A közigazgatási jogérvényesítés hatékonyságáról, vagy inkább annak hiányáról naponta elhangzott megállapítások többnyire azt állítják, annak ellenére, hogy egyre szigorúbb jogi szankciókat helyezünk kilátásba, a címzetteknek még így is jobban megéri megszegni a jogszabályban foglalt kötelezettségeiket, megsérteni a jogot, mint betartani azt. Igen gyakran halljuk azt is, hogy "az az ostoba", aki betartja a jogot. Valóban irracionális viselkedés a jogkövetés, esetleg minden jogsértés racionális? Csaknem két évtizede foglalkozom a közigazgatási szankciótan és felelősségtan kérdéseivel, de mostanáig elsősorban a jogdogmatika és a közigazgatás-tudomány módszereivel vizsgáltam ezeket a problémákat. Habilitációs értekezésemben, amely "A közigazgatási felelősség aktuális problémái - a közjogi dogmatikán innen és túl" címet viseli, szintén jelen van a dogmatikai megközelítés, de ezen kívül arra törekedtem, hogy a közigazgatási szankció- és felelősségi rendszert interdiszciplináris megközelítéssel vizsgáljam, és a hagyományos dogmatikai elemzésen kívül más tudományágak újabb tudományos eredményeit és módszereit is rávetítsem erre a területre. Ennek nyomán talán más tudományágak újabb nézőpontot nyújthatnak a problémák alaposabb megértéséhez, és talán a megoldáshoz is közelebb visznek. Ezen interdiszciplináris megközelítés jegyében a társadalomtudományok közül a szociológia, a kriminológia, a pszichológia és a közgazdaságtudomány eredményeit és módszereit hívtam segítségül, míg a természet-tudományok közül a hálózatelmélet, a humánetológia és a neurobiológia, neurofiziológia kutatási eredményeit használtam fel a közigazgatási jogban felmerülő problémák megértéséhez, illetve magyarázatához. Jelen tanulmányban a közgazdaság-tudományi nézőpont alkalmazhatóságát vizsgálom, és a várható eredményekre és buktatókra szeretném felhívni a figyelmet. A racionális döntéselmélet (továbbiakban: RDE) a jog gazdasági elemzésének központi kategóriája, mely elméleti irányzat kétségkívül az elmúlt évtizedek egyik legnagyobb hatású elmélete volt a jogi jelenségek magyarázatában.
A jog gazdasági elemzésének kidolgozója és legismertebb képviselője Richard Allan Posner. Posner elmélete azonban mára már nemcsak hogy nem a legtipikusabb, de nem is feltétlenül a legreprezentatívabb a közgazdaságtani elméletek közül.1 A posner-i elmélet a chicago-i neoklasszikus piaci modellen alapul. Posner Ronald Coase társadalmi költség elméletét (határköltség/határhaszon) alkalmazta a jogra, elemzésének célja annak vizsgálata, hogy mennyiben szolgálja a jog a gazdasági hatékonyságot. A közgazdászok (és Posner) számára a szankciók olyanok mint az árak: azt feltételezik, hogy az emberek valószínűleg ugyanúgy reagálnak a szankciókra, mint a fogyasztók az árakra, vagyis a drágább termékből kevesebbet vesznek, a súlyosabb szankciók pedig kevesebb jogsértéshez vezetnek. Az RDE ezen felfogása egy költség/haszon elmélet jogérvényesítésre történő alkalmazása. Leegyszerűsítve: a jogsértő azért választja a jogsértő magatartást, mert minden körülményt mérlegre téve számára az a kifizetődőbb, azaz nagyobb (anyagi) haszonnal jár. Ebben a felfogásban a jogot mint sajátos "ösztönzőrendszert", quasi "árrendszert" értelmezik, azaz mint az önérdekkövető egyének cselekvéseit befolyásoló korlátok egyikét vizsgálják.2 Ez a logika a szankciót egyfajta árként, díjként kezeli, és a jogban elsősorban a kártérítési jog logikáját érvényesíti, ahol a kárfelelősségi szabályok költségtényezőként hatnak. Nem véletlen, hogy Posner szövetségi bíróként az amerikai magánjogra, és ezen belül is a szerződésen kívüli károkozásra alapította a modelljét,3 s a bírák ítélkezési tevékenységét kívánta befolyásolni. Ugyancsak fontos annak ismerete, hogy az eredeti posner-i modell a common law esetjogára alapozott, nem pedig a kontinentális rendszerek normatív szabályozására. Ez a körülmény teljesen más megvilágítást ad a jog gazdasági elemzésének, hiszen egyértelművé teszi, hogy a modell nem alkalmazható bárhol és bármikor változtatás nélkül, illetve a következtetések értékelésében is számításba kell vennünk.
Mivel a magánjogban könnyebben értelmezhető a gazdaságosság, és könnyebben megfogható a költség és a haszon fogalma, ezért nem véletlen, hogy a jog gazdasági elemzésének klasszikus területei elsősorban a civiljogban jelenetek meg: a kártérítési jogon kívül a tulajdonjog, a szerződések joga, a peres eljárások közgazdasági megközelítése vált népszerűvé. Kisebb jelentőségű a büntetőjog közgazdasági elemzése, amely leginkább arra törekedett, hogy a bűnözés társadalmi költségeit minimalizálja.
A kodifikált közjogban az alkalmazásra irányuló első kísérletek jelentősen eltértek a posner-i premisszáktól, hiszen a vizsgálatok fő iránya az állami beavatkozás költségeinek számbavétele4 olyan homogén ágazatokban, mint a társadalombiztosítás, egyes ipari ágazatok szabályozása stb. A racionális döntéselmélet azonban a közigazgatás-tudományban már korábban megjelent, hiszen Herbert Simon korlátozott racionalitás elmélete a közigazgatás-tudományban ma már szinte dogma. Ez a közigazgatás-tudományi megközelítés azonban nem a jogszabályok címzettjeinek magatartását vizsgálja, hanem a közigazgatás korlátozottan racionális döntéseit.
A jog gazdasági elemzése kialakulása óta nagyon népszerű, de ma mintha újabb reneszánszát élné. Elég csak áttekinteni a külföldi szakirodalmat, nem csupán Posner rendkívül termékeny munkássága szembetűnő,
-209/210-
hanem a kanadai McKaay5, a francia Ferey6, vagy a Cooter- Ulen7 szerzőpáros magyarul is hozzáférhető munkái is arról árulkodnak, hogy a közgazdasági hatékonyság a jogalkotás és a jogalkalmazás központi kategóriája kellene, hogy legyen.
A magyar szakirodalomban nem annyira hangsúlyos ez a megközelítés, de nem mondhatjuk, hogy visszhang nélkül maradt volna. Hiszen már 1984-ben megjelent Harmathy Attila és Sajó András szerkesztésében egy az elméletet és annak korai kritikáit bemutató kötet8, de Vékás Lajos9 is alkalmazta az elméletet az új Ptk. elméleti előkérdéseit meghatározó kötetében, a kártérítési jog egyik lehetséges megközelítéseként. A jogelméletben Cserne Péter foglalkozik több munkájában a jog gazdasági elemzésével, mint jogelméleti irányzattal. A közjogban Gajduschek György adaptálta a jog gazdasági elemzését a közigazgatás ellenőrző-bírságoló tevékenységére a 2008-ban megjelent "Rendnek lenni kellene!" című könyvében.10 Ebben a kötetben a szerző számos kritikát fogalmazott meg részben a közigazgatási joggal, részben a közigazgatási jogdogmatikával (s jelesül az én korábbi megállapításaimmal) kapcsolatban. A kritikák egyik megállapítása az volt, hogy egysíkú a jogdogmatikai megközelítés, s az abból levonható következtetések nem segítik a hatékonyabb jogérvényesítést.
Igazat adva a kritikus azon megállapításának, hogy talán más megközelítések közelebb visznek bennünket a problémák gyökereihez, az RDE alkalmazhatóságának feltételrendszerét szerettem volna meghatározni. Az RDE alkalmazását elsősorban az indokolhatja, hogy ha a magánjogban származnak használható következtetések a jog gazdasági megközelítéséből, akkor talán a kodifikált közjogban is eredményezhet olyan megállapításokat, amelyek ha nem is kérdőjelezik meg a korábbi dogmatikai megközelítés eredményeit, de mindenképpen árnyalják azokat, s olyan kiegészítő információkhoz juthatunk általa, melyek közelebb vihetnek a közigazgatási jogérvényesítés gondjainak orvoslásához. Másik kutatási hipotézisem az volt, hogy a racionális döntéselméleti megközelítés lehetőséget kínálhat arra, hogy párhuzamosan vizsgáljuk a jogkövető és a jogsértő magatartást. Egyre erősödő meggyőződésem ugyanis, hogy önmagában a jogsértések vizsgálata azért nem vezet eredményre, mert valami viszonyítási pontot elvesztünk az elszigetelt vizsgálattal. A racionális döntéselmélet alkalmazása lehetőséget kínálhat arra, hogy rátaláljunk arra vagy azokra a pont(ok)ra, ahol elválik egymástól a jogkövető és a jogsértő magatartás.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
