Gál Gyula[1]: A világűrjog néhány alapkérdése az ezredfordulón (JURA, 2001/2., 30-41. o.)

Korunkat szokás "világűrkorszaknak" nevezni. Valóban, a múlt század technikai vívmánya, az űrkutatás gyakorlati hasznosítása ma már az élet szinte minden vonatkozásában nélkülözhetetlen. Ugyanakkor ez a korszak a civilizációs fejlődéstől erkölcsi-politikai tekintetben elmaradott emberiségre köszöntött.

Az első mesterséges égitest, a Szputnyik-1 a szuverenitásokra parcellázott nemzetközi jogközösséggel szemben is merőben új kihívást jelentett. A világűrjog közel fél évszázada törekszik az űrtevékenység globális jellege és a hagyományos nemzetközi jogi keretek közti ellentmondások feloldására.

I. Kozmikus jog?

A szovjet űrkutatás kezdeti sikereit üdvözlő különkiadások alaphangulatát a "világűr meghódítását" üdvözlő szalagcímek adták meg.[1] Az első Szputnyik (1957 október 4.), a Lunyik-2 Holdat érése (1959 szeptember 14.), az első ember Föld-körüli pályán (1961 április 12.) tápot adott eget ostromló utópiáknak - a publicisztika szintjén. Ami a realitásokat illeti: elég arra gondolnunk, hogy viszonylag szerény, 80 000 fényévnyi átmérőjű galaxisunk 100 milliárd (10[11]) napból áll, hogy az űrutazás ezek legközelebbikéhez (Alfa Centauri) 42 000 évig tartana, ahhoz, hogy belássuk: az ember a kozmoszt sohasem fogja "meghódítani".

Voltak, akik az űrkutatás kezdeti eufórikus hangulatától befolyásolva a világűrjogot is "kozmikus jogként" értelmezték. Olyan földi kötöttségektől mentes, az egész emberiségre szabott normarendszert képzeltek el, amely a világűr meghódításának alkotmánya lesz. Sőt, felmerült egy olyan jog fogalma is, amely az ember és idegen égitesteken élő értelmes lények közti kapcsolatokat szabályozná. Tudományunk nagyhatású amerikai úttörője, A. G. Haley kidolgozta e kozmikus jogviszonyok alapelveit, s azokat "metalaw"-nak nevezte el.[2] Mindezek a kísérletek a realitásokra épülő tételes világűrjog mellett ma a jogi "science fiction" körébe szorultak. A világűrjog fogalmával kapcsolatos nézetek ezen utópiák hatásait azonban máig is hordozzák. Mi több, a világűrjog első tételes szabályainak bizonyos elemei is.

Ha tehát a világűrt meg nem hódíthatjuk, és az űrrepülés nem jelenti "az ember példátlan győzelmét a természet erői felett"[3], mi az a technikai vívmány, amely civilizációnknak új perspektívát, és egy új, de továbbra is geocentrikus jogterületnek sajátos feladatokat szabott? Az, hogy az ember mesterséges égitesteket alkotott - műholdakat és bolygókat - olyan szerkezeteket, amelyek égi pályájukon csillagászati törvényszerűségeket követve haladnak. A világűrjog ebből következő feladata egy soha korábban nem tapasztalt mozgással megvalósuló tevékenység szabályozása.

II. Térbeliség vagy funkció

A jog az űrtevékenységet megelőző minden mozgást ahhoz a térséghez kötötte, amelyben az végbement. A szabályozás annak a környezetnek a jogi természetéből indult ki, amelyben a szárazföldi, tengeri vagy légi közlekedés történt. Ennek a térbeli szemléletnek az érvényesítése a világűrjogban azt jelentené, hogy annak szabályai is egy meghatározott térségben, a világűrben végzett tevékenységekre vonatkoznak.

De hol végződik a légitér, és hol kezdődik a világűr? A jog nyelvére fordítva: hol végződik a vertikális térség állami szuverenitás alá tartozó rétege, amelyre a légijog, és hol kezdődik a világűr, amelyre a világűrjog alkalmazandó - ha ti. e két jogterület elhatárolása ratione loci történik?[4]

A kérdés évtizedek óta szerepel az ENSZ Világűrbizottsága (COPUOS = Committee on the Peaceful Uses of Outer Space) napirendjén.[5] A

- 30/31 -

2222/XXI közgyűlési határozat, amely az 1967. évi Világűrszerződés tervezetét hagyta jóvá, hívta fel a bizottságot, hogy tanulmányozza a világűr fogalmának meghatározását. Azóta számtalan javaslat került a bizottság elé. Ez azonban Tudományos-Technikai Albizottságának segítségével sem jutott mindmáig valamiféle megállapodás közelébe sem. Az albizottság már 1967-ben megállapította, hogy ez idő szerint nem lehet meghatározni azokat a természettudományos és technikai feltételeket, amelyek lehetővé tennék a világűr pontos és tartós definícióját.

Ez a megállapítás ma is érvényes. Légitér és világűr természettudományos ismérvek alapján el nem választható. Az ilyen jellegű atmoszféra-, vonzási, aerodinamikai, biológiai stb. elméletek éppúgy alkalmatlannak bizonyultak, mint a technikai adottságoktól függő hatékony ellenőrzés elmélete.[6] A ratione loci megoldást egyedül olyan nemzetközi megállapodás jelenthetné, amely a parti tengerhez hasonlóan számszerűen határozná meg a légitér felső határát. E látszatmegoldással a légijog és világűrjog a Föld felszíne feletti, két különböző jogi rezsim uralmát valósítaná meg.

Ezzel együtt járna az is, hogy a felbocsátás és visszatérés fázisában az űrtárgy sok felbocsátó állam esetében idegen légtéren haladna keresztül. Ha pl. a szabad világűr 110 km-nél kezdődnék, nem volna olyan pont hazánk területén, amelyről indított űrtárgy ezt a magasságot a magyar határokon belül érné el. Innen az ún. "earth-locked state" - Földhöz zárt állam - fogalma. (1. ábra) Azok, akik ezt a megoldást ésszerűtlennek, sőt lehetetlennek tartották, úgy vélték, hogy a világűrjognak nem bármiféle elhatárolásból, hanem magából a szabályozott tevékenységből kell kiindulnia.

Különös, hogy még egyes világűrjogászok sem szentelnek illő figyelmet az űrtevékenység alapját képező természettudományos-technikai tényeknek: ha egy tárgyat 7,9 km/sec sebességgel bocsátanak fel, többé nem zuhan le ballisztikus pályát követve, hanem Föld körüli körpályára tér; ha a tárggyal közölt sebesség ennél nagyobb, de 11,2 km/sec-nél kisebb, a tárgy Kepler I. törvénye szerinti ellipszis pályán fog mozogni (tipikus mesterséges hold pálya), míg ez az ún. "szökési sebesség" parabola pályát eredményez. Az az út, amelyet egy természetes vagy mesterséges égitest egy gravitációs térben leír, az ún. orbit.[7] Olyan tehetetlenségi pálya, amelynek hajlásszögétől függően a mesterséges hold a Föld felületének meghatározott sávja vagy az egész Föld-felszín fölött elhaladva nem kerülhet meg a vertikális térségbe "kivetített" állami szuverenitásokat. (2. ábra) Az űrtevékenység a felbocsátás pillanatával kezdődő egységes folyamat, amelynek jogi szabályozása nem függhet a légitér és világűr elhatárolásától.

Negyven évvel ezelőtt a világűrjog e funkcionalizmusnak nevezett elméletéhez csatlakoztam.[8] "Légitér és világűr" c. tanulmányom következtetései: 1. A végtelen légtér fogalmi képtelenség. 2. Az asztronautika tényei nem szoríthatók a nemzetközi légijog hagyományos kereteibe. 3. Az állami légtér és szabad világűr szintézise csak olyan nemzetközi megállapodással biztosítható, amely a mesterséges holdak, bolygók, űrhajók tevékenységének jellegén alapul.[9]

Ennek megfelelően a világűrjogot úgy definiáltam, hogy az mindazoknak a jogszabályoknak az összessége, amelyek az űrkutatással, illetve a világűr és az égitestek felhasználásával (világűr-tevékenység) kapcsolatban kelet-

1. ábra

kezett nemzetközi és belső állami viszonyokat, valamint e tevékenységnek az egyes személyek jogait érintő hatásait szabályozzák. Világűr-tevékenység pedig minden olyan vállalkozás, amelynek célja bármilyen tárgynak vagy szerkezetnek a Föld vagy Nap körüli pályára juttatása, ezek ilyen pályán történő mozgása vagy onnan visszatérése, idegen égitesteken leszállása, ott tartózkodása és visszatérése.[10] Ez a definíció nézetem szerint ma is helytálló. Azzal a kiegészítéssel azonban, hogy orbitális tevékenység ma már a Nap körüli pályán túl is megvalósítható.[11] A meghatározást annak idején kritika érte azok részéről, akik a világűrjogot csak nemzetközi jogként értelmezték, kizárva e fogalomból a belső állami joganyagot.[12] Mint látni fogjuk, a fejlődés szükségszerűen oda vezetett, hogy ma már épp úgy beszélhetünk nemzetközi és belső állami világűrjogról, mint ez a tengeri és légijog esetében is természetes. Az állami jogalkotás azonban elválaszthatatlan a nemzetközi szabá-

2. ábra

Mesterséges holdpályák hajlásszöge 0°-90°-ig. Az űrszerkezet a hajlásszögtől függő, világosan hagyott zóna

- 31/32 -

lyozástól, amennyiben célja a nemzetközi űrjognak megfelelés biztosítása.

III. A funkcionalista felfogás recepciója

A világűr szabadságát az ENSZ Közgyűlésének 1971/XVI. sz. egyhangú határozata 1961 december 20-án deklarálta anélkül, hogy azt elhatárolta volna. Ezt szükségszerűen a világűr-tevékenység (= orbitális tevékenység) ekkor már szokásjogilag elismert szabadságaként kellett értelmezni.

Az azóta eltelt négy évtized államközi gyakorlata, a nemzetközi és állami jogalkotás iránya a funkcionalizmus érvényesülését bizonyítja a világűrjogban. Erre nézetem szerint alábbiak utalnak.

1. Az 1967. évi Világűrszerződés nem kevesebb, mint 37 helyen használja a világűr (outer space) kifejezést anélkül, hogy annak jelentését meghatározná.

A szerződésben szabályozott jogok és kötelességek nem kötődnek egy meghatározott térséghez, ahol a jogilag releváns esemény történik. Ennek ellenére a szerződés alkalmazásában az elhatárolás hiánya soha nem okozott nehézséget. Ami a szerződés térbeliségre utaló elemeit[13] illeti, ezek nézetem szerint a funkcionális megközelítéssel összeegyeztethetők. A világűrben vagy akár az égitesteken tartózkodás ugyanis orbitális mozgás eredménye, attól elválaszthatatlan.

2. A légitér elhatárolását a világűrtől nemzetközi megállapodás hiányában ésszerűen lehetett volna elvárni az állami légijogi törvényhozásoktól. Az államok biztonsága és a légi felségjog felső határa közti összefüggésnek azonban már nincs technikai realitása. Az interkontinentális rakéták világában az önvédelem nem valósítható meg az alant fekvő (cél-) állam felfelé korlátozott légterében. Nem úgy mint ez a tengeri jogban történt, ahol a "canon shot rule", az ágyúlövés szabálya a parti állam védelmi eszközeinek hatótávolságából adódott.[14]

A Világűrszerződés részes államainak légijoga máig sem vállalkozott a légi szuverenitás felső határának meghatározására. Az államok teljes és kizárólagos szuverenitása légterükben (Chicagói szerződés 1. cikk) és a világűr szabadsága (Világűrszerződés 1. cikk) mint a világűrjog alapelve együtt élnek.

A magyar légijog mindemellett kivételt képez. Az 1995. évi XCVII. törvény a légi közlekedésről ugyanis úgy rendelkezik, hogy a magyar légtér az országhatár által körbezárt terület feletti légtérnek a légi közlekedés számára fizikailag igénybe vehető magasságig terjedő része (4. §). Az 1996. július 1-je óta hatályos magyar légijog e szabálya alig értelmezhető másként, mint az ún. aerodinamikai elhatárolási elmélet elfogadása. A magyar légi szuverenitás így 35-40 km magasságig terjed. Ez a számszerűen meg nem vont határ mindemellett nem zárná ki az önvédelem jogának az ENSZ Alapokmánya 51. cikke szerinti gyakorlását e magasság felett azonosított támadó eszközzel szemben.[15]

3. A belső állami világűrjogi jogalkotás ugyanígy a funkcionalista koncepció elfogadására utal. Egyetlen világűrtörvény sem tartalmaz a leghalványabb utalást sem arra, hogy rendelkezései légitér és világűr valamilyen elhatárolásától függenének. Vonatkozik ez a Dél-afrikai Unió 1993. évi világűrtörvényére is (Space Affairs Act) amely a "legalacsonyabb lehetséges perigeum" elméletét elfogadva állapítja meg, hogy a világűr (outer space) ott kezdődik, ahol egy űrtárgy Föld körüli pályán keringeni tud.[16] Az engedélyezési eljárás és a lajstromozási kötelezettség emellett itt is, mint minden más világűrtörvény szerint egyértelműen orbitális tevékenységekre és űrtárgyakra vonatkozik. A lajstromozás olyan paraméterek közlésére terjed ki, amelyek a mesterséges holdak pályáját jellemzik: mint a hajlásszög, apogeum, perigeum, keringési idő. Van olyan törvény, a svéd Act on Space Activities, amely a szuborbitális (ballisztikus) pályára bocsátást expressis verbis kizárja az űrtevékenység köréből,[17] holott ilyen kutatórakéta eshetőleg a műholdak pályájának Föld-közeli pontján is túlhaladhat.

4. A funkcionalista szemlélet recepciójának kell tekintenem, hogy delimitációs javaslatok is elismerik a világűrjog hatályosságát az űrtárgyakra felbocsátásuktól visszatérésükig függetlenül a megállapítandó határtól. Így a Szovjetunió 1983 április 14-én az ENSZ-hez intézett jegyzékében javasolta: "A légitér és világűr közti határt az államok közti egyezséggel a tengerszint feletti 110 km-t meg nem haladó magasságban vonják meg." Egy 1987. évi kompromisszumos javaslat ehhez a formulához a következő új elemet fűzte volna: "valamely a világűrbe felbocsátott tárgyat a világűrben levőnek kell tekinteni a felbocsátás utáni pályájának minden szakaszában, amelynek magassága a tengerszint feletti 110 km vagy annál több."[18] Ez nem más, mint amit a funkcionalizmus állít: az elhatárolás másodlagos jelentőségű, a világűrjog a delimitációtól függetlenül alkalmazandó minden orbitális vagy orbitális célú tevékenységre. Utóbbi fordulat azt fejezi ki, hogy a sikertelen felbocsátásra a pályára állítás meghiúsulása ellenére is értelemszerűen a világűrjogot kell alkalmazni.

Úgy vélem, a fenti 1-4. alattiak a funkcionalista elmélet recepcióját jelentik. Az elhatárolást nem tartalmazó Világűrszerződéssel és a követő jogalkotással kapcsolatos államközi gyakorlat szokásjogi elismerésre utal.[19]

IV. A világűrjog jogforrásrendszere

Fentebb már idéztük az ENSZ-közgyűlés 1971/

- 32/33 -

XVI. sz. határozatát, amely 1961-ben deklarálta a világűrkutatás és - felhasználás szabadságát - pontosabban felhívta az államokat, hogy űrtevékenységüket ennek az elvnek a figyelembevételével folytassák, a nemzetközi joggal összhangban.[20] Ez a pusztán deklaratív jellegű feltétel a világűrjog mint jus speciale megalkotása előtt figyelmeztetett arra, hogy a nemzetközi jog mint jus generale az államokat világűr-tevékenységükben is kötelezi.

A világűrjogi jogalkotás kezdetben nemcsak követte, de bizonyos vonatkozásokban meg is előzte a technikai fejlődést. Így a Hold és más égitestek joghelyzetének alapelveit nemzetközi szerződés határozta meg (1967), mielőtt az ember a Hold felszínére lépett volna (1969). A Nemzetközi Világűrjogi Intézet (IISL) 1963. évi párizsi colloquiumán egy előadó megállapította: a tengeri jog megengedhette magának a luxust, hogy alapelvei évszázadokon át formálódjanak - a világűrjog ezt nem teheti.[21]

Valóban, 1967 és 1979 közt létrejött az az öt nemzetközi szerződés, amely a világűrjog szerződési rendszerének mindmáig gerincét alkotja. Ennek a jogalkotásnak legfontosabb műhelye a COPUOS jogi albizottsága (Legal Subcommittee) volt. A szerződéstervezeteket a Közgyűlés fogadta el, és a Hold-egyezmény kivételével mindet egyhangú határozattal javasolta aláírásra a tagállamoknak. Ez a "law-making" folyamat eredményezte a következő nemzetközi szerződéseket.

- Egyezmény az államok tevékenységét szabályozó elvekről a világűr kutatása és felhasználása terén, beleértve a Holdat és más égitesteket. (Világűrszerződés, 1967 január 27.)[22]

A követő jogalkotás ennek az alapszerződésnek a tételeit építi tovább.

- Egyezmény az űrhajósok mentéséről, az űrhajósok hazaküldéséről és a világűrbe felbocsátott objektumok visszaszolgáltatásáról (1968 április 22.).[23]

- Egyezmény az űrobjektumok által okozott károkért való nemzetközi felelősségről (1972 március 29.).[24]

- Egyezmény a világűrbe felbocsátott objektumok nyilvántartásba vételéről (1975 január 14.).[25]

- Egyezmény az államok tevékenységéről a Holdon és más égitesteken (1979 december 18.).

Magyarország az első négy szerződés részese.

Ha áttekintjük a ratifikációk és enélküli aláírások számát, feltűnik az államok szerződési készségének csökkenése.[26]

A jogalkotás megtorpanását jellemzi az is, hogy a világűr-tevékenység jelentős területeire kidolgozott elvek - voltaképp szerződéstervezetek - sok éve nem jutottak túl a pusztán ajánlás jellegű közgyűlési határozat szintjén. Főként három ilyen határozat érdemel említést:

- az államok által műholdak alkalmazásával folytatott közvetlen TV-adások elvei (1982)[27],

- a Föld világűrből folytatott távérzékelésére vonatkozó elvek (1986)[28] és a

- nukleáris erőforrások világűrbeli alkalmazásának elvei (1992)[29].

Ugyanez vonatkozik magánjellegű, világűrjogász munkacsoportok által kidolgozott szerződéstervezetekre "az emberes űrrepülés szabályai"[30] és "a környezet űrtörmelékek által okozott károk elleni védelme" tárgyában.[31]

A nemzetközi űrjog jogforrásrendszeréhez tartoznak azok a részben regionális nemzetközi szerződések, amelyek a világűr-együttműködés különféle céljait szolgáló szervezeteket hoztak létre. Ilyen a Nemzetközi Távközlési Műhold Szervezet (INTELSAT) 1971. évi szerződése, amelynek nem kevesebb, mint 143 részese van, vagy az Európai Űrügynökséget (ESA) létesítő 1980. évi párizsi szerződés, az Űrtávközlés Arab Egyesülésének (ARABSAT) 1976. évi kairói szerződése stb.

A Világűrszerződés VIII. Cikke szerint az az állam, amelynek nyilvántartásában a világűrbe felbocsátott objektum szerepel, megtartja a joghatóságot és ellenőrzési jogot az objektum és személyzete felett. Ennek folytán a nemzetközi űrjog utat nyit a felbocsátó állam belső állami jogának az űrtárgyakra, űrállomásokra alkalmazása előtt. Nemzetközi űrállomások esetében az alkalmazandó jogra nézve a részes államok közti szerződés irányadó. Így például a most épülő Nemzetközi Űrállomás (ISS -International Space Station) létesítéséről szóló 1998 január 29-i szerződés[32] szerint (V. cikk) az általuk szolgáltatott elemeket a részes államok lajstromozzák. A Világűrszerződés VIII. cikkének megfelelően ezeken fenntartják a joghatóságot és ellenőrzést, amit

- 33/34 -

a szerződés rendelkezéseinek figyelembevételével gyakorolnak.

Az űrtevékenység kommercializálása, magánvállalkozások profitorientált részvétele annak gyakorlati hasznosításában különösen szükségessé tette belső állami világűrtörvények alkotását.[33] A belső állami jogokon belül, ha a joghatóságot gyakorló állam ilyennel rendelkezik, az jus speciale-ként lesz irányadó.

A világűrjogi jogforrásrendszert nemzeti és nemzetközi, mesterséges holdon vagy égitesteken létesülő űrállomásokra alkalmazva az alábbi ábra szemlélteti.

Arra nézve, hogy a nemzetközi űrjognak vannak-e szokásjogi normái, továbbá, hogy lehet-e valamely szabályát jus cogensnek minősíteni, a tudományban megoszlanak a vélemények. Nézetem szerint a világűr szabadságára és a foglalás ezzel összefüggő tilalmára (res communis omnium jelleg) vonatkozó, a Világűrszerződés I. és II. cikkeiben megfogalmazott szabály ma már szokásjognak tekinthető. Mint fentebb láttuk, szokásjogi elismerésnek tekintem annak elfogadását az államközi gyakorlatban, hogy a világűr szabadsága az orbitális mozgással végzett tevékenység (= világűrtevékenység) szabadságát jelenti.

Ami a kogenciát illeti: az ezredfordulón úgy tűnik, a Világűrszerződés I. és II. cikkében foglaltak jus cogensnek tekinthetők, még ha abban az óvatos fogalmazásban is, amit az IISL budapesti XXVI. Colloquiumán az amerikai C. Q. Christol alkalmazott: ha illetékes fórum feltenné a kérdést, vajon az említettek az általános nemzetközi jog kogens szabályaivá lettek-e (peremptory norms), úgy válaszom igenlő lenne.[34]

V. "Az emberiség követei"

A Világűrszerződés V. cikke szerint a szerződő államok az űrhajósokat az emberiség követeinek tekintik, és nekik szükséghelyzetben, balesetben, más szerződő államok területén vagy nyílt tengeren leszállásuk esetén minden segítséget megadnak. Ilyen esetben haladéktalanul és sértetlenül visszajuttatják őket űrjárművük lajstromozó államába. A világűrben vagy más égitesten űrhajósaik minden lehető segítséget megadnak egymásnak.

Az 1968. évi Mentési Egyezmény ezt az alapvető kötelezettséget részletezi. A valamely állam területén földet ért űrhajósnak az illető állam, a nyílt tengeren szükséghelyzetbe került űrhajósnak bármely állam, amely erre képes, köteles segítséget nyújtani, a felbocsátó államot és az ENSZ főtitkárát tájékoztatni. Mindez nem haladja meg a légijárművekkel kapcsolatos, a Chicagói Szerződésben és bilaterális légijogi szerződésekben foglalt mentési kötelezettségek kereteit.

Általános a nézet, hogy ez a szabályozás ma már elégtelen. A jogalkotás e tekintetben is elmaradt az űrtevékenység fejlődése mögött. A fentebb már idézett Böckstiegel-Gorove-Verescsetin-féle közel tíz éve készült tervezet célja "nemzetközi vitát kezdeményezni és előmozdítani, alkalmas formában, remélve, hogy ez az érdekelt államok közti tárgyalásokhoz vezet az ENSZ Világűrbizottságában, vagy másutt."[35] Ez mindmáig nem történt meg, miközben egyre több "emberes" űrrepülésre[36] kerül sor anélkül, hogy az űrhajósokra a légijárművek személyzetéhez hasonlóan nemzetközi egyezményben rögzített egységes szabályok volnának irányadók.

Mindenekelőtt szükséges volna meghatározni az "űrhajós" fogalmát és világűrjogi státusát. Az "envoy of mankind" egyike azoknak a jó szándékú publicisztikai ízű fogalmaknak, amelyek a világűrjog pionír-korszakát jellemezték. Az emberiség nem jogi személy, nem alanya a nemzetközi jognak, amely követet küldhetne. "Az emberiség követe" nem több mint morális értékítélet. Bármely ország polgára legyen is az asztronauta, az egész emberiség vallja magáénak. A Világűrszerződés emelkedett stílusa abból is következhetett, hogy az űrrepülés 1967-ben még nem volt rutinszerű vállalkozás, 1961 és '67 között mindössze 26 ember volt Föld körüli pályán.

A Világűrszerződés VIII. cikke értelmében a felbocsátó és lajstromozó állam joghatósága az "űrhajó bármilyen személyzete felett" fennmarad a világűrben is. Az "any personnel" arra látszik utalni, hogy a szerződés azokra a személyekre gondol, akik az űrtevékenység végrehajtásának részesei: a legénységre, a "crew"-ra. Az ezredfordulón ez az értelmezés nem tartható.

Föld körüli pályán, akár űrhajón, akár az 1983 óta sok küldetést teljesítő űrrepülőgép (space shuttle) fedélzetén számos olyan személy járt a világűrben, aki nem tartozott - légijogi kifejezéssel élve - az űrrepülés "szakszemélyzetéhez". Olyanok, akik mintegy utasként végeztek kísérleteket anélkül, hogy a feladat technikai végrehajtásában részt vettek volna.

A belső állami világűrtörvények némelyike ezt a különbségtételt érvényesíti. A NASA szabályzata[37] szerint a Shuttle-vállalkozásokban a parancsnokból, pilótából és három, ún. programfelelősből (mission specialist) álló legénység (crew) és "rakományfelelős" (payload-specialist), valamint olyan személyek vesznek részt, akik jelenléte az űrrepülés műveletéhez nem szükséges (space-flight participants). Az Orosz Föderáció 1993. évi világűrtörvénye szerint az emberes űrtárgy legénységének parancsnoka felelős a legénység, valamint a repülés egyéb résztvevőinek biztonságáért.[38]

A belső állami törvényhozás abban az irányban halad, mint a légijog, amely különbséget tesz a légijármű fedélzetén a szakszolgálati engedéllyel

- 34/35 -

rendelkező hajózó személyzet és a merőben eltérő jogállású utasok között.[39]

Mindaddig, amíg ez a különböztetés a nemzetközi űrjogban nem érvényesül, űrhajósnak kell tekinteni mindenkit, aki az űrhajó fedélzetén tartózkodik.

A publicisztikában egyre gyakrabban szerepel egy állítólag közeljövőben megvalósuló "űrturizmus". Úgy vélem, nagyon messze van az idő, amikor a légi- és űrjármű fedélzetére egyforma könnyedséggel léphetünk - sőt, előzetes előkészítés nélkül soha sem lesz senki "űrturista".

Az űrrepülés szakszemélyzetére nézve: amíg nemzetközi megállapodás ezeket egységesen nem szabályozza, a belső állami jogokra tartozik az űrhajós-képesítés feltételeinek, az űrhajós jogállásának szabályozása. A világűrjogi jogalkotásnak ez egyre sürgetőbb feladata.

Ami a mentési kötelezettséget illeti: V. N. Kubászov szovjetorosz űrhajós[40] az IAF bécsi kongresszusán jegyezte meg, amikor az 1968. évi Mentési Egyezményt dicsértem: "A ti egyezményetek egy darab papír. Mi tudjuk fenn az orbiton, hogy ha ott valami baj van, menthetetlenek vagyunk." Ez 1972-ben hangzott el, és akkor valóban igaza volt. Az űrrepülőgép megvalósulása óta azonban lehetővé vált Space-Shuttle alkalmazásával orbitális vészhelyzetbe került űrhajósok megmentése is. A világűrjog irodalmában ez ismételten felmerülő kérdés.[41] Az azonban, hogy az ehhez szükséges készenlétet az emberiség követeinek biztonsága érdekében csak hatékony nemzetközi összefogással és jelentős anyagi áldozattal lehetne megteremteni - nem jogi kérdés...

VI. A természet egyensúlya

Az űrkutatás elmúlt évtizedeiben űrtárgyak ezrei jutottak Föld körüli pályára, mesterséges bolygók keringenek Napunk körül, sőt jutottak naprendszerünk határain túlra. Űrhajókon és űrrepülőgépeken mesterséges bioszférában űrhajósok százai jártak a világűrben és épül az ISS, az állandó nemzetközi űrállomás. Eközben hajlamosak vagyunk megfeledkezni arról, hogy az emberiség maga is egy gigantikus "space crew", a Föld-űrhajó legénysége. Természetes bioszférája: föld, víz és légkör alkotta életfenntartó rendszer. Az ember azonban olyan űrhajós, aki nem kíméli léte sine qua non-ját, természeti környezetét.

A világűr-tevékenység a környezetvédelemmel két irányban is összefügg. A földfelszín és a Föld körüli térség kutatását végző mesterséges holdak minden más eszköznél hatékonyabban járulnak hozzá az ehhez szükséges megfigyeléshez. A másik, negatív irány az a környezetszennyezés, amit a Földön, eshetőleg idegen égitesteken okozhat. Az első ma még sokkal jelentősebb haszonnal jár, mint amennyit az űrtárgyak okozta, egyéb civilizációs kártételekkel szemben elenyésző környezetszennyezés árt.

A mai világűrjog a környezetvédelem vonatkozásában rendkívül szegényes. A Világűrszerződés IX. cikke szerint az államoknak a világűrkutatást úgy kell végezniük, hogy elkerüljék annak káros szennyezését, valamint a Föld környezetének Földön kívüli anyag beviteléből eredő ártalmas megváltoztatását.

A Szerződés továbbá két, szubjektív megítéléstől függő posztulátumot, vagy inkább elvárást tartalmaz: 1. Ha valamely államnak oka van feltételezni, hogy világűr-tevékenysége másokét károsan befolyásolná, annak megkezdése előtt konzultációt kezdeményez; 2. Ha más állam világűr-tevékenységéről okkal feltételezhető ugyanez, konzultáció lefolytatását kérheti.

A nemzetközi jog elméletében szerencsétlenül elterjedt "soft law" helyett mindezt inkább olyan lex imperfecta-nak tekintem, amelynek érvényesülése a szerződő felek jóhiszeműségét feltételezi.

A Hold-egyezmény a Hold és más naprendszerbeli égitestek tekintetében nem sokkal megy túl a Világűrszerződés keretein amellett, hogy a környezet káros megváltoztatása (adverse change of the environment) mellé behozza a természet egyensúlyának megbontását (disruption of the existing balance of environment). (VII. cikk)

A környezetvédelmi szabályozás a világűrjogi publicisztika egyöntetű véleménye szerint a nemzetközi jogalkotás fontos feladata. A nézetek abban oszlanak meg, hogy ez a Világűrszerződés kiegészítése, vagy e tárgyban alkotandó önálló nemzetközi szerződés útján történjék.[42]

Az ilyen irányú törekvéseknek a Kozmosz-954 balesete adott komoly ösztönzést. A felderítő műhold 1978 január 24-én zuhant kanadai területre. Miután energiaellátását uránium 235 izotóppal dúsított uránium alkalmazásával működő atomreaktor biztosította, a szerencsére lakatlan terület (Északnyugati Terület, Alberta és Saskatchewan) nagy körzetében radioaktív szennyeződés keletkezett.[43] Az incidens után kanadai kezdeményezésre indult a COPUOS-ban folyt sok éves előkészítő munkálatok vezettek a nukleáris erőforrások (NPS) alkalmazásának alapelveit tartalmazó, fentebb már idézett ENSZ-közgyűlési határozat elfogadásához. (1992 december 4.)[44]

A határozat az atomreaktorok és radioizotóp generátorok műholdakon energiaforrásként használatának irányelveit fogalmazza meg. A felbocsátó államok a Világűrszerződésen túlmenő konzultációs és tájékoztatási kötelezettsége és a biztonságos üzemeltetés technikai feltételeinek előírása legalább ezen a speciális területen határozott előrelépést jelent. Mégis, a határozatot számos kritika éri az itt is szubjektív megítéléstől

- 35/36 -

függően fogalmazott néhány feltétel miatt.[45] A pusztán ajánlást jelentő szabályozás immár tíz éve így sem emelkedhetett a nemzetközi szerződés szintjére.

Az ezredforduló világűrjogában ugyancsak rendezetlen az űrtörmelékekkel okozott orbitális környezetszennyezés kérdése. A szaknyelvben általánosan elfogadott "debri" ugyan törmeléknek fordítható,[46] de a jogforrásokban sehol nem alkalmazott kifejezés a legkülönbözőbb tárgyakat jelöli az elnémult, működését befejezett mesterséges holdaktól (spent satellites) a pályán szétesett űrtárgyak törmelékén át a hordozórakéták Föld körüli pályára tért utolsó fokozatáig. Számuk, attól függően, hogy milyen nagyságúakat veszünk tekintetbe, sok ezerre tehető. Az 1 cm-nél nagyobbak tömegét 30 000-től 70 000-ig becsülik. 1992. évi adatok szerint katalogizált űrtárgyak közt 6% volt aktív, 20% passzív szerkezet, 29% hordozórakéta-fokozat és más, a pályára állítással kapcsolatos tárgy, a valódi űrszemét 45%-ot képviselt. A Föld-közeli pályák térségében az űrtörmelék egyre fokozódó veszélyt jelent a mesterséges holdakra, az űrhajók (űrállomások) személyzetére nézve.[47]

A világűrjog ma még nem kötelezi a felbocsátó államokat az ilyen veszélyeket elhárító technikai intézkedésekre. Ilyenek lehetnek: az elnémult műholdak megsemmisítése alacsonyabb pályára irányítással, magasabb "temetői pályára" állítás, vagy a hajtóművel nem rendelkező tárgyak ma még megoldatlan "begyűjtése".[48]

Nem az új évezred, de a közeljövő feladata a világűrjogi "law-making" számára olyan nemzetközi szerződés létesítése, amely a világűrtörmelék keletkezésének lehető megelőzését, az űrtárgynak az említett módok valamelyikével történő eltávolítását a felbocsátó állam kötelességévé teszi. A COPUOS a kérdéssel konkrét eredmény nélkül foglalkozik, mint ahogy az ILA világűrjogi bizottsága által kidolgozott tervezet sem eredményezte a kérdés megvitatását államközi szinten.[49]

VII. Békés passzív rendszerek?

A világűrjogászok egy része így minősítette azokat a katonai műholdakat, amelyeket nem agresszív céllal bocsátottak Föld körüli pályára, s ezért tevékenységük a Világűrszerződés betűjével és szellemével szerintük összeegyeztethető. Mások úgy vélték, hogy a Világűrszerződés kizárja minden katonai használat jogszerűségét.

A Szputnyik megjelenése után valóban úgy tűnt, hogy ez a technikai vívmány elkerüli az alig fél évszázada feltalált repülőgép sorsát. Akkor, 1912. február 11-én kétszáz neves személyiség, köztük H. G. Wells és A. Conan Doyle, a népekhez intézett kiáltványban tiltakozott az ellen, hogy "az emberi szellem nagyszerű találmányát, a levegő meghódítását, hideg fejjel megsemmisítésre használják."[50] Berta von Suttner osztrák írónő, az első Nobel-békedíjas ugyanekkor "Barbarisierung der Luft" címmel szenvedélyes pamfletet írt azután, hogy egy olasz aeroplán Észak-Afrikában 1911. november 1-jén bombát dobott török katonákra. Keserűen állapította meg: a béke kasszái üresek, a katonák zsebei nem. A hadügyminisztériumok minden technikai vívmányt a pusztítás szolgálatába állítanak.

A "világűr meghódítása" jelszavával együtt ugyanígy felmerült az a követelés, hogy az űrkutatás eszközei csak békés célokat szolgáljanak.

Az ezredfordulón sajnálatos módon el kell ismernünk, jó szándékú naivitás volt feltételezni, hogy a világűrjog az űrtevékenység militarizálásának megakadályozásában hatékony eszköz lehet. Másfelől tény az is, hogy a "katonák zsebei" döntő szerepet játszottak az űrkutatás megvalósításában. Ciolkovszkij, Goddard, Oberth, Wernher von Braun, Koroljov és társaik eredendően nem a pusztítás arzenálját kívánták gazdagítani. Mégis azok az eszközök, amelyek a rakétatechnika zseniális úttörőinek vívmányaként kozmikus sebességet tudtak elérni, katonai fejlesztés eredményei voltak.

A katonai felhasználás jogosságának tagadása abba a hatásos ellenérvbe ütközött, hogy a katonai és polgári célokat szolgáló űrtevékenység többnyire nem választható el. A modern hadviseléshez nélkülözhetetlen hírközlés, távérzékelés, geodéziai, meteorológiai adatszolgáltatás ugyanis azonos űreszközökkel történik.

Amikor a Világűrszerződés IV. cikke csak a nukleáris és más tömegpusztító fegyvereket száműzte a mesterséges holdak fedélzetéről és csak a Holdra és más égitestekre mondta ki, hogy azok kizárólag békés célokra használhatók, mindkét világűrhatalom évek óta intenzív felderítést folytatott a világűrből. Az amerikai SAMOS felderítő rendszer (Satellite and Missile Observation System) keretében 1960 októbere és 1963 januárja közt 20 mesterséges holdat bocsátottak fel. Az 1962-től indított szovjet Kozmosz-sorozat műholdjainak katonai rendeltetésére csak jellemző pályaadataikból lehetett következtetni. Ezt hivatalosan csak 1993-ban tették közzé.[51]

A tudományban a békés cél (peaceful purposes) és a békés felhasználás (peaceful uses) értelmezése körül éveken át folyt a vita. Jómagam a "szocialista" világűrjogászokkal és számos nyugati társammal együtt a békés = nem-katonai értelmezést képviseltem.[52] Ezt a nézetet látszott alátámasztani a Világűrszerződés több alapelve. Az I. cikk szerint az űrtevékenység "minden ország javára és érdekében folytatható", továbbá, hogy az "az emberiség közös vállalkozásának tekintendő"[53]. A katonai

- 36/37 -

világűr-tevékenység ezekkel a célokkal ellenkezik.

E nézettel szemben a katonai célú távérzékelő mesterséges holdak tevékenysége ellen egy állam sem tiltakozott. Ezt a "tacitus consensus"-nak tekinthető gyakorlatot követte az 1972. évi SALT-egyezmény ("Salt ABM Treaty") részeseinek kifejezett hozzájárulása ahhoz, hogy a vállalt korlátozások betartását kölcsönösen "nemzeti technikai eszközökkel" (national technical means) ellenőrizzék, ami nem más, mint a felderítő mesterséges holdak diszkrét kódolása.[54] Jóllehet itt olyan bilaterális szerződésről volt szó, amely nem hat erga omnes, mégis ezt a két világűrhatalom "nemzeti eszközei" tevékenysége által érintett többi állam is tudomásul vette.

Mindezek után az ezredforduló világűrjoga a katonai világűr-tevékenység tekintetében három következtetést enged.

1. A Hold és más égitestek demilitarizált területek, ahol kizárólag békés tevékenység folyhat. Tilos katonai berendezések létesítése, bármilyen fegyverkísérlet, katonai gyakorlat. (Világűrszerződés IV. cikk - Hold-egyezmény III. cikk)

2. Tilos nukleáris és más tömegpusztító fegyverek elhelyezése Föld, Hold vagy más égitestek körüli pályán.

3. Minden egyéb vonatkozásban az olyan katonai tevékenység tilos, amely a nemzetközi űrjogba vagy az általános nemzetközi jogba ütközik.

"Csillagháború" pedig - a publicisztika kedvenc kifejezésével - igazi értelmében, hogy ti. egy fegyveres konfliktus a hadviselők űreszközei közt a világűrben dőlne el, a science fiction világába tartozik. Itt a földön azonban a modern hadviselés már ma sem képzelhető el rendkívül intenzív katonai űrtevékenység nélkül.

Az ún. öbölháború (1991) ezt tanúsította. Távérzékelő, távközlő, meteorológiai, lehallgató berendezésekkel ellátott (signals intelligence satellites) mesterséges holdak nélkülözhetetlen eszközei voltak a "sivatagi vihar"-nak.[55] Az USA légierejének vezérkari főnöke, Merrill McPeak túlzott ugyan, amikor a hadjáratot "az első űrháborúnak" nevezte, a fenti 3. tételből okszerűen következik, hogy egy fegyveres konfliktusban az ENSZ Alapokmányában is biztosított önvédelem jogát gyakorolná az a fél, amely ASAT (= anti-satellite) eszközökkel a világűrben kísérelné meg a földi hadműveletekben részes ellenséges űreszközök elhárítását. Ez a helyzet, azonos technikai szintet feltételezvén a konfliktus mindkét felének oldalán, ma még utópisztikusnak tűnik. Az új évezredben mégis a világűrjog de lege ferenda kérdése lehet a fegyveres konfliktusok jogának és a semlegesség normáinak adaptálása az űreszközökkel folytatott hadviselésre.

VIII. Államfelelősség és űrkereskedelem

Az űrtevékenység privatizálása és kereskedelmivé tétele az államfelelősség elvén épülő, ma már hagyományosnak mondható világűrjogi konstrukció alapjait érinti.

A két fogalmat az irodalomban gyakran kezelik úgy, mintha azok együtt járnának, sőt feltételeznék egymást.[56] A kereskedelem javak olyan átruházását és olyan szolgáltatások nyújtását jelenti, amely profitszerzéssel jár, az ezekkel járó tevékenységekkel együtt. "Kereskedelmi" mindaz, amit ez a tevékenység jellemez. Kereskedelmivé tétel (commercialization) egy non-profit tevékenység profitszerzővé alakítása. Ha a világűr-tevékenység (= orbitális eszközökkel folytatott tevékenység) ilyen értelemben vett kereskedelmi célt szolgál, úgy az kereskedelmi, függetlenül attól, hogy azt állami vagy magánszervezetek folytatják.

A kommercializálás nem feltétlenül jár együtt privatizációval,[57] azaz létező programok és szolgáltatások állami kézből a magánszektorba vitelével. Profitra törekvő jogalany (profit-seeking entity) maga az állam is lehet, vagy állami tulajdonban levő gazdasági társaság, azaz olyan jogi személy, amely nem tartozik a magánszektorhoz. Mindkét jelenség - a kereskedelmivé tétel és privatizáció - különösen az elmúlt évtizedben az űrtevékenység gazdasági hasznosításának rohamosan fejlődő technikájával járt együtt.

A kereskedelmi világűr-tevékenység általánosan elfogadott nézet szerint a világűr hasznosításának (use of outer space) körébe tartozik.[58] Mint ilyen, a Világűrszerződés I. cikk 2. bek. értelmében az államok által minden megkülönböztetés nélkül a nemzetközi joggal összhangban szabadon gyakorolható. Az I. cikk 1. bek.-ben foglalt ún. "benefit principle" alapján ti. hogy a világűr-tevékenység minden ország javára és érdekében folytatható, a kereskedelmi tevékenység pedig nem ezt a célt szolgálja, ezt a szabadságot komolyan nem kérdőjelezték meg.[59]

A nem-állami tevékenységre nézve a Világűrszerződés kompromisszumos megoldást tartalmaz. Kompromisszumos azért, mert a Szovjetunió az űrtevékenység jogát az államoknak kívánta fenntartani, míg az Egyesült Államok ezt magánszervezeteknek is biztosítani kívánta. Az eltérő megközelítés a merőben különböző gazdasági rendszerekből következett, hiszen az Egyesült Államokban már ebben az időben is folyamatban voltak olyan világűrprogramok, amelyekben magáncégek is részt vettek.

A Világűrszerződés VI. cikke áthidaló szabályozást tartalmaz: a szerződésben részes államok nemzetközi felelősséggel tartoznak (international responsibility) a világűrben folytatott nemzeti tevé-

- 37/38 -

kenységekért, akár kormányszervek, akár nem-állami intézmények végzik azokat, továbbá annak biztosításáért, hogy azokat az e szerződésben foglalt rendelkezésekkel összhangban folytassák. A VII. cikk szerint a felbocsátó állam ugyancsak nemzetközi felelőséggel (international liability) tartozik az űrtárgy által a földön, a légtérben vagy a világűrben okozott károkért. Utóbbit az 1972. évi Kár-Egyezmény (Liability Convention) részletesen szabályozta.

Az állam és a világűr-tevékenységet ténylegesen folytató magánszervezet közti kapcsolatot a kötelező állami engedélyezés és folyamatos felügyelet biztosítja. Mindezek a rendelkezések eo ipso vonatkoznak a kereskedelmi célú űrtevékenységre és ezt szolgáló űrtárgyra is.

A nemzetközi űrjog alanyai az államok. A szerződés őket kötelezi, és ők felelnek a nem-kormány szervezetek - ideértve a magáncégeket -világűr-tevékenységéért. De meddig terjed ez a felelősség? Hol van a határ az engedélyező és felügyeletet gyakorló állam felelősségi körébe tartozó, ténylegesen a magánszervezet által elkövetett jogsértés és utóbbi jogellenes, de az állam nemzetközi jogi kötelezettségeit nem sértő magatartása között?

A kárfelelősség e tekintetben vitathatatlan. Az űrtárgyak által okozott kárért az állam felel. Az általános nemzetközi jog normáitól eltérően olyan kárért is, amelyet nem valamely állami szerv vagy szervezet okozott. A belső állami világűrtörvények mindkét vonatkozásban arra törekszenek, hogy az államnak regressz-joga legyen minden esetben a magánszervezet ellen, amelyért helytállni volt kénytelen.

A fentebb már említett és a 32. jegyzetben felsorolt világűrtörvények mind ezt teszik, alig különböző fogalmazással. P. o. az 1986. évi angol Outer Space Act: "Mindazok, akikre a törvény vonatkozik, kártalanítani kötelesek az államot minden olyan igénynyel szemben, amelyet az angol kormány ellen olyan károk miatt érvényesítettek, amelyeket az engedélyezett űrtevékenység okozott."[60]

Feltehető, hogy a kereskedelmi világűrtevékenység civiljogi oldala, annak sajátos feltételei és a belső állami jogok eltérései a nem túl távoli jövőben szükségessé teszik egyfajta egységes Codex Juris Spatialis kidolgozását is.[61]

IX. A közös örökség

Az emberiség közös örökségének fogalma (CHM = Common Heritage of Mankind) a tengerjogon keresztül vonult be a nemzetközi jogba.[62] Az 1982. évi Montego Bay tengerjogi egyezmény az ún. Zóna (Area), az állami joghatóságon túli tengerfenék és altalaj kincseire mondja ki, hogy azok az emberiség közös örökségét képezik. (136. cikk) Ezekre nézve az emberiséget mint egészet illeti meg minden jog, ami egy Nemzetközi Tengerfenék Hatóság (International Sea-Bed Authority) nevű testület hatáskörébe tartozik.

A Hold-egyezmény XI. cikke szerint a Hold és természeti forrásai ugyanígy az emberiség közös öröksége. A tengerjogi párhuzam abban is megnyilvánul, hogy az egyezmény arra az esetre, ha majd a Hold természeti forrásait kiaknázni érdemes lesz, olyan nemzetközi igazgatás (functional regime) létesítését irányozza elő, amely a kihozatalt méltányosan elosztja. [63]

A fogalom szó szerinti jelentését a magánjog szemszögéből éppúgy céltalan volna elemezni, mint az "űrhajósok az emberiség követei" fogalmát a diplomáciai jog alapján. Az örökség örökhagyót feltételez és örököst, aki jogalany. Kitől örököltük a mélytengerek kincseit, az égitesteket? Ki volt a "defunctus" - az örökhagyó? Generációk öröklik őket egymástól? De hiszen a nemzedékek nem úgy múlnak el, ahogy a magánjog alanyai sírba szállnak!

Ami a tengerjogot illeti: az emberiség a tengereken talán tekintheti magát közös örökösnek. De hogyan teheti ezt akár eszmeileg is a világmindenséggel, amelyben minden bizonnyal értelmes lények számtalan közössége él?[64]

Az ezredforduló világűrjoga a közös örökség értelmezésében akkor jár el helyesen, ha ezt az égitestek joghelyzetére vonatkozó alábbi szerződési feltételek szimbolikus foglalatának tekinti.

- A Hold és más égitestek kutatása és használata az emberiség közös vállalkozása (province of all mankind).

- A Holdat és más égitesteket minden állam szabadon, megkülönböztetés nélkül kutathatja és használhatja.

- A Hold és más égitestek sem a szuverenitás igényével, sem használat vagy foglalás útján, sem bármilyen más módon nem lehetnek nemzeti kisajátítás tárgyai.

A "média" érdeklődését a világűrjog iránt a MIR űrállomás tervszerű lezuhanásán kívül semmi sem keltette fel jobban, mint az úgynevezett Holdtelkek ügye. Egy amerikai üzletember vállalkozásáról van szó, aki a Holdat, sőt a Naprendszer bolygóit saját tulajdonának nyilvánítva, azokat parcellázva telkeket árul.[65] Sok ezer vevője, így köztük több száz magyar tette az élelmes férfiút dúsgazdaggá.

Az ilyen tulajdonszerzés az égitestek jogi helyzetének tételes szabályaival éppúgy ellenkezik, mint a "művelt nemzetek által elismert általános jogelvekkel." Utóbbiakhoz tartoznak a római jogban gyökerező olyan axiómák, mint hogy senki sem ruházhat át másra több jogot, mint amivel maga rendelkezik (nemo

- 38/39 -

plus juris transferre potest quam ipse habet). Így tulajdont átruházással csak tulajdonostól lehet szerezni.[66] Ha a Hold res nullius volna, és birtokbavétellel ott bárki eredeti tulajdont szerezhetne, úgy a tulajdonosi minőség egyszerű kijelentése semmiképp sem az. Fél évszázada a lehetetlen tárgyra irányuló, így semmis szerződés iskolapéldája volt holdbeli ingatlan eladása. Vajon a magyar telektulajdonos számára időközben lehetővé vált a holdbeli ingatlan birtokba vétele?

A Holdon 1969 július 20-tól máig összesen 12 ember járt, hat alkalommal az USA által végrehajtott Apollo program keretében, amely 25 milliárd dollárba került. A megvalósításban közvetlenül vagy közvetve kutatóintézetek és vállalatok ezrei, nem kevesebb mint 400 000 ember vett részt. Ha mindehhez tekintetbe vesszük, hogy a "telektulajdonos" olyan környezetbe kerülne, amelyben a túlélést korlátozott ideig mesterséges életfenntartó rendszer biztosíthatja, joggal állíthatjuk, hogy egy holdbeli ingatlan adásvételi szerződés gyakorlatilag ma is lehetetlen tárgyra irányul. A tulajdonos nem volna képes a tulajdonjog lényegét, a birtoklási jogot gyakorolni.

Ami az égitestekre vonatkozó tételes jogot illeti: a Világűrszerződés előbb idézett II. cikke nézetem szerint a bármi módon történő "national appropriation" tilalmával a Hold és más égitestek tulajdonszerzéssel kisajátításának tilalmát is kimondta. Ezt támasztják alá azok az ugyancsak e szerződésben foglalt általános elvek, amelyek a Hold és más égitestek res omnium communis (= res extra commercium) státusát alapozzák meg.

A Hold-egyezmény XI. cikke mindemellett kimondja, hogy a Hold felszíne és természeti forrásai nem lehetnek valamely állam, állami szervezet, jogi vagy természetes személy tulajdonai. Az ellenkező nézet hívei szerint erre azért volt szükség, mert a Világűrszerződés II. cikke a magánjogi tulajdonszerzést nem zárta ki.[67] A Hold-egyezmény pedig csak csekély számú részesét köti.

A "Hold-telkek" ügye mindenesetre alkalmas volt arra, hogy vitát indítson a világűrjog ma még merőben elméleti jelentőségű kérdéskörében.[68]

***

A kozmikus térséget Madách Imre nyomán nevezzük világűrnek. "Az ember tragédiája", a gondolatébresztés kimeríthetetlen tárháza az űrtudományok művelőihez is szól. Azokhoz is, akik az áttelepülést mérlegelik egy idegen bolygóra, ha már Földünk lakhatatlanná válik. Egy más világba, ahol a költő képzeletében

"...a lehetetlen tán természetes.

A súly nem létez, a lét nem mozog,

Mi itten lég, az ott tán gondolat,

Mi itten fény, az ottan hang talán,

S jegecül tán, mi itten nőve nő."

Pontosan száz évvel az ember első űrrepülése előtt mondatja Luciferrel:

"E báb-istenség most már elkeringhet

Az űrben, új bolygóként, melyen újra

Számomra fog tán élet fejledezni."

A "báb-istenség" azóta megalkotta az új bolygókat, leszállt a Holdon, bolygóközi útra készül. De megismerte a kockázatokat is, a "Föld szellemének" hatalmát, képességének korlátait. Helyes volna, ha az ezredfordulón az önpusztító emberiség magának tenné fel a Tragédiában Luciferhez intézett kérdést: "Őrjöngő röptünk, mondd, hová vezet?" ■

JEGYZETEK

[1] P. o. Népszabadság, 1959. szeptember 4-i rendkívüli kiadás: "...mi is eljegyeztük magunkat ezzel a győzelmes renddel, amely népek sorának szabadságot teremtett, s most a világűrt hódítja meg"

[2] A. G. Haley: Space Law and Government, New York 1963. 394-423. o. Követője E. Fasan: Weltraumrecht. Mainz 1965. 141-154. o., aki a "Metarecht"-nek önálló tanulmányt is szentelt. Relations with Alien Intelligences. Berlin, 1970. 1-110. o.

[3] Az SZKP Központi Bizottságának, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa elnökségének és a Szovjetunió Kormányának felhívása 1961 április 12. közli: Népszabadság, 1961 április 13. 3. o.

[4] Kezdetben történtek kísérletek az űrkutatás eszközeinek legalább részben a légijog alá vonására. Nem véletlen, hogy a világűrjog első művelői a légijogászok közül kerültek ki. (Cooper, Meyer, Pépin, Ambrosini stb.) Végül is egyikük sem találta ezt a megoldást elfogadhatónak.

[5] A vita ENSZ-beli történetének kitűnő összefoglalása, jellemző címmel: R. F. A. Goedhart: "The Never-ending Dispute: Delimitation of Air Space and Outer Space." Forum for Air and Space Law vol. 4. 1995.

[6] Az elhatárolási elméletek részletes kritikájához Gál: Világűrjog, Budapest 1964. 89-124. o.

[7] Collins Dictionary of Astronomy. Ed. by V. Illingworth, Glasgow 1994. 87-88. o. Űrhajózási Lexikon, Budapest, 1981, 345-346. o. Űrtan - SH-Atlasz. Springer, Budapest 1996, 41-44. o.

[8] Az elmélet jelentős korábbi képviselői: M. S. McDougal, L. Lipson (Perspectives for a Law of Outer Space 1958), M. ylicz (Sur quelques problémes de droit astronautique, 1958), R. Quadri (Droit international cosmique, 1959), J. Sztucki (Security of Nations and Cosmic Space, 1959), Ch. Chaumont (Le droit de l'espace, 1960). Saját állásfoglalásom: Világűrjog 136-150. o. ("tevékenységi elmélet") Space Law. Budapest 1969. 105-117. o.

[9] Gál: Légitér és világűr. Jogtudományi közlöny 1960. 565-576. o. Angol változat: Legal Problems of Space Exploration. A Symposium U. S. Senate. Washington 1961. 1141-1157. o.

[10] Világűrjog 38. o.

- 39/40 -

[11] Az 1972-73-ban felbocsátott amerikai Pioneer-10 és 11, valamint az 1977-ben indított Voyager-1 és -2 elhagyva a Naprendszer ismert bolygóinak távolságát, kijutottak a csillagközi térbe.

[12] Z. B. G. Zhukov-Y. Kolosov: International Space Law. New York etc. 1984. 9. o. Bokorné Szegő Hanna könyvismertetése. Jogtudományi Közlöny 1966. 159. o.

[13] Az űrhajósok az emberiség követei a világűrben (5. cikk). Nemzetközi felelősség nemzetközi tevékenységekért a világűrben (6. cikk). A felbocsátó állam joghatósága az űrtárgy felett, amíg a világűrben van (8. cikk) stb.

[14] Vö. Bynkershoek: De dominio maris dissertatio, 1702. "Terrae potestas finitur ubi finitur armorum vis."

[15] A légiközlekedési törvény egyik tervezete szerint a magyar légi szuverenitás az elhárítóeszközök hatósugaráig terjedt volna.

[16] Section 1 Definitions ("...height at which it is in practice possible to operate an object in an orbit around the earth")

[17] Section 1. Par. 2.

[18] U. N. Doc. A/AC. 105/C. 2/L. 139. April 4. 1983 és U. N. Doc. A/AC. 105/L. 168. June 5. 1987. Vö. Terekhov: Passage of Space Objects Through Foreign Airspace. (International Institute of Space Law). XXXII. Colloquium on the Law of Outer Space. Jerusalem 1994. Proceedings 52-53. o.

[19] A. Górbiel lengyel professzor 1980-ban "a funkcionalista elmélet legegyértelműbb követőjének" jellemzett a szocialista államok világűrjogi irodalmában. (Legal Definition of Outer Space. Lód 1980. 48. o.) Az IISL világűrjogi colloquiumain, de az INTERCOSMOS világűrjogi szemináriumain is valóban ezt a koncepciót képviseltem. Így: The Question of Delimitation After Twenty Years. XXII. Coll. Munich 1979. Proceedings 125-129. o. - Fundamental Links and Conflicts between Legal Rules of Air and Space Flights. XXVI. Coll. Budapest 1983. Proceedings 77-80. o. - Territorial Sea and Airspace: Passage to Free Spaces? XXVII. Coll. 1985. Proceedings 134-139. o. - Space Objects "While in Outer Space." XXXVII. Coll. Lausanne 1994. Proceedings 84-86. o. - Thirty years of Functionalism. XL. Coll. Turin, 1997. Proceedings 125-132. o. INTERCOSMOS világűrjogi szemináriumokon: Air Law and Space Law. Coincidences and Controversies. Prague 1982. Doklad 185193. o. - Problems of Delimitation and Geostationary Orbit at the Twenty-third Session of the Legal Subcommitte. Varna 1984. Doklad 151-175. o. Tartozom azzal a megállapítással, hogy a hivatalos szovjet állásponttól eltérő véleményemet az INTERCOSMOS és szovjet világűrjogász kollegák tárgyilagos viták témajaként fogadták.

[20] Lényegében ugyanezt mondja ki a Világűrszerződés V. és a Hold-egyezmény VI. cikke ("...on the basis of equality and in accordance with international law")

[21] M. Cohen: Towards a Legal Regime in Space. VI. Coll. Paris, 1963. Proceedings.

[22] 1967. évi 41. tvr.

[23] 1969. évi 22. tvr.

[24] 1973. évi 3. tvr.

[25] 1978. évi 7. tvr.

[26] IISL Standing Committee on the Status of International Agreements. Annual Report 2000. XLIII. Coll. Rio de Janeiro 2000. Proceedings 404-409. o.

[27] U.N. Res. 37/92

[28] U.N. Res. 41/65

[29] U.N. Res. 47/68

[30] Draft for a Convention on Manned Space Flight. (K. H. Böckstiegel-V. Vereshchetin-S. Gorove)

[31] ILA Draft Instrument on the Protection of the Environment from Damage Caused by Space Debris. Elemzéséhez ld. Gál.: The ILA Draft Instruments. Acta Juridica Hungarica 1997. 3-4. szám 125-138. o.

[32] A szerződés az űrállomást közösen építő Kanada, Japán, Oroszország, Egyesült Államok és az európai tagállamokat képviselő ESA közt jött létre.

[33] USA: National Aeronautical and Space Act 1958. Communications Satellite Act 1962. Land Remote Sensing Act 1984. Commercial Space Launch Act 1988. Commercial Space Act 1988. Anglia: Outer Space Act 1986. Svédország: Act on Space Activities 1982. Oroszország: Act on Space Activity 1993. Dél-Afrika: Space Affairs Act 1993. Ausztrália: Space Activities Act 1998. Több országban előkészítés folyik: így Németországban, Franciaországban, Brazíliában.

[34] C. Q. Christol: The Jus Cogens Principle and International Space Law. XXVI. Coll. 1983. Proceedings 7. o.

[35] Manned Space Flight. Legal Aspects in the Light of Scientific and Technical Development. Ed. by K-H. Böckstiegel, Proceedings of an International Colloquium, Cologne, May 20-22. 1992. (Cologne Proceedings) 7. o.

[36] Terminológiánk a "manned space flight" - "bemannte Raumfahrt" kifejezéseket jobb híján így magyarítja. S. E. Doyle professzor (USA) a mindkét nembeli űrhajósokra tekintettel a "manned" helyett a "human flight"-ot és "crewed object"-et javasolta (Cologne Proceedings 39. o.) A XXXVI. IISL Colloquiumon módom volt rámutatni, hogy a magyar kifejezés ezt a fogalmat semlegesíti. Graz 1993. Proceedings, 273. o.

[37] Code of Federal Regulations, Title 14, V. §. 1214-303

[38] Art. 20 - (Cosmonauts and crews of piloted space objects), 3.2

[39] Vö. Gál: Air Crew and Space Crew - Comparative Observations de Lege Ferenda. Acta Juridica Hungarica 1993. 35. No. 53-64. o.

[40] (1935) Szojuz-6 űrhajón (1969), a szovjet-amerikai közös űrrepülésben fedélzeti mérnök (1975), a Szojuz-35 űrhajón Farkas Bertalan parancsnoka (1980).

[41] G. Zhukov-Y. Kolosov: op. cit. 12. jegyzet. 97. o. V. S. Vereshchetin: Legal Aspects of Orbiting International Laboratories. XIII. Coll. Mardel Platz 1969, 114. o. Gál: Observations on the Rescue Agreement. Proceedings of a Symposium Held in the Hague 1984. Ed. N. Yasentuliyana, 87-88. o.

[42] Vö. Gál: Treaty Law Problems of Space Environmental Protection: De lege ferenda tasks for International Legislation. - Environmental Aspects of Activities in Outer Space. Proceedings of an International Colloquium, Cologne May 16-19, 1988. Ed. by K.-H. Böckstiegel 287-300. o.

[43] A közhiedelemmel szemben nem ez volt az első ilyen eset. 1964-ben egy amerikai haditengerészeti műholdnak az Indiai-óceánba zuhanásakor radioaktív plutónium 238 szabadult fel. A Kozmosz-954 balesetéből származó kanadai kárigényt a Szovjetunió részben teljesítette. (1981 április 2-i moszkvai jegyzőkönyv.) L. Space Law Basic Documents A. VI. 2. 2. A. S. Gorove: Cosmos 954: Issues of Law and Policy. Journal of Space Law. Vol. 6. No. 2, 1978, 137-146. o.

[44] "Principles Relevant to the Use of Nuclear Power in Outer Space" Space Law Documents. B. III. 9.

[45] Pl. "ensure with high reliability." "Significant radiation exposure", "frequently as practicable", "reasonably practicable" stb. Vö. C. Q. Christol: A New Challange for International Law. XXXVI. Coll. Graz, 1993, 246-247. o.

[46] A francia szó jelentése: roncs, törmelék. Angolul: széttört dolog maradványa. Webster' Dictionary 1991. 247. o. A német világűrjogi irodalomban: Weltraumtrümmer (Hobe). Olaszul: frammenti (Grosso).

[47] Alacsony pályán az ütközés relatív sebessége 16 km/sec lehet. Egy 80 g-os űrszemét ütközésekor 1 kg TNT-vel egyenértékű energia szabadul fel!

[48] Űrtan, 7. jegyzet, 277. o.

[49] Vö. Gál: The ILA Draft Instruments on the Protection of the Environment from Damage Caused by Space Debris. Acta Juridica Hungarica, 1997. 3-4. sz. 125-138. o.

[50] O. Groehler: A légiháborúk története 1910-1970. Budapest 1980. 11. o.

[51] Űrtan, 251. o. Vö. Űrhajózási Lexikon szerk. Almár-Horváth. Budapest 1981. 350 sk. o.

- 40/41 -

[52] Világűrjog 197-205. o. Space Law 164-172. o. The "Peaceful Uses of Outer Space" after the Space Treaty. X. Coll. Belgrade 1967. Proceedings 129. o.

[53] Ezt ez a világűrjogi irodalomban vitás különös formula fejezi ki: "the exploration and use of outer space... shall be the province of mankind" - a hivatalos magyar fordításban értelemszerűen "közös vállalkozás".

[54] A felek a XII. cikk 3. pontjában arra is kötelezték magukat, hogy felderítést meghiúsító álcázást nem alkalmaznak! K.-H. Böckstiegel-M. Benkő: Space Law, Basic Documents Vol. B. V. 1. 4. 1, 4. o.

[55] J. M. Filho: Total Militarization of Space and Space Law: the Future of the Article IV of the 67' Outer Space Treaty. XL. Coll. Turin 1997. Proceedings 358-359. o.

[56] V. D. Bordunov: Legal Aspects of Private Activities in Outer Space. XXIX. Coll. Innsbruck 1986. Proceedings 154. o.

[57] E. R. Finch-A. L. Moore: Astrobusiness. A Guide to the Commerce and Law of Outer Space. New York etc. 1985. 93. o.

[58] Az űrszolgáltatásokkal folytatott kereskedelem széleskörű; felbocsátói, távközlési, távérzékelési (remote sensing) adatok nyújtásától olyan extrém vállalkozásig, mint az "űrtemetkezés". (Az 1997 áprilisában felbocsátott spanyol Minisat műholdon a Celestic Inc. Houston huszonkét személy - köztük Krafft Ehricke, a V-2 megalkotásában és az Apollo-programban részt vett német tudós hamvait helyezte el. "Temetkezési költség": 4800 USD.)

[59] A kínai HE Qizhi szerint a kereskedelmi vállalkozások közvetve szolgálják "az emberiség jólétét". Legal Aspects of Commercialization of Space Activities. XXXIII. Coll. Dresden 1990. 58. o.

[60] Vö. Gál: A világűr-tevékenység állami törvényeinek főbb vonásai. Magyar Űrkutatás 2000, Budapest 2001. 55-64. o.

[61] E. Fasan "Magánjog a világűrben" címmel igen korán felvetette egy "Code Civil of Outer Space" szükségességét. Weltraumrecht. Mainz 1965. 119-132. o.

[62] Málta javasolta 1967-ben az ENSZ közgyűlésén, amely 2749. (XXV) sz. határozatával elfogadta.

[63] A méltányosság követelménye volna a szerződés szerint a fejlődő államok érdekeinek és szükségleteinek, valamint azon országok áldozatvállalásának figyelembevétele, amelyek közvetlenül vagy közvetve hozzájárultak a Hold kutatásához. (A Szovjetunió és az USA az egyezményt főként ezért nem írta alá.) A tengerjogi párhuzamhoz vö. P. P. C. Haanappel: Comparsion between the Law of the Sea and Outer Space Law: Exploration and Exploitation. IISL XXVIII. Coll. 1985. Proceedings 145-148. o. A latin-amerikai doktrína kész a CHM-et jus cogensnek tekinteni, sőt lépésnek az emberiség nemzetközi jogalanyisága felé. L. A. A. Cocca: The Principle of the "Common Heritage of Mankind" as Applied to Natural Resources from Outer Space and Celestial Bodies. IISL XVI. Coll. 1973. Proceedings 172-176. o. Idem: CHM a Basic Principle of the International Legal System. XXX. Coll. Bangalore 1988. Proceedings 89-94. o. A közös örökségre jogosult emberiség fogalmának jövő generációkra kiterjesztéséről l. B. Nagy: Common Heritage of Mankind: The Status of Future Generations. Uo. 319-325. o.

[64] Van olyan exobiológus, aki a fejlett civilizációk számát csak a mi galaxisunkban 1 millióra becsüli. Collins Dictionary of Astronomy, Glasgow 1994. 150-151., 407. o. A SETI (Search for extraterrestrial intelligence) programok érintkezés-felvételre folyamatban vannak. A technikai civilizációkról l. Almár Iván: A SETI szépsége. Kutatás Földön kívüli civilizációk után. Budapest 1999. 63-78. o.

[65] Az ún. "Moon Embassy" az USA-ban igényét az 1862. évi Homestead Act-re alapozta, amelyet annak idején a nyugati területek betelepítése érdekében hoztak!

[66] Gál: Acquisition of Property in the Legal Regime of Celestial Bodies. XXXIX. Coll. Beijing 1996. Proceedings 46. o.

[67] W. N. White: Real Property Rights in Outer Space. IISL XL. Coll. Turin 1997. Proceedings 370. o.

[68] Az IISL először 1996. évi pekingi colloquiumán foglalkozott a kérdéssel, azóta minden évben hangzanak el előadások e tárgyban, különösen az űrtevékenység privatizációjának szemszögéből.