Egyedülálló művet vehet kézbe az olvasó - hangsúlyozzák a kétkötetes angol nyelvű tanulmánygyűjtemény szerkesztői -, hiszen a témában korábban megjelent könyvektől eltérően a szerzők arra törekedtek, hogy ne pusztán a vizsgált államok állampolgársági szabályrendszerét mutassák be, hanem valódi összehasonlításra is sor kerüljön.
A szerzők alapgondolata az, hogy habár az Európai Uniónak nincs hatásköre az állampolgárság szabályozására, a tagállamok állampolgársági szabályai egymáshoz vannak kapcsolva az Unió állampolgárságán keresztül, ezért a tagállamoknak arra kellene törekedniük, hogy szabályaikat egyre jobban közelítsék egymáshoz.
Míg az első kötet a régi tizenöt tagállamban az állampolgárság megszerzésére és elvesztésére vonatkozó ösz-szehasonlító elemzés eredményeit tárja fel, addig a második kötet a tagállamok jelenlegi állampolgársági szabályozását történelmi környezetükben mutatja be, és ezáltal az olvasó úgymond egészében nyer rálátást a hatályos szabályozás hátterére. Amásodik kötet értékét nemcsak a tartalmi gazdagsága adja, hanem azon haszna is, hogy egy helyen, egy könyvben mind a tizenöt tagállam állampolgársági szabályozását megtalálja az olvasó.
Anélkül, hogy a második kötet érdemét bármilyen módon is megkérdőjeleznénk, azt el kell ismerni, hogy a kutatás velejét az az összehasonlító elemzés képezi, amelyet az első kötet tartalmaz. Felépítését tekintve az első kötet egy bevezetőből és további tizenegy fejezetből áll. A bevezetőben a könyv szerkesztői - Rainer Bauböck, Eva Ersboll, Kees Groenendijk és Harald Waldrauch - felhívják arra a figyelmet, hogy a tagállami állampolgársági politika határozza meg azt, hogy ki lehet majd az Unió polgára, aki tulajdonképpen azonos jogokat fog élvezni valamennyi tagállamban. Ez pedig, szerintük, az állampolgárságra vonatkozó egységes európai szabályok igényével is járhat. Figyelemreméltó példaként hozzák fel az Északi Unió tagállamainak esetét, ahol az Unió megszületésének kezdeti időszakában a nemzeti szuverenitásukat védő államok elutasították a közös Északi állampolgárság bevezetését, és - hasonlóan az Európai Unióhoz - azt javasolták, hogy az Északi Unió állampolgársága ne helyettesítse, hanem kiegészítse a tagállami állampolgárságot. Eltérően azonban az Európai Uniótól, az Északi Unióban a fennálló jogi helyzet idővel vitát váltott ki, és a tagállamok arra a következtetésre jutottak, hogy jelentős különbségek a tagállamok állampolgársági szabályozásában nem tarthatók fenn, az állampolgárság megszerzése és elvesztése tekintetében egységesebb jogi szabályozásra van szükség. Az EU ilyen következtetést még nem vont le, ugyanis az állampolgárságra vonatkozó bármiféle harmonizáció határozottan kívül esik az Unió hatáskörén. A tamperei találkozón azonban az EU intézményei elismerték, hogy ezen a területen szükség van az információcserére és a helyes gyakorlat elősegítésére.
Az első kötet első fejezetében a szerzők (Rainer Bauböck, Eva Ersboll, Kees Groenendijk és Harald Waldrauch) az állampolgárság nemzetközi közjogi és európai jogi szabályozására nyújt kitekintést. Abból indul ki, hogy az állampolgárság már nem csak az állam belügye, mivel az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatával az állampolgársághoz való jog minden egyént megillető emberi joggá lett.
A második fejezet az összehasonlító elemzés módszertanát mutatja be részletekbe menően. A szerzők valamennyi tagállamban azonos terminológiát használtak. Ezeket a könyv mellékleteként szereplő a 73 fogalmat tartalmazó szójegyzékes táblázat tartalmaz. A kapott eredmények alapján az állampolgárság megszerzésének 27 általános módját határozták meg, míg az állampolgárság elvesztésére 15 különböző esetet találtak. Az állampolgárság megszerzésének és elvesztésének módjai közül azonban csak azok kerültek a kötetben mélyebb elemzésre, amelyeket vagy számszerűségük miatt, vagy politikai jelentőségük, vagy normatív voltuk miatt különösen fontosnak tartottak.
Az állampolgárság megszerzéséről szóló harmadik fejezet az állampolgárság megszerzésének négy módjával foglalkozik kiemelten. A születésen, a lakóhelyen és a családi kapcsolatokon alapuló állampolgárság megszerzésén túl a valamilyen kötődésen, vonzódáson alapuló kedvezményes állampolgárság-szerzés esetének1 is külön alfejezetet szentel a könyv. A szerint, hogy a tagállamok hogyan viszonyulnak a kulturális kötődésen alapuló honosítás lehetőségéhez, a szerző - Harald Waldrauch - három csoportba sorolja a tagállamokat, ahol valamennyi csoport öt-öt tagállamot foglal magában. Az első csoportot azok a tagállamok alkotják, akik nem könnyítik meg a honosítást kifejezetten vallási, etnikai vagy nyelvi alapon. A második csoportba tartozó öt tagállam elősegíti a kulturális alapon történő honosítást, de feltételül szabják a lakóhely létesítését területükön. A harmadik csoportot képező tagállamok esetében nem feltétel az, hogy az egyén lakóhellyel rendelkezzen az új állampolgársága szerinti állam területén. A szerző véleménye szerint egyértelműen a harmadik csoportot képező öt tagállam fekteti a legnagyobb hangsúlyt a kötődésen alapuló állampolgárság-szerzésre, és a három csoport közül ők öten számítanak a legkoherensebbnek.
Az állampolgárság elvesztéséről szóló negyedik fejezetben Harald Waldrauch hét elvesztési módot tárgyal. Ezek közül az állampolgárságról való lemondás az egyetlen olyan elvesztési mód, mely mind a tizenöt régi tagállamban fellelhető. Ezek közül öt tagállamnak van joga arra, hogy bizonyos körülmények között visszautasítsa a lemondást, a többiben a lemondás ex lege hatályba lép, ha a törvényi feltételek teljesülnek. A kutatás azt mutatja, hogy az állampolgárság elvesztése tekintetében a megszorítások túlsúlyban vannak a liberalizáló trendhez képest.
Az állampolgárság megszerzésére vonatkozó közigazgatási eljárásokkal foglalkozó ötödik fejezetben Isabelle Chopin a civil szervezetek azon véleményére támaszkodott, mely szerint az állampolgárság-szerzés lehetőségének tudata pozitívan hathat a beilleszkedésre. Ha ugyanis az egyén tisztában van azzal, hogy az állampolgárság megszerzése reálisan elérhető számára és az a "bennszülött lakossággal" egyenlő jogokkal jár, akkor kedvezően befolyásolhatja a társadalomba való beilleszkedés szándékát. Ezzel ellentétben a jogszabályok által támasztott szigorú követelmények és a szigorú ügyintézés során az egyén úgy érezheti, hogy már a kezdetektől meg van fosztva attól, hogy jogai lehessenek, ami nagy valószínűséggel nem fogja elősegíteni az integrációját és mindörökre idegen, külföldi marad.
A hatodik fejezet az állampolgárság megszerzése és elvesztésére vonatkozó statisztikák bemutatása mellett fejlődési irányvonalak feltérképezésére törekszik. Isabelle Chopin tulajdonképpen a lehetetlenre vállalkozott, és ezzel sajnos a fejezetben bemutatott kutatás által megállapított eredmények hitelessége is megkérdőjeleződik, mivel a szerző tapasztalata szerint szinte valamennyi tagállamról elmondható, hogy a statisztikai adatok mennyisége és minősége is hagy kívánni valót maga után. Amellett, hogy az adatok nem érhetők el, jó néhány tagállam bizonyos állampolgárság-szerzési módokról egyáltalán nem vezet statisztikát, továbbá a létező statisztikákat is csak korlátozásokkal lehet használni, hiszen azok hiányosak, felületesek, vagy ellentmondásosak.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
