Ameddig egy gyermek szülei együtt élnek, a közös nevelés lényegében magától értetődő, az adott család életmódja, szokásrendszere és időbeosztása szerint mindkét szülő neveli a gyermeket. Ebből a szempontból nem árt szem előtt tartanunk, hogy a nevelés pszichológiai értelemben távolról sem szorítkozik arra a tudatos és akaratlagos tevékenységre, amelyet hétköznapi értelemben "nevelés" alatt érteni szoktunk, vagyis nem merül ki abban, hogy pl. megtanítjuk, hogy ne egye kézzel a főzeléket, köhögéskor tartsa a szája elé a kezét, ne vegye el más tulajdonát stb. Ezeket a gyermek a szocializáció során jó esetben a szülei nevelésének hála megtanulja, megtanul azonban még egy sereg egyéb dolgot is, amelyet nem szoktunk a nevelés szó köznapi értelmében ide sorolni. Ha úgy tetszik, a gyermek azt is a szülei - nem szándékos - "nevelése" eredményeként tanulja meg (úgy is mondhatnánk, ellesi), miként beszélget telefonon egy nő a barátnőjével, intéz valamit egy férfi a hivatalban, kezelnek egy problémás helyzetet, miként kell hajat szárítani vagy borotválkozni, szájat rúzsozni, autót szerelni stb. Kiemelten fontos része ennek a nem szándékos (pszichológiai szakkifejezéssel élve: incidentális) tanulásnak, nevelésnek az emberekkel való bánás megtanulása, a konfliktuskezelés, a másik nemmel való kapcsolat alakítása. Ezek a szerepminták rendkívül lényegesek minden gyermek számára, és tudattalanul beléjük ivódva egész későbbi életüket sokban meghatározzák. Mindezek ameddig apa és anya együtt élnek, a gyermek számára lényegében magától értetődően adottak, azonban számot kell vetnünk azzal a realitással, hogy egy ma születő gyermeknek 50% esélye sincs arra, hogy a szülei még a nagykorúsága idején is együtt fognak élni. (Mondhatni fölös óvatosságból jelzem, hogy a szülői minták természetesen nem helyettesíthetőek a szomszéd bácsival, az óvó nénivel, nagypapával, nagymamával stb.) Ezeknek a szerepmintáknak a hiányában ugyanakkor a szocializáció zavart szenved, a gyermek nem tanul meg olyan - rendkívül lényeges - szerepmintákat, amelyek a későbbiek folyamán a felnőtt-felnőtt viszonyok között pl. a másik nemmel való kapcsolatának kialakításakor a segítségére lehetnének.[1] Be kell tehát látnunk, hogy tetszik vagy nem tetszik, de a gyermek érdeke általában az, hogy akár a válást követően is mindkét szülője minél intenzívebben részt vehessen a mindennapi életében.
Az ősi társadalmi sztereotípiák szerint a gyermekeket alapvetően a nőnek kell nevelnie, hiszen a férfi mint "családfő" ugyanezen idő alatt gondoskodik a család eltartásáról. Ez csakugyan évezredeken át ekként működött, alapvetően mind a tradicionális társadalmakban, mind a belülről irányított társadalmakban[2], egészen a nőknek a 20. században beköszöntő tömeges munkába állásáig. Ezen hagyományokra visszavezethetően válás esetén, érthető módon szinte mindig és minden országban a nőknél helyezték el a bíróságok a gyermeket, hiszen szinte "alapból" ott látták biztosítottabbnak a gyermek felnevelését. A 20. század derekán aztán olyan okokra visszavezethetően, amelyek részletes ismertetése meghaladná jelen tanulmány kereteit (pl. a férfiak világháborús katonáskodása, illetve halála folytán előálló munkaerőhiány, a fizikai munkának a gépesítéssel együtt járó háttérbe szorulása, a szolgáltatások körének folyamatos bővülése stb.) a nők és férfiak munkavállalási aránya fokozatosan kiegyenlítődött, és mára Európában gyakorlatilag természetessé vált, hogy a nők a tanulmányaik befejeződését követően ugyanúgy munkába állnak, mint a férfiak. A társadalmi viszonyok ezen - történelmi léptékkel mérve a korábbi évezredekhez képest rendkívül gyors, alig pár évtized alatt végbement - változásával a nemzeti igazságszolgáltatások nem igazán voltak képesek lépést tartani. Még évtizedekkel a nők tömeges munkába állását követően is lényegében automatikusan az anyákat jogosították fel válás esetén a gyermek nevelésére, az apáknak kezdetben meglehetően szűkös kapcsolattartást biztosítva. A "vasárnapi apuka" szlogen nem a véletlen, hanem egy több évtizedes bírósági gyakorlat eredménye (és bizony sokan még ma is azt képzelik, hogy ez továbbra is ekként működik).
A gyermekkel kapcsolatos szülői felügyeleti jog gyakorlás az új Ptk.[3] alapján a házastársak esetében főszabályként közös (a kivételek pedig olyan ritkák, hogy ezen a szinten foglalkoznunk sem érdemes velük). Bontás esetén, amennyiben a szülők nem a közös szülői felügye-
- 1/2 -
leti jogban állapodnak meg, úgy a bíróság jelöli ki, melyik szülő gyakorolhatja a továbbiakban a szülői felügyeleti jogot a gyermek felett.[4] Vagyis amennyiben nem jön létre bírósági egyezség a felek között, amelyet a bíróság jogerős végzésével jóváhagyott, úgy eleve csak egyikük gyakorolhatja a jövőben a szülői felügyeleti jogot közös gyermekük felett. Ezt a feleknek sokszor nagyon nehéz elmagyarázni, pl. azt, hogy miért nem szükséges szülői felügyeleti jog a gyermekkel élő szülő új párjának, aki bármiféle hivatalos felhatalmazás nélkül de facto szülői felügyeleti jogot gyakorol az együttélés tényéből fakadóan, míg neki, aki korábban magától értetődően nevelte a gyermeket, szünetelnek ezen jogosítványai. Vagyis az új Ptk. hiába vezette be a közös szülői felügyelet lehetőségét a házasságok felbontását követően is, ha ezt a felek egyetértésétől tette függővé, tehát azt egyoldalú kérelemre a bíróság ítélettel nem rendelheti el, gyakorlatilag a felek erre irányuló egyezségét hagyhatja jóvá. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy ha valamelyik szülő (tipikusan az, aki esélyesebbnek gondolja magát a szülői felügyeleti jog megszerzésére) nem járul ahhoz hozzá, a közös szülői felügyelet egyezség keretében történő meghatározásának a lehetősége eleve elvész. Ráadásul a közös szülői felügyelet esetén is kötelezően elvárják a bíróságok, hogy a szülők jelöljék ki, melyikük lakhelyét jelölik ki a gyermek mindenkori lakóhelyeként. Ezzel az a probléma, hogy amennyiben a későbbiekben ez a szülő elköltözik mondjuk Budapestről Győrbe, Szegedre vagy Debrecenbe, a másik szülő igen csekély hasznát látja a közös szülői felügyeletnek, nem tehet ez ellen lényegében semmit. Ráadásul a közös szülői felügyelet bármikor egyoldalú kérelemre megszüntethető, elegendő hozzá, ha a gyermek lakóhelyével azonos lakóhelyű szülő egy szép napon kijelenti, hogy a kettejük közötti kommunikáció nem működik megfelelően. Könnyen belátható, hogy elvált szülők esetében általában nem kell sokat tennie valakinek azért, hogy ilyen helyzet álljon elő, vagyis ezen szülők igen gyakran lényegében saját felróható magatartásukra (a kommunikáció éppen általuk problémássá tett voltára) hivatkoznak előnyök szerzése (a közös szülői felügyelet megszüntetése) érdekében. A bíróságoknak ezekben az esetekben nincs lehetősége arra, hogy fenntartsa a közös szülői felügyeletet, hiszen csak azt vizsgálhatja, hogy a felek közötti kommunikáció, együttműködés megromlott-e olyan mértékben, ami a közös szülői felügyelet fenntartását nem teszi lehetővé. Amennyiben ez fennáll, a gyakorlatban nem mérlegeli, hogy ez melyikük felróható magatartásának eredményként jött létre, vagyis a kapcsolat szándékos megrontása a mai hazai viszonyok között kifejezetten kifizetődő annak a félnek, aki ezáltal kívánja a közös szülői felügyeletet felszámolni, mivel a bíróságok gyakorlatilag automatikusan azt a szülőt jogosítják fel a szülői felügyelet gyakorlására, akinél a gyermek az addigiakban lakott. Amennyiben a másik fél kérné a szülői felügyeleti jog általa történő gyakorlására történő feljogosítását, ez az állandó bírói gyakorlat szerint a szülői felügyeleti jog újrarendezése iránti kérelemnek minősülne, és természetesen ennek feltételeit lényegesen nehezebb, a gyakorlatban szinte lehetetlen teljesíteni. Ebben az esetben ugyanis a bíróság nem azt vizsgálja, hogy melyik szülő alkalmasabb a szülői felügyeleti jog gyakorlására (itt lehetne mérlegelni a két szülő közötti kapcsolat felróható módon történő megrontását), hanem csak akkor van elvben is mód a másik félnél történő elhelyezésre, ha azok a körülmények, amelyeken a szülők megállapodása vagy a bíróság döntése alapult, utóbb lényegesen módosultak, és ennek következtében a megváltoztatás a gyermek érdekében áll.[5] Ez utóbbit nagyon nehéz bizonyítani, vagyis nagyon csekély az esélye a másik szülőnek, hogy a gyermek hozzá kerüljön.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
