremtéséhez. Még a II. József uralma ellen kibontakozó rendi ellenállásnak is lehettek tehát ilyen értelemben pozitív elemei (Kovács István), miután ez az ellenállás kezdettől fogva túllépte a feudális kiváltságok, a rendi előjogok határait.
Így jött létre Magyarországon egy sajátos rendi alkotmányosság - idézhetjük fel a Szalay életműhöz tapadó gondolatot - amely az országgyűlés és az államszervezet történelmi jellegének az érintetlenül hagyása mellett éppen az országgyűlés számára mindazokat az alkotmányos garanciákat joggal igényelhette, amelyeket a felvilágosodás politikai irodalma (már) a polgárság szolgálatában, a polgárság képviselőiből álló törvényhozó szervek számára munkált ki. Következésképpen, a felvilágosodás eszmehordozói által népszerűsített, majd pedig a klasszikus polgári átalakulás deklarációjában (1789) is megfogalmazott alkotmányos elvek hazánkban kettős arculatot kaptak: védelmezték a rendi kiváltságokat, és egyben kifejezték a nemzeti függetlenség közjogi biztosítékait is. Íme, ezekkel a gondolatokkal párosulva klasszikusaink hagyatéka valóban ma is tanulságos lehet az újkori magyar alkotmánytörténet számos kérdésének a feltárásában. Mindebből persze az is kiviláglik, hogy a Szalay életmű ma már in complexu a módszeres jogi historizmus kútfőit gazdagítja, a tulajdonképpeni jogtörténetírásban pedig ő az aki a haladó polgári irány hazai kiteljesedésének adott indítást.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
