Az Ausztrál Nemzetközösség Alkotmánya (Australian Contstitution Act 1900) az I. Fejezetében szabályozza a szövetségi parlament: Commonwealth Parliament felépítését, funkcióit, működését.
Az ausztrál szövetségi parlament az angol mintát követve kétkamarás, a Szenátusból és az alsóházból, a House of Representatives-ból áll. A Szenátusba valamennyi állam: New South Wales, Queensland, Victoria, Western Australia, South Australia és Tasmania 12-12 tagot, míg az Australian Lapital Territory és a Northern Territory 2-2 tagot delegál. A szenátorok mandátuma 6 évre szól. A szenátus tagjai nem egyszerre, hanem rotációs rendszerben cserélődnek, háromévente. A Szenátus tagjainak megválasztását minden államban a Kormányzónak meg kell erősítenie. A Szenátus megalakulását követően a tagjai közül elnököt választ. A Szenátus határozatképes, ha a Szenátus tagjainak legalább egyharmada jelen van. A Szenátus határozatait egyszerű szótöbbséggel hozza. Az elnöknek, hasonlóan a Szenátus többi tagjához egy szavazata van. Szavazategyenlőség esetén az indítványt elvetettnek kell tekinteni.
A House of Representatives tagjait három évre választják meg, mandátumuk egyszerre jár le. Az alsóháznak kétszer annyi tagja van, mint a Szenátusnak. Az államoknak az alsóházban lakosságukkal arányos szavazati joga van. Az alsóház megalakulása után tagjai sorából elnököt (Speaker-t) választ. Az alsóház határozatképes, ha legalább az egyharmada jelen van. Az alsóház határozatait egyszerű szótöbbséggel hozza. Szavazásnál a Speaker nem szavaz. Szavazategyenlőség esetén az ő szavazata dönt.
A törvényalkotásnak, szintén angol mintára három pólusa van: az alsóház, a felsőház és a Governor-General, aki a Királynőt képviseli.
A törvénytervezetet (Bill) a Kormány rendszerint az alsóházzal ismerteti először. A törvénytervezetnek ez az első olvasata. Ezt követően a ház dönt az első olvasat elfogadásáról, majd a tervezet további tárgyalását a ház egy későbbi időpontra halasztja el. A törvénytervezet az újabb időpontban már részletesen kerül megvitatásra, a módosító indítványok is ekkor kerülnek előterjesztésre. A tervezetnek ez a második olvasata. A tervezet második olvasatánál a tervezetet megvitató ház eljárása (sitting in committee) kevésbé formális, ugyanakkor a ház összetétele nem változik. Amikor a ház a harmadik olvasatról dönt, akkor már a tervezet elfogadásáról, vagy elvetéséről dönt.
A másik ház eljárása azonos ez előzőekben leírtakkal. Ha mind a két ház elfogadta a tervezetet, akkor az megküldésre kerül a Governor-Generalnak aláírás végett. Amennyiben a tervezet aláírásra kerül, a tervezetből törvény lesz.
Állami bevételekről rendelkező, illetve adókivetésről szóló tervezet csak az alsóházból indulhat ki. A felsőház nem jogosult módosítani az adókivetéssel kapcsolatos, valamint az olyan állami bevételekről szóló tervezetet, amely a kormány éves működését biztosítja. A felsőház nem terjeszthet elő továbbá olyan módosító indítványt sem, ami az alsóházban elfogadott tervezetben meghatározott, az embereket érintő terheket növeli.
Ha mind a két ház elfogadta a tervezetet, akkor az a Királynő beleegyezése végett a Governor-Generalhoz kerül, aki alkotmányos jogait gyakorolva azt a Királynő nevében elfogadhatja, visszautasíthatja, további tárgyalás végett, módosító javaslataival együtt visszaadhatja annak a háznak, ahonnan a tervezet kiindult, illetve a Királynő számára visszatarthatja. Ez utóbbi esetben a tervezetből mindaddig nem lesz törvény és az nem lép hatályba, amíg a tervezetnek a Governor-General részére történő megküldésétől számított 2 év el nem telik, vagy amíg a Királynő a törvényhez beleegyezését nem adja.
A Királynőnek az Alkotmányban biztosított további joga, hogy a Governor-General által már aláírt törvényt az aláírástól számított 1 éven belül megsemmisítheti. A törvény a megsemmisítés időpontjáig hatályos törvény.
A gyakorlatban azonban ezeket a jogokat sem a Governor-General, sem a Királynő nem gyakorolja.
Az viszont problémát okozhat és okozott is már nemegyszer a törvényalkotás során, ha az egyik ház elfogadja a tervezetet, a másik viszont nem. Hogy a jogalkotás folyamata ne kerüljön holtpontra erre az esetre az Alkotmány külön eljárást alakított ki, amelynek alkalmazására már többször is sor került.
Ha a Szenátus nem fogadja el az alsóház által már elfogadott tervezetet, vagy csak olyan módosításokkal hajlandó elfogadni, amit viszont az alsóház nem, akkor a tervezetet három hónap elteltével ismét a felsőház elé lehet terjeszteni. Ha a felsőház ebben az esetben sem fogadja el a tervezetet, akkor a Miniszterelnök javaslatára a Governor-General mind a két házat feloszlatja és új választások kiírására kerül sor. Ha a parlament és a kormány megalakulását követően a tervezetet az alsóház ismét elfogadja a Szenátus pedig nem, akkor a Governor-General a két házat együttes ülésezésre szólítja fel. Az együttes ülésezés már eredményt hoz, mert az alsóházban többségben levők létszámban elegen vannak ahhoz, hogy együttes ülésezés esetén az ő döntésük érvényesüljön.
A házak feloszlatására ilyen okból kifolyólag már többször is sor került, azonban együttes ülésezésre még csak egy ízben.
Valamennyi államnak, kivéve Queenslandet, kétkamarás parlamentje van. A felsőház minden államban a Legislative Council, az alsóházat New South Walesben, Queenslandben (a parlamentet), Victoria és Western Australia Államban Legislative Assemblynek, míg South Australia és Tasmania Államban House of Assemblynek hívják.
Mivel az államok parlamentjei Queenslandet kivéve kétkamarás parlamentek, ezért minden állam kialakította a maga eljárását arra az esetre vonatkozón, ha a törvényalkotás folyamata a két ház egyet nem értése miatt megakad.
New South Wales Állam ezt az eljárást az alábbiak szerint szabályozta. Amennyiben a törvénytervezetet a felsőház nem fogadta el, akkor három hónap elteltével a tervezet megtárgyalása és elfogadása ismét napirendre kerülhet. Amennyiben a felsőház ebben az esetben sem fogadja el a tervezetet, akkor a két ház egy konferencia keretében tanácskozik. Ha ez sem vezet eredményre, akkor a Kormányzó együttes ülésezésre szólítja fel a két házat és végül, ha így sem sikerül a tervezetet elfogadni, akkor végső megoldásként népszavazás kiírására kerül sor.
E kérdést szintén az Alkotmány szabályozza. Az államok szövetségbe tömörülésüket megelőzően már coloniaként is rendelkeztek parlamenttel, melyek törvényalkotó hatásköre általános volt. Az Alkotmány az államok általános jellegű törvényalkotói hatáskörét főszabályként meghagyta, ugyanakkor azt szükségszerűen korlátozta is.
Az Alkotmány ilyen korlátot állít fel a kizárólagos törvényhozási tárgyak szabályozásával. Ezeket a törvényhozási tárgyakat az Alkotmány taxatíve felsorolja:
- a kormány székhelyének megválasztása,
- a kormány felépítésének szabályozása és
- a vám és fogyasztási adók szabályozása.
Ezen túlmenően az Alkotmány 51. paragrafusában szabályozza azokat az egyéb törvényhozási területeket, melyek tárgyában a Commonwealth Parliament érvényesen alkothat törvényt, azonban törvényalkotási jogköre itt már nem kizárólagos. Ezen törvényhozási tárgyakra vonatkozóan mind az államok parlamentjei, mind pedig a Commonwealth Parliament érvényesen alkothatnak törvényt.
Az Alkotmány tehát taxatíve felsorolja mindazon törvényhozási tárgyakat, amelyekre vonatkozóan a Commonwealth Parliament érvényesen alkothat törvényt. Ezen túlmenően az nem alkothat jogot, meghagyva így az államok általános törvényhozási jogkörét.
Az Alkotmány 51. paragrafusában szabályozott törvényhozási tárgyak esetében problémát jelenthet, ha mind a Commonwealth Parliament, mind pedig valamely állam parlamentje él tör- vényalkotási jogkörével és ugyanazon tárgyra vonatkozóan törvényt alkot.
Erre az esetre az Alkotmány 109. paragrafusa ad iránymutatást. Ez a szakasz kimondja, hogy abban az esetben, ha a két törvény egymással ellentétben áll, akkor az állam által hozott törvény érvénytelen. A két törvény ellentétben áll egymással, ha egyszerre nem lehet mind a kettőnek eleget tenni. Előfordulhat azonban az is, hogy a két azonos tárgyú törvény nem feltétlenül ellentétes. A High Court of Australia a 109. paragrafust több döntésében is kiterjesztően értelmezte és azon a véleményen volt, hogy ha ugyanabban a tárgyban mind a két szinten született törvény, az állam által alkotott törvény akkor is érvénytelen, ha az nem kifejezetten ellentétes a Commonwealth Parliament által hozott törvénnyel (doctrine of covering the field).
És végül az Alkotmány azokat a területeket is meghatározza, amelyekre vonatkozóan sem a Commonwealth Parliament, sem pedig az államok parlamentjei nem rendelkeznek törvényalkotási jogkörrel. Az alkotmány így biztosítja például az Államok közötti szabad kereskedelmet.
Ausztrália Alkotmányát az angol parlament hozta meg 1900-ban. Angliának, Ausztráliától eltérően nincs írott alkotmánya, ami azt is jelenti, hogy elméletben az angol parlamentet semmi sem korlátozhatja a jogalkotásban. Ez járhatna azzal is, hogy Ausztrália Alkotmányát, mint az angol parlament által hozott törvényt, az egy újabb törvényben eltörölje, illetve módosítsa. Gyakorlatban azonban az 1931-ben hozott Statue of Westminster és az 1986-ban hozott Australia Act ezt nem teszi lehetővé.
Az Alkotmányt módosítani csak népszavazással lehet. A népszavazáson mindenki szavazhat, aki választójoggal rendelkezik. A népszavazás akkor eredményes, ha egyrészt a hat államból legalább négy állam igennel szavaz, másrészt, ha a szavazók több mint a fele is igennel szavaz. *[1] (kétszeres többségi elv) ■
Lábjegyzetek:
[1] * John Carvan: Understanding the Australian Legal System, LBC Information Services 1999, 3. fejezet, Christopher Enright: Studying Law, The Federation Press 1995, 2.4. Fejezet, Australian Constitution Act 1900.
Visszaugrás
