A felelősség tágabb értelemben valamely kötelezettség megsértésének a következménye, így akár a polgári jogon belül is többféle értelmet kaphat. A felelősség szavunk többértelműsége a kontraktuális felelősség fogalmára is kihat.[3] A kontraktuális felelősség legtágabb értelemben magába foglalja a szerződésszegés teljes szankciórendszerét (a kötelezett "felel" a szerződés teljesítéséért, azaz el kell viselnie a nemteljesítés szankcióit). Szűkebb értelemben viszont csak a szerződésszegéssel okozott kár megtérítésének a kötelezettségét jelöli ez a fogalom. A jelen tanulmányban a kontraktuális felelősség szűkebb értelmét vizsgáljuk, azaz a szerződésszegéssel okozott kár megtérítésének a kérdését kívánjuk az összehasonlító jog eszközeivel, a magyar és a román polgári jog összevetésével elemezni.
A kontraktuális felelősség a román jogban a francia (napóleoni) mintakövetés eredményeképpen átvett és az első Polgári törvénykönyv elfogadása (1864) óta létező jogintézmény. E felelősségi alakzatot a 2011. október 1-jén hatályba lépett második román Polgári törvénykönyv (a továbbiakban: Rptk.) megőrizte. Ezzel szemben a magyar jogban a deliktuális és a kontraktuális felelősség elkülönítése a hatályos Polgári törvénykönyv, a 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: Ptk.) egyik radikális újítása. Az 1959-es Ptk. tudatos jogalkotói döntéssel, a kontraktuális és a deliktuális felelősséget egységes rendszerbe foglalta, amikor a szerződésszegésért való felelősségre a szerződésen kívüli kártérítési felelősség szabályait rendelte alkalmazni.[4] Ennek egyik következménye az volt, hogy a szerződésszegő fél az adott helyzetben általában elvárható magatartás mércéjének való megfelelés bizonyításával mentesült a felelősség alól. A megoldás indoka elsősorban az lehetett, hogy így a jogalkalmazás a károkozó magatartás szankcionálására fókuszálhatott, anélkül, hogy nehezen kezelhető elhatárolási kérdésekkel kelljen foglalkoznia. A jogalkotás síkján egységes rendszer azonban nem volt egységes a gyakorlatban, amely a szerződésszegések esetében magasabb, a belső vis maiorig emelt elvárhatósági mércét alkalmazott.[5] Részben ez szolgálta az egyik érvet ahhoz, hogy a 2013-as Ptk. a szerződésen kívüli és a szerződésszegésért való felelősség szétválasztásán alapuló rendszert vezessen be.[6]
Így a két magánjogi kódex, magyar és román polgári törvénykönyv szabályozási megoldása jelenleg hasonlít, a szabályozási koncepciók egymáshoz közeledtek. A valóságban azonban a két jogrendszer szabályozásának csipkézete jelentős mértékben eltér. Az elvi azonosság nem zárja ki, hogy a magyar és a román szabályozást komparatív kontextusban vizsgáljuk, mert a jogösszehasonlítás módszere mindig a saját jogunk megértéshez is közelebb visz. A deliktuális felelősséget az általános károkozási tilalom megsértése váltja ki, amely úgy jelenik meg, mint a kötelem forrása, kötelmi jogviszonyt létrehozó jogellenes cselekmény. A kontraktuális felelősség esetén a kötelmi jogviszony forrása a szerződés, azaz a károkozást megelőzően fennáll már a felek között kötelmi jogviszony. A kontraktuális felelősséget a szerződésszegés váltja ki, így a felelősség nem a kötelem forrásaként, hanem szankciójaként jelentkezik. A funkciója alapvetően azonos a deliktuális felelősségével, amennyiben célja a jogellenes cselekménnyel, vagyis a szerződésszegéssel okozott kár megtérítésére irányuló kötelezettség előírásával a jogsértő magatartás, azaz a szerződésszegés megelőzése.
A szerződési jog paradigmája a szerződések kikényszeríthetősége. A kontinentális szerződési jogok megközelítésében ez hagyományosan a szerződések természetbeni kikényszerítését jelenti. A természetbeni teljesítés korlátja a teljesítés lehetetlenülése, amely akkor is bekövetkezhet, ha a teljesítés lehetséges lenne ugyan, de bírósági kényszerrel a kötelezett személyes közreműködése nélkül nem érhető el. A magyar szerződési jog a lehetetlenülést szerződésszegésként szabályozza. A Ptk. 6:138. §-ában foglalt rendelkezés szerint szerződésszegés esetén a sérelmet szenvedett fél jogosult a szolgáltatás teljesítésének követelésére. Teljesítés helyett kártérítést a jogosult akkor követelhet, ha a szerződés a teljesítés lehetetlenné válása folytán vagy a jogviszonynak a jogosult általi egyoldalú felszámolása következtében megszűnt. A jogviszonynak a kötelezett szerződésszegése folytán való megszűnése a teljesítés követelésének a jogát kártérítési követelésbe fordítja át.
A román jog a kontraktuális felelősséget úgy ragadja meg, mint a szerződés "egyenértékben" történő teljesítését, vagyis a kötelemben az eredeti szolgáltatás helyét egyenértékű pénzbeli kártérítés veszi át. Az egyenértékben történő teljesítés, mint a szerződés természetben történő teljesítésének az alternatívája[7] három esetben állhat a jogosult érdekében:
- 288/289 -
a) ha a vállalt kötelem intuitu personae jellegű és az adós nem teljesít;
b) ha a kötelem természetben történő teljesítésének kikényszerítése már nem áll a hitelező érdekében (érdekmúlás lép fel);
c) ha az adós a nem tevésre (non facere) szóló kötelmet szegi meg.
Egyenértékben történő teljesítés esetén a kötelem átalakul: az eredeti (a természetben történő teljesítésre vonatkozó) követelési jog helyét, a magyar jog megoldásához hasonlóan, a kártérítésre vonatkozó követelési jog veszi át. Ez egyik jogban sem minősül a kötelem megújításának (novációnak), mert a kártérítést az eredeti kötelem alapján, mint az eredeti kötelem másodlagos tárgyát, szankcióját tartozik az adós teljesíteni. A kontraktuális felelősség ugyanakkor jelentkezhet a teljesítéssel együtt is, amikor a nem megfelelő (például késedelmes, mennyiségileg vagy minőségileg hiányos, nem megfelelő helyen történő) természetben történő teljesítést elfogadja a jogosult, viszont a szerződésszegéssel okozott kárának a megtérítését követeli. Ebben az esetben is igaz azonban, hogy a kártérítés a szerződésszerű teljesítéssel azonos helyzetbe kell, hogy hozza a jogosultat.
A kontraktuális felelősséget hagyományosan elismerő román jog ezt a felelősségi alakzatot nem választotta le radikálisan a deliktuális felelősségről, inkább annak különös formájaként kezeli. Ezt a koncepciót a hatályos Rptk. sem adja fel, hiszen számos olyan eset van, amikor a különös felelősségi alakzat, a kontraktuális felelősség, annak ellenére, hogy sajátosságai részlegesen eltávolítják a delikutális felelősségtől, mégis visszatér ahhoz és a deliktuális felelősség jegyeit ölti magára. Magyarországon a Ptk. rendszere a szerződésszegésért való felelősséget nem kezeli a magánjogi deliktum különös eseteként, sokkal inkább tételezi a szerződésszegésért való felelősséget és a szerződésen kívüli kártérítési felelősséget két párhuzamos, egymást kizáró kártérítési felelősségi alakzatként, amelyeket a kártérítési felelősség közös szankciója kapcsol össze.
A különböző megközelítések mellett is mind a két jogrendszer kapcsán helytállónak tűnik az a vizsgálati módszer és megközelítés, amely a szerződésszegésért való felelősséget helyezi a középpontba. Mindegyik feltételnél megpróbáljuk érzékeltetni a deliktuális és a kontraktuális felelősség közötti viszonyt: a két felelősségi forma közötti távolságot, esetleg az elkülönítő távolság szűkülését vagy teljes megszűnését, dinamizmusát. A kontraktuális felelősség a román jogban, ha plasztikusan fogalmazunk, úgy jelenik meg, mint a deliktuális felelősség sodró folyójáról időnként leváló mellékág, amelynek párhuzamos léte viszont nem mindig szükségszerű. A magyar jogban ugyanakkor a két felelősségi alakzat két forrásról induló, külön mederben folyó és egymásba át nem folyó ágnak tűnik, amelyek csak egy idő után találkoznak, és folynak együtt egy mederben tovább, menetközben azonban nem érintkeznek egymással.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
