A személyes szabadsághoz és személyi biztonsághoz való jogot több nemzetközi egyezmény is deklarálja. Ezek egy része (mint pl. az 1993. évi XXXI. törvénnyel kihirdetésre került, az emberi jogok és az alapvető szabadságok védelméről szóló Római Egyezmény) azonban amellett, hogy kimondja, hogy mindenkinek joga van a szabadságra és a személyi bizton-ságra1, az előzetes letartóztatás (és az őrizetbe vétel) foganatosításának és a foglyokkal való bánásmódnak a részletes szabályairól már nem rendelkezik2. Más nemzetközi egyezmények már ennél többet mondanak, kifejezetten lefektetik a foglyokkal való bánásmód alapelveit. A Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmánya3 - mindamellett, hogy a fentiekhez hasonlóan a 9. cikke rögzíti a jogerő előtti fogvatartásnak a jogi kereteit, kezdve a szabadsághoz és személyi biztonsághoz való jog deklarálásától a fair trail elvének kimondásán keresztül egészen a kártalanításhoz való jogig - a 14. cikkének 2. pontja kimondja az ártatlanság vélelmének elvét is, amely döntően meghatározza az előzetes letartóztatás végrehajtása során a fogollyal való bánásmód szabályait. Az előzetes letartóztatás végrehajtására vonatkozó irányelveket pedig a 10. cikk tartalmazza. Eszerint a szabadságuktól megfosztottakkal emberségesen és emberi méltóságuk tiszteletben tartásával kell bánni. A cikk 2. pontja pedig az elítéltektől való elkülönítést és a különleges bánásmód főszabályát rögzíti, ami megfelel annak a helyzetnek, hogy a letartóztatottak még nincsenek elítélve (tehát velük szemben az ártatlanság vélelme érvényesül).
A jogerő előtti fogvatartás foganatosításának részletes szabályait a "standard minimum rules of prison conditions" tartalmazza, amely címével összhangban a börtönkörülmények javítására szolgáló elvárásokat rögzíti4. A standard minimum rules szabályait számos nyugat-európai ország törvénykezése szinte teljes egészében a belső jog részévé tette, azonban nem közvetlenül (a határozat kihirdetésével), hanem az előzetes letartóztatás végrehajtási szabályait tartalmazó törvényekben. Így pl. a német UVollzO5 mind felépítésében, mind részletes tartalmi jellemzőiben kísértetiesen követi, szinte "lemásolja" azt. A minimálstandardok első összefoglalása az Európa Tanács Miniszterek Tanácsa által 1973-ban hozott rendelkezésben történt meg, "A foglyok kezelésének minimális alapelvei" címmel6. 94. §-ból álló részletszabályai mintegy letartóztatási kódexet képeznek. A rendelkezés az alapelvek között szabályozza, hogy a letartóztatás során garantálni kell a letartóztatott emberi méltóságát, valamint, hogy a szabadságelvonás alkalmazása nem lehet diszkriminatív. A 84. § (2) bek. szerint az előzetes letartóztatásba helyezett személy szabadsága csak a büntetőeljárás sikeréhez és az intézmény rendjének garantálásához szükséges mértékben korlátozható7.
Az Európa Tanács Miniszteri Bizottsága 1987. február 12-én elfogadta az R (87) 3. sz. Ajánlást "Európai büntetőszabályzat" címmel. Az Ajánlás bevezetőjében a Miniszteri Bizottság megállapította, hogy az 1973-as minimális szabályrendszer felülvizsgálata vált szükségessé az elítéltek kezelésében és a büntetés-végrehajtás irányításában bekövetkezett változásokra tekintettel. Jellegéből következően ez az Ajánlás sem tartalmaz kötelező szabályokat a tagállamok számára, javasolja azonban annak fokozatos felhasználását és mind a törvényhozásban, mind a gyakorlatban való érvényesítését. Az Európai büntetőszabályzat az elítéltek fog-vatartására vonatkozó "Minimális szabályrendszer" európai változata. Öt részből, ezen belül 100 §-ból áll8. Az előzetes letartóztatásban levőkre az utolsó rész tartalmaz speciális rendelkezéseket. Az ártatlanság vélelmének rögzítése (91. §) után a hozzátartozók értesítése, az azokkal való érintkezés főbb szabályait találhatjuk meg. A büntetőszabályzat nemcsak lehetővé teszi a látogatást, hanem kimondja, hogy annak körülményei sem közömbösek: a gyanúsított emberiességi szempontból a legkielégítőbb körülmények között fogadhatja hozzátartozóit, barátait és egyéb ismerőseit. A védőhöz való jognak a magyar Be.-vel összhangban álló deklarálásán kívül a 93. § szerint a védővel való eszmecserét hivatalnok csak szemmel tarthatja, de még közvetve sem hallgathatja. A gyanúsítottnak - ha a körülmények mást nem indokolnak - joga van különálló szobában való elhelyezésre, saját holmiját hordhatja. A letartóztatottnak joga van dolgozni, de erre nem kötelezhető. Saját vagy kívülálló személy költségére könyveket, újságokat szerezhet be és saját orvosával, fogorvosával kezeltetheti magát. A dióhéjban összefoglalt rendelkezésekről elmondható tehát, hogy részletesen, de közel sem kimerítően határozzák meg a letartóztatott sajátos jogállásából következő egyéni kezelés elveit9.
Végül meg kell említeni a jogerős ítélethozatalt megelőző fogvatartás foganatosítására és a fogvatartottakkal való bánásmódra vonatkozó olyan nemzetközi egyezményeket és ajánlásokat, melyek közvetve tartalmaznak ide vonatkozó szabályokat. Az ENSZ Közgyűlésének XXXIX. ülésszakán elfogadták a kínzás és más kegyetlen, embertelen vagy megalázó büntetések vagy bánásmódok elleni nemzetközi egyezményt, melyet az 1988. évi 3. törvényerejű rendelet ki is hirdetett. Ugyanígy a belső jog részévé vált a Gyermek Jogairól szóló - New Yorkban, 1989. november 20-án kelt - Egyezmény is10, amelynek 37. cikk c) pontja kimondja, hogy "a szabadságától megfosztott gyermekkel emberségesen és az emberi méltóságnak kijáró tisztelettel, életkorának megfelelő szükségleteinek figyelembevételével bánjanak. Különösképpen el kell különíteni a szabadságától megfosztott gyermeket a felnőttektől, kivéve, ha a gyermek mindenek felett álló érdekében ennek ellenkezője tűnik ajánlatosabbnak; a gyermeknek, rendkívüli körülményektől eltekintve, joga van levelezés és látogatások útján kapcsolatban maradni családjával"11.
Végül, de nem utolsó sorban szólni kell az ENSZ Közgyűlése által 1988. december 9-én kibocsátott a "Letartóztatás vagy szabadságvesztés bármely formájában levő személyek védelmére szolgáló alapelvi katalógusról", amelyben pontosan elválasztják a szabadságvesztésüket töltő elítéltek és a letartóztatottak jogállását. A letartóztatott fogalma alá tartozik ebben az alapelvi katalógusban minden olyan személy, akit nem jogerős ítélet alapján fosztanak meg személyi szabadságától. A nyolcadik alapelv pedig kifejezetten kiemeli, hogy a letartóztatottat státuszának megfelelően nem elítéltként, hanem ártatlanként kell kezelni. Tekintettel azonban arra, hogy ezt a katalógust is csak határozatként bocsátották ki, jogszabályban szintén nem hirdették ki.
Az előzetes letartóztatás végrehajtásának jogi szabályozása Magyarországon az alapvető garanciák alkotmányi lefektetése mellett a Be.-ben és az előzetes letartóztatás végrehajtásáról szóló jogszabályokban történik. Az Alkotmány 55. §-ának (1) bekezdése szerint "A Magyar Köztársaságban mindenkinek joga van a szabadságra és a személyi biztonságra, senkit sem lehet szabadságától másként, mint a törvényben meghatározott okokból és a törvényben meghatározott eljárás alapján megfosztani". A szabadságtól való önkényes megfosztás tilalmából nemcsak az következik, hogy minden szabadságmegvonásnak törvényes alapja kell, hogy legyen, hanem az is, hogy ez a törvény részletes és mindenre kiterjedő garanciát nyújtson arra nézve, hogy csak azt a személyt és csak olyan mértékben fosz-szák meg (legalábbis időlegesen) személyi szabadságától, akivel szemben és amilyen mértékben ez feltétlenül szükséges. A végrehajtás módjára nézve az alkotmányos alapokat az 54. § (2) bekezdése rögzíti és többek között kimondja a kínzás és embertelen bánásmód tilalmát. Természetesen az Alkotmány nem bocsátkozik - és nem is bocsátkozhat - az előzetes letartóztatás részletszabályaiba, azokat főbb vonalakban (feltétel, időtartam, elrendelésre jogosult szerv, végrehajtási alapelvek stb. meghatározásával) a büntetőeljárásról szóló törvénynek kell(ene) rögzítenie.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
