https://doi.org/10.59851/mj.73.08.1
A devizaalapú kölcsönszerződések 2008 óta folyamatosan a társadalom és a jogásztársadalom figyelmének középpontjában állnak. Az elmúlt csaknem tizennyolc év alatt számos fordulat következett be a megítélésükben, melyet nemcsak a hazai, kezdetben széttartó jogalkalmazás, de az Európai Unió Bíróságának döntései is meghatároztak. Az ún. devizaperek történetében visszatekintve jól megfigyelhető, hogy a jogalkotói beavatkozás hiányában a jogalkalmazás lépésről lépésre haladt, az egyik kérdéskör megoldása további jogalkalmazási problémát vetett fel. Az Európai Unió Bírósága C-630/23. számon meghozott határozatával úgy tűnt, végre nyugvópontra jut a devizaperek gyakorlata, azonban az EUB C-679/24. számú ítélete, a Kúria Jpe.60.009/2026. számú jogegységi eljárása és a 2026. évi XVI. törvény ismét előtérbe helyezte ezen szerződések kérdését. Jelen tanulmány célja a devizaperek újabb kihívásainak áttekintése, az idáig vezető út rövid bemutatása mellett.
Kulcsszavak: devizaalapú kölcsönszerződés; érvénytelenség; érvényessé nyilvánítás; fogyasztóvédelem; hatályossá nyilvánítás; a visszatérítés iránti igény elévülésének kezdő időpontja; végrehajtás megszüntetése
Foreign exchange contracts have been at the center of public and legal attention since 2008. Over the past nearly eighteen years, there have been numerous shifts in how they are viewed, shaped not only by domestic legal practice - which was initially inconsistent - but also by the decisions of the Court of Justice of the European Union. Looking back at the history of foreign currency litigation, it is clear that, in the absence of legislative intervention, the application of the law proceeded step by step, with the resolution of one issue giving rise to further problems in the application of the law. With its decision in Case C-630/23, the Court of Justice of the European Union (hereinafter: CJEU, the Court) seemed to finally bring the practice regarding foreign currency litigation to a stable point; however, the CJEU's judgment in Case C-679/24, the Hungarian Supreme Court's uniformity of law proceeding No. Jpe.60.009/2026, and Act XVI. of 2026 have once again brought the issue of foreign currency contracts to the forefront. The purpose of this study is to review the latest challenges in foreign currency litigation, along with a brief overview of the path that has led to this point.
Keywords: consumer protection; loan agreement denominated in foreign currency; action for restitution of the sums paid pursuant to the unfair term; invalidity of the contract; termination of execution
Az alapvető probléma a devizaalapú szerződések[1] esetében az volt, hogy a hitelezővel szerződő fél, vagyis az adós általában nem tudta pontosan, hogy mit is jelent, ha a szerződés nem forint-, hanem devizaalapú elszámolást tartalmaz. Ha azonban tisztában is volt az ügyletben rejlő elvi kockázattal, ilyen mértékű változásra nem lehetett a 2008-as éveket megelőzően számítani, ezen hiteltermékek veszélytelennek tűntek.[2] A válsággal együtt járó árfolyamváltozások hatásai azonban alapjaiban érintették az adósok teljesítési (visszafizetési) képességét, és megindult a devizaperek sokasága. A hitelezővel szerződő adósok köre alapján alapvetően eltér a megítélése azon szerződéseknek, amelyeket fogyasztónak minősülő adós kötött, azoktól a szerződésektől, ahol a szerződő fél nem minősül fogyasztónak.
Ha egy állam az Európai Unió tagja, a fogyasztó[3] által kötött szerződések esetében a jogalkalmazók számára - már a szerződések megszövegezésétől kezdődően - kötelezően alkalmazandók az uniós jogforrások, illetve az irányelvekben megfogalmazott célkitűzések.[4]
A fogyasztót az uniós jog kiemelt védelemben részesíti. Az Európai Unió Tanácsa által elfogadott, a fogyasztókkal kötött szerződésekben alkalmazott tisztességtelen feltételekről szóló 93/13/EGK irányelv (a továbbiakban: Irányelv) meghatározza azokat a követelményeket, amelyekből ki kell indulni, és amelyek tükrében a megkötött szerződéseket, valamint az egész szerződéskötési folyamatot vizsgálni kell. Az Európai Unió Bírósága (a továbbiakban: EUB, Bíróság) számtalan alkalommal értelmezte az Irányelv rendelkezéseit, és alapvetésként rögzítette határozataiban, hogy a fogyasztó az eladóhoz vagy szolgáltatóhoz képest hátrányos helyzetben van. Erre tekintettel írja elő az Irányelv 6. cikk (1) bekezdése, hogy a tisztességtelen feltételek[5] ne jelentsenek kötelezettséget a fogyasztóra nézve.
- 493/494 -
Az EUB egyedül és kizárólagosan jogosult az uniós jogforrások értelmezésére, és ha valamely közösségi jogot érintő jogkérdésben kialakult gyakorlata van, az mentesíti a tagállami bíróságot ugyanezen kérdést illetően a Bírósághoz fordulás kötelezettsége alól,[6] amennyiben az előtte fekvő jogkérdés azonos vagy hasonló az EUB által értelmezett kérdéssel.
Az Irányelv, valamint a Bíróság gyakorlata meghatározza és értelmezi a "fogyasztó" fogalmát, amelynek következtében a tagállami jogviták elbírálásakor is ebből a fogyasztófogalomból[7] kell kiindulni.
A legtöbb problémát a fogyasztók által megkötött devizaalapú szerződések kapcsán annak a minimális tartalmi követelménynek a meghatározása jelentette, hogy mi az, amit a szerződéseknek, az azt megelőző tárgyalási folyamatnak, a reklámnak tartalmaznia kell ahhoz, hogy ki lehessen jelenteni: a fogyasztó tisztában volt a devizaalapú kölcsönszerződés megkötésének kockázatával, gazdasági következményeivel.
Az Irányelv 4. cikkének (1) bekezdése szerint a 7. cikk sérelme nélkül, egy szerződési feltétel tisztességtelen jellegét azon áruk vagy szolgáltatások természetének a figyelembevételével kell megítélni, amelyekre vonatkozóan a szerződést kötötték, és hivatkozással a szerződés megkötésének időpontjában az akkor fennálló összes körülményre, amely a szerződés megkötését kísérte, valamint a szerződés minden egyéb feltételére vagy egy olyan másik szerződés feltételeire, amelytől e szerződés függ. Ezen tartalomnak meghatározását a jogalkotó a jogalkalmazásra bízta.
Magyarországon ennek alapján az ún. DH1. törvény[8] kizárólag az árfolyamrés és az egyoldalú szerződésmódosítás esetén állapította meg a kikötések semmisségét, az egyéb okból - így az árfolyamkockázatot a fogyasztóra telepítő kikötések tisztességtelensége miatt - érvénytelen szerződésekre nézve nem tartalmazott rendelkezéseket. Kétségtelen, hogy az árfolyamrés és az egyoldalú szerződésmódosítás szinte kivétel nélkül valamennyi devizaalapú kölcsönszerződést érintette, és itt a jogalkotói beavatkozás nem volt mellőzhető, azonban az árfolyamkockázatról szóló tájékoztatás is minden ilyen típusú szerződésben kellett, hogy szerepeljen.[9] Ennek ellenére a jogalkotó nem látta szükségesnek, hogy erre nézve is általános útmutatást adjon. Ennek az lett az eredménye, hogy - hosszú évek széttartó jogalkalmazása után - végül az EUB C-51/17. számon meghozott ítélete[10] nyomán születtek meg azok a kúriai határozatok, valamint a Jpe.60.015/2021/15. számú határozat, amellyel kialakult a kockázatfeltáró nyilatkozat minimális tartalma.[11]
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
