A fenntartható településfejlesztés, mint szisztematikus, a helyi fejlesztési igényeket és a természeti környezetet koherens rendszerbe szervező, az igazgatási és a tartalmi elemeket egyaránt harmonizáló struktúra hazánk településfejlesztési gyakorlatában lényegében ismeretlen.
Noha egzakt törvényi definíció rendelkezésre áll, települési döntéshozói szinten sokszor magával a fogalommal is zavarban vannak, érthetnek alatta szinte bármit, ami egy adott település valamilyen irányú fejlesztését irányozza elő, legyen az akár egy harminc méteres járdaszakasz építésének megtervezése, vagy a települési stratégia-alkotás folyamatának strukturálása. Hasonló megállapításra jutunk, ha a településtervezés, településügy, településpolitika - napjainkban kissé mellőzött, de
- 22/23 -
a nyolcvanas évek végén a szakma által gyakrabban alkalmazott fogalmakat vizsgálnánk. A fogalmi zűrzavar természetesen nem csak a "végfelhasználók", azaz a települési döntéshozók körében van jelen, hanem bizony a szakma és a központi szabályozás is adós mai napig a pontosítással. Fel kell tehát tenni a kérdést, hogy miért nincs "rend" a településfejlesztés szabályozásában, fogalmainak használatában?
Ennek két oka van:
- az elmúlt rendszer szemléletének beidegződései
- szabályozatlan területek a rendszerváltás után.
A településkategorizálás (1951, 1971) - és az ehhez kapcsolt forrásleosztási eljárások - csak okozati tényezői az említett rossz beidegződéseknek. Sokkal inkább a "településfejlesztés" és a "településrendezés" feladat-, és hatásköreinek elkülönülése okozta a hibás szemlélet kialakulását. Önálló településfejlesztési gyakorlatról nem beszélhettünk a szocializmus évtizedei alatt, a helyi elképzelések megvalósulása az érdekkijárási technikák jó alkalmazásán múlt. A települési, azaz a tanácsi szint alapvetően csupán a végrehajtásért volt felelős; igényeit, elképzeléseit jellemzően informális csatornákon keresztül tudta csak érvényesíteni. Ezért helyi szinten felesleges volt a stratégiai gondolkodás, koncepciók készítése, elegendő volt pusztán egy adott fejlesztési elképzelést ismertetni "felfelé", majd várni az eredményre. Ez teljes mértékben nélkülözte a stratégiai koncepcionális gondolkodásmódot; helyi szinten így ki sem alakulhatott olyan stratégiaalkotó szemlélet, amely komplex módon képes lett volna egy település fejlesztési elképzeléseit artikulálni. Végezetül a harmadik örökölt tényezőre kell felhívni a figyelmet, ez pedig az a szemléletmód, ami a településfejlesztést egyenértékűvé tette a műszaki-fizikai szerkezet fejlesztésével, az utak, művelődési házak, óvodák, iskolák stb. építésével, azaz az építészet mindenhatóságával. Ahhoz, hogy megértsük ennek a problémának a súlyát, egy kicsit el kell mélyednünk a településtudomány elméletében (Ehleiter J., 2000). A települést sok szakma vizsgálja és szinte ugyanolyan sokszínű a településsel foglalkozó szakmai környezet, mint maga a település. Vizsgálja a történettudomány, amely természetesen az időbeli változás vizsgálatára koncentrál, vagy a szociológia, amely az emberrel, az emberek csoportjainak tevékenységével, összefüggéseivel foglalkozik, ebből ellátási igényekre következtet. De foglalkozik a település vizsgálatával a statisztika, amely területi számbavételi egységnek tekinti a települést, vagy az igazgatástudomány, amely a település működését, valamint más oldalról a településnek a közigazgatásban játszott szerepét veszi alapul. Beszélhetnénk még a földrajztudományról, közgazdaságtanról, vagy a közlekedéstudományról is. Végül persze ott van az építészet, amely a települést, mint az épületek, az építmények együttesét tekinti, emellett az építészet a társadalom igényei kielégítésének szolgálatát is megvalósítja. A formai elemek, utcák, terek, a térbeli rend megteremtése képezik az építészeti tevékenység középpontját, lényegét, de ez nemcsak formai kérdés, hiszen az utcák szélességétől, az épületek funkció szerinti elrendeződésétől, a település belső rendjétől függ, hogy a település működőképes-e, meg tud-e felelni a társadalom igényeinek. Ezzel szemben a településtudomány a települést, mint a társadalom és az emberi tevékenységek művi keretét szemléli, a kiformált terek, a terület-felhasználás vizsgálatát tekinti elsődlegesnek és nagy figyelmet szentel az infrastrukturális hálózatoknak, a különböző településformációknak, agglomerációknak. 1964-ben az építésügyi törvény a városrendezést (mint ágazatközi tevékenységet) az építésügyi ágazat kereteibe integrálta, teljesen eltüntetve a városfejlesztési tervezési tevékenységet (Lackó L., 1995). Sőt, az építésügyi igazgatás körébe lett sorolva a regionális tervezés és a településhálózat-fejlesztés is. Ezek a tévedések több szakmai generáció szemléletét is eltorzították a tervezésben, oktatásban és hatósági munkában egyaránt. Ezért okoz nehézségeket napjainkban is a fizikai környezetre koncentráló településrendezési és tervezési gyakorlatról az érdekegyeztetésen alapuló fejlesztés centrikus településtervezési módszerekre történő áttérés. Vagyis; a polgármester, a jegyző után harmadik "úr" még mindig a főépítész a polgármesteri hivatalokban.
A rendszerváltást követően sem lett jobb a helyzet. A településfejlesztés részletes szabályozása még ma is hiányzik a hazai normarendszerből. "A helyi önkormányzatokról" szóló törvény a településfejlesztést az önkormányzat kötelezően ellátandó feladatai közé sorolja, ugyanakkor nem ad arra vonatkozóan utasítást, hogy ennek mi a tartalma, miként kell ezt végrehajtani stb. Sőt! Amennyiben a törvényt urbanista szemüvegen keresztül nézzük, akkor szakmailag hibásnak is nevezhetjük azt: a törvény által felsorolt feladat-meghatározás a településfejlesztést ugyan az első helyre teszi, majd pedig vele egyenrangú feladatként sorolja fel a többi feladatot! Holott a településfejlesztés valójában egy keretet adó mechanizmus, amely a felsoroltakat foglalja magában. "A területfejlesztésről és területrendezésről" szóló 1996. évi XXI. törvény előkészítése során a különböző koncepciók - helyesen - még egységben kezelték a településfejlesztést a területfejlesztéssel. A törvény végül nem így került elfogadásra, hiszen kimondja: "A településfejlesztésre és a településrendezésre külön törvény rendelkezései az irányadók." Utóbbira sor került 1997-ben, amikor elfogadták "Az épített környezet alakításáról és védelméről szóló" 1997. évi LXXVIII. törvényt, melyben azonban tovább élt a hatvanas-hetvenes évekből "örökölt" sajátos megközelítésmód, amely alapján a települési szabályozás egy jelentős részét - a településrendezést, illetve a településfejlesztést is az építésügybe integrálták. Az Étv. - hibásan, építészeti-műszaki megközelítésben - a településrendezés eszközei között említi a településfejlesztési koncepciót, holott ez fordítva kellene, hogy legyen. A koncepcionális nehézségekre utal, hogy ezzel ellentmondóan, meglehetősen röviden, de ugyanakkor jól definiálja a településfejlesztési koncepció fogalmát: "a településrendezési tervet megalapozó, az önkormányzati településfejlesztési döntéseket rendszerbe foglaló, önkormányzati határozattal jóváhagyott dokumentum." A törvény tehát csak a településrendezés tartalmát szabályozza, de a településfejlesztésre vonatkozóan tartalmi, módszertani meghatározásokat nem tesz. Az elmúlt évtizedben mindösszesen kettő olyan komolyabb szakmai iránymutatás jelent meg, amely a településfejlesztés legfontosabb helyi dokumentumának, a településfejlesztési koncepció készítésének tartalmáról, módszertanáról adott használható összefoglalást.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
