Az olasz alkotmányjog tanulmányozásához elengedhetetlen az olasz alkotmánytörténet áttekintése kezdve az olasz egység oktrojált alaptörvényétől, a Statuto Albetinótól a köztársasági Alkotmányig. Az olasz alkotmányos berendezkedést alapvetően meghatározó két dokumentum élettartamát tekintve hosszú kort él(t) meg, a Statuto nyolcvanhét évig volt hatályban, és az 1948-ban hatályba lépett Alkotmány - bár több módosításon átesett - hamarosan a hatvanadik "születésnapját ünnepli". Talán ennek apropóján is érdemes bemutatni az Alkotmány megalkotásához és elfogadásához vezető utat, az időközben elfogadott alkotmánymódosításokat, illetve az alaptörvény jellemzőit.
Az 1848. évi események során deklarált karták közül a Statuto Albertino (a továbbiakban Statuto) maradt fenn,[2] amelyre a Risorgimento hívei az egységesedés szimbólumaként, a teljes nemzet jogaként tekintettek. Carlo Alberto (Albert Károly)[3] szárd király a Statutót - az 1814. és az 1830. évi francia,[4] illetve az 1931. évi belga alkotmány mintájára - oktrojált alaptörvényként szentesítette 1848 március 4-én, amelyet az olasz állam 1861-ben vett át,[5] és amely formálisan[6 ]1948 január 1-jéig maradt hatályban.[7]
A Statuto rövid dokumentum, bizonyos szabadságjogok, illetve a kormányforma leírására korlátozódott: a preambulumot a királyra vonatkozó rendelkezések követik, majd az állampolgárok jogai és kötelezettségei, a Szenátusra és a Képviselőházra, illetve mindkettőre vonatkozó közös szabályok, valamint a miniszterekkel, az igazságszolgáltatás rendszerével kapcsolatos rendelkezések kerülnek megfogalmazásra. A Statuto általános és átmeneti rendelkezésekkel zárul. Az uralkodó a dokumentumban deklarálta a saját eredetét és szuverén előjogait, illetve olyan korlátozott vagy más szóval alkotmányos monarchiát vezetett be, amelyben a hajdani abszolút uralkodói hatalmat a Statuto korlátozta.[8] Mivel azonban a Statutót a végrehajtó hatalom Parlamenttel szembeni felelősségének érvényesítéseként értelmezték, az alkotmányos monarchia átalakult parlamentáris monarchiává.[9] A hatalom egy része a Parlamentnek azt a kamaráját illette meg, amelyet választottak, vagyis úgynevezett képviseleti monarchia jött létre. A király magának tartotta fenn a teljes végrehajtó hatalmat, amely kizárólag az uralkodót illette meg, aki ily módon a közigazgatás és a fegyveres szervezet feje maradt, illetve képviselte az államot: háborút hirdethetett, békeszerződéseket, más nemzetközi szerződéseket (kereskedelmi megállapodásokat, szövetségesi szerződéseket stb.) köthetett azzal az egyetlen kötelezettséggel, hogy mindezekről tájékoztatnia kellett mindkét kamarát, amint azt az ország érdeke és biztonsága megengedte (5. §[10]). Az uralkodó a két kamarával együttesen gyakorolta a törvényhozó hatalmat (3. §[11]). Ezzel a harmadik törvényhozó hatalommá vált attól a pillanattól kezdve, hogy szentesítésével, megerősítésével elfogadta a kamarák által már megszavazott törvényt (7. §[12]). Az uralkodónak a jogalkotói eljárásban természetesen megvolt a hatalma a szentesítést megtagadására (56. §[13]), vagy gyakorolhatta az általános vétójogát a parlamenti döntésekkel szemben. A monarcha továbbá az igazságszolgáltatás feje is volt: az igazságszolgáltatás a királytól eredt, és azt az ő nevében az általa kinevezett bírák gyakorolták (68. §[14]). Ebben a rendszerben - mivel a végrehajtó hatalom kizárólag az uralkodót illette meg - nem létezett alkotmányjogi értelemben felfogott önálló kormány. A király nevezte ki és mentette fel a saját minisztereit (65. §[15]), akik valójában az uralkodó bizalmasai és csak neki felelő személyek voltak. A Parlamentnek csak a bűncselekmények tekintetében tartoztak felelősséggel. Ilyen esetben a Képviselőház indította a vádeljárást, és a Szenátus döntött (36. §[16] és 47. §[17]).
A Parlament tehát két kamarából, a Képviselőházból és a Szenátusból állt. A Képviselőház megbízatása öt évig tartott, de azt a király a megbízatás lejárta előtt fel is oszlathatta. A Statuto nem tesz említést a választási rendszerről, vagyis azt és a választójogosultságot is rendes törvény (a politikai többség hajlandósága) határozta meg.[18] Az általános választójogot a férfiak vonatkozásában 1912-ben vezették be, és 1919-ben szélesítették ki (a nőket ekkor még nem illette meg e jog).[19] A Szenátus meg nem határozott számú, a monarcha által kinevezett szenátorból állt, akiket a Statuto által megnevezett 21 kategóriába tartozó személyek közül választott ki. Ilyennek minősültek például a legmagasabb egyházi személyiségek, a közigazgatás, a bíróság és a hadsereg kiemelkedő tagjai, illetve azok, akik szolgálatukkal emelték az ország presztízsét, vagy akik három évig
- 16/17 -
3 millió líra értékű adót fizettek meg.[20] A Szenátus sosem nyert olyan autonóm szerepet, hogy a király és a másik kamara közt egyensúlyt tudott volna teremteni.[21]
A bírók függetlensége csak részlegesen volt garantált azáltal, hogy három év után elmozdíthatatlanok voltak.[22] Az igazságszolgáltatási rendszerről kizárólag csak törvény rendelkezhetett, biztosított volt az az elv, hogy senki nem vonható el a saját - törvényben meghatározott - bírójától, illetve érvényesült a rendkívüli bíróságok létrehozatalának tilalma,[23] valamint elismerték a bírósági eljárás nyilvánosságát is.[24]
A Statuto garantálta mindenki számára a törvény előtti egyenlőséget, és mindenkinek biztosította a polgári és politikai jogai élvezetét, ide értve a hivatali és katonai tisztség betöltését is. A sérthetetlenként elismert tulajdonhoz való jogon kívül a dokumentum elismerte a személyi szabadsághoz való jogot, a magánlakás sérthetetlenségét, a sajtó szabadságát, a gyülekezési jogot, nem garantálta azonban az egyesülési jogot. E szabadságok védelmének speciális formái nem derültek ki közvetlenül a Statutóból, azt törvények szabályozták, amelyek így e jogokat korlátozhatták vagy feltételeket szabhattak a gyakorlásukkal szemben. E szabályozások azonban nem kerülhettek ellentmondásba a Statutóban rögzített jogokkal.[25]
Az Statuto nem rögzített semmilyen olyan normát, amely előírta volna, hogy azt milyen különleges jogforrással lehet módosítani, és amely kifejezetten segített volna elkerülni az azzal ellentétes rendes jogszabályok meghozatalát. A dokumentum továbbá nem adta meg a bírói hatalomnak az ilyen jogszabályok alkotmánnyal való összevetésének a lehetőségét. A Statuto tehát nem ismerte az alkotmányosság elvét, megerősítette azonban a törvényesség elvét, vagyis a hatalmi egyensúlynak azt a kiemelkedő princípiumát, amelyen az új rendszer nyugodott. Ennélfogva az uralkodó ősi prerogatíváit fenntartották, de alávetették a törvényeknek. A Statuto kimondta, hogy a király törvények végrehajtása érdekében rendeleteket és egyéb jogi normákat alkothat. Ezáltal azonban nem függeszthette fel az alkalmazásukat, és tiszteletben kellett tartania az előírásaikat (6. §[26]). Ez azt jelentette, hogy a rendeletek nem ronthatták le a törvényeket, vagyis azokkal nem lehettek ellentétesek. Ez a szabály annak a tilalmát is magában hordozta, hogy a rendeletek törvényi ranggal rendelkezzenek. A Statutóban nem található a jogalkotási hatáskör átruházását érintő más rendelkezés, sőt a törvényjavaslat szakaszról szakaszra történő tárgyalásának teljes egészét parlamenti hatáskörbe utaló 55. §[27] léte a Parlament számára fenntartott speciális garanciát jelenített meg, és ezzel megtiltotta a törvényhozó hatalom kormányra történő átruházását. A törvényesség elve következésképpen abban is kifejezésre jutott, hogy a törvények bírák általi értelmezését a végrehajtó hatalom rendelkezései vagy bírói precedensek nem korlátozhatták, illetve nem határozhattak meg kötelező értelmezési kereteket. A 73. §[28 ]a törvények mindenki számára kötelező értelmezését fenntartotta a törvényhozó hatalom számára.[29]
A Statuto az aranykorát 1848 és 1861 között élte. A nemzeti egység megteremtése után elveszítette szimbolikus ereje és jelentősége nagy részét. A kor politikai osztálya a polgári növekedés új céljai tekintetében nem volt képes azt fenntartani és tovább gazdagítani. A Statuto antiparlamentáris értelmezése csúcspontját azokban az eseményekben érte el, amelyek a 1915-ben a háborúba lépéshez vezettek. Ekkor ugyanis a király és a kormány a Parlament akaratával ellenkező döntést hozott. E hatások következtében lehetővé vált a fasiszta hatalom felemelkedése.[30]
Az 1921 novemberében tartott pártkongresszuson jelentették be a Fascio di Combattimento párttá (Nemzeti Fasiszta Párt, PNF) szerveződét Mussolini irányítása alatt. Ekkor deklarálták a jobboldali diktatúra kiépítésének célját.[31] A Statuto formális tiszteletének és betartásának talaján álló fasizmus új intézményrendszere bevezetésének legfontosabb alkotmánytörténeti lépései a következők voltak.[32] A fasiszta Nagytanács megalakítása 1922 decemberében történt meg (az első ülésére 1923. január 12-én került sor). A választójogi törvény megalkotása 1928-ban következett be (18 novembre 1928, n. 2444[33]), amely az erősen majoritánius karaktere miatt a törvényhozó hatalom abszolút uraként "mesterséges" parlamenti többséget hozott létre. Az új fasisztákkal teli Parlament megalakulásával lehetővé vált a jogrendszer teljes megváltoztatása. Ennek keretében - többek között - elfogadták a kormányfő előjogairól szóló törvényt, amely a kormányfő hatáskörének jelentős megerősítésével teljes mértékben és visszavonhatatlanul megváltoztatta a kormányzati rendszert (legge 24 dicembre 1925, n. 2263), illetve a végrehajtó hatalom jogi normák kibocsátására irányuló hatásköréről szóló törvényt, amellyel a kormány és a Parlament kapcsolatában bekövetkezett az előbbi javát szolgáló utolsó változás (legge 31 gennaio 1926, n. 100).
A 20-as években több alapjog korlátozására került sor: sajtószabadság (decreto legge 15 luglio 1922, n. 3288[34]), egyesülési jog, gyülekezési jog (legge 2029/1925, r.d. 6 novembre 1926, n. 1848); ugyanekkor kerül sor a fasiszta milícia felállítására a nemzet biztonságának védelmére (r.d. 14. gennaio 1923, n. 31[35]), az államvédelmi speciális bíróság felállí-
- 17/18 -
tására (legge 25 novembre 1926, n. 2008), a plurális szakszervezetek létrehozatalának tilalmáról szóló törvény megalkotására, amely alapján csak olyan szerveződést lehetett alapítani, amely a tagjaik nemzeti és morális tanításának a célját követte (legge 3 aprile 1926, n. 563). 1930-ban pedig hatályba lépett az új büntető törvénykönyv és a büntető-eljárásjogi törvény.
A monarcha-kormány kapcsolatára vonatkozóan a fasiszta Nagytanács alkotmányi szintre emeléséről szóló törvény említendő meg, amely által a Nagytanács a legfontosabb állami szervvé vált, és a közvetlenül a kormányfő irányítása alá tartozott (legge 9 dicembre 1928, n. 2693).[36] Ezzel kialakult a totális politikai rendszer.
A párt és az állam kapcsolatát egyrészt a PNF fasiszta állammal való azonosítása (legge 14 dicembre 1929, n. 2099), másrészt az jellemezte, hogy diktatórikus rezsimmel váltották fel a választott kamara létrehozásának az eljárását (legge 17 maggio 1928 n. 1019.). A jelölteket a párt kollaterális szervezetei állítottak, és azt a Nagytanács hagyta jóvá, amely teljesen önkényesen kialakította azt a 400 névből álló listát, amelyet a választók elé terjesztettek. Az állam egyetlen egységes választókerületet alkotott, a lista kötött volt, a választópolgárok kizárólag igennel vagy nemmel szavazhattak.[37]
A Korporációk Nemzeti Tanácsa (Consiglio nazionale delle corporazioni) először 1930 április 21-én gyűlt össze, de a szervezetük és a működésük szabályozására csak 1934-ben került sor (legge 5 febbraio 1934, n. 164).[38] Következő lépésként a Képviselőházat szüntették meg, és helyette létrehozták a fasiszták és a korporációk kamaráját (legge 19 gennaio 1939, n. 129). 1938-ban hatályba léptek a zsidókra vonatkozó különféle jogszabályok.[39]
Amint látható, eltöröltek minden plurális politikai és érdekszervezeti formációt, alapvetően megsértették az egyének egyenlőséghez való jogát, illetve felszámolták a többi alapjogaikat, megszüntették a demokratikus intézményeket, és a király pedig kénytelen volt az egyetlen létező párt által állított személyt kinevezni kormányfőnek.[40]
A fasizmus a fasiszta Nagytanács 1943 július 25-i ülésén omlott össze, amikor Dino Grandi, a kamara akkori elnöke Mussolini elleni bizalmatlansági indítványt terjesztett elő, amely elnyerte a többség támogatását (19 mellette, 7 ellene, 1 tartózkodás). A bukás államcsínnyel ment végbe, mivel az új kormány (Badoglio kormánya 1943-1944) megalakulása a Nagytanáccsal történő konzultáció nélkül ment végbe, és azt Mussolini letartóztatása, a párt feloszlatása és az összes, fasiszta rezsimet jellemző intézmények megszüntetése követte. Az új kormány olyan tagokból állt, akik egyrészt nem voltak tagjai a fasiszta pártnak, másrészt nem politikusok, hanem szakértők voltak. Rögtön 1943. szeptember 18-a (fegyverszünet) után elkezdődött az alkotmányozás időszaka, bár Olaszország 1945. április 25-ig hadiállapotban állt.[41] Az alkotmányozás 1947. december 22-én, az Alkotmány Alkotmányozó Gyűlés általi elfogadásával ért véget.
A rendszer megváltozásának a következő fontosabb lépései voltak. Megszüntették a nemzeti fasiszta pártot és a fasiszta Nagytanácsot (decreti legge del 2 agosto 1934, n. 704, 706, kiadva: Badoglio-kormány). Következő lépésként feloszlatták a fasiszták és a korporációk kamaráját, és döntöttek arról, hogy a hadiállapot befejezését követő 4 hónapon belül új Képviselőházat választanak, következésképpen új törvényhozást hívnak életre (decreto legge del 2 agosto 1943, n. 705). 1943 szeptemberében egyrészt 6 antifasiszta pártból (DC - Democrazia Cristiana, PCI - Partito Communista Italiano, PSIUP - Partito Socialista di Unitá Proletaria, PLI - Partito Liberale Italiano, Partito d'Azione, Democrazia del lavoro[42]) létrejött a CLN párt (Comitati di liberazione nazionale), másrészt északon megalakul a Repubblica sociale italiana (RSI), amely élén a németek által szeptemberben kiszabadított Mussolini állt. A király, III. Viktor Emanuel az államfői jogokat ráruházza fiára (r.d. 5 giugno 1944, n. 140), Savoyai Umbertóra (Umberto di Savoia), mint királyi helytartóra,[43] és az 1944. április 12-i rádióüzenetében bejelentette, hogy határozott és visszavonhatatlan döntése a politikai élettől való visszavonulás azzal, hogy a hatalomnak a fiára történő átruházására azon a napon fog sor kerülni, amikor a szövetségesek belépnek Rómába, amely 1944. június 4-én meg is történt. Bonimi II kormánya kiadta a d.l. n. 705 del 1943 megnevezésű jogszabályt hatályon kívül helyező ún. decreto legislativo luogotenezialét (25 giungo 1944, n. 151),[44] amely arról rendelkezett, hogy a nemzet területének felszabadítása után az intézményi rendszert az olasz nép fogja megválasztani, akik e célból Alkotmányozó Nemzetgyűlést (Assemblea Costituente) fognak választani az állam új Alkotmányának megalkotása érdekében. Ebben a gyakran első átmeneti alkotmánynak nevezett, és az Alkotmány átmeneti rendelkezései által törvénnyé (legge) átkonvertált decreto legislativóban az a rendelkezés is megtalálható (3. §), miszerint az ország miniszterei és államtitkárai becsületükre esküsznek, hogy kizárólag a nemzet érdekeit szolgálják a funkciójuk gyakorlása során, illetve az Alkotmányozó Nemzetgyűlés összehívásáig
- 18/19 -
nem veszélyeztetik az intézményi rendszer kialakítását. Felállították (Bonomi III kormány) a Consulta nazionalét azzal a feladattal, hogy adjanak véleményt az általános problémákról és azokról a jogalkotási feladatokról, amelyeket a kormánynak meg kell hoznia (decreti legiaslativi luogoteneziali 5 aprile 1945, n. 146 és 30 aprile 1945, n. 168). Megalkották az arányos választási rendszeren alapuló választási törvényt az Alkotmányozó Nemzetgyűlés képviselőinek megválasztására (decreto legiaslativo luogotenezialo 10 marzo 1946, n. 74). A De Gasperi I kormány megalkotta azt a decreto legislativo luogotenezialót (16 marzo 1946, n. 98), amelyet a második átmeneti alkotmánynak neveznek, és amely előírta, hogy az államforma (monarchia vagy köztársaság) kérdésében referendumot kell tartani. E jogszabály azt is meghatározta a 3. §-ában, hogy az Alkotmányozó Nemzetgyűlés alatt és a Parlament összehívásáig a törvényhozó hatalmat - az alkotmányi tárgykörök kivételével - a kormány gyakorolja.[45] Kivételt képeztek a választással és a nemzetközi szerződések megkötésével kapcsolatos törvények, amelyek a Nemzetgyűlés hatáskörébe tartoztak. Lemondatták III. Viktor Emanuelt, akit 1946. május 9-én a királyi helytartó követett, II. Umberto néven. II. Umberto az államot köztársasággá átalakító intézményi referendum után hagyta el az országot (1946. június 24.).[46]
1946 június 2-án és 3-án tartották meg a referendumot és az alkotmányozó nemzetgyűlési választásokat. A referendumot illetően a legfőbb bírói szerv nyilvánította ki a végeredményt: a köztársaság mellett 12 717 923-an, míg a monarchia mellett 10 719 284-en szavaztak, továbbá 1 498 136 érvénytelen szavazatot adtak le.[47] Az Alkotmányozó Nemzetgyűlésben a mandátumok a következőképpen oszlottak meg: az 556 mandátumból a kereszténydemokraták 207-et, a kommunista párt 104-et, a szocialista párt 114-et, a Partito d'Azione és hasonló csoportok 10-et, a republikánus párt 25-öt, a Democrazia del lavoro 9-et, és 78-at a különböző jobboldali pártok szereztek meg.[48] A Nemzetgyűlés[49] első döntései szervezeti jellegűek voltak. Először jelentős többséggel megválasztották az ideiglenes államfőt De Nicola személyében.[50] Majd létrehoztak egy - az elnök által a politikai proporcionalitásnak megfelelően kinevezett - 75 képviselőből álló Bizottságot,[51] amelynek 1946 októberében kellett volna megkezdenie a működését, de ezt több alkalommal elhalasztották. A Bizottság feladata az alkotmánytervezet kidolgozása és a Nemzetgyűlés elé terjesztése volt. Az M. Ruini által elnökölt Bizottság három albizottságot alkotott: az első az állampolgárok alapjogaival és alapkötelezettségeivel, a második az alkotmányi intézményrendszerrel, a harmadik pedig a gazdasági és szociális jogokkal, illetve kötelezettségekkel foglalkozott.
A második albizottság két csoportra oszlott, az egyik a végrehajtó hatalommal, a másik a bírói hatalomra vonatkozó szabályokat dolgozta ki, és ez az albizottság egy külön, régiókkal foglalkozó munkacsoportot is tartalmazott. E munkamegosztás az egyes csoportok között koordinációt igényelt, emiatt felállították a 18 képviselőből álló koordinációs bizottságot, amely később szerkesztőbizottsággá alakult át, és az alkotmányi karta kidolgozásában központi szerepet töltött be. Az előzetes tervezetet a "75-ök" 1947. január 31-én nyújtották be az Alkotmányozó Nemzetgyűlésnek, amely március 4-én megkezdte a tervezet megvitatását,[52] amely 9 hónapig tartott, és 170 ülést igényelt. A tervezethez 1663 módosító javaslatot nyújtottak be (mindegyik szakaszhoz körülbelül 12-t).[53] A zárószavazásra 1947 december 22-én került sor, és a titkos szavazás eredményeként, 453 szavazattal támogatva - 62 ellenében - elfogadták az Alkotmányt, amelyet De Nicola elnök 1947 december 27-én promulgált, és amely a XVIII. átmeneti rendelkezés értelmében 1948 január 1-jén lépett hatályba. Az újonnan létrehozott intézmények - mint az Alkotmánybíróság, a Legfelsőbb Bírói Tanács (Consiglio superiore della magistratura), a Gazdaság és Munka Nemzeti Tanácsa (Consiglio nazionale dell'economia e del lavoro), régiók, referendum - azonban csak 1956 és 1970 között kezdték meg a működésüket. Kivételt képeztek a négy régió (Szardínia, Szicília, Trento Alto Adige és Valle d'Aosta) statútumai, amelyeket 1948 februárjában fogadtak el.[54]
Az Alkotmány elfogadását követően az alkotmánytörténet négy fázisát lehet megkülönböztetni. Az első szakaszban (1948-1968) megkezdődött az alaptörvény végrehajtása, amelyet az első politikai és intézményi krízist hozó második periódus követett (1968-1979), mivel a politikai rendszer nem volt képes a változásokra hatékonyan reagálni. A nyolcvanas évek elején történt meg az intézményi reform, amelynek keretében felülvizsgálták az egyházzal kötött konkordátumot (1984), megváltoztatták a kamarákra vonatkozó szabályokat, nagyobb hatalmat adva a kormánynak és lényegesen csökkentve a titkos szavazások lehetőségeit (1983-1988), majd újra megváltoztatták a kormányra vonatkozó szabályokat (1988), megújították a költségvetésre vonatkozó rendelkezéseket (1978-1988), megreformálták a helyi autonómiák rendszerét (1990), általános törvényben szabályozták a közigazgatási eljárást (1990), módosították a büntetőeljárási (1989) és az antitröszt törvényt
- 19/20 -
(1990) stb. Ezt követte a második politikai és intézményi válság (a negyedik szakasz), amelyben a politikát és az intézményrendszert szándékoztak megújítani. Az irányító állam ebben az időszakban szabályozó és decentralizált állammá alakult át. Az új választásokra vonatkozó szabályozással bipoláris rendszer alakult ki, amelyben a politikai preferencia alapvetően a bal-és jobboldal mentén húzódik.[55] A harmadik évezred elején az olasz alkotmányos berendezkedés teljesen más, mint a negyvenes években, és az alábbiakban láthatóvá válnak, hogy ehhez a megállapításhoz és állapothoz mely alkotmánymódosítások vezettek el. Ennek keretében említésre kerülnek egyes fontosabbnak ítélt alkotmányi erejű törvények is.[56]
1. A Parlamenttel és annak hatáskörével összefüggésben megemlítendő egyrészt a l. cost. n. 2 (9 febbraio 1963),[57] amely a kamarákat szabályozó 56-57. §-okat és a 60. §-t módosította, másrészt a l. cost. n. 1 (4 novembre 1991), amely a köztársasági elnök Parlament feloszlatására vonatkozó hatáskörét korlátok közé helyező 88. § (2) bekezdését változtatta meg. Fontos továbbá a l. cost n. 3 (29 ottobre 1993), amely a mentelmi joggal összefüggő szabályozást tartalmazó 68. § módosítását végezte el. A l. cost. n. 1 (6 marzo 1992) az amnesztia alkalmazásával és a büntetések csökkentésével foglalkozó 79. §-sal kapcsolatos felülvizsgálatot tartalmazta. Ennek eredményeként kialakult a Képviselőházra és a Szenátusra vonatkozó alapvető alkotmányi rendelkezések összessége, amely tartalmazza az aktív és a passzív választójog szabályokat, a választási alapelveket, a megbízatási időtartamot, a kamarák összetételét, illetve a mandátumkiosztás általános szabályait.[58]
2. A l. cost n. 1 (16 gennaio 1989) módosította az Alkotmány 96. §-át, a 134-135. §-ait, illetve a l. cost. n. 1 (11 marzo 1953) rendelkezéseit, valamint az Alkotmány 96. §-a által a Minisztertanács elnöke és tagjai által elkövetett bűntettekre vonatkozó felelősségrevonási eljárással összefüggő normákat. Következésképpen kialakult a Minisztertanács tagjainak mentelmi jogára vonatkozó hatályos szabályozás, amely szerint a hivataluk során elkövetet bűncselekményekért bármely kamara felhatalmazása esetén vonhatók csak felelősségre az alkotmányi törvényi szabályozással összhangban[...] (96. §[59]). E szabály azokra is vonatkozik, akiknek a megbízatása megszűnt.
3. A l. cost. n 1 (9 febbraio 1948) az Alkotmánybíróság tevékenységére vonatkozó szabályokat állapította meg, és a függetlenségét biztosította, míg a l. cost. n. 1 (11 maggio 1953) kiegészítő szabályokat fogalmazott meg a testület tekintetében. A l. cost. n. 2 (22 novembre 1967) az Alkotmánybíróságra vonatkozó rendelkezéseket módosította. Itt említendő meg
a l. cost n. 1 (16 gennaio 1989), amely megváltoztatta az Alkotmány 134-135. §-ait is kialakítva az Alkotmánybíróság hatáskörére, tagjaira és a köztársasági elnök felelősségre vonási eljárására vonatkozó általános szabályokat.[60]
4. Az alapjogokkal összefüggésben megemlítendő a l. cost. n. 2 (23 novembre 1999), amely a tisztességes eljárás elvét illesztette be a 111. §-ba. A l. cost., n. 1 (17 gennaio 2000) a külföldi szavazókörzetek kialakításáról szóló a 48.§-t módosította annak érdekében, hogy a külföldön lakóhellyel rendelkező olasz állampolgárok is szavazni tudjanak. Ehhez kapcsolódik a l.cost. n. 1 (23 gennaio 2001) is, amely a külföldön lakóhellyel rendelkező olasz állampolgárokat képviselő parlamenti tagok létszámáról rendelkező 56-57. §-okat módosította (Képviselőházba 12, Szenátusba 6). A l.cost. n. 1 (30 maggio 2003) az 51. §-t változtatta meg, amely ma a nőknek és a férfiaknak egyenlő lehetőségeket biztosít. A l. cost. n. 1 (21 giugno 1967) rendelkezett a háborús bűnösök kiadatásáról.
5. A helyi autonómiákkal kapcsolatban említésre érdemes a l. cost. n. 1 (9 marzo 1961), amely három szenátort határozott meg Trieszt, Duino Aurisina, Monrupino, Muggia, San Dorligo della Valle és Sgonico településeknek. A l. cost n. 3 (27 dicembre 1963) a régiók felsoroláról szóló 131. §-t egészítette ki Molise régióval, és az 57. §-t is módosította, amely a Molise-t képviselő szenátorok létszámát kettőben határozza meg. Később, a l.cost. n. 1 (22 novembre 1999) a régiók Giuntája (kabinet) elnökének közvetlen megválasztására és a régiók szabályozási autonómiájára vonatkozó rendelkezések vezette be az alaptörvénybe, majd az V. Cím módosítását a l.cost. n. 3 (18 ottobre 2001) végezte el. A 2001-ben elfogadott változtatás értintette az Alkotmány 114. § (1) be-kezdését,[61] amely szerint Köztársaság már nem azonos kizárólag az állammal.[62] A 116. § (3) bekezdése határozza meg a "differenciált regionalizmust". A 117. § (1) bekezdése alapján a "törvényhozó hatalmat az állam és a régiók gyakorolják az Alkotmánnyal, az Európai Unió által meghatározott korlátozásokkal és a nemzetközi kötelezettségekkel összhangban". A módosítás a nemzetközi kapcsolatok széles tárházát nyitja meg a régiók előtt, mivel - az állami törvényben meghatározott esetben és módon - a hatáskörükbe tartozó ügyekben más államokkal egyezményeket, más államok területi egységeivel megállapodásokat köthetnek (117. § (9) bek.).[63] A reform új - fordított logikájú - törvényalkotási hatásköri megosztást vezetett be a központi kormányzat és a régiók között.[64 ]A módosítás előtt ugyanis a régiók csak az Alkotmány által kifejezetten számukra meghatározott hatáskörben hozhattak döntéseket.[65] A hatályos alaptörvény azonban a központi hatalom számára fenn-
- 20/21 -
tartott és a régiókkal közösen, párhuzamosan gyakorlandó törvényalkotási tárgyköröket sorolja fel. A központ számára kifejezetten nem nevesített tárgykörökben pedig a régióknak van önálló törvényalkotási hatáskörük (117. § (4). bek). A 117. § (6) bekezdésében[66] írt rendelkezés szerint az állam csak akkor adhat ki szabályozást (regolamento), ha kizárólagos törvényhozási kompetenciája van a tárgykörben, és ha nem határozza el, hogy a közigazgatási funkciót a régióra ruházza át.[67] A reform a szubszidiaritás, a differenciálás, az adekvátság és az egységesség Alkotmányba emelt elvei mentén újraszervezte a közigazgatási feladatok megosztását is. Ennek eredményeként a községeknek széles közigazgatási hatáskörük van, minden közigazgatási funkció ide tartozik, kivéve, ha az a fenti elvek miatt a többi területi egység hatáskörébe utalt. (118. § (1) bek.[68]).[69] Korábban a közigazgatási hatáskörök az államot és a régiókat párhuzamosság elve alapján illették meg. A pénzügyi autonómia kiszélesítését valósította meg a 119. §. A korábbi rendszerben helyi szervek az államtól kaptak pénzügyi forrásokat.[70] 2001 óta a regionális kabinet elnökeit általános és közvetlen választáson választják (122. § (5) bek.[71]), ellentétben a korábbi szabályozással, amikor a regionális tanácstól nyerte a megbízatását. A regionális kabinet a régió végrehajtó szerve, míg regionális tanács gyakorolja a regionális törvényhozó hatalmat (121. § (3), (2) bekk.[72]). Minden régiónak statútuma van, amely az Alkotmánnyal összhangban meghatározza a régió kormányformáját, szervezetének és működésének alapelveit. (123. § (1) bek.[73] ). Az újítást egyrészt azt jelenti, hogy a statútumok a regionális autonómiák önálló aktusai, amelyek érvényességéhez már nem kell a központi állam jóváhagyása. Másrészt új szabályként jelenik meg, hogy a statútumnak csak az Alkotmánnyal, és nem az állami törvényekkel kell összhangban lennie.[74] A reform hatására az esetleges alkotmányellenesség kapcsán Alkotmánybírósághoz fordulhat nemcsak a kormány, hanem a régió is abban az esetben, ha hatáskörsértés történt: regionális törvény túllépi a régió hatáskörét, állami törvény vagy más törvényi erővel rendelkező aktus, illetve más régió törvénye megsérti a régió törvényhozói hatáskörét.[75] A reform hatására[76] a központi kormányzat többé nem rendelkezik semmiféle ellenőrzési vagy koordinációs hatáskörrel a regionális jogalkotás, közigazgatás felett. A regionális tanács feloszlatásának régebbi szabálya is megszűnt.
6. A l. cost. n. 1 (18 marzo 1958) az Alkotmány a XI. átmeneti rendelkezése az alkotmányi feltételek mellőzésével, a lakosság véleményének kikérését követően a meghatározott régiókon kívüli egyéb régiók alapítására előírt határidő alkalmazásának végső időpontját módosította 5 évre. A l.cost. n. 1 (23 ottobre 2002) a Szavoja-ház tagjainak és leszármazóinak a választójoga és és a közhivatal viselése tilalmáról ((1) bek.), illetve a királynak és a férfi le-származóinak a nemzeti területre való belépése és tartózkodása tilalmáról ((2) bek.), valamint a javaik államra szállásáról ((3) bek.) szóló XIII. átmeneti és záró rendelkezésének (1)-(2) bekezdései hatásainak az eltörléséről szólt. A (3) bekezdés azonban hatályban van, de annak alkotmányjogi igazolása sem formai, sem materiális értelemben nem áll fenn, vagyis hatályon kívül kellene helyezni.[77]
7. A reformokkal foglalkozó l. cost. n. 1 (6 agosto 1993) az intézményi reformmal és az alkotmányreform szabályaival foglalkozó parlamenti bizottság működéséről rendelkezett, míg a l. cost. n. 1 (24 gennaio 1997) az alkotmányreformmal foglalkozó parlamenti bizottságot hozta létre.
8. Az autonóm régiók statútumai elfogadására és azok módosítására vonatkozó alkotmány erejű törvények közül néhányat még az Alkotmányozó Nemzetgyűlés fogadott el 1948-ban.
A l. cost. n. 2 (26 febbraio 1948) a szicíliai régió statútumáról szóló R.D.Lgs. n. 455 (15 maggio 1946[78]) alkotmányerejű törvénnyé való átalakításáról és a régió statútumának elfogadásáról szólt. Szardínia különleges statútumának[79] elfogadásáról a l. cost. n. 3 (26 febbraio 1948) rendelkezett, és a l. cost. n. 1 (9 maggio 1986) módosította a regionális tanácstagok számát e statútumban. Valle d'Aosta különleges statútumának elfogadására a l.cost. n. 4 (26 febbraio 1948) által került sor. A l. cost. n. 5 (26 febbraio 1948) határozta meg Trentino-Alto Adige, a l. cost. n. 1 (31 gennaio 1963) pedig Friuli-Venezia Giulia különleges statútumát. A l. cost. n. 1 (10 novembre 1971) által került módosítása és integrálása Trentino-Alto Adige különleges statútuma.
A l. cost. n. 1 (23 febbraio 1972) a szicíliai régió gyűlése, illetve Szardínia, Valle d'Aosta, Trentino Alto Adige és Friuli-Venezia Giulia regionális tanácsai megbízatási ideit módosította, míg a l. cost. n. 3 (12 aprile 1989) ugyanezt tette meg, és a változásokat az előbb említett 1972-ben elfogadott jogszabályba iktatta be. Ugyanekkor került hozták meg Valle d'Aosta különleges statútumát is. A l. cost. n. 2 (23 settembre 1993) módosította és integrálta Valle d'Aosta, Trentino Alto Adige, Friuli-Venezia Giulia és Szardínia különleges statútumait.
A l. cost. n. 2 (31 gennaio 2001) a különleges statútummal rendelkező régiók, illetve Trento és Bolzano tartományok regionális elnökeinek közvetlen választásával kapcsolatos rendelkezéseket tartalmazta.
9. Az Alkotmány a választási rendszer tekintetében nem tartalmaz részletes szabályokat, pusztán a választójoggal kapcsolatban fogalmazza meg azokat a rendelkezéseket, amelyekre korábban már utalás tör-
- 21/22 -
tént, illetve meghatározza a külföldi választókerületekben választható képviselők számát.[80] Rögzíti továbbá azt, hogy hogyan kell megállapítani az egyes választókerületekben megszerezhető mandátumok számát. Ennek megfelelően a képviselőházi választásokon a lakosok legutóbbi népszámlálás szerinti létszámát elosztják 618-cal (vagyis azzal a számmal, amennyi képviselő az államon belül megválasztható), és a mandátumokat arányosan a hányadosok, illetve a legmagasabb maradékszámok alapján állapítják meg (56. § (4) bek.[81]). A szenátusi választásokon ugyanígy kell eljárni azzal a különbséggel, hogy itt a viszonyítási alap a régiók közötti mandátumelosztás és a régió lakosainak száma (57. § (4) bek.[82]). Az alaptörvény tehát arányos választási rendszer kialakítását írja elő. Olaszországban 1993-ig[83] ilyen választási rendszerben választották meg a kamara tagjait. A 1993-ban kialakított új rendszer alapvetően a többségi elven nyugodott, de a mandátumok 25 %-át az - eltérő választási formulákon alapuló - arányos választási elv alapján osztották ki.[84] Hat hónappal a 2006. évi általános választások előtt Berlusconi kormánya választási reformjavaslatot terjesztett elő. A legge 21 dicembre 2005, n. 270. listás szavazást vezetet be a "többség jutalmazásával", amely a kapcsolt listák koalíciójának (választási koalíciók) vagy annak az önálló listának kedvez, amely a Képviselőház választásán nemzeti szinten, a szenátusi választáson pedig regionális szinten a legtöbb szavazatot szerzi meg. Mindegyik esetben olyan többségi rendszerről van szó, ahol a mandátumok kiosztása a koalíciós és a nem koalíciós listák között az arányos elv alapján történik. A számítás eredményeként valamelyik lista a kiosztható mandátumok közül 340-et (kb. 55%) szerezhet meg. Ha ez nem történik meg, akkor a legtöbb szavazattal rendelkező listának adják oda a többségi kvótát, azaz összesen a 340 mandátumot. Ezekután folytatódik a többi, maradék mandátum kiosztása. Ugyanígy történik a szenátusi választás, csak ott regionális alapon számolnak, és alkalmazzák a "többség jutalmazását", vagyis a többségi kvótát (55%). Látható, hogy e rendszer a parlamenti többség (55 %) kialakítását kívánja elérni minden esetben. Ezt segíti elő az is, hogy a koalíciós listának meg kell nevezni - mintegy miniszterelnök-jelöltként - a koalíció fejét, illetve programot kell készítenie.[85]
Az Alkotmány alapvető változásokat hozott nemcsak a hatalommegosztás rendszerében és a kormányforma tekintetében, hanem az alapelvekkel, alapjogokkal, és a területi megosztással összefüggésben is.
Kialakították a rendes és a speciális statútumokkal rendelkező régiók rendszerét, ezzel cserélve fel a korábbi - 1948 előtti - központosított berendezkedést.[86 ]Az 1948-ban hatályba lépett, és azóta többször módosított olasz Alkotmány jellemzőit az alábbiakban lehet meghatározni.
1. Az 1947-ben létrehozott olasz alkotmánynak alapvető jellemzője, hogy egyrészt - ellentétben a Statuto Albertinóval - jogi értelemben alaptörvénynek minősül, írott, illetve akaratlagos, mivel azt a fentebb leírt előkészületek után az Alkotmányozó Nemzetgyűlés fogadott el.[87]
2. Az Alkotmány másrészt rigid,[88] mivel mind eljárási, mind materiális korlátokat tartalmaz. Az előbbiek a 138. §-ban találhatók, és egyben időbeli és többségre vonatkozó többletszabályt jelenítenek meg, míg az utóbbiról, ami gyakorlatilag tilalomként fogható fel, a 139. § rendelkezik.
A módosítására vonatkozó alkotmányi szabály (138. §) minősített eljárást követel meg: "Az Alkotmányt módosító és egyéb alkotmány erejű törvényeket mindkét kamara két, legalább három hónapos szünettel tartott ülésén vitatják meg, és akkor kerülnek elfogadásra, ha a második szavazáson mindkét kamara tagjai szavazatának abszolút többségét megkapják."[89] Az alaptörvény e szakasza tovább folytatódik, és előírja, hogy az "ilyen törvényeket a közzétételüktől számított három hónapon belül referendumra kell bocsátani, ha azt az egyik kamara tagjainak egyötöde, 500 000 választópolgár vagy öt régió tanácsa kéri".[90] Adott törvény a referendum eredményétől függően kerül kihirdetésre. Ennek megfelelően "nem hirdetik ki azt a törvényt, amely a referendumon nem kapta meg az érvényes szavazatok többségét". Ha azonban jelentős többség - vagyis mindkét kamara tagjainak a kétharmada - támogatta az ilyen törvény megszületését mindkét kamarában, akkor nincs szükség referendum kiírására.[91] Ilyen esetben tehát a közvetlen hatalomgyakorlás intézménye felett áll a közvetett hatalomgyakorlás, míg a referendum kötelező megtartásának eseteiben a helyzet éppen fordított. Az alaptörvényben materiális korlátként jelenik meg az a tilalom, amely a köztársasági államforma alkotmánymódosítással történő megváltoztatására irányul (139. §)[92].
3. Az olasz Alkotmány harmadrészt - a XX. századi alkotmányozási hagyományoknak megfelelően - hosszú, mivel reagál az elfogadásának időszakában bekövetkezett változásokra, a fasizmus időszakára, igazolja az állam szerepében az elmúlt két évszázadban bekövetkezett változásokat, a minimális államtól való elmozdulást a szociáldemokrata beavatkozó állam felé.[93] Az olasz Alkotmány 139. §-ból áll, amelyet római számozással XVIII. átmeneti és záró rendelkezés követ. Az 1-12. §-ok az alapelvekről rendelkeznek, az első rész az állampolgárok jogait és kö-
- 22/23 -
telezettségeit tartalmazza. Az első rész négy részre osztott: civil kapcsolatok (rapporti civili 13-28. §), erkölcsi és társadalmi kapcsolatok (rapporti etici-sociali, 29-34. §), gazdasági kapcsolatok (rapporti economici, 35-47. §), politikai kapcsolatok (rapporti politici, 48-54. §). Az egyes alapkötelezettségeket a megfelelő helyen e rendelkezések tartalmazzák, az Alkotmánynak nincs külön kötelezettségekről szóló fejezete. A második rész az államszervezeti jogtételeket foglalja magában. Az I. cím a Parlamentről (il Parlamento) szól, de elkülönítve rendelkezik a kamarákról (55-69. §) és a törvényhozási eljárásról (70-82. §). A II. cím alatt az alaptörvény a köztársasági elnökről (il Presidente della Repubblica) tartalmaz rendelkezéseket (83-91. §). A kormányra (il Governo) vonatkozó szabályozásokat a III. cím fogja át, amely külön rendelkezik a Minisztertanácsról (il Consiglio dei ministeri, 92-96. §), a közigazgatásról (97-98. §), továbbá az egyéb alkotmányi szervekről, mint például a Gazdaság és a Munka Nemzeti Tanácsáról (il Consiglio nazionale dell'economia e del lavoro, 99. §), illetve az Államtanácsról (il Consiglio di Stato, 100. § (1) bek.), valamint a Számvevőszékről (la Corte dei conti 100. § (2) bek.). A IV. cím a bíráskodásra vonatkozó alapvető szabályokat tartalmazza, és meghatározza az igazságszolgáltatás szervezetét (101-110. §), illetve az arra vonatkozó általános szabályokat (111-113. §). Az Alkotmány V. címe a régiókról, a tartományokról és a községekről rendelkezik (114-133. §).[94] A VI. cím az alkotmányi garanciákat tartalmazza, intézményesíti az Alkotmánybíróság (134-137. §), illetve rendelkezik az alkotmánymódosításra és az alkotmány erejű törvényekre vonatkozó már említett szabályairól (138-139. §). Az átmeneti és a záró rendelkezések a legkülönbözőbb szabályozásokat tartalmazzák, amelyek közül a legtöbb átmeneti rendelkezés, és az utolsó (XVIII.) szabály írja elő a hatályba lépés időpontját, az Alkotmány megismertetésének és terjesztésének módját,[95] illetve azt, hogy az "Alkotmányt mint a Köztársaság alaptörvényét hűen kell tisztelni minden állampolgárnak és az állam összes szervének".[96]
4. Az alaptörvény 1. § (1) bekezdéséből kitűnik, hogy Olaszország államformája köztársaság.[97] A kormányzati rendszerre alapvetően az Alkotmánynak a Köztársaság szerkezetéről szóló II. részéből lehet következtetni, amely a parlamentáris kormányzati rendszerek[98] jellemzőit viseli magán.[99] Az olasz Alkotmány államszervezési elvei közé tartozik a köztársasági formával szoros összefüggésben álló demokrácia és a munka elve,[100] a népszuverenitás,[101 ]a jogszuverenitás[102] és az állami szuverenitás[103] elvei, valamint az alapjogok tiszteletben tartásának elve,[104] és az ehhez kapcsolódó állam és egyház, illetve a vallási felekezetek viszonya.[105] Az államszerkezet az Alkotmány 5. §-ában meghatározott egységesség és oszthatatlanság, illetve decentralizáció elveivel jellemezhető.[106] A területi felosztást a 114. § (1) bekezdése tartalmazza, amely szerint "Köztársaság településekből, tartományokból, nagyvárosokból, régiókból és az államból áll",[107] amelyek közül a területi egységek saját statútumokkal, hatáskörökkel és feladatokkal rendelkeznek az Alkotmányban meghatározott elvekkel összhangban (114. § (2) bek.[108]). A régiók közül 5 az önállóság különleges formáját és feltételeit élvezi, és statútumaik alkotmányi erővel rendelkeznek (116. § (1)-(2) bek.[109]). Az 1. § (1) bekezdésében meghatározott köztársaság elvéből - különös tekintettel az V. fejezet módosítására - nem lehet levezetni sem az unitárius állam elvét,[110] sem a föderatív állami berendezkedést. Olaszország olyan regionális államként aposztrofálható, amelyben érvényesülnek az 5. §-ban megfogalmazott alapelvek. E megfogalmazás megfelel az alkotmánymódosító hatalom által meghatározott elképzelésnek is, mivel az V. fejezet címét nem változtatta át "Az állam federális berendezkedésére".[111]
5. Az Alkotmány megnevezi, de nem definiálja a Parlamentet.[112] Az 55. § (1) bekezdése csak annyit deklarál, hogy a "Parlament a Köztársaság Képviselőházából és Szenátusából áll",[113] illetve a 70. § meghatározza, hogy a "törvényhozás feladatát a kamarák együtt gyakorolják".[114] Ez azonban csak az állami törvények kibocsátására vonatkozik. A 2001-ben módosított 177. § (1) bekezdése kimondja ugyanis, hogy a "törvényhozó hatalmat az állam és a régiók gyakorolják, az Alkotmánnyal, az Európai Unió által meghatározott korlátozásokkal és a nemzetközi kötelezettségekkel összhangban".[115] Vagyis, az Alkotmány a törvényhozó hatalmat nem kizárólag a központi jogalkotó, a Parlament számára tartotta fenn, hanem azt megosztotta az állam és a régiók között.[116] Az államon pedig e tekintetben nemcsak a Parlamentet kell érteni, hanem a kormányt is, mivel a 76. § alapján "a törvényhozás feladatát a kormányra átruházni nem lehet, kivéve, ha az csak korlátozott időre, meghatározott tárgykörben az alapelvek és irányelvek rögzítésével történik".[117] A Képviselőház 630 tagból áll, akik közül 12-t külföldi választókerületben választanak meg (56. § (2) bek.[118]). A Szenátus tagjainak létszáma 315, de ebből hatot külföldi választókerületben választanak meg (57. § (2) bek.[119] ) általános és közvetlen választójog alapján. Szenátori választáson az aktív választójog életkori korlátja 25, a passzívé 40. életév. Képviselővé választható a 25. életévét betöltött választó.[120]
A köztársasági elnökre vonatkozóan az Alkotmány rögzíti a 87. § (1) bekezdésében, hogy ő "az államfő, és képviseli a nemzet egységét".[121] Az államfőt a Parlament választja meg 7 évre titkos szavazással, kétharmados többséggel[122] tagjai együttes ülésén a
- 23/24 -
politikai és polgári jogokkal rendelkező 50. életévét betöltött állampolgárok közül (83. §,[123] 85. § (1) bek,[124] 84. § (1) bek.[125] ).
A Köztársaság kormány gyakorolja a végrehajtó hatalmat. A kormány a köztársasági elnök által kinevezett Tanács elnökéből (Presidente del Consiglio) és a miniszterekből áll, akik együttesen alkotják a Minisztertanácsot (Consiglio dei ministri, 92. §[126]). A kormánynak az Alkotmány szerint rendelkeznie kell mindkét kamara bizalmával (94. § (1) bek.[127]). Az alaptörvény nem határoz meg részletes feladatokat a kormány számára.[128]
Az Alkotmány részletesen felsorolja a közigazgatás ellátásának alapelveit, így megnevezi a törvényesség, a gyors ügyintézés, a pártatlanság, a reszort, a pályázás, a nemzet kizárólagos szolgálatának, illetve a politikamentesség elvét (97-98. §[129] ). A közigazgatás törvényességét a kormánytól független, jogi és közigazgatási tanácsadó feladatokat ellátó Államtanács (il Consiglio di Stato) biztosítja (100. § (1) bek.,[130] 100. § (3) bek).[131]
A Gazdaság és Munka Nemzeti Tanácsa (il Consiglio nazionale dell'economia e del lavoro) a törvény által meghatározott módon a termelők szakértőiből és képviselőiből áll, bizonyos esetekben a kamarák és a kormány tanácsadó szerve, törvényt kezdeményezhet, és közreműködik a gazdasági és társadalmi törvényhozásban (99. §[132] ).
A Számvevőszék (la Corte dei conti) - mint kormánytól független szerv - gyakorolja a törvényességi ellenőrzést a közpénzügyek felett (100. § (2)-(3) bek.[133] ).
Az igazságszolgáltatást a minden más hatalomtól független, önálló szervezetet alkotó rendes bíróságok látják el, és az igazságot a nép nevében szolgáltatják (104. § (1) bek.,[134] 102. § (1) bek.,[135] 101. § (1) bek.[136]).[137]
Az Alkotmánybíróság tizenöt tagból álló testület, amely normakontrollt gyakorol, hatásköri vitákban és a köztársasági elnök vád alá helyezéséről dönt (135. § (1) bek.,[138] 134. §). Az alkotmánybírák egyharmadát a köztársasági elnök, egyharmadát a Parlament együttes ülése, egyharmadát pedig a legfelsőbb szintű rendes és igazgatási bíróságok nevezik ki egyszer kilenc évre. (135. § (1) bek., 135. § (3) bek.[139]). A jogszabály alkotmányellenességének megállapításáról szóló határozat közzététele után az ilyen jogszabály a hatályát veszti (136. § (1) bek.[140]), a döntés erga omnes hatályú.[141]
6. Az olasz alaptörvény kifejezetten antifasiszta,[142 ]mivel olyan alapelveket, intézményeket és alapjogokat tartalmaz, a melyek teljesen ellentétesek a fasiszta rezsimmel. E tekintetben érdemes utalni az Alkotmány átmeneti és záró rendelkezéseire, mivel a XII. cikk szerint "tilos a feloszlatott fasiszta párt bármilyen formában történő újjászervezése".[143]
2004 utolsó hónapjaiban a kormányon lévő Casa di Libertá (Berlusconi által vezetett párt) koalíciója az olasz Alkotmány II. részére vonatkozó reformot készített elő az ellenzékkel való egyeztetés, illetve az elmúlt évek alkotmánybírósági gyakorlatának figyelembe vétele nélkül. Az előterjesztők szerint e refom a középbal többség által a régiókra vonatkozó, 2001-ben elfogadott alkotmánymódosítás korrekciója lett volna, amelyet szintén az akkori ellenzék kihagyásával készítettek elő.[145] Megjegyzendő azonban, hogy a 2001. évi reform a praktikus alkotmányozás, míg az újabb a modellváltásos alkotmányozás csoportjába tartozik.[146]
1. Az olasz Parlament elfogadta az Alkotmány módosításait,[147] amely annak hozzávetőlegesen ötven rendelkezését változtatta meg. Mivel az alkotmánymódosító törvényt nem fogadta el a megkívánt többség a második szavazáskor, megerősítő referendum tartását kérte mindenki, aki erre jogosult: (valamelyik) kamara tagjai egyötöde, ötszázezer választópolgár, öt regionális tanács. A második alkotmányos referendumot Olaszországban 2006. június 25-26-án tartották.[148] A kérdés a következő volt: "Elfogadja-e az »Alkotmány II. részének módosítá-sára« vonatkozó alkotmányi törvény rendelkezéseit, amelyet a Parlament n. 269 del 18 novembre 2005 jelzéssel elfogadott, és a Gazzetta Ufficialéban közzétett?"[149] A referendumon a választók 61,70%-a határozott úgy, hogy megakadályozzák a reformot, amelyet csak Lombardia és Veneto régió választópolgárai fogadtak el.
2. Ha a reform hatályba léphetett volna, az olyan új föderális köztársaság megszületését vonta volna magával, ahol a végrehajtó hatalomnak sokkal jelentősebb, erősebb szerepe lett volna, ezzel párhuzamosan a köztársasági elnök szerepe csökkent volna. Kialakításra került volna a konstruktív bizalmatlanság intézménye, illetve átalakították volna a parlamenti munkamegosztást a Képviselőház és a Szenátus között. A bizalom kérdésében csak az előbbi dönthetett volna. A Szenátus föderális Szenátussá alakult volna át, amelynek - hasonlóan a Képviselőházhoz - saját jogalkotási hatáskörei lettek volna. Lehetőség lett volna azonban a közös jogalkotásra is. Csökkentették volna a képviselők létszámát is (szenátorok: 315-ről 252-re, képviselők: 630 helyett 500), illetve a szenátusi választáson megszüntették volna a külföldi választókerületeket. A szenátusi választáson az aktív választójog 25 évről 18-ra, a passzív pedig 40-ről
- 24/25 -
25 évre változott volna. A képviselő-választáson a passzív választójog életkori határa 25 évről 21 évre csökkent volna.[150] A reform a federális szenátusi és a képviselőházi tisztség között - az eltérő normatív hatáskörök miatt - szigorú összeférhetetlenségi szabályokat állapított volna meg.[151]
Az V. fejezettel összefüggésben többek között átalakították volna a 2001-ben meghatározott törvényhozási hatáskörök megosztását, illetve visszavezették volna a nemzeti érdek vizsgálatát mint a regionális törvényhozás korlátját, amelyet a 2001. évi reform szüntetett meg. Módosították volna az Alkotmánybíróság összetételét a létszám változatlanul hagyása mellett,[152] illetve demokratizálták volna az alkotmánymódosítást, vagyis referendum tartásának lehetőségét megteremtették volna mindenfajta alkotmányi reform és alkotmányerejű törvény felett akkor is, ha az a második szavazatkor is megkapta a kétharmados többséget.[153] Az alktománymódosító törvény kizárólag a törvényhozási hatáskörök megosztására vonatkozó szabályokat léptette volna hatályba ex nunc hatállyal, míg más rendelkezéseket 2011 vagy 2016-tól rendelte volna alkalmazni.[154]
Az olasz alkotmányos rendszer változását áttekintve látható, hogy adott alaptörvényi, illetve alkotmányi kereteken belül többfajta rezsim[155] is kialakítható. A hatályos köztársasági Alkotmánnyal és alkotmányos berendezkedéssel is alapvetően ez történt, (illetve történt volna), a választási rendszer megváltoztatása, a kormányzati rendszerben bekövetkezett változás, (illetve a nép által elutasított 2005. évi reform) miatt. ■
JEGYZETEK
[1] A normaszöveget lásd: http://www.quirinale.it/costituzione/Preunitarie-testi.htm (2007. február 9.)
[2] A Statuto nem az első és egyetlen "alkotmány" volt, amelyet a XVIII. végén és a XIX. század elején Itáliában elfogadtak. Erről lásd bővebben. Paolo Barile-Enzo Cheli-Stefano Grassi: Istituzioni di diritto pubblico. CEDAM 2002. 47-48. o.
[3] Károly Albert uralkodása idején kezdődött Itália egységének megteremtése, ekkor egyesült Szardínia és Piemont. Károly Albert annak érdekében, hogy országát bővítse, 1848-ban hadat üzent az Észak-Itália nagy részét uraló Osztrák Birodalomnak, ám már a következő évben vereséget szenvedett a novarai csatában. Ennek következtében 1849-ben lemondott a trónról azért, hogy fia jobb feltételekkel köthessen békét, majd Portugáliába ment, ahol nem sokkal később meg is halt. Fia, Vittorio Emanuele II (II. Viktor Emánuel, Piemont, Savoya és Szardínia királya) azonnal fegyverszünetet kért, amelyet Radetzky marsall meg is adott. Radetzky csupán a hadi költségek megtérítését követelte, sőt kormánya még ezt is hajlandó lett volna elengedni, ha az új király megígéri az új itáliai alkotmány eltörlését. Viktor Emánuel azonban ezt kategorikusan megtagadta. Nem akart függőségi helyzetbe kerülni, nem akart lemondani arról, hogy Itália egyszer még egységes, összefüggő királysággá váljon. Megmaradt tehát az itáliai alkotmány mint a nagy mozgalom emléke és a jövő záloga. Az olasz egység megteremtését lásd többek között: Bodnár Erzsébet: Az olasz risorgimento és az Olasz Királyság történetének alapvonásai (1815-1914). Kiló 1999. 2. sz. http://www.bartleby.com/65/ri/Risorgim.html,
[4] A francia hatásról lásd bővebben: Augusto Barbera -Carlo Fusaro: Corso di diritto pubblico. Quarta edizione, Il Mulino. 2006. (a továbbiakban Barbera - Fusaro: Corso ... 2006.) 405. o.
[5] Lásd legge 17 marzo 1861 n. 4761.
[6] 1944-től ugyanis "ideiglenes alkotmány" volt hatályban. Barile-Cheli-Grassi: i. m. 47. o. Erről lásd később.
[7] Enrico Cuccodoro: Legato Repubblicano e memoria costituzionale. G. Giappichelli Editore, Torino 2005. 7-8. o.
[8] Alfonso Di Giovine e Mario Dogliani: Dallo Statuto Albertino alla Costituzione repubblicana. Stato della Costituzione. Guido Neppi Modona (a cura di) Il Saggiatore 1998. XXIII. o.
[9] Barbera-Fusaro: Corso . 2006. 406. o. Az egység kinyilvánításától kezdve az első világháborúig eltel időben a Statuto két eltérő értelmezése látott napvilágot. A kisebbségi és végül elvetett elmélet szerint a dokumentum a szabadságjogok és a parlamenti előjogok garanciája volt. A másik álláspont hangsúlyozta a monarcha-kormány folytonosságának egységesítő szerepét, és azt, hogy a Statuto a politikai és szociális problémák, elégedetlenségek elkerülése érdekében kész volt figyelmen kívül hagyni az alkotmányos szabadságokat. Di Giovine e Dogliani: i. m. XXV. o.
[10] Art. 5. Al Re solo appartiene il potere esecutivo. Egli è il Capo Supremo dello Stato: comanda tutte le forze di terra e dimare; dichiara la guerra: fa i trattati di pace, d'alleanza, di commercio ed altri, dandone notizia alle Camere tosto che l'interesse e la sicurezza dello Stato il permettano, ed unendovi le comunicazioni opportune. I trattati che importassero un onere alle finanze, o variazione di territorio dello Stato, non avranno effetto se non dopo ottenuto l'assenso delle Camere.
[11] Art. 3. Il potere legislativo sarà collettivamente esercitato dal Re e da due Camere: il Senato, e quella dei Deputati.
[12] Art. 7. Il Re solo sanziona le leggi e le promulga.
[13] Art. 56. Se un progetto di legge è stato rigettato da uno dei tre poteri legislativi, non potrà essere più riprodotto nella stessa sessione.
[14] Art. 68. La Giustizia emana dal Re, ed è amministrata in suo Nome dai Giudici ch'Egli istituisce.
[15] Art. 65. Il Re nomina e revoca i suoi Ministri
[16] Art. 36. Il Senato è costituito in Alta Corte di Giustizia con decreto del Re per giudicare dei crimini di alto tradimento, e diattentato alla sicurezza dello Stato, e per giudicare i Ministri accusati dalla Camera dei Deputati. In questi casi il Senato non è capo politico. Esso non può occuparsi se non degli affari giudiziarii, per cui fu convocato, sotto pena di nullità.
[17] Art. 47. La Camera dei Deputati ha il diritto di accusare i Ministri del Re, e di tradurli dinanzi all'Alta Corte di Giustizia.
[18] Di Giovine e Dogliani: i.m. XXIII. o., Cuccodoro: i. m. 9. o.
[19] Barbera-Fusaro: Corso . 2006. 406. o.
[20] Di Giovine e Dogliani: i. m. XXIV. o.
[21] Barbera-Fusaro: Corso . 2006. 407. o.
[22] Art. 69. I Giudici nominati dal Re, ad eccezione di quelli di mandamento, sono inamovibili dopo tre anni di esercizio.
[23] Art. 71. Niuno può essere distolto dai suoi Giudici naturali. Non potranno perciò essere creati Tribunali o Commissionistraordinarie.
[24] Art. 72 Le udienze dei Tribunali in materia civile, e i dibattimenti in materia criminale saranno pubblici conformemente alle leggi. Vö. Di Giovine e Dogliani: i. m. XXIV. o.
[25] Di Giovine e Dogliani: i. m. XXIV. o.
[26] Art. 6. Il Re nomina a tutte le cariche dello Stato; e fa i decreti e regolamenti necessarii per l'esecuzione delle leggi, senza sospenderne l'osservanza, o dispensarne.
[27] Art. 55. Ogni proposta di legge debb'essere dapprima esaminata dalle Giunte che saranno da ciascuna Camera
- 25/26 -
nominate per i lavori preparatorii. Discussa ed approvata da una Camera, la proposta sarà trasmessa all'altra per la discussione ed approvazione; e poi presentata alla sanzione del Re.
[28] Art. 73. L'interpretazione delle leggi, in modo per tutti obbligatorio, spetta esclusivamente al potere legislativo.
[29] Di Giovine e Dogliani: i. m. XXIV. o.
[30] Di Giovine e Dogliani: i. m. XXIV., XXV. o. Erről lásd bővebben
[31] http://hu.wikipedia.org/wiki/Benito_Mussolini (2007. február 12.)
[32] Di Giovine e Dogliani: i.m. XXVI-XXVII. o., Barbera -Fusaro: Corso ... 2006. 408-409. o., Cuccodoro: i. m. 11-13. o., Barile-Cheli-Grassi: i. m. 50-51. o.
[33] Az olasz jogszabályok megnevezése mindig tartalmazza a kihirdetés (nem az elfogadás!) időpontját (nap/hónap/ év), illetve azt a sorszámot, amely - az alkotmányi törvények kivételével - folyamatos következik. Barbera-Fusaro: Corso . 2006. 111-112. o.
[34] A decreto legge (d.l.) olyan, a kormány által alkotott jogforrás, amely törvényi erejővel rendelkezik. Elfogadásához a kormánynak rendelkeznie kell a kamarák felhatalmazásával, amelyre vonatkozó szabályokat az Alkotmány rögzíti: rendkívüli és sürgős esetnek kell fennállnia, és az elfogadott d.l.-t a törvénnyé alakítása céljából még aznap be kell mutatni a kamaráknak (77. §).
[35] Regio decreto az állam által kibocsátott jogszabály.
[36] Arról a folyamatról, amelyben Mussolini eleinte tisztelte a parlamentáris berendezkedést, majd azt fokozatosan lebontotta, lásd Piero Calandra: Il governo della Repubblica. Il Mulino, Bologna 2002. 17-18. o.
[37] Di Giovine e Dogliani: i. m. XXVI. o.
[38] Di Giovine e Dogliani: i. m. XXVI-XXVII. o.
[39] Például a közoktatásból való kizárásról (r.d.l. 1390/1938), ennek végrehajtásával foglalkozó hivatalokkal kapcsolatos jogszabály (r.d.l. 1728/1938) stb.
[40] Barbera-Fusaro: Corso . 2006. 409. o.
[41] A történelmi hátteret lásd Czettler Antal: Mussolini bukása I-III. Magyar Szemle 2005. 11-12. sz. http://www.magyarszemle.hu/archivum/14_11-12/10czettler.htm, 2006. 1-2. sz. http://www.magyarszemle.hu/archivum/15_01-02/03.html (2007. február 12.)
[42] Az olasz pártrendszerről (2000-ig) lásd magyarul Krizmanits József: Egységes vagy több lábon álló jobboldal? Kereszténydemokrata és konzervatív pártok Nyugat-Európában. http://iroga.hu/mdf/krizmanits.html (2007. 03. 11.), Szabó Tibor: Szélsőjobboldali pártok Olaszországban. http: //www.ceeol.com/aspx/getdocument.aspx?logid=5&id=d77964eb-f623-454e-9a10-b57eca84faa7 (2007. 03. 13.)
[43] A helytartó a király ideiglenes helyettesítésére szolgált teljes jogkörrel azokban az időkben, amikor az nem volt képes ellátni a feladatát. Mario Fiorillo: Il capo dello stato. Editori Laterza 2002. 83. o.
[44] Ez a helytartó által kiadott jogforrás.
[45] Di Giovine e Dogliani: i. m. XXVII, XXVIII. o., Barbera - Fusaro: Corso . 2006. 410., 411. o.
[46] Cuccodoro: i. m. 13. o. Lásd bővebben Barile - Cheli -Grassi: i. m. 53-57. o.
[47] Livio Paladin: Per una storia costituzionale dell'Italia repubblica. Il Mulino 2004. 32. o. Általános vélemény volt akkoriban, hogy a szavazatokat "rosszul" számíolták össze, és emiatt tudott Olaszország köztársasággá válni.
[48] Barile-Cheli-Grassi: i. m. 58. o.
[49] Elnöke: Giuseppe Saragat, majd Umberto Terracini.
[50] Barbera-Fusaro: Corso . 2006. 411. o., Paladin: Per una storia . 40. o.
[51] Elnöke: Meuccio Ruini. Barbera-Fusaro: i. m. 412. o., Cuccodoro: i. m. 13. o. Az alkotmányozás munkálatait lásd bővebben: Paladin: Per una storia . 48-54. o.
[52] Di Giovine e Dogliani: i. m. XXVIII. o.
[53] Barbera-Fusaro: Corso . 2006. 412. o.
[54] Di Giovine e Dogliani: i. m. XXIX., XXX. o.
[55] Barbera-Fusaro: Corso . 2006. 413-417. o. Más korszakolást lásd Barile-Cheli-Grassi: i. m. 61-63. o. A második fázisról lásd bővebben Paladin: Per una storia . 239-296. o., http://it.wikipedia.org/wiki/Costituzione_della_Repubblica _italiana. Az olasz (alkotmány)történetet lásd angolul: http://en.wikipedia.org/wiki/History_of_the_Italian_Republic
[56] Mario Dogliani: La legislazione costituzionale. In: Il diritto pubblico nella seconda metá del XX secolo (a cura di Sabino Cassese). Dott.a. Giuffré Editore, Milano 2002. 10221024. o., http://it.wikipedia.org/wiki/Costituzione_della_Repubblica_italiana. Dogliani szerint az alkotmánymódosító hatalomnak nem szabadott volna különleges hatalmú erővé válnia, hanem az alkotmányozók választásának megfelelően olyan tevékenységet kellett volna kifejtenie, amely az Alkotmányhoz közel áll, és azt tökéletesíti. Dogliani: i. m. 1041. Ehhez képest lásd például az V. fejezetre vonatkozó módosításokat.
[57] A l. cost. a legge costituzionale, vagyis az alkotmányi erejű törvény rövidítése.
[58] Ezekről bővebben lásd később.
[59] Art. 96 Il Presidente del Consiglio dei ministri ed i ministri, anche se cessati dalla carica, sono sottoposti, per i reati commessi nell'esercizio delle loro funzioni, alla giurisdizione ordinaria, previa autorizzazione del Senato della Repubblica o della Camera dei deputati, secondo le norme stabilite con legge costituzionale.
[60] Erről bővebben lásd később.
[61] 114.§ (1) Köztársaság településekből, tartományokból, nagyvárosokból, régiókból és az államból áll.
[62] Lásd Cesare Pinelli: Il Nuovo Titolo V della parte II della Costituzione - Primi ploblemi della sua attuazione. L'ordinamento repubblicano nel nuovo impianto del Titolo V. 2. o. www.associazionedeicostituzionalisti.it (2005. 08. 24.), Barbera-Fusaro: Corso . 2006. 312. o.
[63] Antonio D'Atena: Il Nuovo Titolo V della parte II della Costituzione - Primi ploblemi della sua attuazione. La nuova disciplina costituzionale dei rapporti internazionali e con l'Unione Europea. 3-4. o. www.associazionedeicostituzionalisti.it (2005. 08. 24.)
[64] A témáról lásd bővebben Corrado Magro: Il riparto di competenze legislative fra Stato e regioni nella giurisprudenza della Corte Costituzionale dopo la riforma del Titolo V. www.associazionedeicostituzionalisti.it (2005. 07. 18.), Massimo Luciani: Le nuove competenze legislative delle Regioni a statuto ordinario. Prime osservazioni sui principali nodi problematici della l. cost. n. 3 del 2001. Vö. Barbera - Fusaro: Corso . 2006. 316-322. o., Sergio Bartole - Roberto Bin -Giandomenico Falcon - Rosanna Tosi: Diritto regionale. Il Mulino, 2005. 141-183. o.
[65] Vö. a régi 127. §-sal.
[66] Art 117. 6. La potestà regolamentare spetta allo Stato nelle materie di legislazione esclusiva, salva delega alle Regioni. La potestà regolamentare spetta alle Regioni in ogni altra materia. I Comuni, le Province e le Città metropolitane hanno potestà regolamentare in ordine alla disciplina dell'organizzazione e dello svolgimento delle funzioni loro attribuite.
[67] Bin: i. m. 3. o.
[68] Art. 118. 1. Le funzioni amministrative sono attribuite ai Comuni salvo che, per assicurarne l'esercizio unitario, siano conferite a Province, Città metropolitane, Regioni e Stato, sulla base dei principi di sussidiarietà, differenziazione ed adeguatezza.
[69] A témáról lásd bővebben Bin: i. m. Vö. Barbera-Fusaro: Corso . 2006. 322-324. o., Bartole-Bin-Falcon-Tosi: i. m. 183-193. o.
[70] l. 13 maggio 1999., n. 113, d.lgs. 18 febbraio 2000. n. 56. A d.lgs. a decreto legislativo (törvényi értékű rendelet) rövidített elnevezése. A d.lgs.-t a kormány parlamen-
- 26/27 -
ti delegált hatáskörben bocsátja ki, és a törvényhez (legge) hasonlóan elsődleges jogforrásnak számít (Alk. 76. §). Vö. Barbera-Fusaro: Corso ... 2006. 325-327. o., Bartole-Bin-Fal-con-Tosi: i. m. 193-199. o.
[71] Art. 122. 5. Il Presidente della Giunta regionale, salvo che lo statuto regionale disponga diversamente, è eletto a suffragio universale e diretto. Il Presidente eletto nomina e revoca i componenti della Giunta.
[72] Art. 121. 3. La Giunta regionale è l'organo esecutivo delle Regioni. Art. 121. 2. Il Consiglio regionale esercita le potestà legislative attribuite alla Regione e le altre funzioni conferitegli dalla Costituzione e dalle leggi. Può fare proposte di legge alle Camere.
[73] Art. 123. 1. Ciascuna Regione ha uno statuto che, in armonia con la Costituzione, ne determina la forma di governo e i principi fondamentali di organizzazione e funzionamento. Lo statuto regola l'esercizio del diritto di iniziativa e del referendum su leggi e provvedimenti amministrativi della Regione e la pubblicazione delle leggi e dei regolamenti regionali.
[74] Vö: Pinelli: i. m. 3. o., és a régi 123. §-sal.
[75] Vö. a régi 127. §-sal.
[76] Vö. Barbera-Fusaro: Corso . 2006. 324-325. o.
[77] A rendelkezés 1947. július 1-jén lépett hatályba. Felmerül a kérdés, hogy a XIII. rendelkezés ellentétben állt a mozgásszabadságot és az olasz területen való tartózkodás szabadságát biztosító 16. §-szal, és a tulajdonhoz való jogot garantáló 42. §-sal. Lásd bővebben: Cuccodoro: i. m. 5-29. o., Mario Pavone: L'abrogazione della XIII disposizione transitoria e finale della Costituzione. http://www.filodiritto.com/diritto/pubblico/costituzionale/rientrosavoiapavone. htm (2007. 03. 13.)
[78] Regio decreto legislativo, az állam által alkotott jogszabály.
[79] Különleges statútummal azok a speciális régiók rendelkeznek, amelyek az Alkotmánynak megfelelően (116. § (1) bek.) az önállóság különleges formáját és feltételeit élvezik.
[80] 48. §, 56. § (2) bek., 57. § (2) bek.
[81] Art. 56. 4. La ripartizione dei seggi tra le circoscrizioni, fatto salvo il numero dei seggi assegnati alla circoscrizione Estero, si effettua dividendo il numero degli abitanti della Repubblica, quale risulta dall'ultimo censimento generale della popolazione, per seicentodiciotto e distribuendo i seggi in proporzione alla popolazione di ogni circoscrizione, sulla base dei quozienti interi e dei più alti resti.
[82] Art. 57. 4. La ripartizione dei seggi tra le circoscrizioni, fatto salvo il numero dei seggi assegnati alla circoscrizione Estero, si effettua dividendo il numero degli abitanti della Repubblica, quale risulta dall'ultimo censimento generale della popolazione, per seicentodiciotto e distribuendo i seggi in proporzione alla popolazione di ogni circoscrizione, sulla base dei quozienti interi e dei più alti resti.
[83] A Szenátus választását addig a legge 6 febbraio 1948, n. 29. szabályozta. A Szenátus első választását az Alkotmány átmeneti rendelkezései rendezték, majd a következő választás szabályait már az említett törvény előírásai szerint folytatták le. A Szenátus ekkor a választott tagokon túl 106 nem választott szenátort is magában foglalt: parlamenten kívülieket, a fasizmus által üldözötteket, akiket a köztársaság elnöke nevezett ki.
[84] 143 képviselőt és 77 szenátort tehát a proporcionalitás elve szerint, míg 475 képviselőt és 232 szenátort a többségi elv alapján választottak. A Szenátusra a 4 agosto 1993 legge n. 276, a Képviselőházra pedig a 4 agosto 1993 n. 277. reformtörvények vonatkoztak. Ennek megfelelően a Kormány elfogadta e törvények egységes szerkezetbe foglalását, amelyet a "Decreto legislativo 20 dicembre 1993, n. 533-ban" hirdetett ki. Livio Paladin: Diritto Costitutzionale, CEDAM, 1998. 297-300. oldal, Augusto Barbera-Carlo Fusaro: Corso di diritto pubblico, Seconda edizione, Il Mulino, 2001. 198., 199. és 231. oldal, Augusto Barbera-Carlo Fusaro: Corso di diritto pubblico, Quarta edizione, Il Mulino. 2006. 202. o., G. Morbidelli-L. Pegorado-A. Reposo: Diritto costituzionale italiano e comparato. Seconda edizione, Monduzzi Editore, Bologna 1997. 547-550. o. E rendszer ismertetést lásd Drinóczi Tímea: A parlamenti tagok jogállása az Olasz Köztársaságban. Parlamenti Dolgozatok V. A képviselők jogállása 2. rész. Parlamenti Módszertani Iroda. Budapest 2004. 328-335. o.
[85] Az új rendszert részletesebben lásd Barbera-Fusaro: Corso ... 2006. 202-206. o., angolul http://en.wikipedia.org/wiki/Italian_general_election,_2006, http://en.wikipedia.org/wiki/Politics_of_Italy#Political_parties_and_elections (2007. 03. 13.)
[86] Barbera-Fusaro: Corso ... 2006. 413. o
[87] Az olasz szakirodalom külön alapelvként nevesíti, hogy az alaptörvény jövőre tekintve feladatokat, programot határoz meg. Di Giovine e Dogliani: i. m. XXXI. o. Ez azonban a jogi értelemben felfogott, vagyis előíró alkotmány egy jellemzője, külön nevesítést nem igényel.
[88] Erről lásd bővebben Federico Sorrentino: Le fonti del diritto. ECIG 1997. 36-40. o.
[89] Art. 38. 1. Le leggi di revisione della Costituzione e le altre leggi costituzionali sono adottate da ciascuna Camera con due successive deliberazioni ad intervallo non minore di tre mesi, e sono approvate a maggioranza assoluta dei componenti di ciascuna Camera nella seconda votazione.
[90] Art. 38. 2. Le leggi stesse sono sottoposte a referendum popolare quando, entro tre mesi dalla loro pubblicazione, ne facciano domanda un quinto dei membri di una Camera o cinquecentomila elettori o cinque Consigli regionali. La legge sottoposta a referendum non è promulgata, se non è approvata dalla maggioranza dei voti validi.
[91] Art. 38. 3. Non si fa luogo a referendum se la legge è stata approvata nella seconda votazione da ciascuna delle Camere a maggioranza di due terzi dei suoi componenti.
[92] Art. 139. La forma repubblicana non può essere oggetto di revisione costituzionale.
[93] Di Giovine e Dogliani: i.m. XXXI. o., Barile-Cheli-Grassi: i. m. 59. o.
[94] A 2001-ben bekövetkezett alkotmánymódosítás alapvetően ezt a fejezetet érintette.
[95] XVIII. átmeneti rendelkezés: "Az Alkotmány szövegét 1948 végéig ki kell tenni minden település városházájában, hogy azt az állampolgárok megismerhessék. " Il testo della Costituzione è depositato nella sala comunale di ciascun Comune della Repubblica per rimanervi esposto, durante tutto l'anno 1948, affinché ogni cittadino possa prenderne cognizione.
[96] XVIII. La Costituzione dovrà essere fedelmente osservata come Legge fondamentale della Repubblica da tutti i cittadini e dagli organi dello Stato.
[97] E rendelkezésben jelenik meg az alkotmányozók azon tudatos döntése, hogy az államformáról tartott népszavazás eredményeként a nép akaratának elismeréseként rögtön az Alkotmány elején rögzítsék a köztársasági formát. Paladin: Per una storia . 33. o.
[98] Az alkotmányozó által kialakított rendszer az olasz szakirodalom képviselői szerint atipikusnak nevezhető, mivel magán viseli az általános jellemzőket, vagyis, hogy i) a köztársasági elnök nevezi ki a kormányt, amelynek ii) rendelkeznie kell a parlamenti bizalommal, iii) az államfőnek azonban van joga feloszlatni a Parlamentet, de ezek mellett az olasz kormányzati rendszer más karakterisztikus vonásokkal is rendelkezik. Ilyen például az a jellemző, hogy az államfő a klasszikus jogkörökön túl más kontroll- és egyensúlyteremtő jogosítványokkal is rendelkezik: a szuszpenzív vétójog, az alkotmánybírák harmadának kinevezése, a szabad üzenet. Az is az atipikus jegyek közé tartozik az egyes szerzők szerint, hogy kialakításra került egyrészt az Alkotmánybíróság intézménye, amely a törvényhozó hatalmat nagymértékben korlátozza. Intézményesítették másrészt a Legfelsőbb Bírói Tanácsot, amely a bíróságok autonómiáját hivatott garantálni. Barile-Cheli-Grassi: i. m. 60-61. o.
- 27/28 -
[99] Bővebben lásd Stefano Maria Cicconetti: Diritto parlamentare. G. Giappichelli Editore, Torino 2005. 41-48. o., aki rávilágít arra, hogy az alkotmányozó hatalom által eredetileg kialakított parlamentáris rendszer jelentős átalakuláson esett át az idők során, mivel a kormány feletti parlamenti kontroll nagymértékben átalakult. Cicconetti ennek okát - többek között - a választási rendszer megváltoztatásában látja, mert szerinte a többségi koalíció mindig abban érdekelt, hogy megtartsa a többséget, és így a partnerek közötti viták lehetősége lecsökken, illetve a Parlament a kormány döntéseit hajtja pusztán végre. Vagyis, nincs meg a kormány heterogén parlamenti kontrollja, csak önellenőrzés létezik. (47. o.).
[100] 1. § (1) bek "Olaszország munkára alapozott demokratikus köztársaság". A munka elvével összefüggésben lásd a 4. §-t. E rendelkezésekben erős társadalmi öntudat jelenik meg. Barile-Cheli-Grassi: i. m. 60. o.
[101] 1. § (2) "A szuverenitás a népet illeti meg, amely azt az Alkotmány által meghatározott formában és keretek között gyakorolja."
[102] A XVIII. záró és átmeneti rendelkezés meghatározza, hogy az "Alkotmányt mint a Köztársaság alaptörvényét hűen kell tisztelnie minden állampolgárnak és az állam összes szervének".
[103] 11. § "Olaszország elutasítja a háborút mint más népek szabadságának megsértését és a nemzetközi viták megoldásának eszközét; más államokkal egyenlő feltételek mellett hozzájárul a szuverenitása korlátozásához egy olyan rendszer létrehozása érdekében, amely biztosítja a békét és a nemzetek közti igazságosságot, valamint előmozdítja az ilyen céllal alakult nemzetközi szervezeteket. " Az állami jelkép (zászló) szabályozását lásd a 12. §-ban... "A Köztársaság zászlaja az olasz trikolór, amely egymás mellett függőlegesen elhelyezkedő, egyenlő nagyságú, zöld, fehér és piros sávokból áll."
[104] Az Alkotmány 2. §-a megerősíti, hogy bizonyos alapjogok alapvetők és az olasz demokrácia alapjai: "A Köztársaság elismeri és biztosítja az ember sérthetetlen jogait, amelyek mint egyén, mint olyan társadalmi szervezet tagját illetik meg, amelyben személyisége kibontakozik, és megköveteli a politikai, gazdasági és társadalmi szolidaritásból fakadó megmásíthatatlan kötelezettségek teljesítését." Az Alkotmány 3. § (1) bekezdése megállapítja, hogy "Minden állampolgár egyenlő társadalmi megbecsülést élvez, és törvény előtt nemre, fajra, anyanyelvre, vallásra, politikai hovatartozásra, személyi és társadalmi körülményekre tekintet nélkül egyenlő". A (2) bekezdés alapján "A Köztársaság feladata, hogy megszüntesse azokat a gazdasági és társadalmi akadályokat, amelyek ténylegesen korlátozva az állampolgárok egyenlőségét és szabadságát meggátolják a személyiség szabad kibontakozását és minden dolgozó tényleges részvételét az ország politikai, gazdasági és társadalmi életében".
[105] A 7. szakasz (1) bekezdése szerint az "állam és a katolikus egyház saját rendjükben egymástól függetlenek és szuverének", a (2) bekezdés pedig kimondja, hogy "viszonyukat a Lateráni Egyezmények szabályozzák. Az Egyezmények felek által elfogadott módosításához nem szükséges az alkotmánymódosítási eljárás betartása".[105] Az Alkotmány a 8. § (1) bekezdésében meghatározza, hogy a "törvény előtt minden vallási felekezet egyformán szabad". A (2) bekezdés kimondja, hogy a "katolikustól eltérővallási felekezeteknek joguk van saját statútumaik szerint működni, ha azok az olasz jogrenddel nem ellentétesek". A (3) bekezdés szerint az "államhoz való viszonyukat a képviseletükkel kötött megegyezés alapján törvény szabályozza".[105]
[106] 5. § Az egy és oszthatatlan Köztársaság elismeri és támogatja a helyi autonómiákat, az állami közszolgáltatás területén megvalósítja a legszélesebb körű közigazgatási decentralizációt, illetve jogalkotásának elveit és módszereit az autonómia és a decentralizáció igényeihez igazítja."
[107] Art. 114. 1. La Repubblica è costituita dai Comuni, dalle Province, dalle Città metropolitane, dalle Regioni e dallo Stato.
[108] Art. 114. 2. I Comuni, le Province, le Città metropolitane e le Regioni sono enti autonomi con propri statuti, poteri e funzioni secondo i princìpi fissati dalla Costituzione
[109] 116. 1., 2. Il Friuli-Venezia Giulia, la Sardegna, la Sicilia, il Trentino-Alto Adige/Südtirol e la Valle d'Aosta/Vallée d'Aoste dispongono di forme e condizioni particolari di autonomia, secondo i rispettivi statuti speciali adottati con legge costituzionale. La Regione Trentino-Alto Adige/Südtirol è costituita dalle Province autonome di Trento e Bolzano.
[110] Commentario alla Costituzione Volume Primo, Artt. 1-54. (a cura di Raffaele Bifulco, Alfonso Celotto, Marco Olivetti) UTET Giuridica, 2006. 11. o.
[111] Barbera-Fusaro: Corso . 2006. 312., 313. o.
[112] Mint például teszi azt a magyar Alkotmány 19. § (1) bekezdése, amely szerint a Magyar Köztársaság legfelsőbb államhatalmi és népképviseleti szerve az Országgyűlés. A Parlamentről lásd bővebben: Barbera-Fusaro: Corso . 231-260. o., Cicconetti: i. m. 51-76. o.,
[113] Art. 55. 1. Il Parlamento si compone della Camera dei deputati e del Senato della Repubblica.
[114] Art. 70. La funzione legislativa è esercitata collettivamente dalle due Camere.
[115] Art. 117. 1. La potestà legislativa è esercitata dallo Stato e dalle Regioni nel rispetto della Costituzione, nonché dei vincoli derivanti dall'ordinamento comunitario e dagli obblighi internazionali.
[116] A kizárólagos és a párhuzamos törvényhozó hatáskörök felsorolását a 117. (2)-(3) bekezdése végzi el.
[117] Art. 76. L'esercizio della funzione legislativa non può essere delegato al Governo se non con determinazione di principi e criteri direttivi e soltanto per tempo limitato e per oggetti definiti. Az ilyen formában megalkotott jogszabály az ún. decreto legislativo.
[118] Art. 56. 2. Il numero dei deputati è di seicentotrenta, dodici dei quali eletti nella circoscrizione Estero.
[119] Art. 57. 2. Il numero dei senatori elettivi è di trecentoquindici, sei dei quali eletti nella circoscrizione Estero.
[120] Art. 56. 3. Sono eleggibili a deputati tutti gli elettori che nel giorno delle elezioni hanno compiuto i venticinque anni di età. Art. 58. 1. I senatori sono eletti a suffragio universale e diretto dagli elettori che hanno superato il venticinquesimo anno di età. Art 58. 2. Sono eleggibili a senatori gli elettori che hanno compiuto il quarantesimo anno.
[121] Art 87. 1. Il Presidente della Repubblica è il capo dello Stato e rappresenta l'unità nazionale.
[122] A harmadik fordulón elegendő az abszolút többség (83. §(3) bek).
[123] Art. 83. 1. Il Presidente della Repubblica è eletto dal Parlamento in seduta comune dei suoi membri. 2. L'elezione del Presidente della Repubblica ha luogo per scrutinio segreto a maggioranza di due terzi dell'assemblea. Dopo il terzo scrutinio è sufficiente la maggioranza assoluta.
[124] Art. 85. 1. Il Presidente della Repubblica è eletto per sette anni.
[125] Art. 84. 1. Può essere eletto Presidente della Repubblica ogni cittadino che abbia compiuto cinquanta anni d'età e goda dei diritti civili e politici.
[126] Art. 92. 1. Il Governo della Repubblica è composto del Presidente del Consiglio e dei ministri, che costituiscono insieme il Consiglio dei ministri. 2. Il Presidente della Repubblica nomina il Presidente del Consiglio dei ministri e, su proposta di questo, i ministri.
[127] Art. 94. 1. Il Governo deve avere la fiducia delle due Camere.
[128] A Mussolini-diktatúra bukása után az újjászerveződő olasz pártok egységesek voltak abban a tekintetben, hogy az új olasz Alkotmánynak meg kell akadályoznia minden olyan kísérletet, amely akár a köztársasági elnök, akár a miniszterelnök túlzott hatalmához vezethetne a későbbiekben, ezért az előbbi hatalma eredetileg szinte ceremoniális, utóbbi pedig túlzottan kiszolgáltatott volt a parlamentbe jutott pártok frakcióinak. Krizmanits: i.m. http://iroga.hu/mdf/krizmanits.html (2007. 03. 11.) A kormányról lásd bővebben Calandra: i. m. 29-128. o. Vö. a kormányzati rendszer változásával összefüggő jogirodalmi álláspontokkal: Barile-Cheli-Grassi: i. m. 60-61.
- 28/29 -
o., Cicconetti: i. m. 47. o.
[129] Art. 97. 1. I pubblici uffici sono organizzati secondo disposizioni di legge, in modo che siano assicurati il buon andamento e l'imparzialità dell'amministrazione. 2. Nell'ordinamento degli uffici sono determinate le sfere di competenza, le attribuzioni e le responsabilità proprie dei funzionari. 3. Agli impieghi nelle pubbliche amministrazioni si accede mediante concorso, salvo i casi stabiliti dalla legge. Art. 98.§ 1. I pubblici impiegati sono al servizio esclusivo della Nazione. 2. Se sono membri del Parlamento, non possono conseguire promozioni se non per anzianità. 3. Si possono con legge stabilire limitazioni al diritto d'iscriversi ai partiti politici per i magistrati, i militari di carriera in servizio attivo, i funzionari ed agenti di polizia, i rappresentanti diplomatici e consolari all'estero.
[130] Art. 100. 1. Il Consiglio di Stato è organo di consulenza giuridico-amministrativa e di tutela della giustizia nell'amministrazione.
[131] Lásd bővebben Barbera-Fusaro: Corso ... 2006. 341-358. o.
[132] Art. 99. 1. Il Consiglio nazionale dell'economia e del lavoro è composto, nei modi stabiliti dalla legge, di esperti e di rappresentanti delle categorie produttive, in misura che tenga conto della loro importanza numerica e qualitativa. 2. È organo di consulenza delle Camere e del Governo per le materie e secondo le funzioni che gli sono attribuite dalla legge. 3. Ha l'iniziativa legislativa e può contribuire alla elaborazione della legislazione economica e sociale secondo i principi ed entro i limiti stabiliti dalla legge.
[133] Art. 100. 2. La Corte dei conti esercita il controllo preventivo di legittimità sugli atti del Governo, e anche quello successivo sulla gestione del bilancio dello Stato. Partecipa, nei casi e nelle forme stabiliti dalla legge, al controllo sulla gestione finanziaria degli enti a cui lo Stato contribuisce in via ordinaria. Riferisce direttamente alle Camere sul risultato del riscontro eseguito. 3. La legge assicura l'indipendenza dei due Istituti [della Corta dei conti e di Consiglio di Stato] e dei loro componenti di fronte al Governo.
[134] Art. 104. 1. La magistratura costituisce un ordine autonomo e indipendente da ogni altro potere.
[135] Art. 102. 1. La funzione giurisdizionale è esercitata da magistrati ordinari istituiti e regolati dalle norme sull'ordinamento giudiziario.
[136] Art. 101. 1. La giustizia è amministrata in nome del popolo.
[137] Az alapelvekről lásd bővebben Sergio Bartole: Il potere giudiziario. Il Mulino, Bologna 1997. 17-24. o., Barbera-Fusaro: i. m. 2006. 366-368. o.
[138] Art. 135. 1. La Corte costituzionale è composta di quindici giudici nominati per un terzo dal Presidente della Repubblica, per un terzo dal Parlamento in seduta comune
e per un terzo dalle supreme magistrature ordinaria ed amministrative.
[139] Art. 135. 3. I giudici della Corte costituzionale sono nominati per nove anni, decorrenti per ciascuno di essi dal giorno del giuramento, e non possono essere nuovamente nominati.
[140] Art. 136. 1. Quando la Corte dichiara l'illegittimità costituzionale di una norma di legge o di atto avente forza di legge, la norma cessa di avere efficacia dal giorno successivo alla pubblicazione della decisione.
[141] Az Alkotmánybíróságról lásd bővebben Barbera-Fusaro: Corso ... 2006. 377-401. o., Antonio Ruggeri-Antonio Spadaro: Lineamenti di Giustizia costituzionale. G. Giappichelli Editore, Torino 2004., Barile-Cheli-Grassi: i. m. 59-60. o.
[142] Di Giovine e Dogliani: i.m. XXXII. o.
[143] XII. È vietata la riorganizzazione, sotto qualsiasi forma, del disciolto partito fascista..
[144] Lásd bővebben Beniamino Caravita: Lineamenti di dirito costituzione federale e regionale. G. Giappichelli Editore, Torino 2006. 245-258. o., http://it.wikipedia.org/wiki/Costituzione_della_Repubblica_italiana (2007. 02. 11.)
[145] http://it.wikipedia.org/wiki/Costituzione_della_Repubblica_italiana (2007. 02. 11.)
[146] E jellemző természetesen nem mentesíti az alól a politikai felelősség alól, hogy nem egyeztettek az ellenzékkel az alkotmánymódosítás kidolgozásakor.
[147] Vö. Caravita: i. m. 245-246. o.
[148] Az elsőt 2001. október 7-én tartották az V. fejezetet érintő módosításról.
[149] «Approvate il testo della Legge Costituzionale concernente 'Modifiche alla Parte II della Costituzione' approvato dal Parlamento e pubblicato sulla Gazzetta Ufficiale n. 269 del 18 novembre 2005?»
[150] Caravita: i. m. 251. o., illetve http://it.wikipedia.org/wiki/Costituzione_della_Repubblica_italiana (2007.02.11.)
[151] Caravita: 252. o.
[152] Caravita: i. m. 257. o.
[153] Caraita: i. m. 257. o., http://it.wikipedia.org/wiki/Costituzione_della_Repubblica_italiana (2007. 02. 11.)
[154] Caravita: i. m. 257., 258. o.
[155] A legrosszabb esetben e kerettel szöges ellentétben álló rendszer is létrehozható. Lásd például a Statuto Albertinóval összefüggésben a fasiszta rezsim létrejöttét.
Lábjegyzetek:
[1] A szerző egyetemi adjunktus.
Visszaugrás
