Az elemzés központi témája az Alaptörvény XV. cikk (1) és (2) bekezdésével kapcsolatos egyenlőségi ügyek elbírálására az alkotmánybírósági gyakorlatban kialakított háromlépcsős teszt összefoglalása elsősorban annak érdekében, hogy ezek az ügyek a jövőben még koherensebb módon, egységes szempontrendszer alapján legyenek eldönthetők. Az egyes vizsgálati komponensek részletes bemutatása támpontot nyújthat az alkotmánybírósági eljárás indítványozói számára is annak megítéléséhez, hogy egy-egy, általuk sérelmesnek tartott jogszabályi vagy jogalkalmazói különbségtétel alkotmányjogi szempontból hogyan ítélhető meg. A kutatás az Alkotmánybíróságnak az Alaptörvény hatályba lépését követően hozott, érdemi elbírálást tartalmazó határozataira koncentrál, és az azokban megjelenő döntési modell szintetizáló áttekintését a könnyebb érthetőség kedvéért példákkal is alátámasztja, de a gyakorlatban megjelenő bizonytalanságokat sem hallgatja el. A tanulmány általános következtetése, hogy egyenlőségi ügyek esetében a döntés folyamata és annak egyes lépcsői nagyrészt kiforrottak, ugyanakkor további tisztázást igényelne, hogy mely esetekben alkalmazható az észszerűségi és mely esetekben a szükségességi-arányossági teszt a különbségtétel alaptörvény-konformitásának a megítélésére;.
Kulcsszavak: alapjogi teszt, diszkrimináció, egyenlőséghez való jog, eltérő bánásmód, észszerűségi teszt, hátrányos megkülönböztetés
Az egyenlőség - más alapjogoktól eltérően - nem kötődik az életviszonyok tartalmilag körülhatárolható köréhez, hanem az egész jogrendszert átható általános követelményként jelenik meg, nem keletkeztet igényt egyetlen jog megszerzésére sem - a jogok és kötelezettségek fennállásának/fenn nem állásának kérdése kívül esik az egyenlőség problematikáján -, csupán azok mikénti elosztását érinti. Az egyenlőként kezelésből nem következik, hogy mennyiségi értelemben mindenkit mindenből ugyanannyi illetne meg, csupán az, hogy a jogokat és a kötelezettségeket nem lehet önkényes szempontok alapján elosztani, a releváns szempontból hasonló eseteket - az igazságosság követelményére tekintettel - hasonlóan kell kezelni.[2] Ennek megfelelően nem egy önmagában alkalmazandó szabályról van szó, hiszen "csak valamely norma által biztosított joggal vagy előírt kötelezettséggel, illetve egyedi intézkedéssel összefüggésben értelmezhetők az abból eredő követelmények."[3]
Az Alaptörvény egyenlőségi klauzulája a XV. cikk, ennek (1)-(2) bekezdései rögzítik a törvény előtti egyenlőséget és a hátrányos megkülönböztetés tilalmát. Az e rendelkezések sérelmére alapított indítványok alkotmánybírósági vizsgálata esetében a teljes vizsgálat - függetlenül az indítványozótól és az eljárás típusától - három lépcsőből áll a következők szerint (ha a sorrend szerinti valamely feltétel nem teljesül, a többi szempont szerinti vizsgálatot nem kell elvégezni):
- 23/24 -
Korlátozás: Eltérő bánásmód alkalmazására került-e sor, az érintettet megkülönböztetés érte-e? Az eltérő bánásmód jelent-e hátrányt az érintettnek másokhoz képest? Összehasonlítható helyzetben (homogén csoportban) van-e az érintett azokkal, akikhez képest hátrányt szenved?
Tárgyi védelmi kör (hatókör): Az Alaptörvény XV. cikk (1) vagy (2) bekezdése vonatkozik a sérelmezett hátrányos megkülönböztetésre?
A korlátozás igazolhatósága: Az eltérő bánásmód a vonatkozó alkotmányjogi mérce alkalmazásával igazolható-e?[4]
A tanulmány e szempontrendszert tekinti át részletekbe menően. Nem terjed ki az elemzés a XV. cikk (3) bekezdésére, amely külön is megerősíti a nők és a férfiak egyenjogúságát, de nagyon ritkán hivatkozott előírás, továbbá a (4)-(5) bekezdésekre sem, amelyek pozitív diszkriminációra lehetőséget adva állami intézményvédelmi, szabályozási, intézkedési kötelezettségeket rögzítenek, és államcélokat fogalmaznak meg. Annyit feltétlenül érdemes azonban megjegyezni, hogy mivel a pozitív diszkrimináció az Alaptörvényre visszavezethető - bár az érintettek részéről nem kikényszeríthető - állami kötelezettség (tehát nem ún. ex gratia jellegű juttatás, ahol jogalkotó méltányosságból juttat javakat),[5] ez speciális igazolhatósági mércét keletkeztet,[6] hiszen a különbségtételt itt maga az Alaptörvény igazolja.
Az eltérő bánásmód tartalma szerint valamely jogból (juttatás, előny, kedvezmény stb.) való kizárásban, vagy egy másokat nem terhelő kötelezettség (elvonás stb.) megállapításában ragadható meg.
Azok is hivatkozhatnak hátrányos megkülönböztetésre egy jogszabály személyi hatályát érintően, akikre a jogszabály nem vonatkozik, ha éppen ez a mellőzöttség a sérelem tárgya. Alaptörvény-ellenes megkülönböztetés ugyanis azáltal is megvalósulhat, hogy a jogalkotó meghatározott személyeket - kifejezett rendelkezéssel vagy hallgatással - kizár egy adott jogszabály alkalmazásából. Például a Quaestor-károsultak kiemelt kártalanítására vonatkozó szabályozást más befektetési szolgáltatók károsultjai megtámadhatták.[7] Ehhez hasonlóan a Honvéd Önkéntes Kölcsönös Kiegészítő Egészségbiztosító Pénztár tagjai is kifogásolhatták, hogy közülük csak a honvédelmi és rendvédelmi foglalkoztatott tagok részesültek kompenzációban.[8] A személyi hatály kérdése tehát a megkülönböztetés tilalmának vizsgálatán belül értelmezhető kérdés, amelyet a csoportképzési szabályokkal összefüggésben kell megvizsgálni.
Forrását tekintve a megkülönböztetés jogalkotásban vagy jogalkalmazásban valósulhat meg,[9] továbbá személyeket (csoportokat) kell érintenie (az egyenlőséghez való jognak nemcsak a természetes személyek, hanem például a jogi személyek is a jogosultjai).[10] Ebből következően az egyébként detektálható megkülönböztetés ellenére nem vizsgálható az a különbségtétel, amely például a jogalkotói jogkör terjedelmére mint objektív okra vezethető vissza (például a fővárosi közgyűlés rendeletalkotási jogköre csak a főváros közigazgatási területére terjed ki);[11] a nem személyek - hanem például bizonyítási eszközök közötti - különbségtétel;[12] kivéve, ha személyek közötti különbségtételre vezet;[13] a sorsolás[14] vagy a választópolgárok közösségének döntése.[15] További szűkítést jelent, hogy mivel a vizsgálat mércéje maga az Alaptörvény, az abban megjelenő vagy arra visszavezethető különbségtétel vizsgálatára sincs mód,[16] jóllehet értelmezést igénylő kérdés esetében mindig tekintettel kell lenni arra, hogy az Alaptörvény zárt, ellentmondásmentes rendszer, ezért egyetlen szabálynak sem lehet olyan tartalmat tulajdonítani, amellyel egy másik kiüresedhetne.[17] A jogalkalmazást illetően kivételt jelentenek a jogegységi kérdések is, mert a bírósági gyakorlattól való eltérés - a bírósági döntések ellentmondása - önmagában nem alkotmányossági kérdés.[18] Ennek két oka van. Az egyik hatásköri jellegű: a jogegység biztosítása kifejezetten a Kúria Alaptörvényben rögzített feladata. A másik pedig tartalmi, ennek lényege, hogy a jogegységi kérdések tisztán (jog)egyenlőségi alapon történő megítélése a korábbi döntések feltétlen elsőbbségére és arra vezetne, hogy a joggyakorlattól eltérő, de egyébként megalapozott bírói döntést is meg kellene semmisíteni.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
