Az európai jogrendszerek közül nagy valószínűséggel a görög tekint vissza a leghosszabb múltra. Görögország a római jog utolsó európai bástyái egyikének tekintendő, ugyanis azt (amelyet végső soron jogi gondolkodása meghaladni nem volt képes) a maga egészében - először a bizánci jogtudomány, majd a német pandektisztika által módosított, ill. modernizált élő jogként - Európában a legtovább (1946-ig) alkalmazta. Témánknak aktualitást az ad, hogy a 2005/2006. évben, amint az a dolgozat címéből is kitűnik, a görög magánjog legfontosabb dokumentumainak, így az 1345-ben keletkezett ún. Hexabiblosznak (Hatoskönyv) és az 1941-ben, majd 1946-ban ismételten hatályba lépett görög polgári törvénykönyvnek is jeles (mondhatni: "misztikus") évfordulója várható.
A görög (magán)jog története a szakirodalom nagyrészt egységes álláspontja szerint öt korszakra oszt-ható,1 s ezek cezúrái - a történettudományban elfogadottal megegyező korszaknevük ellenére - nem mindig illeszkednek a köztörténetiekhez.2 A görög jogtörténet nagyobb korszakai tehát a következők: a hellén és a korai hellenisztikus jog története a kezdetektől a római hódításig (Kr. e. 146); a romanizált hellenisztikus jog története Jusztiniánuszig (Kr. u. 565); a bizánci jog története Konstantinápoly bevételéig (1453); a poszt-bizantin jog története az oszmán hegemónia alatt (1822-ig); s végül az újgörög magánjog története a görög ptk. hatályba lépéséig (1946) - figyelemmel arra, hogy a Görög Köztársaság az Európai Közösségek teljes jogú tagja (1981).
A görög jogtörténészek megdönthetetlennek tartják azt a tételt, amely szerint a majdnem három évezredes története alatt mindvégig azonos nyelven3 alkotott "görög jog" - rendkívüli időbeli terjedelmének ellenére is -folytonos, ún. kontinuus jogtörténet képét adja, amelynek állandósult, párhuzamos történeti fonalai egyrészt a kodifikált (írott) jog, másrészt az íratlan hellenisztikus népjog (szokásjog) története.4
A bizánci jog írott forrásait három csoportba oszthatjuk.5 Az első kör magába foglalja III. Leó császár tankönyv-féle Eklogáját (Kr. u. 740. k.), I. Baszileiosz császár szintén institúciószerű Procheirosz Nomoszát (879), továbbá ennek revideált kiadását, az Epanagogét, valamint a többé-kevésbé reájuk épülő, 10-12. században kialakult kompendiumok, így pl. az Epitome legum, az Ecloga privata és az Ecloga ad procheiron mutata anyagát.6 A második csoport VI. (Bölcs) Leó császárnak a jusztiniánuszi Corpus Iuris rekodifikációját jelentő Bazilikája, valamint ennek sommás kivonatai, ill. új kiadásai: pl. a Synopsis (maior) Basilicorum a 10. és a Synopsis minor a 13. századból.7 A harmadik jogforráscsoportot pedig a keresztény jogfilozófiától és a hellenisztikus szokásjogtól áthatott császári novelláris jogalkotás produktumai képezik.8 Mindezekhez a világi és egyházi jog közös gyűjteményei, a nomocanones járultak, majd a 14. század közepén a thesszaloniki főbíró, Harmenopulosz által írott átfogó törvénygyűjtemény (Manuale Legum), a Hatoskönyv, amely a bizánci jogtörténet legsikeresebb - és a török hegemónia alatt kizárólagosan használt - alkotásának bizonyult, mivel tartalmilag egyesíteni volt képes az írott császári jogot és a szokásjogot,9 és amellyel a 16. századi Európa legjelentősebb jogtudósai (pl. Cuiacius) foglalkoztak, ezáltal az a jogi humanizmus irányzatára is termékenyítőleg hatott.10
Egészen a 15. század közepéig, pontosabban Bizánc bevételéig (az ún. "haloszisz", 1453) az írott császári és az íratlan népjog vetélkedése mutatható ki. Az oszmán hegemónia (1453-1822) azonban, köszönhetően az iszlám ama különös jogi princípiumának, hogy a másvallásúak magánviszonyai felett nem érvényesül feltétlenül, az államiság jelentős szegmenseit az orthodox egyház kezébe adta át, amely így a két, korábban a kizárólagos érvényre törekvő, "versengő" jogrendszert, vagyis a jusztiniánuszi római jogon alapuló bizánci császári jogot és a hellenisztikus szokásjogot egymás szövetségeseivé tette: éppen az iszlám ellenében.11 Noha az államgépezet által megkövetelt professzionális görög jogásztársadalom s így jogtudomány gyakorlatilag nem létezett (mivel "nemzeti államgépezet" sem), mégis kimutatható egyfajta jogátalakulás12: egyházjogi profilú magángyűjtemények keletkeztek, és az egyház által végül is - "önvédelemből" - felkarolt szokásjog a 17-19. században sokhelyütt kodifikált alakot nyert. Ugyanebben az időben, a maga keletkezési helyén meggyengült írott bizánci-római jog új erőre kapott a dunai fejedelemségekben végbement recepciója hatá-sára.13
Mindezeket azért elengedhetetlen előzetesen megjegyezni, mert - mint az nyilván közismert - csupán a napjainkban is hatályos görög polgári törvénykönyv váltotta fel érvényében a két "konkurens" jogrendszert magába foglaló "bizánci" jogot, amely így az "újgörög" magánjog kodifikációs folyamatainak megkerülhetetlen előzményének tekintendő.
A görög magánjog történeti alakulása tanulmányozásának jelentőségét az említett évfordulókon és azon túl, hogy a római joghoz való hűségét tekintve talán a görög a "jus fidelissimum", az is megalapozza, hogy a római jog "továbbélés-történetei" közül a mai Görögország magánjogának története az egyik legeredetibb. Köztudomású, hogy a római jog elviekben háromféleképpen fejthette ki rendkívüli hatását az utókor jogrendszereire: ahol maga valaha is érvényben volt, ott vagy érvényes - de nem feltétlenül hatályos - jogrendszer maradt (a római jog "továbbélése"), vagy bizonyos érvénytelenségi - azonban szintén nem feltétlenül hatálytalansági - periódus után újjászületett (a római jog "reneszánsza" 14), ahol pedig érvényben sohasem volt, ott jogátvétel útján - részben vagy egészben, eredeti vagy feldolgozott állapotban, primér vagy szub-szidiárius jogként - hatolt be az idegen jogrendszerekbe (a római jog "recepciója").
Arra, hogy ezt a logikai tisztasága miatt tetszetős elméleti sémát a jogtörténet nem mindenütt igazolta maradéktalanul15, témánk eklatáns példa, mivel Görögország magánjogának történetében a római (juszti-niánuszi) jog mindhárom hatáskifejtési mechanizmusa - némi torzulással ugyan, mégis világosan - felfedezhető. Csupán utalásszerűen: a kelet-római, majd a "párja nélkül maradt" bizánci birodalomban a római jognak a jusztiniánuszi formában értendő továbbéléséről beszélhetünk, a római jog újjászületéseként (reneszánszaként) kell értékelnünk az oszmán uralomtól való megszabadulást követő bő egy évszázados időszakot, s végül kimutatható a recepció is, azonban nem a (jusz-tiniánuszi) római jogszabályok, hanem a reájuk épülő és belőlük sarjadzott jogtudomány, a német pandektisztika vonatkozásában.16
A jelen tanulmány a hangsúlyt a Görög Köztársaság hatályos magánjogi kódexére, valamint kodifikációjá-nak folyamatára helyezi, és ennek elemzése közben igyekszik vázlatos képed adni mind e speciális "rinas-cimento giuridico"," mind a "pandektisztika-recep-ció" sajátos, görög útjáról.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
