Ebben az írásban a szlovák államnyelvtörvény[1] 2009. júniusi módosításának ismertetésére, valamint a törvénymódosítás körül kialakult vitában megfogalmazódott és elméleti szempontból fontosabb álláspontok bemutatására törekszem. Mindeközben természetesen nem hallgatom el saját véleményemet sem.
A törvénymódosításhoz a legrészletesebb szakvéleményt az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet nemzeti kisebbségekkel foglalkozó főbiztosa készítette. Knut Vollebaek a kezdetektől fogva aktív szerepet vállal a módosítás kiváltotta feszültségek enyhítésében: konzultációkat tart a szlovák és magyar kormánnyal, illetve a szlovákiai magyarság politikai képviseletével, továbbá folyamatosan figyelemmel kíséri, hogy a szlovák hatóságok a 2009. július 22-én kelt véleményében foglalt ajánlásoknak megfelelően hajtják-e végre a törvényt. Mivel a felek jórészt a főbiztosi vélemény, valamint az abban foglalt ajánlások alapján határozzák meg a törvénymódosítással kapcsolatos álláspontjukat, tanulmányomban én is gyakran támaszkodom e dokumentumra.[2] A főbiztos állásfoglalása jó alapot kínál ahhoz, hogy teljesebb képet nyújtsunk a törvény jelenlegi formájáról és lehetséges hatásairól azzal, hogy bemutatjuk az általa nem érintett kérdéseket, valamint a véleménye mellett, illetve vele szemben megfogalmazódó érveket.
A főbiztos úgy ítélte meg, hogy a törvény nem elég letisztult és következetlen fogalomhasználata miatt is többféleképpen lehet értelmezni, ezért olyan végrehajtási utasítás kidolgozását kérte a szlovák kormánytól, amely tisztázza, hogy a hatóságok miként fogják alkalmazni a törvényt. Ezen, 2010. január 1-től hatályba lépett dokumentum[3] megfelelő részeit is ismertetem azokban az esetekben, amikor ezek a módosított államnyelvtörvény egyes félreérthető rendelkezéseit tisztázhatják.
Bár a törvény rendelkezéseinek átláthatóságát szem előtt tartva azokat túlnyomórészt sorrendben tárgyalom, ettől írásom elején kivételesen a főbiztosi vélemény szerkezete miatt eltérek.
A szlovák államnyelvtörvény 2009. június 30-án elfogadott módosításához készített indoklás szerint azért volt szükség a lassan tizenöt éve hatályban levő törvény módosítására, mert nem megfelelő a szlovák nyelv használata a nyilvános érintkezésben, és a törvényt nem tartják be "a szükséges mértékben". A szlovák politikusok egyszerűbben fogalmaztak: azért kellett a törvényt módosítani, elsősorban újra bevezetni a bírságokat, mert Dél-Szlovákiában -vagyis a magyarlakta falvakban - bizonyos hirdetményeket, közleményeket nem tettek közzé államnyelven, azaz szlovákul is, ezáltal a csak szlovákul beszélő állampolgároknak sérült a tájékoztatáshoz való joguk. Az indoklásban azonban ez az elem csak marginálisan és jelzésszerűen jelenik meg, sokkal nagyobb terjedelemben foglalkoztak az előterjesztők a szlovák nyelv etnikai identifikáló és a társadalomban betöltött integratív funkciójával, valamint azzal, miért kötelessége a szlovák államnak és szerveinek az államnyelv védelme, az azzal való "törődést" előíró jogszabály megalkotása.[4]
A törvény 1. § (1) bekezdése megállapítja: a "Szlovák Köztársaság területén az államnyelv a szlovák nyelv", mely az 1. § (2) bekezdése szerint "előnyt élvez a Szlovák Köztársaság területén beszélt más nyelvekkel szemben". Ezeket az előírásokat megerősíti a törvény 2. § (1) bekezdése, mely alapján az "állami szervek, a területi önkormányzati szervek és más közigazgatási szervek kötelesek védeni az államnyelvet. E célból aktív magatartást kell tanúsítaniuk a törvényi rendelkezések megtartásának ellenőrzése végett". A főbiztos az említett rendelkezéseket a felügyeletről és a szankciókról szóló rendelkezésekkel egybevetve hangsúlyozza, hogy az államnyelv erősítését célzó "ilyenfajta előírások, miközben önmagukban elfogadhatóak a jelenlegi nemzetközi standardok alapján, a lakosság nem-többségi részében aggodalmat kelthetnek" (2. o.). Külön megjegyzi, hogy az 1. § (5) bekezdése, mely a módosítás során került be a törvénybe, a személyi hatályt az állami és önkormányzati szerveken túl kiterjeszti a jogi személyekre, az egyéni vállalkozókra és magánszemélyekre:
"Egy ilyen rendelkezés aggodalomra adhat okot az arányosság követelményének való megfelelését illetően. Míg a nemzetközi és összehasonlító stan-
- 126/127 -
dardok az államnyelv támogatásának érdekében önmagában véve nem tiltják a nyelvszabadság nem-közterületeken való némi korlátozásának előírását, ez azonban nem korlátozhatja indokolatlanul a nemzeti kisebbségekhez tartozó személyek jogait" (3. o.). A főbiztos szerint ez az előírás nem okoz gondot, ha értelmezésénél az államnyelvtörvény és a kisebbségi nyelvhasználati törvény[5] közötti összefüggést figyelembe veszik:
"Amennyiben az értelmezés a jogrendszerrel összhangban történik, világos, hogy a törvény [személyi] hatályának kiterjesztése nem foglalja (és nem is foglalhatja) magában a nemzeti kisebbségekhez tartozó személyek jogainak korlátozását. Azonban szűken (és rosszul) értelmezve a rendelkezés közvetett eszközként használható a nemzeti kisebbségek más jogszabályokban biztosított nyelvi jogainak aláásására" (3. o.). Ennek alátámasztására a főbiztos az államnyelvtörvény 3. § (2) bekezdését említi meg. Ez többek között a közlekedési vállalatok alkalmazottainak is előírja az államnyelv használatát a hivatalos érintkezésben:
"A jogrendszerrel és az alkotmánnyal összhangban lévő értelmezés annak kizárására vezet, hogy a buszvezető és utas közötti kommunikációnak feltétlenül államnyelven kellene történnie, minthogy ez többek között sértené a szlovák alkotmányban lefektetett etnikai alapú hátrányos megkülönböztetés tilalmának elvét. A szöveg megfogalmazása azonban aggodalmat kelthet a nemzeti kisebbségekhez tartozó személyek körében. Ez a példa mutatja, hogy a módosítások - elkerülendő a lehetséges eltérő értelmezéseket - nem javították az államnyelvtörvény átláthatóságát. Sőt, ez bizonyítja annak szükségességét, hogy a kisebbségi jogokat mindenre kiterjedő, holisztikus módon kezeljék. Szlovákia számára ez azt jelenti, hogy szükségtelen késedelem nélkül egészítse ki a nemzeti kisebbségek nyelveinek használatáról szóló törvényt, és fontolja meg egy átfogó jogszabály elfogadását a nemzeti kisebbségekhez tartozó személyek jogairól. Addig is a szlovák hatóságoknak kellő figyelmet kell fordítaniuk arra, hogy ezen új rendelkezés alkalmazása során biztosítva legyen a jogrendszerrel összhangban lévő és helyes értelmezés" (3. o.). E célt szolgálná elvileg a végrehajtási utasítás.
Ugyan a főbiztos nem tér ki rá, de az államnyelvtörvény és a kisebbségi nyelvhasználati törvény, illetve az egyéb kisebbségi nyelvhasználatot lehetővé tevő törvények összefüggésének vizsgálatánál fontos világossá tenni, hogy melyik törvénynek van elsőbbsége. Ahogy Bíró Ágnes, a szlovákiai Magyar Koalíció Pártjának kulturális alelnöke, parlamenti képviselő, valamint Hamberger Judit, a Magyar Külügyi Intézet munkatársa is rámutatott,[6] a kérdés eldöntésénél a törvény 1. § (4) bekezdésének változását kell figyelembe venni. Míg ez korábban így hangzott: "jelen törvény nem szabályozza a nemzetiségi kisebbségek és etnikai csoportok nyelvének használatát. E nyelvek használatát külön törvények szabályozzák", a törvényben most a következők olvashatók: "ha e törvény másképp nem rendelkezik, a nemzetiségi kisebbségek és etnikai csoportok nyelvének használatára külön jogszabályok vonatkoznak".
A végrehajtási utasítás szerint a nemzetiségi kisebbségek nyelveinek használatát biztosító, eddig elfogadott törvények és az államnyelvtörvény közötti viszonyban a lex specialis derogat legi generali jogelv érvényesül.[7] Ha csak idáig olvasnánk a szöveget, azt gondolhatnánk, hogy a végrehajtási utasítás megfogalmazói tisztázni szerették volna a kisebbségi nyelvhasználatot lehetővé tevő törvények elsőbbségét. Valójában - az elsőbbségre vonatkozóan - az utasítás szövege a tárcaközi egyezetések végéig nem is tartalmazott mást - így valószínűsíthetően a főbiztosnak is így mutatták meg -, különös módon azonban a kormány elé terjesztett és jóvá is hagyott változatban már szerepelt a kiegészítés, mely szerint ahhoz, hogy a lex specialis derogat legi generali jogelv érvényesülhessen az említett törvények viszonyában, az kell, hogy ezt az államnyelvtörvény elismerje.[8] Mind a törvénymódosításból, mind a végrehajtási utasítás szövegéből tehát arra lehet következtetni, hogy a jogalkotó szándéka az államnyelvtörvény elsőbbségének feltétlen biztosítása volt.
Habár a fentiek miatt a törvény egyéb, a végrehajtási utasítással összefüggésben értelmezhető rendelkezései tekintetében nagyobb jelentősége van, fontos már itt megjegyezni, hogy problémákat okozhat, hogy a végrehajtási utasítást/végrehajtási elveket kormányhatározat formájában fogadták el. Ugyanis, ahogy az Európai Bizottság főtitkárságának jogi szolgálata is hangsúlyozta nem hivatalos véleményében, a végrehajtási utasítás elfogadásához a helyes jogi normaszint a kormányrendelet lenne, mert csak ez biztosíthatna számára elsőbbséget az államnyelvtörvénnyel, vagy bármely más, a nyelvhasználatra vonatkozó szlovák törvénnyel való ütközés esetén.[9]
A törvény 3. §-a az államnyelv hivatali érintkezésben való használatát szabályozza. Az (1) bekezdés szerint "az állami szervek, a területi önkormányzati szervek és egyéb közigazgatási szervek, az általuk, valamint a jogszabályi úton alapított jogi személyek a hivatali érintkezés során az államnyelvet használják; e ren-
- 127/128 -
delkezés alkalmazásával nem sérül a nemzetiségi kisebbségi nyelveknek külön jogszabály szerinti használata a hivatalos érintkezésben, sem pedig más nyelveknek a külföld felé irányuló hivatali érintkezésben történő, a nemzetközi gyakorlatnak megfelelő használata".
Fontos, de meglehetősen homályos a kitétel: "e rendelkezés alkalmazásával nem sérül a nemzetiségi kisebbségi nyelveknek külön jogszabály szerinti használata a hivatalos érintkezésben", ezért értelmezésével kapcsolatban több álláspont is kialakult.
Szalay Zoltán amellett érvel,[10] hogy ez a kitétel érvényes a második bekezdésre is, amely többek között a postai alkalmazottak, a fegyveres erők tagjai, illetve a tűzoltók nyelvhasználatát tárgyalja, akik kötelesek az államnyelvet ismerni és azt a hivatali érintkezés során használni. A kisebbségi nyelvhasználati törvény biztosítja a kisebbségi nyelvhasználat lehetőségét a hivatali érintkezésben azokon a településeken, ahol a kisebbséghez tartozó egyének aránya eléri a 20%-ot, de - szemben az államnyelvtörvénnyel -nem ejt szót külön a postáról, a fegyveres erőkről és a tűzoltókról. Mivel azonban az államnyelvtörvény a hivatali érintkezésről szóló szakaszban tárgyalja ezeket az intézményeket, Szalay szerint analogikusan kikövetkeztethető, hogy ugyanúgy érvényes rájuk a kisebbségi nyelvhasználati törvény. A postai alkalmazottak, valamint a tűzoltók is beszélhetnek tehát a kisebbség nyelvén a legalább 20%-ban kisebbség lakta településeken, viszont nem kötelesek a kisebbség nyelvét megérteni.[11]
Más véleményt képvisel Szabómihály Gizella, a Gramma Nyelvi Iroda munkatársa, aki szerint a kisebbségi nyelvhasználati törvény a hivatalok és intézmények jóval kisebb körét érinti, mint az államnyelvtörvény, ugyanis az előbbi törvény 2. § (3) bekezdéséből kitűnik, hogy annak alkalmazásában a hivatali érintkezésen csupán az állampolgár és a közigazgatási szerv kommunikációját kell érteni.[12]
Hogy ezt a kérdést tisztázza, a végrehajtási utasítás kimondja, hogy a hivatali érintkezésben az államnyelvet kötelesek használni az állami szervek, a területi önkormányzati szervek, más közigazgatási szervek, az általuk, valamint a jogszabályi úton alapított jogi személyek, a közlekedési és a távközlési vállalatok, a posta alkalmazottai, az állami alkalmazottak, a szlovák fegyveres erők, a fegyveres rendvédelmi szervek és egyéb fegyveres testületek, valamint a tűzoltóság tagjai. E kötelezettség teljesítése nem korlátozza ezen személyeket abban, hogy azon községekben, ahol a nemzeti kisebbségek aránya eléri a lakosság 20%-át, egyidejűleg használják a hivatalos érintkezésben a nemzeti kisebbségek nyelvét, ha ezen kisebbséghez tartozó polgárok és ha a kommunikáció során nincs jelen olyan harmadik személy, aki nem beszéli a nemzeti kisebbség nyelvét; ilyen harmadik személy jelenlétében az államnyelvet kell használni, úgy, hogy az ne érintse a Szlovák Köztársaság polgárainak azon jogát, hogy a hivatalos érintkezésben államnyelven kommunikálhatnak.[13]
A 3. § (3) bekezdés d) pontja ellentmond azon kormánynyilatkozatoknak, melyek szerint az államnyelvtörvény minden esetben tiszteletben tartja a kisebbségi nyelvhasználati törvényt. Utóbbi szerint a települési krónikákat kisebbségi nyelven is vezethetik (3. § (3) bek.), míg az államnyelvtörvény szerint a krónikákat államnyelven vezetik, a kisebbségi változat csak ennek a fordítása lehet.
Nehezen értelmezhető a törvény 3. § (5) bekezdésének első mondata. E szerint ugyanis: "ha a jelen törvény, külön jogszabály vagy törvényben meghatározott módon kihirdetett nemzetközi szerződés másként nem rendelkezik, az (1) bekezdés szerinti szervekkel és jogi személyekkel folyó hivatali érintkezésben a magánszemélyek és a jogi személyek az államnyelvet használják. [...]". A 9a. § (1) bekezdése alapján a 3. § (1) bekezdése szerinti szervek és jogi személyek, vállalkozó magánszemélyek vagy jogi személyek bírságolhatók. A végrehajtási utasítás 15. cikke azonban, mely az államnyelvtörvényben foglalt kötelezettségeknek a 9a. § szerint szankcionálható hordozóit bekezdésenként sorolja fel, nem tartalmazza a 3. § (5) bekezdést.
Önmagában véve tehát a 3. § (5) bekezdése értelmezhető úgy, hogy a hivatali érintkezés során minden magán- és jogi személy szankcionálható, ha a szlovák nyelvet nem használja. Ha a 9a. § (1) bekezdését is figyelembe vesszük, akkor látjuk, hogy minden magánszemély nem, legfeljebb a vállalkozóként tevékenykedő magánszemélyek - vagyis az egyéni vállalkozók - büntethetők, értelemszerűen ilyen tevékenységükkel összefüggésben. Ha pedig a végrehajtási utasítást is megvizsgáljuk, arra a következtetésre is juthatunk, hogy e rendelkezés alapján senki sem szankcionálható, vagyis ez a rendelkezés teljességgel értelmetlen. Itt tehát újból egy olyan előírással találkozunk, mely önmagában nézve - a főbiztos szavaival élve - alkalmas arra, hogy "a kisebbségek tagjaiban aggodalmat keltsen". Ami bizonyos, hogy a kisebbségi nyelvhasználati törvény szerint valamely kisebbség tagjai használhatják anyanyelvüket a hivatali érintkezésben, amennyiben elérik a települési lakosság 20%-át. Ugyanezen törvény viszont azt is kimondja, hogy a közigazgatási szerv és alkalmazottai nem kötelesek a kisebbségi nyelvet ismerni. Igencsak vakargathatja a fejét az, aki arra a kérdésre szeretne választ kapni, hogy miféle "következetesség" vezérelte a jogalkotót e rendelkezések megalkotásakor.
Mindezekhez hozzátehetjük, hogy még ha mindenütt biztosított lenne is a szabad anyanyelvhasználat
- 128/129 -
a hivatali érintkezésben, ahol a kisebbségi nyelvhasználati törvény megengedi, akkor is elmondhatnánk, hogy a nemzeti kisebbségekkel szembeni intolerancia jele, hogy olyan településeken, ahol egy adott kisebbség őshonosnak számít és több ezres közösséget alkot (pl. Pozsony, Kassa), ugyanakkor a lakosságon belüli aránya nem éri el a 20%-ot, semmiféle törvény nem teszi lehetővé e kisebbségek tagjainak anyanyelvhasználatát a hivatalos érintkezésben.[14]
A főbiztosi vélemény pozitív lépésként értékeli a 3. § módosított (1) bekezdésének, valamint az új (5) bekezdés cseh nyelvre vonatkozó részének rendelkezéseit (4. és 5. o.). Az előbbi - szemben a módosítás előtti szabályozással - már nem tartalmazza azt a kitételt, hogy a közhivatalnokok esetében a felvételi eljárásban az államnyelv tudásáról vizsga keretében kell számot adni. Ez segít a hivatali állások betöltése során elkerülni a kisebbséghez tartozó személyeket érintő hátrányos megkülönböztetést. Az utóbbi kimondja, hogy az "(1) bekezdés szerinti szervekkel és jogi személyekkel való hivatali érintkezés során az anyanyelvét használhatja az a személy, akinek az anyanyelve teljesíti az államnyelv szerinti alapvető érthetőség követelményét. Az (1) bekezdés szerinti szervek és jogi személyek kötelesek elfogadni azt az okiratot, amely megfelel az államnyelv szerinti alapvető érthetőség követelményének, feltéve, ha a Cseh Köztársaság illetékes szervei által kiállított vagy hitelesített okiratról van szó". Ez a rendelkezés a főbiztos szerint azért nem valósít meg hátrányos megkülönböztetést más kisebbségi nyelvekkel szemben, mert a cseh és a szlovák rokon nyelvek és kölcsönösen érthetőek. Mindamellett véleményem szerint felvethető a kérdés, hogy nem diszkriminatív-e ez a rendelkezés a szlovák nyelv dialektusaival szemben, mivel elvileg a törvény a szlovák nyelv kodifikált változatát védi.[15]
A 3a. § szerint: "államnyelven kerülnek feltüntetésre a településnevek és a településrészi nevek, az utca- és az egyéb közterületi nevek és más földrajzi megnevezések, valamint az állami kartográfiai munkák adatai; a települések, utcák, helyi földrajzi jelölések kisebbségi nyelvű feltüntetését külön törvény szabályozza". Bár a főbiztos szerint ez a rendelkezés nem tűnik problematikusnak (7. o.), értékelésekor felvethető, hogy azon része, mely szerint az állami kartográfiai munkák adatait államnyelven kell feltüntetni,[16] nincs összhangban az ENSZ kereteiben zajló földrajzi név egységesítési törekvésekkel, melyek a hivatalos nyelvű névalak mellett támogatják egy adott területen jól meghonosodott nyelvekben található földrajzi nevek (mint endonimák) használatát is a kartográfiai munkákon.[17]
Rövid intermezzóként érdemes megemlítenünk, hogy a főbiztos szerint "általánosan elismert, hogy az utóbbi néhány év jelentős fejlődést hozott a kívánt egyensúly elérésében" (2. o.), ahol egyensúly alatt az államnyelv és a kisebbségi nyelvek védelmének egyensúlyát érti. Ez talán elmondható a kisebbségi nyelvhasználati törvény 1999-es elfogadása utáni időkre, de semmiképpen sem a 2006-os kormányváltás után eltelt évekre. 2008-ban például az Oktatási Minisztérium utasítására olyan kisebbségi nyelvű tankönyveket adtak ki, amelyekben a földrajzi nevek csak szlovák nyelven szerepelhettek. Ezzel - véleményem szerint - sérült a Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmányának a diszkrimináció tilalmát kimondó 26. cikke. Az ENSZ Emberi Jogi Bizottsága ugyanis a diszkriminációmentességhez fűzött magyarázatában[18] megállapítja, hogy az elbánásbeli különbségtétel nem feltétlenül diszkriminatív, ha a részét képező megkülönböztetés, kizárás, korlátozás vagy előnyben részesítés ésszerű és objektív, és ha az Egyezségokmány szempontjából elfogadható célra irányul. A szlovákiai magyar kisebbség létszáma és koncentráltsága kétségkívül indokolja tagjainak az anyanyelven történő oktatáshoz való jogát, melynek bármilyen korlátozása diszkrimanatív, kivéve, ha ésszerű és objektív, valamint az Egyezségokmány szempontjából elfogadható célra irányul. Én ilyen célként legfeljebb a hivatalos nyelven történő kommunikáció elősegítését tudom elképzelni, amellyel azonban semmiképpen nem állt arányban - éppen ezért ésszerűtlen volt - az, hogy a földrajzi neveket csak szlovák nyelven lehessen használni a magyar nyelvű tankönyvekben. Az említett cél elérése tekintetében legfeljebb a földrajzi nevek kétnyelvű használata lehet indokolt. Végül - nemzetközi nyomásra - az Oktatási Minisztérium visszakozott, de a szabályozás, mely szerint a magyar földrajzi neveket zárójelben követi a szlovák nyelvű, még mindig szigorúbb, mint a korábbi, mely alapján szlovák nyelven a földrajzi neveket egyáltalán nem kellett feltüntetni.
Ami az oktatást illeti, jelentős módosítások nem történtek. A törvény 4. § (3) bekezdése világossá teszi, hogy azokban az iskolákban és egyéb közoktatási intézményekben, amelyekben az oktató-nevelő tevékenység valamely nemzetiségi kisebbség nyelvén valósul meg, mind a pedagógiai, mind az egyéb dokumentációban a kétnyelvűség elve érvényesül. Annak ellenére, hogy a főbiztosi vélemény szerint ez a rendelkezés sem vet fel problémákat (7. o.), mégis egyet lehet érteni azokkal a véleményekkel, melyek szerint a korábban e bekezdésben foglalt kötelezettség kiegészítése azzal, hogy az egyéb pedagógiai
- 129/130 -
dokumentációt is két nyelven kell vezetni, túlzott terheket ró a kisebbségi iskolák alkalmazottaira, és felesleges.[19]
A törvény - egyébként változatlan - 4. § (2) bekezdése szerint: a "külföldi pedagógusok és lektorok kivételével a Szlovák Köztársaság területén működő valamennyi iskola és oktatási intézmény pedagógusai kötelesek az államnyelvet szóban és írásban ismerni és használni". Ez egyes szakértők szerint ellentétes az Európai Unió jogával, hiszen a faji irányelvben (2000/43/EK)[20] foglalt hátrányos megkülönböztetés közvetett formáját valósítja meg.[21] Ugyan a nemzeti szabályozás állíthat egy munkavállaló elé a nemzeti nyelv ismerete tekintetében magas követelményeket, ez azonban csak abban az esetben lehetséges, ha a kérdéses munka olyan feladatokat foglal magában, amelyekhez ezek az ismeretek abszolút mértékben szükségesek. Például egy szlovák nyelvtanár vagy szlovák irodalomtanár esetében igazolhatók az ilyen kívánalmak.[22]
A törvény 5. §-a a nyilvános érintkezés kiválasztott területein szabályozza az államnyelv használatát.
E szakasznak a televíziós és rádiós műsorszolgáltatással kapcsolatos (1) bekezdését olvasva az első benyomásunk az lehet, hogy a korábbi szabályozáshoz képest nem történt szigorítás, sőt egyes helyeken talán némi fejlődés is tapasztalható. Az a) pont szerint például nem csak abban az esetben nem kell a televíziós műsorokat államnyelven közvetíteni, ha államnyelvű felirattal vannak ellátva, de arra is lehetőség van, hogy a más nyelvű műsorokat közvetlenül kövesse az államnyelvű sugárzás. Számomra így sem világos azonban, hogy lehetségessé válik-e ezáltal az élő adások sugárzása. Előrehaladásnak ugyanis csak ezt tekinthetnénk.[23]
A törvényszöveg alapján az sem eldönthető véleményem szerint, hogy a kereskedelmi rádiókban a nemzeti kisebbség nyelvén sugárzott műsorokat követnie kell-e azok államnyelvű sugárzásának.[24] A b) pont szerint ugyanis az államnyelvű műsorszolgáltatás alól kivételt képeznek "a más nyelvű rádióműsorok, ha azokat közvetlenül követi a műsor államnyelvű sugárzása, valamint a regionális vagy helyi adók által a nemzeti kisebbség számára sugározott műsorok, az élő adásban közvetített rendezvényeket is beleértve". E rendelkezés azonban nem egyértelmű, hiszen a "más nyelv" kifejezést használja, ami a végrehajtási utasítás szerint[25] a nemzetiségi kisebbségek nyelveit is magában foglalja, szemben az "idegen nyelv"-vel, mely amazokat nem tartalmazza, és amely terminus mind a törvény más bekezdéseiben előfordul, mind az (1) bekezdésben szerepelt a módosítás előtt. Ha az államnyelvű sugárzás alóli kivételek vizsgálata során figyelembe vesszük a bekezdés j) pontjában foglaltakat is ("olyan, élőben sugárzott más nyelvű rendezvények, amelyeket államnyelvű szimultán tolmácsolással közvetít a műsorszolgáltató"), azt is láthatjuk, hogy a b) pont értelmezhető úgy is, hogy az élő adásban közvetített nemzetiségi rendezvényekre is vonatkozik a szimultán tolmácsolás kötelezettsége.
Annak ellenére, hogy - jelentősége miatt - a főbiztos véleményében külön foglakozik a médiával, kritikája itt sem túl éles, megfogalmazásában igyekszik kerülni a konkrétumokat:
"Ami a médiát illeti, rendkívüli fontosságú, hogy a nemzeti kisebbségek teljes mértékben gyakorolhassák jogukat saját nyelvű média létrehozására és fenntartására, és a közszolgálati médiában saját nyelvükön legyen biztosítva számukra műsorszórási idő. Lényeges, hogy az állami szervek ne szabályozzák túl ezt a területet, különös tekintettel a magánmédiára, amelynek elvben a nyelvi szabadságon kell alapulnia" (6. o.). Burkoltan azonban a főbiztos érinti a feliratozás, fordítás és szinkrontolmácsolás, illetve a "más nyelv"-"idegen nyelv" elhatárolásának kérdéseit, amikor a médiával kapcsolatos korábbi főbiztosi iránymutatásra hivatkozik,[26] mely szerint "egyes nyelv(ek) támogatását célzó intézkedések nem korlátozhatják más nyelvek használatát", valamint "bármely nyelv támogatását célzó intézkedések a műsorszórással terjesztett médiában nem károsíthatják meg a nemzeti kisebbségekhez tartozó személyeket jogaik élvezetében. A kisebbségi nyelvű műsorszórással terjesztett médiában a feladatokat és korlátozásokat világosabban kell megfogalmazni, különösen a nem kisebbségi nyelvnek számító idegen nyelvekre vonatkozó szabályok ellenében" (6. o.).
Az 5. § (5) bekezdése szerint a nyilvánosságnak szánt, valamely nemzetiségi kisebbség nyelvén megjelentetett kulturális célú alkalmi nyomtatványoknak, képtár-, múzeumi és könyvtárkatalógusoknak, filmszínházak, színházak, koncertek és egyéb kulturális rendezvények műsorfüzeteinek tartalmilag azonos államnyelvű szövegváltozatot is tartalmaznia kell. Szalay Zoltán véleménye szerint ez a rendelkezés nem sérti a kisebbségek jogait, jóllehet nem igazán érthető, miért szükséges a nem-szlovák nemzetiségű egyéneknek szóló programokat szlovák nyelven is hirdetni. Amennyiben ugyanis a csak államnyelven értő állampolgár diszkriminációjának minősül, hogy nem érti a nem államnyelven kiadott hirdetést, ugyanúgy diszkrimináció volna, hogy magát a nem államnyelven zajló meghirdetett eseményt nem érti. A rendelkezés tehát nem jogfosztó, de értelmetlen. Fentiekkel magam is egyetértek, mivel kevéssé va-
- 130/131 -
lószínű, hogy a jogalkotó célja ezzel a rendelkezéssel a Regionális vagy Kisebbségi Nyelvek Európai Kartája 7. cikk 1. g. pontjának implementálása volna.[27] Ez esetben ugyanis az anyagi fedezetet az államnak kellene biztosítania.
A (6) bekezdés alapján a kulturális és oktató-nevelő célú rendezvényeken csak a kísérő felvezetést kell államnyelven is előadni. Magát a kulturális rendezvény nyelvét az államnyelvtörvény nem szabályozza, a kulturális rendezvények továbbra is ugyanúgy folyhatnak a kisebbség nyelvén, ahogy eddig. Emellett véleményem szerint újfent túlzó szabályozásról van szó, amely az államnak a kisebbségek kulturális életébe történő önkényes beleavatkozását irányozza elő, s akár a szólásszabadság elleni lépésnek is minősülhet.
Az 5. § (7) bekezdése sokáig a módosított államnyelvtörvény legvitatottabb bekezdései közé tartozott. A törvénynek a Kulturális Minisztérium honlapján közölt hivatalos magyar nyelvű verziójában ugyanis korábban így hangzott a bekezdés első három mondata: "az emlékművek, síremlékek és emléktáblák feliratait államnyelven tüntetik fel. [28] Ha más nyelvű szöveget is tartalmaznak, akkor a más nyelvű szövegek csak az államnyelvű szöveg után következnek, és tartalmilag azonosnak kell lenniük az államnyelvű szöveggel. A más nyelvű szöveget azonos vagy kisebb betűvel tüntetik fel, mint az államnyelvű szöveget".[29] A "síremlék" a Magyar Értelmező Kéziszótár szerint: "síron elhelyezett emlékmű, sírkő stb."[30] Hozzá kell tenni azonban, hogy a törvény eredeti, szlovák nyelvű szövegében szereplő "pamätníky, pomníky a pamätné tabule" magyar fordítása nem feltétlen egyezik meg sem a Kulturális Minisztérium honlapján korábban, sem a Magyar Koalíció Pártja honlapján közölt verzióval.[31] Elsősorban a "pomník" kifejezés jelentése vitatható, van ugyanis egy "síremlék" jelentése is, ám ez másodlagos az "emlékmű" jelentés mellett. A "síremlék" kifejezés ugyanis inkább a "náhrobný pomník, náhrobok" alakokban használatos.[32]
A félreértések eloszlatása érdekében mégis szükséges volt, hogy a végrehajtási utasítás ezt a kérdést is tisztázza. E szerint az "emlékoszlop és az emlékmű olyan alkotás, amely megszólítja a közösséget, s vele közvetlen fizikai vagy vizuális kontaktusban van; célja, hogy hatással legyen a lakosságra (például tiszteletnyilvánítás, buzdítás vagy jelentős személyiségekre, eseményekre való emlékezés során), lakosok, érdeklődők körének egybegyűjtése, egy bizonyos ceremónia elvégzése (például kegyeleti, ünnepi, emlékező gyűlés) és művészi hatás gyakorlása. Sem a sírkő, sem a sír fedőlapja, sem a sírfelirat nem emlékoszlop vagy emlékmű".[33] Az idézett szöveg tartalmából egyértelműen kiderül, hogy a törvény 5. § (7) bekezdése nem vonatkozik a sírfeliratokra.
Mindemellett a bekezdés azon rendelkezése, mely előírja, hogy "az építtető a Kulturális Minisztériumtól kötelező érvényű állásfoglalást köteles kérni arra vonatkozóan, hogy az emléken, emlékművön és emléktáblán szereplő felirat jelen törvénnyel összhangban van", mindenképpen sérti a magánélet védelmének alkotmányos szabályozását, ahogy a szólásszabadságot is.[34] Ahogy Szalay Zoltán is megjegyzi, az emléktábla-állítás nem minden esetben a nyilvánosságnak szóló aktus, sokkal inkább a szólásszabadság tárgykörébe esik. A strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága számos esetben kinyilvánította, hogy a szólásszabadság nem csak a megnyilvánulás tartalmára, hanem annak formájára is vonatkozik. A minisztérium tehát csak akkor léphet közbe, ha egy szöveg megjelent valahol, és veszélyezteti vagy sérti mások jogait, az állam biztonságát, a közrendet, a közegészségügyet vagy a közerkölcsöt, miként ezt a szlovák alkotmány 26. cikkének (4) bekezdése is meghatározza.[35] Az államnyelvtörvény 5. § (7) bekezdése következésképpen aligha lehet egészen összhangban az alkotmánnyal.
A 6. § (1) bekezdés előírja a fegyveres erők, a Szlovák Rendőrség, a Szlovák Hírszerző Szolgálat, a Büntetés-végrehajtási Testület, a Vasúti Rendőrség, a Tűzoltó és Műszaki Mentő Szolgálat, valamint az önkormányzati rendőrség számára, hogy a szolgálati érintkezésben kötelezően az államnyelvet használják. A kisebbségi nyelvhasználati törvény ezen a területen hiányos, a tűzoltó és a rendőr feljebbvalójához tehát kizárólag államnyelven szólhat, amennyiben szolgálati érintkezésről van szó.
Kardos Gábor, Majtényi Balázs és Vizi Balázs hangsúlyozzák,[36] hogy az államnyelv ismeretéhez kötött fizikai munkavégzés esetén egy ilyen feltétel támasztásának igazolhatósága ugyancsak bizonytalan alapokon nyugszik. Ezt a következő példával támasztják alá: egy tűzoltó a kimenekítendő, nem szlovák nyelven segítséget kérő személynek is csak szlovákul válaszolhat, mivel köteles a szolgálati érintkezésben a szlovák nyelvet használni. E rendelkezésen nem csak kisebbségiek, hanem más uniós államok polgárai is rajta veszthetnek, vagyis a kisebbségiekkel szembeni mellett állampolgárság szerinti diszkriminációt is megvalósíthat. Mindenesetre elmondható, ha létezne tárgyilagos mérlegelés szerinti ésszerű ok, az mentesíthetne ugyan a diszkrimináció alól, de ezekben az esetekben éppenséggel
- 131/132 -
az orvos, a tűzoltó, vagy éppen a rendőr feladatának ellátását az segítené elő, ha a szlovákon kívül kisebbségi nyelve(ke)t is beszélne, nem pedig az, ha ezt megtiltják neki.
Az előbb említettek miatt a főbiztosi vélemény is javasolja annak megfontolását, hogy a törvényben utalás történjen a kisebbségi nyelvek használatára vonatkozóan azokon a területeken, ahol a nemzeti kisebbségek nagy koncentrációban élnek. Ismét egy korábbi főbiztosi dokumentumra hivatkozik, a multietnikus társadalmakban folytatott rendőri tevékenységről szóló ajánlásra,[37] melynek 13. pontja javasolja, hogy a rendőrség "biztosítsa, hogy képes legyen kommunikálni kisebbségi nyelven a kisebbségekkel, ahol csak lehetséges egy többnyelvű testület toborzásával és kiképzésével, valamint képzett tolmácsok alkalmazásával" (7. o.).
A bírósági eljárás, közigazgatási eljárás, illetve a büntetőeljárási hatóságok előtt folyó eljárás során használatos nyelveket szabályozó 7. § (2) bekezdés szerint a "jelen szabályozás nem érinti a nemzeti kisebbségekhez vagy etnikai csoportokhoz tartozó vagy az államnyelvet nem ismerő személyeknek külön jogszabályban rögzített jogait".
A 8. § "a nyilvános érintkezés egyéb területein" szabályozza az államnyelv használatát. Bár a "nyilvános érintkezés" törvényes definícióját a szlovák jogrend nem tartalmazza, a törvény eligazít bennünket, mely területekről van szó.[38] Az (1) bekezdés a fogyasztóvédelmi előírásoknak megfelelően teszi kötelezővé az államnyelv használatát a hazai vagy importárukról szóló információk feltüntetésekor. A (2) bekezdés bővíti a kisebbségek jogait azáltal, hogy lehetővé teszi a munkajogi viszonyban vagy a munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban az írásos jogi ügyletek kisebbségi nyelven való megfogalmazását. Kedvező a kisebbségekre nézve a következő bekezdés is, amely a pénzügyi és műszaki dokumentáció, társulások, egyesületek, politikai pártok, politikai mozgalmak és gazdasági társaságok alapszabályainak nyelvéről értekezik. Ezek kisebbségi nyelven is elkészíthetők.
A (4) bekezdés az egészségügyi és szociális intézmények kommunikációjának nyelvét szabályozza. A törvény szerint a kommunikáció nyelve ezekben az intézményekben rendszerint a szlovák, de nem zárja ki egyéb nyelvek használatát sem. A nemzeti kisebbségekhez tartozók használhatják anyanyelvüket azokon a településeken, ahol az adott nemzeti kisebbség aránya legalább 20%-os. Hogy lássuk, ez a rendelkezés zavaros és felesleges, két dolgot kell megjegyezni: egyrészt ugyanezen bekezdés szerint "a személyzet tagjai nem kötelesek ismerni a nemzeti kisebbség nyelvét", másrészt a törvény végrehajtási utasítása szerint "amennyiben a páciens (ügyfél) nem beszéli az államnyelvet, a személyzet és a páciens közötti kommunikáció történhet a kisebbség nyelvén vagy idegen nyelven is a Szlovák Köztársaság egész területén", valamint "az államnyelv, a kisebbségi nyelv és az idegen nyelv használatát az egészségügyi és szociális intézmények személyzete és a páciens (ügyfél) között semmilyen közigazgatási szerv nem felügyeli".[39]
A szakasz (egyébként nem módosított) következő bekezdése sajnos nagyban gyengíti a kisebbségi nyelvek jelentőségét azzal, hogy kimondja, "a kötelmi viszonyokat szabályozó szerződések tárgyában közjogi szerv előtt folyó eljárások során csak az államnyelvű szöveg a legitim". Az utolsó, (6) bekezdés előírja, hogy "kötelezően államnyelvűek a főként az üzletekben, sportlétesítményekben, vendéglátó-ipari egységekben, utcákon, utak mellett és fölött, repülőtereken, autóbuszállomásokon és pályaudvarokon, vasúti kocsikban és tömegközlekedési eszközökön elhelyezett, a nyilvánosság tájékoztatását célzó feliratok, reklámok és közlemények". A törvény azonban engedélyezi a más nyelvű szöveg feltüntetését is, az államnyelvi változat után, azonos vagy kisebb betűvel.
A törvény felügyeletet szabályozó 9. §-a különösen fontos amiatt, hogy meghatározza, mely szakaszokra vonatkozik a minisztériumi felügyelet. Bár a fentiekben említettem, de fontos újból leszögezni, hogy kivételt képez az egészségügyi és szociális intézményekben zajló kommunikációt szabályozó rendelkezés.
Mivel a módosított államnyelvtörvény bírságokkal foglalkozó 9a. §-a kiemelt jelentőséggel bír, megint csak szükségesnek érzem a főbiztosi vélemény részletesebb citálását. A főbiztos megállapítja, hogy az államnyelv használatára vonatkozó előírások megszegését szankciókkal sújtani legitim, azonban lényeges, hogy ezek ne valósítsanak meg hátrányos megkülönböztetést a nemzeti kisebbségekhez tartozó személyekkel szemben (8. o.). "A kétnyelvűség előírása nincs ellentétben a nemzetközi standardokkal, azonban a büntetések kiszabása könnyen feszültségeket teremthet vagy növelhet, ezért elvből
- 132/133 -
kerülni kellene. Ahol be van vezetve, ott rendkívüli óvatossággal kell alkalmazni a hatóságoknak. Ezért a szankcióknak kivételeseknek, pontosan meghatározottaknak és hatásukban rendszeresen felügyeltnek kell lenniük" (8. o.).[40]
A főbiztos szerint: "az ellenőrzésre és a szankcionálásra vonatkozó előírások óvatos alkalmazása kötelező azokon a területeken, ahol a nemzeti kisebbségek hagyományosan vagy jelentős számban élnek. Ebben az összefüggésben a parlament által elfogadott végleges szöveg úgy tűnik, hogy a rendelkezéseket szigorúbbá tette, ahelyett hogy rugalmasabbá tette volna, melyre úgy kell tekinteni, mint negatív fejlődésre. A fokozatos szankcionálási rendszer helyett, amelyben a bírságok kiszabása csak utolsó lehetőségként szerepelt, az utalás az ismételt írásbeli felszólításra kikerült a szövegből" (9. o.) Továbbá "a szankcióknak végső eszköznek kell lenniük, és kivetésüknek nehezebbé, nem könnyebbé kell válniuk. Ajánlott, hogy legalább előírásuk alkalmazását rendszeresen figyelemmel kísérjék, és ahol szükséges, egy idő után vizsgálják felül" (9. o.).
A bírság összege is túl széles sávban lett meghatározva (100-tól 5000 EUR-ig), és pontosabb szabályozás kívánatos ebből a szempontból a visszaélések kockázatának csökkentése érdekében (9. o.). Továbbá a módosított törvény alkalmazásával kapcsolatban felhívja a szlovák hatóságok figyelmét, hogy "legyenek tudatában, a nemzeti kisebbségekhez tartozó személyekre is irányuló szankcionálási rendszer lehetséges hatásaival. [...] Végül, mivel a rendelkezések megszövegezése inkább homályos, további figyelem szükséges az önkényes értelmezés elkerülésére" (9. o.).
Habár a 3. § (5) bekezdésésének tárgyalásánál érintettem, a kisebbséghez tartozók félelmeit is figyelembe véve fontos röviden visszatérni ahhoz a kérdéshez, hogy bírságolhatóak-e a jelen törvény alapján a természetes személyek. Hogy erre a kérdésre választ kaphassunk, a következőket kell megfontolnunk:
A 2. § (5) bekezdés szerint a törvény "az állami szervekre, a területi önkormányzati szervekre, egyéb közigazgatási szervekre, jogi személyekre, vállalkozó magánszemélyekre, valamint magánszemélyekre vonatkozik", a kötelezettségek azonban különféleképpen vannak meghatározva. Az állami szervektől, a területi önkormányzati szervektől és más közigazgatási szervektől a jogalkotó elsősorban azt várja el, hogy védjék az államnyelvet, és e célból (saját hatáskörükön belül) maguk is ellenőrizzék a rendelkezések megtartását (2. § (1) bek.). Az ún. hivatalos/hivatali kapcsolattartásban az állami szervek, a területi önkormányzati szervek és egyéb közigazgatási szervek, az általuk, valamint a jogszabályi úton alapított jogi személyek a hivatali érintkezés során az államnyelvet kell, hogy használják (3. § (1) bek.); ezeknek az intézményeknek a dolgozói, valamint a közlekedési és a távközlési vállalatok, a posta alkalmazottai, az állami alkalmazottak, a szlovák fegyveres erők, a fegyveres rendvédelmi szervek és egyéb fegyveres testületek, valamint a tűzoltóság tagjai pedig kötelesek az államnyelvet ismerni, azt a hivatali érintkezés során használni (3. § (2) bek.).
Mivel a felügyeleti szerv, azaz a Kulturális Minisztérium csak a vállalkozóként tevékenykedő magánszemélyeket bírságolhatja meg,[41] az e rendelkezésekben előírt magatartás megszegése esetén az esetleges bírságot a törvény rendelkezéseit megsértő intézmények, jogi személyek, vagyis az alkalmazott munkáltatója kapja.[42] Kérdés, hogy a munkáltató áthárítja-e a bírságot ezután az alkalmazottjára, vagy sem. Erre talán gyakran nem kerül sor. Mivel ugyanis a hatóságokat, az önkormányzatokat és egyéb közigazgatási szerveket a törvény az államnyelv védelmére, a törvény betartásának ellenőrzésére kötelezi, e szervek valószínűleg belső utasításokkal próbálják majd megelőzni alkalmazottaik jogsértését.[43]
A magyar kisebbség helyzetét tekintve megemlíthetjük, hogy Szabómihály Gizella szerint a belső utasításokkal szabályozott nyelvhasználat maga után vonhatja, hogy azokon a munkahelyeken, ahol kisszámú magyar munkavállaló dolgozik, illetve azon településeken működő intézményekben, ahol a magyar lakosság kisebbségben van, kialakulhat olyan légkör, amely mindenféle szankcióval való fenyegetés nélkül arra készteti a magyar vagy magyarul is beszélő alkalmazottat, hogy a nyilvános vagy hivatalos kapcsolattartásban ne használja ezt a nyelvet. Ez pedig oda vezet, hogy a hivatalhoz, közintézményhez vagy szolgáltatóhoz forduló állampolgár még akkor sem élhet anyanyelv-használati jogával, ha ez elvileg lehetséges volna. Ennek következményeképp pedig elsősorban azokon a településeken szorul vissza még jobban a magyar nyelv nyilvános használata, ahol a magyarság eddig is kisebbségben volt; azokban a járásokban, ahol tömbben él a magyarság, a szlovák nyelvű megszólalást elváró légkör kevésbé alakul ki.[44]
Bár a szlovák államnyelvtörvény 2009. évi módosítása nem hozott változást a kisebbségi nyelvhasználat 20%-os lakosságarányhoz kötésében, mégis szükséges foglalkozni vele, hiszen ez a küszöb azóta folyamatos kritikák célpontja, mióta a kisebbségi nyelvhasználatról szóló 1999. évi 184. számú törvény bevezette. A Regionális vagy Kisebbségi Nyel-
- 133/134 -
vek Európai Kartájának Szakértői Bizottsága már a Karta alkalmazásáról készített első jelentésében megállapította és lényegében a második jelentésében is fenntartotta,[45] hogy problémákat vet fel az a kötelezettség, hogy a regionális vagy kisebbségi nyelveket beszélők aránya el kell, hogy érje a település lakosságának legalább a 20%-át ahhoz, hogy a közigazgatás területén vállalt kötelezettségek hatályba léphessenek. Ugyanis e miatt a küszöb miatt a 10. cikk alkalmazása alól kimarad számos olyan település, ahol a regionális vagy kisebbségi nyelveket beszélők aránya nem éri el a helyi lakosság 20%-át, mégis "elégséges számban" vannak jelen a releváns kötelezettségek szempontjából. Ehhez hasonlóan a Keretegyezmény és az Oslói Ajánlások a nyelvhasználati jogok biztosításához szükséges "jelentős számarányról" beszélnek. A 20%-os küszöb tehát - figyelembe véve más államok gyakorlatát (például Finnországét) vagy akár a Keretegyezmény magyarázó megjegyzéseit is - nem tekinthető abszolút korlátnak. Ráadásul a Keretegyezmény a "jelentős számarány" mellett 10.2 cikkében kiemeli a kisebbségek által "hagyományosan lakott" területeket is, ahol a nyelvhasználati jogok érvényesülhetnek - ebben az esetben nem a mai, hanem a történelmi demográfiai arányok is számítanak.
Meglehetősen szigorú véleményt képvisel a kérdésben Kardos Gábor, Majtényi Balázs és Vizi Balázs.[46] Szerintük az, hogy a kisebbségi nyelvhasználati törvény ezt a számarányt határozza meg a nyelvi jogok gyakorlására, nem indokolhatja, hogy a 20%-os kisebbségi lakosságarány alatti településeken az írásbeli és szóbeli érintkezésben egyformán kizárólagossá tegyék az államnyelv használatát nemcsak a közigazgatási intézményekben, hanem az egészségügyben vagy a rendőrség, tűzoltóság és a helyi lakosság kapcsolataiban is.[47] Ez sértheti például a Keretegyezmény 5.1 cikkét, hiszen a korábban nem szabályozott nyelvhasználati területeken a kisebbségek számára hátrányos korlátozást tartalmaz, ami a 9a. §-ában foglalt bírságolási lehetőséggel együtt - még ha ez elsősorban az intézményeket, jogi személyeket is érint - akár közvetett asszimilációt elősegítő intézkedésnek is tekinthető. Ezen felül sérti a Keretegyezmény 4. cikkét, amely nemcsak a hátrányos megkülönböztetés tilalmát mondja ki, de hangsúlyozza, hogy az államoknak megfelelő intézkedéseket kell tenni a kisebbséghez tartozók egyenlőségének biztosítására, ami itt, azzal, hogy az államnyelv bizonyos helyzetekben kizárólagossá válik, azaz a kisebbségi nyelvhasználatot tiltja a törvény, a korábbi helyzethez képest a kisebbségek egyenlőtlenségét támogató intézkedésnek tűnik.
Az EBESZ kisebbségi főbiztosa szerint elsősorban nem a nyelvhasználat 20%-os lakosságarányhoz kötésével van probléma - mivel szerinte ez a nemzetközi standardokkal összhangban van -, hanem azzal, hogy hogyan határozható meg egy adott településen a 20%-os küszöb feltételének teljesülése. Itt idéz a Keretegyezmény teljesítését ellenőrző Tanácsadó Bizottság jelentéséből, miszerint a népszámlálási eredmény csak egyik és nem kizárólagos mutatója lehet a nemzeti kisebbség arányának. Hozzáteszi, mivel a népszámlálási adatok a kisebbségek számának csökkenését tükrözik, "a küszöbfeltétel negatív hatással lehet a nemzeti kisebbségekre, különösen a kisebbekre vagy a kevésbé koncentráltakra", utalván arra, hogy gondok jelentkezhetnek, ha egy kisebbség aránya a két népszámlálás között a küszöb alá csökken (4. o.).
Minden bizonnyal amiatt, hogy a főbiztos saját szerepét úgy határozza meg, mint akinek a kisebbségi jogok feletti őrködés, valamint a kisebbségeknek a többségi társadalomba való integrálódásának segítése közötti egyensúly megteremtése a feladata,[48] véleménye több esetben is túlontúl enyhére sikeredett. A fentiek mellett érdemes kitérni arra is, hogy szerinte az 1999-ben elfogadott kisebbségi nyelvhasználati törvény "a szlovák nyelvvel egyenlő státuszt ad minden kisebbségi nyelvnek minden olyan városban és faluban, ahol az adott kisebbség legalább a teljes lakosság 20%-át képviseli" (1. o.). Ahhoz, hogy ez a megállapítás helytálló legyen, mindenekelőtt szükséges volna, hogy a kisebbség tagjainak bármely nyelvhasználati jogával szemben az állam azon kötelezettsége álljon, hogy e jog gyakorlásának feltételeit biztosítsa. A kisebbségi nyelvhasználati törvény azonban nem hogy erről rendelkezne, de kifejezetten elhárítja az állam felelősségét azzal, hogy kimondja: a közigazgatási szerv és alkalmazottai nem kötelesek a kisebbségi nyelvet ismerni (7. § (1) bek.).[49]
Az egyenlő státusz eléréséhez azonban a meglévő kisebbségi nyelvhasználati jogok biztosítása sem lenne elég, hiszen a kisebbségi nyelvhasználati törvény csak a kisebbségi nyelvek hivatali érintkezésben való használatát szabályozza, a nyelvhasználat egyéb területeit nem érinti, valamint a kisebbségi nyelvhasználatot csak mint lehetőséget biztosítja, szemben az államnyelvtörvénnyel, mely a nyilvánosság szinte minden területén kötelező módon előírja a szlovák nyelv használatát. Önmagában az a tény, hogy az élet számos területén a szlovák nyelv használata kötelező, míg a kisebbségi nyelv használata pusztán lehetőség, eredményezheti azt, hogy a nyelvhasználók egyfajta kommunikációs gazdaságosságot/ hatékonyságot szem előtt tartva csak a kötelezően előírt nyelvet használják a nyilvános színtereken. Ha pedig a kisebbségi nyelv használata visszaszorul a magánéletbe, felgyorsul a nyelvcsere, és ezen keresztül a nemzetiségváltás folyamata.[50]
- 134/135 -
Összegzésként megállapítható, hogy a törvény legfőbb gyengéje egyrészt az állam szerepének eltúlzása a nyelvhasználat szabályozása terén (emlékművek feliratainak felülbírálása, bírságok), másrészt az államnyelv és a nemzeti kisebbségek nyelvei közötti egyensúly figyelmen kívül hagyása, mely még azokon a településeken is a nemzeti kisebbségekhez tartozók hátrányos megkülönböztetését eredményezheti, ahol a kisebbség aránya a lakosságon belül eléri a 20%-ot - gondoljunk akár arra, hogy a pedagógusok kötelesek ismerni és használni a szlovák nyelvet; akár arra, hogy a rendőr vagy a tűzoltó a szolgálati érintkezésben kizárólag a szlovákot használhatja; akár arra, hogy az egészségügyi és szociális intézményekben a kisebbségekhez tartozók használhatják ugyan az anyanyelvüket, de az említett intézmények alkalmazottai nem kötelesek a kisebbségi nyelvet ismerni. Ezért - annak ellenére, hogy véleményem szerint az ilyen településeken az államnyelvtörvény 2009. évi módosítása sem fenyegeti fokozott mértékben a nemzeti kisebbségek nyelveit - úgy gondolom, hogy e nyelvek csak azokon a településeken nem veszélyeztetettek, ahol az adott nemzeti kisebbséghez tartozók a helyi többséget alkotják.
Remélhetőleg az emberi jogok és a hivatalos nyelvek száma közötti viszonnyal foglalkozó elméleti viták kedvező eredménnyel zárulnak. Addig is azonban szükség van a kisebbségi nyelvhasználati törvény megerősítésére, azaz alkalmazási körének jelentős kiszélesítésére, valamint az állam azon kötelezettségeinek lefektetésére, melyek a kisebbségekhez tartozók nyelvhasználati jogainak gyakorlását biztosítják. A törvénymódosítás előkészítésének folyamatába pedig be kell vonni az érintett kisebbségek képviselőit is a Regionális vagy Kisebbségi Nyelvek Európai Kartájának megfelelően. ■
JEGYZETEK
[1] A Szlovák Köztársaság Nemzeti Tanácsának 270/1995 sz. törvénye a Szlovák Köztársaság államnyelvéről, a Szlovák Köztársaság Alkotmánybíróságának 260/1997 sz. határozata, az 5/1999 sz. törvény, a 184/1999 sz. törvény, a 24/2007 sz. törvény és a 318/2009 sz. törvény általi módosításokkal és kiegészítésekkel (http://www.culture.gov.sk/umenie/ttnyjazyk/legislatva/zkony/270/1995). A törvény angol nyelven megtalálható a szlovák kulturális minisztérium honlapján.
(http://www.culture.gov.sk/uploads/10/K6/10K61ev8rJ_kwzeWn3sqNw/uplne-znenie-textzakona-aj-def.verzia-m.m.pdf), valamint magyar nyelven a kulturális minisztérium és a Magyar Koalíció Pártjának honlapján (http://www.culture.gov.sk/uploads/A7/k7/A7k7zsGxaKL7y_L9fcfG9w/uplne-znenie-textzakona-mj-eurovkm.rtf, valamint http://www.mkp.sk/index.php?option=com_content&task=view&id=2035&Itemid=35). Én Szabómihály Gizella fordítását használtam fel, mert az ő változatát tartottam a legmegbízhatóbbnak (kézirat).
[2] Opinion of the OSCE High Commissioner on National Minorities on amendments to the "Law on the State Language of the Slovak Republic" (http://www.mtaki.hu/docs/all_in_one/hcnmobseopinion22072009.pdf). A fordításnál nagyrészt Horony Ákosnak a szlovákiai Magyar Koalíció Pártja honlapján közölt írásában foglaltakra támaszkodtam, ahol szükségesnek éreztem, ezeken valamelyest javítottam.
[3] A Szlovák Köztársaság Kormányának irányelvei a Szlovák Köztársaság Nemzeti Tanácsa módosított, 270/1995. T.t. számú, a Szlovák Köztársaság államnyelvéről szóló törvényéhez (http://www.culture.gov.sk/uploads/eC/h8/eCh8OOWeMttiI3pR8M8jWg/text_zasad-priloha_2.pdf). Az általam is felhasznált nem hivatalos magyar fordítás itt található: http://www.felvidek.ma/index.php?option=com_content&task=-view&id=18925&Itemid=33.
[4] Ld. Szabómihály Gizella: A nyelv szimbolikus funkciója a szlovák államnyelvtörvényben. Magyar Tudomány, 2009/11, 1329-1334. o. A Magyar Tudomány e száma a Magyar Tudományos Akadémián "Nyelvhasználat és jogi szabályozás a tudomány tükrében" címmel 2009. augusztus 19-én tartott konferencián elhangzott előadásokat tartalmazza. A konferenciát egyébként - miként azt Pálinkás József, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke is hangsúlyozta - kifejezetten a szlovák államnyelvtörvény módosításának apropójából szervezték meg, emiatt e kérdéssel több előadó - így többek között Szalayné Sándor Erzsébet és Szarka László - is foglalkozott előadásában. E rendezvény folytatásaként a hollandiai Leeuwardenben "Managing linguistic diversity in the EU - Practices and Regulations" címmel ült össze nemzetközi konferencia, melynek "célja nem az volt, hogy elítélje a szlovák nyelvtörvényt, hanem hogy megmutassa a jobb gyakorlatok létezését" (http://www.nyest.hu/hirek/hollandia-konferencia-a-nyelvtorvenyrol).
[5] Az 1999. évi 184. számú törvény a nemzetiségi kisebbségek nyelvének használatáról (http://www.gramma.sk/nyelvespolitika/jogok/kisebbsegi184.rtf).
[6] Biró Ágnes: Az államnyelvtörvény továbbra is felülírja a kisebbségi nyelvhasználati törvényt (http://www.mkp.sk/index.php?option=com_content&task=view&id=2428&Ite-mid=41), valamint Hamberger Judit: Lehet-e az Európai Unióban büntetni az anyanyelv használatát? - A szlovák államnyelvtörvény módosítása és a nemzetközi kötelezettségek (http://www.kulugyiintezet.hu/MKI-tanulmanyok/T-2009-17-Hamberger_Judit-szlovak_nyelvtorveny.pdf.)
[7] Ld. a végrehajtási utasítás 1. cikkét.
[8] Vö. Biró Ágnes: i. m.
[9] Egy tucat tartalmi és formai fenntartást fogalmazott meg a szlovák államnyelvtörvény végrehajtási utasításának tervezetével szemben 2009 decemberében az Európai Bizottság főtitkárságának jogi szolgálata által még a kormányhatározat végleges elfogadása előtt készített nem hivatalos vélemény. A jogi szolgálat a végrehajtási előírások formáját azért kifogásolta, mert a szlovák jogrendszerben a kormányhatározatnak a Törvénytárban való közzétételétől az előírás nem válik általánosan kötelező jogerejűvé. A brüsszeli szakértők szerint ezért a végrehajtási előírások csak az államigazgatásra rónak kötelezettségeket, következésképpen természetes személyek számára közvetlenül sem jogok, sem kötelezettségek nem származnak belőlük. Ennek fényében az is kétséges, hogy a végrehajtási előírások prioritást élveznek-e az államnyelvtörvénnyel vagy bármely más, a nyelvhasználatra vonatkozó szlovák törvénnyel való ütközésük esetén. A Bizottság jogi szolgálata szerint az általánosan kötelező érvényű kormányrendelet lenne a megfelelő jogi forma a végrehajtási elvek számára. Ld. http://bruxinfo.hu/index.php?lap=dokument/dokument&dok_id=26513.
[10] Szalay Zoltán: Tegyük tisztába az államnyelvtörvényt!
(http://www.parameter.sk/rovat/paravelemeny/2009/09/09/tegyuk-tisztaba-az-allamnyelvtorvenyt).
- 135/136 -
[11] Erről nem az államnyelvtörvény, hanem a kisebbségi nyelvhasználati törvény rendelkezik.
[12] Szabómihály Gizella: Kire és mire vonatkozik az államnyelvtörvény? (1)-(2) (http://ujszo.com/online/kozelet/2009/09/14/kire-es-mire-vonatkozik-az-allam-nyelvtorveny, valamint http://ujszo.com/online/koze-let/2009/09/21/kire-es-mire-vonatkozik-az-allamnyelvtor-veny-2).
[13] Ld. a végrehajtási utasítás 4. cikkét.
[14] Vö. a Nemzeti Kisebbségek Védelmének Keretegyezménye 10.2 cikkével, mely a "jelentős számarány" (jelen esetben a 20%-os lakosságarány) mellett kiemeli a kisebbségek által "hagyományosan lakott" területeket is, ahol a nyelvhasználati jogok érvényesülhetnek, ebben az esetben nem csak a mai, hanem a történelmi demográfiai arányok is számítanak.
[15] Vö. a törvény 11. § (1) bekezdésével, mely szerint: "A 3-8. § alkalmazásában államnyelv alatt a szlovák nyelv 2. § (3) bek. szerinti kodifikált változata értendő; [...]". 2. § (3): "Az államnyelv kodifikált változatát a Szlovák Köztársaság Kulturális Minisztériuma (a továbbiakban: "kulturális minisztérium") hagyja jóvá és hirdeti ki a honlapján.".
[16] Vö. a településeknek nemzetiségi kisebbségi nyelven történő megjelöléséről szóló 1994. évi 191. számú törvény 2. §-ával: "A hivatalos kapcsolatokban, főként a közokiratokon, a települési bélyegzőkön, a kartográfiai művekben és a postaforgalomban a településnevek kizárólag államnyelven használatosak".
[17] Ez abból következik, hogy míg az ENSZ földrajzi név egységesítési konferenciáin a kezdetektől fogva szorgalmazzák az ún. exonimák használatának csökkentését a nemzetközi használatra szánt térképeken, menetrendeken stb., addig az ENSZ földrajzi nevek egységesítésével foglalkozó szakértői csoportja (UNGEGN) úgy módosította az exonima-endonima fogalompár definícióit, hogy azok most már egymással kizáró viszonyban állnak, valamint egy adott területen jól meghonosodott nyelvben található olyan földrajzi név, mely ezen a területen fekvő földrajzi objektumot jelöl, már az endonima fogalma alá tartozik. Lásd a földrajzi nevek egységesítésével foglalkozó konferenciák következő határozatait: II/28, II/29, III/18, III/19, V/13, VIII/4 (http://unstats.org/unsd/geoinfo/uncsgn/RES% 20(UN)%20E%20updated%10(1-9%20CONF).pdf); valamint az exonima és endonima jelenlegi definícióit (http://www.zrc-sazu.si/ungegn/WGE/exonyms.htm).
[18] United Nations Human Rights Committee, General Comment No. 18: Non-Discrimination:. 10/11/89. CCPR General Comment No. 18.
(http://www.unhchr.ch/tbs/doc.nsf/(Symbol)/3888b0541f8501c9c12563ed004b8d0e?Opendocument).
[19] Vö. Szalay Zoltán: i. m. Lásd még a végrehajtási utasítás 3. cikkét.
[20] http://eur-lex.europa.eu/LexUriServ/LexUriServ.do?uri=OJ:L:2000:180:0022:0026:EN:PDF
[21] Közvetett diszkrimináció akkor valósul meg, ha egy látszólag semleges rendelkezés, feltétel vagy gyakorlat egy védett csoporthoz tartozó személyek számára kifejezett hátránnyal jár más személyekhez képest. A közvetett diszkriminációt jogszabály is megvalósíthatja.
[22] Vö. Majtényi Balázs, Pap András László: A szlovákiai nyelvtörvény és a diszkrimináció tilalma (http://www.mta-jti.hu/allamnyelv_majtenyipap.pdf) és Kardos Gábor, Majtényi Balázs, Vizi Balázs: A szlovákiai államnyelvtörvény módosításának nemzetközi jogi elemzése (http://www.mtaki.hu/hirek/szlovakiai_allamnyelv_torveny_mod_elemzese.html).
[23] Ezt szorgalmazta többek között a Regionális vagy Kisebbségi Nyelvek Európai Kartájának Szakértői Bizottsága is. Ld. a Szakértői Bizottság első értékelő jelentésének 261. és a második értékelő jelentésének 250-251. bekezdéseit
http://www.coe.int/t/dg4/education/minlang/Report/EvaluationReports/SlovakiaECRML1_en.pdf, valamint
http://www.coe.int/t/dg4/education/minlang/Report/EvaluationReports/SlovakiaECRML2_en.pdf).
[24] A gyakorlatban eddig így volt, amit szintén kritizált a Szakértői Bizottság, mivel többletterheket ró a kisebbségi rádióadókra. Ld. a Bizottság második értékelő jelentésének 255. bekezdését (http://www.coe.int/t/dg4/education/minlang/Report/EvaluationReports/SlovakiaECRML2_en.pdf).
[25] Ld. a végrehajtási utasítás 3. cikkét.
[26] Guidelines on the use of Minority Languages in the Broadcast Media, 10. pont (http://www.osce.org/publications/hcnm/2003/10/31598_1160_en.pdf).
[27] A Karta 7. cikk 1. g. pontja szerint a Felek a regionális vagy kisebbségi nyelvek vonatkozásában azokon a területeken, ahol ezeket a nyelveket használják, mindegyik nyelv helyzetének megfelelően politikájukat, jogalkotásukat és gyakorlatukat az alábbi célokra és elvekre alapítják: g. olyan eszközök biztosítása, amelyek lehetővé teszik valamely regionális vagy kisebbségi nyelvet használó körzetben lakók, de e nyelvet nem beszélők számára, hogy amennyiben kívánják, elsajátíthassák e nyelvet.
[28] Szabómihály Gizella fordításában így hangzik az első mondat: "az emlékek, emlékművek és emléktáblák feliratai államnyelvűek".
[29] A "síremlék" kifejezés az első mondatból már kikerült.
[30] Magyar Értelmező Kéziszótár. Akadémiai Kiadó, 2003.
[31] Ld. http://www.culture.gov.sk/uploads/A7/k7/A7k7zsGxaKL7y_L9fcfG9w/uplne-znenie-textzakona-mj-eu-rovkm.rtf, valamint http://www.mkp.sk/index.php?option=com_content&task=view&id=2035&Itemid=35.
[32] Vö. Szalay Zoltán: i. m. Fentiekről Szabómihály Gizella egy magánbeszélgetés során szintén megerősített.
[33] Ld. a végrehajtási utasítás 3. cikkét. Annak ellenére, hogy Szabómihály Gizella a törvényszövegben a "pamätník" szót "emlék"-nek fordította, az a fenti szövegben értelemzavaró lenne, ezért én az "emlékoszlop"-ot használtam, akárcsak a végrehajtási utasítás fordítói.
[34] Ld. a Szlovák Köztársaság Alkotmányának 19. cikk (2) bekezdését (http://www-8.vlada.gov.sk/1379/part-2-fundamental-rights-and-freedoms.php).
[35] Vö. Szalay Zoltán: i. m.
[36] Kardos Gábor, Majtényi Balázs, Vizi Balázs: i. m.
[37] Recommendations on Policing in Multi-Ethnic Societies
(http://www.osce.org/documents/hcnm/2006/02/17982_en.pdf).
[38] Erről a végrehajtási utasítás tervezete is csak annyit mondott, hogy a nyilvános kapcsolatot az államnyelvtörvény 5. és 8. §-ainak rendelkezései határolják be.
(http://www.felvidek.ma/images/stories/cikkekhez/szkk-vegrehajtasi-elvek-270_1995_2009-hu.pdf) Szalayné Sándor Erzsébet szerint a pszichikai nyomásgyakorlás szándékát sejteti, hogy "indokolatlanul eltolja a törvény a közélet-magánélet közti határt úgy, hogy a közélet, vagyis a "hivatalos és nyilvános" kommunikáció területét kiszélesíti anélkül, hogy pontosan meghatározná a fogalmat. Ezzel megnyitja az utat a végrehajtói önkényből eredő jogbizonytalanság és az esetleges bírói jogorvoslat előrevetíthető eredménytelensége előtt". Szalayné Sándor Erzsébet: A nyelvhasználat jogi szabályozhatósága. Magyar Tudomány 2009. 11. sz. 1346. o.
[39] Ld. a végrehajtási utasítás 11. cikkét.
[40] Itt olyan analóg példákat hoz fel más országokból, amikor a hatóságok erősítették az államnyelv védelmét büntetések előírásával. Ilyen esetben az alkotmánybíróságok mindig felszólították a parlamentet, hogy megfelelően egyensúlyozzanak a nyelv védelme és a személyek szólásszabadsága között. A francia Conseil Constitutionnel a szankciók többségét eltörölte az idegen nyelvek használata elleni törvényben. Hasonlóképpen a kanadai legfelsőbb bíróság is a francia nyelv
- 136/137 -
Quebec-i használatát támogató törvényben módosításokat kényszerített ki, hogy ez más nyelvek használatára - különösen magánintézményekben - indokolatlan korlátozásokat ne tartalmazzon. A német alkotmánybíróság pedig kimondta, hogy "a nyelv alapvető szabadság, ezért rendszerint a lehető legkisebb fokban kellene normatív szabályozás tárgyának lennie" (8-9. o.)
[41] 9a. § (1) bekezdése szerint: "Ha a kulturális minisztérium a 9. § (1) bekezdése szerinti mértékű kötelességszegést állapít meg, és a 3. § (1) bek. szerinti szervek és jogi személyek, vállalkozó magánszemélyek vagy jogi személyek az írásbeli figyelmeztetést követően a megszabott határidőn belül sem szüntetik meg a jogellenes állapotot, vagy a megszabott határidőn belül nem számolják fel a feltárt hiányosságokat, a kulturális minisztérium a 3. § (1) bek. szerinti szerveknek és jogi személyeknek, vállalkozó magánszemélyeknek vagy jogi személyeknek 100-tól 5000 euróig terjedő pénzbírságot szab ki".
[42] Vö. a végrehajtási utasítás 15. cikkével, mely meghatározza, hogy kik szankcionálhatók a törvény 9a. §-a szerint. A 15. cikk nem említi a törvény 3. § (2) bekezdését.
[43] A Szlovák Posta például körlevélben hívta fel alkalmazottai figyelmét a törvény betartására. Vö. Szabómihály Gizella: i. m.
[44] Szabómihály Gizella: i. m.
[45] http://www.coe.int/t/dg4/education/minlang/Report/default_en.asp#Slovakia
[46] Kardos Gábor, Majtényi Balázs, Vizi Balázs: i. m.
[47] Sokat enyhít ezen a végrehajtási utasítás azzal, hogy kimondja: "[...] a nemzeti kisebbséghez tartozó polgárok használhatják a kölcsönösen hivatalos szóbeli érintkezésben a nemzeti kisebbség nyelvét azon községekben, ahol a nemzeti kisebbségek aránya nem éri el a 20 %-ot, amennyiben az ilyen kommunikációban nem vesz részt olyan harmadik személy, aki nem tartozik ugyanazon nemzeti kisebbséghez, vagy amennyiben ugyanezen nemzeti kisebbséghez tartozó személyről van szó, de az nem nyilvánítja ki kifejezett egyetértését a nemzeti kisebbség nyelvén történő kommunikációval a hivatalos érintkezésben" (végrehajtási utasítás, 4. cikk). Valamint - ahogy korábban is említettem - azt is kimondja, hogy: "amennyiben a páciens (ügyfél) nem beszéli az államnyelvet, a személyzet és a páciens közötti kommunikáció történhet a kisebbség nyelvén vagy idegen nyelven is a Szlovák Köztársaság egész területén" (végrehajtási utasítás, 11. cikk).
[48] http://www.nyest.hu/hirek/ebesz-fobiztos-a-kisebbsegeknek-is-vannak-alapveto-jogai.
[49] További példák a kisebbségi nyelvhasználati törvényből a kisebbségi nyelvek egyenlőtlen helyzetének bemutatására: ahol a nemzeti kisebbséghez tartozó állampolgárok a teljes lakosság legalább 20%-át alkotják, a közigazgatási szerv a kisebbséghez tartozó állampolgár írásos beadványára válaszát a kisebbség nyelvén is megadja, de csak a közokiratok kivételével; a közigazgatási szerv kiadja a közigazgatási eljárásban hozott határozatát azonos formában a kisebbség nyelvén is, de csak kérelem alapján; a területi önkormányzati szerv az államnyelven kiadott hivatali formanyomtatványait saját hatáskörén belül kisebbségi nyelven is kiadja, valamint, saját hatáskörében, a közigazgatási szerv nemzetiségi nyelven is tájékoztatást ad az általánosan kötelező jogi előírásokról, de csak igény esetén.
[50] A nyelvmegtartás jelentőségéről és eszközeiről ír Szabómihály Gizella és Csernicskó István Hátrányból előnyt: a magyar nyelvpolitika és nyelvtervezés kihívásairól című, megjelenés alatt álló tanulmányukban.
Lábjegyzetek:
[1] A szerző PhD-hallgató.
Visszaugrás
