Antal Zsolt: Állami sajtótámogatási rendszerek - regionális és kisközösségi médiumok támogatásának modelljei (JÁP, 2010/4., 91-105. o.)

A sajtópiac beszűkülése, ezzel a minőségi információkhoz való általános hozzáférés csökkenése a második világháború óta foglalkoztatja az amerikai és nyugat-európai, a sokszínű köztájékoztatásért felelősséget érző szakmai és politikai közvéleményt. A technológiai fejlődés és a médiakoncentráció negatív hatásainak kompenzálására több állam tett jogi lépéseket először a sajtó védelmében. A tájékoztatás sokszínűségét védelmező országok a sajtóalapok 60-as évek végén kezdődő életre hívásával nyilvánosan ismerték el, hogy a sajtót a közszolgálati tájékoztatás részének tekintik. A közszolgálati tájékoztatás kiterjesztése a minőségi sajtóra azt az üzenetet hordozta, hogy a nemzeti identitás és a demokrácia működése szempontjából nem csak állami, hanem magántulajdonban működő médiumok is helyet foglalhatnak a közszolgálati médiatérképen. A nyomtatott sajtó változásait rögzítő európai kutatások utólag is legitimálták a sajtópiacba történő állami beavatkozást, amikor arra a megállapításra jutottak, hogy a lapkínálat csökkenése a sokszínűség rovására ment, a tulajdonkoncentráció pedig veszélybe sodorta az újságok és újságírók autonómiáját.[1] Eközben mások empirikus mérésekkel azt bizonyították, hogy a nyomtatott sajtóból tájékozódók jobban informáltak az elsődlegesen televíziót nézőknél.[2]

Később az Open Society Institute (OSI 2005) kavarta fel az állóvizet 21 európai ország tájékoztatási szerkezetét felmérő elemzésével. Az OSI arra a megállapításra jutott, hogy a véleményszabadság és az információkhoz való hozzájutás lehetősége szempontjából kritikussá vált azon országok helyzete, amelyek túlságosan gyorsan nyitották meg médiarendszerüket a külföldi befektetők előtt, illetve amelyekben két-három nagyobb kereskedelmi társaság uralja a tájékoztatási piacot. Ezekben az országokban a monopolhelyzetbe került médiavállalkozások profitéhsége miatt veszélybe került a sokszínű tájékoztatás, a helyi információk előállításának és továbbításának képessége. A jelentés a nemzetközi elemzői gyakorlatban szokatlan keménységgel leszögezte, hogy a nagy európai tömegtájékoztatási rendszerek "elbutulása" egyenesen a demokrácia működését veszélyezteti.

- 91/92 -

A demokratikus közbeszéd védelmében tehát többen szükségszerűnek ítélik a sajtó és általában a média sokszínűségének megőrzését. Ennek ellenére a sokszínű tájékoztatás biztosítására tett állami erőfeszítések során a piacelvű, magántulajdonra épülő kereskedelmi médiamodell és az állami/közszolgálati tájékoztatási rendszer hívei között két érvrendszer mentén állandósult a nézeteltérés:

(1) A piacelvű, kereskedelmi média képviselői a sokszínűség megteremtését a piac szabályozó mechanizmusaitól várták. A piaci modell támogatói szerint a verseny garantálja a sokszínűséget a kereslet-kínálat törvényszerűségeiből eredően. A sajtó piac által biztosított függetlenségének sérülékenysége azonban többször bebizonyosodott, mivel a tulajdonos és a hirdetők befolyásával szemben védtelenek a szerkesztőségek. Nem tagadható továbbá az sem, hogy vannak olyan témacsoportok, amelyek médiajelenlétéről a piac nem képes és nem is kíván gondoskodni, mivel az üzleti teljesítménymutatók-olvasottság, hallgatottság, nézettség - szerint bizonyos témacsoportok kereskedelmileg értéktelennek számítanak. A kereskedelmi médiamodell támogatói szerint, amennyiben mégis szüksége van az olvasóknak olyan tartalmakra, amelyekben a média főáramából kiszelektált témacsoportok is megjelenhetnek, akkor a fogyasztói igények biztosan életre fogják hívni az ilyen tartalmakat előállító és közvetítő médiumokat. Ez a felvetés ugyanakkor egyáltalán nem is foglalkozik a magas piaci belépési és fenntartási költségekkel, miközben.

(2) Az állami/közszolgálati tájékoztatás képviselői az állam politikai és pénzügyi segítségével látják korrigálhatónak a médiapiac aránytalanságait. Ezen álláspont szerint a sajtó a demokratikus köztájékoztatás része, ezért sokszínűségének kérdése közügy, s a sokszínűség megteremtéséhez szükség van a közpénzekre. A médiapiaci tulajdonkoncentráció és a tőkehiány miatti lapbezárások állami beavatkozással történő korrigálása mellett erős érvek szólnak. A 20. század második felétől a médiakoncentráció és a bulvárosodás jelenti az állandó problémát a minőségi lapok számára, ami a közbeszéd beszűkülését vonta maga után.[3] A demokratikus tájékoztatás és tájékozódás fenntartásának támogatói szerint a sajtó a nyilvános szféra egyik kulcsszereplőjeként megkerülhetetlen a demokrácia működtetésében. Az információ ezen felfogás szerint olyan értékként jelenik meg, amely nélkülözhetetlen az állampolgári döntések meghozatalához, a különböző érdekek, vélemények kifejezéséhez (vö. OSI 2005). A véleménypluralizmus és az információhoz való általános hozzáférés előfeltétele a média sokszínűségének. Mivel a sokszínűséget a piac önmagában sohasem volt képes megfelelően biztosítani, indokolt a sajtónak nyújtott állami segítségnyújtás oly módon, hogy a sajtó viszonylagos függetlenséget élvezhessen a politikától és a piactól egyaránt. A sajtóalapok ennek az ideális állapotnak a megvalósítására törekednek, nem a piac ellenében, hanem kiegészítve annak mechanizmusait. Az állami segítségnyújtást támogató országok gyakorlata szerint ugyanakkor a sajtótámogatás rendszerét csak a magas politikai kultúrá-

- 92/93 -

val rendelkező országokban, nemzeti konszenzussal lehetséges hosszabb távon működtetni.[4]

A tulajdonkoncentráció megelőzésére és a sokszínű tájékoztatás védelmében az Egyesült Államokban és Nyugat-Európában kétféle módszer gyakorlati alkalmazása terjedt el. Egyfelől az előző alfejezetekben bemutatott médiakoncentrációval szemben jogszabályokat hoztak létre. Másfelől kialakították a közéleti sajtó állami szubvenciójának rendszerét.

Az állami szubvenciók, állami támogatások elsődleges feladata a piacgazdaságokban, hogy segítségükkel védelmet biztosítsanak a média sokszínűségét veszélyeztető társadalmi és gazdasági hatásokkal szemben. A vállalatok - így a média - állami szubvenciói Európában három fő területre koncentrálva fejtik ki hatásukat: (1) strukturális támogatásokkal, amelyek feladata a gazdasági és technológiai átalakulás következményeinek csökkentése; (2) regionális struktúrapolitikával, azaz információszerzési, tájékozódási viszonyok általános egyenértékűségének és lehetőségének megteremtésével az egész országban; (3) a médium méretétől és besorolásától (kereskedelmi, vagy közszolgálati) függő támogatásokkal, amelyek a kis- és közepes méretű médiumok nagy konkurensekkel szemben fennálló versenyhátrányait egyenlítik ki.[5] A média területén kialakított állami szubvenciók rendszere minden országban a bevezetés óta folyamatos szakítópróba alatt áll, egyrészt az állami segítségnyújtásból diszkriminált piaci erőcsoportokkal, másfelől az adófizetőkkel szemben, akik együttesen viselik a szubvenciók alapján keletkezett gazdasági terhet.[6]

A közvetett szubvenciók, mint minden lappiaci szereplőre érvényes támogatások, az európai gyakorlatban postai és telekommunikációs díjkedvezményeket és az ÁFA-kedvezményeket foglalták magukba. A szubvenciók közvetlen, pénzügyi támogatási formáit az önmagukban sérülékeny és veszteséges lapok élvezhették (lásd lejjebb a norvég modell bemutatásánál).

A közvetlen állami szubvenciók megítélésénél a kialakult európai gyakorlat szerint a szerkesztőségek által képviselt politikai nézeteket hagyományosan nem veszik figyelembe. A támogatások a lapok teljes költségvetésének töredékét teszi ki.[7] A sajtóalapok tipikusan a sikeres lapok bevételeinek kis hányadát osztják újra, azaz nem a központi költségvetést terhelik.

A különböző európai országokban alkalmazott sajtótámogatási módszerek alapvető céljait Bajomi-Lázár Péter összegezte (2002):

• a további tulajdonkoncentrációk megelőzése;

• a régi címek bezárásának megakadályozása;

• az új címek piacra való belépésének elősegítése;

• a nyomtatott sajtó a hirdetési piacon elfoglalt pozíciójának javítása az elektronikus médiával szemben;

- 93/94 -

• a lapok politikai erőktől való függésének csökkentése. A szakírók egy része egyetértett abban, hogy a médiakoncentrációt korlátozó jogszabályok önmagukban nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket, mert könnyedén megkerülhetők látszólag független cégek létrehozásával.[8] A sajtótámogatás és a médiakoncentrációkkal szemben kialakított jogszabályok együttes hatékonyságának megítélésében ugyanakkor elvétve találni bírálókat.

Ki veszi a lapot? A sajtóalapok hatása

1. táblázat: Ezer lakosra számított napilap-példányszámok Európában 1995-ben és 2003-ban

(Euromedia Research Group, 1998 és WAN World Press Trends, 2004)

Az európai lapolvasottsági adatok közvetlen kapcsolatot állapítottak meg a sajtótámogatás rendszere és a lakossági napilapfogyasztás mértéke között. A példányszámokat tekintve legerősebb európai országok között van Norvégia, Svédország, Finnország és Ausztria, ahol már hosszú ideje él a napilapokat támogató sajtóalap intézménye. A sajtóalappal nem rendelkező országok közül egyedül Svájc és Dánia tudott jelentős növekedést felmutatni, ahol a helyi hagyományok szerint az állam különböző megoldásokkal magas támogatásban része-

- 94/95 -

síti a közösségi tájékoztatás szereplőit. Azt a kérdést, hogy a sajtótámogatás hogyan bővítette, vagy éppen konzerválta a kínálatot és növelte-e a sajtó piactól és politikától való függetlenségét, a szakirodalom a statisztikai adatok mellett ország-esettanulmányok segítségével támasztotta alá.[9]

2. táblázat: Az összpéldányszám alakulása a sajtóalappal rendelkező országokban 1975-1990 között[10]

Az empirikus kutatások szerint a sajtótámogatási rendszert alkalmazó nyolc európai országból hat esetben az állami szubvenciók bevezetése óta nem csökkent a lapcímek száma, sőt Olaszországban és Norvégiában drasztikus mértékben bővülni volt képes az értékesített lapok összpéldányszáma is. A támogatási rendszer segítségével az egyes országok megőrizhették az országos és helyi lapjaik kínálatának sokszínűségét. További pozitív járulékos hatás a sajtóalapot sikeresen alkalmazó országokban, hogy a pártsajtó visszaszorult a társadalmi kérdésekben kiegyensúlyozottabb tartalmak javára, ami segítette a sajtóalapokat övező politikai konszenzus megőrzését.[11]

A sajtóalappal szintén rendelkező Belgium és Franciaország negatív eredményei elsősorban a sajtópiaci szereplők megkülönböztetés nélküli szubvencióira és a kiegyensúlyozatlan támogatási rendszerre vezethetők vissza, aminek eredményeképpen sem a médiakoncentrációval, sem a példányszámok csökkenésével nem tudtak eredményesen szembeszállni. A rossz támogatási struktúra

- 95/96 -

következtében az önmagukban versenyképtelen lapok hamar szelektálódtak a piaci versenyből, aminek hatására gyengülni kezdett a belgiumi és francia tartalomkínálat is.[12]

A norvég modell

Az összesített táblázatokból láttuk, hogy Norvégia több éves összehasonlításban is képes volt megőrizni sokszínű lappiacát a tulajdonkoncentrációk, a bulvárosodás és az internet gyors elterjedése ellenében. A norvég lapok sikeres pozíciótartása visszavezethető arra az általános felfogásra, mely szerint a társadalom felelős a sajtóért és a sokszínű tájékoztatás fenntartásáért, szemben az angolszász modellel, amely a sajtó társadalmi felelősségét helyezi előtérbe. A sajtó társadalmi intézményként való felfogása következtében Norvégiában a sajtót - tulajdonosi hátterétől függetlenül - a közszolgálati tájékoztatás egyik közvetítő csatornájaként, s nem elsősorban gazdasági vállalkozásként tartják számon. Erre szolgál bizonyítékul Európa legsikeresebb állami sajtótámogatási rendszere, melynek alapját a helyi/kisközösségi lapok fejlett struktúrája és a széles társadalmi konszenzus jelenti.

A norvég sajtó érdekképviseletei először 1946-ban fordultak kéréssel a kormányhoz, hogy az állam fordítson nagyobb figyelmet az újságok gazdasági helyzetére, mert veszélybe került a sokszínű tájékoztatás rendszere. A kérés hátterében a médiakoncentrációs folyamatok álltak, amelyek alapjaiban veszélyeztették a színes norvég sajtópalettát, azon belül különösen az önmagukban versenyképtelen helyi/kisközösségi lapokat.

A norvég médiapolitika kidolgozását a Kulturális és Vallásügyi Minisztérium hatáskörébe utalták, de később gyakorlati döntési jogkörrel a média általános szabályozó és ellenőrző testületét, a Norvég Tömegtájékoztatási Hatóságot ruházták fel. A testület felelőssége a lapoknak juttatott központi támogatás elosztása, valamint a helyi rádió- és televízióadók műsorszórási engedélyének kiadására terjed ki, de feladata még a norvég közmédiumok hirdetési tevékenységének felügyelete is.

A sajtótámogatás 1969-es rendszere

A következőkben Ivar Andenes (1999): A sajtótámogatás és annak hatásai (Pressestotten og dens virkinger) című munkája és a vele készített mélyinterjúk felhasználásával tekintjük át az európai sajtótámogatási rendszerek etalonjának tekinthető norvég sajtótámogatási modellt.

A színes norvég lappiac jellemzője, hogy a 20. század első felére minden település legalább két, különböző politikai irányultságú újsággal rendelkezett.

- 96/97 -

A sajtótámogatási rendszer kezdeményezésének oka tehát nem az új lapok létrehozása, hanem sokkal inkább a már létező, többszínű sajtóstruktúra konzerválása volt. A norvég állam a kedvezőtlen piaci tendenciák felerősödésének hatására, teljes pártpolitikai támogatás mellett, végül 1969-ben hívta életre a "Sajtóalap" (SA) intézményét, amely az állami szubvenciók széles alapokon nyugvó közvetlen és közvetett rendszerét hozta létre.

Közvetlen támogatási formák:

• Előállítási támogatás: a legjelentősebb támogatási forma Norvégiában, a kifejezetten rossz piaci helyzetben lévő újságok számára. A támogatás kezdetben a papírfelhasználáson alapult, majd a visszaélések elkerülése érdekében csökkentették a jogosultak számát és példányszámalapúra módosították a rendszert;

• Különtámogatás: amennyiben egy újság igazolja, hogy csőd szélére került, részesülhet külön támogatásban. A támogatás megítélésének feltétele annak bizonyítása, hogy az állami segítséggel normalizálható a lap piaci helyzete;

• Párt hetilapoknak, kisebbségi lapoknak, bevándorlóknak szóló újságoknak stb. címzett előállítási támogatás;

• Állami sajtó-hitelintézet létrehozása: az 1972-ben felállított intézmény célja, hogy megteremtse a nagyobb sajtóberuházások alapját. Kedvező hitelt nyújt, sokszor olyan esetekben is, mikor más hitel lehetőségek már nem segíthetnek. A hitelintézet más bankoktól kapott hitelekre is fedezetként szolgál.

• Rögzített összegű támogatás (samdistribusjonstilskudd): 1978 óta azok az újságok kapják, melyek a terjesztésben együttműködnek más, akár rivális lapokkal is. A rendszer sajátossága, hogy érdekeltté tette a nagy lapokat abban, hogy kisebb riválisaikat saját terjesztőhálózatukon keresztül kézbesítsék.

Közvetett támogatási formák:

• Továbbképzések, kutatások támogatása;

• Állami hirdetések közzététele: A norvég állam hirdetési alapelve, hogy az állami hirdetésekkel minden újság olvasótáborát egyformán szükséges tájékoztatni, akármilyen kicsi legyen is az, ezáltal nő a hirdetés hatékonysága. A norvég társadalom az állami hirdetést nem sajtótámogatásnak, hanem az állam egyértelmű kötelezettségének tekinti;

• Postai terhek mérséklése: elsősorban az olcsóbb kézbesítési díjak biztosítását jelenti;

• Adókedvezmények: az eladott példányokból, és az előfizetőktől származó bevételek adómentességet élveznek (a hirdetésekből származó bevételek viszont adókötelesek);

- 97/98 -

• Ár- és reklámverseny törvényi szabályozása

Fontos megjegyezni, hogy a közvetett támogatási formák, illetve kedvezmények a sajtótámogatásnál jóval nagyobb összeget jelentenek. A közvetett és közvetlen támogatások együttes összege ilyen módon megközelíti a norvég halászati és mezőgazdasági ágazati támogatások mértékét.

A sajtótámogatás jelentősége

Az SA bevezetésekor a törvényalkotó legfőbb szándéka a csőd szélén lévő újságok megmentése és talpra állítása volt, ám hamarosan kiderült, hogy az esetek többségében a lapok válsága nem oldható meg egyszeri támogatással. A folyamatos versenyhelyzetben nehezen működő lapoknak folyamatos támogatásra volt szüksége. Az SA hatásai minden várakozást felülmúltak, egy etalonnak számító, jól működő, egységes és stabil rendszer jött létre. A folyamatos támogatást biztosító rendszer sikerességét bizonyította, hogy Norvég Újságok Szövetsége (Norske Avisers Forbund) tagjainak száma három évtizeddel a Sajtótanács létrehozása után még változatlan volt. A szakértők egybehangzó állítása szerint amennyiben a norvég állam nem vezeti be a Sajtóalapot, a vidéki/helyi lapok nagy része eltűnt volna, és a megmaradt újságok megközelítőleg fele veszteséges volna. Az SA ugyanakkor nem volt képes a technológiai változásokat és a strukturális problémákat teljesen kiküszöbölni, a megjelenő lapok egynegyede még a támogatással együtt is veszteséges maradt.

A támogatási rendszer hatására a norvég sajtó struktúrája a civil közösségek irányába mozdult el azzal, hogy a politikai pártok városi lapjainak száma csökkent, miközben a független lapok száma, illetve az irántuk való kereslet vidéken nőtt. Az SA-nak köszönhetően javult a szerkesztőségek technikai felszereltsége is. A norvég rendszer különlegesnek számít a kis lapok disztribúciójával, melynek értelmében a vezető újságok terjesztik gyengébb versenytársaik lapjait saját elosztó apparátusukon keresztül. A megoldás sikerét mutatja, hogy a kis- és nagy lapok disztribúciós szövetsége tompította az állami szubvenciók nagy piaci szereplőket érintő diszkriminatív hatását.[13]

A sajtótámogatás és a sajtó függetlenségének kérdései

Az SA megalapítása óta a rendszer számos kritikusa rámutatott, hogy a sajtótámogatás az újságokat függési helyzetbe hozhatja a döntéshozóktól. A Sajtóalap Választmánya ezzel szemben azt emelte ki, hogy az SA a jelenleg létező legsemlegesebb támogatási forma Norvégiában, mivel a széles alapokra épített társadalmi támogatás hatásához képest jóval nagyobb a hirdetők és a tulajdonosok nyomásgyakorlásának veszélye. Azt az SA támogatói is elismerik, hogy a támogatások folyósítása bizonyos fokig hatással volt az újságok diszpozíciójára

- 98/99 -

azzal, hogy a támogatott lapok óvatosabbak a rendszer kritizálásával. Konkrét megnyilvánulásait azonban annak, hogy egyes szerkesztők feltűnően lojálisabbak lettek volna az őket támogató hatalomhoz, vagy az állam nyomást gyakorolt volna a támogatott szerkesztőségekre, még a rendszer erős kritikusai sem tudták bizonyítani. Ezzel szemben általános és természetes jelenségként tartja számon a norvég közélet a sajtó nyomására távozó állami vezetők eseteit. Más esetekben azzal vádolták az államot a rendszer ellenzői, hogy az SA demokráciaellenes lapokat is támogat, amire az illetékes minisztérium a demokrácia értelmezésére és erejére hivatkozva érvelt a szubvenciók változatlansága mellett.

Miközben a norvég állam visszafogott volt a támogatási feltételek kikötésében, a SA fennállása óta számos civil érdekképviselet állt elő közösségorientált módosító indítványokkal. A minisztérium azonban mindvégig ragaszkodott ahhoz az álláspontjához, miszerint a támogatások nem használhatók eszközként az újságok befolyásolására.

A politikai pártok saját érdekeiknek megfelelően viszonyultak a támogatások rendszeréhez, de az SA létét fennállása óta komolyan egyetlen politikai erő sem kérdőjelezte meg. A támogatásokhoz való politikai viszonyulás helyi hagyományai szerint a politikai paletta jobb oldalán elhelyezkedő pártok időnként csökkenteni, a baloldalon lévők növelni akarták az alap rendelkezésére álló összeget. Médiapiaci változások, elsősorban a sajtópiac globálisan általánossá váló strukturális problémái 1999-ben mégis a harminc éves rendszer átvilágítását eredményezték.

Nemzeti dilemmák az ezredfordulón

1980 óta több nyilvános bizottság foglalkozott a norvég médiahelyzet különféle aspektusainak vizsgálatával, mert a médiaszektor technológiai háttere és politikai szerkezete olyan gyors átalakuláson ment keresztül, hogy lehetetlenné vált a hosszú távú tervek vagy a határozott médiapolitika-fejlesztési elképzelések megvalósítása.

Az új évezred küszöbén a norvég sajtópiacon az általánosan negatív világtendenciákhoz képest stabil példányszám növekedés és magas újságfogyasztás volt. Az SA alapítása óta Norvégiában az újságok száma 191-ről 223-ra nőtt, az összesen kiadott példányszám több mint egy millióval növekedett, az egy főre jutó újságvásárlás világszinten is vezető helyen szerepelt (lásd 1. táblázat). A norvég sajtófejlődés iránya a támogatási rendszer hatására még a szomszéd országokhoz képest is feltűnően pozitív szaldóval alakult: a sajtópiac megőrizte sokszínűségét a rendszeresen megjelenő nagyvárosi lapok és a helyi újságok jóvoltából.

Az újságolvasási szokások elemzése azonban a sajtópiac strukturális problémájára világított rá, amikor azt mutatta, hogy a naponta újságolvasásra szánt idő folyamatosan csökken az országban, elsősorban is az internetező 30 év alattiak körében. Annak ellenére azonban, hogy a 90-es évek második felére a televízió Norvégiában is meghatározó szerepre tett szert, továbbá az internet is erőtel-

- 99/100 -

jes térhódításba kezdett, a helyi lapok jelentik a mai napig a legfontosabb helyi információforrást.

Médiatérkép átalakulóban

A norvég minőségi sajtó gazdasági helyzetét a magántulajdonú/kereskedelmi média előretörése és - a technológiai korszakváltások hatására - általános negatív tendencia jellemezte és jellemzi napjainkig. Az olvasók korösszetételének és médiahasználatának generációs változásaira, a tulajdonkoncentrációra és bulvárosodás együttes hatásaira mutatott rá, hogy az 1999-es vizsgálat idején 1 millió korona fölötti támogatást élvező 15 újságnak már egyike sem tudott volna támogatás nélkül működni. A könyvelési adatok azt bizonyították, hogy a vidéki/helyi lapok és a véleményformáló újságok helyzete tovább romlott, ami előrevetítette a forráscsökkenésből adódó minőségromlást, a példányszám és előfizető-csökkenést. Külön nehézségként emelte ki a bizottság a vidéki és helyi sajtó reklámbevételeinek csökkenését, illetve a nagy hirdetők átpártolását a kereskedelmi médiakonszernekhez, amely hosszabb távon már állami szubvenciók mellett is komolyan veszélyezteti a lapok nagy részének fenntarthatóságát. A bizottság regisztrálta azt is, hogy az 1990-es években megjelent ingyenes újságok a hirdetési piacon erős elszívó mechanizmust képeztek az államilag támogatott lapokkal szemben, ami folyamatosan növeli az előállítási támogatások mértékét és szükségességét.

A bizottság által értékelt ügyekben a nagy médiakonszernek valamelyike minden esetben érdekelt volt. Az SA választmánya szerint, a médiakonszernek ugyan nem tűntek fenyegetőnek sem a vélemény szabadságára, sem a szerkesztői függetlenségre, a differenciált sajtópaletta megőrzése érdekében mégis az előállítási támogatás jelentős növelését támogatták.

Konvergencia és internet

Az új technológiai korszakváltás, amelyet a platformok konvergenciája és elsősorban az internet gyors terjedése jellemez, az 1990-es évektől egyre inkább eltörölte a korábbi határokat a médiumok között. Az internet jelenlegi penetrációja és a médiumok összeolvadása kiszélesítette a norvég médiafogyasztók információszerzési lehetőségeit.[14] A technológiai változások és a változó médiafogyasztási szokások, azon belül elsősorban a fiatalok internethasználata a sajtó rovására, komoly strukturális problémákat eredményezett. Technológiai oldalról tekintve a változások emellett azt is eredményezték, hogy a sajtótermékek internetes megjelenéseikkel beléptek az elektronikus médiumok körébe. A folyamatok értelmezésének igényével az 1999-es vizsgálóbizottság a következő kérdéseket tette fel:

- 100/101 -

• Csökkenti-e az internet és az egyéb új média az újságfogyasztást?

• Megpróbálja-e a sajtópolitika továbbra is megőrizni a sokszínűséget az újságok között, vagy rangsort állítson közöttük?

A bizottság különböző stratégiákat vázolt fel a kialakult helyzet kezelésére, és javasolta az ágazat újraértékelését az új médiavalóságnak megfelelően. Ennek keretében támogatták a szélessávú internet-hozzáférés általánossá tételét, miközben a papír alapú újságok jellegzetességeinek szélesebb kihasználására való törekvést irányozták elő. A norvég modell rugalmassága és alkalmazkodóképessége mutatkozott meg abban is, amikor javasolták az új médiaviszonyokhoz alkalmas szerkesztők és újságírók állami képzését, illetve a továbbképzés és utánpótlás-képzés szükségességét.

A bizottság aláhúzta, hogy az új médiatérképen is biztosítani kell a független médiumok sokszínűségét. A média társadalmi párbeszédben és a társadalmi véleményformálás folyamatában játszott központi szerepére utalva azt is hangsúlyozták, hogy meg kell akadályozni a norvég médiapiac további koncentrálódását. Újra kiemelték az állam felelősségét a tekintetben, hogy mindenkinek azonos lehetőségeket szükséges biztosítani az információk elérésére az elektronikus és nyomtatott sajtóban egyaránt.

A pártok és a sajtó

A sajtó és a politikai pártok közötti viszonyt alapjaiban változtatta meg a sajtótámogatás rendszere. Míg az újságok nagy része annak idején egyértelmű politikai kötődéssel rendelkezett, mára gyakorlatilag megszűntek a direkt politikai párhuzamosságok.

Sajtópolitikai célok 1999 óta

• pénzügyi alap biztosítása az újságok kiadásához;

• a napilapok és a helyi újságok számára alap biztosítása;

• a lapp kisebbség újságainak kiadásához szükséges alap biztosítása;

• a bevándorlók újságainak kiadásához szükséges alap biztosítása;

• alap biztosítása annak érdekében, hogy a piacvezető újságoknak legyenek helyi, regionális és nemzeti szintű alternatívái;

• hozzájárulás biztosítása a médiakutatáshoz és az újságírók továbbképzéséhez;

• a gyerekek és a fiatalok körében az újságolvasás népszerűsítése.

Az 1999-es felülvizsgálat megerősítette a norvég sajtótámogatási modell azon alaptételét, mely szerint a társadalom felelős a sajtóért és a tájékoztatásért, hiszen a sajtó csak állami támogatás mellett képes sokszínű tájékoztatás biztosítására, a társadalmi felelősség érvényesítésére. A sokszínű sajtópaletta jelentőségét emelték ki, amikor az eladott példányszámok kereskedelmi mutatóival a vélemény és sajtószabadság eszméjét állították szembe, amely mint magasabb

- 101/102 -

rendű társadalmi érték felül áll a magánérdekű piaci logikán. A sajtótámogatás célja tehát továbbra is az, hogy a kisebbségi vélemények akadálytalanul meg nyilvánulhassanak.

A megváltozott piaci és technológiai környezet és hatásmechanizmusok korrigálására olyan modellt vezettek be, melyben minden újság számára egy támogatási szintet állapítanak meg, évről-évre újraértékelve az igénybe vehető szubvenciókat. Az új modell szerint a támogatás akkor nő, ha leesik a példányszám, míg a korábbi gyakorlat szerint az ebben az esetben csökkent. Az állami hirdetéseket két részre, álláshirdetésekre és nyilatkozatokra bontották. A hirdetések közlését egyre gyakrabban az interneten végzik, így a lapok számára kieső összeget a támogatások növelésével pótolják.

Az állami sajtóalapok jövője

Az állami sajtóalapok sikeressége az egyes országok gyakorlatának tükrében egyértelműnek tekinthető, annak ellenére, hogy néhány esetben hibásnak bizonyult az állami támogatások elosztása. A nyomtatott sajtó állami szubvenciói különösen azokban az országokban tekinthetők eredményesek, ahol a médiakoncentrációval szemben külön jogszabályokat is életbe léptettek a véleménypluralizmus védelmében. Az állami sajtóalapok történelmi küldetésüket teljesítették azzal, hogy képesek voltak a nemzeti sajtót megőrizni - egyes esetekben fejleszteni - a 20. század legnépszerűbb médiatechnológiai újításával, a televíziózással és a magántulajdonú/kereskedelmi média globális koncentrációival szemben. Az állami szubvenciók megfelelő alkalmazása azt bizonyította, hogy az állam szerepvállalása nélkül a demokrácia alapjának tekinthető köztájékoztatás folyamatossága és sokszínűsége nem biztosítható. Ugyanakkor az is világossá vált, hogy a sajtóalapok kizárólag magas politikai kultúrával és társadalmi konszenzussal működő országokban képesek teljesíteni a hozzájuk fűződő társadalmi elvárásokat.

2007-ben az Újságok Világszövetségének (WAN) igazgatója, Timothy Balding még egyértelműen pozitívan ítélte meg a nyomtatott sajtó helyzetét: "Az újságok sokkal jobban állnak, mint azt általában hisszük. Valójában a számok azt mutatják, hogy az iparág egészséges, életerős, és sikeresen helyt áll a többi médiával folytatott versenyben."

A pozitív vélemények ellenére a nemzeti minőségi sajtótermékek a 21. század elején - újabb technológiai forradalommal, az internettel és a digitalizációval - minden korábbinál fenyegetőbb ellenféllel néznek szembe. Jelenleg elsősorban az Egyesült Államokban drasztikusan mutatkozó lapbezárások és az internetes kiadásokra való áttérések már Európában is érzetetik hatásukat. A válságfolyamatok negatív hatása elsősorban a médiafogyasztási szokások generációs változásaira vezethető vissza. A nyomtatott sajtó olvasótáborának elöregedése és a fiatalok internetet preferáló médiahasználata a hagyományos sajtótermékek elhalásával fenyegeti a nemzeti tájékoztatási rendszereket.

- 102/103 -

A sajtó strukturális problémái a sajtóalappal rendelkező országokban a magas internet penetráció következtében igen előrehaladottnak tekinthetők, miközben továbbra sem csökkent a médiakoncentrációs folyamatok intenzitása és a technológiai váltásba befektetett állami- és magántőke mértéke. Az internet alapú tájékozódási szokások a vidéki és helyi tájékoztatásba is egyre inkább begyűrűztek, ami lépéshátrányba hozta a plurális köztájékoztatás képviselőit, egyben egyértelművé tette, hogy a sajtóalapok eredeti célkitűzése egyedül az állami szubvenciók internetre való kiterjesztésével teljesülhet. Ennek érdekében a sajtóalappal rendelkező országokban olyan támogatási formák kidolgozása van folyamatban, amely a nyomtatott sajtó mellett egyre inkább az internet alapú sajtó támogatását is biztosítják

Irodalom

• Bajomi-Lázár Péter (2008): Média és társadalom, Budapest, Antenna Könyvek

• Communication Market (2004): Office of Communication. Augusztus 11. Függelék 10. p. http://www.ofcom.org.uk/research/cm/cmpdf/cm_2004.pdf

• Croteau, David - Hoynes, William (1997): Media/Society, Industries, Images, and Audiences, London, New Delhi, Thousand Oaks, Pine Forge Press

• De Bens, Els (1997): Belgium, In: Rstergaard, Bernt Stubbe (ed.): The Media in Western Europe, The Euromedia Handbook, London - Thousand Oaks - New Delhi, Sage

• De Bens, Els - Rstbye, Helge (1998): The European Newspaper Market, In: McQuail, Denis - Siune, Karen (eds) Media Policy. Convergence, Concentration and Commerce, London - Thousand Oaks - New Delhi, Sage

• Dickertmann, Dietrich - Diller, Klaus Dieter (1990): Subventionswirkungen - Einzel- und gesamtwirtschaftliche Effekte der Subvetionspolitik. In: Wirtschaftliches Studium 10., 478-484.

• Dickertmann, Dietrich - Leiendecker, Annemarie (2006): Szubvenciók, állami támogatások. In: Hasse, R. - Schneider, H. - Weigelt, K. (szerk.): A szociális piacgazdaság lexikona. Budapest, KAS

• Dimock, Michael - Popkin, Samuel (1997): Political Knowledge in Comparative Perspective. In: Iyengar - Reeves (eds.): Do the Media Govern? Sage

• Fowler, Mark S. -Brenner, Daniel L. (1982): A Marketplace Approach to Broadcast Regulation, Texas Law Review, Vol. 60, No. 2, 209-257.

• Gálik Mihály (2003): Médiagazdaságtan, Budapest, Aula Kiadó

• Gálik Mihály (2004): A médiatulajdon hatása a média függetlenségére és pluralizmusára Magyarországon, Médiakutató, Ősz, 69-90.

• Guillauma, Yves (1988): La presse en France, Paris, Editions La Découverte

• Gustafsson, Karl Erik - Hultén, Olof (1997): Sweden. In: Rstergaard, Bernt Stubbe (ed.): The Media in Western Europe. The Euromedia Handbook. London - Thousand Oaks -New Delhi, Sage

• Hallin, Daniel C. - Mancini, Paolo (2008): Médiarendszerek - a média és politikai rendszerek három modellje, Budapest, AKTI-Gondolat

• Hallin, Daniel C. - Papathanassopoulos, Stylianos (2000): Political Clientelism and the Media: Southern Europe and Latin America in Comparative Perspective, University of California

- 103/104 -

• Hover, Svennik (2001): Média a harmadik évezred küszöbén, Forradalmak a kommunikációban, Budapest, Médiakutató, Tél, 23-38.

• Hova tovább közszolgálat? MÉDIAMIX 29. szám, 2004. november

• Humphreys, Peter J. (1996): Mass media and media policy in Western Europe, Manchester - New York, Manchester University Press

• Humphreys, Peter J. (2009): Media Freedom and Pluralism in United Kingdom, In: Czepek, Andrea - Hellwig, Melanie - Nowak, Eva (ed.): Press Freedom and Pluralism in Europe, Bristol, Intellect

• Hutchison, David (1999): Media Policy, An Introduction, Oxford UK - Malden, Massachusetts, USA, Blackwell

• Journalism and Commercial Success (2002): Expanding the Buseiness Case for Quality News and Information. Az Aspen Intézet által szervezett konferencia újságírás és társadalom kapcsolatáról. Washington. Március 22.

• Kaposi Ildikó (2000): Sajtótámogatás. Médiakutató, Ősz, 7-17.

• Kováts Ildikó (1995): Közszolgálati műsorszórás és nemzetállam, In: Terestyéni Tamás (szerk.): Közszolgálatiság a médiában, Budapest Osiris MTA-ELTE Kommunikációelméleti Kutatócsoport, 63-73.

• Kozák Ákos (2008): Kincskeresők - Pillanatfelvétel a magyar fogyasztóról, Budapest, HVG Könyvek

• Kuhn, Raymond (1995): The Media in France, London - New York, Routledge

• Kunczik, Michael (1975): Gewalt im Fernsehen, Köln, Wien

• Laitina, Tiina (1995): Journalistic codes of ethics in Europe, European Journal of Communication, 10(4), 513-526.

• Lamizet, Bernard (1996): The media in France, In: Weymouth, Anthony - Lamizet, Bernard (eds): Markets and Myths, Forces for Change in the European Media, London -New York, Longman

• Mazzoleni, Gianpietro (1997): Italy. In: Rstergaard, Bernt Stubbe (ed.): The Media in Western Europe, The Euromedia Handbook, London - Thousand Oaks - New Delhi, Sage

• Nordenstreng, Kaarle (1998): Etics and Pefessional Codes in Journalism, In: Zassursky, Y.N. - Vartanova, E. (eds): Changing Media and Communications, Moscow, ICAR

• Open Society Institute (2003): EU Monitoring and Advocacy Program, Television across Europe: Regulation, Policy and Independence, 43.

• Opinion Leader Research (2004): Talking about the Future of Communication. Executive May. Summary 3.

• Organized Social Action, (1957) In: Rosenberg, B. - White, D. M., eds.: Mass Culture. N.Y., Free Press

• Padovani, Cinzia - Tracey, Michael - Lustyik Katalin (2001): A közszolgálati média helyzete - Nemzetközi kitekintés. Médiakutató, Tél, 89-98.

• Palmer, Michael - Sorbets, Claude (1997): France, In: Rstergaard, Bernt Stubbe (ed.): The Media in Western Europe, The Euromedia Handbook, London - Thousand Oaks -New Delhi, Sage

• Petersen, Vibeke G. - Siune, Karen (1997): Denmark, In: Rstergaard, Bernt Stubbe (ed.): The Media in Western Europe, The Euromedia Handbook, London - Thousand Oaks -New Delhi, Sage

• Pokol Béla (1995): Média hatalom, Budapest, Windsor Kiadó

• Sartori, Carlo (1996): The media in Italy, In: Weymouth, Anthony - Lamizet, Bernard (eds): Markets - Myths, Forces for Change in the European Media London - New York, Longman

- 104/105 -

• Televíziózás Európában (2005): A szabályozás, médiapolitika és a függetlenség kérdései. Helyzetjelentés. Budapest Open Society Institute - Eu Monitoring and Advocacy Program

• Terestyéni Tamás (1995) (szerk.): Közszolgálatiság a médiában - Ábránd vagy realitás? Budapest, Osiris-MTA ELTE

• Trappel, Josef - Meier, Werner A. (1998): Media Concentration: Options for Policy. In: McQuail, Denis - Siune, Karen (eds.): Media Policy. Convergence, Concentration and Commerce, London - Thousand Oaks - New Delhi, Sage

• Trappel, Josef (1997): Austria, In: Rstergaard, Bernt Stubbe (ed.): The Media in Western Europe, The Euromedia Handbook, London - Thousand Oaks - New Delhi, Sage

• Traquina, Nelson (1995): Portuguese Television: The Politics of Savage Deregulation. Media, Culture and Society 17.

• Veljanowski, Cento (1989) (szerk.): Freedom in Broadcasting, London, The Institute of Economic Affairs ■

JEGYZETEK

[1] De Bens - Rstbye, 1998; Hutchinson, 1999

[2] Dimock - Popkin, 1997

[3] Humphreys, 1996

[4] Kaposi, 2000

[5] Dickertmann - Diller, 1990

[6] vö. Dickertmann - Leiendecker, 2006

[7] Humphreys, 1996; Trappel - Meier, 1998; Hutchinson, 1999

[8] Humphreys, 1996; Mazzoleni, 1997; De Bens - Rstbye, 1998

[9] Rstergaard, 1997

[10] Kuhn, 1995; Humphreys, 1996; Lamizet, 1996; Sartori, 1996; Weymouth, 1996; Gustafsson -Hultén, 1997; Mazzoleni, 1997; Palmer - Sorbets, 1997; Petersen - Siune, 1997; De Bens - Rstbye, 1998; Andenes, 1999

[11] Humphreys, 1996; Gustafsson - Hultén, 1997; Mazzoleni, 1997; Petersen - Siune, 1997; Trappel, 1997; Andenes, 1999

[12] Kuhn, 1995; Lamizet, 1996; Weymouth, 1996; De Bens, 1997; Palmer - Sorbets, 1997

[13] vö. Dickertmann és Leiendecker 2006

[14] vö. Kozák, 2008, 180.