Az Alkotmány, illetve az új Alaptörvény világossá teszi, hogy az állam a házasság és a család védelmére köteles. Az Alaptörvény életközösségnek nevezi a házasságot, és hitet tesz a család, mint alapvető érték mellett. Az állam nem mondhat le arról, hogy az Alaptörvény értékrendjét közvetítse, ami átfogó politikát és jogalkotást igényel. A gazdasági kérdések, a közoktatás-köznevelés vagy a média szabályozása mellett a családjogi szabályok is lényeges kérdéseket vetnek fel.
Megkockáztatható az állítás, hogy a házasság intézményének védelméhez a családjog keveset tett hozzá.[1] Új elemeket a családok védelméről szóló sarkalatos törvény hozhat, azonban ez az új törvény sem elsősorban családjogi megközelítésből indul ki. Az elmúlt néhány évtized családjogi jogalkotását követés jellemezte. Az örökbefogadás szabályozásának újragondolása, a biológiai és a jogi apaság és anyaság elválasztása, melyet a mesterséges megtermékenyítés vet fel, az élettársi kapcsolatok jogi helyzetének változása - valamennyi kérdés a társadalmi változásokra, vagy az orvostudomány (etikai szempontból néha aggályos) fejlődésére reagál. Kérdés, hogy a családjog megelégedhet-e a konfliktusrendező szereppel.
A család stabilitása az állam számára sem közömbös, ahogy az sem, hogy polgárai házasságban, vagy élettársi viszonyban élnek-e: nem jogosult arra, hogy az utóbbi szabadságát korlátozza, azonban védenie az Alkotmány, illetve az Alaptörvény alapján a házasságot kell, ami azt is jelenti, hogy nem tehet egyenlőséget a házasság és az élettársi kapcsolat közé.[2] A házasság civiljogi szabályozása elsőként a francia Code Civilben jelent meg, majd a nyugati világban mindenütt kikerült az egyház - az adott országban meghatározó felekezet - joghatósága alól. A házasság jogi fogalma ugyanakkor az elmúlt évtizedekben is sokat változott és ma sem egységes: elképzelhető, hogy valaki még úgy kötött házasságot, hogy a kötelék csak vétkességi elven volt felbontható, és időközben megnyílt az egyszerűbb bontás lehetősége. A különböző európai országok polgáraira vonatkozó házassági jogi szabályok között ma is lényeges eltérések vannak.
Míg az állam korábban csak a házasság intézményét ismerte el, mint párkapcsolatot, mára az azonos neműek bejegyzett élettársi kapcsolatával, az azonos neműek és a különneműek de facto, valamint nyilvántartásba vett élettársi kapcsolatával ma már hatféle párkapcsolat jelenik meg a jogban.
Az állam által elismert párkapcsolatok köre más irányban is bővíthető lenne, ahogy az - inkább kísérleti jelleggel - egyes amerikai államokban megtörtént. Az állam által házasságként elismert kapcsolat egységességének oldása már 1945-ben felvetődött a francia törvényhozásban. Az akkori javaslat a korábbi és a későbbi állami házasságjog párhuzamos, választható hatályát kínálta volna fel. A javaslat 1945-ből Henri Mazeaudtól[3] származik, aki szerint a házasságok és a családok instabillá válása a könnyen felbontható házasságokra is visszavezethető, így a házasulandóknak fel kell kínálni a lehetőséget, hogy olyan házasságot kössenek, amit nem lehet felbontani, tulajdonképpen a korábbi és a későbbi állami házasságjog párhuzamos, választható hatályát kínálta volna fel. A javaslatból soha nem lett törvény Franciaországban.
Az Egyesült Államokban a ’90-es években e világháború utánihoz hasonló javaslatokkal indult mozgalom a házasság intézményének megerősítésére: ez a "covenant marriage", azaz a szövetségi házasság. Az állami házasságjogot ismerő államokban[4] lehetséges házasság-formák gyarapításában Louisiana vállalt úttörő szerepet. A louisianai kísérlet társadalmi kihívásokra keresett választ. A kezdeményezők jellemzően erősen konzervatív protestáns gyülekezetek tagjaiként arra törekedtek, hogy szembeszálljanak a társadalmi folyamatokkal, megerősítve a házasság és a család intézményét. Bár a válások száma az Egyesült Államokban a hetvenes évek óta inkább csökken[5], mint növekszik, a házasság és a család stabilitásának kérdése meghatározó társadalmi problémaként is jelentkezik. A "covenant marriage", azaz a szövetségi házasság fogalma bibliai alapokon nyugszik, hiszen már az Ószövetség szövetségnek nevezi a házasságot, ugyanazt a kifejezést használva, mint az Isten és a választott nép közötti kapcsolatra (Mal. 2,14).
A Louisianaban 1997-ben született törvényt később Arkansas és Arizona is követte, bevezetve a kétféle házassági rendet. Több más államban is megjelent ilyen törekvés, azonban törvény nem született belőlük.[6] A törvény közvetlen előzménye Louisianaban egy 1995-ös alkotmánymódosítás volt, mely eltörölte a huszonnégy év feletti gyermekek köteles részi örökrészének védelmét[7], az intézkedés elsősorban a korábbi házasságból származó gyermekeket sújtotta, minthogy a válás következtében ők idegenedhettek el az örökhagyó szülőtől. A másik közvetlen ok egy liberális bontási szabályozás életbelépése volt, ami a válásokat segítette elő.
A szövetségi házasság három ponton tér el alapvetően a ma általánosnak nevezhető házasságtól. Egyrészt kötelező felkészítő konzultáció előzi meg, másrészt a felek jogi kötelezettséget vállalnak arra, hogy ha a házasság válságba kerül, minden elvárható lépést megtesznek, hogy megőrizzék a kapcsolatot, végül pedig a válás feltételeinek korlátozottsága, vagy a felek egyikének vétkes magatartása vagy két év különélés szükséges a házasság megszűnéséhez.
Ilyen, szövetségi házasság megkötéséhez három okirat bemutatása szükséges. Közjegyző előtti írásbeli nyilatkozat (eskü alatt tett nyilatkozat), arról, hogy a szükséges konzultáción részt vett a jegyespár. Igazolás a tanácsadótól, hogy megtörtént a konzultáció. Szándéknyilatkozat a felektől, hogy a házasságot egész életre szólónak tartják, egymást körültekintően választották, hogy mindent elmondtak egymásnak, ami később a házasság sikerét veszélyeztetné, részesültek tanácsadásban, ha probléma van, minden elvárható lépést megtesznek a házasság megmentéséért, ami magában foglalja a házassági tanácsadást is, valamint hogy a pár elismeri, hogy Louisiana joga határozza meg a házassági szövetségüket, tehát egy jogválasztás/kikötés.[8]
Külön említést érdemel a szándéknyilatkozat (Declaration of Intent) jogi természete miatt. Olyan sajátos szerződésnek tekinthető ez, amelyet az állam engedélyez és a következő jogi kötelezettségeket tartalmazza: a felek olyan kötelezettségvállalása a jövőre vonatkozóan, hogy kapcsolatuk válsága esetén kötelesek minden elvárható lépést megtenni, egészen a válás kimondásáig, kivételt csak a fizikai vagy szexuális bántalmazás esetei képeznek. E kötelezettség alapvetően tér el a házasság mai jellemzőitől, azaz előre lemondanak a felek a könnyű válás lehetőségéről, és jogválasztással élnek házasságukra vonatkozólag.[9]
Házasság előtti tanácsadáson minden házasulandó párnak részt kell vennie, az erről szóló igazolást be kell mutatni a házasság megkötéséhez. A konzultációt tarthatja bármilyen egyház papja, lelkésze, rabbi, valamint világi tanácsadó is. Az egyházak a törvényi előíráson túlmenően általában előírják a tanácsadások számát is. A "jegyes oktatáson" szó kell hogy essen a házasság komolyságáról, a pár azon szándékáról, hogy a házasság élethosszig tartó elköteleződés, hogy nehézség esetén tanácsadóhoz fordulnak, a válás feltételeiről.[10] Tekintettel arra, hogy a felekezeti vezetők nem voltak hajlandóak a tanácsadás tematikájába belevenni a válás feltételeinek ismertetését, a hatályos törvény szerint erről tájékoztatást a párok a hatóságtól kaphatnak, amit alá kell írniuk.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
