A magyar jog szerint minden ember jogképes. A jogképesség a jogokhoz és kötelezettségekhez fűződő jog, azaz az a képesség, hogy az ember jogok és kötelezettségek alanya lehessen. A halállal ez a képesség véglegesen és visszavonhatatlanul megszűnik[1]. Ezért a halál jogi tény. Jogi tényeknek azokat a tényeket és jelenségeket tekintjük, amelyek jogviszonyokat keletkeztetnek, módosítanak vagy megszüntetnek. E tények, jelenségek lehetnek állami aktusok, természeti események, magatartások, cselekvések vagy mulasztások, és lehetnek emberi körülmények is (halál, születés).
A jog szerint a jogképesség kezdete a fogamzás időpontja élve születés esetén. A magyar jog meghatározza a jogképesség kezdetének időpontját, terjedelmét és kimondja korlátozásának tilalmát.
A jogképesség az embert, ha élve születik fogamzásának időpontjától illeti meg[2]. A fogamzás időpontjának a születéstől visszafelé számított háromszázadik napot kell tekinteni, bizonyítani lehet azonban hogy a fogamzás korábban vagy később történt. A születés napja a határidőbe beleszámít. A jogképesség tehát feltételes a magzat tekintetében. Feltétele: az élve születés jogi ténye, mely élve születés a magzat feltételes jogképességét az ember feltétlen jogképességévé alakítja át, e feltétel bekövetkeztének tényével az ember rögtön minden olyan polgári jogviszony alanya lesz, amelynek alanya lehet. Más feltételtől, mint az élve születés, a jogképesség nem függhet, nem függhet például attól sem, hogy az élve született ember mennyire életképes. A méhmagzat feltételes jogképességének legfőképp az öröklési jogviszonyokban van jelentősége, tekintettel arra, hogy a megfogant, de még meg nem született ember örökössé nevezhető, így öröklési képességének megléte miatt már magzati korban polgári jogviszony alanya lehet. E körben van jelentősége annak, hogy a fogantatás időpontjának a jog mely időpontot tekinti, hiszen ezen időponttól kezdve függő jogi helyzet áll fenn, a méhmagzatnak pedig dologi várománya keletkezik. A várományos méhmagzatot az ellenérdekű fél saját egyoldalú cselekményével nem foszthatja meg a jogszerzéstől. Bár a törvény a magzat feltételes jogképességéből eredő jogalanyiságát, és e jogalanyiságából származó jogait védeni rendeli (vö.: méhmagzat részére gyámi jogkörrel rendelkező kirendelt gondnok[3]) álláspontom szerint ez kevés, és indokolt lenne, ha a törvény külön nevesített esetként szabályozva és szankcionálva a méhmagzatot a jogszerzéstől megfosztó magatartást bizonyítottan a megfosztás szándékával tanúsító személyt e magatartására tekintettel kizárná az öröklésből, sőt köteles részétől is megfosztaná. A fogantatás keletkezésének időpontjaként a törvény az élve születéstől visszafelé számított háromszázadik napot határozza meg. Vélelmet állít fel tehát, mely vélelem megdönthető (praesumptio iuris). A vélelem megdöntése és az ellenkező bizonyítása leginkább orvosi kérdés, bizonyítania annak kell, aki a vélelem szerinti fogantatási időpontot vitatja.[4]
A jogképesség fő szabály szerint az életkorra, nemre, fajra, nemzetiséghez vagy felekezethez tartozásra tekintet nélkül egyenlő. A hátrányos megkülönböztetés tilos. A nemi egyenlőség azt jelenti, hogy a törvény a jogalanyiság szempontjából nem tesz különbséget a férfiak és a nők között, azaz az ember akár nő, akár férfi: jogalanynak számít. Bizonyos jogviszonyoknál persze a különneműségnek van jelentősége, mert az adott jogviszony létrejöttéhez különneműséget ír elő a törvény vagy más jogszabály (házasság), ezen feltétel azonban csak az adott jogviszonyban való jogalanyiság feltétele és csak e szempontból bír jelentőséggel. Nem tehető különbség az emberek között jogképesség szempontjából a tekintetben sem, hogy mely biológiai rasszhoz (faj) tartozik, vagy egy adott nemzet államán belül más nemzethez (nemzetiség) tartozónak vallja magát, illetve, hogy lelkiismereti és vallásszabadsága mely egyházhoz (felekezet) való tartozásban fejeződik ki, vagy nem hívő. A jogképesség általánossága azt fejezi ki, hogy a magyar jog nem ismer olyan megkülönböztetést, amely az emberek között a jogképesség szempontjából bármiféle jelentőséggel bírna. A jogképesség egyenlőségének jelentése kettős: egyrészt azt jelenti, hogy a jogképesség minden emberre kiterjed, másrészt azt is, hogy minden emberre egyenlő mértékben terjed ki. A jogképesség általános, egyenlő és feltétlen (kivéve a méhmagzat jogképességét, amely általános, egyenlő és feltételes). A jogképességet korlátozó szerződés vagy egyoldalú nyilatkozat semmis.
A halál az ember általános, egyenlő és (kivéve a magzati halált) feltétlen jogképességét szünteti meg.
A halál bekövetkezése után nincs mód polgári perben való részvételre, mivel a Pp. 48. § szerint fél csak az lehet, akinek jogai és kötelezettségei lehetnek. Azaz a halál jogi ténye megszünteti a perbeli jogképességet. Meghalt személy pert nyilvánvalóan nem indíthat. A meghalt személy alpereskénti perbe vonására nincs jogi lehetőség, míg a fél halála a peres eljárásra egyébként is kihatással van. Egyrészt a fél halála a jogutód perbe lépéséig vagy perbe vonásáig a folyamatban lévő peres eljárást félbeszakítja kivéve, ha a jogutódlás az anyagi jogi jogviszonyban kizárt (Pp. 111. § (1)). A halál jogi ténye a polgári jogi perben eljáró bíróságra attól függően, hogy van-e helye jogutódlásnak az anyagi jogi jogviszonyban, illetve a halál a per megindulását megelőzően vagy a per folyamatban léte alatt következett-e be, végül, hogy a halál mikor jutott az eljáró bíróság tudomására eltérő eljárásjogi teendőket ró, az alábbiak szerint:
• ha a fél halála a per megindítását megelőzően jut a bíróság tudomására, a keresetlevelet idézés kibocsátása nélkül el kell utasítani, mert a fél perbeli jogképessége hiányzik (Pp. 130. § (1) e) pontja),
• ha a halál a per folyamatban léte alatt jut az eljáró bíróság tudomására és a halál már a per megindulása előtt bekövetkezett, akkor a pert meg kell szüntetni, a Pp. 157. § a) pontja által alkalmazni rendelt 130. § (1) e) pontja szerint, mert a fél perbeli jogképessége a per megindításakor hiányzott, és erre tekintettel a keresetlevelet már eleve idézés kibocsátása nélkül el kellett volna utasítani,
• ha a halál a per megindulása után következett be, akkor annak ténye csakis az eljárás megindulása után juthat az eljáró bíróság tudomására, ekkor a pert megszüntetni nem feltétlenül kell, mivel ilyen esetben jogutódlásnak lehet helye, ezért az eljáró bíróság megvizsgálja, hogy az alapjogviszonyban van-e helye jogutódlásnak (kizárt-e), s e vizsgálat eredményétől függően hoz döntést az alábbiak szerint:
a) ha az alapjogviszonyban a jogutódlás nem kizárt, akkor az eljárás a halál időpontjában ipso iuire félbeszakadt, mely félbeszakadás a jogutód perbe lépéséig, illetve perbe vonásáig tart, a félbeszakadást ilyenkor a bíróság végzéssel megállapítja,
b) ha az alapjogviszonyban a jogutódlás kizárt, akkor a bíróság a pert a Pp. 158. § g) pontja alapján megszünteti (sőt a Pp. 158. § (1) bekezdése értelmében a pert az eljárás bármely szakában hivatalból megszüntetni köteles).
A fentieket értelemszerűen alkalmazni kell azon nemperes eljárásokban is (az adott eljárásra vonatkozó speciális szabályok figyelembe vételével, azaz a "lex specialis derogat legi generali" elv szem előtt tartásával), melyek mögött szubszidiárisan a Pp. áll.
Mivel a halál jogi ténye megszünteti a személyhez fűződő jogokat (pl. haszonélvezet), és jogviszonyokat (pl.: megbízás) is, ezért a becsület és az emberi méltóság megsér-
tésére alkalmas kifejezések elhunyt emberrel kapcsolatban történő használata nem az elhunyt jogainak sérelmét, hanem a túlélő hozzátartozók kegyeleti érzéseinek sérelmét valósítja meg. Az ilyen perben nem az elhunyt a felperes (és téves a részére jogainak védelme céljából történő ügygondnok rendelés is), hanem a hozzátartozók állnak ekkor a felperesi oldalon.
A halállal mind a házasság mind a házassági vagyonközösség, mind pedig a házassági életközösség megszűnik. Az özvegyi jog szempontjából öröklésjogi joghatása a házassági életközösség megszűnésének van. Az özvegyet megillető törvényes jog: az özvegyi jog, nem a házasság formális fennállásához kapcsolódóan illeti meg a túlélő házastársat, hanem a halálig fennálló életközösség tényéből eredeztethető. A halál mind a formális (ahol az életközösség már a halál előtt megszakadt), mind a halálig tartó életközösségen nyugvó házasságot megszünteti ugyan, de vagyonjogi jelentősége az özvegyi jog vonatkozásában öröklésjogi szempontból csak az utóbbi típusú megszűnésnek van, ugyanis a formális házasság után, ahol az életközösség a halálkor már nem állott fenn nem jár özvegyi jog. Ezen vagyoni értékű jog iránti jogosultságot az életközösség fennállásának a léte vagy hiánya keletkezteti, illetve szünteti meg, a halál, mint házasságot megszüntető jogi tény e vagyonjogi jogkövetkezményt csak akkor keletkezteti, ha nem "csak" házasságot, hanem egyúttal életközösséget (is) szüntetett meg. Házassági vagyonközös-ségi igény esetén a formálisan fennálló házasság és az életközösségen alapuló házasság egy tekintet alá esik, mert az ilyen igénynél az számít, hogy az adott vagyontárgyat az életközösség fennállása alatt szerezték-e, nem pedig az, hogy a halál időpontjában a házassági életközösség fennállott-e. A halál, mint jogi tény természetesen a házassági vagyonközösséget is megszünteti, de ettől függetlenül az adott vagyontárgy(ak)ra a házassági vagyonközösségi igény jogos lehet, ha a volt házastárs az adott vagyontárgya(ka)t az örökhagyóval fennállott, és a halál időpontjában már megszűnt életközösségének időtartama alatt szerezte.
A túlélő házastárs a halál jogi tényének következményeképp újabb házasságot köthet (a halál vélelme esetén is, azaz ha házastársát holttá nyilvánították, ilyenkor azonban az újabb házasság a korábbi házasság fennállása okából (ha a vélelem megdől) nem lesz érvénytelen).
A halál időpontjától nem alkalmazható az apaság vélelme. Ha a halál a fogamzási időt (ld.: fentebb) megelőzően következett be, akkor az elhunytat nem lehet a gyermek apjának tekinteni, és a gyermek házasságon kívüli lesz. Ha a halált bizonyító közokirat hatálya később megdől, mert az apa előkerül, és a feleség újabb házasságot nem kötött, akkor a holtnak vélt férj lesz a gyermek apja. Ha a házastárs a holtnak nyilvánító határozatban megállapított halál időpontja után házasságot köt, az újabb férjet kell a gyermek apjának tekinteni, ha a korábbi házasság megszűnése és a gyermek születése között háromszáz nap nem telt el.
A halál időpontjában, ahogy azt már fentebb említettem a házastársi vagyonközösség is megszűnik és a túlélő házastárs kérheti a közös vagyon megosztását.
A halál jogi ténye kihat a túlélő házastárs névválasztási jogára is. Választása szerint joga nyílik férje nevének megtartására vagy a maga nevének viselésére.
Az ember halálával hagyatéka, mint egész száll az örökösre (öröklés)[7]. A hagyaték, mint egész száll át, de nem a hagyaték egésze száll át a halállal. Az öröklés, mint vagyonjogi jogutódlási forma az ember halálához kapcsolódik[8]. Ebből következően kizárt, hogy bármely más élőlény halála, vagy jogi személy megszűnése esetén öröklésről beszéljünk. A jogi személy megszűnése is generálhat jogutódlást, de az semmiképp sem öröklés. Más kérdés, hogy a másik oldalon, azaz az örökösi oldalon már nem csak természetes személy(ek) állhat(nak), hanem jogi személyek is, végső soron a Magyar Állam, mint szükségképpeni törvényes örökös, vagy akár, mint végintéz-kedéses örökös is.
Az öröklés jogi fogalma pontosan definiálja, hogy mit is tekinthetünk öröklésnek. Azt a jogutódlási formát, amely esetén az ember halála következtében, annak időpontjában hagyatéka (azaz a halálkor meglévő és átszálló vagyona) az örökösre (arra a személyre, akit illet, és aki az öröklés megnyílásának időpontjában öröklési képességgel rendelkezik), mint egész (de nem az egésze) száll át (szerzi meg). A szerzés nem a jogerős hagyatékátadó végzéssel és nem a tényleges birtokbavétellel valósul meg, mert a szerzés időpontja (ipso iure) a halál időpontja. Az örökösi oldalon elengedhetetlen feltétel, hogy az örökös a halál időpontjában rendelkezzen öröklési képességgel, azaz feltételes (méh-magzati) vagy feltétlen jogképességgel (azaz éljen). Aki a halál időpontjában még meg sem fogant, nem örökölhet, mert nincs jogképessége, így öröklési képessége sincs, a meg sem fogant ember örökösként érvényesen nem is nevezhető. Nem örökölhet az sem, aki az örökhagyó halálának időpontjában már nem él, ezt az okot a Polgári Törvénykönyv kiesési okként külön is nevesíti (Ptk. 600. § a) pont). Az öröklés szempontjából óriási jelentőséggel bír a halál időpontja: napja, sőt akár órája is. Előfordulhat például, hogy az egymás után öröklésre jogosultak egy napon hunynak el, ilyenkor a halál tényleges időpontja dönti el az öröklési sorrendet attól függően, hogy melyik személy halt meg korábbi időpontban. Ha haláluk azonos időpontban következett be, akkor egymás után nem örökölhetnek, mert a magyar jog nem tartalmaz (a római joghoz hasonló) törvényi vélelmet a halálozási sorrend mellett.
A halál időpontjával azonos jogi hatálya van a holtnak nyilvánító vagy halál tényét megállapító határozatban a halál időpontjaként megállapított időpontnak. Ha azonban holtnak nyilvánítás esetén (mely tulajdonképpen a halál vélelmének jogerős határozattal való megállapítása) a halál vélelme téves volt, akkor ezzel együtt a halál vélelemben megállapított időpontja is megdől. Ilyen esetben az örökösnek hitt személy álörökös, aki köteles visszaszolgáltatni mindazt, amit örökség címén átvett, és jó-, illetve rosszhiszeműségétől függően felel a meg nem lévő vagyontárgyakért, és a felélt hasznokért.[9]
A halál időpontja nem csak a fentiekben írtak miatt bír kiemelkedő jelentőséggel, hanem az idő(pont), mint egyik legjelentősebb és legnehezebben meghatározható tényező része a halál jogi fogalmának is. A halál, mint jogi tény bekövetkezéséről ugyanis csak akkor beszélhetünk, ha az időben is bekövetkezett és egy pontosan meghatározott időponttól kezdve beállt. A halál, mint jogi tény csak időpontjának bekövetkezésétől kezdve váltja ki a tényének bekövetkezéséhez fűződő fent ismertetett joghatásokat.
A halál meghatározása, különös tekintettel a halál beálltának időpontjára: orvosi szakkérdés. Az orvostudomány fejlődése ma már lehetővé teszi a reanimációt, amely a leállt keringésű ember keringésének (szívműködésének), vagy a leállt légzésű ember légzésének újraindítását jelenti. A reanimált beteg keringése, légzése visszatérhet, és szerencsés esetben agykárosodást sem szenved, így teljes értékű életet élhet[10], ha a reanimáció a légzés vagy a keringés leállásától számított bizonyos időn belül történik meg. Az agyhalott beteg légzése és keringése, azaz élete (fizikai léte és alapvető életfunkciói) gépekkel átmenetileg fenntartható, de a gépek működtetéséből vagy egyéb okokból eredően az ilyen beteg előbb-utóbb pl. fertőzés következtében ténylegesen meghal. Az agyhalál beálltát többtagú orvosokból álló bizottság állapítja meg. Az agyhalál tulajdonképpen a keringés vagy a légzés leállásának a következményeképp jön létre, azáltal, hogy a légzés leállásával az oxigén nem jut a vérbe, vagy a keringés leállásával az oxigént tartalmazó vér nem jut az agyba. Mindkét esetben az agyban oxigénhiány következik be és ennek eredményeképp (ha a reanimáció nagyon rövid időn belül nem következik be) agykárosodás, vagy agyhalál következik be. Az agyhalálból nincs visszaút. Agyhalálnak az orvostudomány azt tekinti, amikor az agy elektromos tevékenysége megszűnik (az agytevékenységre utaló elektromos jeleket nem lehet észlelni többé). A keringés leállását a fizikai észlelésen túl az EKG (elektro kardiográfia) módszerével, a légzés leállását fizikai észleléssel, az agyhalál beálltát (azaz azt, hogy az agy nem bocsát ki elektromos jeleket) az EEG (elektro enkefalográfia) módszerével határozzák meg. Az agyhalált sokszor összekeverik a kóma állapotával, a kettő nem ugyanaz, a kóma egyfajta tudatvesztéses állapot, mely állapotban van agyi elektromos jelkibocsátás, azaz mérhető agyműködés.
A halál időpontjának a megállapításához több együttes feltétel fennállása szükséges (melyet a bírói gyakorlat is követ), azaz a halál időpontja jogilag akkor áll be, amikor az alábbi feltételek együttesen teljesülnek:
- az agy működésének megszűnése,
- a környezetre való minden reagálás elvesztése,
- az izomzat teljes areflexiája, atoniája,
- a spontán légzés hiánya,
- az artériás vérnyomás lezuhanása, amint azt nem tartják fenn mesterséges eszközökkel,
- az abszolút egyenes vonalú (stimulálás ellenére is változatlan) EEG-lelet, amelyet tökéletes technikai eszközökkel nyertek.[11]
Az egészségügyről szóló törvény 216. §-a határozza meg a halál jogi fogalmát, ezek alapján többféle halálfogalmat különböztetünk meg:
- Klinikai halál: a légzés a keringés vagy az agy működésének átmeneti megszűnése, amely nem jelenti a halál vagy az agyhalál beálltát.
- Agyhalál: az agy - beleértve az agytörzset is - működésének teljes és visszafordíthatatlan megszűnése.
- Halál: amikor a légzés, a keringés és az agyműködés teljes megszűnése miatt a szervezet visszafordíthatatlan felbomlása megindul.
- Perinatális (vagy újszülött, szülés körüli) halál: A halál a méhen belül a terhesség 24. hete után következett be, vagy ha a méhen belül elhunyt magzat hossza a 30 cm-t vagy tömege az 500 g-ot eléri, illetve amikor a halál az újszülött megszületését követő 168 órán belül következik be, függetlenül az újszülött hosszától vagy tömegétől.
A fentiek alapján a halál többféle típusú lehet. A halál jogi ténye azonban csak akkor tekinthető bekövetkezettnek, ha a légzés, a keringés és az agyműködés is leállt oly módon, hogy az már irreverzibilisen megindította a szervezet felbomlását.
A halál tényét, helyét, idejét (évét, hónapját, napját) közokirat igazolja, és a halotti anyakönyv tartalmazza. Az anyakönyv olyan hatósági nyilvántartás, amely közokirati erővel igazolja a benne feljegyzett adatokat és azok változását. Az anyakönyvből másolat, kivonat, és értesítés adható ki mely ugyancsak közokirat. A közokirattal szemben is van helye ellenbizonyításnak abban a körben, hogy a halál egyáltalán nem, vagy nem a közokiratban megjelölt napon következett be, bizonyításnak lehet helye a halál pontos órájának megállapítása tekintetében is, melynek az öröklésből kiesés megállapítása szempontjából lehet meghatározó jelentősége. Előfordulhat azonban, hogy magát a halál tényét kell bizonyítani (mert nem áll rendelkezésre ezt igazoló közokirat), mely bizonyítási eljárás eredményeképp születik meg az a közokirat, amely igazolja a halál tényét, vagy vitás lehet az is, hogy a halál egyáltalán bekövetkezett-e, és ezáltal az adott ember jogképessége megszűnt-e, mely esetben az eltűnt személy hosszabb ideig történő távolmaradása esetére a jog felállítja a halál vélelmét.
"A jogszabálynak nincs célja, célja a jogalkotónak van". Ez így is van. E tényt elismerve, kiegészíteném ezen felül azzal is, hogy célja az eljárásnak és persze a feleknek is van.
A jogalkotó elsődleges célul tűzte, hogy olyan eljárásokat alkot, amelyek a halál, mint jogi tény joghatásait kiváltják akkor is, ha a halál tényének bizonyítása problémás, vagy önmagában az a körülmény is eleve vitás, hogy egy adott ember meghalt-e egyáltalán. A jogalkotó elsődleges célja tehát a halál jogi ténye jogkövetkezményeinek kiváltása volt, midőn megalkotta az ezen cél eléréséhez szükséges eszközöket, azaz azokat a formalizált polgári nemperes eljárásokat, amelyekkel a tűzött cél elérhető. A jogalkotó, mielőtt az eszközként alkalmazandó eljárásokat megalkotta, megvizsgálta azt is, hogy milyen jogintézmények alkalmasak arra, hogy a halál jogi ténye által generált jelentős, emberi sorsokat mélyen befolyásolni és alakítani képes vagyonjogi, családi jogi és egyéb jogkövetkezményeket oly módon váltsák ki, hogy maga az eljárás, továbbá az eljárás végeredményeként megszülető jogerős határozatba foglalt jogintézmény is törvényesen, a jogállamiság követelményeinek mindenben megfelelő módon, az érintett jogalanyok jogainak és jogos érdekeinek védelmét a legmesszebbmenőkig tiszteletben tartva jöjjön létre.
A jogalkotó a halál jogkövetkezményeinek kiváltására alkalmas jogintézménynek abban az esetben, amikor önmagában az is vitás, hogy valaki meghalt-e egyáltalán a meg-dönthető vélelmet látta, abban az esetben pedig, amikor a halál tényének bizonyítására közokirat nem áll ugyan rendelkezésre, de az elhalálozás bizonyítására egyébként minden adat rendelkezésre áll, illetve beszerezhető, alkalmas jogeszköznek a hiányzó közokiratot pótló jogerős bírói határozatot látta. Eljárási, azaz másodlagos jogalkotói célként (mellyel a jogalkotó az elsődleges célt éri el) tehát a holtnak nyilvánítási eljárás esetén a vélelem megállapítását, a halál tényét megállapító eljárás esetén a közokirat jogerős határozattal történő pótlását tűzte. A jogalkotó másodlagos célja a fentiek szerint eljárásonként eltérő.
Míg a jogalkotói cél a halál, mint jogi tény joghatásainak kiváltása, a jogalkotói eszköz a formalizált nem peres eljárás, az eljárási cél pedig a vélelem megállapítása, illetve a hiányzó közokirat pótlása, addig a felek esetében mindezek csak saját jogi céljaik elérésének eszközei. A felek az eljárások halál jogkövetkezményeinek kiváltására alkalmas eredményét saját jogaik, jogos érdekeik érvényesítésére használják fel annak érdekében, hogy örökölhessenek, újraházasodhassanak, egyéb jogosultságokat szerezzenek, vagy kötelezettségek alól mentesüljenek.
A jogalkotó a célokhoz idomítva határozta meg ezen eljárások közös szabályait. Mivel a jogalkotó a halál tényének megállapítására irányuló eljárásra a holtnak nyilvánítási eljárás szabályait rendelte alkalmazni, ezért minden, ami a holtnak nyilvánításra vonatkozik irányadó a halál tényének megállapítására irányuló eljárásra is, kivéve, ha az arra értelemszerűen logikailag kizárt. A főbb eltéréseket külön is ismertetni fogom.
A holtnak nyilvánítási eljárásban akkor jár el magyar bíróság, ha az eltűnt személy magyar állampolgár[12], vagy ha nem az, akkor utolsó ismert lakóhelye vagy szokásos tartózkodási helye belföldön volt, és holtnak vagy eltűntnek nyilvánítását belföldi jogi érdek (különösen az eltűnt magyar állampolgársága, vagy belföldön lakóhellyel rendelkező házastárssal fennálló házassága, illetve belföldi vagyona jogi sorsának rendezése) teszi szük-ségessé[13]. A holtnak nyilvánítási eljárás a helyi bíróság hatáskörébe tartozik, az eljárás lefolytatására kizárólag az a helyi bíróság illetékes, amelynek területén az eltűnt utolsó belföldi lakóhelye volt, ha nincs, akkor utolsó belföldi tartózkodási helye szerint illetékes helyi bíróság, ha pedig ez sincs, akkor az a helyi bíróság jár el ahol az eltűntnek vagyona, vagy vagyonának túlnyomó része van. Ha az illetékes bíróság a fentiek szerint nem állapítható meg, akkor a PKKB az illetékes. Az eljárást kezdeményező, ha ezt a felveendő bizonyítás, vagy más ok célszerűvé teszi, más bíróság kijelölését kérheti. A jogalkotó ezen nem peres eljárásokhoz tehát kizárólagos okokon nyugvó illetékességet rendelt. A holtnak nyilvánítási eljárásban egyesbíró jár el.
A jogalkotó tételesen határozza meg az eljárás megindítására jogosultakat is, behatárolva ezzel azon jogalanyok körét, akik igénybe vehetik ezen eljárásokat saját céljaik elérése érdekében. A kérelmezők többen is lehetnek, tekintettel arra, hogy aki az eljárás kérelmezésére jogosult, az a más jogosult által indított eljáráshoz utóbb csatlakozhat. A kérelmezői kör:
- az eltűnt házastársa,
- örököse,
- az ügyész,
- a jegyző, valamint a gyámhivatal[14],
- az akinek az eltűnt holtnak nyilvánításához jogi érdeke fűződik.
A halál tényének megállapítására irányuló eljárás kérelmezői köre megegyezik a holtnak nyilvánítási eljárás megindítására jogosultak körével, tekintettel arra, hogy a halál tényének megállapítására irányuló eljárásra a holtnak nyilvánításra irányadó szabályokat kell főszabályként megfelelően alkalmazni, és a jogszabály nem határoz meg eltérést a két eljárás között a kérelmezők köre tekintetében (a fenti felsorolásban az utolsó pontot logikusan úgy kell érteni, hogy: "az akinek a halál tényének megállapításához jogi érdeke fűződik"). A két eljárás közötti különbség a felek vonatkozásában talán ott tapintható, hogy amíg a halál tényének megállapítására irányuló eljárás vitán felül állóan egyoldalú eljárás, addig a holtnak nyilvánítási eljárás kapcsán az egyoldalúság vitatható. Sokak szerint a halál vélelmének megállapítására irányuló holtnak nyilvánítási eljárás valójában kétoldalú eljárás, melynek részese az eltűnt személy is. Ezt támaszthatja alá, hogy a hirdetményt ezen eljárásban kézbesíteni kell az eltűnt esetleges törvényes képviselőjének, vagy a részére esetleg kirendelt ügygondnoknak is. Ezen felül az eltűnt személy mindaddig, amíg holtnak nem nyilvánítják, jogképes, azaz az eljárásban félnek tekinthető, jogképességét épp az eljárás eredményeként felállított jogerős megdönthető vélelem szünteti meg.
A jogalkotó az eljárás megindulását főszabályként írásbeli kérelemhez köti. A kérelemben fel kell tüntetni az eljáró bíróságot és azokat az adatokat, melyekből a bíróság illetékessége megállapítható, az eltűnt nevét, születési évét, életkorát, utolsó lakóhelyét és foglalkozását, az eltűnt szüleinek, házastársának, gyermekeinek, valamint törvényes képviselőjének nevét és lakását, az eltűnés idejének és körülményeinek tüzetes előadását, a kérelem előterjesztésére való jogosultság jogcímét. Ha a megindításra való jogosultság jogi érdeken alapul, ezt elég valószínűsíteni. A He. szerinti hagyatéki eljárásban, ha az eljárás során az derül ki, hogy a hagyatékot eltűnt személynek kell átadni, és a holtnak nyilvánítás feltételei egyébként fennállnak, az érdekelteket fel kell hívni, hogy az eltűnt személy holtnak nyilvánítását kérjék, s annak lefolytatásáig a hagyatéki eljárást függőben kell tartani. Ha akadálya nincs, a közjegyző a holtnak nyilvánítási kérelmet jegyzőkönyvbe foglalhatja, és átteheti az eljárás lefolytatása végett az illetékes helyi bírósághoz[15]. A kérelem tehát a közjegyző által jegyzőkönyvbe foglaltan is előterjeszthető. A Hetv. a fenti esetet és a közjegyző ezzel kapcsolatos teendőit a hagyatéki eljárás felfüggesztése körében említi és szabályozza. A Hetv. szerint kötelező a hagyatéki eljárást felfüggeszteni, ha holtnak nyilvánítási vagy halál tényének megállapítása iránti bírósági eljárás van folyamatban, ha pedig az eljárás még nincs megindítva, de a rendelkezésre álló adatok és a megindításra jogosult nyilatkozata alapján az eljárás rövid időn belüli megindulása valószínűnek mutatkozik, a közjegyző határidő tűzésével hívja fel a jogosultat az eljárás megindítására és annak igazolására. A határidő eredménytelen letelte azt eredményezi, hogy az eljárás felfüggesztésének (ezen okból) nincs helye[16]. A fentiekből kiolvasható, hogy a Hetv. szerint a kérelem közjegyző általi jegyzőkönyvbe foglalására és megküldésére a Hetv. szerint lefolytatandó hagyatéki ügyekben nincs lehetőség (a He. szerint lefolytatandókban viszont van). Mindezek alapján elmondható, hogy a kérelem előterjesztésének ez a módja részben (de a jövőre nézve biztosan) megszűnt. Az ügyvéd által benyújtott kérelemre kötelező különös alakiságot ír elő a jogszabály, mely szerint az ügyvédnek a beadvány minden példányát alá kell írnia, ilyen esetben az ügyfél aláírására nincs szükség, egyébként alá kell írnia a kérelmet. A helyi bíróságnál szóban[17] is előterjeszthető a kérelem, ha a jogi képviselő nélkül eljáró fél jogi ismeretek hiányában vagy egyéb okból a kérelmet megírni nem tudja[18]. A kérelmet eggyel több példányban kell benyújtani, mint ahány fél van, és csatolni kell hozzá a kérelmezői jogosultságot igazoló okiratokat (házassági anyakönyvi kivonat, születési anyakönyvi kivonat stb.). Illetékmentes a holtnak nyilvánítási eljárás illetve a halál tényének megállapítására irányuló eljárás céljára szükséges irat[19], ha pedig az eltűnés háborús esemény vagy természeti katasztrófa következménye, úgy illetékmentes maga az eljárás is[20].
Mindkét eljárás, a halál vélelmének megállapítására irányuló holtnak nyilvánítási eljárás és a halál tényének bírói megállapítása is a halál jogi ténye joghatásainak kiváltására irányul. Mindkét eljárás tekintetében közös az, hogy nincs meg az azonosítható holttest. A különbség a két eljárás között az, hogy a holtnak nyilvánítási eljárás bizonyos tényeken alapuló vélelem a halál bekövetkezéséről, amely nem feltétlenül végleges. Ha a vélelem alapjául szolgáló tények megdőlnek, a vélelem is megdől. Holtnak nyilvánításnak (mint a jogképesség kivételes megszűnési esete megállapításának) akkor van helye, ha az eltűnt személy:
- eltűnt,
- és eltűnésétől számítva öt év eltelt anélkül, hogy életben létére utaló bármilyen adat ismeretes volna.[21]
A halál vélelme csak a fenti feltételek együttes fennállása esetén a vélelmet megállapító jogerős bírói határozathoz fűződik.
A halál tényének megállapításához azonban a halál tényének, helyének és időpontjának együttes bizonyítása szükséges. Éppen azért van szükség a bizonyításra, mert a halál tényét nem igazolja közokirat, illetve arról közokirat nem állítható ki. A halál tényének megállapításával a halál közhitelű megállapítása történik meg. A hiányzó közokiratot (a halotti anyakönyvi kivonatot) a halál tényét megállapító jogerős bírósági határozat pótolja.
Közös pont tehát mindkét eljárásban az is, hogy mindkét eljárás nemperes eljárás, melyben bíróság határoz.
Eltérés a kettő között, hogy a holtnak nyilvánítás eltűnt személyre vonatkozik, míg a halál tényének bírói megállapítása esetén a halál tényének, helyének és időpontjának megállapítására irányuló közokiratpótló eljárás zajlik. A Legfelsőbb Bíróság Polgári Kollégiuma 1. számú állásfoglalása szerint "a bíróság az eltűnt személyt holtnak nyilvánító határozatában a halál helyét nem állapíthatja meg. Ha a halál helye a bizonyítási eljárás során ismertté válik, akkor a halál ténye megállapításának van helye."
Összegezve: míg a holtnak nyilvánítás eltűnt személyre, addig a halál tényének megállapítása bizonyíthatóan meghalt személyre vonatkozik, míg a holtnak nyilvánítás meg-dönthető vélelmet állít fel amellett, hogy az eltűnt személy meghalt, addig a halál tényének megállapítása a halál közhitelű igazolását célozza. A holtnak nyilvánítás esetén vitás a halál ténye, a halál tényének megállapítása esetén nem vitás a halál ténye, csak nincs ezt igazoló közokirat. A holtnak nyilvánítás nem állapíthatja meg a halál helyét, a halál tényének megállapítása során viszont a halál ténye, helye és ideje nem csak bizonyítható, hanem az eljárás tárgya pont e kérdések bizonyítása.
A bíróság a holtnak nyilvánítási eljárásban az alábbi intézkedéseket teszi, teheti meg:
- áttétel,
- a kérelem érdemi vizsgálat nélküli elutasítása,
- hirdetmény kibocsátása,
- ügygondnok kirendelése[22],
- a hirdetmény belföldi vagy külföldi napilapban történő közzétételének elrendelése,
- a hirdetmény kézbesítése,
- személyes meghallgatás elrendelése és lefolytatása,
- bizonyítás lefolytatása kérelemre vagy hivatalból,
- a kérelem előterjesztőjének tanúkénti meghallgatása,
- határozathozatal (holtnak nyilvánítás, vagy a kérelem elutasítása és a költségek megállapítása),
- a végzés kézbesítése,
- a fellebbezés felterjesztése,
- a jogerős végzés megküldése.
Amennyiben a bíróság illetékességének hiányát állapítja meg, úgy az ügy áttételét rendeli el a kizárólagos illetékességgel rendelkező bírósághoz.
Amennyiben a bírósághoz a kérelmet nem az eljárás megindítására jogosult nyújtja be a kérelmet a bíróság érdemi vizsgálat nélkül elutasítja.[23]
A kérelem megfelelősége esetén a bíróság hirdetményt bocsát ki. A hirdetmény kibocsátása kötelező. A hirdetményben fel kell hívni az eltűnt személyt és mindenkit, akinek az eltűnt életben létéről vagy elhalálozásáról, eltűnéséről vagy e szempontból lényeges egyéb körülményekről tudomása van, hogy az adatokat 30 napon belül jelentse be, mert ellenkező esetben a bíróság a rendelkezésre álló adatok alapján fog dönteni.[24]
A hirdetményt 30 napra ki kell függeszteni a bíróság és a bíróság illetékessége szempontjából irányadó községi, városi, fővárosi kerületi polgármesteri hivatal hirdetőtábláján is[25], megyei jogú városokban a megyei jogú város hirdetőtábláján. Ha illetékes bíróság hiányában a PKKB vagy kijelölt bíróság illetékes, akkor a Főváros Főpolgármesteri Hivatalának, illetve a kijelölt bíróság szerinti város polgármesteri hivatalának a hirdetőtábláján kell a hirdetményt kifüggeszteni. A hirdetményt az illetékes szerveknek a helyben szokásos módon is ki kell hirdetniük (dobszó, hangszóró) és a tudomásukra jutott adatokról a bíróságot haladéktalanul értesíteniük kell.
A bíróság indokolt esetben a hirdetmény belföldi vagy külföldi napilapban történő közzétételét is elrendelheti a holtnak nyilvánítási kérelem előterjesztője költségére. Ez fizetett hirdetés útján történik, olyan nagy példányszámú napilapban, amelyet valószínűleg az eltűnt vagy az őt ismerők olvasnak. A közzétételt a holtnak nyilvánítást kérelmező a napilappéldány felmutatásával köteles igazolni.[26]
A hirdetményt kézbesíteni kell az alábbiak részére:
- a kérelem előterjesztőjének,
- az eltűnt esetleges törvényes képviselőjének,
- az esetleg kirendelt gondnoknak, ügygondnoknak[27],
- az eljáráshoz csatlakozott más érdekeltnek,
- az eltűnt ismert hozzátartozóinak,[28]
- a honvédelmi miniszternek, a Magyar Vöröskereszt Országos Központjának (csak akkor, ha az eltűnés háborús eseményekkel kapcsolatos)[29].
A kézbesítési vélelemre a Pp. 99. § (2) bekezdését kell megfelelően alkalmazni, azzal, hogy a bíróság megkísérelheti az ismételt kézbesítést annak elmaradása esetén[30]. A fent felsoroltak kötelesek a tudomásukra jutott releváns információkat 30 napon belül bejelenteni a bíróságnak.[31]
A bíróság szükség esetén személyes meghallgatást tart[32] és bizonyítást folytathat le nem csak kérelemre, a kérelemben megjelölt bizonyítási eszközök figyelembe vételével, hanem bizonyítást hivatalból is elrendelhet[33], mert az eltűnés tényét, idejét és körülményeit bizonyítani kell. Az, hogy a bizonyítást milyen terjedelemben kell lefolytatni, függ attól is, hogy az eltűnt milyen körülmények között, milyen egészségi állapotban tűnt el, érdekében állt-e bárkivel is a kapcsolatot felvenni, kikkel állt vagy állhatott kapcsolatban, érdekében állt-e a halála hamis látszatának keltése.
A bizonyítási eljárásban a holtnak nyilvánítás kérelmezője tanúként is kihallgatható[34]. Ezzel érhető el az a cél, hogy a kérelmezőt az igazmondási kötelezettség kényszere kösse vallomása megtételekor, így nem a Pp. 8. § szerinti bírságolási szankció, hanem büntetőjogi szankció alkalmazható[35] vele szemben igazmondási kötelezettségének megszegése esetén.
Ha a hirdetményi határidő letelt, a bíróság határozatot hoz, és az eltűntet indokolt végzéssel holtnak nyilvánítja, vagy a kérelmet elutasítja. Holtnak nyilvánítás esetén a bíróságnak meg kell állapítania a halál idejét[36]. Ha az eltűnés oka természeti katasztrófa vagy baleset, akkor a halál időpontjának (napjának) megállapítása nem jelent gondot, ellenkező esetben a körülmények mérlegelésével kell megállapítani[37] a halál időpontját. Ha a halál időpontja a körülmények mérlegelésével nem állapítható meg, vagy eleve az eltűnés időpontja is csak valószínűsíthető, akkor kizárólag az eltűnést vagy valószínűsíthető eltűnést követő hónap 15. napja[38] határozható meg a halál időpontjaként. Az eltűnt személy a fentiek szerint megállapított nap utolsó órájával tekintendő halottnak.
Amennyiben az eljárás folyamán az eltűnt személy életben létére utaló adat, vagy információ lát napvilágot, illetve az eltűnéstől számítva 5 év szakadatlanul még nem telt el, úgy a bíróság a kérelmet elutasítja. Elutasítás esetén az eljárás költségeit a kérelem előterjesztője viseli.
A végzés közöltnek csak a kézbesítéssel minősül. A végzést kézbesíteni kell az alábbiaknak:
- a kérelem előterjesztőjének,
- az eltűnt esetleges törvényes képviselőjének,
- az esetleg kirendelt gondnoknak, ügygondnoknak,
- az eljáráshoz csatlakozott más érdekeltnek,
- az eltűnt ismert hozzátartozóinak.[39]
Fellebbezni az eljárásban részt vett és részt nem vett[40] kérelem előterjesztésére jogosultaknak egyaránt lehet. A fellebbezési határidő a végzés kézhez vételétől számított 15 nap. Akinek a végzést nem kézbesítették, mindaddig fellebbezhet, amíg a határidő nem járt le mindazon jogosultakra nézve, akiknek a végzést kézbesítették. A fellebbezést a másodfok a felek meghallgatását kivéve bizonyítás lefolytatása nélkül, tárgyaláson kívül intézi el.
A holtnak nyilvánító végzést annak jogerőre emelkedését követően meg kell küldeni a születési hely szerinti anyakönyvvezetőnek, ha a születési hely ismeretlen, avagy külföldön van akkor az V. kerületi anyakönyvvezetőnek, leltározás végett a leltározásra irányadó illetékességi szabályok szerinti polgármesteri hivatalnak (jegyzőnek), a hagyatéki eljárásra illetékes közjegyzőnek, háborús eseményekkel kapcsolatos eltűnés esetén a honvédelmi miniszternek és a Magyar Vöröskereszt Országos Központjának is[41]. Mindezeknek meg kell küldeni a holtnak nyilvánító végzést módosító, hatályon kívül helyező, vagy annak hatálytalanságát megállapító végzést is[42].
Az anyakönyvvezetővel az alábbi adatokat kell közölni[43]:
- a halál ideje év, hónap és nap szerint,
- a meghalt családi és utóneve, születési helye és ideje, állása (foglalkozása), lakóhelye és családi állapota,
- a meghalt élő, elhunyt vagy elvált házastársának családi és utóneve, házasságkötésének helye és éve,
- a meghalt szüleinek családi és utóneve.
Az anyakönyvvezető pedig a halotti anyakönyvi kivonat "megjegyzés" rovatában feltünteti a bíróság megnevezését és a határozat számát.
A halál vélelmét a holtnak nyilvánító jogerős végzés állapítja meg. A halál vélelmének tartalma, hogy az ellenkező bizonyításáig a holtnak nyilvánított a végzésben megállapított időponttól halottnak tekintendő[44], azaz a vélelem a halálnak a holttá nyilvánító határozatban megállapított időpontjában beáll. Ezen időponttól kezdve megszűnik az érintett jogképessége, jogok és kötelezettségek alanya ettől kezdve nem lehet, jogszerzési képessége megszűnik. A jogképesség megszűnésén túlmenően a vélelem beálltának jelentős családjogi, vagyonjogi jogkövetkezményei vannak. Megszűnnek a személyhez fűződő jogok (pl. haszonélvezet) és a személyhez kötött jogviszonyok (megbízás, meghatalmazás stb.). A vagyonjogi jogviszonyokból eredő jogok és kötelezettségek ezen időponttól a hagyaték részeként az örökösökre szállnak, mert ezen időpontban megnyílik az öröklés. A vélelem beálltától a holttá nyilvánított házastársa újabb házasságot köthet. Önmagában a vélelem beállása nem szünteti meg a házasságot, az csak a házastárs újabb házasságkötésének esetén az újabb házassággal szűnik meg, azzal a feltétellel, hogy egyik házasuló sem tudta, hogy a halál nem következett be. Egyebekben a vélelem joghatásai azonosak az I. részben kifejtett joghatásokkal.
A vélelem alapjául szolgáló jogi tények hiánya, vagy változása (az eltűnés ténye, vagy az, hogy az eltűnés óta 5 év életben létre utaló adat felmerülése nélkül szakadatlanul eltelt) megdönti a vélelmet, és a vélelmet megállapító határozat hatályát is. Ilyenkor kerülhet sor a végzés hatályon kívül helyezésére, megváltoztatására (módosítására), vagy a hatálytalanság megállapítására.
A határozat módosítására akkor van lehetőség, ha bebizonyosodik, hogy a holtnak nyilvánított a határozatban megállapított időpontnál korábban vagy később tűnt el, de a holtnak nyilvánítás feltételei egyébként fennállnak. Ilyenkor a bíróság kérelemre módosítja a határozatot, és a jogkövetkezmények a módosított határozat szerint alakulnak[45]. A módosítás nem csak a halál időpontjának módosítására terjedhet ki, hanem bármely egyéb lényeges körülményre is, amelynek módosításához jogi érdek fűződik. Módosításnak csak a határozat egyes vonatkozásaiban lehet helye.
A határozat hatályon kívül helyezésére akkor van lehetőség, ha bebizonyosodik, hogy a holtnak nyilvánított a határozatban megállapított időpontnál később tűnt el, és a holtnak nyilvánítás feltételei nem állnak fenn. Ilyenkor a bíróság kérelemre hatályon kívül helyezi a határozatot, és a jogkövetkezmények semmisek[46]. Hatályon kívül helyezésnek csak a határozat egésze tekintetében van helye és emellett sor kerülhet az illető újabb holtnak nyilvánítására is.
Mind a módosítás, mind a hatályon kívül helyezés iránti kérelmet az első fokon eljárt bíróságnál kell előterjeszteni, azoknak, akik a holtnak nyilvánítás iránti kérelem előterjesztésére jogosultak, mindkét esetben a holtnak nyilvánítási eljárás szabályait kell megfelelően alkalmazni.[47]
Teljesen más a helyzet, ha a holtnak nyilvánított élve előkerül. Ilyenkor a végzés külön hatályon kívül helyezés nélkül is ipso iure hatálytalan és a kiváltott jogkövetkezmények semmisek[48]. Függetlenül attól, hogy ilyen esetben a végzés eleve hatálytalan, szükséges lehet a végzés kérelemre történő hatálytalanná nyilvánítására abban az esetben, ha a végzés alapján hatósági eljárás indult, de utóbb az eltűnt személy életben léte bizonyítást nyer, vagy az eltűnt élve előkerül. Ez esetben, ha az eltűnt maga kéri, a bíróság bizonyítási eljárás lefolytatása nélkül állapítja meg a hatálytalanságot[49]. A kérelem előterjesztésére bármely hatóság és azok jogosultak, akik a holtnak nyilvánítást is kérelmezhetik, a hatálytalanság megállapítására a holtnak nyilvánításra irányadó szabályokat kell alkalmazni. Hatálytalanság esetén a hagyatékátadó végzés alapja is megdől. A hatálytalanságot megállapító végzést a hagyatéki eljárást lefolytató közjegyzőnek is meg kell küldeni, aki ilyen esetben köteles az ebből eredő következmények érvényesítése érdekében hivatalból eljárni az eredeti állapot helyreállítása érdekében, azaz meg kell állapítania a hagyatékátadó végzés hatálytalanságát (semmisségét) és köteles megkeresni többek között a földhivatalt. Ezt a közjegyző csak saját eljárása keretein belül teheti meg, ha például harmadik személy az átadott ingatlanra időközben jóhiszeműen jogot szerzett, a közjegyző már nem járhat el az in integrum restitutio érdekében, ilyenkor az érdekelt igényét perben érvényesítheti[50]. A Legfelsőbb Bíróság Polgári Kollégiumának 264. számú állásfoglalása nem rendezi azt az esetet, amikor a közjegyzőnek a holtnak nyilvánító végzés módosítására tekintettel módosítania kellene a jogerős hagyatékátadó végzést is. Ennek eljárásjogi akadályát képezi a közjegyző végzéshez kötöttsége, annak ellenére, hogy a bíróság végzése általános hatályú, azaz mindenkire, így a közjegyzőre nézve is kötelező.
A halál tényének jogerős határozattal történő megállapítására akkor kerülhet sor, ha valaki meghalt, de a halálát közokirattal (halotti anyakönyvi kivonattal) nem lehet igazolni, és ezért a halál tényét más módon kívánják bizonyítani[51].
A halál tényének bíróság általi megállapítására akkor kerülhet sor, ha a halál anyakönyvezésére nem került sor, de minden adat rendelkezésre áll, vagy beszerezhető a halál megállapításához.
A holtnak nyilvánítás szabályai a halál tényének megállapítására irányadók, azzal, hogy:
- a halál tényének megállapítása iránti kérelem időbeli korlátozás nélkül terjeszthető elő[52],
- ha a halál közveszély, köztudott baleset, vagy más súlyos szerencsétlenség következménye, akkor nem kell hirdetményt kibocsátani (holtnak nyilvánítás esetén a hirdetmény kibocsátása kötelező), az ilyen körülményt bírósági megkeresésre az igazságügy-miniszter közli, a bíróság pedig tárgyaláson kívül hoz határozatot a közölt illetve a rendelkezésre álló adatok alapján, egyébként, ha hirdetmény kibocsátásának van helye, abban közölni kell a halál helyére és idejére vonatkozó ismert adatokat is,
- a halál tényét megállapító végzésben meg kell határozni a halál helyét, okát és napját (legközelebbi idejét is)[53].
A jogalkotó lehetőséget teremtett arra is, hogy az eltűnt személyt akkor is holtnak lehessen tekinteni, ha az eltűnést követő 5 év még nem telt el. Bizonyos jogviszonyok esetén ugyanis nem lehet megvárni az 5 év elteltét. Ezt pedig e jogviszonyok természete indokolja. Ebből kiindulva a jogalkotó ezen jogviszonyokra nézve is megalkotta a jogi céljának eléréséhez szükséges eljárást és annak szabályait egy nemperes bírósági eljárás keretein belül fektette le.
Az eltűntnek nyilvánítási eljárásnak nincsenek családjogi és öröklésjogi joghatásai, az csak a halál tényéből eredő jogkövetkezmények társadalombiztosítási jogviszonyokon[54] belüli kiváltására alkalmas. A kérelemre induló eljárás eredményeképpen az eltűnés, amennyiben a bíróság az eltűnést jogerősen megállapítja, csak a társadalombiztosítási hozzátartozói nyugellátásra (özvegyi nyugdíj, árvaellátás, szülői nyugdíj) jogosultság szempontjából minősül halálesetnek. Az eljárást megindító kérelemnek társadalombiztosítási jogszabályon alapuló kérelemnek kell lennie, amely arra irányul, hogy a bíróság a biztosítottat nyilvánítsa eltűntnek. Az eljárás az ülnökök nélkül eljáró helyi bíróság hatáskörébe tartozik[55], míg az illetékességet az eltűnt utolsó belföldi lakóhelye, ennek hiányában belföldi tartózkodási helye alapozza meg.
Az eltűntnek nyilvánítás a holtnak nyilvánítástól nemcsak a kiváltott joghatás és annak meghatározott jogviszonyokon belüli érvényesülése szempontjából határolható el. Az eltűntnek nyilvánításnál az eljárás megindításával nem kell megvárni az eltűnéstől számított 5 év elteltét, hanem az időbeli korlátozás nélkül az eltűnést követően bármikor megindítható. A hirdetmény kibocsátása sem kötelező, csak ha a bíróság a kérelmet nem tartja azonnal teljesíthetőnek. Hírlapban történő közzététel és ügygondnoki kirendelés az eltűntnek nyilvánítási eljárásban nincs. Ezen eljárásban is sor kerülhet meghallgatásra, az eltűnt holléte felőli hivatalbóli tudakozódásra, és hirdetmény kibocsátására is. A hirdetményben szereplő felhívás tartalma megegyezik a holtnak nyilvánítási eljárásban kötelezően kibocsátandó hirdetmény szerinti felhívás tartalmával. Hirdetmény kibocsátása esetén az ugyanúgy kifüggesztendő az eljáró bíróság hirdetőtábláján, továbbá a bíróság illetékessége szerinti település polgármesteri hivatalának hirdetőtábláján[56], mint a holtnak nyilvánítási eljárásban kibocsátott hirdetmény. A bíróság hirdetőtábláján való kifüggesztés napjától számított 60 nap elteltével hoz az eljáró bíróság végzést az eltűntnek nyilvánításról[57]. Az eltűntnek nyilvánító végzést a bíróság bármely érdekelt kérelmére - ha szükséges az egyéb érdekeltek meghallgatását követően - hatályon kívül helyezi, ha kitűnik, hogy az eltűnt életben van[58]. A társadalombiztosítási ellátás folyósításának megszüntetéséhez nem elegendő az arról történő tudomásszerzés, hogy az eltűnt életben van, ahhoz szükséges a bíróság hatályon kívül helyező végzése is.
A fent ismertetett eljárások a hatályos jogszabályok szerint nemperes eljárásokként az első fokú bíróság hatáskörébe tartoznak. Indokoltnak látszhat azonban ezen eljárások hatáskör szempontjából történő felülvizsgálata és közjegyzői hatáskörbe telepítése. Ezen álláspontot indokolja az a tény, hogy valamennyi közjegyzői eljárás tágabb értelemben (az okiratszerkesztést is beleértve) nemperes eljárásnak tekinthető. A módosítás tehát nem eredményezné ezen eljárások nemperes jellegének elvesztését. Ellene szólhat a módosításnak, hogy a klasszikus közjegyzői eljárásokban a bizonyítás lefolytatása főszabályként nem megengedett. A bizonyítás csak szűk körben és kivételesen lehetséges. A fent ismertetett eljárásokban bizonyos tényekre, kérdésekre nézve a bizonyítás lefolytatása elengedhetetlen. A felmerülő nyitva álló kérdések tisztázását követően ezen eljárások sajátosságainak újraszabályozása által, azoknak a közjegyzői nemperes eljárások sajátosságaihoz való közelítése megteremtheti a fent említett módosítás létjogosultságát. ■
JEGYZETEK
[1] Ptk. 22. §
[2] Ptk. 9. §
[3] Ptk. 10. §
[4] A Polgári Törvénykönyv magyarázata alapján (szerkesztette: Gellért György, Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest 1999.).
[5] Ptk. 8. § (1)-(3)
[6] a Csjt. 7. § (1), a Csjt. 35. § (1)-(2), a Csjt. 26. § (3),és a Legfelsőbb Bíróság Polgári Kollégiumának 97. sz. állásfoglalása alapján
[7] Ptk. 598. §
[8] Ptk. 673. §
[9]A Polgári Törvénykönyv magyarázata (szerkesztette: Gellért György, Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest 1999.).
[10] Nizsalkovszky Endre: A szerv- és szervátültetések joga. Tekintettel más rendhagyó orvosi műveletekre (Budapest 1970.).
[11] A Polgári Törvénykönyv magyarázata (szerkesztette: Gellért György, Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest 1999.).
[12] Nmjt. 16. §
[13] Nmjt. 62/D. § (3)
[14] a gyámhatóságokról, valamint a gyermekvédelmi és gyámügyi eljárásról szóló 149/1997. (IX. 10.) Kormányrendelet 173. §
[15] He. 50. § (2) és (3)
[16] Het. 71. § (2) b) és (3)
[17] Hnyr. 3. § és Ppék. 3. § (3)
[18] Pp.94. § (1)
[20] Itv. 57. § (1) d)
[21] Ptk.23. §
[22] az ügygondnok kirendelése a Hnyr. 11. §-a értelmében a bíróság megítélésétől függ.
[24] Hnyr. 6. § (2)
[25] Hnyr. 7. § (1)
[26] Hnyr. 8. § (1)-(3)
[27] Hnyr. 11. §
[28] Hnyr. 9. § (1)
[29] Hnyr. 9. § (2)
[30] vö.: Hnyr. 10. §
[31] Hnyr. 12. § (1)
[32] Hnyr. 13. § (1)
[33] Hnyr. 12. § (2)
[34] Hnyr. 12. § (2) utolsó mondata
[35] Btk. 238. § (1) és (5)
[36] Hnyr. 14. § (2)
[37] Ptk. 24. § (1)
[38] Ptk. 24. § (2)
[39] Hnyr. 9. § (1)
[40] Hnyr. 17. § (1)
[41] Hnyr. 21. § (1)-(2)
[42] Hnyr. 22. §
[43] Az anyakönyvekről, a házasságkötési eljárásról és a névviselésről szóló 1982. évi 17. törvényerejű rendelet 36. § (1)
[44] Ptk. 25. §
[45] Hnyr. 18. § (1),Ptk. 25. § (2)
[46] Hnyr. 18. § (1),Ptk. 25. § (3)
[47] Hnyr. 18. § (2)
[48] Ptk. 25. § (4)
[49] Hnyr. 19. § (1) és (2)
[50] A Legfelsőbb Bíróság Polgári Kollégiumának 264. számú állásfoglalása.
[51] Hnyr. 20. § (1)
[52] Hnyr. 20. § (2)
[53] Hnyr. 21. § (3) e)
[54] a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997.évi LXXXI.törvény 44. § (1)
[55] Ppék. 11. § (1) és 13. § (1)
[56] Ppék. 11. § (2)
[57] Ppék. 11. § (3)
[58] Ppék. 11. § (4)
FELHASZNÁLT IRODALOM ÉS JOGSZABÁLYOK, RÖVIDÍTÉSEK
Dr. Adorján Lívia - Dr. Anka Tibor: Öröklési eljárások.
Kiss Daisy: Per vagy nem per? Kérdések és válaszok a polgári nemperes eljárások témaköréből (hvgorac Lap- és Könyvkiadó Kft., Budapest 2008.)
A Polgári Törvénykönyv magyarázata (szerkesztette: Gellért György, Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest 1999.).
Nizsalkovszky Endre: A szerv- és szervátültetések joga. Tekintettel más rendhagyó orvosi műveletekre (Budapest 1970.).
A nemzetközi magánjogról szóló 1979. évi 13. törvényerejű rendelet (Nmjt.).
A Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény (Ptk.).
A Polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (Pp.).
A holtnak nyilvánítási, valamint a halál tényének megállapításával kapcsolatos eljárásról szóló 1/1960 (IV. 13.) IM rendelet (Hnyr.).
A Polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény hatályba lépése folytán szükséges rendelkezések tárgyában hozott 1952. évi CV. MT rendelet (Ppék.).
Az illetékekről szóló 1990 évi XCIII. törvény (Itv.).
Az anyakönyvekről, a házasságkötési eljárásról és a névviselésről szóló 1982. évi 17. törvényerejű rendelet.
A Legfelsőbb Bíróság Polgári Kollégiumának 1. számú állásfoglalása.
A Legfelsőbb Bíróság Polgári Kollégiumának 97. számú állásfoglalása.
A Legfelsőbb Bíróság Polgári Kollégiumának 264. számú állásfoglalása.
A Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény (Btk.).
A hagyatéki eljárásról szóló 6/1958. (VII. 4.) IM rendelet (He.).
A házasságról, a családról és a gyámságról szóló 1952. évi IV. törvény (Csjt.).
A hagyatéki eljárásról szóló 2010. évi XXXVIII. törvény (Hetv.).
Lábjegyzetek:
[1] Dr. Havasi Bálint, közjegyzőhelyettes
Visszaugrás
