A pénzhamisítás bűncselekménye dogmatikailag a gazdasági bűncselekmények csoportjába sorolható. A deliktum megjelenése valószínűleg egyidős a pénz megjelenésével. A pénz verésének, és forgalmazásának joga minden időben az uralkodó, illetve az állam előjogai közé tartozott. Hosszú évszázadokon keresztül hűtlenségi bűncselekményként értékelték a pénzhamisítást. Cesare Beccaria volt az első, aki tagadta a pénzhamisítás közjogi jellegét, figyelemmel e deliktum jellegére, illetve az elkövetők szándékára. Így került át e bűncselekmény a 19. század második felétől a vagyon elleni, illetve a gazdasági bűncselekmények közé.[1]
A pénzhamisítás veszélyessége több dimenzióban is megnyilvánul. Egyrészt támadja az állam által kibocsátott fizetőeszközbe vetett bizalmat, Másrészt sérti az állam pénzkibocsátási monopóliumát. E veszélyes deliktum visszaszorítására már a legkorábbi jogszabályok - például már az ókori Hamurabbi törvényei[2] - is kísérletet tettek, szigorú szankciók kilátásba helyezésével.
Az első írásos jogforrás, amely hazánkban említést tesz a pénzhamisítók büntetéséről III. András uralkodása idejéből származik. Az 1298. évi XL. törvénycikk szerint: "...ha valamely személy vakmerőséggel saját birtokán vagy házában pénzt veretne, eme birtokától vagy házától fosszák meg, és nyerje el törvényes büntetését."[3]
A 14-15. században I. Károly, I. Zsigmond és I. Mátyás király törvényei tesznek említést a pénzhamisításról, mint hűtlenségi bűncselekményről. Károly Róbert "Statutum camerae" című dekrétuma előírta, hogy a pénzhamisítók meg kell gátolni a bűnelkövetésben úgy, hogy: "minden városban és közhelyen mindig egy súlymértékeivel ellátott mérleg álljon készen és legyen kéznél. Továbbá, ha jelen pénzünket, rossz felügyelet következtében akármely kamaraispán ispánságában vagy a tartományokban meghamisítanák, és ez forgalomba kerülne s elszaporodnék, az illető kamaraispán pedig ezt a hamis pénzt le nem foglaltatná s meg nem semmisíttetné, ezt annak a kamaraispánnak úgy fogják betudni, mintha ezt a hamis pénzt az ő kamarájának a helyiségeiben készítették volna."[4]
Zsigmond király második dekrétumának (1405) 18. cikkelye 4. szakaszában kifejezetten ki van mondva, hogy: "akik a királyi pénzt körülmetszeni és kisebbíteni, különválasztani vagy meghamisítani merészkednek, mint hamisítók és gonosztevők ne csak vagyonukkal, hanem országunk régi szokása szerint személyükkel is bűnhődjenek."[5]
Mátyás király uralkodása idején megalkotott 1462. évi II. törvénycikk 4. szakasza szerint hűtlenséget követnek el "kik hamis pénzt vernek, vagy akik azt, kereskedést űzvén tudva és nyilvánosan nagy mennyiségben használják". Továbbá fontos még megemlíteni az 1464. évi XXVI. törvénycikk, amely szerint: "a hamis pénzverőket meg kell büntetni. Azokat a nyilván rossz hírben állókat, kik hamis pénzeket vagy forintokat vernek, vagy azokat meghamisítják, az e részben teljesített előleges vizsgálat után az ország bárói méltó büntetéssel sújtsák."[6]
II. Ulászló megbízására Werbőczy István 1514-ben készítette el a Tripartitumot, amely a magyar törvényi- és szokásjogot foglalta rendszerbe. A Hármaskönyv alapján hűtlenségért feleltek "kik hamis pénzt vernek, vagy ilyent tudva és nyilván nagy mennyiségben használnak."[7] A Tripartitumból ugyan nem lett törvény, de írott szokásjogként a bíróságok jogforrásként alkalmazták, s évszázadokon keresztül biztosította - Grosschmid Béni szavaival élve -"nemzeti jogunk önfényűségét".[8]
A 18. században a 1723. évi IX. törvénycikk, újból felsorolja a hűtlenségi eseteket, 4. szakaszában az eddig érvényben volt rendelkezéseken változtat: amennyiben "a hamis pénzverőket vagy, akik ily pénzekkel tudva és nyilvánosan, mintegy ötven forintnyi mennyiségben élnek" rendeli a hűtlenség bűnében büntetni, azaz, fejük és a részükre eső ingó és ingatlan javak elvesztésében marasztalni.
A törvénycikk továbbra is halállal és vagyonelkobzással bünteti az elkövetőket, de csak akkor, ha a készített pénz az ötven forintot meghaladta és üzleti körben volt elkövetve. Az ötven forint alatti értékre elkövetett pénzhamisítás esetére a dekrétum nem ad szabályozást, ilyenkor valószínűleg a bírósági gyakorlat lehetett irányadó. A törvénycikk még a 19. század első felében is hatályos volt, így a korszerű szabályozás hiánya miatt a bíróságok előtt jogalkalmazási nehézségek merültek fel. Ilyen nehézség volt például, hogy a magyar országgyűlések az osztrák papírpénzt nem ismerték el magyar pénznek. A papírpénz hamisítása de jure nem volt büntetendő. De facto viszont az osztrák papírpénzek Magyarországon is forgalomba kerültek. A bíróságok egyrészt a szokásjog alapján, másrészt a fémpénzek hamisítására vonatkozó jogszabályok analógia útján történő alkalmazásával igyekeztek kitölteni a joghézagot.[9]
- 256/257 -
Magyarországon a büntetőjog kodifikálására már a 18. század végén kísérletet tettek. 1795-ben készült el, a latin nyelven íródott, első magyar büntetőjogi kódex-tervezet (Codex de delictis eorumque poenis) amely sohasem lépett hatályba.[10] A javaslat a pénzhamisítást is részleteiben szabályozta volna.[11] Az 1795. évi tervezet 14. szakasza alapján a pénzhamisítás önálló deliktum volt. A javaslat sok tekintetben előremutató volt, a felvilágosodás eszméinek jegyeit hordozta magán. Megkülönböztette a részesi és tettestársi magatartást, elhatárolta a gondatlanságot a szándékos cselekménytől, s ezek alapján differenciáltan szankcionált. Halálbüntetés a deliktum elkövetéséért már nem járt. Kritizálható a tervezetnek azon bekezdése, amely szerint, ha a bűnelkövetőnél valószínűsíthető, hogy visszaeső lesz akkor életfogytiglani szabadságvesztéssel büntetendő.
A második Btk. tervezet is hasonló sorsa jutott, mint az első, mivel sohasem lépett hatályba. Összességében az 1827. évi tervezet számos jogi kérdésben követte az 1795. évi tervezet megoldásait, viszont sok tekintetben visszalépés is volt ahhoz képest. Az 1827. évi tervezet fenntartotta a rendi különbségeket, és szaporította a halálbüntetéssel büntetendő deliktumok számát.[12]
A fenti állítások ellenére az 1827. évi tervezet pénzhamisítással kapcsolatos szabályozásában előrelépést lehet megfigyelni a korábbi javaslathoz képest. A deliktum elkövetését továbbra is a hűtlenség esetei közé sorolja, de az elkövetők büntetőjogi jogkövetkezménye nem az ilyenkor szokásos fej- és jószágvesztés, hanem az "előidézett veszedelem és a közösségnek okozott kár mértékét figyelembe véve, 1 hónaptól 6 évig terjedő börtön". Ez a szakasz 2 okból is előremutató volt. Egyrészt, mert nem teszi lehető a javaslat a bíróság számára, hogy belátása szerint akár életfogytiglan tartó szabadságvesztést is megítélhessen. Másrészt azért, mert a büntetésként maximálisan kiszabható 6 évi szabadságvesztés nemzetközi összehasonlításban akkoriban alacsonynak számított.[13]
A magyar reformkor egyik legkiemelkedőbb alkotása az 1843. évi büntetőtörvény-javaslat volt. A javaslatot Deák Ferenc elnöklete alatt működő biztosság készítette el, Szalay László, Szemere Bertalan, Pulszky Ferenc és más neves jogász közreműködésével. A javaslatról anno az egyik legnagyobb szaktekintély, Mittermaier is jó véleménnyel volt.[14] A Magyar jogfejlődés végtelen kárára a javaslatból nem lett törvény.[15] A javaslat hatálybalépésére már nagy szükség lett volna, mivel ekkoriban még mindig az 1723. évi IX. törvénycikk volt hatályban, amely nagyon elavulttá vált.[16]
Az anyagi jogi tervezet különös része igen nagy részletességgel foglalkozott a pénzhamisítás deliktumával összesen 13 szakasz terjedelemben.[17] Az 1843. évi javaslat már kivette a hűtlenség köréből és a vagyon elleni bűncselekmények közé iktatta a pénzhamisítást. A javaslat 354. szakasza szerint pénzhamisítás deliktumát követte el: "Aki valamelly folyamatban lévő ezüst vagy arany pénzek formájára hamis pénzt készített, olly czélzattal, hogy azt folyamatba tegye, ha azt ki is adta, vagy másnak kiadás végett általadta, tizenkét évi rabságig, ha pedig a kiadásban vagy általadásban a közbejött felfedeztetés által meggátoltatott, hat évi rabságig büntettethetik." Az elkövetési magatartások körébe vonta a pénzcsonkítást is: "Aki... pénznek valóságos értékét csalási szándékból ráspolás vagy körülnyírás által vagy bármi más módon megkissebíti, s azt mint teljes értékűt tudva ismét kiadja, négy évi rabságig büntettethetik". A javaslat 362. szakasza pedig a hamis pénz kiadását határozta meg.[18]
Hazánkban 1878-ban került megalkotásra az első elfogadott Büntető Törvénykönyv az 1878. évi V. törvény, amelyet megfogalmazójáról Csemegi Károly államtitkárról, későbbi kúriai tanácselnökről, Csemegi-kódexnek szoktak nevezni. A törvény trichotomikus rendszerben szabályozta a bűncselekményeket: bűntettre, vétségre és kihágásra osztva.[19] A pénzhamisítás bűncselekményét a Második rész XI. fejezetében tárgyalja. A pénzhamisítás szigorúan véve az okirat hamisítás egyik kiemelt esete, de a Csemegi-kódex az okirat-hamisítástól elválasztva bűncselekmény közjogi jellegét hangsúlyozza, mivel a királyi felségjogot is támadja.[20] Finkey Ferenc régies kifejezéssel 4 "tényálladékra" bontja a pénzhamisítást: 1) Tulajdonképpeni pénzhamisítás, 2) hamis pénzforgatás, 3) hamis pénz csalárd használata, 4) hamis pénz kiadása.[21] Ez a négy tényállás később kiegészült a bankjegyek jogosulatlan kibocsátásának vétségével.
A tulajdonképpeni pénzhamisítást a Csemegi-kódex 203. §-a határozta meg: "203. § A pénzhamisitás büntettét követi el: a ki azon czélból, hogy az valódi, illetőleg teljes értékü pénz gyanánt forgalomba tétessék, bel- vagy külföldön folyamatban levő
1) fém- vagy papirpénzt utánoz vagy utánoztat;
2) valódi fém- vagy papirpénzen olyan változást eszközöl vagy eszközöltet, hogy az nagyobb értékűnek látszassék;
- 257/258 -
3) valódi arany- vagy ezüstpénz fémtartalmát, bármi módon csökkenti, vagy csökkentheti.
Ugyanezen büntettet követi el az is, aki a forgalmon kivül helyezett pénzen, a fennebb emlitett czélból, olyan változásokat eszközöl, vagy eszközöltet, hogy az még forgalomban levőnek látszassék."[22]
E szerint a tulajdonképpeni pénzhamisításnak 3 alakja van: 1) pénzutánzás, 2) pénz-megváltoztatás, 3) pénzcsonkítás. A pénzutánzás elkövetési tevékenysége kétféle lehetett: 1) utánzás, 2) változás eszközlése.
Pénzutánzásról csak akkor van szó, ha mintát vesz alapul az utánzó. E mintát a törvény megjelöli, mondván: aki folyamatban levő pénzt utánoz. Nyilvánvaló tehát, hogy, aki ún. álpénzt készít, nem vonható e cselekménye miatt pénzhamisításért felelősségre.[23] Már akkor vitatott kérdés volt, hogy milyen fokúnak kell lennie a hasonlóságnak a hamis és a valódi pénz között. A királyi Curia kimondta anno, hogy a pénzhamisítás megállapítását nem akadályozza az, hogy a hamisítványok rosszul sikerültek, de az utánzatnak annyira azért kell hasonlítania az eredetihez, hogy annak használatával a tévedésbeejtés lehetősége valószínűnek mutatkozzék.[24] Ha a hamisítványok annyira silányak, hogy bárki által felismerhetőek, akkor legfeljebb csalás bűncselekményét lehet megállapítani, pénzhamisítást nem.[25]
A bűncselekmény alanya bárki lehetett. Az elkövető bűnösséghez az alábbiak voltak szükségesek: jogellenesség, szándékosság, és célzat.[26] A bűncselekmény elkövetője tettesként nemcsak az lehetett, aki a hamisítványt utánzás, alakváltoztatás vagy tartalomcsökkentés útján maga készíti, hanem az is, aki felbujtó, vagy más néven "megrendelő". Ennek következtében, aki pénzt utánoztat, vagy pénzen változtatást eszközöltet, illetve a pénz fémtartalmát csökkenteti, az is tettesi minőségben felelt a bűncselekményért, mégpedig önálló tettesként.[27] Bűnsegédnek minősült a törvény szerint az, ha valaki a pénzhamisítás elkövetését szándékosan előmozdítja, vagy könnyíti, erre mást rábír, vagy az utólagos segélynyújtás tárgyában a tettessel megelőzőleg egyetért.[28] Befejezettnek minősült a bűncselekmény, ha a pénzhamisítást az utánzás, alakváltoztatás, tartalomcsökkentés megtörténtével. Elég volt egy példánynak előállítása is. A forgalomba hozás vagy akárcsak annak megkísérlése nem volt szükséges a befejezettséghez. Kísérletről akkor lehetett szó, ha a forgalomba hozatal céljából előállítani tervezett hamisítvány még nem készült el, de az utánzáshoz, alakhamisításhoz, vagy tartalomcsökkentéshez a tettes hozzáfogott, továbbá amikor az elkészített hamisítvány a forgalomba hozásra teljesen alkalmatlan.[29]
A tényálláson az 1908. évi XXXVI. törvény, az első Büntető Novella jelentősen változtatott. A novellát megelőzően a Csemegi-kódex szerint ha a pénzhamisítás tárgya váltópénz volt, a cselekmény vétségnek minősült, és hat hónaptól három évig terjedhető fogházzal volt büntetendő. Jogalkalmazási anomáliák merültek fel ezen szakasz kapcsán. Egy példán keresztül szemléltetve: a két és félszer nagyobb értékű 5 koronás ezüstpénz hamisításának középbüntetése 33 havi börtön volt, az 1 forintosé pedig 90 havi fegyház. A Büntető Novella próbálta korrigálni ezen aránytalanságot, de nem sok sikerrel.[30]
A Csemegi-kódex általános részét az 1950. évi II. törvény váltotta le, amit jogi szakzsargonban rövidítve csak "Btá."-nak neveznek. A Btá-n. megfigyelhetők a szovjet büntetőjog hatásai, többek között például a társadalomra veszélyesség fogalmának a bevezetése, a javító-nevelő munka beépülése, a pénzhamisítás bűncselekménye pedig már a szocialista gazdaság működését sértette.[31] A Btá. megszüntette a trichotomikus rendszert, először csak a vétségek, majd későbbiekben a kihágásokat is eltörölték, így egészen 1971-ig a bűntett fogalma a bűncselekményével volt azonos.[32]
Az 1961. évi V. törvény a Magyar Népköztársaság Büntetőkönyvéről már a Csemegi-kódex különös részi rendelkezéseit is leváltotta. Az új szocialista kódex egységes szerkezetbe foglalta a büntetőjogot, megszüntetve azt a kaotikus állapotot, hogy az Általános részt a Btá., a Különös részt pedig a Csemegi-kódex egyes rendelkezései, illetve különböző törvények, és törvényerejű rendeletek szabályozták.[33]
A pénzhamisításról szóló törvényi tényállást az 1961. évi Btk. a népgazdaság elleni bűntettek közé sorolta. Az 1961. évi Btk. a pénzhamisítás három változatát szabályozta. Ezek:
1) a forgalomban levő pénz utánzása, illetve az olyan jelzés alkalmazását, eltávolítását, amely annak megjelölésére szolgál, hogy a pénz csak meghatározott országban legyen érvényes,
2) a más által utánzott vagy meghamisított pénz forgalomba hozatal céljából történő megszerzése.[34]
3) a hamis vagy meghamisított pénz forgalomba hozatala alatt a birtoklásnak olyan feladása értendő, amikor más ennek folytán a hamisítványnak a birtokába jut, vagy juthat. Nem lehet szó forgalomba hozásról a birtoklás olyan megszüntetése esetén, amely kizárja a más által történő megszerzést. A forgalomba hozatalhoz elég a birtoklással való felhagyás, azaz annak a lehetőségének a megteremtése, hogy mások a kérdéses hamisítvány felett rendelkezési jogot nyerjenek.[35] A tényál-
- 258/259 -
lás mindhárom változatát csak szándékosan lehetett elkövetni. Az első kettőhöz célzat is szükséges volt. Célzatnak arra kellett irányulnia, hogy a hamis, vagy hamisított pénz valódi, illetőleg teljes értékű pénz gyanánt kerüljön forgalomba. A törvény kettő minősített esetet tartalmazott: bűnszövetségben, vagy nagymennyiségű, vagy értékű pénzre történő elkövetés. Privilegizált esetként enyhébben rendelte büntetni a váltópénz - például 50 filléres - meghamisítását, valamint azt az esetet, amikor a hamis, vagy meghamisított pénz mennyisége vagy értéke egyébként nem jelentős.[36] A hamis pénz kiadása ekkor még nem alkotott önálló törvényi tényállást, ha az elkövető a hamis vagy meghamisított pénzt valódi, illetve hamisítatlan gyanánt jogszerűen szerezte, és a pénz hamis vagy meghamisított voltát felismerte, a büntetés egy évig terjedő szabadságvesztés vagy javító-nevelő munka volt. A külföldi fizetőeszközök, és értékpapírok azonos védelemben részesültek a belföldiekkel.[37]
Az 1961. évi Btk. nem tartozott a legjobban sikerült jogszabályok közé, viszonylag hamar szükségessé vált egy új kódex megalkotása, mely választ adott a társadalmi, gazdasági változásokra. Az akkori igazságügyi kormányzat hosszas előkészítő munka után, megalkotta az 1978. évi IV. törvényt (korábbi Btk.), amelyet az 1979. évi 5. törvényerejű rendelet 1979. július elsején léptetett hatályba. Szorosan kapcsolódott a kódexhez az 1979. évi 11. számú törvényerejű rendelet a büntetések és az intézkedések végrehajtásáról (Btké.).[38]
A korábbi Btk. szerint is a bűncselekmény jogi tárgya a pénzkibocsátás, a pénzforgalmának rendjéhez fűződő állami érdek, pénzgazdálkodás biztonsága, és a pénz valódiságába és értékébe vetett bizalom.[39] Nagy mennyiségű pénz meghamisítása a forgalomban lévő pénzeszközök és az árualap egyensúlyát is veszélyezteti.[40] A pénzhamisítás elkövetési tárgya egyes esetekben eredetét tekintve valódi, ám utóbb meghamisított fizetőeszköz, más esetekben az elkövetési magatartás eredményeként létrejövő utánzott gyártott produktum formájában a pénz és minden más olyan értékpapír, amelyet a büntető jogszabályok szerint pénznek kell tekinteni.[41]
A pénz büntetőjogi fogalmát nem a Btk., hanem az 1979. évi 5. törvényerejű rendelet (Btké) 24. §-a határozta meg.
A korábbi Btk. már 4 elkövetési magatartást határozott meg: 1) pénz utánzása, 2) pénz meghamisítása, 3) hamis, vagy hamisított pénz forgalmazás céljából történő megszerzése, exportja, importja, tranzitja, 4) végül a hamis vagy hamisított pénz forgalomba hozatala.
A korábbi Btk. 305. §-ának b) pontja értelmében a pénz meghamisításának kellett tekinteni az olyan jelzés alkalmazását, illetve eltávolítását, amely annak jelölésére szolgál, hogy a pénz csak meghatározott országban érvényes, továbbá a pénz nemesfémtartalmának csökkentését is. A fémpénz nemesfém tartalmának csökkentése a mai pénzforgalmi viszonyok között csak ritkán - legfeljebb a különleges alkalmakból korlátozott számban kibocsátott, teljesen forgalomképes pénzérmék vonatkozásában - fordulhat elő.[42]
Minősített esetként szabályozta a korábbi Btk., ha a pénzhamisítást, különösen nagy, vagy azt meghaladó értékű pénzre, vagy pedig bűnszövetségben követik el. A különösen nagy, vagy azt meghaladó érték a Btk. 138/A. § értelmező rendelkezése alapján az 50 millió forintot meghaladó értéket jelentette. Bűnszövetség pedig korábbi Btk. 137. § 7. pontja értelmében akkor létesült, ha két vagy több személy bűncselekményeket szervezetten követ el, vagy ebben megállapodik, és legalább egy bűncselekmény elkövetését megkísérlik, de nem jön létre bűnszervezet.
A korábbi Btk. az 1961. évi V. törvényhez hasonlóan privilegizált esetként szabályozta a váltópénzre, illetve kisebb vagy azt el nem érő értékű pénzre elkövetett pénzhamisítást. A pénzhamisítás tárgya kisebb értékűnek számított, ha bármely - váltópénznek nem minősülő pénz - névértéke legfeljebb 200 ezer Ft volt.[43] A bűncselekmény alanya tettesként bárki lehetett. A bűncselekményt csak szándékosan lehetett elkövetni.
2013 július elsején lépett hatályba, negyedik írott Büntető Törvénykönyvünk. A korábbi Btk. az átfogó kriminálpolitikai reform helyett már közel száz módosítást élt meg az Általános rész vagy a Különös rész egy-egy részterületét megformáló büntetőpolitikai célkitűzés részeként. Már a rendszerváltás idején is, de későbbiekben még inkább egyértelművé vált, hogy szükség lenne egy új és átfogó büntető törvénykönyvre, amely a megváltozott politikai, társadalmi, és gazdasági viszonyokat kezeli, és a kialakult bűnözési hullámokat megfékezi. 2000-től az Igazságügyi Minisztérium keretében kodifikációs előmunkálatok kezdődtek egy új Btk. program kialakításának igényével. A későbbi kormányok alatt a kodifikáció lelassult, illetve más irányokat vett. 2010-től intenzívebbé vált a kodifikációs folyamat, és ennek eredményeképpen a Kormány előterjesztésére, az Országgyűlés minősített többségének szavazatával 2012 júniusában elfogadta az új Büntető Törvénykönyvet, a 2012. évi
- 259/260 -
C. törvényt, amely a pénzhamisításról szóló tényállást a XXXVIII. fejezetben, A pénz- és bélyegforgalom biztonsága elleni bűncselekmények cím alatt szabályozza.
A pénzhamisítás vonatkozásában az új Büntető Törvénykönyv a korábbi Btk.-hoz képest jelentős változtatást nem tartalmaz. A cselekmény büntetendősége a pénzhamisítás elnyomása tárgyában Genfben 1929 április 20-án kelt, Magyarországon az 1933. évi XI. törvénnyel kihirdetett nemzetközi egyezmény szabályain alapszik. A bűncselekmény jogi tárgya továbbra is a pénz- és az értékpapírforgalom, valamint a kibocsátott pénzbe vetett bizalom és a pénzgazdálkodás törvényes rendjéhez fűződő érdek.
A pénzhamisítás elkövetési tárgya egyes nézetek szerint a pénz, illetve az azzal azonos büntetőjogi megítélés alá eső, olyan értékpapír, amelyet e tényállás alkalmazása szempontjából pénznek kell tekinteni.[44] Más nézetek szerint nem minden elkövetési magatartás esetén beszélhetünk elkövetési tárgyról. Ha az elkövetési magatartás utánzás, akkor egy új, korábban nem létezett hamis pénzt hoz létre, amely nem elkövetési tárgy, hanem az elkövetés produktuma.[45]
A pénz fogalmát több oldalról meg lehet közelíteni. Köznapi értelemben pénznek minősül: "egyrészt a törvényes ércz- és papírpénz, másrészt az állam által teljes fizetési erővel felruházott hiteljegyeket [...] Tudományos értelemben pénz minden oly - belső tartalma vagy törvényerejű intézkedés következtében - meghatározott értékkel bíró tárgy, a mely a kereskedelmi forgalomban hosszabb-rövidebb ideig mint állandó fizetési eszköz (cseretárgy) használatos..."[46]
1) A büntetőjogi pénzmeghatározást a Btk. 389. § (5) bekezdése tartalmazza. Pénznek minősül a törvényes fizetőeszköznek minősülő vagy jogszabály, az európai uniós jogi aktus vagy a pénzkibocsátásra jogosult intézmény hivatalos közleménye alapján a jövőben, meghatározott időponttól annak minősülő bankjegy és érme, továbbá a forgalomból kivont bankjegy és érme, ha annak törvényes fizetőeszközre történő beváltására jogszabály vagy az európai unió jogi aktusa alapján a kivont bankjegyet, illetve érmét kibocsátó állam nemzeti bankja köteles, vagy arra kötelezettséget vállalt. Utóbbira jó példa a német márka, melynek euróra történő átváltását a német jegybank korlátlan ideig vállalt.[47]
2) Bankjeggyel azonos megítélés alá esik a sorozatban kibocsátott, nyomdai úton előállított értékpapír, feltéve, hogy az átruházását jogszabály vagy az értékpapírra rávezetett nyilatkozat nem korlátozza vagy zárja ki.
3) Pénz utánzásának kell tekinteni a forgalomból kivont pénz olyan megváltoztatását is, hogy az forgalomban levő pénz látszatát keltve követik el, vagy az értelmező rendelkezés a) pontja alapján akkor, ha a forgalomból kivont pénz törvényes fizetőeszközre történő beváltására jogszabály vagy az európai unió jogi aktusa alapján a kivont bankjegyet, illetve érmét kibocsátó állam nemzeti bankja köteles, vagy arra kötelezettséget vállalt.[48]
4) Pénz meghamisításának kell tekinteni olyan jelzés alkalmazását vagy eltávolítását is, amely annak megjelölésére szolgál, hogy a pénz csak meghatározott országban érvényes, illetve a pénz nemesfémtartalmának csökkentését is. A hamisítási lehetőségek összes formáját büntetni rendeli a törvény, emiatt szerepel az értelmező rendelkezés d) pontjában a nemesfémtartalom csökkentésére történő utalás. A pénzcsonkítás ma már ritkán fordul elő, mivel a forgalomban lévő fémpénzek nem szoktak nemesfémet tartalmazni.[49]
5) A külföldi pénz és értékpapír a belföldivel azonos védelemben részesül, a genfi egyezménynek és az Európai Uniós normáknak megfelelően
Az új Btk. a következő öt elkövetési magatartást határoz meg: 1) pénz utánzása, 2) pénz meghamisítása, 3) hamis/meghamisított pénz célzatos megszerzése, 4) hamis/meghamisított pénz országba történő behozatala, kivitele, illetve az ország területén történő átvitele, 5) valamint a hamis/meghamisított pénz forgalomba hozatala. Ezt az ötöt az értelmező szakasz[50] tovább bővíti: az érvényességi jelzés megváltoztatásával, valamint a pénz nemesfém tartalmának csökkentésével.[51]
A pénz utánzása esetén új pénz jön létre (elkövetés produktuma), az elkövető eredeti és forgalomban levő pénz hasonmását készíti el. Az utánzás akkor releváns, ha a hamisítvány már - még hogyha kis fokban is - megtévesztésre alkalmas. A bírói gyakorlat szerint közömbös a hamisítványok minősége. Az értelmező rendelkezés alapján a pénz utánzásának kell tekinteni a pénz olyan megváltoztatását is, hogy az forgalomban levőnek látszatát keltse (BH 1988.391). A bíróság elvetette azt a védelmi érvelést, miszerint a vádbeli cselekmény nem pénzhamisítás bűncselekménye, hanem csalás vétsége, mert bűncselekmény elkövetési tárgyaként szereplő bankjegyek primitív utánzatok voltak. Az irányadó bírói gyakorlat szerint a pénz hamisságának minimális feltétele az utánzat esetén is csupán annyi, hogy az valamely ország pénzeszközének és meghatározott címletének tűnjön. A hamisítás minősége, a megtévesztésre való alkalmasságának
- 260/261 -
foka a minősítés szempontjából közömbös (BH 1999.198.).
A pénz meghamisítása a valódi pénzen minden olyan változtatás eszközlése, amelynek eredményeként a pénz az eredeti értékétől eltérő értékűnek látszik, függetlenül attól, hogy kisebb vagy nagyobb címletű, illetve attól hogy létező vagy nem létező címletben hamisítják. Ide kapcsolódik az értelmező rendelkezés mely alapján pénz meghamisításának kell tekinteni érvényességi jelzés alkalmazását vagy eltávolítását is, amely annak megjelölésére szolgál, hogy a pénz csak meghatározott országban érvényes, illetve a pénz nemesfémtartalmának csökkentését is.[52]
A hamis vagy meghamisított pénz megszerzése jogos és jogtalan úton, valamint ingyenes és visszterhes birtokbavétellel is történhet. A megszerzés módja tehát közömbös. A megszerzés célja viszont releváns, a cél a hamis vagy hamisított pénz forgalomba hozatala.[53]
A hamis vagy meghamisított pénznek az országba történő importja, exportja és az országon át való tranzitja csak akkor állapítható meg, ha az elkövető a hamis vagy meghamisított pénzt egyébként jogszerűen szerezte meg.[54]
A hamis vagy hamisított pénzek forgalomba hozatala történhet ingyenes (pl. ajándékozással) és visszterhes jogügylettel (pl. adásvétellel) egyaránt, a lényeg hogy azt más számára hozzáférhető tegye az elkövető. A forgalomba hozatal nem célzatos cselekmény, eshetőleges szándékkal is elkövethető.[55]
A bűncselekmény alanya tettesként bárki lehet. Társtettesek azok lehetnek akik a deliktumot egymás tevékenységéről tudva közösen követik el. Büntetés kiszabása során jelentősége lehet annak, hogy a hamis pénzek előállítása során mely folyamatban vett részt az elkövető. A pénzhamisítás valamennyi elkövetési magatartása csak szándékosan követhető el. A forgalomba hozatal kivételével a törvény célzatot is megkíván a bűncselekmény megvalósulásához.[56] A bírói gyakorlat szerint fénymásoló gépen nem forgalomba hozatal céljából készített megtévesztésre alkalmas hamis bankjegy átadása a másik vádlottnak, illetve elajándékozása harmadik személynek: a hamis pénz forgalomba hozatalával elkövetett pénzhamisításnak minősül (BH 1994.173.)
Az új Btk.-ban is minősített eset maradt, ha pénzhamisítást bűnszövetségben illetve, ha különösen nagy vagy azt meghaladó értékű pénzre követik el. Az új Btk. 459. § (1) bekezdésének 2. pontja szerint bűnszövetség akkor létesül, ha két vagy több személy bűncselekményeket szervezetten követ el, vagy ebben megállapodik, és legalább egy bűncselekmény elkövetését megkísérlik, de nem jön létre bűnszervezet. Az új Btk. 459. § (6) bekezdése különösen nagy, vagy azt meghaladó érték az 50 millió forintot meghaladó értéket jelenti. A korábbi szabályozáshoz képest szigorodott az új tényállás, a minősített esetekben a maximális büntetési tétel már 15 évig terjedő szabadságvesztéssel bünteti.
A korábbi Btk. 304. § (3) bekezdése szerinti privilegizált esetként meghatározott cselekmény büntetési tétele nem felelt meg az Európai Tanács 2000 május 29-i 2000/383/IB kerethatározata 6. cikkében a tagállamoktól megkívánt büntetőjog fenyegetettség mértékének, miszerint a legalább nyolc évig terjedő szabadságvesztés kiszabhatóságát erre az esetkörre is biztosítani kell. Emiatt az új Btk. elveti a váltópénzre, illetve a kisebb, vagy azt el nem érő értékű pénzre elkövetett pénzhamisítás privilegizált esetként történő szabályozását. A bíróságok ezen esetekben a büntetés enyhítésének a lehetőségével élhetnek, így értékelve az elkövetett cselekmények eltérő, kisebb tárgyi súlyát.
Az új Btk. szakítva a korábbi jogi hagyományokkal, nem önálló tényállás alatt, rendeli büntetni a hamis pénz kiadását, hanem a pénzhamisítás körében. Tényleges különbség abban van a két cselekmény között, hogy ez esetben az elkövető jogszerűen és jóhiszeműen jut a pénzhez, és csak utóbb észleli annak hamis vagy meghamisított voltát. A jogszerűség a szerzés törvényes jogcímét jelenti. Ennek megfelelően nem jogszerű a szerzés, ha bűncselekmény útján jut a hamis pénzhez. A jogi hagyomány az elvárhatóság körében felmerülő okra tekintettel privilegizált esetként értékelte ezt a cselekményt, amire a nemzetközi egyezmény is lehetőséget adott. A pénzforgalom biztonsága érdekében fokozottabb védelem megteremtése indokolt. Nem értékelhető az elvárhatóság hiányaként a nagyobb összeget kitevő hamis vagy meghamisított pénzt forgalomba hozatala, hiszen az elkövető tisztában van ennek fokozott veszélyességével, ezért az új Btk. a jövőben csak bizonyos körben, értékhatárhoz kötötten (kisebb értéket meg nem haladó értékű pénzre) a büntetés korlátlan enyhítésre ad lehetőséget.[57]
A stádiumokat tekintve a pénzhamisítás immateriális bűncselekmény, befejezetté válik az elkövetési magatartások tanúsításával. Nem szükséges a befejezettséghez, hogy az elkövető a pénzhamisításból előnyt realizáljon magának vagy másnak. A forgalomba hozatal céljával történő meghamisítás, akkor is befejezetté válik, ha utólag a forgalomba hozatal már nem valósul meg. Ennek következtében nem minősül önkéntes elállásnak, ha az elkövető maga mond le a forgalomba hozatalról. A pénzhamisítás kísérlete fogalmilag nem kizárt, a gyakorlatban viszont ritkán fordul elő. Nem alkalmatlan kísérlet, hanem befejezett bűncselekmény ha a hamisítvány olyan kezdetleges, hogy senkiben sem keltheti a valódi pénz látszatát. Az új Btk. a bűncselekmény jogi tárgyára tekintettel az előkészületet is büntetni rendeli, ami megfelel Genfi Egyezmény
- 261/262 -
előírásainak. A korábbi Btk.-hoz képest súlyosabban rendeli büntetni az előkészületi magatartást, már bűntettnek minősül és maximális büntetési tétel már 3 évi szabadságvesztés. Előkészületi magatartás minősülhet eszközök, felszerelések, gépek beszerzése, gyártásai a gyártási körülmények megfelelő biztosítása stb.[58]
Az előkészület kapcsán érdemes megemlíteni a pénzhamisítás elősegítését, mely elősegítése külön, önálló tényállásban került szabályozásra. Itt viszont annak aki a pénzhamisításhoz szükséges anyagot, eszközt, előállítja, megszerzi, stb. a szándéka a pénzhamisítás elkövetésére nem terjed ki, nem célzatos bűncselekmény.[59]
A pénzhamisítás - e deliktum-típus látenciáját is figyelembe véve - nem elsősorban mennyiségi, hanem minőségi problémája a bűnözésnek és különös veszélyessége abban áll, hogy a gazdasági viszonyok működését, valamint az állami fizetőeszközök biztonságába vetett bizalmat kérdőjelezi meg. Kiemelkedő társadalomra veszélyessége miatt, már a kezdetektől fogva súlyosan büntették az elkövetőket.
A hatályos magyar szabályozás megfelel 1929-ben elfogadott Genfi Egyezmény előírásainak, illetve az EU 2014/62 számú új irányelvnek, amely a korábbi 2000/383/IB tanácsi határozatot váltotta fel.
A megfelelő normatív szabályozás mellett viszont fontos, hogy a számítástechnikai rendszerek fejlődésének segítségével a készpénzforgalom kellő biztonságát garantálják. Fontos emellett még, hogy az államok kifejezetten arra törekedjenek, hogy a pénzforgalmat - részben az adóbevételi hatékonyság növelése céljából - a készpénzes fizetési eszközökről a pénzhelyettesítőkre tereljék át. A pénzhamisítás elleni küzdelem csak akkor lehet eredményes, ha az államok a technikai modernizációval folyamatosan lépést tartanak. ■
JEGYZETEK
[1] Polt Péter: Pénz és bélyegforgalom biztonsága elleni bűncselekmények. In: Blaskó Béla - Hautzinger Zoltán - Madai Sándor - Pallagi Anikó - Polt Péter - Schubauer László: Büntetőjog Különös rész II. Rejtjel Kiadó, Budapest 2013. 273. o.
[2] Hammurabi törvényei (fordította: Kmoskó Mihály). Erdélyi Múzeum Egyesület Jog-és Társadalom-Tudományi Szakosztálya. Ajtai K. Albert Könyvnyomdája, Kolozsvár 1911. 64 .o.
[3] Béli Gábor: Magyar jogtörténet, a tradicionális jog. Dialóg Campus Kiadó, Budapest-Pécs 2000. 182. o.
[4] Goricsán Tamás Károly: A pénzhamisításról a jogtörténet tükrében. In: Tanulmányok Tóth Mihály professzor 60. születésnapja tiszteletére. Pécs 2011. 231. o.
[5] Tóth Mihály: Gazdasági bűnözés és bűncselekmények. KJK-Kerszöv kiadó, Budapest 2002. 372. o.
[6] Angyal Pál: A magyar büntetőjog kézikönyve 17. Pénzhamisítás. Hamis tanúzás és hamis eskü. Hamis vád. Attila-Nyomda Részvénytársaság, Budapest 1940. 9. o.
[7] Angyal Pál: Tanulmányok és beszédek a szociológia és a büntetőjog köréből. Budapest 1927. 158. o.
[8] Lábady Tamás: A magyar magánjog (polgári jog) általános része. Dialóg Campus Kiadó, Budapest-Pécs 2002. 81. o.
[9] Balogh Elemér: A pénzhamisítás bűncselekménye a XIX. század első felének néhány német kódexében és a korabeli magyar büntetőtörvény-könyv tervezetekben. In: Emlékkönyv Dr. Meznerics Iván egyetemi tanár születésének 80. évfordulójára (Szerk. Tóth Károly) JATE, Szeged 1988. 27. o.
[10] Horváth Tibor: A magyar büntetőjog fejlődése a 19.-20. században. In: Görgényi Ilona - Gula József - Horváth Tibor - Jacsó Judit - Lévay Miklós - Sántha Ferenc -Váradi Erika: Magyar Büntetőjog általános rész. Complex Kiadó, Budapest 2012. 45. o.
[11] Hajdu Lajos: Az első (1795-ös) magyar büntetőkódextervezet. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest. 1971. 458-459. o.
[12] Horváth: 2012. 46. o.
[13] Balogh: 1988. 31. o.
[14] Györgyi Kálmán: Az új Büntető Törvénykönyv kodifikációjának története. http://ujbtk.hu/dr-gyorgyi-kalman-az-uj-bunteto-torvenykonyv-kodifikaciojanak-tortenete/ (letöltés ideje: 2013. 08. 23.)
[15] Finkey Ferenc: Az 1843-i büntetőjogi javaslatok száz év távlatából. Értekezések a Filozófiai és Társadalmi Tudományok köréből. Felolvasta a M. Tud. Akadémia 1941 november 24-i összes ülésén. A M. Tud. Akadémia II. Osztályának rendeletéből. (Szerkeszti: Dr. Lukinich Imre osztálytitkár). V. kötet. 9. szám. Magyar Tudományos Akadémia, Budapest 1942. 46. o.
[16] Az elavult szabályozásra, és a jogalkalmazási problémákra jó példa Horog Dávid jogesete, akit háromszor is elítéltek pénzhamisítás bűntette miatt, annak ellenére, hogy már első alkalommal fej- és jószágvesztéssel kellett volna kiszabni rá, az akkor hatályos szabályok szerint. Horog Dávid jogesetéről lásd bővebben: Kahler Frigyes: Horog Dávid papírpénzhamisító és társai bűnperei a XIX. század első feléből. Hajdú Megyei Levéltár évkönyve 12. sz.1985.
[17] Balogh: 1988. 31. o.
[18] Fayer László (Szerk.): Az 1843-iki büntetőjogi javaslatok anyaggyűjteménye, I. kötet. Magyar Tudományos Akadémia, Budapest 1896. 83-85. o.
[19] Földvári József: Magyar büntetőjog általános rész. Osiris Kiadó, Budapest 2006. 39. o.
[20] Fayer László: A magyar büntetőjog kézikönyve. 2. kiadás. T. 2. kötet. Különös rész. Franklin, Budapest 1900. 51. o.
[21] Finkey Ferenc: A magyar büntetőjog tankönyve, negyedik, átdolgozott kiadás. Grill Károly Könyvkiadóvállalata. Budapest 1914. 752. o.
[22] http://www.1000ev.hu/index.php?a=3¶m=5799 letöltés ideje: 2014. 08. 14.
[23] Angyal: i.m. 45. o.
[24] Angyal: i.m. 47. o.
[25] Jogtudományi Közlöny 17. évfolyam, 40. szám. Melléklet: Curiai Határozatok. Budapest, 1882. október 6. 324. o.
[26] Angyal: i.m. 50-56. o.
[27] Edvi Illés Károly: Stammler a német büntető igazságszolgáltatásról. Jogtudományi Közlöny 1908. május. 8. 19. sz.
- 262/263 -
164.o. Érdekes példát említ a szerző. Nem hivatkozhat csalásra az, akitől valaki arra hivatkozással csal ki pénzt, hogy az ellenségét megöli és kirabolja, holott az ajánlkozónak esze ágában sincs a célszemélyt bántalmaznia. A felsőbírósági gyakorlat ilyen esetben nem állapítja meg a csalást. Más esetben viszont - aggályos módon - a csalás miatt marasztalják a terheltet pl. amikor valaki olyan tudomással rendelkezik, hogy más hamis pénzt készít és azt valódi pénzért eladja, majd ezt követően átad a vélt hamisítónak 100 koronát és cserébe 1000 korona hamis pénz vár, holott az nem készít hamist pénzt és nem is szándékozik.
[28] 1878. évi V. törvénycikk 69. §. (2)
[29] Angyal: i.m.59. o.
[30] Ld. bővebben: Aczél Oszkár: A pénzhamisítás büntetése a novella szerint. Jogtudományi Közlöny 40. évfolyam 32. szám. Budapest 1909 augusztus 6. 279. o.
[31] Kádár Miklós: Büntetőjog Különös rész I. kötet. Budapest 1956. o. 248.
[32] Hornyák Szabolcs: Magyar Büntetőjog története. In: Balogh Ágnes - Tóth Mihály (Szerk.): Magyar Büntetőjog Általános rész. Osiris Kiadó, Budapest 2010. o. 49.
[33] Hornyák: i.m. 50. o.
[34] Földvári József: A bűnhalmazat kodifikációjáról. Jogtudományi Közlöny 1960/11. 618-619.o. Földvári a szerint, ha valaki békekölcsönt hamisít és a meghamisított kötvényt beváltja vagy annak beváltását megkísérli, akkor pénzhamisítás bűntette mellett társadalmi tulajdon sérelmére elkövetett vagy megkísérelt csalás bűntettében is bűnösnek mondja ki a bíróság a terheltet, tehát a "forgalomba hozatalt" nem olvasztják be a pénzhamisítás bűntettébe, hanem azt külön értékelik.
[35] Bodgál Zoltán: Pénz és bélyeghamisítás. In: Horváth Tibor (Szerk.): Magyar Büntetőjog II. Különös rész. Belügyminisztérium tanulmányi és propaganda csoportfőnökség, 1973. 435-437. o.
[36] Földvári József: Büntetőjog Különös rész, kézirat. Tankönyvkiadó, Budapest 1972. 290. o.
[37] Goricsán: i.m. 240. o.
[38] Földvári: 2006. 41. o.
[39] Kőhalmi László: A pénzhamisítással kapcsolatos bűncselekmények. A pénz büntetőjogi fogalma. In: Balogh Ágnes: Büntetőjog II. Különös Rész - Jogi Szakvizsga Segédkönyvek. Dialóg Campus Kiadó, Budapest-Pécs 2005. 411-412.o.
[39] Molnár Gábor: Gazdasági bűncselekmények. HVG-ORAC Lap és Könyvkiadó Kft., Budapest 2009. 450. o.
[41] Tóth Mihály: Gazdasági bűncselekmények. In: Erdősy Emil - Földvári József - Tóth Mihály: Magyar Büntetőjog Különös rész. Osiris Kiadó, Budapest 2007. 467. o.
[42] Molnár: i.m. 459. o.
[43] Tóth: i.m. 471. o.
[44] Molnár Gábor: Pénz- és bélyegforgalom biztonsága elleni bűncselekmények. In: Kónya István (Szerk.): Magyar Büntetőjog, Kommentár a gyakorlat számára 3. kiadás. II. Kötet. Hvg-Orac Lap és Könyvkiadó Kft, Budapest 2013. 1456. o.
[45] Gál István László: Pénz és bélyegforgalom biztonsága elleni bűncselekmények. In: Polt Péter (Szerk.): Új Btk. Kommentár. 7. kötet, Különös rész. Nemzeti Közszolgálati és Tankönyvkiadó. Budapest 2013. 197. o.
[46] Hóman Bálint: Magyar pénztörténet 1000-1325. MTA, 1916. 10-11. o.
[47] Gál: i.m. 197. o.
[48] Gál: i.m. 198. o.
[49] Gál: 2013. 199. o.
[50] 2012. évi C. törvény 389. § (5)
[51] Karsai Krisztina: Pénz- és bélyegforgalom biztonsága elleni bűncselekmények. In: Karsai Krisztina (Szerk.): Kommentár a Büntető Törvénykönyvhöz. Complex Kiadó, Budapest 2013. 817. o.
[52] Nagy Zoltán: A pénz- és bélyegforgalom biztonsága elleni bűncselekmények. In: Tóth Mihály - Nagy Zoltán (Szerk.): Magyar Büntetőjog Különös rész. Osiris Kiadó, Budapest 2014. 495. o.
[53] Karsai: i.m. 818. o.
[54] Karsai Krisztina: A pénz- és bélyegforgalom biztonsága elleni bűncselekmények. In: Karsai Krisztina - Szomora Zsolt - Vida Mihály: Anyagi Büntetőjog Különös rész II. Iurisperitus Bt., Szeged 2013. 240 o.
[55] Molnár Gábor Miklós: A pénz-és bélyegforgalom biztonsága elleni bűncselekmények. In: Belovics Ervin - Molnár Gábor Miklós - Sinku Pál: Büntetőjog II. Különös Rész A 2012. évi C. törvény alapján. (Szerk. Busch Béla. HVG-ORAC Lap-és Könyvkiadó Kft., Budapest 2012. 665. o.
[56] Nagy: i.m. 496. o.
[57] A 2012. évi C. törvény indokolása alapján.
[58] Polt: i.m.276-277. o.
[59] Gula József: Pénz- és bélyegforgalom biztonsága elleni bűncselekmények. In: Görgényi Ilona - Gula József - Horváth Tibor - Jacsó Judit - Lévay Miklós - Sántha Ferenc -Váradi Erika: Magyar Büntetőjog Különös rész. Complex Kiadó, Budapest 2013. 588. o.
Lábjegyzetek:
[1] A szerző PhD-hallgató.
Visszaugrás
