Az irányelv 2. cikke lehetőséget ad arra, hogy az 1. cikkben megállapított heti munkaidő túlmunkával és a pihenőnapon, valamint a munkaszüneti napon történő munkavégzéssel a már említett munkaidőkereten belül a heti munkaidőnek kiegyenlítődnie kell, aminek tartamát egységesen maximum 4 hónapban állapítja meg. Ezzel szemben, a régi tagállamok jelentős része lehetővé teszi, illetve tette, hogy a munkavállalóval kötött külön megállapodásban és firma tarifaszerződés, valamint interorganizációs kollektív szerződés esetén a munkaidőkeretet bizonyos ágazatokban maximum 6 hónapra hosszabbíthassák meg. Ezt a 6 hónapos időtartamra szóló legmagasabb munkaidőkeretet a folyamatosan üzemelő ágazatok ilyen munkakört betöltő dolgozóira, valamint a mezőgazdasági idénymunkára nézve lehetett és lehet részben ma is alkalmazni.[1]
Ezt a megoldást alkalmazta a német jog is azzal, hogy amíg az Európai Törvényszék a már említett határozatát meg nem hozta, ágazati tarifa-keretszerződésekkel a készenlét és az ügyelet (Arbeitsberetschaft) esetében ezt meghaladó munkaidőkeretet is lehetővé tett akként azonban, hogy a munkaidőkeret túllépését szigorúan tiltotta.[2] Az Európai Törvényszék határozatát követő joggyakorlat és jogszabály-módosulás folytán ez a meghosszabbítási lehetőség elesett. Azonban az EU irányelvével összhangban álló az a szabály továbbra is él, hogy a rendkívüli munkavégzés összes időtartamának az átlaga a munkaidőkeret időtartamán belül nem lépheti túl a Munkaidőtörvényben (Arb. Z. G.) meghatározott napi rendes munkaidő (8 óra) átlagát.[3] A már említett európai törvényszéki határozat nyomán megváltoztatott bírói gyakorlat és törvénymódosítás hatására itt is változás történt, mivel főszabályként az irányelvhez igazítva 4 hónapra csökkent le a munkaszakításokkal végzett idénymunka esetében.[4]
Magyar viszonylatban ezt a kérdést a munkaidőről szóló 93/104. irányelv és a nyugat-európai államokban kialakult gyakorlat figyelembevételével először az 1992. évi Mt. 118/A. §-a rendezte a 2005. évi novellázás során. E törvényhely (1) és (2) bekezdése értelmében a napi törvényes munkaidő tartamának (ez 8 óra) alapulvételével a munkaidő legfeljebb 2 havi, illetve 8 heti keretben volt elsődlegesen meghatározható, melynél magasabb munkaidőkeretet a nyugat-európai államok általában nem alkalmaztak. Kollektív szerződéssel azonban lehetőséget adott a novellázott 118/A. § a munkaidőkeretnek 4 havi, illetve 18 heti kiterjesztésére, ami ágazati kollektív szerződéssel legfeljebb 6 hónapra, illetve 26 hétre növelhető. Ez teljesen összhangban volt az 1993. évi irányelvi szabályozással, amelynek 16. cikke, a referencia-időszak felső határát 4 hónapban állapította meg, de a 2003/88. sz. EK irányelvnek a 19. cikkel történt kiegészítése lehetővé tette maximum 6 hónapra történő meghosszabbítását. Ez a kiterjesztési lehetőség összhangban állt a gyáripar, valamint az idénymunka és az agrárium speciális igényeivel. Ugyanakkor e cikk kivételes lehetőségként megengedte, hogy "objektív (gazdasági), műszaki, vagy munkaszervezési okokból kollektív szerződéssel a referencia-időszakot, vagyis a munkaidőkeretet 12 hónapra terjesszék ki. Az 1992. évi Mt. újabb novellája során a 2 hónapos munkaidőkeret kikerült a 118/A. §-ból és az irányelvvel összhangban a 4 hónap maradt. Ez azonban nem jelentette azt, hogy a munkáltató a Nyugat-Európában kialakult rövidebb munkaidőkeret-alkalmazási gyakorlatot ne követhesse. A Magyarországon letelepedett külföldi vállalatok azonban inkább a hosszabb referencia-időszak alkalmazásának a hívei. Ezért az újabb módosítás, kiindulva a korábbi német szabályozásból, azonban attól bizonyos mértékig irányelvellenesen eltérve, lehetőséget adott arra, hogy ágazati kollektív szerződés a készenlét, a készenléti jellegű munka, a folyamatos üzemelésű munkahelyen és a több műszakos munkahelyen, valamint az idénymunkás esetében a munkaidőkeret az 52 hetet, vagyis 12 hónapot ne csak kivételesen, hanem általános gyakorlatként is elérhesse [118/A. § (3) bekezdés]. Az Mt. 118/A. § (3) bekezdése ebből a felsorolásból csak a munkáltatóval közeli hozzátartozói viszonyban álló munkavállalót iktatta ki [124. § (6) bek.]. A munka-
- 1/2 -
időkeretnek ez a fokozatos tágítása, éppen úgy, mint a munkaidő korlátainak a szintén fokozatos szélesítése is csak a munkáltatói érdekeket veszi tekintetbe, és nem veszi figyelembe a munkavállalóknak a pihenéshez, a kikapcsolódáshoz és a magánélethez fűződő ergonómiai, egészségügyi, valamint munkaerő-regenerálódási érdekeit.
A munkaidőkeretnek ez az egyéves, általánosként alkalmazható magyar meghosszabbítási lehetősége bizonyos fokig ellentétben állt nemcsak az irányelvvel, hanem a régi tagállamok nemzeti jogi szabályozásával is. Korábban publikált összehasonlító elemzésünk során az egyes nemzeti államok adatai azt mutatták, hogy egyetlen tagállam sem lépte túl a munkaidőkeret jogszabályi vagy tarifális megállapítása során a 6 hónapos időtartamot.[5]
Az eddigiek során a munkaidőkeret, illetve az ezzel azonos fogalmat takaró referencia-időszak alakulásának szabályait csak az irányelvi jogi rendezés tekintetében tárgyaltuk a jelen helyzetre vonatkozóan is, míg a magyar szabályozás alakulását teljesen a korábbi Mt. alapján tárgyaltuk és nem tértünk ki a jelenleg hatályos 2012. évi Mt. eredeti jogi szabályozására, amely a törvény 48. pontjában és ezen belül a 93. és a 94. szakaszában került lefektetésre. Az e helyeken lefektetett jogi szabályozás semmiben sem tért el a korábbi Mt. alapján bemutatott jogi rendezéstől. Viszont a kollektív szerződéssel történő munkaidőkeretnek most már nem egy, hanem három évre szóló kiterjesztésének lehetőségével kapcsolatosan előbb felvetett munkavállalói érdekekkel szembemenő aggályainkat illeti, a 135. § (1) és (2) bekezdésébe foglalt jogi rendezés azzal, hogy tételesen felsorolja azokat az előírásokat, amelyektől a felek megállapodása, valamint a kollektív szerződés nem térhet el, és amelyektől csak a munkavállaló javára lehet eltérni, megalapozott. Idetartoznak azok a megállapodások és kollektív szerződések, amelyek a munkaidő és annak keretét érintő tágításával kapcsolatosak. Erre a multinacionális vállalatok nyomására az irányelv előzetes koalíciós egyeztetések alapján létesített kollektív szerződések lehetőséget adnak. A munkáltató és a munkavállaló között azonban a túlmunkavállalás túl hosszú munkaidőkeret mellett nem érdeke, csak a munkáltatónak, mivel a túlmunka és a rendkívüli munkavégzés után járó pótlékok kifizetésére a munkaidőkeret, vagyis a referencia-időszak végén kerül elszámolásra és kifizetésre.[6]
Problémát jelent az az újabban elterjedt jogértelmezés is, mely szerint a munkaidőkeret óraszámának és a szabadságnapoknak a számítása egymástól elkülönülhet. Munkaidőkeretben történő egyenlőtlen munkaidő-beosztás esetén, ha a hét minden napját a heti pihenőnapok és a munkaszüneti napok kivételével munkanapnak kell tekinteni, ideértve a szabadnapokat is [Mt. 124. § (2) és (4) bek.]. Ennél a megoldásnál a heti pihenőnap egybeesik a vasárnappal, a szombat, amely általában szabadnap, munkanapnak tekintendő. Ez esetben azokkal az órákkal rövidül a szabadság, amelyeket a szabadnapokon kellene teljesíteni. A másik megoldásnál a munkavállaló a szabadság kiadásakor a beosztással azonos tartamra mentesül munkavégzési kötelezettsége alól és a kiadott szabadságot ezzel egyező óraszámban kell elszámolni és nyilvántartani. A szabadságkiadás két módszere tekintetében a munkáltatónak van választási joga. Abból kifolyólag, hogy a szabadságnapokat napi 8 órában kell elszámolni és kiadni, és ha a munkaórákat a munkanaptól elkülönítve kezelik, az előbbi alapulvételével rövidülhet a szabadság, amely így is éppen hogy megfelel az évi rendes szabadság minimumidejét meghatározó irányelvek. Következtetésképpen a tényleges munkavégzési napokat el kell különíteni a tényleges munkát nem végző napoktól, a tényleges munkavégzési időket pedig külön kell választani a munkanapoktól és a szabadság kiadásánál a munkanapokat napi 8 órában kell figyelembe venni. Az ennek során a szabadság mértékénél figyelembe nem vehető fennmaradó munkaidők az elszámolás körébe tartoznak álláspontunk szerint. A másik megoldás alkalmazása esetén pedig, ha eltérés lenne a 8 órás szabadságnapok és a munkaidőkeretbe foglalt egyenlőtlen munkanapokat tartalmazó referenciaidő, vagyis a munkaidőkeret munkaóráinak számában, akkor a fennmaradó órák tekintetében a referencia-időszak meghosszabbodik.[7]
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
