A virtuális valóság kifejezés szemantikailag kevéssé értelmezhető, mindennapjainkban azonban annál sokrétűbb jelentést hordoz. A virtuális szó maga is életszerűséget, valóságot jelent. A jelző és a jelzett szó gyakorlatilag ugyanaz, így a jelző segítségével nem leszünk közelebb a kifejezés meghatározásához. A fogalom a szimulációs technológia szülötte: a Virtuális Valóság (a továbbiakban VR mint Virtual Reality) lehetővé teszi olyan mesterséges környezetek létrehozását, amelyekben az egyén megtapasztalhatja a számítógéppel szimulált mesterséges környezetben a valóságos helyzetek lehetséges alakulását, kipróbálja és begyakorolja az éles helyzetekben tanúsítandó elvárt magatartást és kunsztokat. Elsőként a hadiiparban jelent meg kiképzési technikaként, de ma már használják a szórakoztatóiparban, a környezeti szimuláción alapuló számítógépes játékoknál is.[1] A VR ellenpárjaként használatos a dolgozatban a valós világ (a továbbiakban RL mint Real Life) kifejezés, utalva arra, hogy a virtuális közösségek eredete a valós társadalom, a virtuális térben azonban némileg eltérően érvényesülnek a valós világ szabályai, más a virtuális közösség filozófiája, lényege és természete.
A VR kifejezés irodalmi eredetű és mint ilyen, metaforikus jelentések kapcsolhatók hozzá.[2] A társadalomtudományok a VR-t leginkább mint közösségformáló erőt tartják számon. Az internet 1990-es évek közepén kezdődő elterjedése óta földrajzilag egymástól távol lévő emberek népszerű érintkezési csatornája lett az IRC (Internet Relay Chat), a MUD (Multy-User Domains/Dungeons), a Bulleting Board és az immár hagyományosnak tekinthető e-mail. Ezek a csatornák látszólag ugyanolyan közösségek létrehozására alkalmasak, mint az RL létező közösségei. A különbségekben rejlik a VR különlegessége. A webes közösségek tagjai gyors ütemben változnak, a közösségeknek nincsenek írott szabályai, így nincs olyan norma, amihez a közösség visszatérhetne. A normákat - amelyek a tagok személyével, attitűdjeivel és kívánságaival együtt folyamatosan változnak - nem lehet megtartatni, kikényszeríteni, hiszen a virtuális térben nincs a hagyományos értelemben vett végrehajtó hatalom. A virtuális térben nincs kontrolláló entitás, ráadásul a normák legtöbbször nem is kristályosult formában vannak jelen (ha egyáltalán ismertek). Ez erősíti a tagok szabadságérzetét egyfelől, viszont gyengíti a közösségben tanult önkontroll-mechanizmusokat másfelől.
A valódi társadalomban már megtanult, rögzült viselkedési modellek fellazulása mindenek előtt a fiatalabbakat veszélyezteti, ti. a felnőttektől (vagy magukat felnőttnek kiadó gyerekektől) tanult magatartási mintákat követendő példaként raktározhatják el.
A modern médiumok, így a rádió, a televízió, majd a World Wide Web korában terjedt el az a gondolkodás, amely a kiberteret totalitárius kontroll-, illetve megfigyelő-rendszerként értékeli. E gondolatok képezik a posztmodern filozófiák alapját, amelyek gyakorlatilag kivétel nélkül pesszimistán értékelik a technikai forradalom eredményét, az információs társadalmat. E filozófiák kereszttüzében a média indirekt befolyásolási technikája áll.
A VR, struktúráját tekintve, akár Jeremy Bentham Panoptikumára is hajazhatna. A panoptikum-hasonlat azonban egy tekintetben hibádzik. Bentham börtönlakóit cellákba zárva tartották központi megfigyelés alatt. S habár a megfigyelés nem volt állandó, a börtönlakók mégsem tudhatták, mikor figyelik éppen tevékenységüket. A börtönlakók az állandóként ható felügyelet és a szabályszerű viselkedés szigorú ellenőrzése
- 57/58 -
következtében elvesztették egyéniségüket, hasonlatossá válva a viaszbábukhoz. Ezzel szemben a tömegmédia eszközei, a televízió, a rádió, a sajtó anélkül befolyásolják a szabadon hagyott állampolgárokat, hogy azok tudatában lennének a rájuk gyakorolt elementáris hatásnak. Ezzel mindannyian megtarthatjuk szabadság-hitünket, miközben a rendszerhez mi magunk csatlakozunk. Anders és követője, a később börtönfilozófiai értekezéseiről ismertté vált Foucault már az 1950-es évektől kezdve az információs társadalom csapdájáról beszél, amely megfosztja tagjait a szabad gondolkodástól.[3] Anders előrevetíti a digitalizáció térhódítását és a média uralmát.[4] Anders osztotta Foucault börtönről alkotott nézeteit[5] és, Bentham panoptikum-hasonlatát[6] kibővítve, alkalmazta azt a tömegmédiára. A tömegmédia strukturálja a nézőket, manipulálja vágyaikat, ezáltal meghatározza mozgásirányukat. A tömegmédia elhozza otthonunkba a világot. Olyan, mintha a részei lennénk, míg valójában hamis képet látunk a világról: azt a képet, amit a média velünk, "megfigyeltekkel" láttatni akar. A média szociális cenzor-szerepet gyakorol (Social Censorship), a valóságot mintegy megszűrve sugallja, mit kell normálisnak és abnormálisnak tekintenünk ("The belief context").[7]
A befolyásolás korai eszközei, mint például a televízió azonban kevéssé voltak alkalmasak a tömegek igényeinek alakítására - így kevéssé voltak veszélyesek. A televízió korában a médiabefolyásolási technikák egyirányúak, a nézőt a maga passzivitásában éri az információ, amelyből legfeljebb a preferált csatornára átkapcsolva léphet ki. Az információs társadalom[8] megjelenésével azonban a média jelentősen átalakult. A változás nemcsak strukturális, de stratégiai is: az adatok digitalizálásával gyakorlatilag bármilyen formában létező információ eljuttatható a fogyasztókhoz. A számítástechnikai eszközök tömegessé válása és a Világháló megjelenése lehetővé teszi, hogy a jelentősen kibővült kínálatból a nekünk tetsző módon, helyen és időben azt a tartalmat hívjuk le, amelyhez éppen kedvünk van. A Bentham-i panoptikumhasonlat itt sérül: bár továbbra is a média marad a központi "megfigyelő" és irányító hatalom, azonban a közvetlen befolyásolás technikáját lassan felváltja a közvetett irányítás módszere. A közvetett irányítás éppen azért veszélyesebb a korábbinál, mert nem teszi nyilvánvalóvá a megfigyelést (illetve az ízlés-befolyásolást). A VR-tagok maguk csatlakoznak a világhálóra, önszántukból, anélkül, hogy erre kényszerítenék őket. Mi több, a választás szabadságával élnek, amikor rövid böngészés után kiválasztják a nekik tetsző csatornát, és azon megindul a kommunikáció. A kulcsszó a kommunikáció, amely magában hordozza a kétirányúságot: a meghallgatást és a kölcsönös, pozitív visszacsatolást. A modern médiabefolyásolás potensebb a korábbi, egyoldalú médiatevékenységnél: megadja a lehetőséget arra is, hogy a fogyasztó a kommunikáció időpontját, időtartamát, sőt, a kommunikáló feleket is megválassza. A modern börtönigazgató (a média) anélkül uralja (befolyásolja) az elítélteket (a fogyasztókat), hogy meg kellene fosztania őket a szabadság (a szabad választás) illúziójától. A modern börtön őrei a reklámok, a digitalizált műsorok, az online kommunikációs csatornák. A modern "panoptikumban" nincs szükség erre a célra létrehozott épületekre, amelyek falain belül az önálló akaratuktól megfosztott bábuk szemmel tarthatók. Az információs Háló az egész világot átszövi, így az ellenőrzés a Föld minden lakójára kiterjed.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
