Az 1828 óta létező, rangos Akadémiai Kiadó nem kevésbé rangos kötetet jelentetett meg a közelmúltban: Samu Mihály. Általános jogpolitika. A jog depolitizálása c. kiadványát. Maga a kötet címe is sokat ígérő, mivel a témakör átfogó feldolgozására céloz, míg az alcím néminemű szűkítésre utal. Nem mellékes azonban az sem, hogy a vállalkozás teljesítésére az a professzor vállalkozott, aki évtizedek óta tekinti munkássága egyik fő irányának a jogpolitika témakörében való elmélyedést és az ebből származó eredmények közzétételét. Samu professzor nemcsak a rendszerváltás előtt kutatta elmélyülten a kérdéskört, hanem ez a tendencia 1990 után sem maradt abba, amit számos, e témakörben született elemző tanulmány is tanúsít. Eljött az ideje azonban, hogy az elemzések sora, az új kutatási tapasztalatok a korábbi ismeretekkel összeforrva, tíz nagyobb részt magában foglaló kötetté álljon össze.
A színvonalas tartalomhoz szép külső is társult: az Akadémiai Kiadó nem hazudtolta meg a magas tudományos testület igényességét, amikor Samu professzor könyvének külső megjelenésén dolgozott. A téma iránt érdeklődőknek keménytáblás, szépen tipografált, igényes kiadvány szolgálhat iránytűként a jogpolitikával kapcsolatos kérdésekben.
1. A Bevezetés Moór Gyula idézetével indít, amely találóan utal a kötet célkitűzésére: "Az igazi jogász nem elégedhetik meg pusztán a tételes jog ismeretével". A mottóban megfogalmazottak teljesítéséhez segít hozzá az ismertetett kiadvány, elolvasása után ugyanis mélyreható ismeretek birtokába juthatunk a tételes jog mögötti, elvi-elméleti ismeretek tartományából is. Már a Bevezetés is utal arra, miről szól a mű: röviden meghatározza a jogpolitika fogalmát, feladatait. A jogpolitika eszerint a jog közéleti vonatkozásainak tisztázására és pozitív társadalmi szerepének biztosítására szolgál, tárgya tehát a jog közélete. (9.) A továbbiakban a Szerző megállapítja, hogy a jogpolitika arra irányul, hogy "a jog tényleges önálló szerepét biztosítsa, mellőzze a napi politika jogot befolyásoló elvtelen kísérleteit, s emellett törekszik a jogászi hivatás követelményeinek tudatosítására, a jogi értékek (és ethosz) interiorizálására. A jogpolitika megcélozza a napi politikai befolyástól való mentességet, a jog depolitizálását". (9.) A Bevezető ráirányítja a figyelmet az általános és az ágazati jogpolitikák létezésének tényére is, röviden elemezve a két kategória közötti lényeges különbségeket és hasonlóságokat, végezetül kiemeli a jogpolitika önálló létének igazoltságát, jelentőségét és szükségességét.
2. Az első rész "A jogpolitika - a modern jogi kultúra vívmánya" címet viseli. E fejezet a jogpolitika eszmei, történelmi előzményeit villantja fel, s rámutat, hogy a jogpolitika a modern jogrendszerekben jelent meg önálló jelenségként, korábban viszont jogelvekben manifesztálódott. A jogpolitika fogalmát, szerepét és jelentőségét természetesen koronként eltérő jellemzők határozzák meg, más-más időszakokban ugyanis az egyes országokban eltérő módon reagáltak az új jogi jellegű követelményekre. A kötet említi a reformációt, mint eszmei irányzatot és mozgalmat, kitér viszont más korok más jellegzetességeire is. A könyvből megtudhatjuk, hogy a modern jogrendszerek kialakulásakor még nem tudatosult a jogpolitika léte, ám a jogelméleti irányzatok már tartalmazták az adott korok jogpolitikai elveit, követelményeit. A természetjogi felfogást követő jogpozitivizmus, és ennek egyes "vadhatásai", mint például a szélsőséges törvénypozitivizmus után új szemlélet jelent meg a XX. század kezdetén, melyről a kötetből értékes ismeretanyagot szerezhet az Olvasó. (17.) A jogpolitikának a fejlődése során elért önállóságát a kiadvány minden túlzás nélkül nevezi történelmi vívmánynak. (18.) E vívmány azonban hiányosságokkal és problémákkal is terhelt: a tudományos fejletlenség miatt ugyanis a jogi közgondolkodásban és a jogtudományok egyes magyarázataiban a jogpolitikát nem tekintik külön tényezőnek, hanem azonosítják a politikával. A Szerző kiemeli, hogy ez a nézet még a modern jogelméletben is megtalálható. (19.)
Az első fejezet e problémák és jellemzők értékelése után a jogpolitika történeti modelljeit tekinti át, elemezve a felvilágosodás korszakát, a liberális demokráciákban megjelenő jogpolitikát, a jogállami berendezkedés és az információs társadalom jogpolitikájának sajátosságait, mely utóbbit külön, önálló modellnek tekinti.
- 311/312 -
3. A második rész a társadalomirányítás és a jogpolitika viszonyának vizsgálatára koncentrál, ennek keretében tisztázza a társadalomirányítás és a jog kapcsolatát, majd a jogpolitika társadalomirányításban betöltött szerepét veszi górcső alá. Mindehhez nélkülözhetetlen a társadalomirányítás különböző korokban megjelenő sajátosságainak számbavétele. A társadalomirányítás és a jog kapcsolatát elemezve a Szerző megállapítja, hogy e kapcsolatra vonatkozó nézetek két következtetéscsoportba sorolhatók: egyik szerint a társadalomirányítás megvalósul a jog által, másik szerint a társadalomirányítás a jog eszköze. A kötet nagy előnye - és ez a többi fejezet vonatkozásában is megfigyelhető -, hogy nem elégszik meg a nézetek puszta ismertetésével. A Szerző etekintetben is az elemzett álláspontok pontosítására, magyarázatára törekszik, logikus, következetes megállapításokkal mutat rá az egyes vélemények hiányosságaira és pozitív oldalaira egyaránt. A fejezet külön részét alkotja a modern társadalomirányítás és a jogpolitika viszonyrendszerének tárgyalása (29.-től), melyet a társadalmi szabályozás és a jogpolitika összefüggéseinek bemutatása követ.
4. A harmadik rész a jogpolitika mibenlétére keresi a választ. A jogpolitika jogelméleti magyarázatának áttekintésével induló rész rámutat arra, hogy a jogpolitikát a jogfilozófia több képviselője is a fennálló jogrendszer értékeléseként fogta fel, ám e fogalmat természetesen többen elmélyítették és cizellálták. (45.) A magyar jogfilozófia egyik jellegzetessége, hogy a jogpolitika elméleti megragadása elsősorban a természetjog és az újkantiánus jogfilozófia tételeihez kapcsolódik. A kötet helyesen mutat rá, hogy a jogpolitika tartalma, irányultsága alapvetően az uralkodó jogelméleti szemléleten alapul, emiatt a Szerző számos szaktekintély elgondolását csokorba gyűjtve törekszik az ezt befolyásoló körülményeket áttekinteni. (46-50.)
A jogpolitika közéleti tevékenységként is megjelenik, melyre a kötet önálló alfejezetcíme is utal. Samu professzor részletesen elemzi ezzel összefüggésben a jogpolitika értékelő, koordináló, szűrő szerepét és ezek sajátosságait. A harmadik rész ezen túlmenően a jogi kulturáltság és a jogpolitika összefüggéseire is hangsúlyt helyez, amely manapság komoly aktualitással rendelkezik. Samu professzor ezzel kapcsolatban rámutat, hogy a jogpolitika szerepe egyrészt a jogi kultúra által kitermelt értékek feletti őrködés, másrészt viszont a társadalmi berendezkedés alapvető elveinek, követelményének, értékeinek a jogba való beemelése. (56.) Fontos megállapítás, hogy a jogi szabályozás kulturáltsága csak az egész jogrendszer sajátosságainak áttekintése alapján minősíthető. (57.) A harmadik részt a jogpolitika prospektiv jellegének bemutatása, valamint a jogpolitika és a jövőkutatás kapcsolatának és összefüggésének vizsgálata zárja. Ez utóbbi elemzés mutat rá, hogy a jogpolitika a jövőt illetően elsősorban extrapolációt végez, azaz - Samu professzor megfogalmazásában - a jogszolgáltatás adatai alapján a valószínű-várható jogszabályozási tendenciára következtet, ami hozzájárul a jogalkotás tervezéséhez és a jogalkalmazás gyakorlati irányainak megjelöléséhez is. (65.) Ez utóbbi jelenségekkel kapcsolatban is megismerheti az Olvasó a Szerző alaposan alátámasztott és indokolt nézeteit, következtetéseit.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
