A bécsi Manz Verlags- und Universitätsbuchhandlung Wilhelm Brauneder, a Bécsi Egyetem Jogtudományi Kara Osztrák és Európai Jogtörténéti Intézetének rendes egyetemi tanára Osztrák Alkotmánytörténet című könyvének 8. kiadását adta közre 2001-ben. A könyv első kiadása 1976-ban jelent meg.
A könyv áttekintést nyújt az osztrák alkotmányfejlődésről, államszervezésről, az állami lét kezdeteitől (996-tól, amikor a latin írásos források először említik "Ostarrichi", majd a XII. századtól latin szinonimaként "Austria" néven) a XX. század utolsó évtizedig terjedő időszakig. A szerző az alkotmányfejlődést tizenkét szakaszra lebontva mutatja be. Az elsőben tanulmányozza az államok (tartományok) létrejövetelét és egymás közötti kapcsolatrendszerét. A második időszak a Rendi Államok Monarchikus Uniójaként (1500-1749) elemzett szakasz. Harmadik szakaszként, a differenciált föderalizmuson alapuló monarchikus állam alapvető intézményeit elemzi (1749-1848). A negyedik szakaszt képezi a korai konstitucionalizmus kora (1848-1851), az ötödik szakaszt a monarchikus egységállam periódusa (1852-1867), a hatodikat a konstitucionalizmus (1867-1918), a hetediket Németosztrák Köztársaság kora (1920-ig), a nyolcadikat az Osztrák Köztársaság kora (1920-1933), a kilencediket az Osztrák Szövetségi Állam periódusa (193-1938), a tizediket a Német Birodalom részeként meghatározott periódus képezi (1938-1945). A tizenegyedik periódusként a szerző az Osztrák Köztársaság idegen ellenőrzésének szakaszát elemzi (1945-1955), majd a tizenkettedik periódust képezi a neutrális állam (1955-től) és EU tagállama (a kilencvenes évek elejétől, azaz 1996-tól) szintagmával jelölt stádium.
A könyv bevezetője (17-21.) fogalom-meghatározásokat tartalmaz. Az alkotmány anyagi fogalma alatt minden olyan jogszabályt ért a szerző, mely a közösség felépítését, tevékenységét, különösen szerveinek működését, valamint ezek hatalmának alárendelt emberek és közösségek egymás közötti viszonyát érintő alaprendelkezéseket tartalmazza, függetlenül attól, hogy ezek írottak-e, vagy íratlanok, azaz szokás, vagy hatalmi, fő-hatalmi aktus révén jöttek-e létre. Ezzel szemben, az alaki értelemben vett alkotmányt elsősorban meghatározott alakszerűség képezi, amely a fenti rendelkezéseket tartalmazza: nevezetesen az "Alkotmányról" azaz a központi alkotmányokiratról, vagy több alapvető (alkotmányjellegű) törvényről van szó. Ezek olyan jogi aktusok, amelyek különleges feltételekkel jönnek létre és öltenek törvényi formát. Olyan törvények ezek, amelyek a többi törvény felé rendeltek és szilárdabbak, nagyobb állandósággal vannak felruházva, mint az "egyszerű" törvények Míg az anyagi értelemben vett alkotmány a mindenkori közösségre egyaránt, változatlanul vonatkozik, addig az alaki értelembe vett alkotmány egy meghatározott fejlődési fokot feltételez: az újkori jogállamiságot, azzal tendenciával, hogy a törvények az alapnormákból következzenek. A "kormányzat" (közigazgatás) fogalma alatt a legfelsőbb (anyagi értelembe vett), alkotmánnyal megállapított hatalmi tevékenységet érti a tartalmi kritériumok, vagy szervek megkülönböztetése nélkül: ebben az értelemben az igazságszolgáltatás is "közigazgatás", minthogy a korai újabbkori kifejezés "az igazságszolgáltatás adminisztrálásának" jelentése is ez alá tartozik. Ezzel szemben az újabbkori hatalommegosztási elmélet értelmében a "közigazgatás" (végrehajtás, megvalósítás, exekúció) sajátos olyan állami funkció, amely szemben a törvényhozással (legiszláció) és bírói ítélkezéssel (judikatúra), kezdetben az állami célkitűzések, a későbbiekben a törvények megvalósításában nyilvánul meg, a függő, utasításokhoz kötött közigazgatási szervek által. Figyelemreméltó az "Ausztria" kifejezésnek a szerző általi - területi és dinasztikus jelentés-meghatározása. A kifejezésnek területi értelemben hét jelentést tulajdonít: I.) a) eredetileg az "Österreich" (Ostaricchi, 996, Austria, 12. sz.) kifejezés alatt a dunamenti hercegség területe volt értendő, mely két tartományból fejlődött ki, miközben az elnevezés a mai napig folyamatosan megmaradt. b) A 15. századtól az elnevezés több tartománycsoport közös elnevezéseként szerepel: a.- Belső Ausztria: Steiermark, Karintia,
- 342/343 -
Krajna; b.- Elő-Ausztria: Sváb területek Elzászban, a mai Vorarlberbergben; c.- Alsó Ausztriai Tartományok: Belső Ausztria, Enns alatti és feletti Ausztria; d. Felső Ausztriai Tartományok: Elő-Ausztria, Tirol, c) A második területi beosztási rendszer a németrómai császárság idejében jön létre (1512) és többek között 1521-től, mint a birodalom "ausztriai körzete" néven szerepelnek, d) 1804 és 1867 között az "Osztrák Császárság" mint a Habsburg-Lotharingiai dinasztia által uralt összes terület közös államának elnevezése, e) 1915-től a nem-magyar tartományokra vonatkozó hivatalos elnevezése Ausztria (Österreich) lett. f) 1918-tól az új állam "Német-Ausztria" elnevezést nyerte el. Ennél kifejezésre jutott az a nézet, hogy az 1915. évi "Ausztria" nemzeti részekre bomlott fel, nevezetesen "Cseh-", "Délszláv-" és Német-Ausztriára. A kifejezés ilyen értelmében volt használatban megelőzőleg a XIX. században, valamint az 1700-as évektől, g) 1919 okt. 21.-től a St. Germain-i szerződés értelmében az állam elnevezése egyszerűen Ausztriára szorítkozik.
A bevezető második része (18.-20.) a fejlődési struktúrákkal, az állami létet érintő elemekkel, meghatározó tényezőkkel foglalkozik, melyek fejlődésmenetét a szerző alkotmánytörténetében követ. Ezek között vannak, többek között, a tartományok (Länder), valamint a tartományok közötti kapcsolatrendszer.
A harmadik periódus magyar szempontból is jelentős. A szerző meghatározása szerint ebben egy monarchikus jellegű, differenciált föderációs alapokra helyezett államról van szó (1749-1848). E szakasz jellemzője a felvilágosult abszolutizmus eszmerendszere, Mária Terézia (1740-1780), II. József (1765/80-1790) és rövid ideig, II. Leopold (1790-1792) uralkodók által meghatározott, fémjelzett periódus. A felvilágosult abszolutizmus általános európai tendencia volt, - kiinduló pontjai Hollandia és Anglia. A XVII. század második felében, Németországban is kifejezésre jutott. Lényege abban volt, hogy az emberi lét és lényeg az emberi értelem. Az ember és az emberi értelem mindennek a mértékadója. Nem egy rajta kívül álló autoritás kötelezvénye, mint egy meghatározott vallás, meghatározott jog, pl. római jog. Ezáltal indult útjára a felvilágosodás. A mértékadó értelem nem egy idegen, manipulált lét. Ezért az állam is az egyéni céloknak van alárendelve. A hatalom legitimációja az egyének ténybeli egyezménye, mely egyúttal az állami létet meghatározó szerződés. Az államhatalom hordozója az abszolutizmusban az uralkodó, de ez mégsem korlátlan, mert nem lehet ellenében az alattvalók akaratával. Ennek alapján az állam és az uralkodó fogalma egymástól különválik. Az eredmény azonban felemás, mert nem következett be formális, általánosan kötelező alkotmány formájában. Mária Terézia idején (1745-ben) történik meg a közigazgatási reform, melynek célja, hogy az egymástól különböző tartományrendeleteket szükséges összhangba hozza, annak érdekében, hogy ez által "a tartományokban fennálló visszaéléseket megakadályozza". (82-83.). Míg Mária Teréziát pragmatikus érdekek vezérelték, addig II. József, folytatván a reformokat, a felvilágosult abszolutizmus "elméleti alapozását" végzi el. A "törvényen és közigazgatáson nyugvó állam" nem volt volna megvalósítható a jog reformja és annak alkalmazója, a bíróság átalakítása nélkül. Létrejönnek a törvényhozásban az "általános érvényű törvények", melyek az egyes tartományok összekapcsolásához vezetnek, elsősorban a német tartományok közötti érvénnyel. Ilymódon jön létre a német jogegységesítés, amely részben Magyarországra és Erdélyre is kiterjedt, mint pl. az 1787. évi büntető törvénykönyv, vagy az ún. toleranciáról (vallási türelemről) szóló törvényhozás (1781), amelyet Magyarországra nézve meghatározott módon alkalmaztak. A Legfelsőbb Bíróság, mint egyedüli, kizárólagos hatáskörű, legfelsőbb, apellációs (fellebbviteli) jellegű bírósági instancia jön létre. Előbb Mária Terézia, majd Kaunitz államkancellár idején (1760/61) a közigazgatási reform arra irányult, hogy a központi és helyi közigazgatási szervek egymástól elválasztassanak. 1761-ben létrejön a "Direktórium", többek között a Cseh- Osztrák Udvari Kancellária. Egyébként a Josephinizmus néven Mária Terézia és II. József uralkodása idején érvényesített reformok közös nevezője az abszolutisztikus uralom megőrzése. Ennek alapjaiként az elmélet a népszuverenitást, a monarchista legitimitást és a hatalom-megosztást helyezi előtérbe. A Franciaországban 1789-ban, valamint az észak amerikai államokban (1791-ben, Bill of Rights) deklarált emberi és polgári jogok két alapvető alkotmányjogi alapelvet állítanak egymással szembe: a népszuverenitást és a monarchista legitimitást. A két elv egymástól merőben eltérő választ ad az állami szuverenitás hordozójának kérdésére. A népszuverenitás elve szerint egyedül a nép a szuverenitás hordozója: ő határozza meg az alkotmányt, hozza meg és hajtja végre a törvényeket. Amennyiben adott a monarchista alkotmány, az uralkodó jogait a népakaratból meríti. A monarchista legitimitás elve szerint a szuverenitás a történelmileg meghatározott dinasztiát illeti meg. Mint ahogyan azonban az 1830 évi francia forradalomban kifejezésre jutott, a francia uralkodó hatalma nem a patrimoniális legitimitásból, hanem a népképviselők által történő választás alapján "királya a franciáknak". (Op. cit., 88.)
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
