Kelemen László 1895. január 9-én született Szegeden. Apja, Kelemen Dezső jó hírű ügyvéd volt a városban, hivatását 73 éves koráig gyakorolta. Kelemen Dezső 1892. szeptember 14-én, kötött házasságot Kelemen Emmával. Házasságukból két gyermek, László és Dezső született. Kelemen László iskoláit Szegeden végezte, majd 1913-ban a budapesti egyetem jogi karára iratkozott be, ahol 1919-ben szerezte meg oklevelét. 1921. október 17-én ügyvédi vizsgát tett Budapesten, október 22-én pedig felvételét kérte a Szegedi Ügyvédi Kamarába. Ügyvédi gyakorlatát apja irodájában kezdte meg, majd 1923-ban járásbíróvá nevezték ki.[1] A Szegedi Tudományegyetem 1939/40-es tanévéről szóló évkönyvében már, mint a pestvidéki törvényszék tanácselnöke szerepel.[2] A Szegedi Tudományegyetemen 1939. december 19-én magyar magánjogból magántanári képesítést szerzett, amit február 22-én erősített meg a vallás- és közoktatási miniszter. A szegedi egyetem magánjogi tanszékén 1939 és 1950 között oktatott, 1948-tól tanszékvezető volt.[3] Kelemen László a Budapesti Királyi Magyar Tudományegyetem 1942/43-as tanévéről szóló almanachjában is szerepel a Jogtudományi Kar magántanárai között. Az almanach, mint budapesti királyi ítélőtáblai bírót tünteti fel, aki magyar kötelmi jogból 1942. április 14-én habilitált. Kültagja volt az egyetem jogtudományi államvizsgálati bizottságának. Az almanach szerint a Naphegy utca 15. szám alatt lakott.[4] 1964-ben vonult nyugdíjba. Endrédi Mártával kötött házasságából egy László nevű gyermekük született.[5] A szegedi
- 47/48 -
Dugonics Társaság[6] és a Magyar Jogászegylet[7] tagja volt. Kelemen László 1967. március 3-án halt meg. A szegedi Dugonics temetőben van eltemetve.[8]
Kelemen László tudományos munkássága két nagyobb területre osztható. Műveinek egy része jogtörténeti, másik része pedig korabeli magánjogi kérdésekkel foglalkozik. 1926-ban jelent meg A leánynegyed[9] című munkája, melyben a hagyományos felfogással szembemenő megállapításokat tesz. A jogintézmény keletkezési idejét az Aranybulla kiadása előtti időszakra teszi, mint ami már a szokás és a természetjog alapján létezett. Művében három korszakra tagolva tárgyalja a leánynegyedet: 1. Árpád-kor, 2. Anjouk és vegyesházi királyok kora, 3. Werbőczy Hármaskönyvének megjelenése utáni korszak.
Iványi Béla 1926-ban recenziót írt a műről.[10] Az első és második korszakot szerinte jobb lett volna 1351-el vagy 1435-el elválasztani, hiszen nem a dinasztiák, hanem a birtokjogi rendszer változásai befolyásolták a jogéletet. Iványi egyetért Kelemennel, hogy a leánynegyed tisztán magyar jogintézmény, hiszen kimutatása szerint az más népeknél nem fordult elő. Bónis György szerint a leánynegyedet a római jogból vettük át, azonban nem jelöli, meg, hogy közelebbről mire gondol.[11] Kelemen Imre viszont 1818-ban azt írta, hogy a leánynegyedet a "Iuris Civilis Romani" mintájára vezették be, mert az abban lévő szabályok szerint a leányok, törvényes örökösök voltak, és köteles részként negyedet kaptak.[12] Ebben valójában csak a mérték, a negyed a hasonlóság.
Következő kérdés, hogy a lányoknak mindenféle birtok után a negyedet kellett kiadni vagy a pénzen szerzett javakból nekik is már kezdetektől teljes örökrész járt? Kelemen szerint az Árpád- és az Anjou-korban mind az ősi, mind a szerzett javakból a lányoknak a negyed járt. Werbőczy után azonban az adományi birtokból a negyed, a pénzen vett javakból pedig a teljes örökrész illette a leányokat.[13]
- 48/49 -
1928-ban Holub József írt bírálatot Kelemen művéről.[14] Kettejük között személyeskedésig fajuló vita alakult ki a leánynegyed szabályait illetően. Holub szerint ugyanis a szabad végrendelkezési jog miatt a szerzeményi javakból már korábban is a teljes örökrész illette a lányokat, a leánynegyedet csak az ősiből kellett kiadni.
Kelemen a Turul című folyóiratban 1929-ben reagált Holub felvetéseire A pénzen szerzett birtok és a leánynegyed című írásában.[15] Szerinte Holub igazának bizonyítására több későbbi oklevelet használt fel és félreértelmezte azokat. Kelemen szerint nem lehet egyetlen, 1239-ből származó ítéletre alapozva kijelenti, hogy a leányok csak az ősi vagyonból kaptak negyedet. A szerző viszont azt elismeri, hogy ez a saját nézetét sem teszi kizárólagossá, a vita eldöntéséhez még további kutatásokra van szükség. Annak bizonyítására, hogy a pénzen szerzett birtokra kezdettől a fiág és a leányok egyenlő öröklése állt fenn, Holub kilenc oklevélre hivatkozik. Ezek között azonban egy Árpád-kori sincs. Így Kelemen arra a következtetésre jut, hogy az a körülmény, amely szerint a negyedet rendszerint öröklött birtokból adták ki, még nem bizonyítja, hogy más birtokból örökrész járt volna. Iványi szerint viszont Kelemen az Anjou-kor és a 16. századi időszakot nem töltötte ki megfelelően, azaz nem követte végig a fejlődést, arra hivatkozva, hogy nincs hozzá elég forrás. Iványi szerint azonban van.[16]
A leánynegyeddel kapcsolatos további kérdés, hogy kiadása csak pénzben vagy természetben is történhetett-e? Kelemen szerint az Árpád- és Anjou-korban a negyed nem kizárólagosan pénzkövetelés formájában jelent meg. Az 1435. évi II. decretum alapján a leányok férjhezmenetelükig természetben, utána pénzben követelhették a negyed kiadását. Ha a rokonok beleegyezésével mentek birtoktalan személyhez feleségül, akkor természetben is megkaphatták jussukat, egyébként pénzben lehetett őket kifizetni. Ezek a szabályok Werbőczy után is fennmaradtak.[17] Holub szerint azonban a leánynegyed - mivel az ősi javakból járt - csak pénzkövetelés lehetett. Ha nem volt pénz, természetben is ki lehetett adni akár szerzeményi vagyonból is.[18]
A leánynegyeddel kapcsolatban felmerül visszaválthatóságának és háramlásának lehetősége. Kelemen szerint a leánynegyedet az Árpád-korban 1290-ig nem lehetett visszaváltani. Az Anjou-korban az ősiség miatt változás következett be ebben a szabályban: ha a leányág kihalt, a negyed visszaszállt a fiágra, de nem volt visszaváltható. Az 1435. évi II. decretum alapján, ha birtokoshoz mentek férjhez a lányok a negyedet vissza lehetett váltani. Werbőczy után a visszaválthatóság a leánynegyed fogalmi elemévé vált.[19] Holub szerint viszont a visszaváltás nem történeti fejlődés eredménye, az mindig fogalmi elem volt.[20] Holubnak írt válaszában Kelemen kitart álláspontja mellett. Szerinte bár voltak rá estek, hogy a felek megegyeztek a visszaváltásban, de az eredetileg nem volt fogalmi elem.[21]
- 49/50 -
Kelemen László és Holub József saját igazukat az oklevelekben található jogi kifejezések használatával szeretnék bizonyítani. Ez a módszer - a korabeli jogi szakkifejezések terminológiai bizonytalanságát tekintve - sokszor tévútra viheti a szerzőket. Vitájukban felsejlik az a mindig visszatérő kérdés is, hogy a jogi forrásokat egyáltalán kinek van joga értelmezni, ki ért hozzá jobban. Kelemen szerint, mivel ő a gyakorlatban tevékenykedő jogász volt, - bár Holub is végzett jogi egyetemet - ő ért jobban hozzá.[22] Ez hasonlít Kitonich János meglátásához, aki szerint neki, mint bírónak több hozzáértése volt a jogi kérdések boncolgatásához, mint a szobatudós Baranyai Decsi Jánosnak.[23] Kelemen leánynegyedről írt munkájának megjelenéséről a Jogállam című folyóirat is hírt adott, mely szerint "kívánatos, hogy szerzőnek módja és alkalma legyen beható jogtörténelmi kutatásainak folytatására".[24]
Kelemen László további jogtörténeti műve Az ősi magyar ingatlanjog rendszere és nemzeti jelentősége.[25] Szerinte az ősi magyar magánjog eredetisége és nemzeti jellege leginkább a vagyonjog területén mutatkozott meg. Az ingatlan vagyonnak azonban a közjog és a politika területén is voltak vonatkozásai. Kelemen szerint a honfoglaláskor minden honfoglaló kapott birtokot, már ekkor megjelent a jogegyenlőség és az anyagi gondoskodás az egzisztenciális védelem eszméje. Az ősiség intézményének célja is az volt, hogy a honalapításban résztvevők nehogy birtoktalanná váljanak. Ezt támasztja alá a leánynegyedre vonatkozó 1435. évi II. decretum is, mely szerint a rokonok egyetértésével, birtoktalan személlyel házasságot kötött lány természetben kapta meg a negyedet. Ezzel az egyénről kívántak gondoskodni. Az egyént védték az ingatlanra vonatkozó eljárási szabályok, így a hiteleshelyi bevallás és a beiktatás is.
Kelemen László további jogtörténeti műve A nem befolyása a jog- és cselekvőképességre a törzsi szervezettől a Hármaskönyv koráig.[26] A szerző Holub Józsefnek írt válaszában
- 50/51 -
hivatkozik rá, hogy a leánynegyedről írt munkája mellett már más jogtörténeti műve is megjelent.[27] Kelemen ebben a művében a bevezető részben is jóval több szakirodalmat használ fel, mint előző írásában. Az anyajoggal és nőuralommal is foglalkozó magyar és idegen nyelvű műveket például kb. hat oldalon keresztül sorolja fel a bevezetés lábjegyzeteiben.[28]
A szerző az első fejezetben a nem jogképességre való befolyását vizsgálja, elsőként Szent István törvényei alapján. Szerinte ezek nem sok útmutatóul szolgálnak, az okleveles anyag pedig csak a 12. századtól nyújt bővebb információkat. A forrásanyagot Kelemen három nagyobb csoportba sorolja: Az első csoportba azok a források tartoznak, melyek a női különjogokról szólnak, mint a hitbér (dos), a hozomány (res paraffernales) és a leánynegyed (quarta filialis, utóbb quartalitium), amelyekhez később a hajadoni jog (jus capillare) is járult. A második csoportba azok a magánjogi vonatkozású oklevelek tartoznak, amelyekben a nők felekként szerepelnek. Számos történelmi emlék maradt fenn a nők által kötött ügyletek peresítéséről, a nők perbeli jog- és cselekvőképességéről. Végül a harmadik csoportba azok a jogtörténeti emlékek tartoznak, amelyek a nők jogegyenlőtlenségét királyi privilégiumra, vagy az első birtokszerző ügyleti rendelkezésére alapítják. Az. előbbi a fiúsítás, vagy amint régebben nevezték, a fiúleányság, (praefectio), az utóbbi pedig a jus regulandi néven ismert jog gyakorlása.
Az így csoportosított okleveles anyag Kelemen szerint a magyar nők jogi helyzetére vonatkozóan négy alapvető történelmi tényről tudósít.
1. A magyar nők mindig általános, vagyis az összes vagyonjogi viszonyra kiterjedő jogképességgel rendelkeztek.
2. Több jogintézményben kifejezésre jutott különleges női jogokkal bírtak.
3. Bizonyos körülmények között a teljes, egyenjogúságot is elérhették, amikor a nemükhöz fűződő jogi különbségek teljesen elenyésztek.
4. A magyar nők jogképessége, habár "általában minden vagyonjogi ügyletre és ily természetű életviszonyra kiterjedt, a finemű honfiak jogképességével egyenlő nem volt, mert bizonyos, bár nem elháríthatatlan korlátozásokat szenvedett".[29]
A nők öröklési jogáról szóló részből úgy tűnik, hogy Kelemen az újabb jogtörténeti művét csak azért írta, hogy bebizonyítsa azt a korábbi tételét, mely szerint a lányok a pénzen szerzett vagyonból is csak negyedet és nem a férfiakkal egyenlő örökrészt kaptak. Itt a szerző főleg Iványi Béla azon megjegyzésére reagál, mely szerint nem dolgozott fel elég oklevelet tételének bizonyítására. Most 16 oldalon keresztül sorolja a példákat, mintegy 71 darab oklevelet mutat be az 1290-től 1514-ig terjedő időszakból. Ezek alapján azt a következtetést vonja le, hogy egyes kivételektől eltekintve, melyekre a 14. század második felétől találhatunk példákat, még a Hármaskönyv keletkezési idejében is a lányok mindenféle birtokból csak negyedet kaptak: "A fenti adatok világában alig lehet kétséges, hogy az egyenlő és egyenlőtlen törvényes öröklési szokásnak a 14.-század-utolsó évtizedeiben kezdődő küzdelmét, Werbőczy lángelméje döntötte el. A Hármaskönyv nagy tekintélye tette az egyes, birtoknemek egyenlő osztályra bocsátásának szokását törvényerejű jogintézménnyé, szokásjogunk első kodifikációja előtt azonban a fiú- és leányág
- 51/52 -
törvényes öröklésének egyenlőségéről egyes birtoknemekre vonatkozólag is csak a fejlődés, de nem a törvény értelmében szólhatunk, s előbbi tekintetben sem korábban, mint a 14. század második felétől kezdődőleg."[30] A szerző szerint az okleveles anyag azonban a nők különvagyonának öröklésénél nem tesz különbséget a fiúk és a lányok öröklése között.
A nők cselekvőképességét vizsgálva Kelemen megállapítja, hogy hazánkban a nemnek ebben a körben nem volt jogi jelentősége, miután azt a képességet, hogy jogaikat saját tényeikkel szerezhessék, mindkét nemhez tartozó személyek egyaránt élvezték. A nemi gyámság a hazai jogszokásban ismeretlen fogalom volt és ezért a nőkkel szemben nemük miatt törvényes képviselet nem érvényesült, de közeli rokonaikat általában vélelmezett meghatalmazottaknak lehetett tekinteni. Ez a jogkedvezmény - amennyiben ilyennek tekinthető - azonban korántsem volt nemi jellegű, mert a nőrokonokra is kiterjedt.
Kelemen végkövetkeztetése: "Történelmi emlékeink kétségtelen tanúságot tesznek tehát aziránt, hogy hazánkban a nem a perképességet sem a jog, sem a cselekvőképesség irányában nem befolyásolta és ezért a törvénykezési jog szempontjából a jogilag jelentéktelen (közömbös) körülmények közé tartozott."[31]
1937-ben jelent meg Kelemen László legjelentősebb műve A jóhiszeműség és tisztesség a magánjogban címmel.[32] A műben éppúgy megmutatkozik a szerzőnek a külföldi és hazai szakirodalomban való jártassága, mint gyakorlati tapasztalata, jogtörténeti ismeretei. Sokat hivatkozik a német bíróságok gyakorlatára is.
A bona fides két értelemben használható: egyrészt szubjektív értelemben, valaki azt hiszi, hogy nem sérti más jogát, másrészt objektív értelemben, amikor az a kérdés, hogy valakinek a tevékenysége megfelel-e a tisztességes eljárásnak. Előbbi ellentétpárja a rosszhiszeműség, a másik ellentétpárja a tisztességtelenség. Földi András hosszan taglalja, hogy ez a kettősség a római jogászok számára sem volt egyértelmű, és magát is a "naiv monisták" közé sorolja.[33] Ez a kettősség pedig éppen a római jogban egyértelmű, hiszen ott például a dologi jogban a jóhiszeműség szubjektív értelemben szerepel, mint mondjuk az elbirtoklás egyik előfeltétele, ahol valaki azt hiszi, hogy nem sérti másnak a jogát, a bonae fidei actiók formuláiban szereplő quidquid dare facere oportet ex fide bona kifejezés, pedig az objektív mércére utal. Kelemen szerint a római jogban a jóhiszeműség és tisztesség elvének mércéjét Ulpianus írja le, a jog három parancsaként: tisztességesen élni, mást nem bántani, mindenkinek a magáét megadni, ami az 1498. évi III. decretum bevezetőjében is szerepel.[34]
- 52/53 -
A hatályos Polgári Törvénykönyv kommentárja szerint a szakkifejezést hazai jogunkban éppen Kelemen László "törvényesítette". "A jogelvvel szemben mindvégig egész napjainkig az volt a legfőbb kritika, hogy nehezen meghatározható tartalma miatt alkalmas a bírói önkény és a jogbizonytalanság fokozására. Kelemen azonban rámutat, hogy 'a magatartás erkölcsi eredetű mércéje nem okozhat jogbizonytalanságot, mert mindenki, aki a társadalom közfelfogásában élő erkölcsi elvekhez igazodik, e magatartásában nem lesz meglepetéseknek kitéve, továbbá a jóhiszeműség nem vezethet soha visszaéléshez vagy jogmegkerülésre'. Beck Salamon helyesli Kelemen téziseit. Véli, helyes a jogi realizmusra támaszkodó önmérséklet, amely az' erkölcs túlköveteléseivel' (Somló Bódog) szemben a jog önállóságát hirdeti: a tételes jog nem követelhet többet, mint amire az átlagember képes. 'Eszmények irányíthatják a jogot, de nem zsarnokoskodnak felette' - így Beck".[35]
A jóerkölcsbe ütközés valamint a jóhiszeműség és tisztességesség követelményének viszonya jogelméletileg vitatott. Kelemen álláspontja szerint az erkölcstelenség jogdogmatikailag súlyosabb fogalom, ezért a jóhiszeműség és tisztesség tesztje enyhébb: a jóhiszeműség és tisztesség szabályát az is sértheti, amelynek tárgyi súlya kisebb, mint az erkölcstelenségé, és a jó erkölcs sérelmének megállapítására még nem elegendő.[36] Mások szerint azonban a kettő között igazi különbség nincs.[37]
Másik elhatárolási kérdés a jóhiszeműség és tisztesség méltányossághoz való viszonya. Kelemen szerint a méltányosság első sorban a tárgyi jog alkalmazásának szabálya, így nem a felekhez, hanem a bíróhoz szól.[38] Beck Salamon szerint azonban "a bíró azért alkalmazza a méltányosságot, mert a jog tétele azt előírja; nem- azért, mert a bírónak a méltányos ítélet hozatalára szabadsága van".[39] Kelemen szerint a kereskedelmi vagy forgalmi szokások, mint a jóhiszeműség és tisztesség mércéi jogi jelentőségüket sem önmagukban bírják, hanem azt a jóhiszeműség és tisztesség törvényétől nyerik.[40]
"A kommunista, majd a szocialista magyar polgári jog politikai-ideológiai okokból szakított a "burzsoá", sőt "imperialista" címkével elítélt jogelv elismerésének hagyományával. Az elvet az 1959-es Ptk.-ban a társadalmi érdekkel összhangban álló érdekérvényesítés elvének, a kölcsönös együttműködés elvének és a szocialista együttélés követelményének a kombinációja váltotta fel [4. § (1)-(2) bekezdés]."[41] Az új Polgári Törvénykönyvben a "jóhiszeműség és tisztesség elve" az általános felfogás szerinti értelemben az alapelvek közé került (1:3 §).
Beck Salamon összegzésképpen a következőket írta a könyvről: "Kelemen könyve úgy az irodalom, mint a bírói gyakorlat teljes ismeretéről ad számot; itt-ott az irodalmi hatás erősen érezhető és az önállóság ezzel járó alacsonyabb fokára tekintet nélkül is -
- 53/54 -
ami részben az önállóságra kevesebb alkalmat szolgáló téma következése is - a munka mindenképpen elismerést érdemel."[42]
Kelemen László munkajoggal foglalkozó műve A kollektív szerződéssel ellenkező munkaügyleti kikötések[43]. Ebben a művében azt a kérdést járj a körbe a szerző, vajon milyen jogkövetkezménnyel jár a munkaszerződésnek a kollektív szerződésbe ütköző kikötése.
Kelemen szerint a munkaszerződés érvényességét nem érinti a kollektív szerződésbe való ütközés, hiszen így az nem a tárgyi jogba ütközik. A kollektív szerződés megszegésének a következményei azonban életbe lépnek. Tehát a bérharcon és a kártérítés követelésén túl kérni lehet a kollektív szerződés teljesítését. Mivel a kollektív szerződés nem harmadik személy javára szóló jogügylet, ezért félként csak a szerződést kötő munkásszervezet léphet fel. A kollektív szerződések alapján a munkáltató leginkább a szerződést sértő magatartás abbahagyására kötelezhető. Így a munkáltató egyszerűen meg is szüntetheti a munkaviszonyt, ami viszont ellentétes a munkavállaló érdekeivel. Ez a tétel azonban csak a még foganatba nem ment szerződéseknél lehet irányadó.
A már bizonyos ideje fennálló szerződéseknél az a helyes eljárás, ha a szerződés kezdetéig visszaható hatállyal átalakítják a szerződést a kollektív szerződésnek megfelelően. Kelemen szerint az lenne a legjobb megoldás, ha más országokhoz hasonlóan jogszabályba foglalnák, hogy a kollektív szerződésbe ütköző pontok a munkaszerződésben nem érvényesek, és helyükbe a kollektív szerződés rendelkezései lépnek. Ezt a hatást ugyanis a kollektív szerződés a kötelmi jog szabályai szerint nem tudja önmagában kiváltani.
1942-ben jelent meg Kelemen László A közösségi gondolat a magánjogban című műve.[44] Ebben a művében Kelemen azt vizsgálja, hogy a magánjog területén az egyéneknek a társadalommal és annak tagjaival szemben milyen kötelezettségei vannak, milyen jogi biztosítékok születtek erre nézve.
Jakab Éva hívta fel a figyelmet arra, hogy a "közösségi gondolat" vizsgálata 1942-ben a nemzeti szocialista eszmék térnyerésével lehet összefüggésben. Ezt bővebben is kifejtette Pólay Elemérnek A német nemzeti szocialista jogfelfogás és a római jog című írásáról szóló tanulmányában: "A propaganda a német népet állította érvelése fókuszába, és a népre, annak érdekeire hivatkozva formálta át az alkotmányt és a jogrendszer sarkalatos elemeit. A közösség, a közérdek került előtérbe, hogy háttérbe lehessen szorítani az individuum szabadságjogait. A magánjogban is központi kategóriává vált a 'közösség' eszméje, hogy tagadni lehessen a római jogból építkező pandektista dogmatika alapelveit. A jog fogalmát önkényesen és szubjektívan definiálták; szállóigévé lett a mondat: 'Alles was dem Volke nützt, ist Recht, alles was ihm schadet, ist Unrecht'"[45] Benke József viszont úgy véli, hogy Kelemen munkáiban a közösségi gondolat a "szociális igazságosság"
- 54/55 -
szinonimája.[46] Jakab Éva szerint azonban bizonytalan, hogy Kelemen a Pólay által képviselt, a nemzeti szocialista felfogással szembeni kritikus nézettel összhangban veszi-e védelmébe a magyar magánjogot a közösségi eszme tárgyalása során.[47]
A tanulmány keletkezési hátteréről Schweitzer Gábor Molnár Kálmán alkotmányjogász életútjáról szóló monográfiájában találunk adatokat. A művet ugyanis Kelemen az MTA által kiírt pályamunkának szánta, a Molnár Kálmán által megadott "A közösségi eszme a magyar magánjog kialakulásában" témakörben. Molnárnak a témával kapcsolatos levelezéséből az a felfogása olvasható ki, hogy "az individualizmussal szembenálló közösségi eszme egyáltalán nem tekinthető német importterméknek, hiszen a közösségi eszme gondolata a magyar jogfejlődésben is kimutatható. E felvetés egyértelműen jelzi, hogy Molnár Kálmán részéről a pályatételek hátterében - a német (nemzeti szocialista) hatás ellensúlyozására irányuló - politikai és ideológiai természetű megfontolások is húzódhattak. Mellesleg azt a gondolatot, miszerint a közösségi eszme nem külföldi importtermék, egyik dékáni beszédében is hangsúlyozta."[48]
Az akadémia a pályadíjakat nem osztotta ki, de két magánjogi pályázó - Cziglányi Aladár és Kelemen László - számára 1944 novemberében 500-500 pengő szorgalmi jutalom odaítélését helyezték kilátásba. A döntést az MTA 1945. május 30-i nagygyűlése jóváhagyta.[49] A mű keletkezési körülményeit és tartalmát tekintve nem állapítható meg, hogy Kelemen maga hogyan viszonyult a közösségi eszméhez, de a közösségi gondolatot szerintem nem a "szociális igazságosság" szinonimájaként használta.
Művét jogtörténeti visszatekintéssel kezdve Kelemen megállapítja, hogy a római jog is tartalmazott olyan jogintézményeket, melyek a közösségi gondolatot támogatták. Így az egyénnek a közösséggel szembeni kötelezettségeinek alapja volt a magánjogi egység a gens, a tulajdonjogi korlátok, az alterum non laedere, a bona fides, a bonum et aequum elvei. Hazánkban pedig a Szent Korona háramlási joga alapozta meg leginkább a közösségi gondolatot.
Kelemen szerint azonban 1942-ben sem a dologi, sem a család- és öröklési jog területén nem eredményezett a közösségi gondolat elegendő változásokat. Az ősiség eltörlése egy csapás volt a közösségi gondolatra, és azt az 1940-es évekre sem sikerült pótolni, csak néhány jogintézmény született ebben a körben: így a vitézi rend és telek intézménye, a közérdekből való kisajátítás, a telepítési és földbirtok-politikai célokra történő átengedési kötelezettség, az ingatlanok megművelésének és az okszerű gazdálkodás kötelezettségének, az ingatlan- szerzőképesség megszorításának törvényben történő előírása. A szerző szerint azonban a kötelmi jog területén a közösségi gondolat meghatározza a felek magatartását, hiszen tudatában kell lenniük annak, hogy aki nemzettársát indokolatlanul megrövidíti, az rajta keresztül az egész nemzeti közgazdaságot, azaz hazáját is megkárosítja.
A közösségi gondolat kötelmek körében való érvényesülését Kelemen már 1941-ben, A szerződésen alapuló kötelem[50] című művében is kifejtette. Szerinte ez az elv a hitelező
- 55/56 -
és az adós védkötelezettségében nyilvánul meg, azaz mindkettejüknek olyan magatartást kell tanúsítaniuk, melyek a szerződés beteljesülését a közösség érdekében segítik elő.
A védkötelezettségek a hitelező oldalán: a közlési, jogfenntartási, nyilatkozási, kifogásolási, értesítési kötelezettség. A védkötelezettség jegyében a hitelező köteles a fennálló bizonytalanságot eloszlatni, jogait időben érvényesíteni, a teljesítésre alkalmas időt választani, valamint őt terheli a késedelem beálltáról való megintés, a kárenyhítés kötelezettsége és a részteljesítés elfogadása. Egyes kötelmeknél a hitelező védkötelezettségei közé tartozik: bérlet esetén a bérlő jogainak megóvása, ha a bérlet tárgya lejárat előtt elidegenítésre kerül; a kezes részéről a főadós beszámítási kifogásának érvényesítése; a megrendelő részéről pedig a kijavítás engedélyezése a vállalkozó számára. Az adóst terheli a védkötelezettség körében a közlés, a lehetetlenülés elhárításának kötelezettsége, valamint a kezelésre, fenntartásra, biztosításra, és a fedezet megőrzésére való kötelezettség.
1950-ben jelent meg Kelemen László Néhány kérdés a képviselet köréből[51] című írása. A szerző meghatározása szerint képviselet akkor forog fenn, ha a képviselő erre vonatkozó hatalma alapján és e jogainak határai között az ügyletet képviselői minőségében, a képviselt fél nevében és részére köti meg.
A képviseleti hatalom vagy jogszabályon, vagy ügyleten alapul. A kettő megkülönböztetése gyakorlati szempontból két vonatkozásban jelentős: a képviseleti hatalom terjedelme és a képviseltnek a képviselő tevékenységéért való felelősségének kérdésében. Az előbbi esetben ezt a jogszabály határozza meg, a második esetben pedig a meghatalmazó. Törvényes képviseletnél a képviselt nem felel a képviselő vétkességéért, ügyletinél azonban igen, hiszen ott rajta múlik kit választ képviselőnek.
Kelemen László pályaképe egy sokoldalú jogtudóst állít elénk. Magánjogi műveit ma is sokan hivatkozzák. Gyakorló jogászként, tanárként nem csak dogmatikai alapokat, hanem jogi tanácsokat is nyújtott a jogászok, joghallgatók számára. Jogtörténeti műveiben leginkább azt kívánta kimutatni, hogy már a korai magyar joganyagban megjelent egy törekvés arra, hogy az ország lakosai - köztük a kiszolgáltatottabb helyzetben lévő nők - valamilyen ellátásban minden körülmények között részesüljenek. A műveit ért támadások sem vették el a kedvét a kutatástól, sőt alaposabb munkára sarkallták.
A bíró egyénisége, a bíróképzés és nevelés[52] című, a jogi oktatás reformjának kérdéséhez írt hozzászólásában Kelemen egyetemi tanárként, bíróként, magánjogászként és jogtörténészként egyaránt megnyilvánul. Jogtörténeti példákra - köztük a leánynegyedre - is hivatkozva mutatja be, milyen legyen egy jó bíró, és ezért a leendő bírákat milyen képzésben kell részesíteni. Lényegében az önálló bíróképzés mellett érvelt. Sokrétű szakmai tapasztalata szerint: "A jó jogász és a jó bíró nem szükségkép kongruens fogalmak, mert jó bíró csak az lehet, aki jogi tudása mellett kellő fogékonysággal bír az élet még oly csekélynek látszó jelenségeivel szemben is, ami pedig az elméleti jogásznál, a jogtudósnál nem oly elengedhetetlenül és nem ennyire szükséges követelmény."
- 56/57 -
László Kelemen ist am 9 Januar 1895 in Szeged geboren. Er war zuerst als Rechtsanwalt, danach als Richter tätig. Zusätzlich zur richterlichen Tätigkeit hatte er eine Universitätskarriere. Seine wissenschaftliche Arbeit kann auf zwei Teile gegliedert werden: ein Teil seiner Werke beschäftigt sich mit rechtsgeschichtlichen Fragen, seine übrigen Werke fallen in den Bereich des Privatrechts.
Im Bereich der Rechtsgeschichte beschäftigte er sich mit den Fragen des Töchterviertels. Kelemen versuchte, gegen die herrschende Meinung zu beweisen, dass die Töchter zur Zeit der Könige aus dem Haus Árpáds und auch während der Herrschaft der Anjouhauses sowohl vom gekauften, als auch vom geerbten Besitz das Viertel erhielten. Er behauptete, dass das Töchterviertel auch vor 1435 nicht nur in Geld erteilt werden konnte. Er erörterte auch die Regeln des Rückkaufs des als Töchterviertel gegebenen Besitzes.
Im Bereich des Privatrechts erschien das Hauptwerk von Kelemen 1937: Treu und Glauben im Privatrecht. Dieser Fachbegriff wurde im ungarischen Recht von Kelemen 'legitimiert'. Er grenzt diesen Rechtsgrundsatz sowohl von der Sittenlosigkeit als auch von der Billigkeit ab.
Kelemen schrieb noch über die Kollektivverträge (1939), die aus Verträge stammenden Obligationen (1941), den Gemeinnutz im Privatrecht (1942), die Vertretung (1950) weitere Werke. Er starb 1967. ■
JEGYZETEK
[1] Habermann Gusztáv: Személyi adattár a szegedi polgár-családok történetéhez. Csongrád Megyei Levéltár, Móra Ferenc Múzeum. Szeged, 1992. 142., 143. pp.
[2] A Magyar Királyi Ferenc József-Tudományegyetem évkönyve az 1939-40. tanévről. M. Kir. Ferenc József-Tudományegyetem. Szeged, 1943. 26. p.
[3] Szegedi egyetemi almanach, 1921-1995. Hungária. Szeged, 1996. 44. p.
[4] A Budapesti Királyi Magyar Pázmány Péter Tudományegyetem almanachja fennállásának 308. tanévében az 1942-43. tanévre. Királyi Magyar Egyetemi Nyomda. Budapest, 1943. 39., 119. pp.
[5] Habermann 1992, 143. p.
[6] A Magyar Királyi Ferenc József-Tudományegyetem évkönyve az 1939-40. tanévről, 26. p.
[7] Szegedi egyetemi almanach, 44. p.
[8] Tóth Tamás: Szeged jelesei szegedi temetőkben. In: Lengyel András (-.): A Móra Ferenc Múzeum évkönyve. Irodalom- és művészettörténeti tanulmányok 3, Móra Ferenc Múzeum és Bába Kiadó. Szeged, 2001. 190-212. pp.
[9] Kelemen László: A leánynegyed (Quartalitium). In: Kolosváry Bálint - Szandtner Pál (szerk.): A M. Kir. Ferencz József-Tudományegyetem tudományos közleményei, Jog- és Államtudományi értekezések, I. kötet. M. Kir. Ferencz József-Tudományegyetem Barátainak Egyesülete. Szeged, 1926. 159-218. pp.
[10] Iványi Béla: Kelemen László: A leánynegyed (Quartalitium). Századok (60)1926/9-10. 847-851. pp.
[11] Bónis György: Középkori jogunk elemei. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó. Budapest, 1972. 63. p.
[12] Kelemen Imre: Institutiones juris Hungarici privati, II. Typis Regiae Scientiarum Univer. Hungaricae. Budae, 1818. 195. p.
[13] Kelemen 1926, 176-190. pp.
[14] Holub József: A leánynegyed. Turul (42)1928. 106-115. pp.
[15] Kelemen László: A pénzen szerzett birtok és a leánynegyed. Turul, (43)1929a. 83-96. pp.
[16] Iványi 1926, 849. p.
[17] Kelemen 1926, 190-201. pp.
[18] Holub 1928, 113. p.
[19] Kelemen 1926, 201-205. p.
[20] Holub 1928, 114. p.
[21] Kelemen 1929a, 95. p.
[22] "Meggyőződésem - és engedje meg Bírálóm ennek őszinte kijelentését, mely mitsem von le annak a mély tiszteletnek a nagyságából, amellyel személye és történetírói működése iránt viseltetem - ha a jogi okmányok, elsősorban a bírói ítéletek értelmezésében oly nagy gyakorlata lenne, mint e sorok írójának, ha akár ítélőbírói, akár ügyvédi pályán működve oly mélyen behatolhatott volna egyrészt a jogvita eldöntését megelőző ítéletfolyamat világába, mint azokba a lélektani labirintusokba, amelyeknek útjai a feleket az ügyletkötéshez vezetik s amelyek a róluk felvett okiratok egyes kifejezéseit meghatározzák, az ő nagy tudása feltétlenül magáévá tenné a leánynegyedről írt dolgozatom minden állítását" Kelemen 1929, 84. p.
[23] Azt a körülményt, hogy Decsi János miért írt az övével ellentétes szabályokat, maga Kitonich így indokolja: "Ezen nem kell csodálkoznunk, mivel amint azt maga is írja (mármint Decsi) a második elöljáró levelében, azokat ő nem a perek és keresetek gyakorlása alapján írta, hanem csak olvasásból és elmélkedésből szedte össze. A gyakorlás pedig nemcsak minden tudományok, hanem minden mesterségek s tanulságoknak fő mestere szokott lenni" Directio methodica processus iudiciarii iuris consuetudinarii, inclyti regni Hungariae, VIII. 34. Ford: Kászoni János: Rövid igazgatás a Nemes Magyar Országnak és hozzá tartozó Részeknek szokott törvény folyásiról. Typis Laurentii Breveri. Leutschoviae. 1650. Vö. Zlinszky János: Kitonics János véleménye a jogászok jogfejlesztő szerepéről. In: Koltay András (szerk.): A XII táblától a 12 ponton át a magánjog új törvénykönyvéig. Szent István Társulat. Budapest, 2013. 350. p.
[24] Jogállam (25)1926/7. 408. p.
[25] Kelemen László: Az ősi magyar ingatlanjog rendszere és nemzeti jelentősége. Magyar Jogi Szemle (7)1926/8. 309-328. pp.
[26] Kelemen László: A nem befolyása a jog- és cselekvőképességre a törzsi szervezettől a Hármaskönyv koráig. Jogtörténeti Értekezések 2. Nemzeti Sajtóvállalat. Szeged, 1929b.
[27] Kelemen 1929a, 84. p.
[28] Kelemen 1929b, 49-55. pp.
[29] Uo. 70. p.
[30] Uo. 103. p.
[31] Uo. 117. p.
[32] Kelemen László: A jóhiszeműség és tisztesség a magánjogban. Ablaka György Ny.. Szeged, 1937.
[33] Földi András: Monizmus, dualizmus vagy pluralizmus? Összehasonlító-történeti elmélkedések a bona fidesről. Állam- és Jogtudomány (54)2013/3-4. 25-39. pp., 28. p.
[34] Kelemen 1937, 1. p. 1498: évi III. decretum praef. 2. §: "És a hatalmunk alá vetett nép kormányzására maga az Isten két eszközt adott nekünk: tudniillik a fegyvert és a jogot. A jogot azért, hogy azt a természet három parancsára oktassuk, tudniillik: tisztességesen élni, mást meg nem sérteni, és mindenkinek, ami az övé, megadni" Márkus Dezső (szerk.): Magyar Törvénytár 1000-1526. Franklin-Társulat. Budapest, 1899. 593. p.
[35] Csehi Zoltán (szerk.): 2013. évi V. törvény a Polgári Törvénykönyvről kommentárja. Magyar Közlöny Lapés Könyvkiadó Kft.. Budapest, 2021. 54. p. Beck Salamon Kelemen művéről írt recenzióját ld.: Polgári Jog (14) 1938/5. 266-269. pp.
[36] Kelemen 1937, 13. p.
[37] Vö. Menyhárd Attila: A jóerkölcsbe ütköző szerződések. Gondolat. Budapest, 2004. 254. p.
[38] Kelemen 1937, 14. p.
[39] Beck 1938, 267. p.
[40] Kelemen 1937, 14-17. pp.
[41] Csehi 2021, 54. p.
[42] Beck 1938, 269. p.
[43] Kelemen László: A kollektív szerződéssel ellenkező munkaügyleti kikötések. Acta Jur. et Pol. Szeged, Tomus XIV. (1939) Fasc. 1.
[44] Kelemen László: A közösségi gondolat a magánjogban. In: Eckhart Ferenc - Degré Alajos (szerk.): Emlékkönyv Dr. Viski Illés József ny. r. egyetemi tanár tanári működésének negyvenedik évfordulójára. Budapest, 1942. 234-246. p.
[45] Jakab Éva: Gondolatok Pólay Elemér korai tanulmányaihoz: a nemzeti szocializmus és a római jog. IN: Homoki-Nagy Mária (szerk.): FORVM, Acta Jur. et Pol. Szeged, X. 2020/2. 125-146. pp.
[46] Benke József: Válasz a "Bevezetés a magyar magánjog általános elveibe" című MTA-doktori értekezés bírálataira. http://real-d.mtak.hu/1323/29/V%C3%A1lasz.pdf, 8. p.
[47] Uo. 7. p.
[48] Schweitzer Gábor: "A tisztességes jogtanár", Molnár Kálmán pályaképe. MTA TK JTI. Budapest, 2018. 112. p.
[49] Uo. 114. p.
[50] Kelemen László: A szerződésen alapuló kötelem. In: Acta Jur. et Pol. Szeged, Tomus XVI. (1941) Fasc. 1.
[51] Kelemen László: Néhány kérdés a képviselet köréből. Acta Jur. et Pol. Szeged, Tomus series nova (1950) Fasc. 1-3., 51-82. pp.
[52] Kelemen László: A bíró egyénisége, a bíróképzés és nevelés. Magyar Jogi Szemle (8)1927/10. 385-391. pp.
Lábjegyzetek:
[1] A szerző habil. egyetemi docens, ME Állam- és Jogtudományi Kar, Jogtörténeti és Jogelméleti Intézet.
Visszaugrás
